Nagyon vártam már a tavaszt, a jó időt és a virágzó fákat, ami úgy érkezett el, mint a Magyar népmesékben A bíró okos lánya - hozott is ajándékot, meg nem is. Volt itt havazás, eső, napsütés, sőt olykor mindhárom együtt, vagyis teljes mértékben bebizonyosodott, hogy az április nem véletlenül érdemelte ki a "szeszélyes" jelzőt. Az időjárás kiszámíthatatlansága ellenére azért érezhetően ébredezik a természet, és a kopasz fák is lassacskán levelet bontanak - vagy épp virágot. :) 

A márciusi szülinapi kupacom után nem terveztem nagy vásárlást csapni, úgyhogy ebben a hónapban nem vándorolt hozzám semmi, viszont májusra ismét tervezek leadni egy névnapi rendelést. Az igazi persze az lenne, ha egy könyvesboltban nézelődhetnék, de remélhetőleg a nyáron már semmi sem akadályozza meg, és végre személyesen is beszippanthatom a friss könyvek illatát!

Maradva a komótos olvasásnál, csupán három könyvet olvastam ki, de őszintén szólva, most ez a tempó esik jól. Na meg azt is vallom, hogy nem szabad mindegyik olvasmánnyal rohanni: bizonyos esetekben igenis kell az a lassúság, amikor testestől-lelkestől átadhatjuk magunkat a történetnek. Így tettem többek között a Nyúl Péter mesekönyvvel is, amit még tavaly szereztem be magamnak. Elképesztően szép könyvről beszélünk: az illusztrációk részletessége és gazdagsága teljesen lenyűgözött; nem győztem betelni vele esténként, amikor újra belevesztem Beatrix Potter mesevilágába. Ha valaki szeretne virtuálisan is belelapozni, az ITT megteheti. Igaz, hogy az angol verziót mutatják be, ettől függetlenül kicsi az eltérés, és maga a koncepció szinte teljesen megegyezik. 

Veronica Henryt nem először említem meg a blogon: időről-időre visszatérek hozzá, hogy egy újabb angol romantikus regénnyel melegítsem fel a lelkem. Nem történt ez másképp a Második otthonunk esetében sem, ami ezúttal Dél-Angliában, Somerset környékén játszódik, és egy afféle modern Rómeó és Júlia köntösbe bújtatva meséli el két család történetét. Végül engedtem a kíváncsiságomnak, és felülírva a terveimet, Nádasdy Ádám novelláskötetével, A szakállas Neptunnal zártam az áprilist, ami meglehetősen vegyes érzéseket keltett bennem. Egyrészt nagyon tisztelem és becsülöm a professzor urat, hogy ilyen nyíltan és őszintén vall a meleg férfiak érzéseiről, másrészt meglepett az a vulgaritás, ami jóformán az egész kötetet átitatta. Én egyáltalán nem vagyok oda ezért az attitűdért, sőt, igazából nem is mindig világos számomra, hogy miért van rá szükség, de elfogadom. Egyébként nekem az Angolkeringő című novella tetszett a legjobban - legfőképp a sóvárgó, mindent elemésztő szerelem kifejezése miatt. 

Elég színes a kép, ennek ellenére továbbra is a sorozatok dominálnak - ahogy az már az előző hónapból kiderült. Húsvét vasárnap a francia kulinária iránti szenvedélynek hódoltam Julia & Julia tolmácsolásában, míg hétfőn Jean-Paul Belmondo és a fiatal Sophie Marceau prezentálásában élvezhettem a Kellemes húsvéti ünnepeket, ami egy bohókás francia vígjáték, bár számomra nem ütötte meg a Pierre Richard filmek színvonalát. Sorra kerítettük még a Netflix legújabb táncos filmjét, ami ráadásul német alkotás! Nyilván nincs új a nap alatt, de nem tehetek róla, én rajongok a balettos filmekért, úgyhogy engem a témával kilóra megvettek. :) 

Két Attenborough bácsi narrálta sorozatot is láttunk: először a Kew Gardens-ben forgatott, növényekről szóló miniszériát, utána a frissen bemutatott Life in Colour-t - utóbbi minden várakozásomat felülmúlta! Amióta láttam az előzetesét, vágtam a centit, és már a bemutató estéjén a kamerával együtt kalandoztunk a csodálatos, szívet melengető felvételek közepette. Nem is tudom igazán szavakba önteni, hogy mennyire élveztem és imádtam - borzasztóan kevés volt ez a három epizód! Mégis, annyi új információval gazdagodtam, és annyit tanultam, hogy ez határozottan kárpótolt a részek rövidsége miatt. David jósága, az állatok iránti szeretete és rajongása mindig feltölt és lelkesít - remélem, még van benne elég erő és kitartás, hogy folytassa ezt az elképesztően fontos missziót! ♡ 

