December 13-a talán az egyik legfontosabb dátum Svédország életében. Tavaly egy különleges Luca napi felvonuláson is részt vettünk, idén inkább a nyugisabb esti sütésre szavaztunk, és elkészítettük az ilyenkor hagyományos Luca macskái (Lussekatter) nevű sütit. 

Tulajdonképpen ez egy vízválasztó napnak számít, hiszen innentől fogva veszi kezdetét a karácsonyi időszak. Rendkívül nagy megtiszteltetés errefelé Lucának lenni, mivel a kiválasztott lány képviseli a Fényt. Hosszú, fehér, lepelszerű ruhában vonul a menet élén, fejét egy 7 gyertyából álló koszorú díszíti. Manapság már a biztonságosabb módszer dívik, azaz elektromos fények váltották fel a korábbi viaszgyertyákat. Lucát több kísérője segíti, mindannyian hasonló öltözéket viselnek. 

▿▿▿

Az ilyenkor fogyasztott lussekatt különlegességét a tésztához adott sáfrány adja; ettől a süti intenzívebb ízt, valamint karakteresebb színt kap. Fordított S-formája a legjellegzetesebb, melyet egy-egy mazsolával díszítenek. Több recept is fellelhető az internet bugyraiban, én ezúttal egy kesellával (ízesítetlen túrókrém) dúsított változatra szavaztam. 

Már a Témázás rovatban is említettem, hogy különleges családból származom. A szüleim mindketten zenetanárok, ami meglehetősen nagy hatással volt a zenei művelődésemre. Anya zongorára, míg Apa dobra, marimbára, xilofonra, vibrafonra okítja az arra érdeklődő gyerekeket. Épp ezért nem meglepő, hogy számtalan operaelőadást ültem végig, ez utóbbi műfaj sajnos nem igazán férkőzött közel hozzám, és persze rengeteg komolyzenei koncerten is részt vettem már. Rendkívül eklektikus az ízlésem, sok mindenbe szeretek belekóstolni, de a filmzenéknek külön helyük van a szívem csücskében. Mindig is imádtam a kicsit szomorkásabb, mollban íródott dallamokat, mégsem lehet csak egy címkére felhúzni az összeset.

A német zeneszerzővel nyitom a sort, akinek tulajdonképpen ezt a mániámat köszönhetem. Sosem felejtem el azt a napot, amikor gimis koromban megnéztem a The Holiday című filmet, aminek történetesen ő írta a zenéjét. Teljesen elvarázsolt már a legelső pillanattól kezdve. Úgy éreztem, hogy igen, ez az a stílus, amivel tökéletesen azonosulni tudok, ami megdobbantja a szívem, amitől a lelkem megtelik érzésekkel. A soundtrack legelső darabja a Maestro nevet viseli, és ez az abszolút, legeleslegnagyobb kedvencem a mestertől. Megunhatatlan, elragadó, mennyei muzsika, ami jó pár éve a csengőhangom is. Mindig kisüt a Nap, amikor meghallom. Persze sorolhatnék mást is, mert ugyanígy a Minden végzet nehéz, az Egyszerűen bonyolult, a Karib tenger kalózai, a Da Vinci kód, illetve az Oroszlánkirály is közel áll hozzám, de ha egyetlen darabot kellene választanom tőle, akkor az minden kétséget kizáróan a Maestro. 

A léleksimogató, megnyugtató, békés, lassan csordogáló dallamaival teljesen levett a lábamról, egyszerűen rajongok a munkásságáért. Ha valakinek a lelkében ilyen zenék születnek meg, az maga a varázslat. Néztem vele már interjút is, en français, persze, és teljesen lefegyverzett a személyiségével, a franciás charme-jával. Ahogy észrevettem, előszeretettel ír fuvolaszólókat, többször is visszatérő motívum nála. A dallamvilága engem egy elvarázsolt tündérkertre emlékeztet, ahol az ember szinte pilleszárnyakon száll. Nem is emlékszem, mit is hallottam tőle először, de azt hiszem, a Leány gyöngyfülbevalóval volt a legelső élményem vele kapcsolatban. Azonnal elbűvölt, magával ragadott és nem eresztett. A következő benyomás a Coco avant Chanel lehetett, aztán szép sorban a többi. Sokan a Grand Budapest Hotelből ismerik a nevét, amiért Grammy díjat is kapott. A The Angel című számot többször is meghallgattam már, és hihetetlenül közel került hozzám. Bár a filmet nem láttam még, mindenképp szeretném majd sorra keríteni. 

