2017 óta igazi sikerszériában vagyok, ami azt jelenti, hogy igen, immár negyedszerre vehettem át a plecsnit! Szokás szerint már januárban nekikezdtem a nagy gonddal összeállított kis listámnak, de most egészen decemberig kitartott az olvasnivaló, mert bizony becsúszott egy rövidke szünet, ami alatt egyáltalán nem fűlött a fogam egyik kötethez sem. Ilyenkor picit nehéz visszatalálni, és újra felvenni a megfelelő fordulatszámot - mégis sikerült! :) Nagyjából ugyanúgy oszlanak meg a számok, mint tavaly: hét kötetet választottam az alaplistáról, míg a cserecsapatból ötöt. 

(időrendi sorrendben)

#1 Sümeginé Tóth Piroska: Virágirodalom

#2 Tove Jansson: Muminbocs és az üstökös

#3 Edith Klatt: Rénszarvasok pásztora

#4 Tove Jansson: Varázskalap a Múminvölgyben

#5 Louisa May Alcott: Kisasszonyok

#6 Jean Webster: Nyakigláb Apó

#7 Michelle Marly: Coco Chanel és a szerelem illata

#8 David Michie: A Dalai Láma macskája

#9 Jenny Colgan: Kalamajka a Piciny Csodák Pékségében

#10 Eduardo Sacheri: Ilyen a boldogság

#11 Camilla Läckberg: Az idomár

#12 Sofia Lundberg: Az elveszett nevek füzete

▿▾▿

Maradva az előző évi tematikánál, most is egy-egy szóval fogom jellemezni valamennyi kötetet, hiszen szinte mindegyik szóba került már az idei havi zárásokban. 

Virágirodalom ∵ illusztrált gyönyörűség

Muminbocs és az üstökös ∵ megindító

Rénszarvasok pásztora ∵ tanulságos

Varázskalap a Múminvölgyben ∵ szeretnivaló szereplők

Kisasszonyok ∵ klasszikus báj

Nyakigláb Apó ∵ szívmelengető

Coco Chanel és a szerelem illata ∵ magával ragadó

A Dalai Láma macskája ∵ inspiráló 

Kalamajka a Piciny Csodák Pékségében ∵ reménykeltő 

Ilyen a boldogság ∵ törékeny szeretet

Az idomár ∵ ízig-vérig skandináv

Az elveszett nevek füzete ∵ keserédes 

Mindössze egyetlen könyvvel fürödtem be, méghozzá Gerald Durrell Állatkert a poggyászomban c. beszámolójával. Régóta szemeztem már vele, épp ezért lepett meg, hogy így alakult. Pedig az eleje kimondottan izgalmasan indult, de aztán valahogy túl sok lett az anekdotázás, és az érdeklődésemnek huss! - lőttek. Ahogy végigfutottam a címeken, az is feltűnt, hogy elég nagy számban (4) képviseltetik magukat a svéd szerzők. Hogy ez most tudatos volt-e vagy sem a részemről, azt nehéz lenne megmondani. Gyanítom, hogy inkább az előbbi. :) 

Szóval az élmény-olvasásnak maximálisan eleget tettem, új kedvenceket is avattam, ráadásul remekül szórakoztam a teljesítés közben. Hát kell ennél több? Nem is maradt más hátra: a sikeres teljesítőknek jár a kalapemelés, a kitartó olvasóknak egy nagy hajrá - menni fog! ;)

Már a novemberi zárásban is pedzegettem, hogy szeretnék írni egy téli listát, úgyhogy nem is vártam vele sokat - íme! :) Ez most elég évszak-specifikus lett: szinte mindegyik olvasmány vagy a közelgő ünnepekhez kapcsolódik, vagy pedig a télies időhöz fog szuper társaságot nyújtani. Reményeim szerint ezzel kicsit sikeresebb leszek, mint az őszi testvérével - ha mégsem, akkor sem dől össze a világ. Mindenesetre összeírni és tervezgetni is élmény volt, ahogy az már lenni szokott. :)

Mount Polbearne számomra egyet jelent a kuckós hangulattal és a friss tengeri levegővel, na meg a lunda imádó lelkem is kedvére tobzódhat, valahányszor felbukkan a csipogó Neil. Azt hiszem, Pollyval a valóságban is remekül kijönnénk, annyira szimpatikus és kedves karakter! Kíváncsi vagyok, ezúttal milyen kalamajka üti fel a fejét a kis halászvárosban, és Polly hogyan képes megbirkózni a kialakult helyzettel. Azért bízom benne, hogy a végére minden kisimul, és a karácsony szelleme sem késlekedik sokat. A fülszövege alapján határozottan izgalmasnak tűnik - alig várom, hogy belekezdjek! 

Szerintem nem árulok el nagy titkot azzal, ha azt írom, hogy a Netflixes adaptáció hozta meg hozzá a kedvemet, aminek minden kis részletéért rajongtam, így nem is volt kérdés: ide nekem a folytatást! Szerettem volna visszatérni a mogorva Dash és a mazsorett csizmás Lily körébe, hogy bepillantsak a happy end utáni életükbe. Valami azt súgja, nem lesz zökkenőmentes, és tele lesz a kezdő párkapcsolat tipikus kliséivel, de tudjátok mit? A rajongásom és a lelkesedésem úgyis sokkal nagyobb. :)

Sajnos elég régen olvastam a Waverley-nővérek duológia első kötetét, ennek ellenére biztos vagyok abban, hogy hamar sikerül majd felvenni a fonalat. A borítója és a leírása alapján is erősen a téli időszakhoz kapcsolódik, na meg SAA hétköznapi boszorkánysága éppen ideális egy finom forró csoki és a szállingózó hó társaságához. Emellett a jövő évi VCS listámba is beválogattam, szóval minden szempontból tökéletes választásnak ígérkezik. 

Skandináv mitológia, sarki fényt idéző borító és izlandi sagák? Ilyen kombóval nem csoda, hogy elsősorban a hólepte időkre tartogattam. Izland ugyanis régi bakancslistás álmom, egyszer nagyon szeretném személyesen is látni ezt a meseszép vidéket - de addig maradnak a könyvek, na meg a különféle eredettörténetek. Egyrészt sokat tanulok belőlük, másrészt ez a gyűjtemény első ránézésre is rendkívül igényesnek tetszik, tele képekkel és apró jegyzetekkel. Mondanom sem kell, már roppant izgatott vagyok miatta! :)

Régóta szemezek már Az északi erdő legendája sorozattal, különösen a hívogató borítója miatt. Az erdő szélén álló kunyhó, a kietlen orosz vidék, és a fantasy címke mind-mind valami különlegeset sejtetnek, na meg a retelling regényekkel abszolút le lehet venni a lábamról. Bevallom, az oroszok nem tartoznak a kedvenceim közé, ráadásul nem vagyok annyira járatos a népmesei világukban sem - ebben jócskán van pótolnivalóm. Mindig izgalmas a komfortzónámon kívülre merészkedni, így duplán érdekes felfedezés lesz ez nekem! [4/5 ☑]

Talán az egész évben ez volt számomra a legnehezebb hónap. Az érzéseim hol a mélybe rántottak, hol felemeltek, a kedvem is ingadozott. Erre még rátett egy lapáttal a folyamatos ködös-esős idő, ami nagyban lecsökkentette a kimozdulós lehetőségeket. Ugyanakkor beindult a karácsonyi dömping: felkerültek az égősorok, különböző füzérek díszítik a kerteket, és valahányszor a sötétben autókázunk hazafelé, mindig megcsodálom a világító csillagokat az ablakokban. Jólesik a lelkemnek ez a sok kis apró fényforrás - főleg a maratoni sötétségben. :) 

Nagyon visszafogott voltam, ugyanis a novemberem is teljesen nullás. Ellenben rendületlen lelkesedéssel fogyasztom az otthoni olvasatlanjaimat, és büszkén jelenthetem, hogy immár 28-ra csökkent a számuk! Az őszi TBR listával viszont nem voltam ennyire ügyes: mindössze két kötetet olvastam el az ötből, ami, hát, lehetne jobb is. Az egyedüli mentségem, hogy borzasztóan impulzív olvasó vagyok, emiatt nem mindig sikerül azokat kipipálni, amiket előzőleg elterveztem. Ettől függetlenül nagyon tetszik ez a forma, és még ha nem is úgy alakul, ahogy szeretném, tök jó elmazsolázni és csemegézni a várólistás kötetekből. Szóval a téli verzió sem várat sokat magára, hamarosan azt is közzéteszem! :)

Ezúttal öt könyvet olvastam ki a hónapban - akadt itt ifjúsági, fantasy, skandináv, és egy kortárs novellafüzér is! 

