Most már határozottan kijelenthetjük, hogy eltelt az év fele - ami egészen döbbenetes számomra -, úgyhogy itt az ideje összegezni egy kicsit. :) Úgy döntöttem, magam mögött hagyom a szokásos "freak out" jelzőt, és csak a kérdésekre koncentrálok, mert egyébként ezek segítségével szuperül vissza lehet tekinteni az elmúlt hetekre és hónapokra. Lássunk is hozzá! :)

Akárhogy is nézem, ez idén a Levedi lánca. Eléggé odavagyok a Manó Könyvek Új kedvencek sorozatáért, de ez a könyv messze az egyik legjobb (Ruff Orsolya könyve mellett), amit eddig elolvastam a megjelent kötetek közül. Remekül ötvözte a történelmi érdekességeket a kalandos, rejtélyek utáni nyomozással, így a végeredmény egy teljesen egyedülálló, fordulatos és letehetetlen történet lett. Ráadásul Budakeszi felkereséséhez is nagyon meghozza az olvasó kedvét! :) 

A fotográfuslányt mondanám, ami a fülszövege, illetve a meseszép borítója alapján meglehetősen felcsigázott - még a nyár folyamán szeretném sorra keríteni. :)

A Véres Balaton sorozat hosszú idő óta az első olyan széria, ami az első perctől fogva beszippantott, és kötetről kötetre nőtt az izgalmam a végkifejlet kapcsán. Bár a tetralógia utolsó része egy picit elmaradt a többitől, ettől függetlenül borzalmasan élveztem az egészet, legfőképpen a retro miliő miatt. Érdekes volt belepillantani egy olyan korszakba, amikor a szüleim voltak fiatalok; kicsit visszarepülni az időben. 

Zajácz D. Zoltán kétségkívül azonnal felkerült a radaromra - elképesztően kíváncsi vagyok a skandináv regényére is! 

A szomjas troll minden egyes soráért rajongtam, a fantasztikus Mácsai Pál felolvasása pedig pláne megkoronázta ezt az élményt! ♡ Varró Dani még mindig, változatlanul, óriási szerelem - sosem okoz csalódást. 

Noha nem fikciós karakter, hanem nagyon is létező személyről van szó, nem jut eszembe más, mint James Herriot, a híres állatorvos. Minden szempontból megtestesíti számomra az állatszeretet fogalmát: az az elkötelezett, odaadó, türelmes és empatikus hozzáállás, amit a kis páciensei iránt tanúsít az elbeszéléseiben, megmelengette a lelkemet. ♡

Emlékeim szerint nem volt ilyen, nevetni sokkal többször szoktam. :)

A Kisvárosi könyvesboltok annyira kedves és feelgood romantikus lektűr, hogy az ember csak végig mosolyogni tud az egészen. Ráadásul egy régi könyvesbolt benne az egyik főszereplő, ami már önmagában megdobogtatja a lelkes könyvrajongók szívét. Én magam is imádtam volna kincsvadászatra indulni az Olvasó Rókában! 

A Titanic négylábú hősét nem csak olvasni szerettem, de a róla írt kritikát is élvezettel pötyögtem be. Szeretem Lindsay Galvin témaválasztásait, mert mindig tanulok valami újat - ezúttal a Carpathia nevű gőzős kulcsfontosságú szerepe, illetve a távírászok munkája kapta a fókuszt. 

Nagyon tetszik a 120 haiku sorozat, aminek egy újabb kötetével lettem gazdagabb a Könyvhéten, de A fotográfuslány vászonkötéses borítója is azonnal megragadta a figyelmem. Történetesen mindkettő a kék különböző árnyalataiban pompázik - nem csak az öltözékemben viselem előszeretettel ezt a színt, de az olvasmánylistámban is gyakran visszaköszön. :)

Nem először veselkedtünk neki ennek a hosszú útnak, ugyanis 2021 őszén már bejártuk egyszer. Ezúttal azonban nem Lengyelország felé vettük az irányt, mint az első alkalommal, hanem Dánián és Csehországon keresztül jöttünk. Egyrészt a lengyel szakaszt egy kicsit hosszúnak és monotonnak találtuk, másrészt így lehetőségünk nyílt Dánia eddig nem látott részeiben is kalandozni. És bár rendkívül fárasztó, főleg annak, aki vezet (éljenek a hős férjek ♡), mégis megéri, mert útközben is sok szépség vár(hat) ránk! :)

A szokásunktól eltérően nem hajnalok hajnalán indultunk el, hanem kicsit ráérősebben indítottuk a reggelt. Persze nem megy minden zökkenőmentesen, főleg egy ilyen volumenű kiruccanás alkalmával - nagyjából 20 perc után, kb. az Arlanda Repülőtér környékén villant be, hogy "basszus, otthon hagytam a bankkártyámat!" Gyors újratervezés, visszafordulás, részemről egy tempós fel-és lerohanás, majd ismét úton voltunk. Egészen Linköpinig nem is történt semmi, de aztán kénytelenek voltunk beiktatni egy hosszabb megállót, ugyanis az autónkat egy kisebb baleset érte. Szerencsére sikeresen orvosoltuk a dolgot, és egy szuper autójavító műhelybe keveredtünk, ahol kedvesen és segítőkészen szinte azonnal a gondjaikba vettek minket.