Egy váratlan meglepetést köszönthettem egy ugyancsak Netflix-készítette sorozatnak, a Zero Chillnek, ami egy ikerpár "jeges" kalandjairól szól: a fiú hokizik, a lány műkorcsolyázik. Fiatalos lendületű, vidám, ifjúsági - hogy csak a legfőbb címszavakat említsem. Viszonylag rövid, alig félórásak az epizódok, úgyhogy hamar ki lehet pörgetni, de egyébként is eléggé eteti magát. És habár eleinte kicsit ódzkodtam tőle, nagyon izgalmasnak találtam mindkét sport bemutatását - engem nyilván a műkorcsolya érdekelt jobban, de a hokis részek sem untattak. Hasonlóan pozitív csalódás volt a Tutanhamon uralkodását bemutató trilógia, Az ifjú fáraó, ami egyértelműen Ben Kingsley jutalomjátéka. Az ő alakítása messze kiragyogott, ugyanakkor a fiatal színészeknek sem kell szégyenkeznie: a Tutanhamont játszó Avan Jogia szintén remek alakítást nyújtott. 

▿▾▿

A tavalyihoz hasonlóan, a húsvétot ugyancsak kettesben töltöttük, amit megelőzött egy egész napos sütés-főzés, de a végeredményért maximálisan megérte! Az idén bővítettük a repertoárt a tavaly karácsonykor olyan jól sikerült Jansson megkísértésével -  ugyan mi szardella helyett szardíniát teszünk bele, az íze ugyanolyan finom. Ezen felül sütöttem áfonyás mini kuglófot és répatorta muffint, illetve kalácsot is, a hidegtál pedig a kedvenc salátáinkból, füstölt lazacból, friss zöldségekből és főtt tojásból állt. A tálalás során felavattam az új, H&M-ből rendelt virágos-madárkás tányéromat - tökéletesen passzolt a terítékhez és a pasztell színű sütikhez. :)

A hétköznapok békés csordogálása mellett nemrég egy réges-régi vágyam is teljesült: végre láthattam a rózsaszínben pompázó fasort a stockholmi parkban, a Kungsträdgården! Már messziről látszik a hatalmas, egybefüggő lombfelhő, ami ilyenkor, tavasszal, csaknem teljesen megváltoztatja a város arculatát. Az ottjártunkkor az időjárás nem volt annyira barátságos, konkrétan még a hó is esett, ezt leszámítva minden ott töltött perc igazi ajándék volt. Ezután Vaxholmba is elautóztunk, de ott már tényleg nagyon hűvös szél fújt, úgyhogy szinte kockára fagyva ültünk vissza a kocsiba. Bízom benne, hogy ezek a nagy kilengések lassacskán tényleg elmúlnak, és májusban inkább a simogató napsugarakat élvezhetjük majd! :)

Szeretek utazni, és - nyilván - szeretek olvasni is. Ha pedig ez a két dolog találkozik egymással, abból csakis valami jó sülhet ki, ugye? Szerintem is! Bizonyos könyvek esetében annyira elfog a vágy, hogy az adott helyre utazzak, és magam is felfedezzem, hogy szinte azonnal fognám a bőröndömet, és ülnék is fel az első repülőre. Sokáig ezt a konstans mehetnéket éreztem, amikor Svédországról olvastam, mert folyton a saját emlékeimet éltem át újra és újra, amihez annyi érzés fűzött. Valahányszor egy olyan hely bukkant fel a sorok között, ahol én is megfordultam már, egy megmagyarázhatatlan melegség járta át a szívem minden zegét-zugát, és filmkockánként pergett le előttem minden, amit átéltem. Szóval számomra elég erős a kettő közötti kapocs, így nem egy olyan élményem akad, ami egy adott könyvhöz és szerzőhöz kapcsolódik - vagy épp filmhez. :) 

Utólag visszatekintve is bátran kijelenthetem, hogy csodálatos gyerekkorom volt, ami nem szűkölködött utazásokban sem, hála az Apukámnak, aki rendszeresen járt ki Németországba zenélni nyaranta. A 2000-es években, nyolc éves koromban, ráadásul Dániába is ellátogattunk egy hétvége erejéig, mivel Anyukám egyik legrégebbi barátnője egy dán fuvolistához ment férjhez. Mesébe illő környezet fogadott minket: a tengerpart néhány perc sétára volt, és emlékszem, minden reggel a sós víz illatára ébredtem, na meg a folyamatosan köröző sirályok hangjára. :) És ha mindez nem lett volna elég, a házigazdáink szuper programokat is szerveztek nekünk, melyek közül az egyik legkiemelkedőbb élmény kétségtelenül Odense volt, egy dán kisváros, ahol a legkedvesebb meseíróm, Hans Christian Andersen is született. Egy picurka, egyszintes házikóról beszélünk, mégis megbűvölten lépkedtem a régi deszkákon, tudván, hogy egyszer régen ő is ezen falak között töltötte a napjait. Innen a mai napig kincsként őrzök egy gyönyörű illusztrációt A rút kiskacsából, ami már nem egy költözést élt meg, de mindig kiemelt helyet kapott a szobánkban. 

