Már a Témázás rovatban is említettem, hogy különleges családból származom. A szüleim mindketten zenetanárok, ami meglehetősen nagy hatással volt a zenei művelődésemre. Anya zongorára, míg Apa dobra, marimbára, xilofonra, vibrafonra okítja az arra érdeklődő gyerekeket. Épp ezért nem meglepő, hogy számtalan operaelőadást ültem végig, ez utóbbi műfaj sajnos nem igazán férkőzött közel hozzám, és persze rengeteg komolyzenei koncerten is részt vettem már. Rendkívül eklektikus az ízlésem, sok mindenbe szeretek belekóstolni, de a filmzenéknek külön helyük van a szívem csücskében. Mindig is imádtam a kicsit szomorkásabb, mollban íródott dallamokat, mégsem lehet csak egy címkére felhúzni az összeset.

A német zeneszerzővel nyitom a sort, akinek tulajdonképpen ezt a mániámat köszönhetem. Sosem felejtem el azt a napot, amikor gimis koromban megnéztem a The Holiday című filmet, aminek történetesen ő írta a zenéjét. Teljesen elvarázsolt már a legelső pillanattól kezdve. Úgy éreztem, hogy igen, ez az a stílus, amivel tökéletesen azonosulni tudok, ami megdobbantja a szívem, amitől a lelkem megtelik érzésekkel. A soundtrack legelső darabja a Maestro nevet viseli, és ez az abszolút, legeleslegnagyobb kedvencem a mestertől. Megunhatatlan, elragadó, mennyei muzsika, ami jó pár éve a csengőhangom is. Mindig kisüt a Nap, amikor meghallom. Persze sorolhatnék mást is, mert ugyanígy a Minden végzet nehéz, az Egyszerűen bonyolult, a Karib tenger kalózai, a Da Vinci kód, illetve az Oroszlánkirály is közel áll hozzám, de ha egyetlen darabot kellene választanom tőle, akkor az minden kétséget kizáróan a Maestro. 

A léleksimogató, megnyugtató, békés, lassan csordogáló dallamaival teljesen levett a lábamról, egyszerűen rajongok a munkásságáért. Ha valakinek a lelkében ilyen zenék születnek meg, az maga a varázslat. Néztem vele már interjút is, en français, persze, és teljesen lefegyverzett a személyiségével, a franciás charme-jával. Ahogy észrevettem, előszeretettel ír fuvolaszólókat, többször is visszatérő motívum nála. A dallamvilága engem egy elvarázsolt tündérkertre emlékeztet, ahol az ember szinte pilleszárnyakon száll. Nem is emlékszem, mit is hallottam tőle először, de azt hiszem, a Leány gyöngyfülbevalóval volt a legelső élményem vele kapcsolatban. Azonnal elbűvölt, magával ragadott és nem eresztett. A következő benyomás a Coco avant Chanel lehetett, aztán szép sorban a többi. Sokan a Grand Budapest Hotelből ismerik a nevét, amiért Grammy díjat is kapott. A The Angel című számot többször is meghallgattam már, és hihetetlenül közel került hozzám. Bár a filmet nem láttam még, mindenképp szeretném majd sorra keríteni. 

Ezúttal egy amerikai zeneszerzőt is bemutatnék, akit valószínűleg kevesebben ismernek, holott egészen elképesztő, amit alkot. Többek között hozzá köthető a Sok hűhó semmiért, az Indokína, a Tűz Serlege, valamint a Kenneth Branagh rendezésében bemutatásra került Hamupipőke zenéje is. Benne azt az erőt, vidámságot és szertelen játékosságot szeretem, amit a dallamaiban is felfedezni vélek. Desplathoz képest nem annyira a szomorkás dallamvilág jellemző rá, hanem inkább egy pozitív, reménnyel teli, harsogó tavaszi tájra emlékeztet. Ha meghallom a Sok hűhó semmiért nyitózenéjét, az felér az instant boldogság érzésével; receptre kellene felírni. :) 

Az izlandi fiatalember, aki néhány nappal ezelőtt távozott el közülünk, a Mindenség elméletével hívta fel a figyelmet magára. Korábban is alkotott már, de ez az elbűvölő dallamokkal átszőtt album teljesen elképesztett. Rongyosra hallgattam egy időben, képtelen voltam választani tőle egyetlen kedvencet. Az egész annyira egybefüggő, magával ragadó egyveleg, hogy az ember könnyűszerrel képes belefeledkezni arra a szűk órácskára, amíg tart. Óriási veszteség a zenész szakma számára, rettenetesen megrázott az elhunytáról szóló hír. Döbbenetes, hogy ilyen fiatalon ment el, és mégis, ha csak ezt írta volna meg életében, akkor is boldogan tudnám a kedvenceim között.

