Hát Holle anyó nem fukarkodott a dunyha-rázással, az biztos! Az év első hónapjában szinte végig havazott nálunk, ami amolyan nosztalgikus, idilli hangulatot kölcsönzött a januári napoknak. Bár odakint nem jártam, csupán a teraszon szippantottam be némi friss levegőt, maga a tudat is boldogsággal töltött el, hogy a dolgok a megszokott medrükben zajlanak. 

A vásárlásban nem jeleskedtem, az olvasásban viszont meglepően jól teljesítettem: szám szerint hat kötet került terítékre, amiből kettő ráadásul VCS-s olvasmány! 

Rögtön 2021 elején felültem egy kicsit a nosztalgiavonatra, és Harryvel együtt elutaztam Roxfortba. Igen, a Bölcsek kövéről van szó, és ugyan szívem szerint azonnal folytattam volna tovább a kalandozást, megpróbálom beosztani az évre az egész sorozatot. Általában dara-üzemmódban megyek végig az összes könyvön, amíg az utolsó sor végére nem érek, de most változtatok rajta. Ezúttal sokkal tudatosabban, a részletekre is odafigyelve mélyedtem bele a már jól ismert történetbe - szem előtt tartva Anna & Brigi megjegyzéseit a Roxfort Expressz Podcastből -, és őszintén szólva, sokkal izgalmasabb volt így követni az eseményeket! :) 

Ezután tartottam egy kis utókarácsonyozást Leiner Laura Mindig karácsony c. regényével, ahol három lány életébe csöppentem bele az ünnepek idején, akik számukra láthatatlan módon kapcsolódnak egymáshoz. Legjobban Bogi, az egyetemista lány története fogott meg. Némi hasonlóságot ugyan felfedezni véltem az SzJG Renije és közötte, de annyi baj legyen - az egész könyv jókedvre derített, és mosolyogva fejeztem be. Ezzel szemben Bauer Barbarának nem sikerült teljesen meggyőznie Az aranyműves fiával. Eleinte azt hittem, az ötvösségről fogok olvasni, magáról a mesterségről olyasmi köntösbe csomagolva, ahogy Tracy Chevalier szokta, de távolról sem erről volt szó. Egy fura, kicsit zavaros, misztikus-ezoterikus-romantikus maszlag lett a vége, ami cseppet sem csigázott fel, sőt. Mindenesetre Szabados Ági interjújából kiszűrtem azt az infómorzsát, miszerint az írónő egy holland aranykor (ami egyébként naaaagy kedvencem!) idején játszódó művön dolgozik; ez határozottan felkeltette az érdeklődésem. 

Minden híresztelés ellenére a Meseország mindenkié egy vegyes minőségű, de abszolút szerethető mesekönyv, ami kulcs ahhoz, hogy a jövő generációja még elfogadóbb lehessen embertársai iránt - amennyiben megkapják a lehetőséget, persze. Az illusztrációkért teljesen odavoltam, mind gyönyörűek! Még 2019 végén nyertem meg a WWF játékán a csodás, nagyalakú, fotókkal teli Our Planet enciklopédiát, ami maximálisan kiegészítette a sorozatban láttotattakat. Írott formában persze más az élmény, de a tartalma sokkal valóságosabb és elgondolkodtatóbb. Jóval nagyobb hangsúlyt helyezett a bolygó pusztulására, egyúttal megoldási javaslatokat is közölt, ami így tökéletes egyensúlyba került. Ez a kötet volt az első választásom a VCS listáról, amit Agatha Christie híres krimije, az Ackroyd-gyilkosság követett. Nem ez a kedvenc Poirot esetem, ezt elárulhatom, viszont roppant kellemes viszontlátás volt, és kimondottan meghozta a kedvem más nyomozásokhoz is! Bár a filmekből szinte mindenre emlékszem - különösen a kedvenc részeimre -, mégis egészen felvillanyozó olvasva nyomozni a kis belgával. Na meg az a vidéki Anglia! Oda nagyon szívesen elutaznék egyszer... 

Hogy még jobban kiélvezzük a havas estéket, csupa olyan filmet válogattam össze, ami vagy télen vagy valamilyen hideg helyen játszódik. Elsőként jöjjön a Togo, ami egy végtelenül megható, igaz történeten alapuló alkotás - egy mindenre elszánt, bátor és odaadó szánhúzó kutyáról. Annyira magával ragadtak az érzelmek, hogy szipogva néztem végig az utolsó kockákat... Anno a nagymamám ajánlotta a figyelmembe az Amundsent, a norvég felfedezőről szóló adaptációt, amit rögtön várólistára is tettem. Ez egy lassan kibontakozó életrajzi film egy hihetetlenül megosztó figuráról, aki szinte szomjazta az elismerést és a sikert. Mindezen csak a beképzeltsége kerekedett felül, mindenáron első akart lenni, akár a bajtársai életét kockáztatva is. Nem zártam a szívembe, ami azt illeti... Kicsit eltávolodva a tematikus vonaltól, mindenképp említést érdemel a Lelki ismeretek, a Pixar legújabb animációs filmje, illetve az Ébredj velünk, ami egy viszonylag régebbi, ám annál bájosabb romantikus mozi Rachel McAdams, Harrison Ford & Diane Keaton főszereplésével. Micsoda trió ez, kérem! :) 

