A sikeresen teljesített őszi lista után alig vártam, hogy összeállítsam a téli verziót. Be kell valljam, nem hittem volna, hogy ennyire belejövök ebbe a TBR-dologba, pedig hát a blog is engem igazol, hiszen minden évszakban megosztottam az aktuális listámat. Igaz, nem mindegyiket sikerült maradéktalanul kipipálni, sokszor már maga az ötletelés is segített eldönteni, mit vegyek a kezembe legközelebb, na meg ilyenkor abszolút elfog a "mindent is olvasnék" érzése, amit nagyon szeretek, és nem egy olvasási válságból segített kilábalni. A mostaniban, hasonlóan a tavalyihoz, helyet fog kapni néhány karácsonyi történet is, mert enélkül nem lenne teljes az ünnepi készülődés, ugye. :)

Ezekben a hideg időkben valahogy jobban csúsznak a könnyedebb, szívmelengetőbb chick-litek, amikbe jólesik esténként belebújni. Egyértelműen szerepet játszott a döntésemben, hogy eléggé rokonszenvezek a hygge jelenségével, mi több, elég aktívan gyakorlom is, szóval nem nagyon kellett noszogatni, hogy felfigyeljek rá. Nincs ez másképp a hívogató borítójú Hygge szerelemmel sem, amibe már bele is olvasgattam, és eddig nagyon kellemes, szerethető sztorinak tetszett. Egyedül a beszélő papagájjal vannak fenntartásaim, de talán pont ez adja a különlegességét. A végére kiderül. :) 

Amint tudomást szereztem arról, hogy érkezik karácsonyi Beatrix Potter kötet, teljesen belelkesültem. És mivel gyanítottam, hogy a mesekönyvhöz hasonlóan ezt is elég nagy érdeklődés fogja övezni, már októberben beszereztem magamnak. Egyelőre a polcon várja a sorát, de még az idén sorra fog kerülni, ebben biztos vagyok! Hogy a kreatív részét is megvalósítom-e, az még kérdéses, mert én elsősorban az ismerős hangulatra és a szépséges illusztrációkra vágyom. Ezek a kis rövidke mesék olyan nosztalgikus érzéseket keltenek bennem, mintha csak a gyerekkori karácsonyaimat élném át újra. ♡

Nyilván a Netflix adaptáció miatt került a listámra, ezzel nem árulok el nagy titkot. Ráadásul a  film már az első képkockáival elbűvölt, tekintettel Maggie Smith és Pásztor Erzsi kettősére, pedig még nem is láttam, épp ezért előtte nagyon szeretném először a könyvet sorra keríteni. Legjobb tudomásom szerint igen népszerűnek számít, ami mindig egy kis visszafogottságra ad okot, úgyhogy igyekszem nem túlságosan nagy elvárásokat támasztani felé. Mindenesetre meglátjuk, kiérdemli-e a fokozott figyelmet, és hogy mennyiben sikerült hűen a vászonra varázsolni. 

＃4 Jen Calonita: Ne érezz, ne kérdezz 

Az eddigi tapasztalataim a Sorsfordító történetekkel sajnos nem túl rózsásak, pedig a lapélfestett kiadások kifejezetten csábítóak, és maga a koncepció is eléggé tetszik. Eddig a Mulan retellinget olvastam el, ami, hát, annyira nem győzött meg, de hátha a Frozen átirattal sikeresebb leszek. Egyrészt nagyon tetszik a skandináv vonal, amit képvisel, másrészt a fülszövege alapján egész izgalmas a kiindulási pont. Kíváncsian várom, mennyiben tér el az írónő az általam ismert történettől, és a végére hogyan érnek majd össze a szálak. 

Habár a borító stílusáért annyira nem vagyok oda, mégiscsak Rowling néni irományáról van szó, ami egyébként a megjelenése óta tartósan 95% fölötti értékelésen áll. Eddig csupa elismerő véleményt olvastam róla, na meg a rövidke bemutató, amiben az egyik kedvenc fordítómat végre beszélni is hallhattam, ugyancsak felcsigázott, így elhatároztam, hogy beválogatom a karácsonyi olvasmányaim közé. A történet komplexitásában nem kételkedem, ahogy a stílusban sem, elvégre Rowling nem szokott csalódást okozni. Valami azt súgja, hogy Püsmac és Jack kalandja szuper felütés lesz a karácsonyi hangolódáshoz! [5/5 ☑]

A fülemben az idei 2021-es toplistámat hallgatva, azt hiszem, most már nem odázhatom tovább a havi zárót, na meg nem is szeretném. Egy csomó tök jó dolog történt velem, mégsem tudtam mindent azonnal szavakba önteni. Valahogy jólesik időnként egy kis szünetet beiktatni, illetve elég sűrűek voltak az utóbbi hetek, de erről majd egy picit később. Mindent összevetve az idei ősz várakozáson felül sikerült - messze jobban, mint ahogy reméltem. :)

Októberben kettő, novemberben pedig egy, vagyis összesen három új lakóval bővült a magánkönyvtáram! Mivel sejtettem, hogy a Nyúl Péter adventi kalendáriuma meglehetősen kapós lesz, megelőztem a dolgot, és októberre meg is rendeltem magamnak egy korábban kinézett dán szakácskönyvvel, a Skandináv karácsonnyal egyetemben. A Darwin sárkányaival pedig még az interneten estem szerelembe, és amikor szembejött velem az Arcusban, képtelen voltam otthagyni. 

Az olvasás javarészt az őszi listám jegyében telt, és még jócskán december előtt végeztem is mindegyik tervezett olvasmánnyal, hurrá! Egy váratlan indíttatásnak engedve az egyik este az Ickabogba kezdtem bele, és annyira magával ragadott, hogy képtelen voltam letenni. Ha jól emlékszem, majdnem 20%-ot haladtam egyetlen este alatt, ami azért nem rossz teljesítmény, és persze Rowling néni zsenialitását is bizonyítja. Annyira okos történet ez: hihetetlen, hogy mennyi mindent mesél a mai társadalomról gyerekeknek is érthető nyelven. A karakterek, a stílus, a fordítás (Tóth Tamás Boldizsárnak jár a kalapemelés!) - minden tökéletes összhangban volt. Ezután a nyáron beszerzett Menő macskákat kerítettem sorra, ami pontosan azt nyújtotta, amit vártam tőle. Az illusztrációk teljesen levettek a lábamról, de a cicás sztorikért is odavoltam. :) 

A Hangyák egy rendkívül tartalmas és izgalmas beszámoló, amit csak ajánlani tudok mindenkinek. A szerzőnő humora, a színes képek és az érdekes alcímek csak tovább fokozták az érdeklődésemet, ráadásul rengeteg új infót is tanultam belőle! Említettem már, hogy imádom a Park ismeretterjesztő sorozatát? Az utána következő Szabó Magda kötet egy régi adósságom volt magam felé. Az Álarcosbált még 2017 decemberében zsákmányoltam a karácsonyra kapott utalványomból, úgyhogy nem kapkodtam el az olvasást, ennek ellenére úgy érzem, most jött el az ideje. Keserédes, ugyanakkor szívmelengető regény ez az élet örömeiről - kifejezetten jólesett a lelkemnek. Az Orient expresszt ugyan már olvastam korábban, és filmen is milliószor láttam, hangoskönyvben viszont most hallottam először. Több részletben haladtunk vele, amikor a kocsiban autóztunk, így az első felét Balázs Péter, a második felét már Csankó Zoltán előadásában hallgattuk. Mindketten zseniálisan jók voltak, és noha különböző stílusban adták elő a sztorit, én hihetetlenül élveztem őket. :) 

Az őszt a Familiárisokkal zártam, ami számomra igencsak felemás élményt nyújtott. Egyrészt nagyon tetszett a középkori hangulat és a vidéki környezet leírása, másrészt úgy érzékeltem, hogy az írónő nem tudta teljesen kibontani a boszorkányos vonalat. Camilla Läckberg valahogy jobban ráérzett erre A boszorkányban - ott sokkal hitelesebbnek találtam az egész jelenség leírását. Egyedül az utolsó fejezeten nem tudtam túllépni, az túl sok volt a gyomromnak, úgyhogy örülök, hogy Stacey Halls egy jóval lightosabb befejezést szánt a történetnek. 

