Amióta csak az eszemet tudom, rajongok a francia filmekért. Eleve olyan klasszikusokkal indítottam, mint Az egy indián Párizsban, az Éretlenek, na meg az Egy kis kiruccanás. Utóbbi különösen nagy kedvenc otthon, szerintem egy kezemen nem tudnám megszámolni, hányszor láttam már, ennek ellenére még mindig mosolyognom kell a híres "törökfürdős" jeleneten. :) Innen mondhatni egyenes út vezetett Pierre Richard felé, akinek virágzó munkásságát az utóbbi két hétben elevenítettük fel. 

Az egész azzal indult, hogy egy januári szombat este böngésztem a műsorújságos applikációmat, amikor is megakadt a szemem egy ismerős darabon, a Balfácánon. Viszonylag régen néztem meg utoljára, és bevallom, bizonyos jeleneteket teljesen el is felejtettem - na, ezek viszont rendesen ütöttek! Könnyesre nevettem magam rajta, szokás szerint, és újfent megállapítottam, hogy igen, nekem ez a humor az igazi. Valamennyi filmben megvan az a megmagyarázhatatlan báj, ami tökéletesen kiegészíti az abszurd komédiába illő történéseket. Mindezt pedig kétség kívül a kékszínű szempár tulajdonosa emeli magasabb szintre: lehetetlen nem belehabarodni, ahogy csetlik-botlik a vásznon! 

▾▿▾

Az 1934-ben napvilágott látott Pierre Richard Charles Léopold Defays (hihetetlen, de három évvel idősebb a nagyapámnál!) szinte egész életében ezt a karikírozott szerepet játszotta, és jóllehet, a szemére vethetnénk, hogy ez mennyire egysíkú egy bizonyos idő elteltével, erre valahogy mégis sikerül rácáfolnia - sosem válik unalmassá. Színészi karrierje az 1972-ben bemutatott Magas szőke férfi felemás cipőben c. remekkel indult világhódító útjára, ami olyan jól sült el, hogy még egy amerikai változat is készült belőle, nem mással, mint Tom Hanks főszereplésével! Nem mellesleg már ebben a filmben is Vladimir Cosma működött közre zeneszerzőként, aki jóformán Richard egész pályáját végigkísérte. Nem is váratott sokáig a folyatás, rá két évre leforgatták A magas szőke férfi visszatért, amit végül a Magas szőke + 2 szőke zárt le. Az utóbbi kettőt egyelőre nem láttam, de számomra az első rész is annyira kerek volt, hogy valahogy nem is kívánkozik a további két rész. Ettől függetlenül mindenképp szeretném majd bepótolni őket. 

Még a rendezői székben is kipróbálta magát: szám szerint 5 filmet tudhat maga mögött, amiből egyelőre csupán kettőt, viszont alighanem a két legismertebbet kerítettük sorra eddig: a Félénk vagyok, de hódítani akarok, illetve a Te vagy a hunyó c. darabokat. Mindkettőben Aldo Maccione a partnere, akit a zseniális Szilágyi Tibor prezentálásában hallhatunk, Pierre-t pedig a nem kevésbé fantasztikus Tahi-Tóth Lászlóéban, aki szerintem szenzációs választás - vele abszolút tökéletes az összhang!

Az utóbbi film elég friss élmény, viszont alighanem a Pierre Richard életmű egyik legjobbjához volt szerencsénk: szó szerint gurultunk a nevetéstől! Ugyan nem Párizsban, hanem javarészt Tunéziában játszódik, annyi félreértés és kalamajka keveredik egy egyszerű névcseréből, hogy az ember alig győzi szusszal! Nekem még jobban is tetszett, mint a félénk, önbizalomhiányos fiatalember története, aki egészen Nizzáig utazik, hogy meghódíthassa szíve választottját. 

1981-ben járunk a Balfácán debütálásakor. A sok solo szereplés után újabb fordulat következik be: Francis Veber rendező javaslatára Pierre megkapja társául az elképesztően sármos (de komolyan!), férfias kiállású Gérard Depardieu-t. A tagbaszakadt, örökösen bukdácsoló karakter mellé remek ellenpontul szolgál a józan, földhözragadt és praktikusabb gondolkodású figura, aki nem egyszer menti ki szorult helyzetéből bongyor hajú partnerét. A "trilógiává" duzzadt széria első darabja hatalmas siker, ami nem is csoda: a Mexikóban nyomozó duó kalandjain szem nem marad szárazon, ezt garantálom! :) A Balekok ugyancsak egy nyomozásra épül, csakhogy ezúttal két apa keresi ugyanazt a fiút - mint utóbb kiderül. A helyszín Nizza, a francia Riviéria egyik leglátogatottabb desztinációja. 

A Négybalkezes ehhez képest már drámai húrokat is megpendít, hiszen egy munkanélküli apa és egy frissen szabadult bankrabló kapcsolatáról szól, amit finoman sző át kettejük szeretete és ragaszkodása a kis Jeanne iránt. Sajnos a szinkronhangok mindig cserélődnek: két alkalommal Varga T. József, majd záróakkordként Dózsa László adja hangját az imádnivaló Pierre-nek. Depardieu-höz sosem ugyanaz a színészt osztották, bár hozzá a legeslegjobban Helyey László illik - vitán felül a legtökéletesebb. 

Az idén 87. születésnapját ünneplő komikus színész felett elszálltak az évek: haja megőszült, már nyoma sincs a jólismert loboncának, de a tekintete még mindig ugyanúgy csillog, ahogy régen. Viszonylag ritkán forgat mostanság, azért hébe-hóba felbukkan és megörvendezteti rajongóit. Én nagyon szerettem a Magas ősz férfi társat keres c. romantikus komédiát, amiben egy özvegy, nyugdíjas bácsit alakít, aki az éteren keresztül szeretne új kapcsolatokra szert tenni. Bár a vígjáték az ő terepe, nem áll neki rosszul, ha egy kicsit komolyabb vizekre evez - kimondottan új oldaláról mutatkozik be. 

2019 őszén Magyarországra is ellátogatott a Budapesti Klasszikus Film Maraton alkalmából, ahol beszédet is mondott a Félénk vagyok, de hódítani akarok c. filmjének levetítése előtt. Nem túlzás azt állítani, hogy egy egész generáció nőtt fel a filmjein. Noha én nem pont ezt a korosztályt erősítem, mégis a szívembe zártam őket, mert teljesen magával ragad a retró párizsi hangulat, a vidám, humoros jelenetekkel tarkított mozi, és persze maga Pierre, aki bármelyik filmjében képes levenni a lábamról...

▾▿▾

A sok "maradj otthon" estének meglett a maga haszna: még sosem néztem ennyi sorozatrészt, mint tavaly. Ezt leginkább a Netflix előfizetés számlájára írom, ugyanis a legtöbb az ottani kínálatból került ki, de szép számmal szerepelnek a saját készítésű filmek is. Moziba egyáltalán nem jutottam el, bár őszintén szólva ezt a részét viselem a legjobban - cseppet sem hiányzik a folyamatosan pattogatott kukoricát és nachost ropogtató tömeg. Ilyen szempontból jobban a magaménak érzem az otthoni pokrócba burkolózós filmnézéseket. :) Több, mint 120 filmet fogyasztottunk el az év során, amihez tekintélyes, 300 fölötti epizódnézés is társul. 

▿▾▿

The Guernsey Literary and Potato Peel Pie Society (2018): Kezdjük ott, hogy a könyv abszolút belopta magát a szívembe, így rezgett a léc, hogy ezt sikerül-e vizuálisan is abszolválni. Örömmel jelentem, hogy részemről szinte maradéktalanul elégedett vagyok a végeredménnyel - az apróbb változtatások sem annyira szembeötlőek és zavaróak. Lily James tökéletes választás volt Juliet szerepére, de igazából a többiekre sem lehet panasz. Talán nagyobb hangsúlyt kapott benne a szerelmi szál, ezt viszont annyira nem is bántam. Boldogan sóhajtoztam a csodaszép helyszínek láttán, egészen gyönyörűséges hely ez a Guernsey! Még sokkal szebb is, mint amilyennek elképzeltem. 