Ezúttal egy amerikai zeneszerzőt is bemutatnék, akit valószínűleg kevesebben ismernek, holott egészen elképesztő, amit alkot. Többek között hozzá köthető a Sok hűhó semmiért, az Indokína, a Tűz Serlege, valamint a Kenneth Branagh rendezésében bemutatásra került Hamupipőke zenéje is. Benne azt az erőt, vidámságot és szertelen játékosságot szeretem, amit a dallamaiban is felfedezni vélek. Desplathoz képest nem annyira a szomorkás dallamvilág jellemző rá, hanem inkább egy pozitív, reménnyel teli, harsogó tavaszi tájra emlékeztet. Ha meghallom a Sok hűhó semmiért nyitózenéjét, az felér az instant boldogság érzésével; receptre kellene felírni. :) 

Az izlandi fiatalember, aki néhány nappal ezelőtt távozott el közülünk, a Mindenség elméletével hívta fel a figyelmet magára. Korábban is alkotott már, de ez az elbűvölő dallamokkal átszőtt album teljesen elképesztett. Rongyosra hallgattam egy időben, képtelen voltam választani tőle egyetlen kedvencet. Az egész annyira egybefüggő, magával ragadó egyveleg, hogy az ember könnyűszerrel képes belefeledkezni arra a szűk órácskára, amíg tart. Óriási veszteség a zenész szakma számára, rettenetesen megrázott az elhunytáról szóló hír. Döbbenetes, hogy ilyen fiatalon ment el, és mégis, ha csak ezt írta volna meg életében, akkor is boldogan tudnám a kedvenceim között.

Ezt az olasz úriembert a Büszkeség és balítélet 2005-ös adaptációja kapcsán zártam a szívembe. Már az első képkockától kezdve éreztem azt a tökéletes egyensúlyt, ami átszőtte a filmet. Mind a zene, mind a fényképezés, a játék, és a táj olyan hibátlan egységet alkotott, amiről csak szuperlatívuszokban tudok nyilatkozni. Később bővítettem a sort más munkáival is, de nálam ez lett a befutó. A Liz On Top of the World című zene hallatán úgy érzem, hogy én is ott sétálok Lizzy Bennettel valahol, egy ködös angol réten, és azon mélázom, vajon Mr. Darcy tényleg olyan goromba pokróc-e vagy ez egy álca csupán. :)

Nem maradhat ki a harmónika zene igazi úttörője, az Amélie csodálatos életének zeneszerzője, a fantasztikus Monsieur Tiersen sem. Még általános iskolás lehettem, amikor megnéztem a filmet, de a hatása a mai napig tart. Nem véletlenül kötöttem ki a francia mellett, és nem véletlenül lett a hivatásom ez a páratlan, csilingelő nyelv. Sokszor úgy érzem, hogy amikor franciául beszélek, olyan, mintha énekelnék. Ezt az érzést pedig tökéletesen visszaadja Tiersen is, akinek zenéje rögtön visszarepít Párizsba, és azt kívánom, bár ott sétálhatnék megint a Szajna partján... 

A végére kék kakukktojást hagytam: bár egyikük sem filmzeneszerző, mégis úgy hiszem, hogy munkásságuk sokaknak inspirálódásául szolgált. Debussy az első perctől fogva a kedvencem, és nem csak azért, mert francia. Ez csupán egy örvendetes plusz, mert elsősorban a dallamvilága, a művei miatt került olyan közel hozzám. A Clair de Lune-re emlékszem elsőként, de Anya gyakran játszotta a Deux Arabesque-et is, épp emiatt ez utóbbi talán az egyik legkedvesebb művem tőle. Azt gondolom, tökéletesen illik ebbe a sorba, és amint látható, engem egyértelműen a romantikus, impresszionista zeneszerzők vonzanak. Óh, és nem elhanyagolható szempont, hogy végül Debussy a szakdolgozatomban is szerepelt, mivel a témám az Egy faun délutánja volt, amit írás közben rengetegszer meghallgattam, hogy inspirálódjak. 

Nehéz volt választanom, mivel többeknek is kiadhatnám ezt a helyet. A teljesség igénye nélkül kerülhetett volna még ide Csajkovszkij, Dvořák, Saint-Saëns, Grieg, Prokofjev... Ravelhez is gyerekkori emlékek fűznek, ráadásul az utóbbi időben az egyik kedvencemmé nőtte ki magát. Anya mutatta meg még nekem a Lúdanyó meséit (Ma mère l'Oye), amiből majdnem szakdolgozatot is írtam, de végül másra esett a választás. :) Mindenesetre azóta is az egyik kedvenc négykezes művem, ami Martha Argerich és Lang Lang előadásában abszolút lenyűgöző. Emellett a másik szívemet-lelkemet simogató darab a Le tombeau de Couperin, amit ugyan zongorára írtak, de engem a nagyzenekari változat jobban megfogott. Ravel ezzel a művel tisztelgett a híres francia zeneszerző, François Couperin előtt, aki a 17. században alkotott, épp ezért az egész kompozíció egyfajta barokkos hangzásvilágot kísérel meg feleleveníteni. Imádatos az egész, érdemes meghallgatni! 