Leiner Laura frissen megjelent regényével kezdtem, azaz a Bízz bennemmel. Mivel az IOV trilógia meglehetősen hullámzóan teljesített, picit kétkedve kezdtem neki. Nyilván, Laurát ismerve, olvastatta magát, úgyhogy ebben nem volt hiba, ellenben zavaróan sok oldalt szentelt a kommenteknek. Értem én, hogy valamivel meg kell fogni a fiatal olvasókat, és ez a közlési forma közelebb áll hozzájuk, de amikor oldalakon keresztül olyanok szerepelnek, hogy "lol", "adom" vagy "XD", azért az elég hervasztó... Ami viszont pozitív, hogy nincs függővég, és a felvezető is elég izgalmasnak mondható, úgyhogy részemről bizalmat szavaztam a folytatásnak. Ezután a Faye sorozat második része következett, az Ezüstszárnyak, ami az előzetes vélemények alapján nem sikerült túlzottan acélosra - és ezt sajnos én is osztom. Camilla tehetséges írónő, ez nem is kérdés, azonban ez a kötet csak nyomokban tartalmazott krimi elemeket - sokkal több jutott a drámából és a felesleges picsogásból. 

A Fénytörések már viszonylag régóta birizgálta a kíváncsiságom - pláne, hogy a Mulan az egyik kedvenc mesém. Mégsem varázsolt el annyira, mint vártam, pedig a kiindulási alap kimondottan érdekesnek tűnt, hiszen Shang kapitány megmentéséről szól a történet. Mégis gyakran túlírtnak éreztem, a tényleges cselekmény fele ennyi oldalba is elfért volna. Innen hazafelé vettem az irányt, és merültem bele a sok kis apró mesébe, ami a fővárosról szólt. A 100 szóban Budapest sokoldalú és megkapó válogatás, amiben jól keverednek az érzések és a hangulatok. Nem mindegyik egyformán minőségi írás, de maga a koncepció rendkívül ötletes. Végül a Nyakigláb Apóval zártam a novembert, ami abszolút méltó befejezésül szolgált. Judy Abbott szinte az első pillanattól fogva belopta magát a szívembe - utazásai, internátusi kalandjai és bimbózó szerelme mind-mind megmelengették a lelkemet. ♡

Filmek és sorozatok 

Sajnos képtelen voltam decemberig várni, így amint megjelentek az első karácsonyi filmek a Netflixen, nem volt megállás. :) Bár az előzetese alapján ígéretesnek tűnt, annál nagyobb koppanás volt a Holidate, ami hatalmas csalódás - káromkodós, unalmas, ráadásul kicsit sem szerethető. Ehhez képest a Karácsonyi hadgyakorlat egy fokkal nézhetőbb, de közel sem üti meg a kívánt mércét. Kissé nehezemre esett elvonatkoztatni attól, hogy a pasi egy és ugyanaz Catoval az Éhezők viadalából, na meg a nagy vonzalom sem volt annyira szembeötlő. Sebaj, ezt is kipipáltam. A Karácsonyi cserebere anno a legbűbájosabb film címet vitte el nálam, és azóta mindig újranézem az ünnepek közeledtével. Amikor megtudtam, hogy idén érkezik a folytatása, majd' kiugrottam a bőrömből! Csakhogy Vanessa Hudgens hiába kedves és szimpatikus főhősnő, egyszerre három szerepben viszontlátni kicsit sok(k) volt. Hasonlóan alakult a viszonyom a Karácsonyi krónikák 2-vel is: Chris Columbus neve predesztinálta a giccs jelenlétét, ám ezt sikerült jócskán megfejelnie - legnagyobb sajnálatomra.

Ami azonban teljesen levett a lábamról, és jóformán minden epizódját egyformán imádtam, az egyértelműen a Dash & Lily! Rajongtam a karácsonyi fényekben úszó New York-ért, a színészekért, a zenéért, a feladatokért... Instant szerelem minden egyes képkockája! ♡ Pozitív csalódásként ért A megfelelő jelölt is, ami, mint utóbb kiderült, egy gigahosszú olvasmány adaptációja, nem mellesleg teljes egészében Indiában játszódik. Alapvetően egy fiatal lány kiházasításáról szól, de a háttérben felsejlik a politika, a társadalmi hovatartozás, és a vallás kérdése is. Szuper, hogy ilyen jellegű tartalmakkal is előrukkolnak - bízom benne, hogy készül még hasonló műsor! :) 

A november nem mindig kedvez a kültéri programoknak - most sem hazudtolta meg magát. Csupán két alkalommal ruccantunk ki: először Västeråsba, majd a hónap vége felé az egyik kedvenc helyemre, Gamla Uppsalába. A köztes időben karácsonyi ajándékokat szereztünk be és készítettünk házilag, ami elengedhetetlen kelléke az ünnepi hangolódásnak. 

A västeråsi skanzenben már ismerősen bóklásztunk, mivel márciusban ott töltöttük a szülinapomat, viszont mindenképp szerettem volna visszatérni, és látni a hulló falevelek ölelésében is. A korai sötétedés miatt mindössze egy órácskát mászkáltunk, ám ez éppen elégnek bizonyult ahhoz, hogy lássuk a kecskéket, és a kíváncsi nyuszikat - nem beszélve a hangosan gágogó libákról! A kiadós séta után a helyi bevásárlóközpontba igyekeztünk, mert ott is található egy Søstrene Grene üzlet, ami vitathatatlanul az év felfedezése - hála az egyik kedvenc YouTuberemnek. Nyáron jártam először ebben a dán lakberendési boltban, és azonnal lenyűgözött, épp ezért a karácsony közeledtével nem csak a lakásba, de ajándékba is vettünk néhány apróságot. 

És ha már november, nem is találhatnék jobb alkalmat arra, hogy összegezzem az őszi bakancslistámat is. Ami azt illeti, a termelői gazdaságot és a stockholmi temetőt mindenképp kipipálhatom - mindkettőről beszámoltam az előző havi zárásokban. A VCS befejezése folyamatban van, az utolsó könyvet fogyasztom épp, úgyhogy ezzel is jól állok, ellenben svéd könyvet egyáltalán nem vettem a kezembe, ahogy a Tyresta Parkba se jutottunk el. De aggodalomra semmi ok, mindkettőt szeretném pótolni a közeljövőben! :)

Hosszas őrlődés után úgy döntöttünk, hogy az idén Svédországban töltjük az ünnepeket, nem utazunk haza. Borzasztóan nehéz volt ezzel a gondolattal "megbarátkoznom" és elfogadnom, egyáltalán nem erre a forgatókönyvre készültem. Az utolsó pillanatig reménykedtem, hogy végre láthatom a családomat és a cicusomat, másra sem vágytam hetek óta... Úgyhogy megengedtem magamnak, hogy rosszul érezzem magam, hogy dühöngjek, sírjak és azóta érezhetően jobban vagyok. Sőt, mostanra kialakult bennem egyfajta elfogadás - végtére is nem szeretném tönkretenni a karácsonyt. Inkább megpróbálom kihozni belőle a legjobbat. Mert megérdemeljük, hogy békés és boldog legyen - kettesben is. 

Szóval tele vagyok megvalósításra váró tervekkel, már fejben összeraktam a karácsonyi menüt is - egyedül csak a hó hiányzik! Reménykedem, hogy lassacskán az is megérkezik, én mindenesetre készen állok: készítem a szívem és a lelkem, hangolódom, és töretlenül bizakodom. ♡

Ugyan a november egy kicsit már a télhez áll közelebb, mintsem az őszhöz, nem tudtam ellenállni ennek a hangulatos kérdezz-feleleknek. Na meg utoljára nyáron volt ilyen típusú poszt a blogon, ráadásul már tavaly is kitöltöttem egy hasonlót, úgyhogy le sem tagadhatnám, hogy eléggé élvezem megírni őket. :) 

Bármilyen meglepő, de ide az Együtt lehetnénket írnám. Szeptember végén olvastam el anno, és Gavalda simogató, édesbús története annyira magával ragadott, hogy azóta akaratlanul is ehhez az évszakhoz csatolom. Nem emlékszem, hogy mikor játszódik pontosan, viszont számomra pont azt az átmenetet képviseli, amit úgy szeretek: ahogy a napok lassacskán átcsúsznak a hűvöskés, sárguló leveles, avarban sétálós időszakba.