A Meztelen Juliet (2018): Fogalmam sincs, mi alapján böktünk rá, de azt hiszem, a szerencsés véletlenek összjátéka sodorta elém. Konkrétan éjjel fél kettőkor fejeztük be, és annyira a hatása alá kerültem, hogy még sokáig velem maradt az édesbús hangulata. A tengerparti kisvárosról nem is beszélve, teljesen beleszerettem Anglia ezen részébe! Nem ismerem az alapjául szolgáló Nick Hornby kötetet, ennek ellenére rögtön magával ragadott a kiüresedett zenész és a hasonló cipőben járó irodista Annie története, amit szépen keretez az elvakult rajongó Duncan, aki Tucker Crowe albumainak szenteli minden szabadidejét. Annyira életszagú, szívmelengető és bohém egyszerre - számomra ez egy igazán nyerő kombináció! 

Kisasszonyok (2019): Nálam simán viszi az év díját, minden pillanatát imádtam! Pontosan azokat az elemeket hangsúlyozta ki és emelte középpontba, melyek fontosak és lényegesek a cselekményt tekintve. Amit a regényben kicsit elnagyoltnak és olykor túlzottan didaktikusnak tartottam, itt visszafogott bájba csomagolták, és egy jóleső érzés fonta körbe. Greta Gerwig olyan köntösbe bújtatta a négy lánytestvér meséjét, amiben nem csupán a könyv klasszikus bája, hanem Jo író ambíciói és különleges karaktere is kiemelt szerepet kap - hála Saoirse Ronan elképesztő alakításának. Nem is ragozom tovább: ha eddig nem láttátok, mindenképp nézzétek meg! :)

Mackótestvér (2003): Ez az a mese, amiből mindig csak néhány képkockára emlékeztem, de a története egyáltalán nem volt ismerős. Sürgősen be kellett pótolni, és hát mi tagadás, a végére kellően el is érzékenyültem rajta. :') Mindig ledöbbenek azon, hogy a régi Disney filmek milyen minőségűek - a tájak, a mozdulatok, a karakterek kidolgozottsága... most sem csalódtam! Tetszett, ahogy a komoly mondanivaló mellett a humor is megfért, ráadásul a szinkronra sem lehet panasz - nyilván itt Hevér Gábor viszi az oroszlánrészt, aki szokás szerint remekelt, mint mindig. Szerintem az idén sorra kerítjük a folytatást, remélem, azt is legalább ennyire élvezni fogjuk majd! :)

Jetikölyök (2019): Hát látványvilág tekintetében maximálisan kiemelkedő, az biztos! Ezek a tájak, te jó ég! Csodás volt valamennyi. A története is cuki, bár helyenként cseppet bugyuta, de határozottan szerethető. A zenéje kifogástalan, és hát Everest búcsúját én is megkönnyeztem egy kicsit... 

Előre (2020): Amilyen csalódást keltett bennem a Jégvarázs folytatása, akkorát ütött a két elf meséje!Én eleve szeretem azokat történeteket, amikben testvérek a szereplők - lévén, hogy egy háromgyerekes családban nőttem fel egy báty és egy hugica között -, de azt hiszem, itt a Pixar eléggé odatette magát. Szívmelengető végigkísérni, ahogy az apukája emlékeit éltető Ian szép lassan felfedezi a jelen szépségeit, és rádöbben, hogy a legfontosabb ember az életében mindvégig mellette volt - csak épp nem egészen olyan formában, ahogy ő gondolta. Zsepivel készüljetek, mert lehet, szükség lesz rá! 

David Attenborough: Élet a kamera előtt (2002): Fantasztikus volt, egyszerűen fantasztikus! Látni azt, ahogy az ifjú David szó szerint berobbant a televíziózás virágkorába, amilyen lelkesedéssel, alázattal és gyermeki kíváncsisággal járta a világot, hogy „valami szépet mutasson” a nézőknek. Én különösen azokat a részeket élveztem, amikor betekintettünk az állatkerti gyűjtőexpedíción forgatott anyagokba, mivel mindkét erről szóló kötetét olvastam, és hát azokért is teljesen odavoltam. :) Szerintem nem véletlen, hogy a mai napig aktív és hogy igény van rá – a jelenlétére, a műsoraira, mert vitán felül a legjobb és a legértékesebb ember, aki valaha a képernyőre került.

Mindenki szereti a bálnákat (2012): Voltaképpen egy Snittes kihívásnak köszönhetem, hogy rátaláltam. Alaszkában játszódó filmeket kerestem, és ez a témája, illetve a címkéje alapján is megfelelőnek tűnt - hát eléggé beletrafáltam! Időnként ugyan kicsit leült a cselekmény, de alapvetően ez egy roppant izgalmas, szívszorító, ráadásul igaz történeten alapuló (!) elbeszélés három, a jég fogságába esett bálnáról. Végig izgultam, hogy sikerül-e megmenteni őket, és örültem, amikor a végén mindenki egy emberként szurkolt az állatokért. Hatalmas munka és összefogás állt az ügy mögé, ami már önmagában megható, de emellett még a bálnák is rendesen megdobogtatják az ember szívét. 

Mackócsalád Alaszkában (2014): Hihetetlen ez a film! A végén voltak afféle „behind the scenes” bejátszások, ahol bemutatták, milyen közel is merészkedtek az alkotók a macikhoz, és valóban követték a kis család életét a születésüktől fogva egészen a következő tél beálltáig. Imádtam Scherer Péter narrációját hozzá - hallható volt, mennyire élvezte ő is a feladatot, és milyen izgalmasan, érzékletesen járult hozzá egy-egy jelenet drámaiságához. Nem hittem volna, hogy az alaszkai medvék ilyen nagy utat tesznek meg, ráadásul apróbb információk is színesítették a forgatagot, úgy mint a lazacokról, vagy épp a farkasokról szóló rövidke szemelvények. A Disneynature filmjeire is érdemes odafigyelni, mert ilyen gyöngyszemekre bukkanhatunk közöttük! :)

▿▾▿

Szám szerint 245 epizód szerepel a Snittes listámban, de mint ahogy tavaly is jeleztem, ez a valóságban inkább 300 fölé rúg, ugyanis nem mindent szoktam bejelölni. 

Összesen 30 különböző sorozatot néztünk: 

▹ ebből 8 minisorozat, 

▹ 5 lifestyle témájú, azaz sütés-főzéssel, rendrakással kapcsolatos, 

▹ 4 BBC-s, David Attenborough főszereplésével készült, 

▹ 3 Agatha Christe adaptáció, 

▹10 cím teljesen új és ismeretlen, 

▹ 9 Netflix-készítette,

▹ 6 pedig hazai alkotás.

▹ Planet Earth I-II. - mindkettő egyformán elvarázsolt, minden epizódot imádtam, 

▹ Our Planet - az egyik legfantasztikusabb dolog, ami valaha a Netflix kínálatába került, 

▹ Planet Blue II - a tengerek szerelmeseinek különösen ajánlom, 

▹ Downton Abbey - a legjobb kosztümös-romantikus sorozat ever, 

▹ Miracle Workers - kacagtató kikapcsolódás, 

▹ Négy esküvő és egy temetés - imádni való szereplők, 

▹ Dash és Lily - karácsonyra hangolódós lélekmelengető, 

▹ Apatigris - feelgood hangulat, 

▹ Sütimester - a barátságos versenyzés és az isteni sütik tökéletes ötvözete.

Nem újkeletű elhatározás ez a részemről, azonban az apropója nem is lehetne ennél aktuálisabb, hiszen Sir David Attenborough éppen ma ünnepli 94. születésnapját. Ez a fantasztikus ember a mai napig példaképként áll előttem, és bizonyos szempontból miatta döntöttem úgy, hogy megírom ezt a bejegyzést. Ehhez viszont először repüljünk vissza egy kicsit az időben... 

▵▾▵

Mindig is elragadtatott csodálattal figyeltem a természetet, különös tekintettel az állatokra - nyilvánvalóan. Már hat évesen csigákat mentettem egy német parkolóban, mert féltettem a törékeny házikójukat, így egyesével összeszedegettem, amennyit csak bírtam, és a közeli füves részre vittem őket. Valahányszor egy barátságos kutyust pillantottam meg az utcán, rögtön a gazdijához szaladtam, és megkérdeztem, megsimogathatom-e. A legkedvesebb dán emlékeim közé tartozik, hogy egy reggel arra ébredtem, hogy három cicával aludtam egy ágyban. :) Amikor egy általános iskolai osztálykirándulás alkalmával a fővárosi Állatkertben jártunk, fejből mondtam a különféle fajokat - legtöbbször a biológia tanáromat is megelőzve. Ez főként a folyamatos enciklopédia bújásnak köszönhető, aminek gyakori lapozgatásával óriási tudásanyagra tettem szert. Emlékszem, még természetfilmes videókazettát is kaptam ajándékba, amit többször újranéztem, mert nem tudtam betelni vele. 