A fővárosban kihagyhatatlan úticél a Kis hableány szobor, amit felnőttként aztán később újra felkerestem, és változatlanul könnyeket csalt a szemembe a szomorkás, édesbús története, illetve a Tivolitól nem messze maga Andersen is kapott egy tekintélyes méretű emlékművet, amiről a turisták hajlamosak megfeledkezni, holott el sem lehet téveszteni. Ezen felül mi anno egy érdekes kiállítást is megnéztünk, ami Koppenhága belvárosában található. Nem állítom, hogy kötelező, de ha valaki olyan nagy rajongó, mint én, az egészen biztosan értékelni fogja. :) 

Tipikusan meglátni és megszeretni pillanat volt: Camilla első könyvétől fogva odavoltam a svéd halászvároska hangulatáért. És amikor kiderült számomra, hogy ez egy létező hely, nem pedig puszta kitaláció, pláne belelkesültem! Elhatároztam, hogy egyszer személyesen is meglátogatom, ha lehetőségem nyílik rá. 2015-ben kezdtem el a sorozatot, és öt évvel később, azaz 2020 nyarán teljesült a vágyam: elutaztunk Fjällbackába! 

Eufórikus öröm járta át minden porcikámat, ahogy közeledtünk a város felé, szó szerint tűkön ültem az izgatottság miatt. Ez a része az országnak egészen különleges a hatalmas sziklák és a fehérre festett házikók miatt: jóformán egész Bohuslän ilyen és ehhez hasonló halászvárosokból áll. Legelőször a templom bukkant fel teljes valójában, amiről nem egyszer olvastam, de ami igazán feltette az i-re a pontot, az a kilátó tetejéről nyíló panoráma - itt egy jó időre belevesztem a táj szépségébe és partot nyaldosó tenger látványába. Az írónő különben nem kapott semmilyen szobrot vagy ilyesmit, ellenben Ingrid Bergman igen, sőt, róla nevezték el a sétányt, ami a part mellett fut végig. Fantasztikusan szép hely - nem csoda, hogy Camilla is szerette volna megörökíteni a regényeiben. 

Ez sem mostanában történt, ettől függetlenül a holland telelésünk egyik csúcspontjának tekintem. Nagy rajongója vagyok a holland festő munkásságának, épp ezért lelkesedtem úgy Tracy Chevalier legismertebb művéért, a Leány gyöngyfülbevalóval c. kötetért. Az adaptációért nemkülönben - szerintem tökéletesen kiegészíti az olvasottakat, ráadásul a festmény-szerű megjelenítés, a kosztümök és Alexandre Desplat zenéje olyan csodás keretet szolgáltatnak a történetnek, hogy csak rajongani lehet érte. 

A csatornákkal szabdalt, macskaköves utcákon sétálva én is úgy éreztem, hogy egy kicsit részesévé válok ennek a világnak, és pontosan magam elé tudtam képzelni, hogyan is zajlott akkoriban az élet. Persze ebben nagy segítségemre volt a film, ugyanis a jólismert képkockák miatt nem volt annyira ismeretlen a környezet, de mégiscsak más, amikor az ember maga fedezi fel egy város minden szegletét, mint amikor egy berendezett díszletet lát. A mai napig boldog mosollyal idézem fel ezt a kirándulást, örök emlék marad! 

Egy ekkora metropolisz önmagában is rengeteg felfedeznivalót kínál, viszont ha ehhez hozzávesszük korunk egyik leghíresebb ifjúsági regényét, az egész hatványozódik. A filmből kiindulva már előzetesen lenyomoztam néhány helyszínt, így az összeállítás során azokat is beépítettük az útitervbe. Az első kérdés nélkül felkerült, egész pontosan a ZSL Zoo-ról van szó, ahol Harry rájött, hogy ért a kígyók nyelvén. Amikor megpillantottam a Hüllőház bejáratát, egyből beugrott az egész jelenet, amit az ottjártunk után természetesen újra is kellett nézni. :) 

