A decemberi hónapom, az előzőekhez hasonlóan, szintén fantasztikusra sikeredett, hála a sok programnak, kedves ajándékoknak és szívmelengető pillanatoknak.
Könyvek és olvasás

Az olvasási számom talán ebben a hónapban lett a legmagasabb, köszönhetően a sok időmnek és szabad estémnek. :) Összesen 7 könyv csúszott le, egy pedig folyamatban van. November végén kezdtem bele, de végül december elején olvastam ki a Fjällbacka sorozat kezdőkötetét, a Jéghercegnőt. A kezdeti döccenők után hamar belerázódtam, és a végére alig tudtam elszakadni a történettől. Rettentően izgalmas, jól összerakott és szuper szereplőkkel futó krimit kaptam. Ezután Dunajcsik Mátyás Szemüveges szirénje varázsolt el a zúgó-morajló, Nina Simone ritmusában játszó hullámok vidékére, majd a következő Camilla Läckberg kötet következett. Még egy hajszállal jobban is tetszett, mint az első rész. :) Az Autumn ajándéka kellemes tinglitangli történet volt, a két krimi után kifejezetten jólesett. A Harry Potter színdarab számomra is csalódás: szuper fanficton, de semmiképp sem folytatás. A Legendás állatok és megfigyelésük c. kiegészítő kötet sem teljesítette a hozzá fűzött reményeket, és sajnos, bármennyire is fáj, de a Big Magic sem lett kedvenc. A feléig bírtam, utána nem tudtam folytatni. Nem szeretem, ha körbe-körbe járjuk ugyanazt a témát, mert erről a rizsázásról a legtöbb egyetemi jegyzetem jut az eszembe. Még nem adtam fel a nonficton-nel való ismerkedést, de egyelőre nem talált be nálam ez a stílus. A Harisnyás Pippi régi adósságom, ideje volt törleszteni. Fantáziadús mese, amiből egy kismajommal sétáló, vagány kislány történetét ismerhetjük meg.
Filmek

A hónap közepén végre megejtettük a Göthe Salmander megtekintését - teljesen. le. vagyok. nyűgözve! Tegnap pedig a már korábban beharangozott, de nagyon várt animációs filmet, az Énekelj-t néztük meg a húgommal kiegészülve. Szuper évzáró program, kedves mese, közismert zenékkel. Nekünk tetszett, ajánlom nektek is! :)
Zene
A tegnapi mesenézés után felsejlett bennem egy ismerős dallam. Még szerencse, hogy zenészek a szüleim, mert a - szerintem - felismerhetetlen éneklésemből Anya kihámozta, hogy ez a Take five. Amúgy is kissé jazzes korszakom élem, úgyhogy őt választom a hónap zenéjének. Tanulásra, pihenésre, fülelvarázsolódásra: tökéletes!
Programok

December elsején rendkívüli beszélgetésen vettem részt Varró Dani társaságában, ami, szokás szerint, felejthetetlen élmény! A cicás dedikációm csak hab a tortára. :) Volt Asztalkás találkánk a molylányokkal, ahol finom sütiket kóstoltunk. Én pl. vörösáfonyás csoki mousse tortát. Zseniális süti! Ezen kívül volt IKEA garázdálkodás - szigorúan karácsonyi ajándékok beszerzése miatt, továbbá részt vettem az ötödikesek szívmelengető karácsonyi ünnepségén is. :) Az egyik kislány Amelie-t játszott nekem (itt azért majdnem sírtam egy cseppet), a többiek tánccal kedveskedtek. A mentoromtól és a gyerekektől is igazi, nekem való ajándékokat kaptam. :) Ezen kívül az egyik volt tanítványom külön meglepett egy cuki hóember-csokival, ami telis-tele volt színes cukorkákkal. :) Az iskolai búcsúmon szerencsére nem tört el annyira a mécses, de nem telik el úgy nap, hogy ne gondolnék az elmúlt félév eseményeire. Hihetetlen élményekben volt részem, felejthetetlen pillanatokat kaptam, amikre nem is számítottam!
Végre befejeztem a portfólióm, már bekötve várja a januári leadást, úgyhogy már "csak" az államvizsga választ el attól, hogy hivatalosan is tanárnéni legyek! A karácsony ezúttal is meghitt és családias hangulatban telt. :) A nagyszüleimtől Dürer könyvet kaptam, utalva ezzel a bécsi múzeumlátogatásra, illetve kaptam egy nagyon cuki képeslapot, ahol egy 8 éves koromban írott vers díszelgett. Nem emlékeztem rá, hogy verset írtam volna, tulajdonképpen egyáltalán nem is rímel, de hihetetlen boldogsággal töltött el, hogy a kislánykoromból is fennmaradt egy ilyen kedves mementó. :) A barátommal minden évben megajándékozzuk egymást, idén nagyon kitett magáért. :) Az említett Áfonykán túl meglepett egy cuki, Ikeás plüss tacskóval (akinek a Tóbiás nevet adtuk), illetve finom, Nutellás szeletekkel. :) A szüleitől pedig rénszarvast kaptam, akit, az ünnepekhez híven, Rudolfnak kereszteltem el. :) Még a magántanítványom is kedveskedett nekem karácsony alkalmából. :)
És hogy mit hoz a január? Könyveket, kicsi tanulást, diplomát (ha minden jól megy), baráti találkákat, angol órákat, francia órákat és remélhetőleg az ideihez hasonló, boldogságos pillanatokat.
Nemsokára hozom az évösszegző posztot, addig is minden kedves olvasómnak, ide tévedőnek csodás, emlékezetes és boldogságos újévi átlépést kívánok! :)
(Képek forrása: Pinterest, saját)