Mid-Year Book Freak Out Tag • 2020

július 06, 2020

Szépen szállingóznak a félévzáró posztok, ami csak egyet jelenthet: a lassacskán hagyománnyá vált összegző tag kitöltését! Immár ötödik éve osztom meg a válaszaimat, ami nyilván az idén sem maradhat el - és mi tagadás, én is változatlan lelkesedéssel pötyögöm e sorokat. Mindig jó érzéssel tölt el, ha felidézhetem egy-egy emlékezetes, vagy épp lélekmelengető olvasmányomat, erre pedig keresve sem találhatnék megfelelőbb alkalmat! :) 

#1 A legjobb 2020-as olvasmányod

Nehéz a döntés, ugyanis több cím is versenyezhetne a legjobbnak járó díjért, viszont ezúttal minden kétséget kizáróan David Attenborough beszámolójára, az Egy ifjú természettudós történeteire esik a választásom. Tökéletesen elegyítette az utazás élményét a természetvédelmmel, a világra való nyitottsággal, a bennszülött kultúrával... Ráadásul valamennyit csodálatosan keretbe foglalta David páratlan humora és szakértelme. Minden sorát imádtam! 


#2 A legjobb folytatás, amit 2020-ban olvastál

A dorombolás művészete, egyértelműen. Annyira nagy öröm volt visszatérni Dharamsalaba, kicsit megmártózni Őszentsége bölcsességében - ha csak képletesen is, együtt bolyongani DLM-mel, és felfedezni, hogy mennyi különböző elemből áll össze az igazi boldogság. Megkockáztatom, hogy egy hajszállal még jobban is tetszett, mint az első rész, és ez elsősorban az otthonos hangulatának, illetve a szerethető szereplőinek köszönhető. 

#3 Friss megjelenés, amit még nem olvastál, de szeretnél

Legnagyobb meglepetésemre a Park Kiadó mégis előrukkolt az általam egyik leginkább várt kiadványával, A farkasok bölcsességével, melyet konkrétan a beharangozása óta kinéztem magamnak. Amit Peter Wohlleben ajánl, eleve nem lehet rossz, hát még ha ilyen csodás, kifejező borító társul hozzá! Szinte az összes természettudományos címkéjű kötetet elolvastam már a kiadó kínálatából - magától értetődik, hogy ennek is a polcomon a helye. 

#4 Legjobban várt friss megjelenés az év második felére

Egyrészről a Beatrix Potter mesekönyv, amit időközben elő is jegyeztem, másrészről a Titokzatos memória, aminek a külleme és a leírása egyformán felkeltette az érdeklődésem. 

#5 Legnagyobb csalódás

Eduardo Sacheri kisregénye, az Ilyen a boldogság. Hiába rövid irományról van szó, egy nyögvenyelős, erőltetett, és hatásvadász történet bújik meg mögötte. Pedig az esernyős borítója alapján egy kimondottan kedves, szívhez szóló olvasmányt reméltem. Nos... nagyot koppantam. Egyedül a buenos aires-i hangulatot értékeltem benne - ez utóbbit elég érzékletesen, életszerűen sikerült átadnia a szerzőnek.

#6 Legnagyobb meglepetés

Camilla Läckberg viszonylag friss műve, az Aranykalitka. A népszerű svéd írónő úgy döntött, eltávolodik a skandináv krimi műfajától, és egy belevaló, erős, független karaktert emel a középpontba: Faye-t. Ez a nő hihetetlen rafinált trükkökhöz folyamodik, hogy megleckéztesse hűtlen férjét, és egyúttal kitörjön az általa kreált kalitkából. Camilla bebizonyítja, hogy cseppet sem egyskatulyás szerző, sőt: képes megújulni, és ha kell, akár keményebb, esetenként megbotránkoztató részletekkel dobja fel a cselekményt. Remélem, mihamarabb megjelenik a folytatás! 

#7 Kedvenc új szerző (debütáló vagy számodra új)

David Michie mindenképpen ide sorolható, ahogy Sofia Lundberg is. Utóbbitól még csak egy könyvet olvastam, viszont az rendkívül megérintett, úgyhogy szeretnék a jövőben más kötetével is kísérletezni.

#8 Legújabb könyves szerelem

Újabban Veronica Henry romantikus történeteit forgatom nagy élvezettel - ő határozottan komfortszerzővé kezd avanzsálni nálam, ami bizony nem kis szó! Az idén kétszer is választottam tőle, és meggyőződésem, hogy Peasebrook, e bájos angol falucska és lakói olyan kisugárzással rendelkeznek, aminek köszönhetően pillanatok alatt megmagyarázhatatlan melegség és boldogság járja át lelkem minden kis zugát. 