Ezt az olasz úriembert a Büszkeség és balítélet 2005-ös adaptációja kapcsán zártam a szívembe. Már az első képkockától kezdve éreztem azt a tökéletes egyensúlyt, ami átszőtte a filmet. Mind a zene, mind a fényképezés, a játék, és a táj olyan hibátlan egységet alkotott, amiről csak szuperlatívuszokban tudok nyilatkozni. Később bővítettem a sort más munkáival is, de nálam ez lett a befutó. A Liz On Top of the World című zene hallatán úgy érzem, hogy én is ott sétálok Lizzy Bennettel valahol, egy ködös angol réten, és azon mélázom, vajon Mr. Darcy tényleg olyan goromba pokróc-e vagy ez egy álca csupán. :)

Nem maradhat ki a harmónika zene igazi úttörője, az Amélie csodálatos életének zeneszerzője, a fantasztikus Monsieur Tiersen sem. Még általános iskolás lehettem, amikor megnéztem a filmet, de a hatása a mai napig tart. Nem véletlenül kötöttem ki a francia mellett, és nem véletlenül lett a hivatásom ez a páratlan, csilingelő nyelv. Sokszor úgy érzem, hogy amikor franciául beszélek, olyan, mintha énekelnék. Ezt az érzést pedig tökéletesen visszaadja Tiersen is, akinek zenéje rögtön visszarepít Párizsba, és azt kívánom, bár ott sétálhatnék megint a Szajna partján... 

A végére kék kakukktojást hagytam: bár egyikük sem filmzeneszerző, mégis úgy hiszem, hogy munkásságuk sokaknak inspirálódásául szolgált. Debussy az első perctől fogva a kedvencem, és nem csak azért, mert francia. Ez csupán egy örvendetes plusz, mert elsősorban a dallamvilága, a művei miatt került olyan közel hozzám. A Clair de Lune-re emlékszem elsőként, de Anya gyakran játszotta a Deux Arabesque-et is, épp emiatt ez utóbbi talán az egyik legkedvesebb művem tőle. Azt gondolom, tökéletesen illik ebbe a sorba, és amint látható, engem egyértelműen a romantikus, impresszionista zeneszerzők vonzanak. Óh, és nem elhanyagolható szempont, hogy végül Debussy a szakdolgozatomban is szerepelt, mivel a témám az Egy faun délutánja volt, amit írás közben rengetegszer meghallgattam, hogy inspirálódjak. 

Nehéz volt választanom, mivel többeknek is kiadhatnám ezt a helyet. A teljesség igénye nélkül kerülhetett volna még ide Csajkovszkij, Dvořák, Saint-Saëns, Grieg, Prokofjev... Ravelhez is gyerekkori emlékek fűznek, ráadásul az utóbbi időben az egyik kedvencemmé nőtte ki magát. Anya mutatta meg még nekem a Lúdanyó meséit (Ma mère l'Oye), amiből majdnem szakdolgozatot is írtam, de végül másra esett a választás. :) Mindenesetre azóta is az egyik kedvenc négykezes művem, ami Martha Argerich és Lang Lang előadásában abszolút lenyűgöző. Emellett a másik szívemet-lelkemet simogató darab a Le tombeau de Couperin, amit ugyan zongorára írtak, de engem a nagyzenekari változat jobban megfogott. Ravel ezzel a művel tisztelgett a híres francia zeneszerző, François Couperin előtt, aki a 17. században alkotott, épp ezért az egész kompozíció egyfajta barokkos hangzásvilágot kísérel meg feleleveníteni. Imádatos az egész, érdemes meghallgatni! 