Nagyon szerettem volna kivárni a decembert a karácsonyi filmekkel, egyszerűen nem ment. Amint megjelent a Netflix kínálatában az aktuális romkom felhozatal, én úgy vetettem rá magam, mint aki egész évben erre várt. A szerelem illata ráadásul abszolút pozitív csalódásként ért - kedves és könnyed cukiság, ami pont annyira romantikus és giccses, amennyire belefér. Nem hittem volna, hogy lehet fokozni, de idén sem maradunk új Karácsonyi cserebere rész nélkül. A trilógiává duzzadt sorozat harmadik felvonásában az előző filmben megismert Fiona kapja a főszerepet, és be kell valljam, ez jóval fogyaszthatóbbra sikerült, mint a második rész. Amin még jókat nevettem, az egy francia vígjáték, az Ezek vagyunk mi, ami a járvány első hullámát dolgozza fel. Váltakoznak benne a rendkívül megható és elképesztően abszurd pillanatok, mégis megmaradt a szerethetőség mezsgyéjén. 

Legnagyobb örömömre több kedvenc sorozatom is folytatódott: elsőként A tanár negyedik évada futott be, amit hétről hétre követünk, majd Az élet dicsérete folytatásába csöppentünk bele. Utóbbinak valami elképesztő módon örültem - instant boldogságot okoz minden egyes epizód. ♡ Közben beiktattam némi olasz romantikát, ami a könyvvel ellentétben sokkal frappánsabb és élvezhetőbb. Az egész cast, a zenék és a dialógusok is tökéletesen klappolnak, alig várom a folytatást! 

Az október javarészt az új autónkról szólt, amit igyekeztünk minél több helyen "felavatni". :) Elautóztunk Sigtunába, jártunk a Skokloster kastélynál, valamint Enköping környékén is feltérképeztük egy Grönsöö nevü helyet, ami a tó partján helyezkedik el, és egy kisebb park is található körülötte. Sőt, még Stockholmba is bevonatoztunk, úgyhogy amíg a párom ügyeket intézett, én sétáltam egyet a belvárosban, méghozzá egy régóta kinézett parkban, aminek a bejáratánál történetesen a Svéd Nemzeti Könyvtár bújik meg. 

A nagy durranás viszont az őszi szünetre időzített hazautunk volt, amit ezúttal autóval tettünk meg. Nem ment minden zökkenőmentesen, sőt: gyakorlatilag az utolsó pillanatig kétséges volt, hogy elindulunk-e, és az útvonalat is át kellett variálni, de a végére minden kisimult. Egy öt napos roadtrip keretében történt mindez egy gyönyörű, kalandokkal teli útvonalon. Egészen lementünk Ystadig, az ország déli csücskébe, majd onnan kompoztunk át Németországba, hogy aztán Lengyelországon és Szlovákián keresztül érjünk a Mátra kapujához. Fantasztikus volt, még ha baromi fárasztó is, hiszen több órát ültünk a kocsiban. Erről tervezek majd egy részletesebb posztot is írni, mert van miről mesélni! 

Otthon felváltva utaztunk hol az én-, hol a párom családjához, így mindkét városban eltöltöttünk néhány napot. Sétáltunk a vácrátóti Botanikus Kertben, ami mesés volt - még november elején is, sütöttem fahéjas csigát, kisvonatoztunk, kirándultunk egyet Királyréten, rengeteget cicáztam, könyvespolcot takarítottam és rendezgettem, egy csomót főztem, voltunk a nagyszüleimnél, láttam végre a mátrai nagyikat, és mellette jutott időnk a karácsonyi ajándékok beszerzésére is. November második felében pedig megejtettük a régóta tervezett ágycserét, aminek köszönhetően egy sokkal kényelmesebb matracon alszunk, illetve a lakásunk is felfrissült egy kicsit. :) 

Szóval nagyon eseménydúsan telt ez a két hónap, én csak mostanában kezdek felocsúdni, hogy mennyi élmény ért bennünket ez idő alatt. ♡

Bármennyire is szeretném függetleníteni magam egy szép borítótól, sokszor nem megy. Mondjuk ki: igen, előfordul, hogy egy megkapó külső jobban felkelti az érdeklődésem, mint maga az író személye vagy a történet fülszövege. Nem is mindig olyan egyszerű, tekintve, hogy a kiadók is egyre szebb és igényesebb külsőkkel rukkolnak elő - hát ember legyen a talpán, aki képes ellenállni! 

Manapság pláne dívik, hogy egy népszerű író, netán sorozat új köntösben látja meg a napvilágot. Sőt, most már egyes trilógiák egyenesen omnibusz kiadást kapnak, amit személy szerint nem tartok annyira praktikusnak, mivel számomra igenis mérvadó a kötet súlya. Elvégre nem mindegy, hogy egy féltéglával kell egyensúlyoznom az ágyban, vagy pedig egy jóval barátságosabb méretű könyv simul a kezembe. Ezért is preferálom a Kindle-t ilyen esetekben - sokkal kényelmesebb egy bizonyos oldalszám felett. Persze, a régi, vászonkötéses kiadásoknak is megvan a maga bája és az illata... Én is szeretek az antikváriumokban kincsek után kutatni, ennek ellenére úgy gondolom, a mostani borítókkal kevés régi kiadvány tudja felvenni a versenyt. Épp ezért én kimondottan örülök, hogy ennyi változat közül válogathatok, ha betévedek egy könyvesboltba. 

Amikor Vecsei H. Miki és az általa megalapított Sztalker Csoport 2018 áprilisában előállt a Pokettel, én is egyből belelkesültem. Tetszett az egyszerű, minimalista design, a kis gumírozott könyvjelző, na meg ugye a tálalás: hát mekkora buli egy könyvautomatából vásárolni! Mégis, először csak 2019 januárjában vásároltam meg az első zsebkönyv méretű kiadásomat, méghozzá a Kis herceget. Elsősorban a színes illusztrációk miatt esett rá a választásom, és utólag is azt mondom, hogy most sem döntenék másképp. Bár az olvasás nem kimondottan egyszerű a törpe betűk miatt, ezt is meg lehet szokni egy kis idő elteltével. Azóta bővült a gyűjteményem további két darabbal: az egyik egy novellagyűjtemény, a 100 szóban Budapest 2019-es kiadása, a másik pedig az Esznek-e a halottak epertortát?, ami az ifjúsági szekció egyik közkedvelt címe. 

Az igazság az, hogy ugyan az ötletet nagyon szeretem, és elképesztően nagyra tartom az olvasás népszerűsítését, úgy érzem, nekem most ennyi Poket épp elég. Persze azt sem tartom kizártnak, hogy ezt az állításomat felülbírálom, ha olyan könyv jelenik meg a kínálatban, ami különösen felkelti az érdeklődésem, de egyelőre nem tervezem bővíteni a kollekciót. 