♩♪♫

Rengeteg zeneszerző van még, aki kedves, de azt hiszem, ők a legkedvesebbek a szívemnek. Ha elvarázsoló, magával ragadó, szívig hatoló dallamokat kerestek, itt szerintem megtalálhatjátok őket. :)

Régóta szerettem volna már írni az itteni hagyományokról, mert cseppet különbözik az otthonitól, ami mindig nagyon érdekes tapasztalat egy külföldre vetődött emberkének. Egy ideje gyűjtögetem már az érdekességeket, szokásokat, amiket most nektek is bemutatok. Lessünk hát be egy képzeletbeli kis ablakon, és nézzük meg, hogyan is telik a karácsony a svédeknél! 

Fényáradat

Ahogy azt már a novemberi bejegyzésemben is hangsúlyoztam, novembertől elindul a fényesség időszaka, azaz minden lakás, házikó és kuckó egy csapásra barátságossá válik a felaggatott fényfüzérek, kis csillagok, és egyéb fénylő alkalmatosságok segítségével. Vidéken az sem meglepő, ha a kertet ellepik a fénybe öltöztetett kis állatok; őzikék, szarvasok, mackók. Ez számomra már-már a giccs határát súrolja, főleg, hogy a többség inkább a visszafogott, skandináv minimalista díszítésre esküszik. A városokat is ünnepi díszbe öltöztetik, Stockholm és Uppsala egészen varázslatos ilyenkor, de a többi kisvárosban is ügyelnek arra, hogy az emberek a szuper hangulatos díszekben gyönyörködhessenek.

Díszek

A skandináv design-hoz illeszkedve a díszeket sem misztifikálják túl. Terméseket (tobozt, makkot, stb.) illetve más, a természetben fellelhető kiegészítőket használnak, és ezeket helyezik el olyan ízlésesen, hogy azt már tanítani kellene. Az idén én is készítettem saját adventi "koszorút", amihez felhasználtam egy eredetileg betonból készült gyertyatálat, amit lefestettem zöldre; szedtem az erdőben különféle tobozokat; vettem makkot, illetve egy piros bogyóval díszített zöld színű szalagot; és sima fehér gyertyákat, amikre cukormázzal pingáltam rá a számokat. Alul mohával béleltük ki a gyertyákat, a végeredmény pedig egy roppantul csinos kis dísz lett, ami novembertől díszelgett az asztalon egészen tegnapig. :) 

Luca napja

Az igazi karácsonyi készülődés egyértelműen Luca napjával (Luciatåg) kezdődik, ami Svédországban különösen kiemelkedő jelentőséggel bír. Versenyt is hirdetnek, és úgy választják ki a Lucára érdemes leányzót a különféle falvakban, városokban, akinek fontos küldetése lesz, hiszen ő fogja képviselni a fényt. Luca napja ugyanis a svédeknél egyúttal a fény ünnepe is. Mivel ezúttal december 13-a egy szerdai napra esett, ezért a legtöbb helyen vasárnap ünnepelték meg ezt csodálatos, fényességes ünnepet, amit mi is megnézhettünk a saját szemünkkel. :) Luca, aki egy fénykoszorút viselt és a kísérői, a többi, fehér ruhába öltözött lány, énekelve vonultak végig a főutcán, majd egy kis színpadon hagyományos, karácsonyi dalokkal éltették a fényt. Óriási fáklyákkal kísérték a menetet, és a tömeg együtt énekelt a lányokkal, ami számomra varázslatos élmény volt. Szerintem jövőre is elmegyünk megnézni! Ó, és ilyenkor erősen ajánlott lussekatte-ot enni, ezt a sáfránnyal ízesített, nyolcas formára tekert sütit. 