A másik a Borough Market volt, ami elméletileg a Foltozott Üst színhelyéül szolgált, de valahogy nem akaródzott annyira az elképzelés - a filmben minden egy picit másképp festett. Ráadásul mire odaértünk, már csaknem minden stand bezárt, úgyhogy a vásári forgatagról is eléggé lemaradtunk. Sebaj, ez sem szegte a kedvünket, hiszen hátra volt még a kilenc és háromnegyedik vágány, azaz a falban eltűnő poggyászkocsi! Ez a kis kuli tulajdonképpen a King's Cross pályaudvar leglátogatottabb pontja: még fotót is készíttethetünk a házunkhoz illő sálban. Na, én erről lemondtam, és nem csak azért, mert egy kisebb tömeg várakozott a sorban... Engem a shop egy picit jobban érdekelt. :) 

Ez egy picit kakukktojás, mivel egy könyvesboltról van szó, de ebből a listából egyszerűen nem lehetett kihagyni! Nem tudnám pontosan felidézni, melyik könyvben olvastam róla, de abban egészen biztos voltam, hogy muszáj lesz egyszer meglátogatnom, ha Párizsban járok. Kezdjük ott, hogy a Notre Dame székesegyháztól nem messze, a Szajna partjától egy kőhajintásnyira bújik meg, egyszóval tökéletes környéken. Hát még amikor az ember belép az ajtón! Több száz példánytól roskadozó, faltól falig tartó könyvespolcok ameddig a szem ellát, az emeleten pedig egy alvó cicus fogad, a bolt élő-lélegző kis lakója. Órákig el lehet nézelődni, és ha nagy nehezen sikerül kiválasztani azt, amit igazán szeretnénk, külön pecsétet is lehet kérni bele. Én az Anna és a francia csók angol eredetijével távoztam, hatalmas vigyorral az arcomon. :)

Sokan túlságosan nagy elvárásokat támasztanak a francia város felé, és emiatt könnyen csalódás érheti őket, de én, aki éveken át epekedtem azután, hogy végre magam is ott bóklásszak, ahol annyi művész megfordult már, mégsem éltem át ugyanezt. Számomra óriási boldogság volt az interneten látott utcákon végigsétálni, felfedezni azt a Párizst, amiről a nagyszüleim annyit meséltek nekem. Na meg az sem mindegy, hogy mit helyezünk előtérbe, elvégre ahogy London esetében, úgy Párizsnál is abszolút fennáll a telítődés érzete. Én kifejezetten a művészi vonalra helyeztem a hangsúlyt, amit szerencsére a párom is maximálisan támogatott. A könyvesbolt mellett kiemelt szerepet kapott még a Musée d'Orsay, illetve a Cluny Múzeum, ahol a szintén Tracy Chevalier írta A hölgy és az egyszarvúban felbukkanó szőttes, a Dame à la licorne is megtekinthető. Na, ha van valami, amit az Eiffel torony megmászása helyett ajánlok, akkor az ez! Elképesztő munkáról beszélünk, ami tele van szebbnél szebb motívumokkal, apró részletekkel. 

Avilda · Boglinc · Deszy · Dóri · Dreamworld · Kata · Nita · PuPilla

Az a helyzet, hogy szinte teljesen leszoktam a húsevésről. Azért írom, hogy szinte, mert minimális mennyiségben még szoktam enni, illetve húslevest is - ez utóbbit kimondottan a kollagén miatt, na meg kizárólag zöldségekkel és cérnametélttel - viszont nagyjából 90%-ban sikeresen visszaszorítottam, és törekszem arra, hogy ez így is maradjon. Ezek után joggal merülhet fel a kérdés: akkor mégis mit eszem? Gyakorlatilag mindenfélét, amihez kedvem szottyan, csak épp kiváltom valamilyen növényi alternatívával. 

▿▾▿

Először is szeretném leszögezni: a vegánság számomra túl nagy lemondással járna, így részemről egy olyan irányt lőttem be, ami nem okoz óriási fejtörést, mégis csupa olyan ételt eszem, amit szeretek és amitől - nem mellesleg - jobban is érzem magam. Az étkezésem jelentős részét a zöldségek teszik ki (frissen vagy fagyasztott formában), amit keverek a hüvelyesekkel, hallal és a különböző tejtermékekkel. Apropó: tudtátok, hogy a lencse mennyire sokoldalú alapanyag? Magam sem hittem volna, de gyakorlatilag bármilyen receptben isteni lesz a végeredmény, és tekintve, hogy tele van fehérjével, remek választás csirkehús helyett. Én elsősorban konzervlencsét használok: a hagyományos, piacon kimérve kapható változatot inkább főzelékként szoktam elkészíteni - nekem ez az apró szemű változat jobban bejött. 

