Az elmúlt hetekben nem voltam valami aktív a blogon, pedig a háttérben mindig zajlik az élet, csak most kicsit csendesebben. Cserébe viszont rendesen rákapcsoltam az olvasásra, ami valószínűleg annak is köszönhető, hogy az október már jóval esősebb, hűvösebb arcát mutatta az idén, így jólesett bekuckózni, és a táncoló mécsesfények mellett belebújni az aktuális könyvembe. :)

Egyedül az új, őszi Agatha Christie gyűjtemény került hozzám, de már nagyban ötletelek, hogy mit tegyek a szokásos karácsonyi rendelésembe, mivel jó pár cím összegyűlt a kívánságlistámon. Van pár tuti befutó; meglátjuk, mi fér bele az idén, és mi marad jövőre. :)

A két hónap alatt összesen 12 könyv csúszott le, bár, hozzáteszem, jó pár igen rövidke kötet is képviselteti magát, szóval nem csak vaskos monstrumok szerepelnek. Leginkább a magánkönyvtáram olvasottságának feltornászása motivált - 6 kötettel ráadásul ez egészen jól sikerült -, de egyébként is jólesett falni az oldalakat. Rég éreztem ekkora flowt magamban, úgyhogy egészen a hazautazásunkig igyekeztem kipörgetni a tervbe vett olvasmányokat. 

Hiába, az őszi idő kötelező elemei a skandináv krimik, ráadásul ilyenkor valahogy sokkal erőteljesebbnek érzem az atmoszférájukat. Kristina Ohlssontól, aki szép lassan komfortszerzővé nőtte ki magát nálam, rögtön két könyvet is beválogattam, míg az újonc Søren Sveistrup, akitől most olvastam először, és ugyan lendületesen kezdett A gesztenyeemberrel, mégis, filmben valahogy gördülékenyebbnek éreztem. Régi adósságomat róttam le Fekete István megismerésével, aki teljesen elvarázsolt a Csí és más elbeszélések c. kötetével. Illetve, nyilván a Vukot anno nekem is felolvasta Anyukám, de nem emlékeztem rá, hogy az író ennyire szépen és érzékenyen bánik a szavakkal. El is határoztam, hogy fogok még tőle olvasni, mert ezt az egyedülálló stílust, ezt a költőiséget senki másnál nem tapasztaltam még. A japán haikukkal való ismerkedésem is jól sült el, ahogy a cicás történetekben bővelkedő Hiro Arikawa novellásgyűjtemény is nagyon betalált nálam. 

A balatoni sellő hibátlanul hozta a régi lányregények hangulatát, igazi utónyári miliőt varázsolt nekem, akárcsak Leiner Laura állatkertben játszódó felnövéstörténete. A Kerek élet fája ezzel szemben sokkal inkább a régi időkről mesél; csodás kalendárium telis-tele ősi tudással és bölcsességgel. A Ház a parton spin-offja sajnos nem annyira ragadott magával, mint vártam volna, viszont a német származású Carsten Henn táncba és sütésbe oltott lírai, érzékeny kisregénye egészen kellemes meglepetés volt. 

Egy cseppet megcsúsztam ezzel az összegzővel, így szeptember közepe felé járva, de annyi baj legyen. :) A nyár második fele rendesen felpörgött, és igazán sikerült kimaxolni, azt hiszem. Bár az idő Svédországban nem volt annyira vészes, sőt, az idén kimondottan hűvös nyarunk volt, otthon azért kaptunk egy adagot a megszokott kánikulából, csak hogy meglegyen az igazi nyár érzet. 

Mindösszesen két könyvet szereztem be, pont havonta egyet, viszont mindkettő kívánságlistás volt. Először A balatoni sellőt (fun fact: az egyetemen az írónő a BA-s szaktársam lakótársa volt, így találkoztam is vele, bár ő biztosan nem emlékszik rám :)), aztán augusztusban, levásárolva a maradék összeget a Libri ajándékkártyámról, a csodálatos, illusztrált Erdők-mezők népmeséi kötet került fel a polcomra, amivel már a megjelenése óta szemeztem. Elképesztően igényes kiadásokról van szó, öröm ilyen szépségekkel bővíteni a könyvtáramat! 

Noha a 6 könyv nem tűnik soknak, az utóbbi időben nem a mennyiségre gyúrok, hanem ráérősen, a magam örömére válogatok. És ez így most eléggé bejön. :) A Rómában jársz éppen nem volt annyira nyerő választás, de esténként pont jó volt kikapcsolódni vele, és ennél többet nem is várnék el egy chick-littől. A Mesék a csodakertről viszonylag nagy falatnak tűnt, mégis maximálisan megérdemelte a rá fordított időt. Remek válogatásról van szó, ráadásul most olvastam először Boldizsár Ildikótól, de biztos, hogy nem utoljára. Tom Felton önéletrajzi kötete nálam tutira bekerül az év kedvencei közé, annyira őszinte és humoros írás! Sejtettem, hogy tetszeni fog, de azt nem, hogy ennyire. :) Kristina Ohlsson új sorozatának nyitókötete, a Viharjelzés ugyancsak jó döntésnek bizonyult, alig várom, hogy folytassam a következő résszel! 