Julbord

Nem telhet el úgy a karácsony, hogy az ember ne enné degeszre magát az egyik julbordnál, azaz a karácsonyi asztalnál. Számtalan étterem és vendéglátó egység hirdeti meg, amit afféle kollektív eszem-iszom kísér - hagyományos svéd étkekkel körítve. Minden, mi szem szájnak ingere, megtalálható itt: különféle pácolt heringek (mustáros, ecetes, kapros, stb.), lazac, saláták (cékla, zeller), töltött tojás, szószok és pástétomok, főtt krumpli, mini virsli, karácsonyi sonka (julskinka), főtt marhaszelet, húsgolyó, Jansson megkísértése (szardellás, krémes szószban főtt, csíkokra vágott krumpli), csőben sült gyökérzöldségek, párolt káposzta, céklafasírt, csirkecomb, és desszertnek tejberizs lekvárral és tejszínhabbal, illetve a kötelező mézeskalács (pepparkaka). Előételnek először a hidegtálakból lehet válogatni, amihez vajas kenyér, vagy knäckebröd, azaz ropogós, kétszersült-jellegű kísérő dukál. Utána jöhet a főétel, azaz a meleg ételek, és végül a desszert. Valójában már az előétel is elég laktató, ha az ember több mindenből vesz, így a főételre már kevesebb hely jut, de azért így is érdemes egyszer kipróbálni, mert a különféle ízek keveredése és a gasztro élmény elmaradhatatlan kelléke a skandináv készülődésnek!

Tomten 

Svédországban az ajándékot egy különös kis erdei manó, Tomten hozza. Kísérője, Bock, a fekete kecskebak is vele megy, hogy ráijesszen azokra, akik nem viselkedtek jól az elmúlt évben. A Bockról mintázott szalma-kecskebak figura a hagyományos karácsonyi dekoráció része, ami szinte bármelyik boltban megvásárolható, és még fenyőágakból is elkészítik! Idén mi is beruháztunk két kis tomtéra, mert ezek a nagy szakállú, kedves, barátságos lények nem csak a svédek számára elbűvölő népség, hanem nekünk is. 

Kalle Anka

December 24-e, Szenteste, nem telhet el a hagyományos Donald Kacsa sorozat nélkül. 1960 óta, minden évben, egy véletlenszerűen összeállított Disney műsort néznek a svédek, ami délután 3 órakor veszi kezdetét, és évtizedek óta az egyik legnézettebb műsor a tévében. Szerintem egyfelől vicces, másfelől nagyon kedves szokásnak tűnik, ami tényleg csak rájuk jellemző. 

A nap többi része nagyjából ugyanúgy telik, mint nálunk: karácsonyfa díszítés, ünneplés, közös vacsora, játék, beszélgetés, örömteli együttlét. Persze nyilván családja válogatja; ahány ház, annyi szokás, de a lényeg ugyanaz. Ez a nap itt is arról szól, hogy együtt vagyunk a szeretteinkkel, és igyekszünk olyan, minőségi időt eltölteni, amiből bátran meríthetünk a dolgos hétköznapokban. 

❅❅❅

Ezúton is szeretnék minden kedves olvasómnak csodaszép ünnepeket kívánni; örömökben, boldogságban, és békében gazdag karácsonyt! 

(Képek forrása: Pinterest)

Bár még nem olvastam a szóban forgó könyvet, nemrégiben átlapozgattam az uppsalai English Bookshopban. Szép kivitelezésű, olvasmányos életmód könyvecske, ami egy viszonylag átfogó képet ad a svéd kultúráról. Egyébként döbbenten néztem, hogy nem ez ám az egyetlen ilyen könyv a piacon; több más, hasonló témában íródott kalauzt találtam a polcon (egy egész részleg szólt csak a skandináv / svéd kultúráról).

Sok sztereotípia beigazolódni látszik, de van jó pár, ami viszont nem teljesen fedi a valóságot. Alapvetően ez is egy kulturális sokk, hiszen a miénktől eltér; más mederben folynak a hétköznapok, így minden ilyen apró élmény felér egy Heuréka tapasztalattal. Lassan négy hónapja, hogy itt élek. Ez ugyan még nem egy eget rengetően hosszú időtartam, mégis igyekszem a magam szubjektív nézőpontjából összegezni néhány benyomást; bemutatni, milyen is az élet a Lagomon túl. 