Szóval, amint látható, cseppet sem pillanatnyi szeszély ez, sokkal inkább egy régi szerelem újjáéledése. Mostanában mindezt természetfilmek nézésével, illetve biológiai témájú beszámolók olvasásával próbálom frissen tartani, és - talán mondanom sem kell - elmondhatatlanul élvezem, hogy ez a téma visszatért az életembe. Ezt a csokrot is azért teszem közzé, hogy mást is erre ösztökéljek, mert meggyőződésem, hogy másképp tekintünk a természetre, az élővilágra, ha tudjuk, mennyire lenyűgöző ez a háló, ami körbevesz bennünket. 

＃1 Önálló filmek

Sivatagi show (1974): Nem is kezdhetnék mással, mint ezzel a műremekkel, amit kb. milliószor láttam már, viszont biztos vagyok benne, hogy sosem fogom tudni megunni. Meglehetősen formabontó alkotás, tudniillik Afrika élővilágát a hangulatában remekül kiegészítő komolyzenei betétekkel teszi még különlegesebb élménnyé, emellett egy kicsi betekintést enged az ottani társadalomba, a busmanok életébe is. Persze, ha mindez önmagában nem lenne elég, van még egy csodás orgánumú narrátorunk, Sztankay István, aki határozottan felteszi az i-re a pontot, és utánozhatatlan atmoszférát kölcsönöz az egész filmnek. Ó, és az eredeti címe annyira kifejező: Animals Are Beautiful People. 

Vándormadarak (2001): Őszintén szólva előbb ismertem meg a zenéjét, és csak utána láttam a teljes filmet, ám az alkotókat már jól ismertem a Mikrokozmoszból. Tulajdonképpen egy picit kilóg a többi közül, mivel nem hagyományos értelemben vett természetfilm; alig hangzik el benne bármilyen ismertető szöveg, sokkal inkább a madarak viszontagságokkal teli útjára, az évszakok fordulópontjaira koncentrál. A mesélőről még ejtenem kell néhány szót, ugyanis az általam is nagyra becsült Kovács Nórát kérték fel a magyar változat elkészítésére, aki maximálisan helyt állt. Ugyanakkor a kezdő kép annyira belém égett, hogy bármikor fel tudnám idézni: egy idős néni megy ki a vadludak elé, mert tudja, hogy minden évben ugyanazon a napon térnek vissza hozzá. Szívet melengető jelenet... és igazából már csak ezért, illetve a fülbemászó dallamaiért érdemes egyszer végigülni. Mindenképp megéri! 

Born in China (2016): Jóllehet ez egy viszonylag friss felfedezésem, de annál elbűvölőbb esti mozinak bizonyult; különösen, amikor megjelentek a színen a kedvenc, abszolút kedvenc nagymacskáim: a hópárducok. Véleményem szerint a leggyönyörűbb ragadozók ők, akik a Himalája sziklás csúcsain élnek, és halandó ember csak ritkán találkozhat velük személyesen. Szellemmacskának is nevezik, mivel épphogy megjelennek, majd el is tűnnek, mintha ködbe vesznének. Rajtuk kívül feltűnik egy pandacsalád, mókás aranymajmok sokasága, és a távol-keleti művészetben kiemelkedő jelentőséggel bíró darvak csapata is. A narrátorunk ezúttal Makranczi Zalán, aki tökéletes választás - zengő, mély hangja szépen lekerekíti az adott jeleneteket. A timelapse felvételekről pedig csak annyit írnék: elképesztően sokszínű vidék ez! 

További ötletek ebben a posztban is megtalálhatók: ◃ ITT ▹

＃2 Sorozatok

Our Planet (2019): Voltaképpen, ha nincs ez a sorozat, akkor nem érzek ellenállhatatlan vágyat arra, hogy még inkább beleássam magam Attenborough munkásságába... A lélegzetelállító, ámulatba ejtő felvételek gyakran megrendítő adatokkal párosulnak, ennek ellenére az idős zoológus mondandójában valahogy mégis a remény és a tenni akarás kerekedik felül. Kifejezetten értékeltem, hogy nem csak az ismert fajokra fókuszáltak, hanem elsősorban a különleges egyedek kaptak kiemelt figyelmet, akiknek jóformán még a létezéséről sem tudtam! Imádtam a hangyaboglárkás epizódot - amit nem mellesleg kis hazánkban forgattak -, de csordultig telt a szívem az anyabálnával és a borjával is... Nem is tudnám mindet felsorolni, egyformán elvarázsolt valamennyi. A kulisszák mögötti werkfilmből az is kiderült, milyen nagy körültekintéssel, profizmussal készült el mind a nyolc rész - mennyi megpróbáltatás, várakozás és boldogságos pillanat gazdagította a készítőket az eltelt 4 év során. Ha csupán egy film erejéig fizettek elő a Netflixre, akkor ez legyen az! 

Bolygónk, a Föld (2006): Bár még nem értem a végére, egyértelműen kijelenthetem, hogy ennek is abszolút itt van a helye. Szintén Attenborough közreműködésével valósították meg, és hát... egyelőre teljes a szerelem. Igaz, ezt most magyarul nézzük (Végvári Tamással, aki szokás szerint ragyogó), ám a képsorokból és a szövegekből ítélve ez a grandiózus munka a BBC egyik szerelemgyermeke. Alig várom, hogy esténként a tévé elé kucorodhassak, és ismét együtt kalandozhassak a kamerával! Akadtak ugyan ismerős részek az Our Planetból, ennek ellenére több az új információ; ezenfelül kiegészült még egy rendkívül érdekes földrajzi vonulattal, melyben szót ejtenek a gleccserek, a vulkánok, de még a barlangi tavak kialakulásáról is. Ezúton is köszönöm az ajánlást, PuPi, szuper program! :* 

＃3 Minisorozatok

Vad India (2012): Amikor néztük, akkor már tudtuk, hogy a párom Indiába fog utazni egy külföldi ösztöndíj kapcsán. Ebből kifolyólag úgy véltem, jó lenne kicsit megismerkedni az országgal, és ez pont megfelelő felütésnek tűnt. Bevallom, nem is sejtettem, mennyire gazdag India élővilága! Ez a sorozat ugyan csak egy kicsiny szeletét mutatja be, de úgy hiszem, a legfontosabb egyedekről kapunk egy kisebb merítést. Szersén Gyula csodás elbeszélésével lesz igazán teljes az összkép, amit a mesebeli vágóképek, izgalmas elbeszélések, és a lenyűgöző részletek egészítenek ki. Minden epizódban más állat kapja a hangsúlyt: az elsőben az elefántok, a másodikban a tigrisek, míg a harmadikban az indiai oroszlán. Kitűnő kedvcsináló is egyben, nekem mindenesetre nagyon meghozta a kedvem egy indiai kiruccanáshoz! 

Fenn a csodás Északon (2011): A Skandinávia iránti rajongásom a természetre is éppúgy kiterjed, épp ezért amikor elcsíptük a National Geographicon az első részt, szinte megkövülten figyeltem. Még nem találkoztam ezidáig hasonló szériával, ahol kifejezetten a Skandináv-félsziget élővilága szerepelne, ráadásul ennyi különböző állat szerepeltetésével! Engem főleg az Izlandon forgatott képsorok bűvöltek el:  méghozzá a lundák miatt. Ezek a fekete-fehér madárkák régóta osztatlan figyelmemet élvezik, és hatalmas vágyam teljesülne, ha egyszer magam is láthatnám őket élőben. Bakancslistás álom, ha úgy tetszik. :) Hozzá Kőszegi Ákos briliáns narrációja csak a hab a tortán... Egyszerre drámai, akciódús és érzékeny: az élet körforgása elevenedett meg a képernyőn a maga teljes valóságában. 