Az örökség trilógia befejező kötete nem lett ugyan a kedvencem, mégis úgy éreztem, tartozom annyival magamnak, hogy elolvasom. Viszonylag hamar végeztem vele, főleg, mert hajtott a kíváncsiság a végével kapcsolatban, és szerencsére abszolút pozitívan csalódtam benne. Végül a nyarat Csuja Imre és Csáki Judit interjúkötetével zártam le, ami igen tanulságos élmény volt. Csuja munkásságát régóta élénk figyelemmel követem, és bár hallottam az őt ért tragédiákról, egészen másként csapódott le bennem úgy, hogy az ő szavain keresztül olvastam róla újra. Nagyon érdekes személyiség, és ahogy verset mond, az tényleg maga a csoda. Érdemes meghallgatni! 

Júliusban javarészt könnyed, francia vígjátékokkal szórakoztunk. Nem mindegyik bizonyult egyformán erősnek, de ami mindkettőnknek nagyon tetszett, az A hónap dolgozója. Kifejezetten értékeltem benne azt a kis skandináv kikacsintást, de azért nem mindenki ennyire "elvetemült" itt, ezt mindenképp hozzá kell tennem. :D A blockbusterek közül az új Indiana Jones részt én kimondottan élveztem, szerintem nagyon jól sikerült darabja lett a sorozatnak, és abszolút méltó búcsú Harrison Fordtól is. A kis hableány élőszereplős változata viszont nem ragadott annyira magával, valószínű nem kerül újranézésre a közeljövőben. A Disney-féle rajzfilmet még mindig jobban szeretem. :) A játszma ellenben nagyon meglepett, sokkal feszesebb és izgalmasabb, mint A vizsga. Ez a rész egyértelműen Kulka János jutalomjátéka; fantasztikus, ahogy egy-egy pillantásával, kézmozdulatával is mennyi mindent ki tud fejezni. A Netflixen mindkét film elérhető, nagyon ajánlom! 

Augusztusban már kevesebb filmet fogyasztottunk, inkább sorozatok kerültek terítékre. Többek között a Miracle Workers negyedik évada (totálisan elborult, de Daniel Radcliffet még mindig imádom benne), az És egyszer csak... folytatása (könnyed kikapcsolódás), az Our Planet új részei (kicsit akciódúsabb a kelleténél, viszont változatlanul lenyűgöző), a High School Musical - The Musical befejező évada (igazi guilty pleasure, nagyon megszerettem), és a még most is tartó Only Murders in the Building, ami a tavalyi év egyik kedvence lett. 

Rögtön egy nagyon izgalmas úttal kezdődött meg számomra az igazi nyár. Már egy ideje benne vagyok egy projektben, aminek keretén belül külföldiek számára szervezünk egy biciklis-zenés fesztivált. A helyszín pedig nem más, mint a Genfi-tó, azaz a Lac Léman. Három határmenti falu, valamint Carouge, Genf elővárosa vett részt az első alkalommal. Svájci-, ukrán-, belga-, illetve magyar művészek egyaránt szerepeltek a programban, úgyhogy elég színes volt a paletta. Én egyébként a jazz részleg felelőse voltam, így esett, hogy együtt ebédeltem a zenészekkel, akik mind elképesztően kedvesek és alázatosak voltak. És olyan műsort adtak, hogy azóta is fülig ér a szám, ha visszagondolok rá. Hatalmas élmény volt! :) Ráadásul még egy kis genfi városnézésre is jutott időnk, úgyhogy minden szempontból emlékezetes négy napot tudhatok magam mögött. 

A Svédországba való visszatérésem előtt megnéztük Anyukámmal és a húgommal a Munkácsy kiállítást, majd egy szokásos két órás repülőút után hipp-hopp újra a kellemes, kicsit esős svéd nyárban találtam magam. Igyekeztünk kellően kiélvezni az első együtt töltött heteket friss házasokként, úgyhogy hétvégente kirándulni mentünk, mozizni, kiállítást nézni, piknikezni... Mesebeli három hét volt! 