Kétségkívül az egyik legkedvesebb hónapom az évben, különösen a sárga ezernyi árnyalatában tündöklő természet miatt. Ilyenkor érzem igazán találónak Camus mondatát, miszerint "ősszel minden levél virággá változik." Igyekeztem is kellőképpen kiélvezni a napsütéses órákat: sétáltam a környékbeli erdőkben, különféle terméseket gyűjtögettem, sőt, még falevelet is préseltem, amiből egy szuper füzért fabrikáltam a bejárati ajtónkra. 

Igazából nem volt ez egy tervezett beszerzés, ahogy mondani szokták, csak úgy "becsusszant". Mivel többen is lelkesen nyilatkoztak róla, gondoltam, vetek egy pillantást a Book24 szépséghibás részlegére. Ahogy görgettem az oldalt, egyszercsak felbukkant egy régóta vágyott kötet: a Hygge. Nos, 40%-os kedvezménnyel abszolút megérte, és mivel önhibámon kívül a másik Wiking könyvem is sérült, úgy gondoltam, jól megférnek majd egymás mellett. :) Egyelőre sajnos nem tudom, mennyire tér el egy ép példánytól, de reményeim szerint karácsonykor végre kinyitogathatom az április óta felgyűlt csomagjaimat. Mondanom sem kell, mindennél jobban vágyom erre! 

Kereken három könyvvel bővítettem az idei olvasmányaim sorát, amiből kettő ráadásul saját példány. Már ott tartok, hogy csupán harminc olvasatlanom van, ami egészen döbbenetes szám. Ez azt jelenti, hogy jelenleg 85%-os olvasottságon állok a moly szerint, és bizony közel sincs itt az év vége, úgyhogy tervezek még párat addig! :) 

Elsőként a Muminpapa és a tenger nyitotta a sort, ami a vélemények alapján meglehetősen megosztó résznek számít a sorozatban. Valóban nem egy könnyed történetről van szó, mégsem bántam meg, hogy sorra kerítettem. A hangulata kissé nyomasztó, ráadásul a helyszín sem túl szokványos, ugyanis szinte végig egy elhagyatott világítótoronyban járunk, ami egy kietlen, sötét szigeten található.  Semmiképp sem gyerekeknek íródott, ez tisztán látszik, a felnőttek viszont könnyedén elveszhetnek benne, mert Tove lírai énje itt bontakozik ki igazán. Különleges és keserédes történetnek mondanám, ami tökéletesen illik a borongós, esőáztatta estékhez. Ezután Kanada erdeiben találtam magam, Bob nyomában, aki elhatározza, hogy felneveli a rá bízott három medvebocsot: Rozsdást, Vakarit és Poroskát. Nem csalódtam: A medvék és én egy rendkívül szép és megható írás, melyen még a mesélő szikár stílusa ellenére is átsejlett az a sok-sok szeretet és alázat, ami azt a fantasztikus három évet jellemezte. Ahogy számítottam rá, sokat tanultam a mackókról, emellett a kanadai erdők élővilágáról is egy rendkívül összetett képet kaptam, amire, bevallom, nem is számítottam. Bemutatja, hogy az élet olykor kegyetlen, igen, de a legnagyobb veszélyt mégis az ember jelenti. Nyilván... 

Végül egy hirtelen jött sugallatnak engedve, a Miután elvesztettelekkel zártam a hónapot. Olvastam róla hideget és meleget, azonban a várakozásaimhoz képest egész gyorsan végeztem vele. Valóban egy másik Louisa mutatkozik be, aki, mondhatni, köszönőviszonyban sincs az előző regényben szereplő énjével, de hát teljesen érthető, hogy időbe telik feldolgoznia a történteket. Tetszett, hogy Jojo Moyes milyen érzékenyen nyúlt a témához, ettől függetlenül abszolút hihetően és emberien ábrázolta Louisa fejlődését. Bár nem lett a kedvencem, nem gyakorolt rám akkora hatást, mint az első rész, ennek ellenére bizalmat szavazok a befejezésnek. 

Majdnem az egész októbert Attenborough bácsi munkásságának szenteltem, ami nem csak komplett sorozatot, hanem három "egész estés" filmet is jelentett. A friss Netflix dokumentumfilm, azaz az Egy élet a bolygónkon mindennél aktuálisabb és fontosabb üzenettel bír. Bárcsak mindenütt értő és érző fülekre találna! Ehhez képest jóval nosztalgikusabb és elbűvölőbb a BBC készítette összefoglaló, ami David öt évtizeden át tartó televíziós munkásságát mutatja be, beleértve az ikonikus sorozatainak kulisszatitkait is. Elképesztően élveztem - legfőképp azokat az archív felvételeket, melyeket a gyűjtőexpedíciók során forgattak. 

A felsorolt alkotásokon felül kellemes meglepetésül szolgált az Enola Holmes, az Instant család, és az Emily Párizsban is. Bár az utóbbira rendesen ráhúzták a vizes lepedőt, a maga nemében szerintem szórakoztató és könnyen emészthető sorozat. Külön értékeltem, hogy az epizódok sem nyúltak maratoni hosszúságúra, így tökéletes dara-kategória. 

Végül, de nem utolsósorban muszáj kiemelnem a Blue Planet második évadát, ami jóformán az első pillanattól fogva rabul ejtett. Nem csak azzal, ahogy a tengerekről mesélt, hanem a sok kis apró történettel. Ki gondolta volna, hogy egyes halak kimondottan okosak, és hogy a polipok képesek tökéletesen álcázni magukat? A víz alatti felvételek és hangok egyfolytában azt az érzést keltették bennem, hogy én is ott ringatózom valahol a hullámok ölelésében, és első kézből figyelhetem meg az eseményeket. Jó szívvel ajánlom - nézzétek meg, érdemes! :) 

Ahogy végigpörgetem a fejemben az elmúlt hetek történéseit, szinte mindegyik mosolyt csal az arcomra. Fotóztam gyönyörű naplementét a sigtunai kikötőben, gyönyörködtem a tükröződő, őszi erdőben a Valloxen tó partján, fedeztük fel az esernyős utcát Stockholmban, és bóklásztunk a kedvenc helyeimen... Alig lehetett betelni a leveleken átszűrődő fénnyel, a ropogós avarral a talpam alatt, az itt-ott kibukkanó gombákkal... Csoda, hogy ennyire imádom ezt az évszakot? 

Ebből a kavalkádból a Skogskyrkogården az egyik legkiemelkedőbb, ami, túlzás nélkül állíthatom, minden várakozásomat felülmúlta. Bár az ember azt hihetné, hogy egy temető csupán a főút mellett helyet kapó zsúfolt terület lehet, erre alaposan rácáfol a stockholmi példa. A fák között madárfüttyögés hangja hallatszik, őzikék bukkannak fel egy-egy bokor mögött, miközben az erdő utánozhatatlan békéje száll az ott sétálókra. A sírok sincsenek túlcifrázva, többnyire mindenütt egy-egy kőtömb jelzi az elhunytak helyét. Nem is volt igazán temetőérzetem, sokkal inkább tűnt egy tágas, zöld övezetnek, ahol ismeretlen emberek nyugszanak a lombkoronák alatt. 