Munka 

Ha valaki itt szeretne dolgozni, annak alaposan fel kell készülnie. Első körben: kötelező a svéd nyelvtudás. Anélkül kb. esélytelen, hogy bárki is foglalkoztasson, hacsak nem vagy mérnök / informatikus / tapasztalattal rendelkező szakmunkás. Hiába beszél mindenki angolul, megkövetelik a maguk nyelvét. Ahogy észrevettem, Svédország roppant izolált munka szempontból. Nagyjából meghívásos alapon megy a dolog, ahogy a barátom esetében is történt. A többség úgy költözik ki, hogy már van szerződése és rögtön munkába is állhat. De nálam ugye nem így történt. Én most gőzerővel azon vagyok, hogy mihamarabb elkezdhessek egy tanfolyamot. Emellett pedig kisebb alkalmi munkáim vannak, ezek mellé viszont pont jól tudom beütemezni a svéd órákat is. A tapasztalat azt mondja, hogy már egy alap svéd nyelvtudás is elég ahhoz, hogy az ember rendes munkát kaphasson, és nálam most ez az irányvonal. Hosszú távon mindenképp a szakmámban szeretnék dolgozni, de ahhoz kicsit magasabb szint kell, szóval egyelőre lépésekben haladunk. Annak is örülök, hogy alkalmi munkám is van, mert ez sem megy ám olyan könnyen. Kellenek a kapcsolatok, az ismeretségek, anélkül az ember teljesen magára marad. Beilleszkedni nagyon-nagyon nehéz, de ha beszéled a nyelvet, ismered a kultúrát és valamennyire elsajátítod a skandináv életformát, nagy baj már nem lehet. 

Természet

Több svéd bejegyzésemben is írtam már, hogy a természet létfontosságú az itt élők számára. Óvják-védik az erdőket, az állatokat. Rengeteg természetvédelmi területet kerítettek el, ami nem azt jelenti, hogy senki sem mehet be, épp ellenkezőleg: a svédek imádnak az erdőben bóklászni. Minden évszakban a szezonális terményeket szedik le: ősszel gombát, nyáron különböző erdei bogyókat, tavasszal medvehagymát. 

Már augusztus végétől lehet menni gombászni, amint beáll az esősebb időszak. Hihetetlen látni, ahogy a parkolók szinte minden hétvégén megtelnek, és a svédek hétvégi kikapcsolódásképp az erdőt járják. Szerintem abszolút követendő példa. Az ősz második hónapjában már jóval felhősebbek a napok, sokszor esik az eső. Ha mégis olykor-olykor kisüt a nap, az emberek minden alkalmat megragadnak, hogy feltöltsék megcsappant D-vitamin készleteiket. A parkokat, sétányokat, sétáló utcákat ellepik a beszélgető, jókedvű skandinávok, akik különösen értékelik a szép időt. Tavasszal és nyáron ez az esemény hatványozódik. :) 

Életmód

A minimalista design mindenütt jelen van: az öltözködésben, az építészetben, az ételekben, a berendezésekben... és még sorolhatnám. Ez a felfogás hozzám nagyon is közel áll, tehát ilyen szempontból nem volt nehéz ezt a látásmódot elsajátítani. 

A szelektív hulladékgyűjtés a svéd életmód alapja: nálunk a társasházhoz tartozik egy külön szeméttároló is, és minden lakó szétválogatva dobálja ki az újrahasznosítandó dolgokat. A családi házban élők pl. másik szemetesgyűjtőhöz viszik el a szelektált hulladékot. Elhasználódott ruhát, elektronikai termékeket is ki lehet dobni, ezekre is külön tároló áll rendelkezésre. A megunt bútorokat, játékokat, kinőtt bébiruhákat, a nagyitól örökölt antik tárgyakat pedig a loppis, azaz a bolhapiac során értékesítik az arra érdeklődőknek, nevetségesen olcsó áron. Mindennek megvan a helye a körforgásban. Erre még nagyon jó példa a mostani mainstream Fjällräven Kånken hátizsák, ami teljes egészében újrahasznosított műanyagból készül. Uppsalában nagyjából minden második embernek ilyen zsákja van, és lassan én is ott tartok, hogy majd szeretnék egyet... Nem kifejezetten azért, mert most ez a divat, hanem tetszik az újrahasznosítás eszméje, illetve a sarki rókás embléma is.

A rendszeres testmozgás szintén alappillér. Stockholmban számtalanszor találkoztam futókkal, de az itteni parkokban, erdőkben sem meglepő sportoló emberkéket látni. A futás az egyik legkedveltebb tevékenységi forma, de lehet menni evezni (rengeteg a tó), kirándulni, sétálni is. 