Augusztusban újra hazalátogattunk, ezúttal a kisebbik unokaöcsém keresztelőjére. Néhány kötelező elintéznivaló mellett kihasználtam az alkalmat barátnős, ismerősökkel való találkozásokra, de jutott idő egy kis családi Ikeázásra, illetve az anyósommal és a férjemmel a vácrátóti arborétumba is eljutottunk, ahol először csodálhattam meg a híres lótusz virágzást. :) A nyár betetőzéseként az utolsó augusztusi hétvégét Finnország fővárosában, Helsinkiben töltöttük, ami minden kétséget kizáróan tökéletes lezárásul szolgált. ♡

Tavaly ugyan kihagytam, idén viszont úgy gondoltam, szívesen összegezném az eddigi olvasmányaimat. A címével továbbra sem vagyok kibékülve, kicsit béna, de legalább rávilágít arra a tényre, hogy mások szerint is mennyire gyorsan megy az idő - legalább ezzel a kijelentésemmel sosem vagyok egyedül. :) És mivel ma ünnepli a blog a hetedik szülinapját, nem is találhattam volna jobb alkalmat, hogy megírjam ezt a bejegyzést! Hip hip hurrá!

Ahogy végigfutottam az olvasmánylistán, változatlanul azt gondolom, hogy az idén A vidéki templom titkai került fel nálam a dobogó első fokára. Annyira kedves, bájos, szívmelengető történetről van szó, amit szimplán jólesik olvasni, mert boldoggá tesz. Nem történik benne semmi hókuszpókusz, nincsenek benne hatalmas csavarok, sem mágikus lények, csak két fiatal, akik a tenni akarásukkal, a hitükkel és az egymásba vetett bizalmukkal fellendítik egy kicsiny közösség életét. 

Szerencsére ezen sem kellett sokat gondolkodnom: a Kakukkfióka minden szempontból méltó folytatása lett a Fjällbacka sorozatnak. Hiába próbálkoztam más skandináv krimi szerzőkkel, Camillát egyelőre senki sem tudja letaszítani a trónról. Fogalmam sincs, hogy miért, de gyanítom, hogy a fantasztikus tájon kívül - amit volt szerencsém élőben is megcsodálni -, az otthonosság melengető érzését nyújtja minden egyes alkalommal. Furán hangozhat ez, tudom, főleg úgy, hogy egy krimiről beszélünk, de mégis igaz. 

Lássuk csak: A balatoni sellő, az Emma, illetve az új Wohlleben kötet is határozottan ide kívánkozik. Szerencsére mindhárom itt várakozik a polcomon, és reményeim szerint még az idén mindegyik sorra kerül - vagy legalábbis nagyon fogok igyekezni, hogy így legyen. 

Elképesztően belelkesültem a Selma Lagerlöfről szóló életrajzi regény láttán, ezt nagyon szeretném beszerezni, illetve örömmel láttam, hogy folytatódik az Oltári Austen sorozat, méghozzá a Meggyőző érvekkel. Ez utóbbi is abszolút must have darab, semmi kétség. És van itt még valami, ami egyelőre csak halvány sejtés, de nagyon úgy fest, hogy a Manó Könyvek még az idén előrukkol egy gyönyörűséges Anne otthonra talál kötettel, amivel nagyon-nagyon szemezek. :) 

Az Ezer hajó Natalie Haynes-től. Bevallom, kicsit szomorú is vagyok miatta, mivel azt reméltem, hogy valamennyire felér majd a csodás Madeline Millerhez, de erről sajnos szó sincs. Meglepett az a brutalitás, nyers erőszak, ami végigkísérte az egész történetet. Tudom, hogy a témája is részben megkövetelte, elvégre a trójai háborúról szól, mégis abban bíztam, hogy ez az agresszív kegyetlenség nem nyer ekkora teret. Tévedtem... Azóta már meg is szabadultam tőle.

Ide a ma reggel befejezett memoárt hoznám, ami nem más tollából származik, mint a Draco Malfoyt alakító Tom Feltonéból. Sejtettem, hogy élvezni fogom, de azt nem, hogy ennyire! Tom elképesztően jó humorú srác, akit legszívesebben azonnal a barátjává fogadná az ember, de közben esendő, őszinte és igazán emberi is. Nyoma sincs semmilyen sztárallűrnek, teljesen hétköznapi fickó, aki nem csak a saját életébe avat be minket, de a Harry Potter kulisszatitkaiba is. Egyszerűen imádtam! 

Zelei Anna hazai erdőkről szóló kötete, és az ezzel kapcsolatos edukációja, természetvédelmi munkája minden szempontból hiánypótló. Nagyon sokat tanulok és tanultam tőle, remélem, más is felfedezi, és megszívleli a tanácsait. Kövessétek, olvassátok, hallgassátok - érdemes! 

Hmm, ide most semmi konkrét nem jut az eszembe... 

Vinnie Fyfe, a bátor angol kislány, aki nem csak tehetséges rajzoló, de igaz barát is. 

A meghatottságtól is ér? Mert akkor A vidéki templom titkai. :)