Noha a saját könyvtáramban egy sincs, a páromnak előszeretettel válogatok a Helikonos kiadványok közül. Eddig egy Salman Rushdie-t, valamint egy Örkény válogatást adtam ajándékba neki, és őszintén kijelenthetem, hogy mindkettőnek nagy sikere volt. A Poketekkel ellentétben ezek a kiadások sokkal szembarátabb verzióban készültek, ráadásul az áruk is igen kedvező. Külön kiemelném a zseniális borítókat: egészen különleges hangulatot kölcsönöznek az írásoknak, félreismerhetetlenül jelzik, hogy melyik sorozatról van szó. Azonnal ki lehet szúrni őket, annyira egységes a megjelenésük. Immár átlépték a 100. címet is, ami egyértelműen azt mutatja, hogy maga a koncepció elég népszerű, és még mindig van létjogosultsága a könyvpiacon. 

Bűnös élvezetek - ezt választottuk októberi témának. Igazából ez nálam inkább filmes/sorozatos fronton erősebb, könyvekben kevésbé. Bolondulok ugyanis a gimikben, egyetemeken játszódó tinglitangli filmekért, mint pl. a Bajos csajok, St. Trinian's, vagy a Doktor Szöszi, de bármikor le lehet kenyerezni a romantikus-táncos filmekkel is - ez az egyik gyengém, főleg, ha balettoznak is benne. Ciki vagy sem, vállalom, és igen, vannak olyan napok, amikor jólesik ilyen típusú filmeket nézni. 

Na de nézzük, mi a helyzet a könyvek terén! Hamar rá kellett jönnöm, hogy én nem vagyok az a fajta olvasó, aki dugdossa vagy újságpapírba csomagolja az elrejteni való könyvet, amit éppen búj. Valószínűleg ez abból is adódhat, hogy úgy igazán ciki olvasmányt sosem választottam, ráadásul a Kindle ebben is remek társ: rajtam kívül senki sem tudja, hogy mit olvasok, hacsak nem a szövegből következteti ki egy kíváncsi illető. Bevallom, én vetemedtem már ilyesmire, de kizárólag a molyos észlelések miatt - egy időben afféle "kincskeresésnek" fogtam fel a dolgot, és időnként még az sem tartott vissza, hogy diszkréten belekukucskáljak a szövegbe. :)

Aki elsőként eszembe jutott, az nem más, mint a népszerű amerikai bestseller szerzőnő, Debbie Macomber. Nem tudnám pontosan megmondani, hogy mi lehet a sikere titka, de azt tudom, ha valami igazán könnyed, jó értelemben véve kiszámítható történetre vágyom, akkor hozzá bátran fordulhatok. Én anno A fagyöngy alatt c. opusszal kezdtem, ami, hát, nem hagyott bennem valami mély nyomokat, ennek ellenére ötödik éve a téli listám egyik fix pontja egy újabb Debbie-kötet. Tudom, hogy faék egyszerűségűek a sztorik, meg azt is, hogy a szereplők bemutatása után kb. öt másodperc alatt borítékolom a végét, cserébe viszont egy rövid, kedves, és többnyire kellemes karácsonyi hangulattal megszórt lektűrt kapok. És néha ez pont elég.

Hazai vizekre evezve, Papp Diána könyvei is hasonló funkciót töltenek be. Nagyjából ugyanazokkal a jelzőkkel illethetném, mint az előbb említett szerzőt, de ez cseppet sem jelent rosszat. Nekem is volt olyan korszakom, amikor ezek a történetek nyújtottak kikapcsolódást egy-egy húzósabb egyetemi vizsga között. Persze egyikre sem emlékszem már, mind a feledés homályába veszett, de a hosszú hazautakra tökéletes felüdülést nyújtottak. 

Azt hiszem, Rowling néni óta nem igazán létezik olyan hazai ifjúsági szerző, aki képes lett volna tinilányok ezreit a könyvesboltba csábítani. Leiner Laurának mégis sikerült. Pedig a főhősei, ha egészen őszinték akarunk lenni, tulajdonképpen egymás tökéletes másai - egy-két apróságtól eltekintve. Mindegyik könyvében megtaláljuk a szereplők között a könyvmoly Renit, a titokzatos Cortezt, a törtető Kingát vagy az álmodozó, kissé butácska Virágot. Zavart ez egy percig is? Nem! Untam-e valaha, hogy egy átlagos gimis tinilány naplóját olvasom? Soha! És talán ez benne a kulcs: hogy valahol mindenki együtt tud érezni Renivel, aki titkon a suli első számú szívtiprójába szerelmes, miközben próbál lépést tartani a gimi kihívásaival. Az SzJG utáni köteteit ugyan nem, de a teljes Bexi-és Iskolák Versenye sorozatot lenyomtam, mert még mindig találok benne élvezetet. Még így a harmincadik évem küszöbén is. Szórakoztat, kikapcsol, megnevettet, és tűkön ülve várom a következő sorozatrészt. És nem, nem érzem emiatt kevesebbnek magam, mert úgy gondolom, hogy igen nagy elismerés illeti azt, aki egy egész generációval szerettette meg (újra) az olvasást. 

Üstökösként robbantak be a könyvpiacra, és a mai napig óriási olvasótáboruk van. Sokan úgy vélik, hogy a legtöbb eléggé egysíkú, és nehéz újat mondani ennyi megjelent cím után - van is benne némi igazság -, azonban ha az ember megtalálja azokat a szerzőket, akik a megszokott színvonalon szállítják az izgalmakat, minden más aggály eltörpül. Én legalábbis bármire rárepülök, ha Camilla Läckberg neve felbukkan, mivel ő az egyik kedvencem ebben a zsánerben, de ugyanígy említhetném a Millenium, vagy a Fredrika Bergman sorozatokat is. Az előbbinél már csak az utolsó rész várat magára, amit egy ideje tolgatok magam előtt, de elhatároztam, hogy jövőre pontot teszek az ügy végére. Na meg furdal is a kíváncsiság, hogy hogyan végződik Lisbeth Salander története. Az utóbbinál egyelőre két kötetnél járok, de Kristina Ohlsson ígéretesnek tűnik, és mivel Fjällbackába már nemigen fogok visszatérni, sajnos, kénytelen leszek valaki mással pótolni a hiányt. 

Nálam eléggé tarolt anno a Párválasztó trilógia, aminek az első három kötetét egy hétvége leforgása alatt végeztem ki, és amit igencsak fontolgattam, hogy saját példányként is beszerezzek. Végül nem került rá sor, mert rájöttem, hogy annyira nem egy nagy eresztés, de az egyetemi ingázások között jólesett elmenekülni Illéába, és végigkövetni America és Maxon románcát. Hasonlóan izgalmas választás volt a Legenda, és a Pippa Kenn, de még a Vámpírnaplókat is szívesen bújtam az érettségire készülve, annak ellenére, hogy a megfilmesítését nem követtem figyelemmel. Mondanom sem kell, mindhárom a Könyvmolyképző Vörös Pöttyös szekcióját erősíti - innen előszeretettel válogattam, ám az utóbbi időben csak A fiúknak, akiket valaha szerettem váltott ki belőlem akkora lelkesedést, hogy egyhuzamban ledaráljam mindhárom részét. 