Hasonló a helyzet a babfélékkel: vese-, fehér-, feketebab, de hatalmas kedvencünk a "bönmix" névre keresztelt válogatás, amiből zseniális babsalátát szoktam készíteni. Egyszerűen rajongunk érte! Mindig kell, hogy legyen itthon tartalék. A csicseriborsó szintén egy igazi jolly jocker: házi hummusz, falafel, de akár tonhalas szósz is készülhet belőle - a variációk száma végtelen. 

Ehhez mindenképp érdemes beszerezni egy jó minőségű, lehetőleg fémfejjel rendelkező botmixert, vagy egy turmixgépet. Utóbbinál mindenképp figyeljetek oda a használati útmutatóra, ugyanis nem mindegyik bírja a forró folyadékot. Mindig szezonálisan változtatom egy picit: ősszel pl. karórépa és cékla is kerül bele, de olykor szívesen megbolondítom egy kevés édeskrumplival - igazából csak a fantáziánk szab határt. :)

Általában úgy indítok, hogy felkockázok egy fej vöröshagymát, és legalább két gerezd fokhagymát, amit egy kis olajon megfuttatok. Erre jön az aktuális kínálat, legtöbbször: két szál felkarikázott sárgarépa, egy kis darab zeller, egy csésze rózsáira szedett karfiol vagy brokkoli, egy fél csésze zöldborsó, ha van otthon spenót, és "zöldebb" levesre vágyom, akkor azt is teszek bele (ebből a csomagolt verziót javaslom, amiben kicsi spenóttömbök vannak). Ezt a keveréket szeretem picit lepirítani, hogy a zöldségek is kapjanak némi pörkölt ízt, majd felöntöm annyi vízzel, amennyi pont ellepi. Végül beledobok egy felkockázott krumplit - utóbbi a sűrítést szolgálja, emiatt nem lesz szükség külön rántásra. :) Sózom, borsozom, valamint egy-két evőkanál adalékmentes levesport is szórok bele, és hagyom főni. Amikor minden megpuhult, szobahőmérsékletűre hűtöm, és belekanalazom a turmixgép tartályába. Végül felöntöm egy deci főzőtejszínnel, és szép krémesre turmixolom. 

▸ Újabban tökmagolajat locsolok rá, mellé pedig sajtos pirítóst készítek - valami zseniális ez a kombó! 

Erről az ételről már tettem említést egy korábbi havi záróban, ami azóta is gyakran kerül az étlapunkra. Az alapja a konzervlencse, amit darált hús helyett használok - minden más teljesen ugyanaz. 

Készítek egy pörköltalapot, azaz olajon megfuttatok egy kis vöröshagymát, és igen, én ebbe is teszek fokhagymát. :) Megszórom pirospaprikával, felengedem egy kis vízzel, sózom, borsozom, és jó sűrűre főzöm. Ha elfövi a levét, pótlom a folyadékot. Amikor késznek ítélem, hozzákeverek egy doboz konzervlencsét, és egy adag főtt rizst. (Nálunk ez általában 1 dl jázminrizs.) Közben egy másik edényben vizet forralok, megsózom, és előfőzöm a zöldséget: esetünkben karfiolt, karfiolt + brokkolit, vagy zöldbabot. Mindhárom szuper bele, kipróbáltuk. :) És innentől lényegében gyerekjáték: a lencsés keveréket teszem a tepsi aljára, erre kerül a zöldség, a tetejére pedig egy nagy doboz tejföl és ízlés szerinti mennyiségű reszelt sajt. Légkeverésen, 180-190 fokon, kb. 25-30 percig sütöm, amíg a sajt aranybarnává nem pirul rajta. 

 

Ez igazából nem saját fejlesztés: még a párom találta a YouTube-on, de picit a saját ízlésünkre formáltuk az elmúlt évek alatt. 

Két szál újhagymát, két-három darab pici koktélparadicsomot vagy egy nagyobbat felszeletelek, és egy serpenyőben elkezdem pirítani őket. Először a hagymát, azután beleteszem a paradicsomot is, sózom-borsozom. Mikor a paradicsom is szétfőtt, jöhet bele két evőkanál konzervkukorica és egy evőkanál konzervbab - a vesebab tökéletes hozzá! Egy kis tálkába felütök egy darab tojást, fűszerezem (só, bors, provence-i fűszerkeverék), jól felverem, és a serpenyőbe öntöm, egyenesen a zöldségekre. Rászórok egy marék reszelt sajtot, majd hagyom megpirulni. Ilyenkor lejjebb veszem a lángot, hogy kellően átsülhessen a tojás. Ha egy lapáttal alányúlok, és elválik a serpenyő aljától, akkor egy előmelegített, teljes kiőrlésű tortillalapra csúsztatom,  feltekerem, és kész is! 