#9 Legújabb kedvenc karakter

Mivel óriási cicarajongó vagyok, nem is írhatnék mást, mint a kis Hóoroszlánt, Őszentsége kék szemű, tappancsos szépségét, akinek hála bepillantást nyerhettem a Dalai Láma rezidenciáján zajló életbe, melyet ölelni való karakterek és mulatságos beszámolók tettek még színesebbé. Fantasztikus, ahogy a kunkori farkinca nyomában kinyílik egy láthatatlan ajtó, ami mögött megannyi rácsodálkozás,  felismerés, tanítás és vidámság rejlik. 


#10 Egy könyv, amin sírtál

Nem rémlik ilyesmi, de azért Az elveszett nevek füzete kellően sírós véggel zárult. Megkönnyeztem ugyan, viszont a fékezhetetlen, szívszaggató zokogás nem jellemző rám. 

#11 Egy könyv, ami boldoggá tett

Nicolas Barreau nélkül egyetlen év sem telhet el, épp ezért a legutóbbi regényét olvasva, a Piciny csodák kávézóját, azt vettem észre magamon, hogy folyton fülig ért a szám. :) Imádtam bebarangolni Velencét Nellyvel, együtt izgultam vele, és szívből jövő mosollyal nyugtáztam, amikor az utolsó sorok végére értem. Vannak szerzők, akikben sosem csalódom, mert pontosan azt az érzést nyújtják, amire vágyom. Barreau épp ilyen! ♡

#12 Kedvenc filmes adaptáció, amit az idén láttál

Nagyon szerettem a Krumplihéjpite Irodalmi Társaságot, ami számomra abszolút hozta a könyv hangulatát (nagy kedvenc volt tavaly), továbbá a frissen látott Meztelen Juliet-et emelném ki, ami egy kissé fanyar, mégis maximálisan szórakoztató alkotásként maradt meg bennem. 

#13 Kedvenc értékelés, amit az idén írtál

Bár törekszem arra, hogy egy-egy értékelés kapcsán érződjön a szívem és a lelkem, előfordulnak olyan esetek, amikor ez a könyv hangulatával megfelelő szavakkal is párosul. Ilyen például A hóleány, melynek elolvasása után igazi kavalkád dúlt bennem, és ezt igyekeztem visszaadni a lehető legkifejezőbb módon. 

#14 A legszebb könyv, amit idén vásároltál (vagy kaptál)

A Piciny Csodák kávézóját a páromtól kaptam ajándékba - ebbe a pasztellcsodába ugyanolyan szerelmes vagyok, akárcsak az összes többibe -, ugyanakkor Az emlékteremtés művészete, illetve a Szent helyek is meseszép kiadványoknak tetszenek - mondhatni a könyvespolcok ékességei.


#15 Melyik könyveket szeretnéd elolvasni az év végéig? 

Az idén beszerzetteket feltétlenül, de tavalyról szintén maradt jó pár olvasatlanom. Igazából a magánkönyvtáram olvasottságát szeretném feljebb tornászni - apránként, lépésről lépésre. :)

◃◂ A korábbi részek itt érhetők el: 2019, 2018, 2017, 2016 ▸▹

(Képek forrása: [1], [2], [3], [4], [5], [6], [7], [8], [9], [10])

Hasonló bejegyzések

2 megjegyzés

  1. De jó, hogy te is megírtad, kíváncsi voltam hova mi kerül. :)
    Az Ilyen a boldogságot már egy párszor majdnem megvettem akciósan, mert hát olyan csábító a borítója, és tényleg valami kis kedves, Laurain-féle történetet gondolnék mögé... de most már végképp letettem róla.
    A hóleány ♥ :)
    Sok szuper könyvélményt az év második felére is! :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Ki nem hagytam volna! :) Sajnos az Ilyen a boldogság nem váltotta be a hozzá fűzött reményeket... Szóval hiába az akció, nem érdemes megvenni. :(
      A hóleány semmiképp sem maradhatott ki, nagyon szerettem! ♡

      Köszönöm! :* Neked is csudaklassz olvasmányokat kívánok az elkövetkező hónapokra! Remélem, akad közte majd sok-sok emlékezetes is. :)

      Törlés