Dóri · Ildikó · Kata · Readinspo ⋮ Utóvéd: Heloise

Közhelyes ugyan, mégsem tudom másképp indítani a posztot: mégis hova tűnt a szeptember ilyen gyorsan? Gyakorlatilag kettőt pislogtam, és már vége is lett. Volt néhány szép, napos délutánunk, de javarészt inkább az eső dominált. Mindenesetre végtelen boldogsággal tölt el a sárguló falevelek, az almás sütik és a kuckós, olvasós hétvégék egyvelege - ezt az időszakot nagyon-nagyon szeretem. És a java még csak most jön! 

Bár Könyvhéten nem jártam (sajnos), ennek ellenére nem maradtam könyves zsákmány nélkül: ezúttal egy svéd mesekönyv került a birtokomba - méghozzá teljesen ingyen! Amikor Upplands Väsbyben jártunk cipőt venni, az emeleten egy számomra új könyves részleget találtam, ahol csupa kiszuperált kötet sorakozott a polcon. Átböngésztem a regényeket, ahol megtaláltam a Jéghercegnőt, sőt, még egy Backmant is, a választásom mégis a Var är Bennys uglor? (= Hol vannak Benny baglyai?)-ra esett, ami a fülszövege alapján egy rövidke téli bújócskáról szól. Engem elsősorban az illusztrációi, na meg a baglyok fogtak meg, ráadásul ez egy viszonylag friss, 2020-ban kiadásra került mese. Télen egész biztosan sorra fogom keríteni! :) 

Kereken három könyvet tudok felmutatni a hónapra, ráadásul egy közülük már az őszi listám egyik tervezett olvasmánya volt. 

Laura Madeleine gasztroregényeibe tavaly "kóstoltam bele", amikor a századfordulós párizsi cukrászda világába merültem bele, de a mostani kötete, az Egy francia titok íze még messzebbre kalauzolt el: egészen a francia-spanyol határhoz, egy kis falucskába, Cerbère-be. Az eleje kicsit nehézkesen és komótosan indult, ám a közepétől annyira felgyorsultak az események, hogy alig bírtam lépést tartani a kíváncsiságommal! Teljesen lenyűgözött a katalán ételek kavalkádja, ahogy a párhuzamosan futó nyomozás is: ez a szerző által kedvelt írói fogás lehet, mivel az első regényében is két szálon mozgatta a cselekményt. Az igényes női lektűr szeretőinek mindenképp ajánlom! Ezután visszatértem az angol nyárba, és együtt göngyölítettem fel a szálakat Agatha Christie nyomozóival a Szentivánéji krimikben. Nem minden novellát élveztem egyformán, ez igaz, mégsem tudom ezt hibának felróni, mivel egy gyűjteményes kötetben nehéz mindenki ízlésének megfelelni. Itt egy Parker Pyne-féle eset lett az egyik kedvencem, ami nem csak elrepített Görögországba, de teljesen át is vert: egyáltalán nem számítottam a végkifejletre! Nagyon kis csavaros bűntény; egy igazi agyafúrt rablásról van szó. Hercule persze most sem okozott csalódást: a kedvenc bajszos belgám és a mókás Hastings kapitány duóján mindig mosolyognom kell - annyira imádni való páros ők ketten! :) 

Végül Lucy Strange legújabb lányregényével, A kastély szellemével tetőztem be a szeptembert, ami abszolút tökéletes választásnak bizonyult! Az írónő hihetetlenül jó mesélő: Aggie története az első pillanattól fogva magával ragadott, és egészen a végéig fenntartotta az érdeklődésem. Bevallom, a nagy csattanót előre kitaláltam, de ez semmit sem von le a regény élvezhetőségéből. Strange kisasszony ugyanis olyan érzékletesen és élethűen festette le előttem Gosswater Hallt, hogy egy pillanatra sem estem ki a gótikus, rejtélyekkel teli elbeszélésből. Aggie igazán szerethető karakter, akinek az olvasó végig drukkol és szorít, és szerencsére minden úgy is rendeződött el, ahogy titkon reméltem. Izgalmas, sodró lendületű, különleges atmoszférájú történet - egy esős, őszi délutánra keresve sem lehet találni hangulatosabb olvasmányt! 

Túl sok újdonsággal nem szolgálhatok: a szokásos Korona, és Mi kis falunk mellett befejeztük a Miracle Workers harmadik évadát is. Akadt benne egy-két gyengébb poén, viszont magán a sztorin, az oregoni vándorláson, remekül szórakoztam. Daniel Radcliffe igazán kitett magáért - a kocsmai táncos jelenete nem volt semmi! Nagyon ötletes, hogy minden szezonban egy másik korban járunk, de nálam eddig határozottan a második, azaz a középkori szál viszi a pálmát. 

Emellett délutánonként Poirot-t szoktam nézni, ami számomra különösen jól passzol az őszhöz, illetve esténként a Váratlan utazásra kaptunk rá újabban. Én csupán egy-két elcsípett részletet láttam eddig, na meg Hetty néni és Schubert Éva kettősére nehéz nem felkapni a fejem. Hozzátenném, a magyar szinkron tele van jobbnál jobb hangokkal: Szersén Gyula, Menszátor Magdolna, Tóth Enikő - hogy csak a főbb szerepeket említsem. Olyan békebeli és kedves hangulatot áraszt valamennyi epizód, hogy sokszor azon kapom magam, milyen szívesen belebújnék egy-egy rész erejéig, annyira hívogató Avonlea falucskája. :)

Rögtön az első szeptemberi hétvégén elautóztunk Västerås-ba, méghozzá a Vallby skanzenbe, ami határozottan az egyik kedvenc helyemmé nőtte ki magát az elmúlt másfél év során. Nem tudnám pontosan megmondani, miben rejlik a vonzereje, de nálam az is épp elég, hogy régi házak között sétálgathatok, miközben libák gágognak, és pipik kapirgálnak szabadon. Ezt megfejelve fokoztuk az élményt, és pár napra rá egy korábban kinézett frilufstmuseumban barangoltunk Södertälje-ben. Felépítésében eléggé hasonló Vallbyhoz: ugyanúgy háztáji állatokkal találkoztunk, ezen felül még egy régi szélmalom is megtekinthető - ez utóbbi viszont éppen felújítás alatt állt, úgyhogy csak messziről néztük meg. Engem mindig lenyűgöznek az ehhez hasonló kis szabadtéri múzeumok, mert egy kicsit úgy érzem, a múlt egy szelete elvenedik meg előttem. 

