Hasonlóan a januárhoz, a február is elég békés, nyugis hangulatban telt. Jóval érezhetőbb volt a tavasz közeledte (jelen pillanatban egy fia hófolt sincs a közös udvaron, ha kinézek az ablakon), és egyre többször ébredtünk arra, hogy a napfény utat tör magának a függöny rései között. Ez utóbbit nagyon értékeltem a hosszú, hűvös és hideg téli fagy után!

Eltelt az év első két hónapja, és én még mindig nem vettem jóformán semmit. Az olvasást tekintve viszont nem kevesebb, mint hét kötet csúszott le, amiből hármat a VCS-re is beválogattam. Eddig 5/12 pipa, juhú! :)

Roald Dahl Matildájával indítottam a hónapot, ami remek kezdésnek bizonyult: kellemes, nosztalgikus érzéseket keltett bennem, ráadásul felidézte a belőle készült adaptációt is, amit kislányként láttam utoljára. Ezután visszatértem Agatha Christie-hez, és sorra kerítettem a legutóbb kiadott, gyönyörűséges borítójú novellagyűjteményét. Legnagyobb meglepetésemre jobban élveztem, mint eddig bármelyik regényét valaha! Az volt a benyomásom, hogy kevésbé veszik el az apróbb részletekben, és a cselekmény is feszesebb tempót diktált. A Tommy & Tuppence párost külön is ki szeretném emelni, hiszen az ő esetüket találtam az egyik legizgalmasabbnak. Nem mintha olyan furmányos lett volna, inkább a novella írásmódja fogott meg.

Maros András egy ideje a kívánságlistámon várakozott, ebből kifolyólag a nagy nyári Líra akcióban habozás nélkül le is csaptam a Kávéházi pillanatokra, ami elsősorban a megkapó borítójával vett le a lábamról. Szerencsére az írásban sem kellett csalódnom: rövid, frappáns és életszagú karcolatok - ismerős életképek egy nyüzsgő, belvárosi kávéház ücsörgőjének tollából. A Trollok alkonya ugyancsak tavalyi beszerzés, amit egyszer régen a könyvtárból is kikölcsönöztem, de akkor egyáltalán nem kötött le, most viszont határozottan érdekesnek találtam. Hiába három saga-ról van szó, mindegyik elég összetett ahhoz, hogy egy hosszú bevezető segítségével még teljesebb képet kapjunk az akkori izlandiak felfogásáról. Maga a kiadás is iszonyú különleges a fekete-fehér illusztrációkkal, de ami egyértelműen kivívta az elismerésem, az a fordító, Dunajcsik Mátyás, profizmusa és hozzáértése. Láthatóan élvezte a feladatot, ez csak úgy sütött a lapokról! 

Ezt követően jólesett kicsit könnyedebb vizekre evezni, és újra elmerülni a Waverley nővérek mágikus világában. Nem kell tőle nagy fordulatokra számítani, és tulajdonképpen semmilyen meglepetéssel nem szolgál, ennek ellenére tökéletesen kikapcsolt és ellazított esténként. Ennél többet pedig nem is kívánhattam volna tőle! Óriási rajongója vagyok Tittel Kinga sorozatának, ez nem titok, úgyhogy a Dunakanyarban felnőtt lányként számomra igazán sokat adott a legújabb útikönyve. Imádtam, ahogy a folyó igazi főszereplővé vált, és apránként egyre több érdekesség derült ki az országhoz fűződő fontos és meghatározó kapcsolatáról. Végül a cuki borítójú állatos eseteket taglaló, az Egy kisállatrendelő hétköznapjaival zártam a sort. Sajnos egyáltalán nem vagyok elragadtatva, sőt, kicsit becsapva érzem magam. A fülszövege alapján egy személyes, kedves esetekkel teletűzdelt beszámolóra számítottam, ehelyett egy kiegyensúlyozatlan, sok témába belekapós könyvet kaptam, ami csak részben szólt az állatokról. Nagy kár érte, pedig olyan jól indult! 