Hasonlóan pozitív élmény volt a hétvégén tett kiruccanásunk Eskilstunába, ahol nem csak a belvárost, de a helyi állatkertet is feltérképeztük. Az utóbbi teljes Halloween hangulatban pompázott: mindenütt faragott dísztökök és kissé ijesztőnek szánt szalmafigurák bukkantak fel, miközben rendületlenül szólt a hangszórókból a sejtelmes zene. Az állatok közül jópáran melegebb helyre költöztek, ám még így is sikerült lencsevégre kapni a tigriseket, oroszlánokat, jaguárokat, gepárdokat, vagy épp a szurikátákat. Maga a hely nem túlságosan nagy, mi két óra alatt teljesen körbeértünk. Ezután barangoltunk egy kicsit az óvárosi házikók világában, ami szokás szerint teljesen levett a lábamról, de a nap meglepetése határozottan az a három kismókus, akikre egy idősebb úr hívta fel a figyelmem. Noha én is kiszúrtam az egyiküket, ahogy áttrappolt a füvön, ezután viszont szem elől tévesztettem, egészen addig, amíg észre nem vettem az elmélyülten fotózó bácsit. Halkan odasettenkedtem hozzá, aki a szájára tette a kezét, jelezve, hogy maradjak csöndben. Ezután az ágakra mutatott, ahol a jelek szerint nem is egy, hanem három mókus ugrándozott! Ilyenkor tökéletesen elvesztem az időérzékem, úgyhogy csak arra lettem figyelmes, hogy a párom is megérkezett mellém, és együtt figyeltük tovább az eszegető csapatot. :)

Az esős napokon boldogan tüsténkedtem a konyhában, ahol többek között isteni szilvás galette-et sütöttem, amivel régóta szemeztem már, sőt a fahéjas csiga ünnepére is különlegesebb tekercsekkel készültem. Életemben először főztem Pumpkin Spice szirupot, ami azóta elengedhetetlen kelléke a reggeli kávéimnak - tényleg elképesztően finom! Hódolva a krémleves iránti szenvedélyemnek, majdnem minden héten főztem egy adagot - hol céklával, színes sárgarépákkal, vagy épp sütőtökkel. Számomra továbbra is ez az egyik legtökéletesebb őszi comfort food. :) 

A történetünk valamikor a 2000-es évek elején, Isaac Bashevis Singer Félelmetes fogadójával kezdődött, és az elmúlt évek alatt lassacskán egy máig tartó, hűséges kapcsolattá nőtte ki magát. Még a nagyszüleimtől kaptam meg ajándékba kislánykoromban, amit roppant nagy élvezettel forgattam. Később tudatosan, saját megfontolásból kezdtem gyűjtögetni a kiadványait, és elképesztően hálás vagyok, hiszen az etológiai témájú gyűjteményem jelentős részét is nekik köszönhetem. Innen talán már nem is olyan nehéz rájönni, hogy kiről beszélek: bizony, a Park Kiadóról! 

▿▾▿

Az időközben a Libri szárnya alá került kiadó jóformán a kezdetektől részt vett az olvasóvá nevelésemben. Nem csak az előbb említett kötettel, hanem a könyvtárból előszeretettel kikölcsönzött Szemtanú sorozattal, amihez gyakran fordultam, ha egy szorgalmi feladatomhoz kerestem plusz anyagot. Igen, akkoriban az internet egyáltalán nem hódított ekkora teret magának; helyette enciklopédiákból és különféle tudományos szakkönyvekből bogarásztam ki az engem érdeklő információkat. És bármennyire is időigényes volt ez a módszer, nagyon örülök, hogy még ebben a korban élhettem! Megvolt a maga bája a keresgetésnek, a kutakodásnak, a végén pedig mindig hatalmas boldogsággal töltött el a heuréka érzése.

Később, tinédzser koromban, picit eltávolodtam ettől a vonaltól, és fejest ugrottam a vámpíros-vöröspöttyös-romantikus tengerbe, ahol ugyan egy darabig jól éreztem magam, de valahogy éreztem, hogy nem egészen az én világom. Jó pár évvel ezután, egy könyvtáras nézelődés alkalmával találtam rá Katarina Mazettire, aki olyan nagy hatással volt rám, hogy az összes magyarul megjelent kötetét beszereztem. Sőt, ismerősöknek is hatalmas lelkesedéssel ajánlgattam, és legnagyobb meglepetésemre egyöntetű rajongást váltott ki szinte mindenkiből. Ugyancsak a könyvtárnak köszönhetem Nicolas Barreau-t, akinek első, magyarul megjelent regénye, A nő mosolya jelentette az ugródeszkát. Tudom, meglehetősen megosztó szerző, vagy szeretik vagy utálják, de engem már a borítóval kilóra megvett, hát még a Párizsban barangolós, idilli történeteivel! Antoine Laurain szintén ezt a könnyed stílust képviseli, ráadásul a fordítója egyben az én volt egyetemi tanárnőm, ami miatt pláne különleges helyet foglal el a könyvespolcomon. A kedvenc német erdészem, Peter Wohlleben műveit is a kiadó gondozza, nem beszélve David Attenborough csodaszép, új köntösben kiadott gyűjtőexpedíciós beszámolóiról, amiket nem csak olvasni öröm, de kézbe venni is élmény. 

Jelenleg nem kevesebb, mint 29 példány sorakozik a polcomon Parkéktól, de sokat elárul az a tény, hogy a kívánságlistámon is kapásból négy különböző cím szerepel tőlük. 

Hát végre megérkezett, újra itt az ősz! Kislánykoromban nem voltam annyira oda ezért az évszakért, de most, felnőtt fejjel, valami átkattant bennem, és teljesen a szerelmesévé váltam. Elsősorban az októbernek, merthogy vitán felül az a legszínesebb hónap, de azért a szeptember sem rossz - főleg itt, Svédországban. Már kezdenek színesedni a fák, a levegő is egyre csípősebb, és esténként jólesik magamra kanyarítani a meleg pulcsit vagy a pihe-puha takarót. :)

Hűen a tudatos énemhez, ezúttal nem vándorolt hozzám semmi. Még mindig ott figyelnek a polcon az előző években gyűjtögetett/kapott/vásárolt kötetek, úgyhogy most erőteljes magánkönyvtárfogyasztáson vagyok, és igyekszem apasztani a kupacot. Az év végéig szeretnék legalább öt könyvet kiolvasni, de ha ennél is többet sikerül, az egyenesen szuper!

Az a helyzet, hogy egyre inkább híve vagyok a lassú olvasásnak, különösen, ha olyan szerzőről van szó, mint Sir David Attenborough. Egyszerűen nem akartam vele sietni, sokkal jobban esett kisebb-nagyobb részletekben, de teljes szívvel belemerülni a kalandokba. Így, hogy szinte az egész hónapomat kitöltötte, imádtam vele együtt felfedezni Madagaszkárt, Ausztráliát és a Csendes-óceáni térséget, tobzódni a flóra és a fauna gazdagságában, és megismerni a bennszülött kultúrák különleges szokásait, hagyományait. Szerintem ezen a könyvön bűn csak úgy átszaladni - ehhez tényleg, igazán le kell lassulni, magunkba szívni azt a sok-sok tudást, életbölcsességet, amit a lapjai rejtenek. Persze, hogy rajongtam érte, ahogy az első részéért is, és rögtön a kedvencek közé is tettem mindkettőt, amit aránylag kevés olvasmány érdemel ki tőlem. Ma reggel ráadásul azt a hírt csíptem el a kiadó FB oldalán, hogy november végén érkezik a dokumentumfilmmel azonos című, Egy élet a bolygónkon kötet - nálam egyértelműen must have kategória! 

Láthatóan beindult az őszi filmdömping, már ami a Netflix kínálatát illeti. Én is sorra kerítettem, nem kevesebb, mint öt (!) saját készítésű alkotást tőlük, melyek közül a Más Ritmusra, illetve az Eurovíziós Dalfesztivál: A Fire Saga története okozta a legnagyobb meglepetést. Előbbi egy tipikus tinifilm, de én ezeket - ciki vagy sem - a mai napig imádom. :) Bár a főszereplő Sabrina Carpenter egy ideje elég híresnek számít ifjúsági berkekben, én ezidáig nem találkoztam vele. Viszont meglepően jó hangja van, arról nem is beszélve, hogy milyen isteni táncjelenetek tarkítják a filmet! A partnere A fiúnak, akiket valaha szerettem adaptáció 2. részéből ismert Jordan Fisher, aki, hát, erősen emelte a jelenetek fényét... Az utóbbi pedig egy vicces kis paródia az énekes versenyről, ami romantikus, zenés, és skandináv is, hiszen Izlandon játszódik a film egy része. Nem tagadom, nekem ez volt a hívószó, mindamellett, hogy Rachel McAdamst is tehetséges színésznőnek tartom. Olyan kis feelgood, kedves film, ami pusztán szórakoztatni akar, de azt legalább jól csinálja! Ó, és mint utóbb kiderítettem, egy svéd énekesnő, Molly Sandén kölcsönözte a hangját Rachelnek. :) 

Tovább evezve az Agatha Christie ihlette minisorozatok tengerében, szeptemberben a Tíz kicsi katonát néztük meg. A BBC most sem hazudtolta meg magát: remekebbnél remekebb alakítások, nyomasztó, sejtelmes hangulat és borzongató környezet jellemezte mindhárom epizódot. Ráadásul se én, se a párom nem olvastuk a szóban forgó regényt, így mindkettőnket a meglepetés erejével értek az események. A vége egyenesen brutális és sokkoló - Agatha néni nem cicózott, az biztos! 