Uppsalában is jártunk kétszer: először a botanikus kertben, másodszorra az imádott Gamla Uppsalában töltöttünk el egy gyönyörű, napos délutánt. A hónap legnagyobb élménye azonban kétségkívül Hjorthagenhez fűződik, ami egy Marifredben található természetvédelmi terület - egyben egy csodás szarvasrezervátum is. Erre a parkra egy Instagram posztban figyeltem fel, és sietve el is mentettem a térképen, hogy egy szép őszi hétvégén felfedezzük magunknak. A kastélytól nem messze, egy zárt területen bóklásztunk, ahol nagyjából húsz perc séta után rögtön két dámvadra bukkantunk, amit később egy egész csapat követett. Én elképesztő boldog voltam, hogy így, szabadon találkozhattam ezekkel a csodás, pettyes hátú szépségekkel - mesébe illő szombati nap volt! ♡

Jó pár éve már, hogy a szeptember számomra nem a tanévkezdéssel egyenlő, ettől függetlenül nem szűnt meg a rajongásom az iskolában játszódó ifjúsági regények iránt, amit a mai napig az egyik kedvenc "műfajomnak" vallok. Ez a közeg valahogy mindig kellemes, nosztalgikus emlékeket ébreszt bennem, mert, bármennyire is furcsán hangozzék ez, én alapvetően szerettem iskolába járni. Persze nem mindig - főleg dolgozatíráskor vagy feleltetéskor nem -, de az esetek többségében lelkesen készültem az iskolakezdésre, és nyár közepétől jártam a papírboltokat, hogy beszerezzem az új füzeteket, írószereket. Mindezt az olvasmánylistám is tanúsíthatja, hiszen nem kevesebb, mint 56 (!) ilyen címkéjű könyvet olvastam el, úgyhogy bőven volt miből válogatni a poszt írása közben. :) 

Nyilván egy ilyen listáról nem hiányozhat a Harry Potter, ahogy a Szent Johanna Gimi, vagy az Abigél sem. Mindhárom szívemnek legkedvesebbike: az első kettőt már milliószor újraolvastam, sőt, a blogon is többször emlegettem már őket. Vitay Georgina története viszont mind közül a legkülönlegesebb, mivel tíz éves koromban került a kezembe, azon a nyáron, amikor a húgom született. Sosem felejtem el, ahogy a hintaágyban ringatózva merültem bele a Matula falai között zajló eseményekbe, miközben körülöttem méhek döngicséltek és langyos szellő fújdogált. 

Az Engelsfors sorozat a maga skandináv hangulatával picit eltér a Leiner Laura-féle humoros hétköznapoktól, ennek ellenére én baromira élveztem - főleg, hogy bizonyos tekintetben emlékeztett egy korábban olvasott trilógiára, a Gemma Doyle-történetekre. Ez utóbbi a gyönyörű borítója miatt került bele a könyvtári kosaramba, mégis olyan jól sült el a találkozás, hogy idővel mindhárom részt sorra kerítettem. A bentlakásos iskolákban játszódó regényeket különösen szeretem, mert jóval bensőségesebbnek érzem a cselekményt - olvasóként is jobban belevonódom a történésekbe, és olykor egy picit többet is tudok, mint a főszereplő maga. 

Kategóriájában eléggé hasonló a Hex Hall, ami a könnyedebb, humorosabb vonal képviselője - élén egy boszorkánnyal, Sophie-val. Erdetileg meg szerettem volna venni, annyira felcsigázott a fülszövege, végül mégis a könyvtárból vettem ki, és egyáltalán nem bánom, hogy így történt. Nem hagyott bennem maradandó nyomokat, de kikapcsolódásra abszolút tökéletes választás. Gyors, pörgős, könnyen és gyorsan fogyasztható, ráadásul, emlékeim szerint, egész vicces is. 

Az Anna és a francia csókot több szempontból is a magaménak érzem: egyrészt, és talán ez volt a leglényegesebb, Párizsban játszódik, másrészt az első pillanattól fogva szimpatizáltam az Anna & Étienne St. Clair párossal, harmadrészt az egészet körüllengi az a bájos, feelgood hangulat, ami miatt másodszorra is ugyanannyira szerettem, mint legelőször. Nem véletlenül választottam ezt a kötetet a Shakespeare and Co látogatásakor, mert a könyvesboltban járva egyből beugrott ez az ölelnivaló történet, amit úgy szerettem olvasni. 

Viszonylag későn ismerkedtem meg Horváth Katival, ám a Bezzeg az én időmben egyszerre bűvölt el és ríkatott meg. Fehér Klára fantasztikus szerző: egy olyan lányt emelt a középpontba, akinek a történelem legviharosabb szakaszában kell felnőnie - jóformán pillanatok alatt. Fiatalabbaknak inkább a Mi, szemüvegeseket ajánlanám első körben, ami egy ártatlan hazugságról szól. Még arra is emlékszem, hogy Anyukámtól kaptam meg ajándékba, és annyira a szívemhez nőtt, hogy többször is leemeltem a polcról. Ekkortájt találkoztam Marcello D'Orta nevével is, aki, tanító lévén, csokorba gyűjtötte diákjai dolgozatait. Összesen hat kötete jelent meg, de a legemlékezetesebb egyértelműen az Én, reméljük, megúszom, amiből anno a szolfézstanárnőm olvasott fel nekünk. Annyira megtetszett, hogy karácsonyra a nagyszüleim felkutatták nekem, és ezt találtam a fa alatt. :)

A tanár 

▿▾▿

Dóri · Heloise · Kata · Larawyn · Mandi · Petra · PuPilla 

Annak örömére, hogy ma befejeztem az utolsó nyári listás könyvemet, időszerűnek érzem megosztani az őszi tervezetemet. Picit elhúztam az utolsó olvasmányomat, de összességében kijelenthetem, hogy remek válogatás lett, továbbá a javarészét tényleg a nyár folyamán olvastam el. Bízom benne, hogy az őszi kiszemeltek is megugorják majd ezt a szintet - ezúttal is igyekeztem mindenféle műfajból csemegézni. :) 

A borítója alapján kifejezetten az őszi időszakra tartogattam - már a színek is ezt az évszakot juttatják az eszembe. Ahogy olvasgattam mások véleményét, meglepően megosztó kötetről beszélünk, de én sosem támasztok igazán nagy elvárásokat. Az egyetlen célom, hogy kikapcsolódjak vele, és a beleolvasó alapján kellemesen belesüppedős, jó stílusú szövegnek bizonyult, úgyhogy olyan nagy csalódás nem érhet. 

Többször szemeztem ezzel a könyvvel, még anno a Libriben is belelapoztam, de folyton lebeszéltem magam róla. Amikor viszont legközelebb váratlanul felbukkant a könyvesbolt polcán, képtelen voltam nemet mondani, és engedtem a csábításnak. Cicák vannak benne, ami önmagában elég a boldogsághoz, viszont ez a történelmi vonulat ad egy kis plusz zamatot az egésznek, úgyhogy rettentő kíváncsi vagyok, mi újat fogok megtudni belőle. Egy laza délutáni olvasmánynak terveztem be, egy bögre finom tea mellé. 

Amióta csak kiszúrtam a kiadó oldalán, azóta várom, hogy belevessem magam, így egyértelmű, hogy helyet kellett kapnia ebben a listában. A szokásos Park-féle minőség fogadott, amikor belelapozva beszippantottam a friss papír illatát, és legnagyobb meglepetésemre még egész oldalas képeket is találtam benne. Az eddigi kritikák alapján meglehetősen érdekesnek és izgalmasnak tűnik, ráadásul kimondottan rovarokról szóló természettudományos könyvet eddig még nem olvastam, szóval eléggé izgatott vagyok miatta!

A mustársárga kiadás engem egyértelműen az őszi levelek színére emlékeztet, holott a történet februárban játszódik. Sebaj, ez sem szegheti a kedvemet, ugyanis régi adósságomról van szó, ezen felül az idei VCS-be is beválogattam. Valami azt súgja, hogy Szabó Magdához könnyebben visszatalálnék, ha újra az ifjúsági történeteibe feledkeznék. Titkon reménykedem, hogy az Abigélhez hasonlóan ezt a kötetet is a szívembe zárhatom, és kicsit felidézi számomra a pöttyös-csíkos lányregények szeretett hangulatát. 