▸ Akkor se essetek kétségbe, ha szétesik a "lepény", ez esetben csak halmozzátok a tortillára, az íze ugyanolyan finom lesz. :)

Szintén újhagymával és paradicsommal indítok: két szál hagymát vékony karikákra szelek, ami mellé egy nagyobb paradicsomot kockázok. Ezután a kedvenc olajbogyómból teszek hozzá, ebből olyan öt-hat darab elég is, amit ugyanúgy felkarikázok, ezt követően jöhet egy doboz megmosott és lecsepegtetett konzervbab. Mi ezt a bizonyos mixet használjuk hozzá, de simán el tudom képzelni vese-vagy fehérbabbal is. Semmiképp se legyen ízesítve, úgyhogy a paradicsomos bab most nem játszik. 

A dresszing az egyik kedvencem, és gyakorlatilag minden salátámra ezt locsolom: egy rész fehérborecetet kikeverek két rész extra szűz olívaolajjal és egy teáskanál mustárral. Sózom, borsozom, és friss petrezselyemmel dúsítom. Egyneművé keverem az összetevőket, rálocsolom a saláta alapra, és jól összeforgatom, hogy mindenütt érje az öntet. Lehetőség szerint két-három órára hűtőbe teszem, hogy összeérjenek az ízek. 

▸ Grill sajt (halloumi) mellé egyenesen maga a tökély, amihez házi tzatzikit és fűszeres krumplit szoktam kínálni.

Ugyan a vadas tipikusan húsos ételnek számít, ez a karfiolos változat abszolút kipróbálásért kiált! A mártás elkészítésével kezdek, azaz finomra vágok egy vöröshagymát, és egy kevés zsiradékon megfuttatom. Ehhez két szál sárgarépát, egy szál paszternákot / fehér répát, és egy kis darab zellert adok. Ugyanúgy hagyom lepirulni a gyökérzöldségeket, ahogy a krémlevesnél szoktam, és hozzáadok egy-két evőkanál cukrot, amit karamellizálok. Ha aranybarna, felöntöm annyi vízzel, hogy ellepje, megszórom egy-két evőkanál levesporral, és egy szem felkockázott krumplival egészítem ki a sort. Amikor puhára főtt minden, szobahőmérsékletűre hűtöm, és a turmixgépben selymes állagúra turmixolom. Ezután némi citromlével és egy kiskanál mustárral állítom be a szósz jellegzetes ízét. 

A karfiolt vékony szeletekre vágom, majd a felforrósított serpenyőbe teszem, amire két-három evőkanál vajat dobok. Fűszerezem, és folyamatos felügyelet mellett minden oldalát aranybarnára pirítom. Krumplikrokettel és a tejföllel pettyezett mártással tálalom frissen, melegen. 

Mostanában sokat ötletelek üres perceimben, hogy miről írnék szívesen - így ugrott be ez a téma is. Az elmúlt egy év alatt sok-sok hazautunk esett kútba, és egyre többször kapom magam azon, hogy arra gondolok, mit csinálnék, ha egyszer végre hazajutok. Azóta történtek apróbb változások a szeretett szülővárosomban, amit szívesen felfedeznék a saját szememmel is, de ami a legjobban hiányzik a családomon felül, az a Duna közelsége. Nagyon szeretek a jólismert korzón végigsétálni, beszippantani a víz illatát, és gyönyörködni a napsárgára festett házikókban. 

Amióta megvan az új fényképezőgépünk, nagyjából azóta vágyom rá, hogy végre otthon is készíthessek vele néhány képet. Egyrészt szeretném bejárni a kedvenc útvonalamat, felkeresni azokat a helyeket, melyeket gyerekkorom óta jól ismerek, másrészt olyan dolgokra fókuszálni, melyek mellett az ember hajlamos elhaladni anélkül, hogy észrevenné őket. Ilyen szempontból a költözés megtanított arra, hogy mindig picit friss szemmel nézzek a városra, mintha csak egy turista lennék, nem pedig tősgyökeres ottlakó. Ezen felül az unokatesómnak is megígértem, hogy lövök róla pár felvételt - a koncepció már megvan, és nagyon izgalmasnak ígérkezik! 