＃4 Könyvek

Az általam is olvasott szerzők közül jó szívvel tudom ajánlani:

És, azt gondolom, nélkülük én sem lennék ugyanaz az ember... Mert számomra ők az igazi hősök! ♡

(Képek forrása: Pinterest // Google)

A bejegyzést voltaképpen a mostani filmnézéseink ihlették, mivel egy hirtelen indíttatásnak engedve, elkezdtük sorban végignézni a Peter Ustinov főszereplésével készült adaptációkat. Jelenleg már három filmet is a hátunk mögött tudhatunk, azaz nagyjából kialakult a véleményem a színész által rekreált felvételekről, és őszintén szólva, nem vagyok annyira elragadtatva... Aki régóta olvassa a blogot, bizonyára nem fog meglepődni az imádott megformálóm kilétén, de ne szaladjunk ennyire előre... Kezdjük a legelején! :) 

Gyilkosság az Orient expresszen 

(1974)

Nem tudnám pontosan felidézni, de valamikor gimnazistaként ülhettem le legelőször a tévé elé, hogy megtekintsem eme műremeket. Nem túlzás azt állítani, hogy a mai napig izgatott borzongást vált ki belőlem mindössze az előzetes megtekintése is; annyira átható és súlyos hangulatot teremt meg már maga a zene, hogy akaratlanul is elkezdenek leperegni a szemem előtt a jólismert képkockák. Hiába, ez a sok évet megélt klasszikus olyan mély gyökeret eresztett, hogy máig képtelen vagyok más feldolgozással megbarátkozni - számomra örök kedvenc marad! 

De minek is köszönheti a döbbenetes sikert? Kezdjük ott, hogy eleve roppant illusztris a színészgárda: csupa nagyágyú, mondhatni, az akkori kor legkedveltebb, legnépszerűbb legendái elevenednek meg a filmvásznon. A fiatal és rendkívül sármos Sean Connery, a bájos Vannesa Redgrave, a kis barna bébiket tanító Ingrid Bergman (aki ezért az alakításáért meg is kapta az Oscar-díjat!), a félénk, magába zárkózó Anthony Perkins, vagy a kackiás bajszú nyomozót játszó Albert Finney... Nem volt nehéz dolga a rendezőnek, állíthatnánk magabiztosan, ám a casting nem kevésbé remek forgatókönyvvel is párosul! A magyar változatot ráadásul a kiváló szinkron is dícséri, élén Csákányi Lászlóval, aki alighanem örökre egybeforrt Karak szerepével. 

Egyedül Poirot megformálásával akadnak gondjaim: Finney nem nyúlt rosszul a figurához, azonban túlzottan harsány és dinamikus jellem benyomását kelti, aki a végén ugyan maximális emberséget mutat, a kihallgatásoknál viszont rendre felpattan és indokolatlan kiabálásba kezd. Ez egy picit nehezen egyeztethető össze azzal a piperkőccel, aki a hűvös, szeles időben pingvin módjára húzza össze magát a nagy hideg elől, és csupán a kalapja árulkodik a jelenlétéről. :) Mégis, összességében mindez eltörpül a remekbe szabott színészi játékok mellett, amit a sejtelmes, hangulatában fantasztikusan kiegészítő filmzene von felejthetetlen keretbe. 

Halál a Níluson

(1978)

Négy évvel később az elismert és nagyra becsült Peter Ustinov debütál a kis szürke agysejtek nagymestereként, csakhogy ő köszönőviszonyban sincs a lenyalt hajú, pomádéban úszó Finney-vel.  Épp ellenkezőleg: a szikár, kissé töpörödött ember helyett egy joviális, pocakos nagyapót kapunk, aki szívesen csipkelődik társával, Hastings kapitánnyal, és nem átall hangos kacagásba, kuncogásba kezdeni, ha a helyzet úgy kívánja. Cseppet sem az az előzékeny, kifinomult úriember, akit magunk elé képzelnénk olvasás közben... 

A történet, ugye, egy fiatal, vagyonos hölgy, Linnet Ridgeway meggyilkolását, és annak kiderítését írja le - nem is akárhol, pont a Nílus kellős közepén! Tehát a téma váza nagyjából megegyezik az Orient expresszével, ahol szintén egy lezárt részen, az emberektől elvágva követik el a bűntettet - viszont itt a folyót kecsesen szelő hajó fedélzetén, és nem egy hóviharban megrekedt vagonban. A névsor hasonlóan kecsegtető, én teljesen meglepődtem Maggie Smith felbukkanásán, ahogy Angela Lansbury, David Niven és Olivia Hussey jelenléte ugyancsak biztató kezdetnek ígérkezett. Ehhez képest csúnyán arcul csapott a megvalósítás, ugyanis a vontatott cselekményen felül egy borzasztóan idegesítő, melodrámában tocsogó, teátrális alakításokkal tarkított mozit kaptam. Egyedül a csodálatos egyiptomi vidék enyhített a csalódottságomon, melyet nem győztem eléggé kiélvezni. Manapság egészen biztos nem így néznek ki a gízai piramisok, hisz már mindenütt a turizmus jelenléte dominál... Ennek ellenére bizonyos jelenetekben teljes pompájában tündökölhetett a három gúla alakú építémény - távol minden szállodától és beépített terasztól. 

Ui.: Az eddig megtekintettek közül az utóbbi egyelőre a mélypont, a Lord Edgware rejtélyes halála ellenben meglepően jól sikerült! Egyedül Hastings ügyefogyottságán vagyok képtelen túltenni magam...

Agatha Christie: Poirot

(1989 - 2013)

Végre elérkeztünk a David Suchet zsenialitását maximálisan kiaknázó sorozathoz, ami véleményem szerint mindennek az alapja. Meglehet, nem igazán szerencsés összehasonlítani az előző kettővel, tudniillik a brit színész nem kevesebb, mint 70 epizódban (!) bújt a belga detektív bőrébe, kereken 25 éven át. Tapasztalatait, kedves emlékeit, élményeit egy memoárban is megörökítette, mely frappánsan a Poirot és én címet kapta - és amit, nem mellesleg, jó szívvel ajánlok minden érdeklődőnek! :)
Nem először vetem "papírra" az érzéseimet e szériával kapcsolatban, ami számtalan gyerekkori közös kikapcsolódást, meglepő pillanatokkal teli nyomozást, de mindenek előtt békebeli, boldog időket idéz fel bennem. Sokáig kizárólag Suchet miatt vágytam Londonba, hogy magam is láthassam a várost, ahol Poirot élt és tevékenykedett, hogy kicsit átérezhessem a filmek páratlan hangulatát, megmártózhassak a nosztalgia hívógató hullámaiban. 

Már a könyv elolvasásakor is teljesen lenyűgözött az a precizitás, ahogyan Suchet nekilátott a feladathoz. Heteken át tartó kutakodás után összeállított egy 93 pontból álló listát, melyet akár úgy is nevezhetnénk, mint Hercule karakterének esszenciáját - egyéniségének legjellemzőbb vonásait. Ezen jegyzeteket magával hordva, Agatha elképzeléseinek megfelelően, fáradhatatlan lelkesedéssel igyekezett filmről filmre életre kelteni korunk egyik legismertebb figuráját. És teljes meggyőződéssel állíthatom: a játéka úgy tökéletes, ahogy a nagykönyvben meg van írva. Amint a kötet végén is fogalmaz: „hol végződik a színész, és hol kezdődik a szerep, amelyet megformál?” alighanem az egész munkásságára igaz. Mert ketten együtt, vagyis Poirot és ő, azaz David Suchet, egyek. Nem létezik egyik a másik nélkül. Talán nem is létezik még egy ilyen egyedülálló szerepformálás, mint amit Suchet véghez vitt. Túl azon, hogy egy rendkívül intelligens és művelt emberről van szó, Poirot alakjához is olyan szeretettel és gyöngédséggel nyúlt, ahogy kevesen tették volna. 

Innentől fogva felesleges bármilyen szócséplés: ha valaki csak egyetlen epizódot is megnéz, megbizonyosodhat róla, hogy Suchet nem pusztán magára öltötte ezt a szerepet, hanem testestől-lelkestől magába szívta, szó szerint eggyé vált vele.