Újabban rászoktunk arra, hogy hétköznap sorozatot nézünk, hétvégén viszont többnyire csak filmet. Ez egy cseppet azonban megborult, köszönhetően annak, hogy még január végén elcsíptem egy Balfácán ismétlést a tévében, ami egy rendhagyó Pierre Richard maratonra ösztönzött bennünket. A hónap első fele tehát lényegében a bongyor hajú úriemberről szólt, amit jobbára Lara Jean & Peter Kavinsky szerelmének záró epizódja szakított meg. Noha többen kifogásolták, hogy mennyire méltatlan finálé lett, én a magam részemről abszolút elvoltam vele, habár az első rész színvonalát nem közelítette meg. És hát Peter gyerekes reakciója is jobban szemet szúrt, mint anno a könyvben - valóban nem egy szimpatikus hozzáállás... 

Mindamellett két szuper sorozat-élménnyel is gazdagodtam: először Az élet dicsérete, majd a Seven Worlds One Planet kápráztatott el. Előbbi az ismert állatorvos, James Herriot életét dolgozza fel Yorkshire-ban, ami egy elképesztően szívmelengető, imádnivaló szériát jelent. Elmondhatatlan boldogságot okozott mindegyik epizód - szabályosan ezt vártam esténként, hogy újra a vidéki Angliában kalandozhassak és egy kicsit Herriot nyomába szegődhessek. Konkrétan az első rész után éreztem, hogy jóban leszünk, és ezek után nagyon szeretnék Herriottól is olvasni! Nem mintha eddig nem lett volna ott a várólistámon, Héloise-nak köszönhetően, de ezek után pláne előkelő helyre került. :) 

A Seven Worlds One Planet Attenborough bácsi narrációjával kiegészülve egy hihetetlenül intenzív érzelmi hullámvasút. Egyrészt simogatta a lelkem a szebbnél szebb képekkel, tájakkal, különleges állatokról szóló felvételekkel (a pókos jelenet, az valami zseniális ♡), másrészt összeszorult a szívem, valahányszor arra figyelmeztetett, hogy ez a sok kis apró élőlény mennyi veszélynek van kitéve, és az emberi pusztítás mekkora károkat okozott egyes fajok fennmaradásában. Borzasztóan nehéz mindezzel szembesülni, de hiszem és vallom, hogy igenis kell, mert ettől talán még tudatosabb döntéseket hozunk. Én sem vagyok tökéletes, van miben fejlődnöm, de elindultam egy úton, ami alapvetően változtatta meg az életem és a dolgokhoz való hozzáállásom. És erre nagyon büszke vagyok! 

▾▿▾

Ami a hétvégéket illeti, rendületlen kitartással gyógytornázom (hála a keresztanyukámnak, aki sok hasznos tanáccsal lát el), és sütök, ami az egyik legkedvesebb hobbim évek óta. Legutóbb pl. kiflit készítettem Limara receptje alapján, ráadásul teljes kiőrlésű változatot, ami istenire sikerült! Kapható egy fantasztikus kenyérliszt keverék nálunk a boltban (a Kungsörnen gyártja, ha valaki netán szintén rendszeres ICA-vásárló), amit gyakran használok péksütikhez, és nagyon-nagyon bevált. Imádok vele kelt tésztát készíteni, mindig szuper lesz a végeredmény! 

Ami pedig rendszeresen visszatérő ebéddé nőtte ki magát nálunk, az a rakott zöldség. Eddig a darálthús miatt sosem főztem hasonlót, de rájöttem, hogy a konzerv lencse kiválóan helyettesítené, és láss csodát: tényleg működik! Zöldbabbal, karfiollal és brokkolival is kipróbáltuk már, sok tejföllel és sajttal a tetején. Isteni, teljesen függővé teszi az embert! :)