Közvetlenül az Angelato cukrászda mellett (ahol isteni olasz-jellegű fagyik és sütik vannak - melegen ajánlom mindenkinek!) található az a kuckós könyvesbolt, ami a nagymamám személyes kedvence - és nem mellesleg nekem is. Eleinte kizárólag gyerekkönyveket árusítottak, de az utóbbi időben felnőtt olvasnivalóval is bővült a kínálat. Én leginkább képeslapokat szoktam venni, mert elképesztően cukikat készítenek, de most kimondottan vágyom rá, hogy bemenjek, elbogarásszak a polcokon, és kiválasszak valamit, amit különösen megfog akkor. Nincs konkrét tervem, kifejezetten impulzus vásárlásnak tervezem. Egyébként a kedvenc volt gyerekkönyvtárosom, Bori néni is itt dolgozik, és mivel egy kisvárosban nőttem fel, mindig nagyon örülök, ha ismerős emberekkel találkozom. Ez pedig igen gyakran előfordul, tekintve, hogy huszonöt év nem múlik el nyomtalanul. :)

Elképesztően boldog vagyok, hogy most már nálunk is található egy, és alig várom, hogy feltérképezzem a felhozatalt! Az Instagramon osztotta meg az egyik ismerősöm, és hát majd' kiugrottam a bőrömből örömömben! Végre nem kell bevonatozni Budapestre, ami hatalmas előny, továbbá a posztok alapján rendkívül szimpatikusnak tűnnek a tulajdonosok is. És még a nevük is tetszik: Zab és Bab. Különben az eddigi visszajelzések alapján elég népszerű hely, amin cseppet sem csodálkozom. Sok kisgyerekes család, és fiatal költözött ki az utóbbi időben, és a piac mellett ez egy szuper alternatíva a környezettudatos bevásárlásra.

A tavasz első hónapja számomra mindig egy picit különlegesebb, hiszen ilyenkor ünnepelem a születésnapomat (az utolsó huszonediket, nem mellesleg), a tavasz is bontogatja a szárnyait, és egyre több növényke dugja ki a fejét a föld alól. Nálunk is szépen nődögélnek a novemberben elültetett hagymák: a tulipán határozottan fejlődik, a nárcisz viszont picit visszamaradt, neki valószínűleg több időre és napfényre van szüksége. Mindenesetre valahányszor elhúzom a függönyt, és a napsütés beragyogja a lakást, simogatja a lelkemet a látvány. Egyszerűen muszáj ezekbe az apróságokba kapaszkodnom, mert most ez ad erőt a nehezebb pillanatokban. 

Régóta fontolgattam már, hogy kipróbálom a külföldre való szállítást. Eddig mindig lebeszéltem magam róla, mondván, hogy túl drága, de úgy határoztam, a jeles alkalomból kifolyólag igenis leadok egy rendelést, kerül, amibe kerül! Legnagyobb meglepetésemre a Libri nem csak hogy másfél nap alatt (!) iderepítette a csomagomat, még az ára is abszolút baráti volt - pláne úgy, hogy öt könyvet tettem a kosaramba. 

Mind gyönyörűséges, és hihetetlen boldogság tölt el, ha rájuk nézek. Csupa olyan szerző, akit szeretek, akiktől már egész gyűjteményem van, és persze a legkedvesebb kiadóm is erőteljesen képviselteteti magát, elvégre egy könyvet leszámítva az összes többi az ő kiadásukban jelent meg. Különben tervezgetem a következő adagot, mert ezt afféle próbának szántam, és minden tekintetben várakozáson felül teljesítettek az ott dolgozók. :)

Az olvasást tekintve egy picit belassítottam, csupán három könyvet vettem a kezembe, azonban kivétel nélkül mind szuper választásnak bizonyultak! 

Egy tavaszias borítójú chick-littel nyitottam, vagyis az Egy csésze kávé Koppenhágában cíművel, amivel eleinte lassabban haladtam, ám a felétől határozottan felgyorsultak az események, és én is szívesebben merültem bele. Nagyon ötletesnek találtam, ahogy az írónő a dán városnézésbe beleszőtte a hygge alapjait - részben emiatt figyeltem fel rá. Egyedül a buja, enyhén szólva erotikus töltetű szerelmi részeken vontam fel a szemöldököm - annyira esetlennek és közönséges húzásnak hatnak! Nem értem, miért nem lehet ezt finoman és visszafogottan jelezni, miért szükséges ez a részletes ecsetelés. Ebből is látszik, hogy továbbra sem a szívem csücske ez a műfaj, de csak időnként bukkant fel, és nem eköré épült a sztori - szerencsére. 

Nádasdyra az első találkozásunk óta úgy tekintek, mint egy félistenre: zseniális koponya ez az ember! Hallgattam vele interjút, vettem részt nem is egy könyvbemutatóján, és mi tagadás, egy kicsit az egyetemi emlékeim miatt csábultam el a Milyen nyelv a magyar?-ra, ami a legjobb nyelvészetről szóló iromány ever. Nagyon-nagyon élveztem, és nem csak azért, mert van némi előismeretem a témát illetően, hanem elsősorban a stílusa és a felépítése miatt. Bárkinek jó szívvel ajánlom, remek bevezető, kedvcsináló kötet! Attenborough bácsitól utoljára 2020-ban olvastam, ezen pedig sürgősen változtatni kellett. Az Egy élet a bolygónkon az a fajta olvasmány, ami mentálisan bizony megterhelő, ennek ellenére mindenkinek kötelezővé tenném, mert pontosan úgy ír a környezetvédelemről, hogy bárki számára befogadható és elgondolkodtató legyen. Egy vészharang, ami már régóta szüntelenül kong, mégis kevesen hallják meg a hangját... pedig baromira itt lenne az ideje. 