A hónap abszolút kedvence viszont kétség kívül a Planet Earth második évada, amit konkrétan kötelezővé tennék mindenkinek! Jó, ilyenkor számomra teljesen megszűnik a külvilág, de Attenborough bácsi filmjeiről kizárólag szuperlatívuszokban tudok nyilatkozni. Nem csak a képsorok lenyűgözőek és bámulatosak, de amikor két ilyen koponya, mint Ő és Hans Zimmer találkozik, abból csakis valami minőségi és csodálatos kerekedhet ki. Mindenkit elvarázsol - kortól és nemtől függetlenül -, mert van benne valami plusz, valami megmagyarázhatatlanul magával ragadó. Nekem konkrétan a könnyeim csorognak rajta, és a mai napig lúdbőrözök a filmzenétől és az alatta futó jelenetektől... ♡ (Igen, a filmzenéktől extrém módon szentimentális leszek...)

Nem tétlenkedtünk szeptemberben - szinte minden hétvégét kihasználtunk, amikor persze sütött a nap is. :) Jártunk termelői gazdaságban, szedtünk vörösáfonyát az erdőben, és még Nynäshamnba is ellátogattunk! 

▿▴▿

Régóta terveztem, hogy jó lenne vörösáfonyát szedni az erdőben, pláne amikor szezonja van. Ezt úgy kell elképzelni, hogy minden létező erdőszakasz szélén libasorban állnak az autók, és a svédek családostul csemegéznek az erdő kincseiből. Gombát, és más ehető bogyókat szednek, élvezik a friss levegőt, és közben még piknikeznek is egy jót. :) Gombaszedésből már korábban jutott, úgyhogy ezúttal kifejezetten a vörösáfonyát vettük célba. Szerencsére egy remek termőhelyre bukkantunk, úgyhogy két óra mászkálás után össze is jött egy kis üvegnyi lekvárra való. Apropó: a lekvárfőzés lett az új kedvenc kikapcsolódásunk - nem csak vörösáfonyát, de szilvát is főztünk már be! :) 

A bakancslistám megvalósításaképp első körben a Resta Gård mellett döntöttem, mert viszonylag közel esett hozzánk, és a honlapjuk szerint minden kapható termékük öko minősítésű. Aznap nem volt olyan bombasztikus az idő, erősen lógott az eső lába, és legnagyobb sajnálatomra se zöldséget, se almát nem találtunk. Helyette mindenféle tejtermékkel és húsáruval roskadoztak a hűtők, de végül üres kézzel távoztunk, mert innen még másfele is terveztünk autózni tovább. Maga a farm két részből áll: az első felében be lehet járni a gazdaság istállóit, ahol  többek között találkoztunk egy anyakocával és a bűbájos, pettyes malackáival - na igen, itt elvesztem egy jó tíz percre. :) A második rész a boltból és egy kis kávézóból áll, ami nagyon hangulatos, rusztikus stílusban lett berendezve, viszont a vírus óta kerüljük a beülős helyeket, úgyhogy nem időztünk túl sokáig. Mivel innen nem messze található egy különleges templom, így Härkeberga felé vettük az irányt. Nagyjából tavaly fedeztük fel magunknak, viszont pont zárás után vetődtünk arrafelé, úgyhogy előzetesen lenyomoztam, mikor is tartanak nyitva. A látogatás maga ingyenes, és mivel a templom se túl méretes, elég gyorsan körbe lehet járni. Engem teljesen lenyűgöztek a festett mennyezeti ábrák: mindegyik tagadhatatlanul a középkori időket idézte meg előttünk. Elképesztő élmény volt! 

Végül az utolsó szeptemberi napok egyikén Nynäshamba autóztunk, ami egy viszonylag fontos hajózási pont, mivel Gdanskba is indítanak járatokat. Minket elsősorban a belváros és az erdő érdekelt - főleg, hogy kiderült, még egy szuper barlangra is bukkanhatunk! Sajnos hiába kerestük, egyszerűen nem találtuk meg, sőt, igazából elég nehéz rátalálni. Semmilyen tábla nem jelzi a hollétét, csak a szemfülesek és a tapasztalt mászók találnak rá. Sebaj, engem bőven kárpótolt a gyönyörűséges kis öböl, amihez kisétáltunk, illetve a mindenütt pirosló csipkebogyó bokrok. A belvárost már jóval csendesebb hangulatban jártuk be, de mindketten megállapítottuk, hogy egyszer vissza kell térni, hogy lássuk nyüzsgő mivoltában is. :)  

Kezdjük azzal, hogy mit is értünk mi a "könyvhörcsög" szócska alatt: bárkit, aki imád halmozni, mindenféle akciót kihasznál, és eufórikus öröm járja át, valahányszor megkaparintja az áhított példányt. Tegyük hozzá, rosszabb esetben a kötetek jó része aztán olvasatlanul aszalódik, hiszen ha valaki bekerül a spirálba, nehezen tud leállni. Épp ezért szeretném tisztázni, hogy a hagyományos értelemben véve én sosem voltam óriási harácsoló. Felmerülhet a kérdés: akkor mégis miért írok most erről? Mert bizonyos szempontból én is a részesévé váltam, és igen, volt egy olyan korszak az életemben, amikor úgy éreztem, hogy az olvasás rovására fog menni, ha nem lassítok a tempón. Tanulságok, tippek és tanácsok - egyszóval mindaz, amit az évek során levontam és hasznosítottam. 

A történetünk egészen a 2010-es évekre nyúlik vissza, amikor is regisztráltam a moly.hu-ra, és ami végül alapjaiban alakította át az olvasási szokásaimat. Egy egészen új világ tárult fel előttem, habár eleinte nem igazán találtam ott a helyem. Két érettségi tétel között viszont egyre többször időztem a könyvtárban, és sorra kölcsönöztem ki azokat az ifjúsági regényeket, melyekről vagy az oldalon szereztem tudomást, vagy pedig a fülszövegük keltette fel az érdeklődésemet. Ezzel egy időben kezdtem el könyveket vásárolni - korábban ez majdhogynem elenyésző mértéket öltött. Jobbára ugyanis az ajándék mesekönyveimre korlátozódott, melyeket többnyire a nagyszüleimtől kaptam. Nyilván a diákpénztárca meglehetősen szűkre szabott teret engedett, de azért így is beficcent egy-két zsákmány, különösen 2011 második felében. Akkoriban szereztem be többek között az egyik kedvenc Sarah Addison Allen lektűrömet, A csodálatos Waverley-kertet, illetve a kék borítós Bogar bárd meséit - mindkettő azóta igazi ritkaságnak számít, és jóformán egy kisebb vagyont kell kifizetni értük. Az volt a szerencsém, hogy a Westend aluljáró szintjén található könyvesbolt akkoriban még főleg könyvkölcsönzőként üzemelt, így amivel nem voltam maximálisan elégedett, azt egy bizonyos összeg levonása után visszavették, sőt, egyes könyveket harmadáron be is számítottak, amit rendszerint egy új kötetbe invesztáltam. Mondhatni a kecske is jóllakott, és a káposzta is megmaradt. :)  

A rá következő évben aztán elmerészkedtem életem első Könyvfesztiváljára és Könyvhetére, ami a magamfajta zöldfülűnek egy valóságos Kánaánnak bizonyult. Azt hiszem, itt kezdődtek a bajok, és ember legyen a talpán, aki képes megállni, hogy ne vásárolja fel a standok jórészét - az akciós ládákról nem is beszélve! Ekkor még képes voltam megálljt parancsolni, de éreztem, hogy a szirének hangja egyre erősebben hív... Hirtelen azon kaptam magam, hogy a kezdetben régi mütyürkékkel és plüssállatokkal teli sarkom kezdett megtelni az újabb és újabb olvasásra váró szerzeményekkel. A csúcspont azonban egyértelműen a 2013-as Könyvhét, amikor nem kevesebb, mint 13 (!) kötettel bővült a magánkönyvtáram. Nos, ez a szám annyira megijesztett és megrémített, főképp a korábbi időszak visszafogottsága után, hogy drasztikus döntésre szántam el magam: könyvstoppot tartok. A legviccesebb az, hogy az ott beszerzettek egy részén túl is adtam, mert rájöttem, hogy a pillanatnyi impulzusvásárlás nem feltétlenül jó tanácsadó... Lassacskán tehát csökkent a torony, ezenfelül újra a könyvtár lelkes fogyasztójává váltam. Sőt, a szüleim és a párom jóvoltából a diplomaosztó alkalmából gazdagodtam egy Kindle készülékkel is, az én hőn szeretett Rozimmal, aki azóta is hűséges és megbízható társam. 