Gyilkosság az Orient expresszen

(2017)

Három évvel ezelőtt hatalmas várakozás előzte meg a népszerű brit alkotó nagyszabású filmjét, ami már az előzetese alapján is abszolút formabontó adaptációnak tűnt. Noha  többeket irritál Kenneth Branagh játéka, nálam örök bérletet váltott magának Benedetto szerepével - Gilderoy Lockehartról nem is szólva. Épp ezért rendkívül izgatottan vártam az egyik kedvenc krimim leporolását, pláne, amikor kiderült, hogy maga a rendező fogja alakítani Poirot-t! 

Nos... Az egy dolog, hogy a bajusz önmagában elég lenne, hogy köznevetség tárgyává tegye a kis szürke agysejtekkel zsonglőrködő monsieur-t, de hogy még képes a mozgó vonaton a pálcájával hadonászni, és Marvel szereplőket megszégyenítő mozdulatokkal szuperhőssé avanzsálni - az már határozottan sokként ért... Emellett Ingrid Bergman szerepét teljesen kiírták a forgatókönyvből, és helyette beemeltek egy totálisan másik történetben megjelenő hölgyet, Pilar Estravadozt. Hahó, hát senki sem ismeri a Poirot karácsonyát? Oké, ha mindezeket betudjuk a rendezői szabadságnak, ám legyen, csakhogy az én régimódi lelkem viszonylag nehezen barátkozott meg ezzel az új kinézetű, minden elképzelésemet felülmúló nyomozóval. Ettől függetlenül azt gondolom, Kennethnek egyértelműen jár az elismerés, mert volt bátorsága szakítani az eddigi hagyományokkal, és sikeresen képekbe öntötte a saját elképzeléseit. Az egyedüli probléma, hogy ez túl extravagánssá sikeredett - hátha majd a Níluson játszódó nyomozás kicsit finomít rajta! 

A szereplőgárda között jó pár ismerős arcot láttam, és sokuk megjelenésének kifejezetten örültem is, úgyhogy ilyen szempontból olyan, mint egy mai sztárparádé. A zene ugyancsak kifejező, Patrick Doyle korrekt munkát végzett. A különféle kameraállások, a színek, a kosztümök és a hangulat csillagos ötös, a megvalósítást egy jószívű négyesre értékelem. Mindamellett feltétlenül bizalmat szavazok a következő ügynek is, amit egészen kreatívan lengettek be a film végén - várhatóan október elején fog a mozikba kerülni. 

(Képek forrása: Google)

A havi zárások egyik fix pontja évek óta a filmek és sorozatok blokk, amit mindig nagy körültekintéssel próbálok összeállítani - kifejezetten a legjobb, legmaradandóbb alkotásokra fókuszálva. Amióta együtt élek a barátommal, esténként nagy boldogan kuckózom be mellé, de ha úgy adódik, akár egyedül is szívesen letelepedek a képernyő elé egy szuper film- vagy sorozat-élmény reményében. 2019-ben ugyancsak tetemes mennyiség fogyott el - ha csak a számokat nézzük, 102 filmet és több, mint 200 epizódot néztünk meg az elmúlt hónapok során. 

▿▾▿ 

#1 Dráma / életrajzi

A segítség (2011): már a könyv is hihetetlen nagy hatással volt rám, így ebből kiindulva szinte borítékoltam a kifogástalan adaptálást. A szereplőgárda remek, a zene, a korabeli hangulat és a díszletek nemkülönben. Egy icipicit mégis a mű felé billen számomra a mérleg, annak ellenére, hogy ez majdnem egy tökéletes és a történethez méltó megvalósítás. 

Zöld könyv - Útmutató az élethez (2018): bár ez alapvetően egy remake (a Miss Daisy sofőrje éppen a fordított helyzetet mutatja be Jessica Tandy & Morgan Freeman főszereplésével), a kirekesztés témája még mindig aktuális. Valamennyi kérdés, felvetés számtalan más vonatkozásban is megállja a helyét, attól függően, hogy vallásról, szexuális orientáltságról, vagy bőrszínről beszélünk. Ez a film is arra tanít, a maga olykor kissé nyilvánvalóan szájbarágós módján, hogy két ember között nem létezik igazán olyan híd, amit ne lehetne átjárni türelemmel, empátiával és megértéssel. Viggo Mortensen és Mahershala Ali párosa pazar - kettejük alakítása fantasztikusan koronázza meg ezt a felemelő, reményteljes és egyben elgondolkodtató alkotást. 

Bohém rapszódia (2018): megosztó film ugyan, de az vitathatatlan, hogy Rami Malek Freddie Mercury megformálása egyszerűen lehengerlő! Ha másért nem, csak miatta érdemes megnézni, de egyébként is egészen őszinte, hitelesnek tűnő képet fest mind a Queen-ről, mind a bandán belül lezajlott konfliktusokról, nehézségekről. 

#2 Romantikus

A fiúknak, akiket valaha szerettem (2018): Lara Jean története teljesen meghódította a szívemet. Nem viccelek, vagy háromszor újranéztem, és tűkön ülve várom a folytatást! Annyira kedves, meseszerű, bájos film, akárcsak az alapjául szolgáló könyv - minden sora megmelengeti az ember szívét. Azt hiszem, maximálisan kiérdemelte a feelgood jelzőt. 

Aladdin (2019): Nem mindegyik Disney leporolást élvezem egyformán - bizonyos esetekben túlzottan elrugaszkodnak az eredeti alaptól, és ezt kimondottan negatívumként élem meg. Azonban az Aladdinnak abszolút kijár az ováció, mert grandiózus, elképesztő látványvilágú, remek karakterekkel tarkított film kerekedett ki belőle. Különösen az tetszett, ahogy az egész történetet keretbe foglalták, és hogy mertek elrugaszkodni a mesélő alakjától. Az új zenék közül pedig egyértelműen Jázmin dala emelkedik ki; a mese megnézése után kvázi rongyosra hallgattam.

Szólíts a neveden (2017): Lassan csordogáló, emlékképekből álló, édesbús adaptáció, ami megmagyarázhatatlanul a szívedbe ég, ahogy a csodás olasz táj, a rövid snittek, és a némaságba burkolózó pillantások. Különleges, andalító, és páratlan élmény minden egyes képkockája.

#3 Természetfilm

Még mielőtt belekezdenék a felsorolásba, töredelmesen be kell vallanom: sokáig nem voltam egy nagy sorozatnéző. Gyerekkoromban főleg a Disney által készített klasszikus, örökzöldek mentek, azaz a Csipet-csapat, Balu kapitány kalandjai, Kacsamesék... Később kiegészült a lista a Vészhelyzettel, illetve egy darabig Doktor House eseteit is figyelemmel követtem, de az utóbbiból elég hamar kiszerettem. Rá kellett jönnöm, hogy a legnagyobb problémám az idő. A túl sok epizódot felvonultató sorozatokat nem igazán szeretem, vagy ha mégis, akkor ahhoz végig le kell kötnie, hogy érdekeljen, és meglegyen a késztetésem rá, hogy igenis folytatni szeretném. Fennáll a lehetősége annak, hogy ez az ajánló idővel megváltozik, de egyelőre most ők szerepelnek a dobogón. :) 

#1 Jane the Virgin 

Három éve találtam rá, amit elsősorban egy kedves ismerősömnek köszönhetek, aki felhívta rá a figyelmem. Épp nem volt semmilyen aktuális kedvencem, és kapóra jött az ígéretes leírás, illetve a szimpatikusnak tűnő szereplők. A folytatás azt hiszem, senkit sem fog meglepni: instant kedvencet avattam! A történetről röviden annyit, hogy egy huszonéves fiatal lány, Jane Gloriana Villanueva  (Gina Rodriguez) mindennapjait követhetjük nyomon, aki sikeres, bestseller írónak készül, miközben a helyi szállodában dolgozik, és rendőr párjával (Brett Dier) élnek boldogan kettecskén. A szokásos nőgyógyászati vizsgálat során azonban egy váratlan esemény forgatja fel fenekestől az életét: mesterségesen megtermékenyítik, miközben ő szűzies életet él - katolikus, hithű nagymamája tanácsa szerint. Ez alaposan összegubancolja a magánéletét is, hiszen úgy határoz, hogy a babát megtartja, és így "kénytelen" összeismerkedni leendő gyermeke apjával, a jóképű üzletemberrel: Rafael Solanoval (Justin Baldoni). Tiszta szappanopera, nem igaz? Ez mondjuk nem is olyan meglepő, mivel Jane nagy telenovella rajongó - az anyukájával és a nagymamájával egyetemben. :)

Már az első évad után lekenyerezett, és azon kaptam magam, hogy csak darálom egymás után a részeket, annyira beszippantott az egész. Van még egy narrátorunk is, aki folyton kétértelmű megjegyzéseket tesz, és időnként kommentál is - eszméletlen szórakoztató figura! De ami miatt a leginkább a szívembe zártam ezt a sorozatot, az a feltétel nélküli szeretet, ami összeköti a Villanueva család tagjait. Jane, Xo, illetve Alba között olyan eltéphetetlen kötelék van, ami a legnagyobb bajok közepette is átsegíti őket, és ha még az életük kilátástalannak is tűnik, egymásra mindig számíthatnak. 