Nyilván nekem sem maradhatott ki a Bridgerton család, ami kellemes csalódást okozott, mi több, még a könyvhöz is meghozta a kedvem, valamint egy nap alatt letoltuk a Lupin mind az öt részét, Omar Sy briliáns alakításával. Kétségtelenül ő viszi el a hátán az egészet, de az egész annyira jól össze van rakva, hogy konkrétan tűkön ülve várom a folytatást! Ó, majdnem kihagytam A tanárt, ami egy német sorozat hazai remake-je, és hát Nagy Ervin jutalomjátéka, ez tuti. Mondjuk a cast eleve eléggé a kedvemre való (Elek Ferenc, Anger Zsolt, plusz a mellékszereplők), az évadok előrehaladtával pedig  a történet is szépen kiforrta magát. Eredetileg a negyedik széria előtti felzárkózásnak szántam, de mivel az egyelőre még nem elérhető, végigzongoráztunk az eddigieken, és egészen megszerettük. :) Végül Attenborough bácsi tolmácsolásában keresztbe-kasul bejártuk mind az Északi-, mind a Déli-sarkot, ami szokás szerint instant lelkesedést és rajongást váltott ki belőlem. ♡

▾▿▾

Nagyjából így teltek mostanában a napjaink: sok-sok mozizással, olvasással, hétvégente pedig sütögetéssel. Van egy szuper pite receptem, amit időről időre elő szoktam venni - legutóbb áfonyával készítettem el, mennyei! Nagy felfedezésem a vaníliás zabtej, amit a helyi bolt kínálatában szúrtam ki, és jelentem, smoothie-ba egyenesen maga a tökély! Leginkább a mangó - eper - körte kombináció vált be a legjobban - ezt bármikor és bármilyen mennyiségben képes lennék elfogyasztani.

A blogot tekintve sem tétlenkedtem: ezzel együtt hat irományt tettem közzé, beleértve az idei első Témázós posztot, ami a könyves ízlésünk változásairól szól. Szerintem nagyon klassz kör lett, érdemes elolvasni a Lányok bejegyzéseit is! :) 

Elérkezett 2021 első Témázós bejegyzése is, hurrá! Utoljára október végén írtam e berkeken belül, ami nem mostanában történt, így most újult lelkesedéssel vetem bele magam, és osztom meg a gondolataimat, érzéseimet egy-egy felvetés kapcsán. Igazából ezt a témát boncolgattam már egyszer, régen, úgy 4 évvel ezelőtt, csakhogy összevetve a mostani olvasmánylistámmal, időszerű némi frissítés. Ennyi év távlatából visszatekintve én is változtam - ráadásul nem is keveset! Azóta sokkal bátrabban tallózok a különféle műfajok és szerzők között, és igyekszem új kedvencekkel bővíteni a palettát. 

Aki elsőként eszembe jut, az egyértelműen Fredrik Backman. A sors különös fintora, hogy Az ember, akit Ovénak hívnak írója szinte azonnal a szívem csücskébe került, ahonnan aztán villámgyorsan katapultált A nagymamám azt üzeni bocs c. regényével. Sokszor kacsintgattam már felé, hogy adjak neki egy második esélyt, de valahányszor eljátszom a gondolattal, minduntalan arra jutok, hogy felesleges. Úgy vélem, ő tipikusan olyan szerző, aki megszokott, jól bevált sémákkal játszik, és szinte mindegyik könyvében ugyanazokat a kliséket durrogtatja el. Kiválóan tud hatni az érzelmekre, de amíg ezt az Ovéban kifejezetten értékeltem, úgy menekültem a nagymamás sztorijától, amit a hátam közepére sem kívántam utána. Még a kötettől is megszabadultam, amilyen gyorsan csak tudtam. Nagy szívfájdalmam ez, mégsem tudok túllépni ezen a fiaskón... 

Hasonlóan jártam Sarah Dessennel, aki sokáig a legszeretettebb YA szerzőmnek számított. Belőle egyszerűen kiszerettem - nincs semmilyen más indok arra, hogy miért nem olvasok tőle. Valószínűleg abban az életszakaszomban különösen nagy hatással volt rám, de most, hiába vár rám egy olvasatlan kötete, egy cseppet sem vágyakozom utána. Az ő ideje lejárt, nincs mit szépíteni. Ugyanígy említhetném Darren Shant is, akinek cirkuszos sorozatát úgy cipeltem haza a könyvtárból, mint a cukrot. Az érettségi szünetben kaptam rá, és mivel eléggé eteti magát, kettesével-hármasával kölcsönöztem, amikor épp bent találtam egy-egy szabad példányt a polcon. Lényegében egy hónap alatt kivégeztem mind a tizenkét részt, azonban egyáltalán nem visz rá a lélek, hogy bármikor újraolvassam. Akkor és ott tökéletes szórakozás volt, ideális agykikapcsoló, de semmi több. 