A nap hátralévő részében nem igazán tudtunk már nézelődni, mert iparkodnunk kellett, hogy a recepció zárásáig megérkezzünk a hotelbe. Mindössze kétszer tartottunk egy rövidke pihenőt: először a Vättern tó partján, egy gyors fotó erejéig, ezután egy random templomnál, ami előtt bocik legelésztek. Az egész annyira idilli volt, mintha csak egy Beatrix Potter mesekönyvből szalajtották volna - a templom mögötti kis úton még egy nyuszi is elugrándozott mellettem. :) Az eredetileg hét órásra szánt idő így jócskán meghosszabbodott, és végül estére, az egész napos utazás miatt elcsigázottan érkeztünk meg az első szállásunkhoz, Helsingborgba. 

A bőséges reggelit követően nem húztuk sokáig az időt, hanem egyenesen a kompkikötőhöz igyekeztünk, hogy minél több időt tölthessünk Dániában. Az utazás mindösssze 20 percet vett igénybe, és seperc alatt Helsingørben találtuk magunkat. :) Ha ismerősen cseng a város neve, az nem a véletlen műve: itt található ugyanis Hamlet, a dán királyfi vára, a Kronborg slot. Ez utóbbit kihagytuk, mivel elegendőnek találtuk, hogy a kompról megcsodálhattuk, és inkább az első kinézett helyszínünkhöz autóztunk, a Stevns Klint-sziklákhoz. Mivel egyik városban / országban sem töltünk sok időt, közös megegyezéssel mindig főleg természeti látnivalókat iktatunk be, mert ezekre jó pár év távlatából is örömmel emlékezünk vissza. :) Ezt a helyet, ami nem mellesleg a UNESCO Világörökségi Listáján is szerepel, a Google Maps-en találtam, és a képek alapján egyből beleszerettem. 

Már útközben, a szebbnél szebb nyaralóhelyek mellett elsuhanva éreztem, hogy jól döntöttünk, és szerencsére minden hozzá fűzött reményemet beváltotta ez a csodás helyszín. Keresztül-kasul bebarangoltuk, amit csak lehetett - kezdve a kis kolostortól, egészen a közelben található világítótoronyig, ahová egy varázslatos pipacsmezőn keresztül vezetett az ösvény. Noha elég meleg időt fogtunk ki, a hőséget kellemesen enyhítette a partról érkező szellő, és a meseszép kilátás, ami bőven kárpótolt. Rajongtam a sziklákkal csipkézett partért, a zúgó-morajló hullámokért, a friss, tengeri levegőért: ide tényleg érdemes egyszer eljönni! Ezután beszereztük az ebédünket egy szimpatikus Nettoban, amit végül a kocsiban fogyasztottunk el, mert délutánra sajnos utolértek minket az esőfelhők. 

Gedser felé haladva további két helyen álltunk meg: először egy várromnál, ami nem volt különösebben érdekes, ellenben az utána következő kisváros már annál inkább! Itt csak egy gyors nézelődésre jutott idő, ennek ellenére úgy érzem, a főbb pontokat láttam, és még a képen szereplő színes utcát is megtaláltam. :) Ezt követően nem is maradt más hátra, mint a komp felé igyekezők közé besorolni, és várni a hajó indulását. Ez egy viszonylag hosszabb, nagyjából két órás utat jelentett, aminek a végállomása Rostock, Észak-Németország legforgalmasabb kikötővárosa. Mire beesteledett, mi is sikeresen megérkeztünk az aznapi szállásunkra, ahol váratlan meglepetésben részesültünk: a recepciósnak hála egy egészen más szemszögből is láthattuk a vidéket - a hotel tetőteraszáról. :)

Ami a reggeliket illeti, magasan Rostockban kaptuk a legjobbat: egyszerűen imádtam azokat a hidegtálakat! Sajnos az idő továbbra sem nekünk kedvezett, azonban ez sem tántoríthatott el attól, hogy a délelőttöt egy tengerparti sétával indítsuk. Végül nem a legnépesebb részre mentünk (amit egyébként nem is bánok), hanem egy jóval csendesebb, békésebb partszakaszt találtunk. A rossz idő miatt senki sem fürdött a tengerben, én viszont, természetesen, kihasználtam az alkalmat egy kis kavicsgyűjtögetésre. :) Ezt sosem hagyom ki, ha tengerpart közelében járok. Annak ellenére, hogy a szél szanaszét fújta a hajamat, és a fülem majd' lefagyott, fantasztikus volt megtapasztalni a természet e zabolátlan erejét. 