 ⋆ Műfaj: romantikus, vígjáték ⋆

 ⋆ Nemzetiség: amerikai ⋆

⋆ Évadok száma: 5 (100 + 1 rész) ⋆

#2 Ófærð

A magyarul "Csapdában" címre fordítható skandináv sorozat az utóbbi idők legnagyobb meglepetése számomra. Már lelkendeztem róla korábban is, és határozott örömömre szolgál, hogy a zseniális színészi játék mellett a történet is abszolút hiteles, továbbá képes reflektálni a mai társadalmi problémákra. Tulajdonképpen egy pótlékot kerestem, ami betölti A híd után keletkezett űrt, és annyira jól sült el a találkozás, hogy a nagyszakállas rendőrfőnök, Andri (Ólafur Darri Ólafsson) és társa, Hinrika (Ilmur Kristjánsdóttir) kettőse tökéletesen hozta a Saga Norén & Martin Rohde páros érzetét. 

Mivel egy skandináv sorozatról beszélünk, elkerülhetetlen a hideg, a fagy és a tél jelenléte, amit csak fokoz a rettegés, miszerint a kicsiny falu mélyén egy sorozatgyilkos szedi áldozatait. Az Izlandon játszódó jelenetek azonnali borzongást váltanak ki belőlem, miközben folyamatos izgatottságban és egyben rémületben tart a nyomozás, illetve a tudat, hogy senki sincs biztonságban. Az emberi lélek számtalan alakja ölt formát, melyet remek karaterek tolmácsolásában ismerhetünk meg. A sakkmániás nyomozón, a helyi lakosokon, a megalomániás polgármesteren, az éppen széthullóban levő családapán át szinte minden réteg képviselteti magát. A második évadból már csak egyetlen egy rész van hátra, de eddig minden várakozásomat felülmúlta. Megelőlegzem a 10/10-es értékelést, mert ez bizony megint kiválóra sikeredett. 

⋆ Műfaj: krimi, dráma ⋆

⋆ Nemzetiség: izlandi ⋆

⋆ Évadok száma: 2 (20 rész) ⋆

#3 Victoria 

Hogy valami széppel árnyaljam a képet, következzék egy gyönyörűen fényképezett, kiváló rendezésű kosztümös történelmi sorozat, a Victoria. Viktória királynő alakja meghatározó a mai Egyesült Királyságra nézve, ami elsősorban a közel 63 évig tartó uralkodásának köszönhető. Róla kapta nevét a viktoriánus korszak, minek következtében az ország számos kulturális, politikai, ipari, valamint tudományos változást élt meg, továbbá a birodalom területe megháromszorozodott, így méltán nevezik a történészek Anglia virágkorának is. 

A sorozat legelején Viktória (Jenna Coleman) csupán 18 éves, amikor a trónra kerül. Fiatal és tapasztalatlan, akinek fő támasza Lord Merbourne lesz (Rufus Sewell), aki iránt még gyengéd érzelmeket is táplál. Tanúi lehetünk annak, ahogy a bakfis lányból lassacskán felelősségteljes uralkodó, feleség, és családanya válik, aki kész komoly döntéseket meghozni, és bármikor kiáll az országáért. Nagyon örülök, hogy tavaly belekezdtem, mert túl azon, hogy rengeteget tanultam belőle, az angoltudásomat is fejleszti a csodás, brit akcentusnak hála. 

⋆ Műfaj: történelmi, dráma ⋆

⋆ Nemzetiség: angol ⋆

⋆ Évadok száma: 3 (25 rész) ⋆

#4 Agatha Christie's Poirot 

Nincs még egy ilyen sorozat, ami ennyi nosztalgikus érzést ébresztene bennem... Agatha Christie kackiás bajszú, belga nyomozója gyerekkorom hőse is lehetne. Sosem felejtem el azokat a szombat estéket, amikor a soron következő esetet izgultuk végig, miközben jókat derültünk Hastings kapitány mulatságos megjegyzésein, és vártuk a szokásos, kerekasztal leleplezést a kis szürke agysejtek társaságában. A tavalyi évben mind a 13 évadot újranéztük, és annyi emléket juttatott eszembe, hogy az még engem is meglepett. Ráadásul nekünk külön izgalmas volt egy-egy rész, főleg amikor számunkra ismerős helyszínek bukkantak fel Angliában, ahol mi is jártunk azon a nyáron. :) 

Már többször is hangoztattam, hogy én elsősorban a békebeli, Hastings - Poirot - Japp - Miss Lemon négyesével játszódó epizódokat szeretem, amik megőrizték az angol bájt és humort, ráadásul ezek a  részek többnyire a klasszikus, sokak által ismert bűntényeket dolgozzák fel. Szerintem sosem fogok kiszeretni belőle, mert számomra mindent megtestesít, ami igazán vonzóvá teszi Londont, és igazán felejthetetlenné varázsolja a krimi királynőjének történeteit. 

⋆ Műfaj: krimi ⋆

⋆ Nemzetiség: angol ⋆

⋆ Évadok száma: 13 (70 rész) ⋆

#5 Társas játék 

Még januárban estünk neki az HBO saját készítésű sorozatának, melynek főszereplője Havas Léna (Martinovics Dorina), aki váratlanul egy gyerekkori ismerősébe, Rényi Dávidba (Simon Kornél) botlik. A történet első felében három különböző szál bontakozik ki előttünk, melyek az évad végére lassacskán összeérnek. A személyes kedvencem Pokorny Lia, aki fantasztikus Lövey Gabi szerepében! Még "aprócska" szépséghibája ellenére sem adja fel a boldogságot, és kitartása nem várt kalandokba sodorja. Balsai Móni és Thuróczy Szabolcs a fiatal, kisgyerekes családot modellezik: házasságuk közel sem tökéletes, ami elsősorban a csapodár férj hibája. Egészen remek teljesítményt nyújt a szereplőgárda, nem beszélve a mellékszereplőkről, akik külön emelik a sorozat fényét. Még ha a felszínen egyszerűnek tűnik, olykor súlyosabb témákat is érint, ami egyáltalán nem válik a kárára. Számomra nagyon kellemes meglepetés volt! :) 

⋆ Műfaj: vígjáték, romantikus, dráma ⋆

⋆ Nemzetiség: magyar ⋆

⋆ Évadok száma: 2 (26 rész) ⋆

(Képek forrása: Google)

Tegnap egy nagyon szuper, inspiráló filmes bejegyzést olvastam Larawyn tollából, ahol összegyűjtötte a kedvenc filmjeit, sorozatait egy meghatározott kérdéssor alapján. Mivel viszonylag ritkán írok filmes témában, teljesen belelkesültem, úgyhogy nem is szaporítom tovább a szót: voilà.

1. Melyik volt az első meghatározó film, amit láttál?

Hm, ez bizony nehéz kérdés... Kicsi koromban rendszeresen megnéztem a bátyámmal az M1-en futó Disney matinét, amiben általában sorozatok kaptak helyet, így Balu kapitány kalandjai, a Csipet csapat, a Gumimacik, vagy a Micimackó rendre bearanyozták a hétvégi délelőttöket. 