Sophie Kinsella népszerű, Boltkóros sorozatára 16-17 évesen találtam rá, és az akkor megjelentek közül az összeset kiolvastam - sőt, még más, önálló műveket is. Pár évre rá, huszonévesként, viszont idegesített a stílusa, és borzasztóan kiábrándítónak tartottam a se füle, se farka cselekményt. Arra jutottam, hogy ez a műfaj csakis akkor fogyasztható számomra, ha van húzóereje - legyen az egy szimpatikus főhős, egy vonzó helyszín, vagy egy remek mellékszereplő. 

Az a helyzet, hogy a 2015-ös évem jórészt csak a skandináv írókról szólt, azon belül is Stieg Larsson Millenium trilógiájáról, amit a patyolatlelkem dacára is baromira élveztem. Okos, csavaros és borzasztóan összetett mindhárom kötet, tele olyan társadalmi problémákkal, melyeket nem véletlenül szeretnek a szőnyeg alá söpörni... Sajnos a korai, igen rejtélyes halála miatt nem tudta befejezni a sorozatot, így egy másik svéd fiatalemberre, David Lagercrantzra bízták a folytatást. Eleinte egész ügyesnek tűnt, a negyedik rész (Ami nem öl meg) kimondottan kellemes meglepetésül szolgált, viszont azután látványosan zuhant a színvonal. Az ötödik (Mint az árnyék) ezzel szemben csúfos bukás, a hatodik, egyben befejező kötettel (A lány, aki kétszer élt) pedig meg sem mertem próbálkozni. Csakis az motiválna, hogy befejezzem a sorozatot és kiderítsem, hogyan is ér véget Lisbeth története, viszont a csalódás még mindig keserű szájízt hagy bennem. Lassan két éve tologatom magam előtt, és gyanítom, ez nemigen fog változni. 

A sok "maradj otthon" estének meglett a maga haszna: még sosem néztem ennyi sorozatrészt, mint tavaly. Ezt leginkább a Netflix előfizetés számlájára írom, ugyanis a legtöbb az ottani kínálatból került ki, de szép számmal szerepelnek a saját készítésű filmek is. Moziba egyáltalán nem jutottam el, bár őszintén szólva ezt a részét viselem a legjobban - cseppet sem hiányzik a folyamatosan pattogatott kukoricát és nachost ropogtató tömeg. Ilyen szempontból jobban a magaménak érzem az otthoni pokrócba burkolózós filmnézéseket. :) Több, mint 120 filmet fogyasztottunk el az év során, amihez tekintélyes, 300 fölötti epizódnézés is társul. 

▿▾▿

The Guernsey Literary and Potato Peel Pie Society (2018): Kezdjük ott, hogy a könyv abszolút belopta magát a szívembe, így rezgett a léc, hogy ezt sikerül-e vizuálisan is abszolválni. Örömmel jelentem, hogy részemről szinte maradéktalanul elégedett vagyok a végeredménnyel - az apróbb változtatások sem annyira szembeötlőek és zavaróak. Lily James tökéletes választás volt Juliet szerepére, de igazából a többiekre sem lehet panasz. Talán nagyobb hangsúlyt kapott benne a szerelmi szál, ezt viszont annyira nem is bántam. Boldogan sóhajtoztam a csodaszép helyszínek láttán, egészen gyönyörűséges hely ez a Guernsey! Még sokkal szebb is, mint amilyennek elképzeltem. 

A Meztelen Juliet (2018): Fogalmam sincs, mi alapján böktünk rá, de azt hiszem, a szerencsés véletlenek összjátéka sodorta elém. Konkrétan éjjel fél kettőkor fejeztük be, és annyira a hatása alá kerültem, hogy még sokáig velem maradt az édesbús hangulata. A tengerparti kisvárosról nem is beszélve, teljesen beleszerettem Anglia ezen részébe! Nem ismerem az alapjául szolgáló Nick Hornby kötetet, ennek ellenére rögtön magával ragadott a kiüresedett zenész és a hasonló cipőben járó irodista Annie története, amit szépen keretez az elvakult rajongó Duncan, aki Tucker Crowe albumainak szenteli minden szabadidejét. Annyira életszagú, szívmelengető és bohém egyszerre - számomra ez egy igazán nyerő kombináció! 