Étkezés

A svéd konyha az egyszerűségéről híres: húsgolyó, krumpli, barnaszósz, áfonyalekvár. Ismerős, ugye? Ezen felül sok-sok hal (lazac, tőkehal, lepényhal), krumpli minden mennyiségben, zöldség (saláták, párolt zöldségek) és különféle édes péksütemények jellemzik az itteni ételkínálatot. Ilyenkor ősszel tele van a bolt céklával, sárgarépával, karalábéval, karórépával, sütőtökkel és káposztával. Ami viszont számomra különösen érdekes és meglepő tapasztalat volt, hogy mindenbe tesznek cukrot. Még a kenyérbe és a savanyú uborkába is! Nincs olyan péksüti, amiben ne lenne minimálisan egy kis édes íz. Nyilván az eleve édeseknél (mint a kanelbulle, a lussekatt, a semla) ez nem olyan meglepő, de a szendvicsnél azért nem ezt várja az ember... Szerintem az utóbbi pár hónapban már hozzászoktam (meg korábban is tapasztaltam már), de azért sokszor hiányzik az otthoni ropogós héjú, puha bélű magyar kenyér.

Fika. Most már nincs olyan ember, aki ne ismerné ezt a szót. A svédekkel kéz a kézben jár ez a sajátos kávészünet, aminek elmaradhatatlan kelléke a fahéjas csiga. Apropó, tudtátok, hogy külön nemzeti napja van a kanelbullenak? Méghozzá nem is olyan régen, október 4-én tartották meg a kötelező fahéjas csiga napot. Ilyenkor még inkább feljogosítva érzi magát az ember, hogy eggyel többet egyen a szokásosnál. :) A karácsonyhoz pedig a lussekatt, azaz a Luca macskája süti tartozik. Ez egy sáfránnyal és túróval készített, 8-as formára tekert édesség, amit mazsolával díszítenek. Ugyanilyen hangsúlyos a semla fogyasztása is: ezt hagyományosan húshagyó kedd és Húsvét között szokás enni. A tésztája hasonló a fahéjas tekercséhez, kardamom van benne, de a formája inkább kerekebb, olyan puffancs-szerű. Ezt a sütit marcipános krémmel töltik meg, a két réteget pedig tejszínhab tartja össze. Meleg tejbe áztatva szokás enni, de szerintem ez kicsit undi, mert megszottyosodik a süti, szóval mi csak úgy simán szoktuk. :) 

Vásárlás 

Szintén nagy rácsodálkozásom volt az üzletek kapcsán, hogy mennyire kevés külföldi márkát találok. Itt nincs C&A, se Promod, vagy Bijou Brigitte. Van helyette viszont H&M, ami ugyebár teljes egészében svéd üzletlánc, Dressmann, Clas Ohlsson... Igyekeznek saját, vagy leginkább a skandináv márkákat előnyben részesíteni. Ugyanez igaz élelmiszerüzletekre is: van ICA (ahová főleg a svédek járnak, mert nem a legolcsóbb hely), Willys, Coop, Hemköp, illetve Lidl. Ez utóbbi a bevándorlók célpontja, sok a muszlim dolgozó. Viszont árak tekintetében (főleg hús) a német lánc az abszolút nyerő. Mi főleg az ICA-ba járunk, aminek csupán praktikus oka van: ez van közvetlen mellettünk. :) Az árak jóval magasabbak, mint nálunk, de ha az ember ügyesen eltervezi, hogy mit főz a héten, akkor a heti bevásárlás két embernek megvan 400 koronából is. (~14 ezer Ft) 

Nálunk otthon egy fantasztikus piac is található a belvárosban. Imádom a hangulatát, a lángosos verhetetlen, és persze Anyával minden esetben innen hozzuk a zöldséget, gyümölcsöt, húst, házi tejtermékeket. Mint utóbb kiderítettem, időnként Svédországban is van hasonló piac, de viszonylag ritkán. Nagyon szeretném látni, hogy milyen, egyrészt a hangulata, másrészt viszont az árak miatt is: jó összehasonlítási alap lenne. Drogéria sincs, ebből kifolyólag a natúr kozmetikumok választéka viszonylag elenyésző. Van egy Yves Rocher üzlet Stockholmban, amit majd tervezek felfedezni, illetve Lush is, de nagyjából itt ki is fújt a dolog. A gyógyszertárakban és az Åhléns üzletekben lehet venni horror áron bio termékeket, de a többség a boltban veszi a szükséges dolgokat. Itt szerencsére van néhány ismert márka is, de azért messze nem olyan a felhozatal, mint egy Dm-ben vagy Rossmannban. Ezt igyekszünk úgy orvosolni, hogy valahányszor bőrönddel megyünk haza, inkább otthon vásárlunk be. 

A szolgáltatások a lehető legdrágábbak: fodrász, kozmetikus, varrónő... Ezeket szintén mind otthon intézzük. 