Az első, igazi konkrét mozis élményem nekem is a Pocahontas volt. Teljesen magával ragadott a történet, a dalok, és persze az eltitkolt szerelem... szóval rendesen rajongtam érte. :) A végét viszont nem bírtam ki, vigasztalhatatlanul zokogtam, és a mai napig könnyeket csal a szemembe, hogy ilyen szomorú véget ért ez az épphogy kibontakozó l'amour. Ami még felsejlik, az a Szabadítsátok ki Willyt, amit számtalanszor ki kellett kölcsönöznünk a könyvtár hangtár részlegéből, de emlékszem, a Hófehérkét sem tudtam megunni. Ezt egy későbbi karácsonyon megkaptam ajándékba videókazettán, határtalan boldogság volt! :)

2. Mi volt az utolsó film vagy sorozat, amit láttál?

A Jane the Virgin mid-season záróját a napokban néztem meg és awww, rettentően várom a folytatást! A legutóbbi filmélményem pedig az abszolút kedvenc, megunhatatlan karácsonyi romantikus szívcsücsök, az Igazából szerelem. Idén először néztem meg a párommal, úgyhogy ez egy kis pluszt is adott az élményhez. :)

3. Mik a kedvenc filmjeid?

Rengeteg, rengeteg kedvenc filmem van, de ha rangsorolni kell, akkor az egyik a már emlegetett Igazából szerelem, amit minden évben kötelezően megnézünk, mert nem telhet el nélküle a karácsony. :) Kislánykorom óta rajongok Kenneth Branagh Sok hűhó semmiért adaptációjáért, ez utóbbi nálam instant boldogságot okoz, és a szívem-lelkem minden zugát átjárja a napfény és a szertelen öröm érzése. Természetesen nem maradhat ki Amélie csodálatos élete, ami nagyban hozzájárult ahhoz, hogy anno második idegen nyelvnek a franciát válasszam, illetve a Büszkeség és balítélet 2005-ös feldolgozása is közel áll a szívemhez. Csillagpor, Mamma Mia!, A szerelem hálójában... Menthetetlenül romantikus vagyok, amint az látható. :)

4. Milyen műfajú filmben lennél Te karakter?

5. Ki játszana Téged egy filmben?

Amanda Seyfried. Bár kevéssé hasonlítunk külsőre, de az eddig játszott karakterei alapján szerintem könnyedén megbirkózna ezzel is. :) Francia vonalon pedig Clémence Poésy. Gyönyörű, bájos arcú, kedves és kellemes jelenség, aki bármilyen filmet beragyog a tehetségével. Neki speciel nagyon örülnék!

6. Mi a top 3 kedvenc sorozatod?

Viszonylag kevés sorozatot követek, de ami számomra megunhatatlan jelen pillanatban az a már emlegetett Jane the Virgin, a Bron, és a Csak színház és más semmi. Korábban ide soroltam volna még az Egynyári kalandot is, de a második évad olyan szintű mélyrepülést produkált, hogy sajnos kiesett a pixisből...

7. Mi idegesít legjobban egy filmben?

A butaság, az otromba, gusztustalan, viccesnek szánt jelenetek és az emberi kegyetlenség. Ha az utóbbi, és nem krimiről van szó, akkor nem csak idegesít, de zavar is, és egyúttal fel is kavarja a lelkivilágom. Nem szeretem az ijesztgetős filmeket, nem nézek sem horrort, sem vérben tocsogó thrillereket, de ha izgalmas, és pörgős a cselekménye, és valamilyen csoda folytán sikerül semlegesíteni a képen látottakat, akkor jöhet. 

8. Mi az a film vagy sorozat, amit sohasem fogsz megnézni?

A Fűrész pl. egy cseppet sem mozgat meg, ebből következik, hogy nagyjából az összes kaszabolós horror kiesik. Sorozatok terén elég válogatós vagyok, de pl. a Trónok Harca, aminek nagyjából majdnem az első évadát néztem meg, egyáltalán nem az én világom és nem is tervezem befejezni. Halkan megsúgom, csak és kizárólag Láng Balázs miatt kezdtem bele, aki Tyrionnak kölcsönzi a hangját. :)

9. Melyik színésszel, színésznővel vagy filmrendezővel találkoznál szívesen?

A listát kiegészíteném még a zeneszerzővel, ugyanis nálam egy film csak akkor működik igazán jól, ha magával ragadó a zenéje és valamilyen érzést vált ki belőlem. Aki itt egyből az eszembe jut, az az egyik kedvencem, Alexandre Desplat. Vele még nyelvi akadály sem lenne, mivel az úr - nevéből fakadóan - született francia, szóval boldogan eltöltenék vele egy délutánt és közben végighallgatnám az összes kedvenc témámat tőle, meglesném munka közben, és elcsevegnénk arról, miért is lett zeneszerző. :) Színésznők közül Emma Thompsonnal, Juliette Binoche-sal, és Marion Cotillard-dal, színészek közül Tom Hanks-szel és David Suchet-vel. 

10. Mi az aktuális kedvenced, amit most láttál, vagy most szeretnél megnézni?

Ahogy a könyvekben, úgy a filmekben is van bennem némi félsz a klasszikusok iránt, mert korábban sosem volt igazán szerencsém velük. De jövőre beterveztünk néhány fekete-fehér filmet, így a Casablancára különösen kíváncsi vagyok!

♛♛♛

(Képek forrása: Pinterest)

Remélem, még nem unjátok nagyon a skandi-témát, de mivel akaratlanul is ez vesz körül, kicsit ráhangolódtam erre a stílusra. Ezúttal egy kis filmválogatást hoztam, főleg az utóbbi hetek terméséből válogatva. Ezekhez a hideg, novemberi estékhez pont jól fognak passzolni; témákban is igyekeztem különbözőket ajánlani. 

1. Csillaghercegnő 

(norvég)

Nem egyedül találtam rá erre a filmre, hanem mások listájából inspirálódtam, de nagyon szuper választásnak bizonyult! Kedves, szívmelengető mesefilm, amiben varázslatos kis lények lesznek segítségére egy bátor kislánynak, Sonjának, hogy megtalálhassa Karácsony csillagát. Családi filmnek vagy csak szimplán karácsonyi hangolódásnak is bátran ajánlom! Én nagyon élveztem és a végsőkig drukkoltam Sonjának. :) 

2. Az utolsó király 

(norvég) 

Ami azt illeti, nem csak én szálltam fel mostanában a skandináv vonatra, hanem a barátom is. :) Ő az, aki időnként mazsoláz az újabb filmek közül, és nemrégiben ezt választottuk ki estére. Engem nagyon meglepett, hogy igaz történet alapján készült, ugyanis a főszereplő kisbaba nem más, mint az a Håkon Håkonsson, aki biztosította a rég áhított békét Norvégia számára. Az ő megmentéséről szól ez a film, ami nem szűkölködik a csodaszép, havas északi tájakban, a csatajelenetekben, illetve a középkori hangulatban sem. Mi eredetiben néztük, így egyszerre hallottuk a színészeket norvégul, svédül, illetve dánul is beszélni. Ilyen ez az északi multikulti! :) 

3. Fúsi 

(izlandi)

Északi dráma izlandi módra. Fúsi egy negyvenes éveiben járó fiatalember, aki az anyukájával él, és még sosem volt komoly párkapcsolata. Ezért rengeteg atrocitás éri a munkahelyén is, pedig alapvetően ő egy kedves, jóravaló ember. A bullying témán felül megjelenik még a felnőtté válás, önállósodás kérdése is. Fúsi hatalmas változáson megy keresztül, és a film végére, bár az élete nem fordul ki a sarkaiból, mégis nagyon fontos leckét kap az élettől. Komoly, elgondolkodtató darab. 

4. Kon Tiki 

(koprodukció)

5. Picasso kalandjai 

(svéd) 

A végére egy klasszikus. Anno a gimiben néztük meg még művtöri órán, de egyesegyedül én voltam vevő erre a fajta humorra. Én sírva vinnyogtam rajta, miközben az osztálytársaim totál fapofával ülték végig. Szerintem zseniális, és időnként muszáj újranéznem, ha egy kis vidámságra vágyom. Teljesen kattant és szürreális élmény, kell hozzá egyfajta hangulat, de ha megvan, akkor kő kövön nem marad, ezt garantálom! 

+1 A híd (sorozat)

(svéd, dán)

Tudom, erről a sorozatról már áradoztam korábban is, de egy ilyen ajánlóból nem lehet kihagyni! Nemrégiben láttam a Saga Norént játszó Sofia Helint egy másik, skandináv filmben és eszembe jutott, mennyire zseniális is volt ez a sorozat. Ráadásul januárban jön a negyedik évad (juhúúú!), én már tűkön ülve várom. Az évadonként 10 részből álló krimisorozat a svéd-dán rendőrség életébe is bepillantást nyújt, de komoly magánéleti drámák is megjelennek benne. Valahogy egyszerre egyensúlyoz a dráma, a krimi, az akció és a thriller között. Rég láttam ennyire jól összerakott sorozatot, ami szó szerint a képernyő elé szögezett. Volt, hogy egymás után nyomtunk le négy részt. És mindezt hajnali kettőkor...