Kisasszonyok (2019): Nálam simán viszi az év díját, minden pillanatát imádtam! Pontosan azokat az elemeket hangsúlyozta ki és emelte középpontba, melyek fontosak és lényegesek a cselekményt tekintve. Amit a regényben kicsit elnagyoltnak és olykor túlzottan didaktikusnak tartottam, itt visszafogott bájba csomagolták, és egy jóleső érzés fonta körbe. Greta Gerwig olyan köntösbe bújtatta a négy lánytestvér meséjét, amiben nem csupán a könyv klasszikus bája, hanem Jo író ambíciói és különleges karaktere is kiemelt szerepet kap - hála Saoirse Ronan elképesztő alakításának. Nem is ragozom tovább: ha eddig nem láttátok, mindenképp nézzétek meg! :)

Mackótestvér (2003): Ez az a mese, amiből mindig csak néhány képkockára emlékeztem, de a története egyáltalán nem volt ismerős. Sürgősen be kellett pótolni, és hát mi tagadás, a végére kellően el is érzékenyültem rajta. :') Mindig ledöbbenek azon, hogy a régi Disney filmek milyen minőségűek - a tájak, a mozdulatok, a karakterek kidolgozottsága... most sem csalódtam! Tetszett, ahogy a komoly mondanivaló mellett a humor is megfért, ráadásul a szinkronra sem lehet panasz - nyilván itt Hevér Gábor viszi az oroszlánrészt, aki szokás szerint remekelt, mint mindig. Szerintem az idén sorra kerítjük a folytatást, remélem, azt is legalább ennyire élvezni fogjuk majd! :)

Jetikölyök (2019): Hát látványvilág tekintetében maximálisan kiemelkedő, az biztos! Ezek a tájak, te jó ég! Csodás volt valamennyi. A története is cuki, bár helyenként cseppet bugyuta, de határozottan szerethető. A zenéje kifogástalan, és hát Everest búcsúját én is megkönnyeztem egy kicsit... 

Előre (2020): Amilyen csalódást keltett bennem a Jégvarázs folytatása, akkorát ütött a két elf meséje!Én eleve szeretem azokat történeteket, amikben testvérek a szereplők - lévén, hogy egy háromgyerekes családban nőttem fel egy báty és egy hugica között -, de azt hiszem, itt a Pixar eléggé odatette magát. Szívmelengető végigkísérni, ahogy az apukája emlékeit éltető Ian szép lassan felfedezi a jelen szépségeit, és rádöbben, hogy a legfontosabb ember az életében mindvégig mellette volt - csak épp nem egészen olyan formában, ahogy ő gondolta. Zsepivel készüljetek, mert lehet, szükség lesz rá! 

David Attenborough: Élet a kamera előtt (2002): Fantasztikus volt, egyszerűen fantasztikus! Látni azt, ahogy az ifjú David szó szerint berobbant a televíziózás virágkorába, amilyen lelkesedéssel, alázattal és gyermeki kíváncsisággal járta a világot, hogy „valami szépet mutasson” a nézőknek. Én különösen azokat a részeket élveztem, amikor betekintettünk az állatkerti gyűjtőexpedíción forgatott anyagokba, mivel mindkét erről szóló kötetét olvastam, és hát azokért is teljesen odavoltam. :) Szerintem nem véletlen, hogy a mai napig aktív és hogy igény van rá – a jelenlétére, a műsoraira, mert vitán felül a legjobb és a legértékesebb ember, aki valaha a képernyőre került.

Mindenki szereti a bálnákat (2012): Voltaképpen egy Snittes kihívásnak köszönhetem, hogy rátaláltam. Alaszkában játszódó filmeket kerestem, és ez a témája, illetve a címkéje alapján is megfelelőnek tűnt - hát eléggé beletrafáltam! Időnként ugyan kicsit leült a cselekmény, de alapvetően ez egy roppant izgalmas, szívszorító, ráadásul igaz történeten alapuló (!) elbeszélés három, a jég fogságába esett bálnáról. Végig izgultam, hogy sikerül-e megmenteni őket, és örültem, amikor a végén mindenki egy emberként szurkolt az állatokért. Hatalmas munka és összefogás állt az ügy mögé, ami már önmagában megható, de emellett még a bálnák is rendesen megdobogtatják az ember szívét. 

Mackócsalád Alaszkában (2014): Hihetetlen ez a film! A végén voltak afféle „behind the scenes” bejátszások, ahol bemutatták, milyen közel is merészkedtek az alkotók a macikhoz, és valóban követték a kis család életét a születésüktől fogva egészen a következő tél beálltáig. Imádtam Scherer Péter narrációját hozzá - hallható volt, mennyire élvezte ő is a feladatot, és milyen izgalmasan, érzékletesen járult hozzá egy-egy jelenet drámaiságához. Nem hittem volna, hogy az alaszkai medvék ilyen nagy utat tesznek meg, ráadásul apróbb információk is színesítették a forgatagot, úgy mint a lazacokról, vagy épp a farkasokról szóló rövidke szemelvények. A Disneynature filmjeire is érdemes odafigyelni, mert ilyen gyöngyszemekre bukkanhatunk közöttük! :)

▿▾▿

Szám szerint 245 epizód szerepel a Snittes listámban, de mint ahogy tavaly is jeleztem, ez a valóságban inkább 300 fölé rúg, ugyanis nem mindent szoktam bejelölni. 