♩♪♫

Rengeteg zeneszerző van még, aki kedves, de azt hiszem, ők a legkedvesebbek a szívemnek. Ha elvarázsoló, magával ragadó, szívig hatoló dallamokat kerestek, itt szerintem megtalálhatjátok őket. :)

Még a kezdet kezdetén írtam egy bejegyzést a Témázás kapcsán, de ezúttal ismét úgy éreztem, hogy billentyűzetet kell ragadjak, hogy megosszam a magam kis csokrát. A felhívás viszonylag szabad kezet adott, és ahogy észrevettem, az összes bloggerina különböző területet ölelt fel, így még izgalmasabb elgondolkodni azon, kinek mi jut erről az eszébe. :)

Ahogy végigpörgettem az olvasmánylistám, három olyan téma tűnt fel, amihez rendszeresen visszatérek: ifjúsági, romantikus / chick lit, (nép)mese. Ez a három igazán az én terepem, ahol szívesen barangolok, újabb és újabb kedvencekre bukkanva. Hol csemegézve az elmúlt megjelenésekből, hol a frissebb kötetekből. Ebből, ahogy a címből is ki lehet következtetni, én most az ifjúságit választottam. Nem csak a mai YA kötetekre szeretnék fókuszálni elsősorban, hanem néhány klasszikusabb olvasmányt is ajánlanék. 

Szívvel-lélekkel 

Ha lélekmelengető szerelmi történetre vágyom, akkor először Stephanie Perkins jut az eszembe. Az Anna és a francia csók talán az egyik legsablonosabb könyv lehetne, hiszen minden adott hozzá, valahogy mégsem válik azzá, mert amikor olvasom, csak arra koncentrálok, hogy hogy lehet egy történet ennyire tüneményes. Hiába, már Párizzsal megvettek kilóra... Noha pontosan tudom, hogyan fog végződni a könyv, ez egy cseppet sem válik a kárára, inkább rásegít a melegséges érzésre.  A következő kötet, a Lola és a szomszéd srác hasonlóan bájos és elragadó kötet, bár nálam az Anna szintjét nem ugrotta meg. Kíváncsian várom a befejező, lezáró részt; reményeim szerint hamarosan sorra is kerítem. 

Nyomokban visszahozta ezt az élményt a Love & Gelato, ami a tavalyi év legkedvesebb YA története címet érdemelte ki, ráadásul a mesebeli Toszkánában játszódik. Bár az alap egy picit különbözik, a végkifejlet szinte ugyanaz, viszont az írónő stílusa olyan kifinomult és magával ragadó, hogy feledteti velem az időnként ismétlődő kliséket. Nálam nagyon betalált, és az arányokkal is teljesen elégedett voltam. 

Ebbe a blokkba tartozik még számomra Jennifer E. Smith, akitől már három könyvet is olvastam, és mindhármat nagyjából egy szintre tudom elhelyezni. A Milyen is a boldogság? egy viszonylag nehezebb periódusomban talált meg és annyira jól esett az első szerelem apró kis csetléseiről-botlásairól olvasni, hogy szinte azonnal a szívembe zártam Ellie és Graham történetét. Hasonlóan alakult a kapcsolatom a Vajon létezik térkép a szerelemhez? című könyvvel is: ismerős gondok, problémák (távkapcsolat), illetve a már megszokott otthonos érzet hozzájárult ahhoz, hogy tökéletesen kikapcsoljak az olvasás közben és csak sodródjak az eseményekkel. 

Disztópiába oltva 

Sokan támadják a jól ismert közhelyekre épített sorozatot, a Párválasztót, de el kell ismerni, hogy Kiera Cass könyveiben van valami, ami magával húz. Ügyesen ötvözte a bálok, kastélybeli intrikák és a vetélkedők világát, amibe egy csipetnyi disztópikus vonalat is kevert. Nem sokat, épp csak annyit, hogy megkavarja az állóvizet. America és Maxon egymásra találása nem alakul épp zökkenőmentesen, számtalan akadályon kell átverekedniük magukat, miközben Illéa is veszélybe kerül, de a sok csapás, megrázkódtatás, izgalom után mégiscsak boldog véget ér a tündérmese. Nálam a klasszikus trilógia tarolt, anno három nap alatt ledaráltam, viszont a folytatás, amiben már a fiúk versengenek a hercegnő kegyeiért, már annyira nem ragadott magával. Hiába, a siker sok mindenkit megrészegít, és nehéz a csúcson abbahagyni... 