Az utóbbi hét esztendőben egyre tudatosabbá váltam, és egyre inkább törekszem arra, hogy kizárólag olyan kötet kerüljön a birtokomba, amiről tudom, vagy legalábbis sejtem, hogy az én világom, illetve passzol is hozzám. Időnként kísérletezem, és kicsit kikacsintok a komfortzónámból, viszont ezeket többnyire a könyvtár biztonságos közegében teszem, mert így nem ér akkora kudarc, ha mégsem tetszik az adott olvasmány. A másik lehetőség az eladás: rendszeresen szanálok, és válogatom újra a gyűjteményemet. Igyekszem minden olyan könyvtől megszabadulni, ami csalódást keltett, vagy aminél szimplán rájöttem, hogy az író és én semennyire sem vagyunk kompatibilisek egymással. Sokszor csábulok el egy-egy ígéretes borító vagy fülszöveg láttán, ám az első szállingózó vélemények után mindig átgondolom, és az esetek többségében kevés versenyző állja ki a próbát. Vannak persze bejáratott szerzőim, példának okáért a Park Könyvkiadótól már nem is egy életmű sorakozik a polcomon (Katarina Mazetti, Peter Wohlleben, Nicolas Barreau), mert tudom, hogy  bennük megbízhatok, és náluk szinte mindig találok olyat, ami a kedvemre való. 

Az idén egyelőre 11 könyvet vettem vagy kaptam, - a legtöbbet ráadásul hihetetlenül akciós áron - úgyhogy terveim szerint már csupán karácsonyra szeretnék leadni egy rendelést. Úgy érzem, hogy az évi 15-20 kötet egész reálisnak tekinthető, és ha havi szintre bontjuk le, akkor sem olyan elrettentő. Bebizonyosodott számomra, hogy a kevesebb tényleg több - inkább veszek minőségibb regényeket, természettudományos jellegű írásokat, mintsem mindenfélét, ami csak az utamba kerül. Megtanultam türelmesen várni, mi több: sokkal jobb érzés a kezembe venni azt, ami után hetekig, vagy épp hónapokig vágyakoztam. Szóval tudatosnak lenni nem csupán klassz és gazdaságos, hanem felemelő- és építő hatással is bír - csakis a javunkat szolgálja hosszú távon. 

Így szeptember közepén úgy gondoltam, időszerű lesz szavakba öntenem mindazt, amit az őszre elképzeltem, elterveztem. Bakancslistát írni amúgy is elég kikapcsoló tevékenység, hát még ha sikerül is lehúzni róla néhány pontocskát! Határozottan ad egy keretet az adott évszaknak, na meg a tanévkezdés akaratlanul magával hozza az új lehetőségek ígéretét is...

＃1 Ellátogatni egy termelői gazdaságba

Az a helyzet, hogy a karantén óta teljesen rá vagyok függve erre, és azóta várom, hogy végre valahára beköszöntsön az almaszezon! Elsősorban almás pitéhez szeretnék alapanyagot vadászni, bár azt olvastam, hogy az idei termés valamivel gyengébb, mint a tavalyi, szerintem tölteléknek pont tökéletes lesz. Egyelőre még keresgetem az ideális helyszínt, mert viszonylag sok ilyen jellegű kis üzlet található a környékünkön, na meg az időjárás sem volt olyan barátságos az utóbbi hetekben...  

Nagyrészt Rachel Khoo-t, és a havi záróban emlegetett kedvecemet, Tareq Taylort "hibáztatom", akik előszeretettel választanak helyi termesztésű, szezonális alapanyagokat az elkészítésre váró receptek esetében. Svédországban ezeket a helyeket gårdsbutiknak nevezik, melyekkel sokszor találkoztam útközben, de még sosem vettem rá a bátorságot, hogy benézzek. Na de most! 

＃2 Sétálni egyet a stockholmi temetőben 

Talán első hallásra kicsit furcsának hangozhat, azonban a Skogskyrkogården erősen emlékeztet a párizsi Père Lachaise-re, amire sajnos anno nem jutott időnk, mert mire odaértünk, már zárva találtuk. Azonfelül, hogy a stockholmi testvére némiképp elérhetőbb célpontnak tűnik, egyben a Világörökség része is, ami különösen felkeltette a kíváncsiságomat. A képek alapján egy hatalmas zöld terület az egész, és naplementekor egészen csodás fényekben játszik! Na meg ha már ott vagyunk, tervezem felkeresni egy-két híresség - gondolok itt Greta Garbora - sírját is. 

＃3 Piknikezni a Tyresta Nemzeti Parkban 

Erről a gyönyörű parkról több felvételt is láttam már, úgyhogy egy ideje érik bennem egy ottani kirándulás gondolata. Mindenképp az októbert céloztam be, ugyanis ilyenkor a legszebbek a színek, nem beszélve arról, hogy maga a park közvetlenül a tenger partján található, ami sok klassz fotótémát jelent számomra. Mióta itt élünk, a piknikezés elengedhetetlen programmá nőtte ki magát, és ilyenkor különösen tobzódom a különféle ételek kitalálása és elkészítése közben. Azóta ráadásul beszereztünk egy új termoszt is, ami egyértelműen a kipróbálásért kiált - lehetőleg minél hamarabb! :) 

＃4 Befejezni a VCS-t

Igazság szerint csupán két könyv választ el attól, hogy befejezzem, ennek ellenére egy ideje csak tologatom magam előtt. Mostanában kevésbé éreztem kedvet azokhoz az olvasmányokhoz, amiket a polcra tettem, de remélhetőleg ősszel túllépek ezen, és ismét egy sikeres teljesítést tudhatok majd magam mögött! 

＃5 Elolvasni a svéd nyelvű Mumin kötetemet

Idegen nyelven olvasni számomra amolyan mumus - kicsit mindig tartok attól, hogy lesznek dolgok, amiket nem értek meg, és bevallom, ez engem picit frusztrál. Annak ellenére, hogy a nyelvtanulást mindig is egy szeretett hobbiként fogtam fel, az olvasásban ezt sajnos kevésbé tudom kamatoztatni. Viszont nagyon szeretnék fejlődni ebben, és mivel a Muminokat imádom, mi több, ezt a részt már két különböző fordításban is elolvastam, szóval a történet sem ismeretlen, minden adott ahhoz, hogy ne érjen akkora kudarc. Kíváncsi vagyok, meg tudok-e vele birkózni, na meg a svéd tanulásomhoz abszolút hozzájárulna - nem is kicsit! :) 

▿▾▿

(Képek forrása: 1-3, gif)

Egy kicsit elcsúsztam ezzel a havi zárással, de őszintén szólva annyira nem is bánom, mert ekkorra már szépen letisztázódik bennem minden, és valahogy jobban átlátom, mi minden történt az adott hónapban. A nyár elképesztően gyorsan távozott el tőlünk, az ősz pedig lassacskán úszott be a mindennapok közé, és érkezett meg a szemerkélő eső, a hűvös, kabátkás reggelek és a pirosodó almák képében. Útközben is egyre több fát látok sárgulni, viszont az igazi színkavalkádra még várni kell. Mindenesetre én készen állok, és minden porcikámmal ki szeretném élvezni ezt az időszakot! :) 

Könyvek és olvasás

Még júniusban számoltam be arról, hogy leadtam az előrendelésem az új Nyúl Péter kötetre, ami sikeresen meg is érkezett augusztus első napjaiban. Sajnos egyelőre csak online nézhettem meg, Anya megmutatta nekem Skype-on, de elhihetitek, hogy alig várom, hogy végre a kezembe foghassam - a többi azóta beszerzett szépségemmel együtt! Bár eredetileg a Park Kiadó gondozásában megjelent farkasokról szóló kötetet terveztem mellé, ezt utólag módosítottam, és helyette az új Tittel Kinga-írta útikalauz mellett döntöttem, mert egyszerűen imádom ezt a sorozatot! Ez utóbbi pedig különösen betalált nálam, hiszen én magam is a Duna mellett nőttem fel - számtalan alkalommal jártam a folyó partján, sőt: gyerekként még fürödtem is benne! :) 

Vannak olyan időszakok az életemben, amikor az olvasás annyira nem csúszik... Nem szégyen ez, és nem is vagyok robot, hogy folyton olvassak. Most egy picit előnyt élveztek a sorozatok, a nyaralás, és más, egyéb pihentető tevékenységek. 

