Több, mint három év telt el, mióta utoljára valamennyien klaviatúrát ragadtunk, és a Témázás keretein belül meséltünk, élménybeszámolót tartottunk vagy épp elmélkedtünk egy minket érdeklő témáról. Magam sem hittem el, amikor visszanéztem, hogy ennyi idő rohant el mellettem, holott a dátum biztosan nem hazudik. És mennyi minden történt velem azóta, te jó ég! Mesélnivalóm bőven van, úgyhogy nem is szaporítom tovább a szót: vágjunk bele! :)

2022 januárjában még nem sejtettem, hogy azon az év végén már menyasszony leszek, a rá következő esztendőben még boldogabb feleség. ♡ Az az igazság, hogy ezzel az érzéssel azóta sem tudtam betelni, és mindig mosolyra húzódik a szám, ha meglátom a karikagyűrűt az ujjamon. Pedig az idén már két éve lesz, hogy kimondtuk a boldogító igent. :) 

Akkor még Svédországban éltem a mindennapjaimat, ami elképesztő élményekkel ajándékozott meg. Rengeteget tanultam magamról: hogy sokkal bátrabb vagyok, mint hiszem; hogy képes vagyok egy vadidegen környezetben is szocializálódni; hogy az önállóság bizony olykor nagy könnyekkel is jár... Ez volt az első alkalom, hogy végleg kirepültem a családi fészekből, és korántsem ment olyan zökkenőmentesen, mint ahogy elképzeltem. Egy ennyire védett és biztonságos vacokból kiszakadni eleinte maga volt a nagybetűs szabadság, de mindig a nyomában kullogott a hosszú hónapokig fennmaradó honvágy csillapíthatatlan érzése. Baromi nehéz és lelkileg rendkívül megterhelő időszak volt, ezzel szemben úgy érzem, hogy nem lennék ugyanaz az ember, ha ezt az egészet ott és akkor nem léptem volna meg. Visszatekintve semmit sem csinálnék másképp - minden lépés végül oda vezetett, ahol most tartok és ahol most vagyok. A Dunakanyarba visszaköltözve, a szülővárosom egy új részén élve, pontosan azt az életet élem, amit a kezdet kezdetén elképzeltem magamnak. És ez az érzés jelenleg felbecsülhetetlen. ♡

A fesztiválos munkám továbbra is az életem része: azóta két, sikeres évadot tudunk a hátunk mögött. Azonban a munkaköröm változott, és már kevésbé veszem ki annyira belőle a részem, mint azelőtt. Visszatértem az eredeti hivatásomhoz, és tavaly szeptember óta egy általános iskolában dolgozom, ami egyszerre hihetetlenül ismerős közeg, mégis minden egyes pillanatban tud újat mutatni. Nincs két egyforma napom, ugyanakkor a gyerekek őszinte szeretete, és a kollégáim részéről érzett megbecsülés még a nehezebb periódusokban is végtelenül motivál. ♡ 

Szakmailag is szerettem volna továbbfejlődni, épp ezért a keresztfélévben jelentkeztem egy szakirányú továbbképzésre, ahol az atipikus (tanulási zavaros, illetve sajátos nevelési igényű) gyerekek fejlesztéséről tanulok. Úgy éreztem, hogy ez egy olyan tudás, amire egyre nagyobb az igény, és aminek elsajátításával én is egy picit segíthetem a pedagógiai munkát. Egyelőre még minden elég kaotikus a fejemben, mert irgalmatlan mennyiségű anyagot kell(ene) rendszereznem, bízom benne, hogy ez lassacskán le fog ülepedni, és kellően ki fog kristályosodni. 

Úgyhogy, amint a mellékelt ábra mutatja, minden nagyjából egy 180 fokos fordulatot vett, ami, nyilván, a szabadidőm csökkenésével is jár. Ettől függetlenül igyekszem továbbra is lelkesen olvasni, haladni a terveimmel, és apasztani az olvasatlan kupacomat. A költözésnek köszönhetően végre egyesült az itthon hagyott és a Svédországban sokasodó könyves állomány, így egy közös, üveges szekrényben csodálhatom őket minden egyes nap, amikor a nappaliban ücsörgök. :) 

A vásárlási szokásaim viszont jelentősen megváltoztak - és nem csak az árkötöttségi törvény miatt. Az az igazság, hogy kicsit leszoktam a vásárlásról, mert tökéletesen boldoggá tesz a könyvtár, az e-könyvek, illetve a saját, meglévő készletem adta lehetőség: egyszerűen nem érzek késztetést arra, hogy ezt tovább növeljem. Igyekszem a szokottnál is jobban megválogatni, hogy mit veszek meg, valamint folyamatosan selejtezek - rengeteg kötettől váltam meg, amiben óriási segítségemre van a Vinted. Újabban ezen a platformon bonyolítom le a könyves eladásaim jelentős részét, a molyon már alig-alig. 

A zsánereim viszonylag változatlanok, továbbra is az ifjúsági könyvek jelentik a legbiztonságosabb menedéket, mindaemellett az ázsiai irodalom is szép lassan bekúszott a képbe. Az előző években egyre többször nyúltam japán szerzők után, ami engem is meglepett... de úgy tűnik, ahogy a kortárs irodalomban, úgy nálam is virágkorát éli most ez a vonal. :) 

2024 egészen elképesztő év volt. Álmaimban sem gondoltam volna, hogy ennyire megváltozik az életem, és minden fenekestől felfordul, de ezt cseppet sem bántam. Furcsán ismerős és szokatlan érzés volt újra a szülővárosomban felvenni a ritmust, és megélni a mindennapokat. Ismét iskolai közegben létezni, csakhogy ezúttal egy egészen más korosztály körében. A kezdeti bizonytalanságot, bátortalanságot egy magabiztosabb, céltudatosabb periódus követte, ami engem is megnyugtatott és felvértezett. 

Nincs okom panaszra, mert a kívánt 50 könyves célt maximálisan teljesítettem: összesen 53 könyvet olvastam ki. Az oldalszámot tekintve egy picivel elmaradtam a 2023-as eredményemtől, de ez igazán nem számottevő. Az év első felében még inkább a saját olvasmányaim és az e-könyvek domináltak, később viszont fordult a kocka: a könyvtárba való visszairatkozás, valamint a nyári hangoskönyv előfizetés meghozta a gyümölcsét. 

Nem először veselkedtünk neki ennek a hosszú útnak, ugyanis 2021 őszén már bejártuk egyszer. Ezúttal azonban nem Lengyelország felé vettük az irányt, mint az első alkalommal, hanem Dánián és Csehországon keresztül jöttünk. Egyrészt a lengyel szakaszt egy kicsit hosszúnak és monotonnak találtuk, másrészt így lehetőségünk nyílt Dánia eddig nem látott részeiben is kalandozni. És bár rendkívül fárasztó, főleg annak, aki vezet (éljenek a hős férjek ♡), mégis megéri, mert útközben is sok szépség vár(hat) ránk! :)

A szokásunktól eltérően nem hajnalok hajnalán indultunk el, hanem kicsit ráérősebben indítottuk a reggelt. Persze nem megy minden zökkenőmentesen, főleg egy ilyen volumenű kiruccanás alkalmával - nagyjából 20 perc után, kb. az Arlanda Repülőtér környékén villant be, hogy "basszus, otthon hagytam a bankkártyámat!" Gyors újratervezés, visszafordulás, részemről egy tempós fel-és lerohanás, majd ismét úton voltunk. Egészen Linköpinig nem is történt semmi, de aztán kénytelenek voltunk beiktatni egy hosszabb megállót, ugyanis az autónkat egy kisebb baleset érte. Szerencsére sikeresen orvosoltuk a dolgot, és egy szuper autójavító műhelybe keveredtünk, ahol kedvesen és segítőkészen szinte azonnal a gondjaikba vettek minket.

A nap hátralévő részében nem igazán tudtunk már nézelődni, mert iparkodnunk kellett, hogy a recepció zárásáig megérkezzünk a hotelbe. Mindössze kétszer tartottunk egy rövidke pihenőt: először a Vättern tó partján, egy gyors fotó erejéig, ezután egy random templomnál, ami előtt bocik legelésztek. Az egész annyira idilli volt, mintha csak egy Beatrix Potter mesekönyvből szalajtották volna - a templom mögötti kis úton még egy nyuszi is elugrándozott mellettem. :) Az eredetileg hét órásra szánt idő így jócskán meghosszabbodott, és végül estére, az egész napos utazás miatt elcsigázottan érkeztünk meg az első szállásunkhoz, Helsingborgba. 

A bőséges reggelit követően nem húztuk sokáig az időt, hanem egyenesen a kompkikötőhöz igyekeztünk, hogy minél több időt tölthessünk Dániában. Az utazás mindösssze 20 percet vett igénybe, és seperc alatt Helsingørben találtuk magunkat. :) Ha ismerősen cseng a város neve, az nem a véletlen műve: itt található ugyanis Hamlet, a dán királyfi vára, a Kronborg slot. Ez utóbbit kihagytuk, mivel elegendőnek találtuk, hogy a kompról megcsodálhattuk, és inkább az első kinézett helyszínünkhöz autóztunk, a Stevns Klint-sziklákhoz. Mivel egyik városban / országban sem töltünk sok időt, közös megegyezéssel mindig főleg természeti látnivalókat iktatunk be, mert ezekre jó pár év távlatából is örömmel emlékezünk vissza. :) Ezt a helyet, ami nem mellesleg a UNESCO Világörökségi Listáján is szerepel, a Google Maps-en találtam, és a képek alapján egyből beleszerettem. 

Már útközben, a szebbnél szebb nyaralóhelyek mellett elsuhanva éreztem, hogy jól döntöttünk, és szerencsére minden hozzá fűzött reményemet beváltotta ez a csodás helyszín. Keresztül-kasul bebarangoltuk, amit csak lehetett - kezdve a kis kolostortól, egészen a közelben található világítótoronyig, ahová egy varázslatos pipacsmezőn keresztül vezetett az ösvény. Noha elég meleg időt fogtunk ki, a hőséget kellemesen enyhítette a partról érkező szellő, és a meseszép kilátás, ami bőven kárpótolt. Rajongtam a sziklákkal csipkézett partért, a zúgó-morajló hullámokért, a friss, tengeri levegőért: ide tényleg érdemes egyszer eljönni! Ezután beszereztük az ebédünket egy szimpatikus Nettoban, amit végül a kocsiban fogyasztottunk el, mert délutánra sajnos utolértek minket az esőfelhők. 

Gedser felé haladva további két helyen álltunk meg: először egy várromnál, ami nem volt különösebben érdekes, ellenben az utána következő kisváros már annál inkább! Itt csak egy gyors nézelődésre jutott idő, ennek ellenére úgy érzem, a főbb pontokat láttam, és még a képen szereplő színes utcát is megtaláltam. :) Ezt követően nem is maradt más hátra, mint a komp felé igyekezők közé besorolni, és várni a hajó indulását. Ez egy viszonylag hosszabb, nagyjából két órás utat jelentett, aminek a végállomása Rostock, Észak-Németország legforgalmasabb kikötővárosa. Mire beesteledett, mi is sikeresen megérkeztünk az aznapi szállásunkra, ahol váratlan meglepetésben részesültünk: a recepciósnak hála egy egészen más szemszögből is láthattuk a vidéket - a hotel tetőteraszáról. :)

Ami a reggeliket illeti, magasan Rostockban kaptuk a legjobbat: egyszerűen imádtam azokat a hidegtálakat! Sajnos az idő továbbra sem nekünk kedvezett, azonban ez sem tántoríthatott el attól, hogy a délelőttöt egy tengerparti sétával indítsuk. Végül nem a legnépesebb részre mentünk (amit egyébként nem is bánok), hanem egy jóval csendesebb, békésebb partszakaszt találtunk. A rossz idő miatt senki sem fürdött a tengerben, én viszont, természetesen, kihasználtam az alkalmat egy kis kavicsgyűjtögetésre. :) Ezt sosem hagyom ki, ha tengerpart közelében járok. Annak ellenére, hogy a szél szanaszét fújta a hajamat, és a fülem majd' lefagyott, fantasztikus volt megtapasztalni a természet e zabolátlan erejét. 

Mivelhogy közeledett az ebédidő, és eredetileg is beterveztünk egy kisebb vásárlást, megálltunk a hozzánk közel eső Edekában. A Warnow Parkban található üzletük túlzás nélkül kiérdemelte nálam a legjobb címet, ugyanis ott tényleg mindent láttunk, mi szem-szájnak ingere. Nem csak az ételválaszték volt elképesztő, hanem minden - a szuveníres sarok, a home részleg, de még külön fűszerbirodalom is volt benne! Gyakorlatilag egy órát nézelődtünk, annyira lenyűgözött a kínálat mindkettőnket. Szuvenírként egy fókás vászontáskát kaptam ajándékba, amit azóta ki sem lehet robbantani a kezemből. :) Titkon reménykedtem benne, hogy az északi parton találkozhatok élőben is egy fókával, ez végül nem teljesült. De a kis tatyómmal rettentően boldog vagyok, és biztos vagyok benne, hogy mindig ez a kirándulás fog az eszembe jutni róla. ♡

London óta kölcsönösen odavagyunk a japánkertekért, épp ezért nagy lelkesen átböngésztem az internetet, hátha rábukkanok egyre: szerencsére az Iga Park minden szempontból megfelelt az elképzeléseinknek. Ez egy ingyenesen látogatható, hatalmas területen elhelyezkedő park, amely nyáron valóságos rendezvényparadicsom: szabadtéri koncerteknek, operaelődásoknak ad otthont. Ebben bújt meg egy picurka, ám annál meghittebb, tavirózsás kert, ami rögtön elbűvölt - és amiről később kiderült, hogy valójában kínai kert, nem pedig japán. Mivel az utóbbi renoválás alatt állt az ottjártunkkor, kénytelenek voltunk beérni ezzel, de az élvezeti értékét cseppet sem befolyásolta. :) A nap további részében Scherer Péter tolmácsolásában nyakig merültünk a görög mitológiában - zseniális! -, és kitartóan róttuk a kilométereket Drezda felé. 

Egy pihentető alvás után nyakunkba vettük a környéket, ahol végül röpke egy órácskát töltöttünk el. Engem főleg az Elba partja, illetve az óvárosi rész érdekelt, amit elég könnyen megtaláltunk. Megdöbbentő és szívszorító volt szembesülni azzal, mekkora pusztítást szenvedett el a II. világháborúban ez a szász város... Egy kisebb kiállítás segítségével elevenítettük fel az egykor tanultakat, ahol korabeli fényképekkel illusztrálva mutatták be az újjáépítés folyamatát. Mégsem ez az első dolog, ami eszembe jut róla, sokkal inkább a barokk, impozáns épületek monumentalitása és az óváros kellemes, magával ragadó hangulata. Drezdát elhagyva megdöbbentően hamar léptük át a cseh határt, hogy az utolsó helyszínünkre tartsunk, Český Krumlov festői városkájába. 

A vihar egészen a szállásig elkísért minket, ahol akkora zuhé csapott le, hogy gyakorlatilag bőrig ázva jutottunk el az ajtóig. Ezt a hirtelen jött időt kihasználtuk egy kis ejtőzésre, hogy aztán frissen és kipihenten induljunk el várost nézni. Az eső utáni napfény káprázatos színekbe öltöztette az utcákat, melyek a lehető legszebb arcukat mutatták nekünk: alig tudtunk betelni vele! :) Odavoltam a macskaköves, szűk korzókért, a mindenütt repkedő fecskékért, a rózsaszínben játszó égboltért... Akárhová pillantottam, minden elvarázsolt! 

Találtunk nagyon cuki, házikós hűtőmágnest, ami szuper ajándékul szolgált, illetve az egyik boltban elcsábultunk két kis csészére, aminek a mintája mindkettőnknek nagyon megtetszett. Hallgattunk utcai zenészt egy eldugott kis sarokban - ahonnan káprázatos kilátás nyílt a városra; meglátogattuk a várt őrző macikat, illetve a várba felkapaszkodva egy még pazarabb panoráma várt minket, ami aztán végképp feltette az i-re a pontot. Az estét egy nagyon kellemes étteremben zártuk a Moldva partján, ahol isteni fogast ettem grillezett zöldségekkel. És a hazafelé tartó úton még egy cseh cicával is találkoztunk, aki békésen "tűrte", hogy lefotózzam. Ha létezik tökéletes este, akkor ez az volt. ♡

Reggeli után könnyes búcsút vettünk Český Krumlovtól, és útnak indultunk Ausztria felé. Mire Bécshez érkeztünk, már igencsak megéheztünk, úgyhogy egy kisebb ebédszünetet követően, suhantunk is tovább. Többször elhatároztam már, hogy ha ezen a részen járunk, útba kellene ejteni a pátfalvi világítótornyot - örömmel jelenthetem ki, hogy végre sikerült! :) Bár maga az építmény igen pici, egyértelmű, hogy a környék egyik leglátogatottabb látnivalója - turistahajók, fizetős strand, éttermek, kávézók, fagyizók sorjáztak, bármerre is nézett az ember. A viharos, szeles idő miatt nem időztünk túl sokat, de azért egy-két fotó így is belefért. :) 

Mielőtt átléptük volna az országhatárt, tettünk némi kitérőt a Billa felé, hogy aztán estére, 2200 kilométer után, végre hazaérkezzünk. Kalandos, izgalmas, fárasztó és eseménydús öt napot tudhatunk magunk mögött, ami egyúttal felejthetetlen élményekkel, új felfedezésekkel és csodás pillanatokkal töltött fel minket. Biztosan velünk marad még jó sokáig! :)

Ha az előző havi zárómban azt írtam, hogy rettentő gyorsan telt el ez a kép hónap, akkor ezt most emeljük köbre: gyakorlatilag egy szempillantás alatt telt el az utóbbi nyolc hét. Nem győztem ámulni azon, hogy a természet mekkora változásokon ment keresztül, és az áprilisi havas, hideg időből egy csapásra harsogó, virágokkal teli zöld táj vált. Nehéz elképzelni a hosszú tél után, hogy egyszer lesz tavasz és nyár is, mégis minden egyes alkalommal meglep, hogy ilyen varázslatos átalakulások történnek ilyen rövid idő leforgása alatt. :)

Nagyon visszafogott vásárló voltam az idén: eddig összesen hat könyvet vettem, ráadásul ennek jelentős részét (4) pont a Könyvhéten szereztem be. :) Legelőször Peter Wohlleben legújabb kötete, az Értsük meg a fákat érkezett meg hozzám, ami természetesen nem hiányozhatott a Wohlleben gyűjteményemből. Voltak elképzeléseim, hogy miket szeretnék megvenni az idei Könyvhéten, szóval elég tudatosan indultam az utamra: elsőként A fotográfuslány-t hoztam el, ami csodásan illeszkedik a Manó Könyvek sorozatába, és valami gyönyörűséges élőben! Ezután sikeresen lecsaptam egy újabb haiku kötetre - nagy volt a dilemma, melyik résszel is távozzak, de végül sikerült dönteni -, majd ezt követően a Móra Kiadó standjánál vettem meg a Lutrát, mert elhatároztam, hogy az összes állatos történetet össze szeretném gyűjteni Fekete Istvántól. :)

A 2023-as év kevésbé volt hepehupás, mint az előző, így sem kerültek el teljesen az embert próbáló percek. De arra jutottam, hogy ez is az élet velejárója, és enélkül nem értékelnénk azt a sok szépet és jót, amit az apró pillanatok adhatnak. Egyébként is hajlamos vagyok észrevenni magam körül ezeket a momentumokat, mert hiszek abban, hogy nem feltétlenül a nagy, hangzatos tettekben rejlenek a csodák, hanem azokban a kis gesztusokban, mosolyokban, ölelésekben, melyek a nehéz időkben is támaszt nyújthatnak. 

A tavalyi évvel nagyon elégedett vagyok, és maximálisan sikeresen zárhatom. Bár továbbra is megmaradtam a komfortzónámon belül, mégis próbáltam nyitni más szerzők és műfajok irányába is, amit szeretnék az idén is megtartani. Nem csupán a könyvek, hanem az elolvasott oldalak száma is egyenes arányban nőtt: előbbi +7%-os, míg az utóbbi +27%-os növekedést mutat. Az év vége felé pedig nagy segítségemre volt a moly újítása, az éves terv bevezetése, ami remek motivációs eszközként szolgált. 

Elolvasott könyvek száma: 46 (~13.870 oldal)

Ebből 26 e-könyv (56 %), és 20 saját (44 %). 

Legrövidebb könyv: Papp Diána: Szerencsedió (40 oldal)

Leghosszabb könyv: J. K. Rowling: Harry Potter és a Tűz Serlege (624 oldal)

Újraolvasott könyvek: 1

Átlagos oldalszám: 300

Származás alapján: magyar (11), skandináv (9), brit / amerikai (8)

Címkék alapján: romantikus (13), ifjúsági (8), krimi (7)

Beszerzett könyvek száma: 16 - amiből 11 ajándék, 5 vásárlás. Többnyire a már elkezdett sorozataim kibővítése motivált, impulzív szerzemény alig került a kosaramba. Csodás érzés ránézni az egyre bővülő David Attenborough-, Nicolas Barreau-, és Peter Wohlleben részlegemre, vagy épp a szivárvány színeiben pompázó Oltári Austen sorozat tagjaira. Lelkesen gyűjtöm a házikós Agatha Christie novellásköteteket, illetve a mesekönyves szekcióm is bővült néhány csodaszép darabbal. 

☆ Samuel Allo: A két csillag - lenyűgöző

☆ Csing-Li: Sinrin-joku - példamutató

☆ Fekete István: Csí és más elbeszélések - lélekemelő

☆ Rosemarie Eichinger: Esznek-e a halottak epertortát? - szeretnivaló

☆ Tom Felton: Túl a varázslaton - emberközeli

☆ Tracy Rees: A vidéki templom titkai - szívmelengető

☹ Kathryn Littlewood: Bliss - A varázslatos pékség titkai - érdektelen

☹ Natalie Haynes: Ezer hajó - szuper alapötlet, sivár megvalósítás

☹ Papp Diána: Szerencsedió - idegesítő főszereplő

Az év első felét leginkább az esküvőnkre való készülődés jellemezte. Az eredeti tervünket kissé módosítottuk, de minden részlet teljes mértékben minket tükrözött: kezdve az egyszerű, letisztult dekorációtól, a visszafogott, mégis elegáns ruhámon és kiegészítőimön át, egészen az elképesztő, három emeletes tortánkig. És még az égiek is áldásukat adták, hiszen aznap virradt fel május első napsütéses napja, a hosszú, esős időszak után. 2023 legeslegboldogabb eseménye volt, ráadásul nem csak számunkra, hanem minden kedves vendégünknek is, akik jelenlétükkel tovább emelték a ceremónia fényét. ♡ 

A csodás, felejthetetlen ausztriai nászutunkat követően nem sokkal tudtuk meg, és szinte "postafordultával" indultunk haza, hogy végső búcsút vegyünk apósomtól... Ugyan fel voltunk készülve rá, mert régóta súlyos betegséggel küzdött, ennek ellenére váratlanul ért minket a hír. Annak viszont mindketten örülünk, hogy megélte, és láthatott minket csordultig boldogan és fülig szerelmesen egybekelni. :')

Július ismét nagy fordulópontot jelentett, mivel ekkor utaztam el életemben először Svájcba, és vettem részt azon a fesztiválon, aminek az előkészületeiben már régóta aktívan szorgoskodom. Amennyire tartottam és féltem tőle, olyan pozitívan csalódtam - óriási komfortzóna tágításként éltem meg! Nem csak magát a rendezvényt, hanem a zenészekkel való közös ebédet, a szédületes koncerteket, és a közös csavargást Genf városában. Rengeteg kedves emberrel találkoztam, és noha iszonyú keveset aludtam, ennek ellenére igyekeztem a lehető legjobb formámat nyújtani. Svédországba visszatérve az első heteket töltöttük együtt a férjemmel friss házasokként, ami egyszerre volt otthonos, mégis teljesen új érzés. :)

A nyarat egy rövid, finn hétvégével ünnepeltük, ami nagyszerűen sikerült. Helsinki rekordsebességgel lopta be magát a szívembe, és titkon reménykedem, hogy lesz még alkalmam Finnországban barangolni! Az ősz viszonylag eseménytelenül telt, bár az otthoni hazalátogatás mindig szuper programokban bővelkedett, ahogy az adventi készülődés is. Hosszú idő után újra színházba mehettem a férjemmel, de a nyár folyamán Anyukámmal is ez volt az egyik kedvenc közös időtöltésünk. Nagy élményt jelentett a Magyar Zene Házában járni, és bejárni az állandó kiállítás valamennyi részét. A húgom, a keresztanyukám és az unokatesóm látogatása pedig minden szempontból fantasztikus betetőzése volt az évnek, ami a fentekkel és a lentekkel együtt életem egyik legmeghatározóbb esztendejévé vált. 

Előző részek: 2022 · 2021 · 2020 · 2019 · 2018 · 2017 · 2016

Még mielőtt nekilátnék az évösszegző posztnak, szerettem volna "méltón" búcsúztatni az óévet, és a havi záró rovatnak is egy teljes keretet adni. 2023 utolsó hetei villámgyorsan elrepültek, még a szokásosnál is gyorsabban múltak a napok. Ráadásul itt, északon, már november végétől folyamatosan havazik, így az advent szinte mindig tökéletes téli hangulatban telik. :)

A november teljesen nullás, viszont a december igen bőkezű volt hozzám: kereken 5 könyvvel gazdagodott a kis könyvtáram. A drága férjem lepett meg elsőként az új Barreau-val, aminek nagyon örültem, a maradék 4 kötet a karácsonyi csomagomban kapott helyet. Bővült az Attenborough-, az Oltári Austen-, illetve a Kavagucsi részleg, az utolsó választottam pedig egy Patat Bence válogatásában és fordításában kiadott verseskötet, a Szólj, ha kell egy barát. Utóbbira elképesztően kíváncsi vagyok, de mindegyik szerzemény szívemnek kedves darab. ♡

Az olvasást is jól megtoltam a végére, így végül 10 könyvvel zártam az évet. Műfajukban ismét igen vegyes társaság verődött össze; akad köztük romantikus, ismeretterjesztő, de még karácsonyi szakácskönyv is! Egy Harry Potter és a Tűz Serlege újraolvasással indítottam, ami mindig otthonos érzéseket kelt bennem, majd jöttek a rövidebb, várólistacsökkentő kihívásra beválogatott versenyzők: a Használati utasítás Izlandhoz (rövid, de szellemes), az Esznek-e a halottak epertortát? (bűbájos és szerethető), a Muminpapa hőstettei (kalandos), és a Sinrin-joku (informatív és gyönyörűen illusztrált). A titkos csillagvizsgáló nagyon pozitív csalódás volt, messze jobban élveztem, mint az írónő első regényét! Elképesztően érdekesnek találtam még Andersen utazási naplóját, amit a Könyvhéten zsákmányoltam, és igen jó találatnak bizonyult. 

És persze a karácsonyi hangolódás sem maradhatott el: a Louisa May Alcott novelláskötet kissé felemás érzéseket hagyott bennem, ennek ellenére kellemes élményt nyújtott, illetve a Skandináv karácsony is felemelő délutáni kikapcsolódás volt. Sütni még nem sütöttem belőle - egyelőre -, de jó pár szuper receptet találtam, amit az új évben mindenképp ki szeretnék próbálni! Egyedül Papp Diána rövidke, nyúlfarknyi novellája okozott egy kis csalódást - számomra túlságosan gyorsan ért véget, és a főszereplőt sem zártam túlzottan a szívembe. De egy kis fiaskó igazán belefér. :) 

Ezúttal nem találtam olyan sok szimpatikus címet a streaming szolgáltatóknál, mint korábban, úgyhogy a karácsonyi filmes merítés is jóval kisebb lett. Többnyire újranézésekkel töltekeztem, de azért akadt egy-két ígéretes darab, nevezetesen a Múlt karácsony, és A karácsonyi vihar. Az előbbi kifejezetten keserédes, és minden bizonnyal Emma Thompson, illetve Emilia Clarke remek alakításai nélkül sokkal kevesebb lenne, míg a norvég minisorozat elképesztően szerethető és emberi. Kicsit olyan, mint az Igazából szerelem, csak épp skandináv felfogásban. Mondanom sem kell, imádtam az egészet, és gyanítom, hogy jövőre is újra fogom nézni. 

Továbbá kipörgettük még A korona utolsó felvonását (kissé Diana-centrikus lett a végére, ennek ellenére borzasztó sokat tanultam belőle), Az élet dicsérete legfrissebb évadát (ami mindig mosolyt csal az arcomra), Az élet a bolygónkont (látványos és elképesztő), valamint a Télapuk folytatását (kellemes kis blődség, de semmi több). 

November első hetét még otthon töltöttük, majd hirtelen belecsöppentünk a karácsonyi előkészületekbe. Az idén nagy fába vágtam a fejszém, ugyanis kitaláltam, hogy mindkét családomat szeretném meglepni egy-egy általam készített sütikkel teli dobozzal. A dobozokat már korábban beszereztem egy cukrászkellékes boltban, és a lista is hamar összeállt - már csak az időt kellett ügyesen beosztani. Szerencsére ez is a lehető legjobban alakult, és időben elkészült minden. Összesen 8-féle sütit sütöttem, és kivétel nélkül mindegyik hatalmas sikert aratott. :) 

A december másik nagy durranása a húgomék látogatása volt, ami éppen advent első hétvégéjére esett. Ő nálunk vendégeskedett, míg a keresztanyukámnak és az unokatesómnak tőlünk pár perc sétára találtam egy szuper Airbnbt. A szombat reggelt már a Skanzenben kezdtük, ahol egy kiadós séta, ebéd, és karácsonyi vásár nézelődésen felül még az északi állatokat is felkutattuk. Egész nap csodás hóesés volt; pont olyan, mint a mesében. A nagy hidegnek köszönhetően ráadásul életemben először láthattam a hópelyhek mintáját! Sosem gondoltam, hogy a rajzok ennyire igazak, de a valóságban még csodálatosabbak ezek a kis törékeny apróságok. :) Vasárnap Norrtäljébe autóztunk, ahol hasonló időben jártuk be a városkát, majd a nap végén az Ikeába mentünk, hogy részt vehessünk a julbordon, azaz a karácsonyi svédasztalos vacsorán. A hétfő délelőtt már hamar elment, de még pont belefért egy gyors sigtunai látogatás, és egy búcsú fika a Tant brunben. Intenzív hétvége volt ugyan, de annál szuperebb felütése az adventnek. ♡

A Szentestét ezúttal is anyósomnál töltöttük, majd másnap mentünk haza, hozzánk. December 26-án régi vágyam teljesült: megnéztük a Gyilkosság az Orient expresszent a Thália Színházban Szervét Tibor főszereplésével. Bár akadtak eltérések a könyvhöz képest, a megvalósítás rendkívül magas színvonalú lett, és a díszleteket is imádtam! A két ünnep közötti pár napot többnyire a családdal töltöttük, szilveszterre viszont visszatértünk a Mátrába, hogy aztán ott búcsúztassuk el a 2023-as esztendőt - így lett kerek a történet. 

Egy cseppet megcsúsztam ezzel az összegzővel, így szeptember közepe felé járva, de annyi baj legyen. :) A nyár második fele rendesen felpörgött, és igazán sikerült kimaxolni, azt hiszem. Bár az idő Svédországban nem volt annyira vészes, sőt, az idén kimondottan hűvös nyarunk volt, otthon azért kaptunk egy adagot a megszokott kánikulából, csak hogy meglegyen az igazi nyár érzet. 

Mindösszesen két könyvet szereztem be, pont havonta egyet, viszont mindkettő kívánságlistás volt. Először A balatoni sellő (fun fact: az egyetemen az írónő a BA-s szaktársam lakótársa volt, így találkoztam is vele, bár ő biztosan nem emlékszik rám :)), aztán augusztusban, levásárolva a maradék összeget a Libri ajándékkártyámról, a csodálatos, illusztrált Erdők-mezők népmeséi kötet került fel a polcomra, amivel már a megjelenése óta szemeztem. Elképesztően igényes kiadásokról van szó, öröm ilyen szépségekkel bővíteni a könyvtáramat! 

Noha a 6 könyv nem tűnik soknak, az utóbbi időben nem a mennyiségre gyúrok, hanem ráérősen, a magam örömére válogatok. És ez így most eléggé bejön. :) A Rómában jársz éppen nem volt annyira nyerő választás, de esténként pont jó volt kikapcsolódni vele, és ennél többet nem is várnék el egy chick-littől. A Mesék a csodakertről viszonylag nagy falatnak tűnt, mégis maximálisan megérdemelte a rá fordított időt. Remek válogatásról van szó, ráadásul most olvastam először Boldizsár Ildikótól, de biztos, hogy nem utoljára. Tom Felton önéletrajzi kötete nálam tutira bekerül az év kedvencei közé, annyira őszinte és humoros írás! Sejtettem, hogy tetszeni fog, de azt nem, hogy ennyire. :) Kristina Ohlsson új sorozatának nyitókötete, a Viharjelzés ugyancsak jó döntésnek bizonyult, alig várom, hogy folytassam a következő résszel! 

Az örökség trilógia befejező kötete nem lett ugyan a kedvencem, mégis úgy éreztem, tartozom annyival magamnak, hogy elolvasom. Viszonylag hamar végeztem vele, főleg, mert hajtott a kíváncsiság a végével kapcsolatban, és szerencsére abszolút pozitívan csalódtam benne. Végül a nyarat Csuja Imre és Csáki Judit interjúkötetével zártam le, ami igen tanulságos élmény volt. Csuja munkásságát régóta élénk figyelemmel követem, és bár hallottam az őt ért tragédiákról, egészen másként csapódott le bennem úgy, hogy az ő szavain keresztül olvastam róla újra. Nagyon érdekes személyiség, és ahogy verset mond, az tényleg maga a csoda. Érdemes meghallgatni! 

Júliusban javarészt könnyed, francia vígjátékokkal szórakoztunk. Nem mindegyik bizonyult egyformán erősnek, de ami mindkettőnknek nagyon tetszett, az A hónap dolgozója. Kifejezetten értékeltem benne azt a kis skandináv kikacsintást, de azért nem mindenki ennyire "elvetemült" itt, ezt mindenképp hozzá kell tennem. :D A blockbusterek közül az új Indiana Jones részt én kimondottan élveztem, szerintem nagyon jól sikerült darabja lett a sorozatnak, és abszolút méltó búcsú Harrison Fordtól is. A kis hableány élőszereplős változata viszont nem ragadott annyira magával, valószínű nem kerül újranézésre a közeljövőben. A Disney-féle rajzfilmet még mindig jobban szeretem. :) A játszma ellenben nagyon meglepett, sokkal feszesebb és izgalmasabb, mint A vizsga. Ez a rész egyértelműen Kulka János jutalomjátéka; fantasztikus, ahogy egy-egy pillantásával, kézmozdulatával is mennyi mindent ki tud fejezni. A Netflixen mindkét film elérhető, nagyon ajánlom! 

Augusztusban már kevesebb filmet fogyasztottunk, inkább sorozatok kerültek terítékre. Többek között a Miracle Workers negyedik évada (totálisan elborult, de Daniel Radcliffet még mindig imádom benne), az És egyszer csak... folytatása (könnyed kikapcsolódás), az Our Planet új részei (kicsit akciódúsabb a kelleténél, viszont változatlanul lenyűgöző), a High School Musical - The Musical befejező évada (igazi guilty pleasure, nagyon megszerettem), és a még most is tartó Only Murders in the Building, ami a tavalyi év egyik kedvence lett. 

Rögtön egy nagyon izgalmas úttal kezdődött meg számomra az igazi nyár. Már egy ideje benne vagyok egy projektben, aminek keretén belül külföldiek számára szervezünk egy biciklis-zenés fesztivált. A helyszín pedig nem más, mint a Genfi-tó, azaz a Lac Léman. Három határmenti falu, valamint Carouge, Genf elővárosa vett részt az első alkalommal. Svájci-, ukrán-, belga-, illetve magyar művészek egyaránt szerepeltek a programban, úgyhogy elég színes volt a paletta. Én egyébként a jazz részleg felelőse voltam, így esett, hogy együtt ebédeltem a zenészekkel, akik mind elképesztően kedvesek és alázatosak voltak. És olyan műsort adtak, hogy azóta is fülig ér a szám, ha visszagondolok rá. Hatalmas élmény volt! :) Ráadásul még egy kis genfi városnézésre is jutott időnk, úgyhogy minden szempontból emlékezetes négy napot tudhatok magam mögött. 

A Svédországba való visszatérésem előtt megnéztük Anyukámmal és a húgommal a Munkácsy kiállítást, majd egy szokásos két órás repülőút után hipp-hopp újra a kellemes, kicsit esős svéd nyárban találtam magam. Igyekeztünk kellően kiélvezni az első együtt töltött heteket friss házasokként, úgyhogy hétvégente kirándulni mentünk, mozizni, kiállítást nézni, piknikezni... Mesebeli három hét volt! 

Augusztusban újra hazalátogattunk, ezúttal a kisebbik unokaöcsém keresztelőjére. Néhány kötelező elintéznivaló mellett kihasználtam az alkalmat barátnős, ismerősökkel való találkozásokra, de jutott idő egy kis családi Ikeázásra, illetve az anyósommal és a férjemmel a vácrátóti arborétumba is eljutottunk, ahol először csodálhattam meg a híres lótusz virágzást. :) A nyár betetőzéseként az utolsó augusztusi hétvégét Finnország fővárosában, Helsinkiben töltöttük, ami minden kétséget kizáróan tökéletes lezárásul szolgált. ♡

Nem túlzok, ha azt írom: a május az év legvártabb hónapja volt számomra. Mire megérkezett az igazi tavasz, mi is gőzerővel készülődtünk, és számoltuk vissza a napokat - már csak egy hét, már csak öt nap, már csak egy... És, mondhatni, tényleg olyan tökéletesre sikerült az esküvőnk, mint amilyennek elképzeltem. Ráadásul azóta még inkább felértékelődött, és változatlanul életem egyik legboldogabb napjaként él bennem. ♡ 

A május teljesen nullás, cserébe júniusban kellően bevásároltam a Könyvhéten. Eredetileg nem terveztem, hogy kilátogatok, de vasárnap reggel láttam meg a hírt, miszerint Tittel Kinga dedikál aznap, és ezt semmiképp sem szerettem volna kihagyni. Fantasztikus élmény volt vele találkozni, ráadásul a szeretett Mesélő Budapest példányom is még becsesebbé vált ezáltal. :)

Három könyvre csábultam el - nevezetesen: egy nagyon érdekes útibeszámolóra, amit a nagy mesemondó, Andersen írt az Európába tett hajóútja során, egy lappokról szóló ismeretterjesztő kötetre, amit régóta kinéztem már magamnak, és egy haiku kötetre, mert belelapozva nagyon megtetszett a visszafogott illusztráció és a rövidke, elgondolkodtató sorok kettőse. Egyiket sem terveztem be, mind teljesen impulzív szerzemény, de annál boldogabb vagyok velük. :)