 

Gótikus, rejtélyekkel teli lányregény - hát mi illene jobban az esős délutánokhoz? Lucy Strange az egyik legkedvesebb ifjúsági szerzőmmé lépett elő, amióta csak megismerkedtem A fülemüleerdő titkával, így szinte borítékolom, hogy ezt is szeretni fogom. Egy picit tartok a szellemes vonaltól, de néha jó kilépni a komfortzónából, és biztos vagyok benne, hogy az írónő ezt a témát is nagyon finoman és ízlésesen kezeli - ahogy azt általában tenni szokta. (5/5 ☑)

Számomra is döbbenetes, hogy milyen gyorsan eltelt ez a nyár, és bár közben szüneteltettem a havi zárós rovatot, ettől függetlenül alig vártam, hogy megoszthassam az élményeimet és a beszerzéseimet. Nem tervezem rendszeresíteni ezt a formát, egyszerűen csak így jött ki a lépés, de legalább tényleg van miről mesélni és beszámolni. :)

Rendesen kihasználtam, hogy végre könyvesboltba mehetek, úgyhogy nem fogtam vissza magam: nem kevesebb, mint hét kötettel gazdagodott a kis könyvtáram. Mazsolázgattam az otthoni könyvesboltok kínálatából, de Budapesten járva benéztem egy Libribe is, ahol átlapozgattam néhány kívánságlistás kiszemeltet. Legelőször a Lírából rendeltem egy csomagot, amihez kupont is kaptam, a többi már random szerzemény - jártamban-keltemben szerezgettem be őket. 

Vicces, de az olvasást tekintve is sikerült ugyanazt a számot produkálni: összesen hét könyvet kerítettem sorra. Nem kifejezetten az olvasás volt fókuszban, mégis csupa jó olvasmánnyal gazdagodtam. Jólesett ráérősen belemerülni a történetekbe, és kicsit átérezni az ottani hangulatot, jobban megismerni a szereplőket. Amikor esténként elcsendesedett a lakás, én is könnyebben hangolódtam rá az aktuális olvasmányomra, és Lizivel az oldalamon olvastunk - akár a régi szép időkben. ♡ 

Leiner Laura friss regényével kezdtem a nyarat, ami remek felütés volt, mint mindig - egyre jobban kezd a szívemhez nőni a második piros csapat. Meglovagolva a YA hullámot, egy retelling következett, nevezetesen az Üveg hercegnő. Kicsit nehezen kaptam el a ritmust, viszonylag lassan indult be, de a felétől sokkal élvezetesebb és lendületesebb fordulatot vett a cselekmény - innentől nagyon gyorsan fogytak a lapok. A Szederberek meséi a gyönyörű kinézetével már levett a lábamról, és szerencsére a mesékről is csak elismerően nyilatkozhatok. Nyilván a célcsoportot messze kinőttem, viszont az illusztrációk annyira tüneményesnek tűntek, hogy nem tudtam ellenállni neki. A farkasok bölcsessége elképesztően érdekes és tanulságos kirándulás volt a Yellowstone Nemzeti Park állatai között - rengeteget tanultam az írónőtől, és maximálisan megértem, hogy miért lett akkora szerelmese a farkasoknak. 

A Kilátók és miniszobrok ismét egy újabb, számomra kevésbé ismert arcát mutatta meg a fővárosnak - sok-sok érdekességet és meglátogatásra váró helyet raktároztam el magamban, és izgatottan várom Tittel Kinga következő útikönyvét! Egyedül a Két vén bolond hazatalál c. nonfiction-ben csalódtam: a kezdeti lelkesedésem igen hamar unalomba csapott át, és hiába volt ígéretes az alap, a megvalósítás igen döcögősre sikeredett. A nyár kedvence egyértelműen a Ház a parton lett, ami egy megható és emberi történet az újrakezdésről, a gyászról és az állatok szeretetéről. Nagyon-nagyon szerettem! 

Az otthon töltött idő alatt nem sok filmet néztünk, azonban két év után újra moziba mentem, és családilag a legújabb Liam Neeson akciófilmet, a Jeges poklot választottuk ki. Nem állítom, hogy kihagyhatatlan, mert nem az, de maga az élmény, az óriási mozivászon és az egész környezet mégis különlegessé tette. Különben a film is elég fordulatos, mi Anyával eléggé izgultunk közben. Kellemes szórakozást nyújtott a legújabb Csókfülke rész, a trilógia záró darabja, amit a rendkívül hosszúra nyúlt hazaút során néztem meg az éjszaka kellős közepén. Volt egyfajta bája az egésznek, miközben mögöttem egymás hegyén-hátán próbáltak pihenni az utastársak. :) Ami viszont határozottan meglepett, az egy Netflixes film, Az ezüst jégkorcsolya. Nagyszabású és grandiózus - nemcsak a megvalósítást, de a film egészét is tekintve. Sajnos az orosz alkotások eddig nem lopták be magukat a szívembe, sőt, ennek ellenére ez szinte végig lekötötte a figyelmem, ami nem kis szó, mivel egy közel három órás filmről beszélünk. Határozottan megtekintésre érdemes! 

Jóformán az egész nyarunkat a The Crown töltötte ki, amibe még május végén kezdtünk bele. Én elsősorban II. Erzsébet királynő miatt voltam kíváncsi rá, mivel rendkívül szimpatikusnak tartom Őfelségét. Meglepett, hogy mennyi történelmi eseményről tanulok így, amiről azelőtt sosem hallottam - már csak ezért is érdemes belenézni, túl azon, hogy mennyire minőségi az egész produkció, a színészi játékról nem is beszélve. Imádtam a Lupin folytatását is, és nagyon bízom benne, hogy lesz folytatás! Omar Synek borzasztó jól áll Arsène Lupin karaktere. :)

Júniusban főleg Svédországon belül kirándultunk, és használtuk ki a jó időt egy-egy kiruccanás alkalmával. Voltunk Sigtunában, az örök kedvenc helyünkön, az egyetemi botanikus kertben, Uppsalában, és a rosersbergi kastélynál is. A magyarországi hat hétről ITT írtam bővebben - röviden csak annyit: minden pillanata szuper volt! :)

Visszaérkezve szinte rögtön egy enköpingi utazással nyitottunk, ahol a párom ügyeket intézett, amíg én sétáltam egyet a városban és fotózgattam, illetve voltunk Ikeázni is egyet. Az otthoni hétköznapok mozgalmassága után furcsa volt az a nyugalom, ami itt fogadott, de határozottan megmelengette a szívem, amikor az autóból kinézve újra láttam a betakarított szántóföldeket, az egyre színesedő fákat, és a pirosló bogyókat az út mentén. Szeptember végén visszaállok a régi kerékvágásba, és, szokás szerint, tele vagyok ötletekkel - bakancslistát és TBR listát is tervezek írni! Szóval éljen az ősz, ez a csodás és varázslatos évszak! ♡

Hatodik éve töltöm ki ezt a tag-et, így ha picit később is, de ragaszkodtam ahhoz, hogy az idén se maradjon el. Ilyenkor már lehet kicsit hátra tekinteni, összegezni, és felidézni a legjobb történeteket. Bár a tag címe valóban nem a legtalálóbb, a kérdéseket tekintve viszont ez egy szuper lehetőség summázni az elmúlt nyolc hónap könyves élményeit. :)

Mindig nehéz egy konkrét kedvencet kiválasztani, úgyhogy ilyenkor, bevallom, picit gondban vagyok. De a tegnap este befejezett könyv annyira betalált nálam, hogy mégiscsak erre esett most a választásom - nevezetesen Mary Alice Monroe-tól a Ház a partonra. Egyszerre megható, emberi és végtelenül kedves regényről beszélünk, amiben több fontos téma is szóba kerül, ennek ellenére nálam az egymásra találás, az apró örömök éltetése, és a természetvédelem vált igazi vezérfonallá. 