A nyári TBR listába beválogatott Rablás uzsonnára végülis nem lett akkora kedvenc, mint amire számítottam, ennek ellenére kellemesen elszórakoztam rajta. Cseppet dagályosnak találtam a közepét, úgyhogy ott érezhetően megakadt az én lendületem is... Összességében élvezetes és jó stílusban megírt fekete komédia négy bűbájos nyugdíjasról, akik bebizonyítják, hogy a kor nem feltétlenül jár azzal, hogy az ember a hamut is mamunak mondja. Épp ellenkezőleg! :) Ezután Joy Adamson nyomába szegődtem, hogy többet tudjak meg a gepárdokról, és hogy újra megmártózhassak az afrikai hangulatban. Nos, mindkét pontot kipipálhatom, ám az írói stílust tekintve ugyanaz volt vele a problémám, akár az előző svéd kötettel: több helyen túlírtnak éreztem. Érthető, hogy egy vadállat visszaszoktatását a vadonba a folyamatos, ismétlődő rutinok jellemzik, ezt jóval kevesebbszer kellett volna hangsúlyozni - ettől számomra túlzottan vontatottá vált a cselekmény. Joy lelkesedése és szakmai kíváncsisága ugyanakkor mindvégig csodálatra méltó: férjével rengeteget tettek azért, hogy még jobban megismerhessük ezeket a titokzatos nagymacskákat. 

Filmek és sorozatok 

Noha tudtam, hogy létezik ez a film, mégis a zenéjével hívta fel a figyelmet, ami - a részemről csak zseniálisnak titulált - Alexandre Desplat munkája. Ez alapján egy kissé más jellegű történetre számítottam, amolyan Amélie-félére, ehelyett A víz érintésében egy siketnéma lány és egy furcsa kinézetű tengeri lény kapcsolata rajzolódott ki, ami egyértelműen a másság elfogadására hegyezte ki a sztorit. Voltak benne elég undorító részek, és bizony a főgonoszt sem zártam a szívembe... Nem is tervezem újranézni, egyedül a zenéjét hallgattam agyon - különös tekintettel Elisa témájára, ami egyértelműen az egyik kedvencemmé nőtte ki magát. Sajnos a Dumplin is csalódást okozott, egynek elment - szódával, illetve az Agatha és a gyilkosság igazsága sem hagyott bennem mély nyomokat. Az X - A rendszerből törölve ellenben egész izgalmas volt - remek cast és ütős képsorok egyvelege egy csipet rejtélyességgel átitatva. 

A hónap legnagyobb élménye minden kétséget kizáróan a Négy esküvő és egy temetésé, ami a Hugh Grant & Andie MacDowell főszereplésével készült romantikus komédia sorozatbeli testvére, mely hasonlóan Londonban játszódik, ám valamivel másabb koncepcióban, modernebb felfogásban mutatja be egy baráti társaság életét. Eleinte nehezményeztem, és az előzetese láttán el is könyveltem magamban, hogy mennyi mindent megváltoztattak benne, de aztán megtört a jég... Abszolút pozitív csalódásként ért, minden kis történetszálat imádtam benne! Annyira kedves, szerethető és jókedvre derítő az egész - lehetetlen nem mosolyogni rajta, együttérezni a szereplőkkel, és szurkolni, hogy mindenki megkaphassa a maga boldog befejezését. 

Mindeközben folyamatosan követtem az aktuális Sütimester évadot, ami változatlanul hatalmas szerelem számomra, illetve új kedvenc szakácsot is avattam Tareq Taylor személyében, akinek sorozata, Az észak ízei teljesen függővé tett. Az még hagyján, hogy csodálatos tájakat barangol be, de olyan helyi gazdákkal, termelőkkel találkozik, akik kihasználva a természeti adottságokat, különlegesebbnél különlegesebb alapanyagokkal rukkolnak elő - amit persze Tareq fel is használ az aktuális ételéhez. :) A pasi hihetetlen közvetlen: mindenkivel barátságos, mosolygós, és láthatóan ért a munkájához. Elképesztő szépérzékkel tálal ki egy-egy ételt, és ugyan teljes mértékben a fine dining vonalat erősíti, csak úgy csüngök a szavain. A vicc az, hogy teljesen véletlenül csíptem el a tévében, ráadásul akkor pont a mi környékünkön, Uppsalában vendégeskedett - hát csoda, hogy azonnal a szívembe lopta magát?! :) 

Programok

Az előző zárásban emlegetett elmaradt hazaút miatt sokkal előbbre hoztuk a nyaralást, ami utólag egyáltalán nem is bizonyult olyan rossz ötletnek. Egyetlen nap kivételével rekkenő kánikulában volt részünk, és bátran kijelenthetem, hogy Svédország egy újabb oldaláról mutatkozott be. Persze az ember egy-egy tartomány között látja a különbségeket, ezek azonban kevésbé számottevők, mint az, amikor 500 km-es körzetben váltják egymást a szántóföldek, fenyőerdők, és végül a sziklás tengerparti szakaszok. 

Olyan élmények is értek bennünket, melyekre nem számítottunk, és szerencsére semmilyen negatívumát nem érzékeltük a vírushelyzetnek sem, amitől, bevallom, egy picit azért tartottam. Tudatosan úgy állítottam össze a programot, hogy lehetőleg minél kevesebbet legyünk zárt térben, és inkább a szabad levegőn kiránduljunk - ez ráadásul jóval sikeresebben alakult, mint ahogy elterveztem. Rendesen lejártuk a lábunkat, mire az adott szállásra érkeztünk, és mivel Göteborg kivételével mindenütt csupán egy-egy éjszakát töltöttünk, többnyire este csekkoltunk be, annyi volt a látnivaló. Jártunk állatkertben, tó melletti kastélyban, különleges, sziklákkal teli kilátóban, botanikus kertben, parkokban, vízesésnél, és olyan városokban is, melyeket eddig csupán a skandináv krimikből ismertem - igen, itt konkrétan Fjällbackára gondolok. :)  

Ha valakit részletesebben is érdekelne mindez, született róla blogposzt, ahogy az aktuális havi Témázós körben is megírtam a magam ajánlós csokrát - ezúttal állatos-természettudományos témában. Más érdekesség nemigen történt augusztus folyamán, de bőven kárpótolt az a rengeteg emlék, amivel a nyaralás során feltöltekeztem. És biztos vagyok benne, hogy az ősz is tartogat meglepetéseket - én már tűkön ülve várom a színes levelekkel teli sétákat és az almáspite illatával belengő, teázós-kuckós estéket! :) 

(Képek forrása: 1, 2, 3, 4, 5, 6, 7, 8-10)

Legnagyobb meglepetésemre egész sikeresen teljesítettem a nyári listámat, ugyanis az öt felsorolt olvasmány közül négyet ki is pipálhattam! :) Ezen felbuzdulva már elkezdtem tervezgetni, mit is olvasnék szívesen az elkövetkező hónapokban. Nyilván a változtatás jogát fenntartom, ez inkább csak afféle útmutató magamnak, meg hát egyébként is teljesen odavagyok a listákért, szóval ez a poszt teljes mértékben a kellemest a hasznossal jegyében íródik - kár lenne tagadni! :)

＃1 Szécsi Noémi: Lányok és asszonyok aranykönyve

Igazából Héloise lelkendezős bejegyzése keltette fel az érdeklődésemet, korábban csak a borítójára emlékeztem, illetve arra, hogy a kedvenc kiadóm adta ki. Aztán a fülszövegét végigfutva rögtön várólistára is pakoltam, de mivel ez egy elég vaskos darab, mindenképp a kuckós időszakra tartogattam. Roppant kíváncsi vagyok, ráadásul a szerzőtől is ez lesz az első könyvem! :) 

＃2 Joanne Harris: Urak és játékosok

Már több, mint három éve rostokol az olvasós listámon, ami bizony nem kevés idő. Ennek ellenére Harris-szel úgy vagyok, hogy igen, szívesen olvasok tőle, de kimondottan ősszel esik igazán jól. Ráadásul ez egy izgalmas, nyomozós történet, ami nyomokban emlékeztet a Csokoládécipőre, ami az eddigi abszolút kedvencem mind az írónőtől, mind a Csokoládé sorozatból. Reményeim szerint az idén tényleg sorra fog kerülni, én legalábbis nagyon igyekszem, hogy így legyen! 