Összesen 30 különböző sorozatot néztünk: 

▹ ebből 8 minisorozat, 

▹ 5 lifestyle témájú, azaz sütés-főzéssel, rendrakással kapcsolatos, 

▹ 4 BBC-s, David Attenborough főszereplésével készült, 

▹ 3 Agatha Christe adaptáció, 

▹10 cím teljesen új és ismeretlen, 

▹ 9 Netflix-készítette,

▹ 6 pedig hazai alkotás.

▹ Planet Earth I-II. - mindkettő egyformán elvarázsolt, minden epizódot imádtam, 

▹ Our Planet - az egyik legfantasztikusabb dolog, ami valaha a Netflix kínálatába került, 

▹ Planet Blue II - a tengerek szerelmeseinek különösen ajánlom, 

▹ Downton Abbey - a legjobb kosztümös-romantikus sorozat ever, 

▹ Miracle Workers - kacagtató kikapcsolódás, 

▹ Négy esküvő és egy temetés - imádni való szereplők, 

▹ Dash és Lily - karácsonyra hangolódós lélekmelengető, 

▹ Apatigris - feelgood hangulat, 

▹ Sütimester - a barátságos versenyzés és az isteni sütik tökéletes ötvözete.

Új év - új tervek! Már hagyománynak számít, hogy az évösszegzővel együtt az olvasási terveimet is megosztom, ezzel is motiválva magam a lista betartására. Persze, nem vagyok annyira szigorú, pusztán iránymutatónak szánom, mégis megnyugtató a tudat, hogy van egy elképzelésem, hogyan kalkulálok az idei esztendővel. Bár az előző évi pontok közül nem pipáltam ki mindent - nem meglepő módon -, mégsem könyvelem el kudarcként, hiszen a VCs-t ismételten sikerült teljesítenem, illetve a magánkönytáram olvasottsága is szépen közelít a 90% felé. 

Természetesen ezúttal is ringbe szállok a plecsniért és a dicsőségért, úgyhogy már december folyamán összeraktam a várólistacsökkentő polcomat. Lobo kihívása fix kezdőpontja az évemnek, bár hazudnék, ha nem tenném hozzá, hogy már a latolgatás is felér egy flow élménnyel - ahogy PuPi olyan szépen megfogalmazta. Akár órákig elszüttyögök a listámmal, na meg, szokásomhoz híven, ügyelek a változatosságra is, mivel elég vegyes témákban olvasok. Az állatos/természettudományos szekció régóta biztos pontom, ahogy a romantikus-, skandináv-, illetve ifjúsági kategória is. Szerencsére egyre kevesebb fizikai kötet áll a rendelkezésemre, így bátran variálhatok az e-verziókkal - ez a koncepció nálam eddig rendkívül működőképesnek bizonyult. 

1. Alastair Fothergill – Keith Scholey: A mi bolygónk (01. 21. ☑)

2. Jean-Christophe Rufin: Vad tengereken - Benyovszky gróf kalandos élete

3. Joanne Harris: Az epertolvaj

4. Katona József: Bánk bán

5. Maros András: Kávéházi pillanatok (02. 09. ☑)

6. Peter Wohlleben: Erdei kalauz (05. 11. ☑)

7. Rudyard Kipling: A dzsungel könyve

8. Sarah Addison Allen: Az első fagy (02. 20. ☑)

9. Szabó Magda: Álarcosbál (11. 18. ☑)

10. Theresa Révay: A muránói üvegműves lánya

11. Tove Jansson: Muminpapa hőstettei

12. Trollok alkonya (02. 12. ☑)

1. Agatha Christie: Az Ackroyd-gyilkosság (01. 30. ☑)

2. Daisy Goodwin: Viktória

3. Jessica Day George: Üveghercegnő (06. 18. ☑)

4. Jo Baker: Longbourn árnyékában

5. Jojo Moyes: Mióta megszerettelek

6. Katherine Arden: A medve és a csalogány

7. Orvos-Tóth Noémi: Örökölt sors 

8. Szécsi Noémi: Lányok és asszonyok aranykönyve

A magam részéről roppant elégedett vagyok - úgy érzem, az idén is sok remek szerző és izgalmas olvasmány vár rám!  Nem titkolt szándékkal a hazai írókra is nagyobb hangsúlyt fektettem, mert ebben van némi elmaradásom, és szeretném színesíteni az olvasói palettámat. Valószínűleg csak az év második felében fogok beszámolni átfogóan valamennyiről, viszont a posztot egész idő alatt frissítem majd az aktuális olvasási dátumokkal. 