Tavaly is David Michie került ide, ami ezúttal is fennáll. A szülinapi csomagomban ott lapult A négy lábon járó spiritualizmus, amit ugyanúgy a szívembe zártam, akárcsak az első két részét. Annyira élvezem, ahogy DLM kötetről kötetre a buddhizmus egy újabb szeletével ismertet meg, ráadásul cseppet sem szájbarágós módon, sokkal inkább elgondolkodtató és megszívlelendő történetekbe ágyazva. Azóta beszereztem a második kötetet is, így már csak az első hiányzik, hogy teljes legyen a trilógia. 

Az Élet a Földönt, illetve a nemrégiben megjelent Hangyákat írnám első körben, de az új Wohllebenre is nagyon kíváncsi vagyok! Ebből a hármasból legelőször a hangyákról szóló beszámolót tervezem lehúzni a listáról, mert elég jó értékeléseket olvastam eddig róla, és hát átlapozgatás közben teljesen lázba jöttem a színes képek és az izgalmasnak tűnő fejezetcímek láttán. Valami azt súgja, hogy nekem való lesz! :)

Legfőképp a karácsonyi Nyúl Péter mesekönyv, ezt feltétlenül be fogom szerezni magamnak, illetve a Romy és Párizs fényei szintén felcsigázta az érdeklődésemet. A Coco Chanelről szóló életrajzi kötet kellemes meglepetésként ért, úgyhogy bízom benne, hogy ez is megüti majd a mércét. Mindenesetre van némi bepótolnivalóm Romy Schneidert illetően, így e-könyvben esélyes, hogy sorra fog kerülni. 

Bauer Barbarától Az aranyműves fia. Annyian dicsérték az írónőt, ráadásul a Szabados Ági készítette interjú alapján olyan szimpatikusnak tűnt, ennek ellenére az írása nem nyűgözött le annyira, mint vártam volna. Sajnos túlírtnak és dagályosnak éreztem a történetet, aminek a szereplői végig szörnyen távol maradtak tőlem. Esetleg egy másik alkalommal fogok még próbálkozni vele, hátha, de egyelőre nem érzek rá késztetést. 

Azzal tisztában voltam, hogy Nádasdy Ádám nem ír rosszul, sőt. De ahogy a nyelvészetről mesél... na, azt mindenütt így kellene tanítani! Eleve egy meglehetősen megosztó témát választott, elvégre a nyelvtanórát elég kevesen szerették igazán (én speciel igen), engem mégis az ragadott magával, ahogy az összes fontos témát egy világos, átlátható és tökéletesen érthető rendszerbe foglalta, hogy mindenki megérthesse. Sehol sincs lebutítva a szöveg, pusztán emberi nyelven magyaráz és tanít - szinte észre sem vesszük, miről is olvasunk, annyira élvezetesen mesél a professzor úr. Egyszerűen briliáns!

Maros Andrásra érdemes odafigyelni! A frappáns, mai, keserédes, őszinte életképeit élvezet volt olvasni, úgyhogy tervezem, hogy más novelláskötetét is be fogom iktatni, ha lesz rá lehetőségem. 

Szederberek kisegerei menthetetlenül elrabolták a szívemet... Eleinte tipródtam rajta, hogy nekem való-e egyáltalán, mégiscsak gyerekeknek íródott ez a mesekönyv, ám a csomagbontáskor rögtön tudtam, hogy nagyon betaláltam vele. Az illusztrációk és a szívmelengető, rövidke mesék abszolút elvarázsoltak - tuti, hogy kislányként is imádtam volna! 

Hmm, azt hiszem, ide a Tommy & Tuppence párost írnám. Egyelőre még csak egy rövidke novellát olvastam róluk, viszont a sorozatot sorra kerítettük a párommal, és mindkettőnknek eléggé tetszett. :) Szóval elképzelhető, hogy valamelyik komplett regényt is elolvasom majd, de titkon reménykedem abban, hogy a Szentivánéji krimikben is visszatérnek - legalább egy nyúlfarknyi szösszenet erejéig! 

Meghatódni szoktam inkább, sírni annyira nem. 

Leiner Laura karácsonyi kötete annyira kis feelgood, hogy jóformán az egészet végigmosolyogtam. :) Nem hittem volna, hogy a három lány élete ennyire leköt majd, így engem lepett meg a legjobban, amikor esténként alig tudtam letenni, annyira érdekelt, hova fognak kifutni a történések, és hol kapcsolódnak majd egymásba a szálak. Kicsit emlékeztetett az Igazából szerelemre, ami már önmagában elég lenne a boldogsághoz, ám ezt sikerült megfejelni a szerethető szereplőkkel és a pörgős cselekménnyel. Kikapcsolódásnak, feltöltődésnek tökéletes választás! 

Az élet dicsérete, egyértelműen. A James Herriot önéletrajzi írásain alapuló sorozat maga a színtiszta boldogság - receptre kellene felírni! 

A Nyúl Péter mesekönyvről írt sorokba, úgy érzem, mindent belesűrítettem, amit csak érzek Beatrix Potter munkásságával kapcsolatban. Talán ezért is várom olyan nagy lelkesedéssel a karácsonyi kötetet, mert ebbe a világba is jó megérkezni. 

A Szentivánéji krimik borítója kivéletesen gyönyörűre sikerült, teljesen beleszerettem! Ugyanakkor a Szederberek meséit, illetve A farkasok bölcsességét ugyancsak kiemelhetném, mert mindkettő elképesztően szép és igényes kiadás. 

Hű, vannak terveim, ezt elárulhatom, de hogy végül mi fog beleférni, az a jövő zenéje. Mindenesetre sok-sok saját könyvet szeretnék, hogy csökkentsem az olvasatlanok számát, illetve a VCS-vel is el vagyok maradva, mivel a nyáron parkolópályára tettem. Sebaj, a kuckós őszi esték pont ideálisak lesznek egy-egy kiadós olvasásra. :)

A korábbi részek itt érhetők el: 2020 ∙ 2019 ∙ 2018 ∙ 2017 ∙ 2016 

Most, hogy újra Svédországban vagyok, ahol egyébként 16 fok és konstans eső várt rám, próbálom utolérni magam, és kicsit mesélni arról, hogyan is telt az elmúlt hat hét. Nem írtam róla külön, de már júniusban tudtam, hogy utazom haza - épp csak az volt kérdéses, hogy ezúttal tényleg megvalósul-e az egész. Egészen július elsejéig, vagyis az utazás napjáig, nem is igazán mertem beleélni magam, csupán érzékeltem, hogy nagyon-nagyon rám férne... Lelkileg is kimerítő volt ennyi ideig távol lenni a családomtól, főleg úgy, hogy sokáig azt se tudtam, mikor jön el az a bizonyos pillanat, hogy végre a Budapestre tartó repülőre ülhetek. Először kicsit szokatlan volt minden, de lassacskán én is kezdtem felvenni az otthoni ritmust. Nem könnyű ilyen hosszú kimaradás után beleszokni egy egészen más élethelyzetbe, ugyanis otthon messze több inger ért, mint az utóbbi időszak alatt összesen. Sokat segített, hogy volt egy napi rutinom, amihez igazodva lényegesen egyszerűbb volt az összecsiszolódás, és néhány nap elteltével pont olyan volt, mint régen, amikor otthon laktam. 