＃3 100 szóban Budapest 2019 

Még tavaly zsákmányoltam az otthoni Poket automatából, mert nagyon megtetszett a kötet koncepciója. Ráadásul az idén csupán egyszer jártam Budapesten, úgyhogy nem titkolt szándékkal szeretném egy picit felidézni a főváros hangulatát, mert ezekben a hónapokban imádtam igazán elveszni egyik-másik kedvenc kerületemben. Hátha ez a kis könyvecske is képes lesz visszaadni a bóklászás és a felfedezés örömét! 

＃4 Robert Franklin Leslie: A medvék - és én

Anno amikor a bátyám tizenéves volt, és Dániában eltöltöttünk pár napot Anyukám egyik kedves gyerekkori barátnőjénél, Klári ezt a kötetet adta a kezébe. Nos, a bátyám nem kimondottan nagy állatrajongó, ez egyértelműen az én titulusom otthon, de annyira elvarázsolta, hogy jó pár évvel később megkaptam tőle ajándékba. Kicsit szégyellem, hogy azóta sem kerítettem sorra, viszont a jelenlegi énem sokkal jobban fogja értékelni - ebben szinte biztos vagyok. Tavasszal láttunk egy érdekes macikról szóló természetfilmet is, úgyhogy van némi "előképzettségem", ennek ellenére nagyon várom, mi újat tud mesélni nekem ez a regény! 

＃5 Carlos Ruiz Zafón: A Köd Hercege

Szomorú, hogy Zafón több könyvvel nem örvendeztetheti meg az olvasóit, épp ezért határoztam úgy, hogy teszek vele egy próbát, és a legkorábbi művével kezdem meg az ismerkedést. Még Szabados Ági is ajánlotta az egyik podcast adásában, részben emiatt figyeltem fel rá. Meglátjuk, engem is a bűvkörébe von-e a szavaival, én mindenesetre állok elébe! 

▾▿▾

Az eltelt évek alatt kellően kiismertem magam, és már egyre magabiztosabban kutatok a könyvesboltok polcain, ha új könyvre fáj(na) a fogam. Kicsi noszogatással ugyan, időnként még a komfortzónámat is hajlandó vagyok elhagyni, azonban a triumvirátusom egy ideje töretlen: a romantikus - ifjúsági - természettel kapcsolatos kötetek hoznak abszolút lázba, és mivel ebből az első kettőt lényegében már érintettem egy korábbi poszt alkalmával, ezúttal az állatokról szóló kedvenceimről lelkendeznék egy kicsit bővebben. :) 

＃1 Személyes hangvételű beszámolók

▸ Stacey O'Brien: Wesley, kedvesem - Ez a könyv még könyvmolyságom hajnalán került a kezembe, de arra tisztán emlékszem, milyen kíváncsian, izgatottan faltam a sorokat. Egy bagolyfióka és az őt felnevelő lány kapcsolatát mutatja be, amit nem kevés akadály, nehézség fűszerez, de ugyanígy végig kiérezhető az a feltétlen, mindent elsöprő szeretet, ami mindezeken átsegítette Stacey-t. Sajnos csupán foltokban maradt meg bennem, épp ezért, amikor tavasszal kávéáron rábukkantam a Könyvmolyképző akciójában, rögtön a kosaramba is tettem. Mindenképp tervezem újraolvasni, lehetőleg minél hamarabb! 

▸ Joy Adamson: Oroszlánhűség - Szerintem nem létezett még egy ilyen bátor és belevaló osztrák asszony, mint Joy, aki férjével, George-dzsal, együtt évtizedeken keresztül Afrikában élt, és elsősorban a nagymacskák viselkedését tanulmányozta. Habár Elza története bejárta az egész világot, sőt, még film is készült erről a fantasztikus kapcsolatról, én csupán két évvel ezelőtt ismerkedtem meg velük. Sok-sok fekete-fehér fotó is színesíti a leírást, ami még inkább megerősíti az olvasót abban, hogy ez egy életre szóló barátság, mi több, érzelmi kötelék, ami valaha ember és oroszlán között megköttetett. 

▸ David Attenborough: Egy ifjú természettudós történetei - Tudom, Attenborough-val előszeretettel hozakodom elő, amikor csak alkalmam nyílik rá, de mit tehetnék? :) Annyira zseniális a bácsi, és annyira magával ragadó, ahogy mesél az állatokról, ahogy bemutatja a különböző bennszülött kultúrákat, ahogy tanít, hogy csakis inni lehet minden szavát. A Park Kiadó ráadásul nagyon kitett magáért, csodás kiadvány született, amit nem csak olvasni öröm, hanem kézbe venni is igazi élmény. 

▸ Steve Jenkins – Derek Walter – Caprice Crane: Esther, a csodamalac - Bevallom, először a malacka nevére kaptam fel a fejem, hiszen pont úgy hívják, mint engem. Aztán a fülszöveg elolvasása után már biztosan tudtam, hogy ezt egyszerűen nem hagyhatom a könyvtárban. Steve, a narrátorunk, lefegyverző őszinteséggel és közvetlenséggel avat be minket Esther történetébe, miközben rengeteg apró morzsát hint el a malacok kapcsán, melyekből bárki számára világossá válik, mennyire intelligensek, tiszták és illatosak az eddig haszonállatoknak titulált, sárban fetrengő röfik. Megkönnyeztem? Igen! Tanultam belőle? De mennyit! Nevettem rajta? Hajjaj! :) Ajánlom? Egyértelműen. ♡

＃2 Tudományos jellegű kötetek 

▸ Lawrence Anthony - Graham Spence: Elefántsuttogó - Picit átmenet a két kategória között, leginkább Attenborough könyvéhez tudnám hasonlítani, viszont elsősorban az elefántok viselkedéséről, életviteléről szól ez a szívbe markoló, elgondolkodtató írás, melyet teljes mértékben átsző Lawrence páratlan személyisége és alázata az élővilág iránt. Egy olyan embert ismerhetünk meg, aki befogadott egy csorda elvadult, jóformán kilövésre váró elefántot, és képes volt türelemmel, empátiával, megértéssel fordulni feléjük, melynek köszönhetően nem csupán megszelídítette ezeket a hatalmas teremtményeket, de ő maga is átértékelte a saját életét. Lebilincselő, ahogy az afrikai szavannával karöltve mindez megelevenedik előttünk - minden egyes sora kincs! 

▸ Peter Wohlleben: Az állatok érzelmi élete - Aki egy ideje követ, annak nem újdonság, ugyanakkor egy ilyen összefoglalóból nem hagyhatom ki a zengő hangú, roppant megnyerő külsejű erdészt, akinek nem lehetek eléggé hálás, hogy felébresztette bennem a szunnyadó kíváncsiságot és érdeklődést az anyatermészet iránt. Ezt olvastam tőle először, épp ezért esett erre a választásom. Egy nagyon átfogó, rendkívül izgalmas olvasmányról beszélünk, amiben főleg a német erdőkben megforduló fajokról ejt szót, hiszen ez az ő szakterülete. Ugyanakkor a szerző nem vállalkozik arra, hogy megváltsa a világot; nem tudományos tézisekkel alátámasztott disszertáció ez, inkább egyfajta spekuláció, sajátos megfigyelésekkel és gondolatokkal kiegészítve. Szerintem minden tekintetben szemléletformáló hatással bír.