Lagom

Svédország, bár sok szempontból különbözik Magyarországtól, mégis az egyik legklasszabb hely. Ha az embernek sikerül beilleszkednie, beszél svédül és még munkahelye is van, akkor az életszínvonal is ezzel arányosan nő. Rengeteg lehetőség van a kikapcsolódásra: a svédek rendszeresen utaznak külföldre (évente minimum kétszer), sokaknak nyári házikójuk is van, és úgy összességében az látható, hogy kedvesek, segítőkészek és nyugodtak. Tartják a három lépés távolságot, kissé hűvösek, de nem elviselhetetlen mértékben. Fontos a család, az otthon melege, a hagyományos ünnepek és tradíciók ápolása. Senki sem dolgozza halálra magát, mégis jól megélnek, és jó körülményeket teremtenek maguk köré. Gyereket nevelni is ideális itt, mert a jó levegő, a programok és a kedvezmények mind arra sarkallják az embereket, hogy családdal is szuper az élet. Mindenből pont annyit vesznek, amennyi szükséges. Kiegyensúlyozottan, mérsékelten, tudatosan. Valahogy így. :)

(Képek forrása: Pinterest) 

Larawyn posztja adta az ötletet, habár nem teljesen vikinglányokról fog szólni. :) Amikor a legelső nyári utazásomat terveztem Svédországba, eldöntöttem, hogy mindenképp szeretnék hajókázni egyszer. Nem csak a szigetbeli kompon, hanem egy igazi kirándulóhajón. Ehhez a barátom is nagyszerű alanynak bizonyult, úgyhogy közösen kezdtünk keresni a legmegfelelőbb célpont után. Végül az egyik munkatársának köszönhetjük Birkát, ami valóban szuper választásnak bizonyult.

Hajóval két órára található Stockholmtól, ami nem máshonnan indul, mint a mesés Városháza melletti hajóállomásról. Már a kezdéstől odáig voltam. :) Maga az utazás nagyon békés, ráadásul a hajó emeletén fantasztikus a kilátás. Igaz, ami igaz, augusztusban is meglehetősen szelesek már a napok, így jól jött a plusz meleg ruha. Én rettentő mód élveztem a hajókázást; fényképeztem, bámészkodtam és reméltem, hogy a sziget is sok érdekességet fog mesélni nekünk.

Miután partot értünk, rögtön elénk sietett a helyi turistavezető, aki angolul tartott előadást a szigetről, illetve körbe is vezetett minket a fontosabb helyszíneken. Andreas, a vezetőnk, helyi ruhába bújva magyarázott, ráadásul külön értékeltem, hogy szépen, érthetően beszélt. Még én is tudtam követni. Maga a sziget meglehetősen lakatlan, emberrel nem is igen lehet találkozni, viszont birkákba könnyen botolhat az ember. :) A túra során láttunk helyi házikókat, egy kisebb hajót, illetve egy meglehetősen aprócska múzeumot is, melyben az eddigi ásatások eredményeit adták közre. Emellett rendszeresen szerveznek különféle programokat, workshopokat és a gyerekek számára is igyekeznek érthetően, játékosan mesélni erről a különleges korról. Nyáron érdemes csobbanni is egyet a vízben, erre külön partszakasz is rendelkezésre áll. Mivel a hajó csak néhány óráig marad, ezért ügyesen kell beosztani az időt. Hipp-hopp eltelik, főleg ha az ember kicsit alaposabban szétnéz. :)

Ha valaki Svédországban nyaral, ráadásul hosszabb ideig, annak tökéletes választás lehet ez a kisebb kirándulás. Azóta is egy csodaszép napként őrzöm az emlékezetemben. :)

További információk: http://www.birkavikingastaden.se/en/

(Képek forrása: saját, Pinterest)

Pupillánál olvastam ezt a havi Témázós posztot és nagyon megtetszett, főleg, mert magam is kissé érintett vagyok a témában. :)

Zenész családból származom, mindkét szülőm zenetanár, így én szó szerint a zene bölcsőjében nevelkedtem. Nálunk mindennapos a zene, akár hallgatva, akár koncertre járva, de valamilyen módon átszövi az életünket és meghatározza a dallamokhoz való kapcsolatunkat. Én magam is jártam zeneiskolába, fuvolázni és zongorázni tanultam, felnőttként viszont már csak az aktív zene iránti igény maradt meg. Rendszeresen hallgatok zenét, mindenféle műfajban. Különösen rajongok a filmzenékért. :) Hans Zimmer és Alexandre Desplat a két fő szívcsücsök. Főleg vonatozás közben, de tanulás, színezés és olvasás alatt sem vetem meg a zenehallgatást.