Jó szórakozást kívánok valamennyihez! 

(Képek forrása: Pinterest)

Különleges kapcsolat fűz a kis szemüveges varázslóhoz. Átívelte a gyerekkorom és varázslatos élményeket adott, ami minden újraolvasáskor megismétlődött. A korosztályomból sokan voltak így ezzel, de főleg az első film megjelenése után indult be a Potter-lavina. Emlékszem, az egyik szülinapi bulimra (talán a 11. volt?) még HP-s fémtányért és ceruzatartót is kaptam. Én magam nem vagyok és sosem voltam akkora rajongó, hogy ilyen kincseket szerezzek be, számomra a könyvek nagyobb értéket jelentettek. Később, valahányszor új kötet jelent meg, általában valamilyen ünnephez időzítettük. Hol karácsonyi-, hol szülinapi ajándék lett, de mindig tudták a szüleim, hogy Harryvel nem lehet melléfogni, tuti ajándék. :) 

A kezdet kezdetén... 

Bármilyen furcsa, nem voltam mindig odáig Harryékért. Sőt, kezdetben kifejezetten zavart ez az óriási hype, ami körülvette. Apukám törte meg a jeget, amikor egy kedves növendékétől kölcsön kapta az első részt. Nagyon hamar elolvasta, és váltig állította, hogy nekem is tetszene. Nem igazán győzött meg, még mindig kételkedtem. 2001 karácsonyán, amikor megjelent az első film, az egyik ajándék egy közös mozizás volt. Apa javaslatára a Bölcsek kövét néztük ki, pedig én kardoskodtam ellene, hogy inkább valami mást nézzünk. Végül mégis belenyugodtam, és már enyhe izgatottságot éreztem a film előtt. Amikor felcsendült a Hedvig téma, még a hideg is kirázott, teljesen el voltam bűvölve. A továbbiakban csak arra emlékszem, hogy elég volt néhány perc és mindannyiunkat elvarázsolt a film. Szó szerint varázslat volt: az első rész minden részletében tökéletes. Számtalanszor újranéztem azóta, és nem győzöm adózni Chris Columbusnak, aki megalapozta a Harry Potter hangulatot, és hibátlanul képekbe öntötte az olvasottakat. A film után első dolgom volt a könyv elolvasása, amit utána a frissen megjelent második rész, a Titkok kamrája követett. A többi pedig már jött magától... Végérvényesen rajongó lettem. 

Kedvenc szereplő 

Nehéz kedvencet választani, de az összes részt tekintve az egyik kiemelkedő szereplő egyértelműen Perselus Piton. Az egyik legösszetettebb karakter, aki az utolsó pillanatban is meglepetéssel szolgált, és soha az életben nem jöttem volna rá, milyen ember is volt ő valójában. Amikor Harry először tekint bele Perselus iskolai emlékeibe, bevallom, megsajnáltam ezt a szerencsétlen figurát, bármilyen gonosz és kegyetlen volt is Harryvel. A negyedik kötet után, részről-részre egyre több minden derült ki róla, de a koronát a Halál ereklyéi tette fel. Ez utóbbi különben az egyik kedvenc fejezetem is: megdöbbentő és letaglózó.

Nagyon a szívemhez nőtt a tagbaszakadt Neville Longbottom, a "varangyos fiú", akiről később kiderül, sokkal több annál. Szerettem a Weasley családot, minden bolondos tagját, de a három jó barát, Harry, Hermione és Ron hármasa is felejthetetlen. Páratlan barátságukat többször is megirigyeltem az olvasás alatt, ritka az ilyen őszinte, igaz és összetartó kapcsolat az emberek között.
Dobby, a házimanó, aki többször is felbukkan és igen fontos szereplővé növi ki magát, szintén szívemnek kedves szereplő. Rengeteg mindenkit fel lehetne még sorolni, de ami biztos: Voldemort nem szerepel köztük. 

Kedvenc rész

Bár az egész sorozatot egyben szeretem, hazudnék, ha azt mondanám, mindegyik kötet egyformán kedvenc. Számomra a harmadik és a hatodik részek a legjobbak. Azt hiszem, a  hatodikat olvastam a legtöbbször. A harmadikat főleg azért, mert ebben nem kap olyan hangsúlyos szerepet Tom Denem, viszont az idő, az idővel való foglalkozás egy különös atmoszférát hoz létre. A Hermione titka c. fejezet hihetetlenül izgalmas és magával ragadó. Ezen kívül Harry számára itt derül ki, hogy az egyetlen élő rokonai kitétel nemcsak az undok Dursley családra korlátozódik, hanem van még ott valaki más is, aki eddig árnyékban élt, megbújva, szörnyű titkok közepette. Emellett mindig felsejlik bennem a film hangulata a középkori dallamaival: tökéletes kombináció. 

A hatodik rész pedig épp azért válik fantasztikussá, hogy elmerülhetünk a fiatal Tom Denem múltjában. Imádtam a Dumbledore-ral való közös órákat, minden emlék után újabb és újabb kérdéseket vetett fel bennem, szinte követeltem a folytatást. És persze nem elhanyagolható az a tény sem, hogy mind Harry, mind Ron számára kiderül, ki miatt verdes egy csapatnyi pillangó a gyomrukban. :) 

Történetek a filmvásznon

Az első rész után mindegyiket a moziban láttam, főleg Apával, aki szintúgy kíváncsi volt a megfilmesítésekre. :) Minden film után megbeszéltük az élményeinket, kinek mi tetszett, mit hiányolt belőle. Úgy gondolom, a főszereplők teljesen egybeforrtak szerepükkel, és másokat már el sem tudnék képzelni a helyükre. Alan Rickman Perselus megformálása kivételes, ahogyan a Maggie Smith játszotta McGalagony professzoré is. A cast tökéletesen rendben van, itt semmilyen hiányérzetem nem volt. Külön értékeltem a látványos Három testvér meséjét, zseniálisan építették bele a filmbe, teljesen passzolt a hangulathoz. A történetekből, még ha kurtítottak is, vagy egyik-másik szálat kissé át is alakították, a váz alapvetően megmaradt. Nekem pedig minden alkalommal fantasztikus élmény volt a filmvásznon viszontlátni mindazt, amit a fejemben elképzeltem. 

Filmzene

Ahogyan az elején kiemeltem, a John Williams által létrehozott zenevilág kulcsfontosságú szereppel bír. Később a zeneszerzők is váltogatták egymást, Williams csak az első három részt jegyzi, de örömmel fedeztem fel a Halál ereklyéinél Alexandre Desplat nevét, aki az egyik abszolút kedvenc zeneszerzőm. Szomorkás, léleksimogató kompozíciói olyan bársonyosan, puhán egészítették ki a képi világot, ahogy az a nagykönyvben meg van írva. A Lily téma folyamatosan visszatér a film második részében, ahogy ebben a jelenetben is. Libabőr élmény, a szívemig hatol... 

Mit köszönhetek Harry Potternek? 

Mit nem? :) Számtalan gyereket vett rá az olvasásra, egész olvasási hullámot indított el. Mágiával, varázslattal bearanyozta napjaikat, akik az évek során együtt nőttek fel Harryvel, Ronnal és Hermionéval. De úgy gondolom, Rowling nem csupán egy csodálatos világot hozott létre, hanem egyúttal egy varázslatos mesés történetet is. Egy olyan mesét, ami gyereknek és felnőttnek más élményt nyújt, mégis magával ragad mindenkit, aki egy kicsit is fogékony erre és szívében még őrzi a gyerekkori mesélés emlékeit. Hálás vagyok Rowling néninek, hogy azon a vonatúton befogadta a kis varázsló történetét, és szavakba öntette. Nem adta fel, az utolsó pillanatig küzdött a kiadásért és így sokunknak egy második gyerekkort ajándékozott. Always. 

"Ahol a kincsed, ott a szíved is."

(Képek forrása: Pinterest)