Filmes élményből kevesebb jutott, ismét a sorozatokban tobzódtunk inkább. :) Két filmet is újranéztem: először a Roger nyúl a pácban-t, ami számomra nosztalgikus gyerekkori emlékeket idéz fel, az apropója azonban kifejezetten a tiszteletadás volt - a nemrég elhunyt Szersén Gyula emlékére, aki örökké Attenborough- és az idős Hercule Poirot magyarhangjaként fog továbbélni bennem. 

A Napsütötte Toszkána úgy kellett, mint egy falat kenyér, nagyon régen láttam utoljára, a Bunbury viszont egy humoros, igazi angolokhoz illő komédia, amiben Colin Firth, Rupert Everett és Judy Dench is tiszteletét tette. Hát na, ezek után meglepett volna, ha valami rossz sül ki belőle! :) Mivel a Tommy & Tuppence páros esete úgy megtetszett a legutóbbi Agatha Christie novelláskötetben, egy kis kutakodás után rádöbbentem, hogy sorozat is készült a kalandjaikból! Nem is kellett több, egy egész héten át a nyomukba szegődtünk, és együtt göngyölítettük fel az eseteket. Az első fejezet egy picit vontatottabb volt, a második annál izgalmasabb! És a korszak megjelenítése is kiválóra sikerült - mind a kosztümöket, mind a helyszíneket illetően. 

Maradva a krimi királynőjének vonalán, belekezdtünk a hat évadból álló Miss Marple sorozatba is, ami, bár nem üti meg a Poirot szintjét - David Suchet felülmúlhatatlan ♡ -, egészen kellemes szórakozás esténként. A történések sem függnek össze, így nem baj, ha tartunk közte szünetet. A mellékszereplők között már nem egy ismerős arcot szúrtam ki - legutóbb a Betram Szállóban bukkant fel az Igazából szerelem Natalie-ja, de a sor egyre csak bővül. :)

▾▿▾

Amennyire vártam a márciust, olyan kemény próbatételek elé állított - elsősorban magánéleti fronton. Nem volt mindig egyszerű megküzdeni az érzéseimmel, amit csak tetézett, hogy a szüleim mindketten elkapták a vírust. Hála az égnek, azóta szépen gyógyulnak, de az az időszak borzalmasan nehéz és megterhelő volt lelkileg. Nyolcadikán pedig eltelt az első olyan év, amikor egyáltalán nem voltam otthon. A bátyámékkal másfél éve nem láttuk egymást, Anyáékat egy éve nem öleltem át, a nagyszüleimhez sem tudtam átszaladni egy puszira, és borzasztóan hiányzik a cicusom, Lizi is. 

Azért történtek jó dolgok: például március utolsó péntekén ellátogattunk a Bergianska-ba, ami az egyik legkedvesebb helyem Svédországban. Imádom ezt a botanikus kertet, mert minden évszakban gyönyörű, és megnyugtató az a közeg. Ráadásul rengeteg hóvirágot, krókuszt és rügyező bokrot találtunk, én alig győztem fotózni őket! A térdem miatt időnként tartottunk egy kis pihenőt, de bízom benne, hogy mire beköszönt tartósan a jó idő és a meleg, én is egyre többet bírok majd menni. A szülinapom ezúttal elég visszafogottra sikerült, főleg, hogy aznap heves hózivatar támadt, így kinti program nem is igazán jöhetett számításba, de a párom meglepett egy új mixer készlettel (van végre nagy méretű aprítóm, amit fel is avattam egy szuper, fekete babos burgerrel), illetve egy csupa csokis tortácskával, na meg a tulipáncsokor sem maradhatott ki. :) 

Húsvétra lettek mini kuglóf formáim, amik csodaszép pasztell színekben pompáznak, illetve egy mosható habzsákra is beruháztunk, ami szintén nagy vágyam volt. Ó, és szuper lett az ehavi Témázós körünk is: nem csupán a virtuális bekukkantás volt élmény, hanem a posztot is élvezettel pötyögtem be.  Szóval ez most egy ilyen hónap lett: egyszer szárnyaltam, máskor annyira nem. De a végére mindig a remény és a hála kerekedett bennem felül, hogy van kiért és miért hálásnak lenni - még ezekben a  hónapokban is.