Több olyan olvasásélményem van, ami konkrét zeneszámokhoz kapcsolódik. Ezeket egyébként egy külön polcon is gyűjtöm. Mivel mindig lóg a fülemben a fülhallgató, elkerülhetetlen, hogy olykor-olykor ne alakuljon ki egyfajta tapadás a könyv és az aktuálisan hallgatott zene között. Némelyik olyan erősen átitatta az élményt, hogyha az adott számot hallgatom, egyből fel tudom idézni azt a könyvet, amihez kapcsolódik. Nem feltétlenül a történetét, inkább a benyomásaimat, az érzéseimet, amit olvasás közben kiváltott belőlem. Egyébként a BA szakdolgozati témám is a zene és az irodalom kapcsolata volt, de elég specifikusan, kizárólag a szimbolizmust érintve. Mallarmé és Debussy emblematikus műve, az Egy faun délutánja olyan példa, amit a mai napig bátran fel merek hozni, ha erről van szó egy beszélgetésben. Mindkettő hatott egymásra, de időrendben Mallarmé volt az első, utána írta meg a Faunt Debussy, és vált egyúttal világhírűvé szerte a világon. Csodás művekről van szó, melyek nem csak egymásra, hanem a különféle művészeti ágakra is erőteljes benyomást tettek. Erről a témáról órákig tudok beszélni, úgyhogy itt abba is hagyom. :)

Pupihoz hasonlóan én is imádtam felfedezni egy-egy várost Dan Brown segítségével, mi több, ő sarkallt arra is, hogy megnézzem Firenzét. Persze nélküle is épp eléggé érdekelt, de ő tette fel azt a bizonyos pontot az i-re. Ha olyan helyről olvasok, ahol magam is jártam, szinte euforikus öröm jár át. Főleg a skandináv könyveknél éreztem hasonlót, a Millenium trilógia, valamint a Nils Holgersson kapcsán. Mivel én is ott barangoltam, ahol a szereplők, ezáltal még megfoghatóbbá válik egy-egy részlet, még közelebbinek érzem a leírásokat. Ezt talán a személyes kötődésem jobban felerősítette, de hasonló boldogságot vált ki belőlem, ha Párizsról, Rómáról, esetleg más kulturálisan gazdag városról olvasok, ahol még nem jártam. Inspirálnak, ösztönöznek ezek a könyvek - elérik, hogy még inkább vágyjak az adott országba. Rowling álnéven írt krimisorozata, a Cormoran Strike pedig tökéletes londoni kalauz. Nem csak a csillogó, mindenki által ismert nevezetességekről mesél, hanem London szépséghibáiról; a szűk sikátorokról, az elhagyatott utcasarkokról.

Ami a festészetet illeti, rajongok a csodaszép képekért. A Leány gyöngyfülbevalóval című könyvet tulajdonképpen a holland kirándulásunk után ejtettem meg és így még jobban jött ki a lépés. A delfti vásártéren járva, egészen olyan érzésem volt, hogy ott el tudom képzelni az eseményeket, olyan valóságosnak tűnt, mintha magam is igyekeztem volna a Vermeer rezidenciába, Griet nyomában. Vermeer nagy hatással volt rám, ezért Delftben meglestük a szülőházát, ami azóta egy szuper kis múzeum lett. Sajnos az eredeti képről lecsúsztam, mivel Hágában őrzik, de a bakancslistámon előkelő helyen szerepel a megtekintése. A Da Vinci-kód nagy része is a párizsi Louvre-ban játszódik, ott Da Vinci remekműve, a Mona Lisa áll a középpontban, de más Da Vinci festmények is sorra kerülnek. Bár talán a romantikusságomból kiderül, hogy leginkább az impresszionistákkal ápolok szoros kapcsolatot (Monet, Renoir), épp ezért a Musée d'Orsay az egyik vágyálmom, hogy oda eljuthassak, de a Louvre is épp akkora kíváncsiságot vált ki belőlem, mint az impresszionista mesterművek lakhelye. 

Ha valakit érdekel a portréfestészet, annak szívből ajánlom az egyik kedvenc írónőm, Isabel Wolff könyvét, ami egy chick litbe oltott portéfestői kalauz. A főszereplő, Ella Graham is festőként dolgozik. Általa még inkább megismerjük, mire is kell odafigyelni egy portré esetén, kik a megrendelői, milyen technikákat alkalmaz. Szerintem nagyon érdekes könyv, számomra igazán nagy élmény volt! A romantikus sztorin kívül egészen új köntöst kapott ezzel a festészeti kikacsintással. :)