▿▾▿

▹ Szuper lenne az év végéig 55 könyvet elolvasni. 

▹ Növelni a magánkönyvtár olvasottságát, és elérni a 92%-ot.

(jelenleg 87%-on áll, 27 olvasatlan kötettel)

▹ Megismerkedni Csányi Vilmossal, Jane Goodallal és Szécsi Noémivel.

▹ Többet olvasni magyar szerzőktől. 

Ezt az évet nem fogjuk elfelejteni egyhamar - ez biztos. Nem is szeretném nagyon taglalni azt a sok rosszat és fájdalmat, amit hozott; inkább megpróbálok a mérleg pozitív nyelvére koncentrálni, mert akármilyen furcsán is hangozzék ez: 2020-ban történt néhány klassz dolog is. Voltaképpen csupa apróság, nekem mégis megmelengetik a szívem, mert számomra mindegyik külön jelentőséggel bír. Ha csak arra a jávorszarvasra gondolok vissza, akivel hazaúton találkoztunk még a nyár folyamán; vagy a júniusban mindenütt kéklő búzavirágtengerre; esetleg a bűbájos kacsákra, akikről életem egyik legklasszabb felvételét lőttem; netalán a fjällbackai kilátásra a szikla tetejéről... Ezek mind olyan pillanatok, amik sokkal szebbé és elviselhetőbbé tették számomra ezt a felemás, keserédes időszakot. Úgyhogy ideje végleg búcsút venni, és nekivágni egy remélhetőleg boldogabb és kiegyensúlyozottabb esztendőnek!

Az év elején belőtt számot (60) ugyan nem sikerült hoznom, ennek ellenére elégedett vagyok a végül elért 50 kötettel is. Akadtak olyan hónapok, amikor csupán egy, legfeljebb kettő könyvet olvastam ki, de őszintén szólva, akkor és ott az a tempó esett jól. Sőt, megkockáztatom, hogy ez a mennyiség jóval több emlékezetes és meghatározó olvasmányhoz segített hozzá, mint eddig valaha. Többnyire elkerültek a nagy csalódások, ellenben olyan szerzőkkel és művekkel ismerkedtem meg, melyek nem csekély mértékben járultak hozzá a fejlődésemhez és a gondolkodásomhoz. Kivétel nélkül szinte mindegyik hozzám tett valamit, úgyhogy ha az idén is erre a megállapításra fogok jutni, már boldog leszek! 

Elolvasott könyvek száma: 50, ez nagyjából ~ 13.500 oldalt jelent. 

Ezúttal 20 könyvet kaptam le a saját polcomról (40%), 29-et e-könyvben kerítettem sorra (58%), illetve egyetlen példányt hangoskönyvként hallgattam meg. Az utóbbihoz kaptam ajándékba egy kuponkódot a Voiz jóvoltából, de előfizetni nem tervezek rá, mivel nem érné meg. Egyértelműen látszik, hogy a legtöbbet e-ben olvastam - könyvtár híján -, ugyanakkor roppant büszke vagyok arra, hogy a magánkönyvtáram olvasottságát sikerült feltornásznom 87%-ra! Remélem, ezt a tempót tudom tartani az idén is - az elhivatottság és a hajlandóság mindenesetre megvan bennem! :) 

Legrövidebb könyv: Gimesi Dóra: A tündér csizmája (26 oldal)

Leghosszabb könyv: Camilla Läckberg: A boszorkány (592 oldal)

Átlagos oldalszám: 270

Női-férfi írók aránya: 60% - 40%

(picivel jobb, mint a tavalyi eredmény, hurrá!)

Származás alapján: eléggé hasonló az előző évihez, csak most az angol szerzők vitték el a pálmát (14 kötet), picivel mögöttük az amerikaiak (12), végül a skandinávok (10) zárják a sort. 

Címkék alapján: egyértelműen az ifjúsági diadalmaskodott (19), de abszolút említésre méltó még a romantikus (14), valamint az ismeretterjesztő szekció (7) is. 

Beszerzett könyvek száma: 14, ennek a fele ajándék, a másik fele pedig saját vásárlás. Három alkalommal közvetlenül a kiadótól vásároltam, hogy kifejezzem a támogatásomat, viszont amint látható, nagyon visszafogtam magam. Ez főleg annak köszönhető, hogy március óta nem jártam hazai könyvesboltban, továbbá aktívan gyakorlom a tudatosságot, és próbálok csak olyat megvásárolni, amiről tudom és érzem, hogy a polcomon a helye. Rögtön januárban teljessé vált az eddig kiadott Peter Wohlleben sorozatom - gyönyörűen festenek egymás mellett! -, ezenfelül szépen gyarapodik az Attenborough gyűjteményem is! :) Az egyik legszebb szerzeményem kétségkívül a Nyúl Péter mesekönyv, de a Szent helyek sem bújhat el mögötte - az aranyozott tipográfia és a mesés illusztrációk teljesen levettek a lábamról! 