Marie Lu könyvére egy véletlen könyvtári bóklászás után találtam, de annyira megtetszett az első kötet, hogy utána mindhárom könyv szuper gyorsan lecsusszant. Ebben a történetben a romantika mellett az akció és a disztópikus szál is nagyobb hangsúlyt kapott, a helyszín is kidolgozottabbnak tűnt. Nem pontosan emlékszem már mindenre, de arra egész biztos, hogy hasonlóan dara-kategória; gyorsan haladós, izgalmas, fordulatos kötetekről van szó. Egy próbát egészen biztosan megér a Legenda. :)

Egy csipetnyi fantázia 

Aki magabiztosabban jár-kel a Könyvmolyképző Kiadó kiadványai között, annak nem kerülhette el a figyelmét a színes betűkkel nyomtatott, pasztell borítójú sorozat, az Időtlen szerelem.  Szintén először a könyvtárban vadásztam le, majd annyira megtetszett, hogy végül saját példányként is a polcomon szerettem volna tudni mindhárom részt. Gwendolyn imádni való főhősnő, aki történetesen utazni tud az időben, de közben az élete is fenekestől felfordul (naná), és egy Gideon nevű, igencsak figyelemre méltó fiatalemberrel is rendre meggyűlik a baja. A történetvezetés lebilincselő, a karakterek izgalmasak, és folyton olyan titkokba botlunk, amiket azonnal ki szeretnénk deríteni. Bár a varázs már nem olyan erős, mint az első olvasáskor, azért még mindig nagyon szeretek Gwendolyn kalandjairól olvasni - és ki tudja, talán még a kedvem is megjön egy újrázáshoz! 

Kezdetben igazi szerelem volt Maggie Stiefvater Shiver című kötete, aminek nem tudtam betelni a lírikus leíró részeivel, a csodaszép nyelvezetével és az érdekfeszítő cselekményével. Grace és Sam mesébe illő szerelme teljesen magával ragadott, drukkoltam nekik az utolsó percig. Sajnos a folytatás már erőltetettnek tűnt számomra, még az új szereplők sem tudták megmenteni, a lezáró rész pedig egyenesen tragikus. Ha választani kell, még mindig az első felé húz a szívem, ami afféle nosztalgikus hangulattal is bír. Emlékszem, egy esős, nyári délutánon merültem bele, amikor éppen hűvösebbre fordult az idő. Én még nem voltam egyetemista, de már gimis sem, pont a határon lebegtem, azon a ponton, amikor a világon semmi sem nyomasztott, csak úgy voltam, és élveztem a pillanatot. 

Borúra derű

Be kell valljam, a Minden, mindenhez egészen különös kapcsolat fűz. Egyfelől teljesen odáig vagyok a történetért, Maddyért és Olliért, a rajzos részekért, Maddy humoráért, és a hatalmas csattanóért, mégis ha visszaemlékszem, már csak egy kellemes emlék marad, semmi maradandó. Talán ez is volt a cél, szimpla szórakoztatás, nem több. Azt hiszem, valahol az adaptáció is ludas, ami egyáltalán nem hozta vissza a könyvbéli érzéseimet, épp ezért kissé csorbult az élmény. Mindenesetre a betegség-tini-dráma blokkból nálam jobban betalált, mint... 

A Csillagainkban a hiba! Már Dunát lehetne rekeszteni azzal a rengeteg utalással, ami John Green könyvéhez kapcsolódik, engem mégsem ragadott annyira magával. Kezdetben rajongtam érte, nem tagadom, de egy idő után ez a rajongás alábbhagyott és csak frusztrált, nyomasztott az egész. Hasel és Gus ikonikus párossá nőtte ki magát az évek során, mégsem hiszem, hogy ez a legjobb könyv, amit egy fiatal tinédzser kezébe nyomhatnánk. Tele van felesleges bölcselkedéssel, filozofálgatással, és cseppet sem fest reális képet a gyerekek érzéseiről. Van benne olyan rész, ami megmelengette ugyan a szívem, de csak ideig-óráig. Lehet épp emiatt nem is kísérleteztem más JG könyvvel, mert rájöttem, ő nem egészen az én világom. 

A Ha maradnék viszont épp a kettő között helyezkedik el. Első olvasáskor rengeteg érzelmet váltott ki belőlem: elszorult a mellkasom, ha csak a történtekre gondoltam. Sőt, olvasás közben is folyton visszatartottam a lélegzetem, attól féltem, hogy valami szörnyű, elkerülhetetlen tragédia vár Miára, ami elől nem menekülhet. Egy délután alatt, szinte egy szuszra olvastam ki, és csak egészen a legvégén mertem kiengedni a levegőt, miközben azon kattogott az agyam, hogy én vajon mit tennék Mia helyében? 

Hazai körkép

Ha a magyar szerzőkre gondolok, akkor az első, aki először eszembe jut, az alighanem Leiner Laura. A Szent Johanna Gimi nálam örök, írtam róla egy teljes bejegyzést, úgyhogy ezt nem is taglalom tovább, viszont a Bexi már nem gyakorolt rám akkora hatást. Persze, szerettem olvasni, érdekelt a végkifejlet, és rengeteget nevettem a humorán, mégsem vált olyan kedvenccé, mint az SZJG. Lehet, hogy a sok ismétlés teszi, vagy épp maga a főszereplő, Beki, aki többet szerencsétlenkedik Márkkal, mint Reni Cortezzel - és ez már nagy szó! Egyszeri olvasásnak pont elég volt, és úgy érzem, már épp ideje volt lezárni és elvarrni a szálakat. 

Nem maradhat ki viszont a D.A.C. Kalapos Éva zseniális, igazán hús-vér problémákkal foglalkozó, ifjúságnak javallott sorozata. Nálam már az első rész betalált, és bár Fellegi Flórát néha megcsapkodtam volna azzal a bizonyos péklapáttal, Évának egészen biztosan hálás vagyok ezekért a kötetekért. Nem csupán szórakoztató, de tanulságos is ez a hat részből álló gyűjtemény, amit bármelyik tininek a kezébe adnék, hogy tanuljon belőle. Számtalan olyan helyzetet mutat be, ami a való életben is visszaköszön(het), amiből levonhatjuk a megfelelő következtetéseket és amiket, reményeim szerint, még a felnőttek is hasznosítani tudnak. 

 A pöttyös és csíkos sosem megy ki a divatból... 

Bár még rengeteg jó könyvet fel lehetne sorolni, nálam most a klasszikusok kezdenek újra divatba jönni. Legyen régi vagy új, színes vagy fekete-fehér, pöttyös vagy csíkos, az biztos, hogy ezek a történetek örök mondanivalóval bírnak. Ha a Bezzeg az én időmre gondolok, aminek olvasásakor elszorult a szívem és arra gondoltam, bár tudnék segíteni Katinak, hogy valahogy könnyebb legyen, vagy a Titkos kertre, ahol a kicsi Mary annyi szenvedésen esik át, tudom, hogy valahol mégiscsak ott a remény. Lehet, hogy csak egészen halvány szikra, de van rá esély, hogy a végén minden jóra fordul. Előfordul persze, hogy nem, mert a való életben sem oldódik meg minden varázsütésre, de szeretnék hinni abban, hogy ez lehetséges. Hogy valahol mindenki megtalálja a saját boldogságát, legyen az bármi és kitart mellette a végsőkig. 

Talán ezért is lapozom fel ezeket a köteteket, mert ezt az érzést találom meg bennük. Miközben a múlt egy szelete újjáéled, biztos lehetek abban, hogy itt olyan történekre lelek, amik egy életen át elkísérnek majd. Mert sosem mennek ki a divatból...

(Képek forrása: Pinterest: 1, 2, 3)

A január kicsit olyan számomra, mint amikor az ember egy hosszan tartó, téli álomból próbálna magához térni. Véget ért a karácsony, az ünnepi készülődés, de a tavasz egyelőre messze van... (De már nem annyira!) Ez volt az első olyan januárom hosszú évek után, amikor nem kellett sem vizsgákra tanulnom, sem pedig az államvizsgára készülnöm. Egészen más volt így a hónap, és még a varázslatos tél is igazán megérkezett hozzánk! 

Könyvek és olvasás 

Talán senkit sem fog meglepni, hogy az év első hónapja totálisan nullás. Nem szereztem be új könyvet, nem is igazán volt rá lehetőségem, mivel 3-án már utaztunk is vissza. Ennél fogva úgy saccolom, maximum húsvét környékén tudok először vásárolni, de ez most cseppet sem zavar. Itt vannak a gyönyörűséges tavalyi szerzemények, és terveim szerint, először ezekkel szeretnék végezni, majd utána jöhetnek az újabb szépségek.

Az olvasással viszont egészen jól állok: 5 könyvet olvastam el, ebből egy ráadásul angol nyelvű és VCS-s olvasmány is!  Astrid Lindgrennel indítottam az új évet, méghozzá a következő Pippi történettel, ami ezúttal nem volt különösebben izgalmas, inkább untatott és idegesített. Még szerencse, hogy olyan rövidek ezek a történetek. Utána kicsit utóhangolódtam; Dickens Karácsonyi énekét kerítettem sorra. Ez utóbbi viszont nagyon tetszett, úgy tervezem, hogy karácsonykor elolvasom angolul is, mivel az első svéd utazásomkor ez volt az első könyves szuvenírem. :) A hónap kedvence egyértelműen a Mesélő Budapest lett, amiről az új rovatban részletesebben is meséltem. Igazi kis kincses ládikó ez a könyv, nagyon szerettem! Backmannal folytattam a sort, ellenben a nagymamás történetet egyáltalán nem zártam a szívembe. Ennél unalmasabb és követhetetlenebb könyvet rég fogtam a kezemben, sokszor kacérkodtam a félbehagyás gondolatával is. Nagy nehezen letuszkoltam ugyan, de most egy darabig nem vágyom másik Backmanra. Úgy érzem, kicsit pihentetnem kell ezután a rosszízű élmény után. A sort Paddington zárja, a mackó a legsötétebb Peruból. Bár a film a történettel köszönőviszonyban sincs, ennek ellenére nagyon élveztem a kis bocs minden csetlését-botlását; kedves, humoros, szívhez szóló történetek ezek. Szuper választás volt az angolul olvasáshoz is, igazi sikerélményt ad! 

Filmek és sorozatok 

Január egyértelműen a sorozatok hónapja lett. Én, aki abszolút nem vagyok egy nagy sorozatnéző, nem csak hogy daráltam, de imádtam a Stranger Things első két évadát! Teljesen lefegyverzett, alig tudtam beosztani; mindenáron tudni akartam a végét, hogy hogy záródik a sztori. Az első évad számomra erősebb, egyrészt az újdonság ereje miatt is, másrészt a cselekmény is izgalmasabb, de nem tagadom, a második évad is igen hamar lecsúszott. Ezután hasonlóan misztikus és rejtélyes sorozatba kezdtünk, méghozzá a Fringe-be, ami itthon Rejtély néven futott. Itt már kivégeztük az első két évadot, jelenleg a harmadik elején járunk, de átlagosan egy hét / évad az arány. Nagyon élvezem, mert a rejtély és az izgalom mellett a szereplők is közel kerültek hozzám; együtt izgulok, örülök és félek velük. Tudom, hogy egy viszonylag régebbi sorozatról van szó, ennek ellenére ez is az abszolút dara-kategória, gyorsan lehet vele haladni, teljes mértékben eteti magát. 

Programok 

A hónap elején újra fel kellett vennem a kinti fordulatszámot, vissza kellett rázódnom a dolgos hétköznapokba, de szerencsére egészen hamar ment. Alapvetően elég jól kialakult az itteni napirendem, mindig van mit csinálnom. Szombatonként fixen bevásárlunk, és nemrégiben felfedeztünk egy eszméletlen boltot, a City Gross-t. Itt találtunk végre meggybefőttet, aminek annyira megörültem, hogy rögtön sütöttem is egy nagyon finom bögrés-mákos-meggyes sütit. Ezen kívül egy csomó más finomságot is beszereztünk, úgyhogy azt hiszem, visszajárók leszünk. :) Sokat sütöttem még ezen kívül; készítettem házi perecet, sütöttünk magvas kenyeret, aztán ugyanezzel a tésztával aszalt paradicsomos-olívás kenyeret is. Életemben először tökéletesre sikerült a fonott kalács, és ezt, terveim szerint, ma meg is ismétlem. Kísérleteztem a farsangi fánkkal, elég ígéretesre sikerült. Februárra a kakaós csiga projektet terveztem be, mostanában kifejezetten élvezem, hogy sikerülnek a kelt tészták, nekem ez mindig nagy mumusom volt. :) 

Ami a kimenős programokat illeti, belefért még egy sétálós délelőtt Stockholmban, amíg a barátom megbeszélésen volt; elautóztunk Sigtunába, ahol megint megcsodáltam a félig befagyott Mälaren tavat, illetve nagy élmény volt a hóesésben pompázó Gamla Uppsala, amit a jókedvű, szánkózó svédek tettek még barátságosabb hellyé. Nálunk most non-stop esik a hó napok óta, teljesen karácsonyi hangulatom lesz tőle. De azért nem bánom, mert gyönyörűek a havas fenyvesek, és bőven van fotótéma is. :)

♢♢♢

Februárban nagyon készülök a svéd tanfolyam következő felvonására, és persze napról napra közeledik a tavasz is, amit szintén lelkesen várok. Továbbá nem tudom, észrevettétek-e, de a blog címe is megváltozott és ehhez persze új fejléckép is dukált. Az instagramon is ezen a néven vagyok fent, és úgy éreztem, így lesz teljes a kör, ha a blog is ezt a címet viseli. :)

(Képek forrása: Pinterest // saját)