▿▾▿

Még tavasszal írtam egy bakancslistát, hogy mi mindent szeretnék megvalósítani, ha otthon leszek, és örömmel jelenthetem ki, hogy lényegében minden pontot sikerült kipipálni - egyedül a csomgolásmentes bolt maradt ki, mert azt a - remélhetőleg nem túl távoli - legközelebbi látogatásra tartogatom. :) 

Eredetileg a Nagytemplom tetejéről terveztem a programot, de a nagy rekonstrukciós munkálatok miatt az egész épület zárva tart egészen 2022 nyaráig. Sebaj, amúgy is teljesen belelkesültem, amikor megláttam a Vác Eye-ról szóló leírást, miszerint a városnéző kerékből nem csak a Duna-parti sétányt, de az egész környéket be lehet látni. Aránylag szűk a hely, épp csak két ember fér el a picurka fülkében, mégis nagyon ajánlom, mert ez egy abszolút kihagyhatatlan élmény! Anyukám kicsit küzdött a tériszonyával, úgyhogy ő jobbára kapaszkodott, de én nem győztem csodálni az alattam elterülő "világot". Maga a menet mindössze hat percig tart, cserébe a Naszály, a görög katolikus templom, a DOM, de még a távolban felsejlő hegyek is egészen más arcukat mutatják ilyen magasságban.

Ebben nagy segítségemre volt a Visit Vác oldala, ami egyébként a régi Tourinform iroda teljesen megújult felülete. Nyilván 25 év kisvárosi élet után nehéz újat mondani, ennek ellenére a panoráma városnézés egyértelműen az ottlétem egyik csúcspontja volt! Négyesben ültünk fel a piros, nyitott tetejű buszra, amihez egy nagyon érdekes, viszonylag sok új információt tartalmazó idegenvezetés is tartozott. Először egy jó nagy kört tettünk a belvárosban, érintve minden fontosabb nevezetességet, majd a hegyen felkaptatva a Naszály kilátóhoz igyekeztünk, hogy megcsodálhassuk az éjszakai fényekben fürdőző várost. 

Hasonlóan szuper lehetőség a kisvonatozás is: ezt a párommal valósítottuk meg, és mindketten nagyon élveztük. :) 

Bizony, nem csak nálunk található az ország egyetlen diadalíve, de még Gombóc Artúr szülőatyjának illusztrációi is a Főtéren kaptak helyet! A korábban Mosolytárként ismert tárlat jó ideje helyhiánnyal küzdött, így a Pannónia Ház felújításával új helyre költöztek a híres karikaturista képei, amit egy vidám, egész napos ünnepléssel és megnyitóval tettek még emlékezetesebbé. Ebből kifolyólag korábban beszereztem egy Gombóc Artúr kötetet, hogy majd a helyszínen dedikálhassam - ami, legnagyobb örömömre, sikerült is!  Annyira kedves és szerény ez a bácsi, ráadásul a kérésemre még egy duci madárkát is kaptam - hát, el lehet képzelni, mennyire vigyorogtam, miután kézhez kaptam. :) A dedikálást követően én is bejártam a kiállítótermeket, fotózgattam és sodródtam a forgataggal. Ha erre jártok, feltétlenül nézzetek be! 

Amióta csak olvastam róla, hogy a szülővárosomban él a híres szobrász, és ott is elhelyez majd három szobrocskát, tűkön ülve vártam, hogy én is láthassam őket. A Csúzlit és az elaléló Mária Teréziát a párommal kutattuk fel, de Morzsa kutyát és a tyúkot már Nitával kerestük meg, mert ő is nagyon kíváncsi volt mindhárom műre. 

Mindegyik picurka alkotás egy fontos helyi történethez vagy személyhez kötődik. Kezdjük a legnépszerűbbel: a királynő először nem mert átmenni a Kőkapu alatt, amikor tudomására jutott, hogy milyen rövid idő alatt épült fel - végül, állítólag, mégiscsak rászánta magát. :) Petőfi Sándor egy időben sok időt töltött Vácott, sőt, én pontosan tudom is, melyik házban, mert minden év szeptemberében megkoszorúztuk az emléktáblát, ami egészen véletlenül pont az általános iskolám mellett található. Ebben az időszakban írta meg az Anyám tyúkja c. verset - erre utal a szobor is. Végül a Csúzli, ami egyértelműen Sajdik Ferenc egyedülálló munkásságának állít emléket. 

Anya vetette fel az ötletet, én pedig kapva kaptam az alkalmon: kompozás, ebéd a Duna partján, séta az óvárosban, és végre látni a színes esernyőkkel teli utcát? Hát ki ne szeretné! Így egy júliusi hétköznap felkerekedtünk, és átruccantunk a túloldalra. Nem volt semmilyen konkrét tervünk, elég spontánok voltunk. :) A Bükkös patak megállótól kényelmes tempóban seperc alatt a belváros szívében találtuk magunkat, ahol rögtön egy jegeskávéval indítottam a napot a Parti Medve nevű helyen. Elképesztően aranyos üzletről van szó, tele szebbnél szebb képeslappal, könyvekkel, társasjátékokkal... És a kiszolgálás is rendkívül kedves volt, kívánni se lehetett volna jobb felütést! Innen a Főtér felé vettük az irányt, majd bekukkantottunk a Líra könyvesboltba is - a nézelődést mindenütt ki kellett használni, ugye. Én az Instagram posztok miatt nagyon szerettem volna élőben is látni a híres esernyős utcát (Bercsényi utca néven kell keresni), amit szinte folyamatosan egy-egy turistacsoport vett birtokba. Meg kell hagyni, baromira hangulatos, én is imádtam! 

Ebédre a Szerb étterembe ültünk be, ahol csak salátát ettünk, viszont az erdei gyümölcsös limonádé telitalálat volt! Fagyizni visszatértünk a Szamoshoz - mondanom sem kell, alig lehetett választani, viszont nálam az utóbbi időben a mangó a fő-fő kedvenc, úgyhogy jóformán mindenütt azt kérek. :) Végül a japán kerttel zártuk a napot, amit korábban kiszúrtam már magamnak, mégis kicsit a feledés homályába veszett, egészen addig, amíg fel nem bukkant a látnivalók között. Nem tudom, miért vagyok ennyire oda az ilyen jellegű kertekért - talán a harmónia és a nyugalom teszi, amit csak úgy árasztanak magukból. A tóban színes halacskák úszkáltak, a fák alatt pedig jólesett megpihenni és erőt gyűjteni a hazaútra. A központtól egy jó húsz percre található, szóval nem annyira közel, de ha valaki szeretne egy békés, zölddel teli parkban ücsörögni, annak jó szívvel ajánlom! Egészen kisimul utána az ember. 

▿▾▿

Mindezeken felül volt még rizottó ebéd a nagyszüleimnél, vezetési óra a bátyámmal, családi találkozó Gödön, a keresztanyukáméknál, kóspallagi mini kiruccanás, könyvesboltozás, barátnős találkozók, közös játék a keresztlányomékkal, Activity parti az unokatesóimmal, Beethoven koncert Anyával, piacozás, randi-nap a párommal, éttermezés, mozizás, sok-sok Lizi cicázás... ♡ Testileg és lelkileg is tökéletes feltöltődés volt ez a hat hét, minden percét igyekeztem magamba szívni és magamba plántálni. És úgy érzem, sikerült is.