▿▾▿

✩ Eowyn Ivey: A hóleány

✩ David Attenborough: Egy ifjú természettudós történetei

✩ Jean Webster: Nyakigláb Apó

✩ Robert Franklin Leslie: A medvék és én 

✩ David Attenborough: Utazások a világ túlsó felére

✩ David Michie: A dorombolás művészete

Attenborough bácsi jóformán az egész évemet végigkísérte - nem csak az olvasmányaimban köszönt vissza, hanem rengeteg általa készített sorozatot és filmet is láttam az elmúlt tizenkét hónap során. Hajlamosak vagyunk azt hinni, hogy írásban kevésbé tudja megragadni a figyelmünket, mint a csodaszép vágóképekkel és a lebilincselő narrációjával, de erről szó sincs! Minden szavát ittam, egyszerűen nem tudtam betelni vele! Annyit tanultam tőle, annyival másabb emberré formált - az egész munkássága gyökerestül forgatta fel az életemet. Részben miatta lettem még tudatosabb, még elfogadóbb, és még inkább nyitottabb a világra. Hihetetlen sokat köszönhetek neki. ♡

Nem kevésbé David Michie-nek, aki Őszentsége cicusán keresztül ismertetett meg a buddhista tanításokkal és világított rá arra, hogy milyen összetett fogalom a boldogság. Mindkét kötetet egyformán élveztem, de a másodikat egy hajszállal jobban. :) A Hóleány törékeny, édesbús hangulata a pandémia első hulláma alatt adott menedéket és repített el a titokzatos alaszkai erdők mélyére, míg a Nyakigláb Apónak hála a fejem búbjától a kislábujjamig átjárt a kedvesség és a bűbáj egy olyan formája, amit receptre kellene felírni boldogtalanság ellen. Végül a Medvék és én, ami a bátyámtól kapott réges-régi ajándék, és amit könnyben úszó szemekkel csuktam be. Végtelenül megható történet három medvebocsról, és egy mindenre elszánt aranymosó fiúról, aki nem csak a természetvédelem állhatatos harcosa, hanem az indiánok jóbarátja, és a mackók tiszteletbeli gondozója is. Állatszeretőknek kötelező olvasmány! 

☹ Eduardo Sacheri: Ilyen a boldogság

☹ Edith Klatt: Rénszarvasok pásztora

☹ Helen Russell: Egy év a világ legboldogabb országában

A szépséges borítóval rendelkező argentín kisregény lassacskán bontakozik ki, ráadásul a várt hatás is jócskán elmarad - érzelmileg semmilyen szinten nem mozgatott meg. Hasonlóan jártam a német írónő Lappföldön játszó regényével is: itt a túl sok információ és a barbárnak mondható cselekmény (egy kislány elrablása) vezetett a csalódáshoz. Tudom, ez utóbbi még a fülszövegben is szerepel, úgyhogy nem árult zsákbamacskát, mégis... sajnos bedőltem az értékeléseknek és az ígéretes címkéknek. 

Amennyire lelkes voltam Helen önéletrajzi ihletettségű könyvével kapcsolatban, olyan nagy koppanás lett a vége. Bár az írónő nagyon gördülékenyen és fogyaszthatóan mesél a dán tapasztalatairól, engem borzasztóan zavart a sok "legóemberezés" - ahogy a férjét nevezte -, illetve a panaszkodás Jylland szigetéről. Végig úgy állították be, mintha ott semmi sem lenne, pedig csupán folyamatosan Koppenhágához hasonlították. Nyilván nem összehasonlítható a fővárossal, teljesen más tészta a kettő, de hát könyörgöm - ott a tenger! Tényleg nagyon gagyi lehet minden reggel arra ébredni, ahogy zúgnak és morajlanak a hullámok, ugye? Hát szerintem sem! 

2020 sok mindenre megtanított engem. Mivel 2019-ben gyakran ingáztam a két ország között, most határozottan fordult a kocka. Immár tíz hónapja nem tettem be a lábam magyar földre, ami minden elképzelésemet felülmúlta; sosem voltam ennyi időt távol az otthonomtól és a családomtól. Leginkább ezzel az érzéssel kellett megküzdenem, különösen a november beköszöntével. A sötét időszakban még inkább úrrá lett rajtam a honvágy, ám ezt igyekeztem rengeteg videóhívással orvosolni - már amennyire ez lehetséges, persze. 