Mivelhogy közeledett az ebédidő, és eredetileg is beterveztünk egy kisebb vásárlást, megálltunk a hozzánk közel eső Edekában. A Warnow Parkban található üzletük túlzás nélkül kiérdemelte nálam a legjobb címet, ugyanis ott tényleg mindent láttunk, mi szem-szájnak ingere. Nem csak az ételválaszték volt elképesztő, hanem minden - a szuveníres sarok, a home részleg, de még külön fűszerbirodalom is volt benne! Gyakorlatilag egy órát nézelődtünk, annyira lenyűgözött a kínálat mindkettőnket. Szuvenírként egy fókás vászontáskát kaptam ajándékba, amit azóta ki sem lehet robbantani a kezemből. :) Titkon reménykedtem benne, hogy az északi parton találkozhatok élőben is egy fókával, ez végül nem teljesült. De a kis tatyómmal rettentően boldog vagyok, és biztos vagyok benne, hogy mindig ez a kirándulás fog az eszembe jutni róla. ♡

London óta kölcsönösen odavagyunk a japánkertekért, épp ezért nagy lelkesen átböngésztem az internetet, hátha rábukkanok egyre: szerencsére az Iga Park minden szempontból megfelelt az elképzeléseinknek. Ez egy ingyenesen látogatható, hatalmas területen elhelyezkedő park, amely nyáron valóságos rendezvényparadicsom: szabadtéri koncerteknek, operaelődásoknak ad otthont. Ebben bújt meg egy picurka, ám annál meghittebb, tavirózsás kert, ami rögtön elbűvölt - és amiről később kiderült, hogy valójában kínai kert, nem pedig japán. Mivel az utóbbi renoválás alatt állt az ottjártunkkor, kénytelenek voltunk beérni ezzel, de az élvezeti értékét cseppet sem befolyásolta. :) A nap további részében Scherer Péter tolmácsolásában nyakig merültünk a görög mitológiában - zseniális! -, és kitartóan róttuk a kilométereket Drezda felé. 

Egy pihentető alvás után nyakunkba vettük a környéket, ahol végül röpke egy órácskát töltöttünk el. Engem főleg az Elba partja, illetve az óvárosi rész érdekelt, amit elég könnyen megtaláltunk. Megdöbbentő és szívszorító volt szembesülni azzal, mekkora pusztítást szenvedett el a II. világháborúban ez a szász város... Egy kisebb kiállítás segítségével elevenítettük fel az egykor tanultakat, ahol korabeli fényképekkel illusztrálva mutatták be az újjáépítés folyamatát. Mégsem ez az első dolog, ami eszembe jut róla, sokkal inkább a barokk, impozáns épületek monumentalitása és az óváros kellemes, magával ragadó hangulata. Drezdát elhagyva megdöbbentően hamar léptük át a cseh határt, hogy az utolsó helyszínünkre tartsunk, Český Krumlov festői városkájába. 

A vihar egészen a szállásig elkísért minket, ahol akkora zuhé csapott le, hogy gyakorlatilag bőrig ázva jutottunk el az ajtóig. Ezt a hirtelen jött időt kihasználtuk egy kis ejtőzésre, hogy aztán frissen és kipihenten induljunk el várost nézni. Az eső utáni napfény káprázatos színekbe öltöztette az utcákat, melyek a lehető legszebb arcukat mutatták nekünk: alig tudtunk betelni vele! :) Odavoltam a macskaköves, szűk korzókért, a mindenütt repkedő fecskékért, a rózsaszínben játszó égboltért... Akárhová pillantottam, minden elvarázsolt! 

Találtunk nagyon cuki, házikós hűtőmágnest, ami szuper ajándékul szolgált, illetve az egyik boltban elcsábultunk két kis csészére, aminek a mintája mindkettőnknek nagyon megtetszett. Hallgattunk utcai zenészt egy eldugott kis sarokban - ahonnan káprázatos kilátás nyílt a városra; meglátogattuk a várt őrző macikat, illetve a várba felkapaszkodva egy még pazarabb panoráma várt minket, ami aztán végképp feltette az i-re a pontot. Az estét egy nagyon kellemes étteremben zártuk a Moldva partján, ahol isteni fogast ettem grillezett zöldségekkel. És a hazafelé tartó úton még egy cseh cicával is találkoztunk, aki békésen "tűrte", hogy lefotózzam. Ha létezik tökéletes este, akkor ez az volt. ♡

Reggeli után könnyes búcsút vettünk Český Krumlovtól, és útnak indultunk Ausztria felé. Mire Bécshez érkeztünk, már igencsak megéheztünk, úgyhogy egy kisebb ebédszünetet követően, suhantunk is tovább. Többször elhatároztam már, hogy ha ezen a részen járunk, útba kellene ejteni a pátfalvi világítótornyot - örömmel jelenthetem ki, hogy végre sikerült! :) Bár maga az építmény igen pici, egyértelmű, hogy a környék egyik leglátogatottabb látnivalója - turistahajók, fizetős strand, éttermek, kávézók, fagyizók sorjáztak, bármerre is nézett az ember. A viharos, szeles idő miatt nem időztünk túl sokat, de azért egy-két fotó így is belefért. :) 

Mielőtt átléptük volna az országhatárt, tettünk némi kitérőt a Billa felé, hogy aztán estére, 2200 kilométer után, végre hazaérkezzünk. Kalandos, izgalmas, fárasztó és eseménydús öt napot tudhatunk magunk mögött, ami egyúttal felejthetetlen élményekkel, új felfedezésekkel és csodás pillanatokkal töltött fel minket. Biztosan velünk marad még jó sokáig! :)

Ha az előző havi zárómban azt írtam, hogy rettentő gyorsan telt el ez a kép hónap, akkor ezt most emeljük köbre: gyakorlatilag egy szempillantás alatt telt el az utóbbi nyolc hét. Nem győztem ámulni azon, hogy a természet mekkora változásokon ment keresztül, és az áprilisi havas, hideg időből egy csapásra harsogó, virágokkal teli zöld táj vált. Nehéz elképzelni a hosszú tél után, hogy egyszer lesz tavasz és nyár is, mégis minden egyes alkalommal meglep, hogy ilyen varázslatos átalakulások történnek ilyen rövid idő leforgása alatt. :)

Nagyon visszafogott vásárló voltam az idén: eddig összesen hat könyvet vettem, ráadásul ennek jelentős részét (4) pont a Könyvhéten szereztem be. :) Legelőször Peter Wohlleben legújabb kötete, az Értsük meg a fákat érkezett meg hozzám, ami természetesen nem hiányozhatott a Wohlleben gyűjteményemből. Voltak elképzeléseim, hogy miket szeretnék megvenni az idei Könyvhéten, szóval elég tudatosan indultam az utamra: elsőként A fotográfuslány-t hoztam el, ami csodásan illeszkedik a Manó Könyvek sorozatába, és valami gyönyörűséges élőben! Ezután sikeresen lecsaptam egy újabb haiku kötetre - nagy volt a dilemma, melyik résszel is távozzak, de végül sikerült dönteni -, majd ezt követően a Móra Kiadó standjánál vettem meg a Lutrát, mert elhatároztam, hogy az összes állatos történetet össze szeretném gyűjteni Fekete Istvántól. :)

Eltelt az év negyede, és hihetetlen módon máris májust mutat a naptár. Mégis, szinte végig úgy érzékeltem, hogy egyszerre teltek nagyon gyorsan és nagyon lassan a napok. Valószínűleg az időjárás is közrejátszott ebben, mert az idén szokatlanul hosszú volt a tél. Néha már úgy éreztem, sosem lesz tavasz, de az utóbbi időben szinte varázsütésre kezdett zöldülni a fű, rügyeznek a bokrok és a fák, és a madárkák is végre megtalálták a hangjukat. :)

Véget ért az év hétfője és keddje, bár a február szerencsére sokkal gyorsabban, mint vártam volna. A január viszont megint maratoni hosszúságúnak tetszett, úgyhogy nagyon örülök, hogy végre magunk mögött tudhatjuk. Az idő is elég változékony volt, többnyire hideg és szeles, ami nem hozta meg a kedvünket a nagy kiruccanásokhoz. Ilyen időben jobban esik odabent, a meleg szobában egy finom teát kortyolgatni és egy jó könyvbe belemerülni, igaz? 

Az idei beszerzések száma zéró, de aggodalomra semmi ok, ez hamarosan változni fog! :) Viszont így volt időm felzárkózni az olvasatlanjaimmal, és belekezdeni a várólistacsökkentős listám apasztásába is. A két hónapban összesen 12 könyvet olvastam ki, amiben mindenféle stílus keveredik, de többnyire a komfort zsánereimben mozogtam a legszívesebben. :)

A Karácsonyi krimik tavalyról csúszott át, és január első napjaiban is abszolút jólesett egy kicsit kikapcsolódni a kedvenc belga nyomozómmal. Rögtön ezután az egyik karácsonyi ajándékomat "fogyasztottam el", az új Nicolas Barreau-t:  mindig élmény Párizsban bóklászni az aktuális főhőssel. A Deresvölgy legendája nem okozott akkora meglepetést, mint reméltem, sajnos megmaradt az egyszerolvasós szinten. A Nyomozás az Alkonypagonyban minden szempontból teljes kudarc: szörnyen nyomasztó és elkeserítő könyv, egyáltalán nem egy cozy mystery, mint amit a borítója sugall. Szerencsére a Téli csillogás sikeresen helyrebeillentette a mérleget - tökéletesen kiszámítható romantikus lektűr, de a jobbik fajtából. És még egy Herkules retelling, a Bírnod kell a célig  is belefért a hónapba, amit elképesztően élveztem. A főszereplő ezúttal a Csodafickó szerelme, Megara, aki istennővé szeretne válni, hogy méltó társa lehessen párjának. Nem csak Pegazus és Phil, de még Hádész is felbukkant benne - az utóbbi a mesében is az egyik nagy kedvencem. 

A februárt egy dél-koreai népmese átdolgozásával indítottam. Noha eleinte nem ragadott magával különösebben, a végére egészen megkedveltem. A Szólj, ha kell egy barát ugyancsak karácsonyi szerzemény, amit két délután faltam be - Patat Bence igazán remek válogatást rakott össze! Az utána következő Véres Balaton az év egyik legnagyobb meglepetése, teljesen bekebelezett. Az első részt rekordgyorsasággal végeztem ki, amit nem sokkal az előzményregény követett. Nem hiszem, hogy sokáig vissza tudom fogni magam, mert borzasztóan kíváncsi vagyok a folytatásokra! A Levedi lánca hasonlóan kellemes csalódás volt: okos és élvezetes nyomozós ifjúsági regény, amit a szerző ügyesen ötvözött a honfoglalás kori történelemmel. Még felnőttként is roppant izgalmasnak találtam. Végül Peter Wohlleben tolmácsolásában keresztbe-kasul bebarangoltam a kertet, és sok hasznos információt kaptam a tudatos kertműveléssel, a népi babonákkal, illetve az élővilág védelmével kapcsolatban. 

Tulajdonképpen két sorozat szőtte át igazán ezt a két hónapot: az Our Zoo, illetve a Stanley Tucci felfalja Itáliát. Az előbbi egy angol minisorozat, ami sajnos nem érte meg a második évadot, pedig annyira kedves és szerethető! Ráadásul a Stan Shunpike-ot játszó színész játssza az ambíciózus édesapát, aki az első világháborúból visszatérve próbál visszarázódni az életbe. Az állatkert ötlete már az első epizódban megfogan, épp csak a kivitelezés vet fel problémákat. A kisváros lakóinak ellenségeskedése ellenére a Mottershead család kitartása végül sikerrel zárul, de az ide vezető út korántsem viszontagságoktól mentes. Mindenkinek jó szívvel ajánlom, mert megérdemli a figyelmet! 

Stanley Tucci nem csak remek színész, de roppant tehetséges guide is: az olasz gasztronómia olyan mélységeibe kalauzol el, ami túlmutat a szimpla pizza-tészta-paradicsom triumvirátuson. Nem csak az adott régió ételeit mutatja be, hanem olyan embereket is, akik elkötelezett hívei az itáliai hagyományoknak. A férjemmel együtt iszonyúan élveztük, szuper szombat esti program volt a sötét és fagyos északról a napsütötte Olaszországba repülni. :)

2023-ra nem fogadtam meg túlságosan nagy dolgokat, inkább a megvalósítható célokra helyeztem a hangsúlyt. Többször is úgy éreztem, hogy az olvasás flow-ja magával ragad, aminek a hullámain igyekeztem minél tovább "szörfölni". A moly újító funkcióját, azaz az éves tervet nagyon megszerettem - elképesztő motivációt jelentettek a kis csúszkán változó számok és százalékok. Talán ennek is köszönhető, hogy elég sikeres évet zárhattam: egy kivételével minden kitűzött elhatározásomat kipipálhattam! 

▾▿▾

Bevallom, nem feszültem rá most erre, és azt hiszem, ez volt a kulcs. Minden nyomasztó elvárást töröltem a fejemből, és csak arra koncentráltam, hogy átadjam magam az önfeledt kikapcsolódásnak. A férjemmel újra visszahoztuk a közös olvasás élményét, amit megnyugtató természeti hangokkal teszünk még békésebbé. Egészen más tapasztalatot jelentett békakuruttyolás, tűzropogás, vagy az eső kopogó hangjaira belemerülni az aktuális olvasmányunkba... A telefonozást is minimálisra csökkentettük, mert úgy vettem észre, hogy az erről szóló cikkeknek igenis van alapja: mindketten sokkal nyugodtabban pihentünk az éjszaka folyamán, ha elalvás előtt már nem bámultuk céltalanul a képernyőt. Úgyhogy ezt a jó szokást próbálom az új évbe is átmenteni, mert határozottan érzem a jótékony hatását. :)

   • (újra) teljesíteni a VCS-t, illetve a 2024 a magánkönyvtár éve kihívást is,

• az olvasatlanokat legalább a felére csökkenteni (29 → 15), 

• és egészen szédítő lenne 5%-os emelkedést elérni a magánkönyvtár olvasottságában 

(87% → 92%)!

▾▿▾

Tavaly - magamhoz képest - egészen sok japán szerzőtől olvastam, ami továbbra is egy nagyon különleges és üdítő pontja az olvasmánylistámnak. Nemrég jelent meg a General Pressnél egy számomra igencsak kecsegtető cím, nevezetesen a Kamogava Kifőzde, amire elképesztően kíváncsi vagyok! A borítója szerint a Mielőtt a kávé kihűl rajongóinak különösen ajánlják (ami már önmagában figyelemre méltó tény), továbbá engem vonzanak a cicás borítók, végül pedig egy gasztroregényről van szó, ami végleg kivívta, hogy azonnal a kívánságlistámra pakoljam. A szülinapomra rendelt csomagban tuti befutó! :)

Március közepén érkezik a tavaszi hangulatú történeteket tartalmazó Agatha Christie novelláskötet, a házikós sorozat legújabb és legvirágosabb darabja, a Baljós tavasz. Egyértelműen must have, és megpróbálom még a tavasz folyamán felavatni, amint a kezembe kerül ez a szépség! 

A kedvenc kiadóimnál egyelőre nem találtam semmit, de hát viszonylag korán van még, és csak mostanában kezdenek megjelenni az év első felére tervezett címek. :) Biztosra veszem, hogy hamarosan bővülni fog ez a szakasz is további izgalmas újdonságokkal. 

A 2023-as év kevésbé volt hepehupás, mint az előző, így sem kerültek el teljesen az embert próbáló percek. De arra jutottam, hogy ez is az élet velejárója, és enélkül nem értékelnénk azt a sok szépet és jót, amit az apró pillanatok adhatnak. Egyébként is hajlamos vagyok észrevenni magam körül ezeket a momentumokat, mert hiszek abban, hogy nem feltétlenül a nagy, hangzatos tettekben rejlenek a csodák, hanem azokban a kis gesztusokban, mosolyokban, ölelésekben, melyek a nehéz időkben is támaszt nyújthatnak. 

A tavalyi évvel nagyon elégedett vagyok, és maximálisan sikeresen zárhatom. Bár továbbra is megmaradtam a komfortzónámon belül, mégis próbáltam nyitni más szerzők és műfajok irányába is, amit szeretnék az idén is megtartani. Nem csupán a könyvek, hanem az elolvasott oldalak száma is egyenes arányban nőtt: előbbi +7%-os, míg az utóbbi +27%-os növekedést mutat. Az év vége felé pedig nagy segítségemre volt a moly újítása, az éves terv bevezetése, ami remek motivációs eszközként szolgált. 

Elolvasott könyvek száma: 46 (~13.870 oldal)

Ebből 26 e-könyv (56 %), és 20 saját (44 %). 

Legrövidebb könyv: Papp Diána: Szerencsedió (40 oldal)

Leghosszabb könyv: J. K. Rowling: Harry Potter és a Tűz Serlege (624 oldal)

Újraolvasott könyvek: 1

Átlagos oldalszám: 300

Származás alapján: magyar (11), skandináv (9), brit / amerikai (8)

Címkék alapján: romantikus (13), ifjúsági (8), krimi (7)

Beszerzett könyvek száma: 16 - amiből 11 ajándék, 5 vásárlás. Többnyire a már elkezdett sorozataim kibővítése motivált, impulzív szerzemény alig került a kosaramba. Csodás érzés ránézni az egyre bővülő David Attenborough-, Nicolas Barreau-, és Peter Wohlleben részlegemre, vagy épp a szivárvány színeiben pompázó Oltári Austen sorozat tagjaira. Lelkesen gyűjtöm a házikós Agatha Christie novellásköteteket, illetve a mesekönyves szekcióm is bővült néhány csodaszép darabbal. 

☆ Samuel Allo: A két csillag - lenyűgöző

☆ Csing-Li: Sinrin-joku - példamutató

☆ Fekete István: Csí és más elbeszélések - lélekemelő

☆ Rosemarie Eichinger: Esznek-e a halottak epertortát? - szeretnivaló

☆ Tom Felton: Túl a varázslaton - emberközeli

☆ Tracy Rees: A vidéki templom titkai - szívmelengető

☹ Kathryn Littlewood: Bliss - A varázslatos pékség titkai - érdektelen

☹ Natalie Haynes: Ezer hajó - szuper alapötlet, sivár megvalósítás

☹ Papp Diána: Szerencsedió - idegesítő főszereplő

Az év első felét leginkább az esküvőnkre való készülődés jellemezte. Az eredeti tervünket kissé módosítottuk, de minden részlet teljes mértékben minket tükrözött: kezdve az egyszerű, letisztult dekorációtól, a visszafogott, mégis elegáns ruhámon és kiegészítőimön át, egészen az elképesztő, három emeletes tortánkig. És még az égiek is áldásukat adták, hiszen aznap virradt fel május első napsütéses napja, a hosszú, esős időszak után. 2023 legeslegboldogabb eseménye volt, ráadásul nem csak számunkra, hanem minden kedves vendégünknek is, akik jelenlétükkel tovább emelték a ceremónia fényét. ♡ 

A csodás, felejthetetlen ausztriai nászutunkat követően nem sokkal tudtuk meg, és szinte "postafordultával" indultunk haza, hogy végső búcsút vegyünk apósomtól... Ugyan fel voltunk készülve rá, mert régóta súlyos betegséggel küzdött, ennek ellenére váratlanul ért minket a hír. Annak viszont mindketten örülünk, hogy megélte, és láthatott minket csordultig boldogan és fülig szerelmesen egybekelni. :')

Július ismét nagy fordulópontot jelentett, mivel ekkor utaztam el életemben először Svájcba, és vettem részt azon a fesztiválon, aminek az előkészületeiben már régóta aktívan szorgoskodom. Amennyire tartottam és féltem tőle, olyan pozitívan csalódtam - óriási komfortzóna tágításként éltem meg! Nem csak magát a rendezvényt, hanem a zenészekkel való közös ebédet, a szédületes koncerteket, és a közös csavargást Genf városában. Rengeteg kedves emberrel találkoztam, és noha iszonyú keveset aludtam, ennek ellenére igyekeztem a lehető legjobb formámat nyújtani. Svédországba visszatérve az első heteket töltöttük együtt a férjemmel friss házasokként, ami egyszerre volt otthonos, mégis teljesen új érzés. :)

A nyarat egy rövid, finn hétvégével ünnepeltük, ami nagyszerűen sikerült. Helsinki rekordsebességgel lopta be magát a szívembe, és titkon reménykedem, hogy lesz még alkalmam Finnországban barangolni! Az ősz viszonylag eseménytelenül telt, bár az otthoni hazalátogatás mindig szuper programokban bővelkedett, ahogy az adventi készülődés is. Hosszú idő után újra színházba mehettem a férjemmel, de a nyár folyamán Anyukámmal is ez volt az egyik kedvenc közös időtöltésünk. Nagy élményt jelentett a Magyar Zene Házában járni, és bejárni az állandó kiállítás valamennyi részét. A húgom, a keresztanyukám és az unokatesóm látogatása pedig minden szempontból fantasztikus betetőzése volt az évnek, ami a fentekkel és a lentekkel együtt életem egyik legmeghatározóbb esztendejévé vált. 

Előző részek: 2022 · 2021 · 2020 · 2019 · 2018 · 2017 · 2016

Még mielőtt nekilátnék az évösszegző posztnak, szerettem volna "méltón" búcsúztatni az óévet, és a havi záró rovatnak is egy teljes keretet adni. 2023 utolsó hetei villámgyorsan elrepültek, még a szokásosnál is gyorsabban múltak a napok. Ráadásul itt, északon, már november végétől folyamatosan havazik, így az advent szinte mindig tökéletes téli hangulatban telik. :)

A november teljesen nullás, viszont a december igen bőkezű volt hozzám: kereken 5 könyvvel gazdagodott a kis könyvtáram. A drága férjem lepett meg elsőként az új Barreau-val, aminek nagyon örültem, a maradék 4 kötet a karácsonyi csomagomban kapott helyet. Bővült az Attenborough-, az Oltári Austen-, illetve a Kavagucsi részleg, az utolsó választottam pedig egy Patat Bence válogatásában és fordításában kiadott verseskötet, a Szólj, ha kell egy barát. Utóbbira elképesztően kíváncsi vagyok, de mindegyik szerzemény szívemnek kedves darab. ♡

Az olvasást is jól megtoltam a végére, így végül 10 könyvvel zártam az évet. Műfajukban ismét igen vegyes társaság verődött össze; akad köztük romantikus, ismeretterjesztő, de még karácsonyi szakácskönyv is! Egy Harry Potter és a Tűz Serlege újraolvasással indítottam, ami mindig otthonos érzéseket kelt bennem, majd jöttek a rövidebb, várólistacsökkentő kihívásra beválogatott versenyzők: a Használati utasítás Izlandhoz (rövid, de szellemes), az Esznek-e a halottak epertortát? (bűbájos és szerethető), a Muminpapa hőstettei (kalandos), és a Sinrin-joku (informatív és gyönyörűen illusztrált). A titkos csillagvizsgáló nagyon pozitív csalódás volt, messze jobban élveztem, mint az írónő első regényét! Elképesztően érdekesnek találtam még Andersen utazási naplóját, amit a Könyvhéten zsákmányoltam, és igen jó találatnak bizonyult. 

És persze a karácsonyi hangolódás sem maradhatott el: a Louisa May Alcott novelláskötet kissé felemás érzéseket hagyott bennem, ennek ellenére kellemes élményt nyújtott, illetve a Skandináv karácsony is felemelő délutáni kikapcsolódás volt. Sütni még nem sütöttem belőle - egyelőre -, de jó pár szuper receptet találtam, amit az új évben mindenképp ki szeretnék próbálni! Egyedül Papp Diána rövidke, nyúlfarknyi novellája okozott egy kis csalódást - számomra túlságosan gyorsan ért véget, és a főszereplőt sem zártam túlzottan a szívembe. De egy kis fiaskó igazán belefér. :) 

Ezúttal nem találtam olyan sok szimpatikus címet a streaming szolgáltatóknál, mint korábban, úgyhogy a karácsonyi filmes merítés is jóval kisebb lett. Többnyire újranézésekkel töltekeztem, de azért akadt egy-két ígéretes darab, nevezetesen a Múlt karácsony, és A karácsonyi vihar. Az előbbi kifejezetten keserédes, és minden bizonnyal Emma Thompson, illetve Emilia Clarke remek alakításai nélkül sokkal kevesebb lenne, míg a norvég minisorozat elképesztően szerethető és emberi. Kicsit olyan, mint az Igazából szerelem, csak épp skandináv felfogásban. Mondanom sem kell, imádtam az egészet, és gyanítom, hogy jövőre is újra fogom nézni. 

Továbbá kipörgettük még A korona utolsó felvonását (kissé Diana-centrikus lett a végére, ennek ellenére borzasztó sokat tanultam belőle), Az élet dicsérete legfrissebb évadát (ami mindig mosolyt csal az arcomra), Az élet a bolygónkont (látványos és elképesztő), valamint a Télapuk folytatását (kellemes kis blődség, de semmi több). 

November első hetét még otthon töltöttük, majd hirtelen belecsöppentünk a karácsonyi előkészületekbe. Az idén nagy fába vágtam a fejszém, ugyanis kitaláltam, hogy mindkét családomat szeretném meglepni egy-egy általam készített sütikkel teli dobozzal. A dobozokat már korábban beszereztem egy cukrászkellékes boltban, és a lista is hamar összeállt - már csak az időt kellett ügyesen beosztani. Szerencsére ez is a lehető legjobban alakult, és időben elkészült minden. Összesen 8-féle sütit sütöttem, és kivétel nélkül mindegyik hatalmas sikert aratott. :) 

A december másik nagy durranása a húgomék látogatása volt, ami éppen advent első hétvégéjére esett. Ő nálunk vendégeskedett, míg a keresztanyukámnak és az unokatesómnak tőlünk pár perc sétára találtam egy szuper Airbnbt. A szombat reggelt már a Skanzenben kezdtük, ahol egy kiadós séta, ebéd, és karácsonyi vásár nézelődésen felül még az északi állatokat is felkutattuk. Egész nap csodás hóesés volt; pont olyan, mint a mesében. A nagy hidegnek köszönhetően ráadásul életemben először láthattam a hópelyhek mintáját! Sosem gondoltam, hogy a rajzok ennyire igazak, de a valóságban még csodálatosabbak ezek a kis törékeny apróságok. :) Vasárnap Norrtäljébe autóztunk, ahol hasonló időben jártuk be a városkát, majd a nap végén az Ikeába mentünk, hogy részt vehessünk a julbordon, azaz a karácsonyi svédasztalos vacsorán. A hétfő délelőtt már hamar elment, de még pont belefért egy gyors sigtunai látogatás, és egy búcsú fika a Tant brunben. Intenzív hétvége volt ugyan, de annál szuperebb felütése az adventnek. ♡

A Szentestét ezúttal is anyósomnál töltöttük, majd másnap mentünk haza, hozzánk. December 26-án régi vágyam teljesült: megnéztük a Gyilkosság az Orient expresszent a Thália Színházban Szervét Tibor főszereplésével. Bár akadtak eltérések a könyvhöz képest, a megvalósítás rendkívül magas színvonalú lett, és a díszleteket is imádtam! A két ünnep közötti pár napot többnyire a családdal töltöttük, szilveszterre viszont visszatértünk a Mátrába, hogy aztán ott búcsúztassuk el a 2023-as esztendőt - így lett kerek a történet.