A tavaszi időszakot viszonylag gördülékenyen vészeltem át, hála a márciusi hazaútnak, amiből bátran töltekeztem, amikor csak szükségét éreztem. Ellenben az otthon töltött idő alatt, ha nem is váltottam meg a világot, megtanultam kovászt nevelni és egyre magabiztosabb lettem a házi péksütemények elkészítésében. A kovászolásban nem lettem profi, de az alapokat valamennyire elsajátítottam - a nyár folyamán ugyanis arra jutottunk, hogy egy kétfős háztartásban nincs annyira létjogosultsága a mindennapi kenyérsütésnek -, ám Limara receptjeit előszeretettel húzom elő, amikor házi kiflire vagy más kelt tésztás finomságra támad kedvünk. 

Az étkezésem is meglehetősen átalakult: javarészt halat eszem, amit hüvelyesekkel, illetve idény jellegű zöldségekkel és gyümölcsökkel egészítek ki. A tejtermékekről nem tudok és egyelőre nem is szeretnék lemondani, ahogy a tojásról sem - ezzel szemben a smoothie-t régóta növényi tejjel készítem. Nagy felfedezésem a tofu, ami nem csak teryaki szósszal, hanem pirított tészta feltétként is szuperül funkcionál, illetve darált húsból készült pogácsa helyett szívesebben választom a grillezett halloumit, vagy a lencséből készült változatot. Teljesen leszoktam a nehéz, paprikás alapú ételekről - ezektől rosszul is leszek -, helyette amibe lehet, belecsempészek valamilyen zöldfűszert, amit fagyasztva veszünk a boltban. Petrezselyemből sosem elég, de bazsalikom, koriander és kapor is szinte mindig megtalálható a mélyhűtőnkben. 

Az utazásainkat kizárólag "belföldön" valósítottuk meg, így, mondhatom, rendesen kimaxoltuk a környékbeli kiruccanásokat. Emlékezetes marad a linköping-i látogatás, amikor hó ugyan nem esett, cserébe a városi parkban mindenféle madárkát fotózhattam; a szülinapi skanzenezés; a tavaszi erdőjárás; a csodaszép repcemező Uppsala határában; az örebroi piknikezés; a kompozás Gräsö szigetére; a strängnäsi szélmalom; a mariefredi kacsák; a közös vörösáfonya szedés; a gyönyörű középkori templom; a stockholmi temető; az eskilstunai városnézés; az ősz ezernyi árnyalatában tündöklő Valloxen; a stockholmi karácsonyi fényekben való gyönyörködés; illetve az első decemberi havazás. Újra és újra rá kell döbbennem, mennyire sokszínű ez az ország, amit az augusztusi roadtripünk pláne alátámasztott. Imádtam keresztbe-kasul bebarangolni Bohuslän nevezetességeit, tobzódni a fehér házikók látványában, a sziklás tengerparton ücsörögni, világítótornyokat felkutatni, vagy elveszni a göteborgi botanikus kertben... Ismételten felejthetetlen élményekkel gazdagodtunk!

 

▿▾▿

És még egy picit a blogról: összesen 37 poszt került ki - ennek hangsúlyos részét a havi zárások, és a témázós bejegyzések teszik ki. Gyanítom, hogy ez idén sem fog változni, mivel mindkettő nagy népszerűségnek örvend, illetve én is szívesen elbíbelődöm velük. :) Maradt az átlag havi három közzététel, a blog látogatottsága pedig átlépte az 56.000 megtekintést! 

Ami az Instagramot illeti, a fotózás változatlan örömöt és kikapcsolódást jelent számomra. A Canon fényképezővel egészen új távlatok nyíltak meg előttem, úgyhogy az új évben is bőven szeretnék kísérletezni, és idővel majd egy nagyobb objektívet beszerezni, amivel könnyebben tudok madarakat vagy más állatokat lencsevégre kapni. Mindenesetre a jelenlegi iránnyal nagyon elégedett vagyok, és úgy érzem, még mindig az önkifejezésem egyik legszeretettebb, legőszintébb formája ez. Bízom benne, hogy sokáig így is marad! :)

Előző részek: 2019 · 2018 · 2017 · 2016

A szokásos évértékelő előtt szeretném még lezárni a decembert, ami végre meghozta a hőn áhított havazást is - ha csak néhány nap erejéig. Igazából az utóbbi időben mindig azon kapom magam, hogy elképesztően gyorsan telnek a napok, a hetek... az év utolsó hónapja pedig pláne rekordsebességgel pergett le. És hogy mi minden fért bele? Bizony sok minden! :) 

Miután kiderült, hogy nem utazunk haza, nagyon bánatos lettem, hogy nem tudok kihozni semmit sem az idén rendelt könyveim közül. Viszont hála a szüleimnek, Mikulás után majdhogynem mindannyian megérkeztek egy hatalmas csomagban, amin teljesen meghatódtam. Tudtam, hogy ez lesz az idei ajándékom, mégis megmelengette a szívemet az sok-sok belerejtett kedvesség és szeretet. Praktikus okokból kifolyólag ebben kapott helyet a két karácsonyra rendelt kötetem is, ám megvártam mindkettővel a Szentestét, hogy a csillogó fácska alatt bonthassam ki őket: