Kissé nagy a csend mostanában a blog háza táján, de ez csupán a nyári szünet velejárója, semmi több. Közben viszont, egészen pontosan két nappal ezelőtt, július 28-án, kereken 5 éves lett a Je suis Eszti, azaz az én szeretett kis kuckóm! 

Még ha most kissé félgőzzel is vagyok jelen, ettől függetlenül rengeteg örömet ad nekem ez a felület, és annyira jó, hogy belevágtam! Ez egy olyan része az életemnek, amit nem sok mindenki előtt fedek fel, ha mégis, akkor abban feltétlenül megbízom, és titkon az is a célom, hogy egy picit jobban lássa, hogy mi érdekel, mi foglalkoztat engem. Kicsit olyan ez a platform, mint egyfajta lenyomata a személyiségemnek, hiszen minden egyes poszt és téma egy darabka belőlem - a gondolataimról, az érzéseimről, a benyomásaimról... És bár a molyon kívül jóformán csak az talál rám, aki véletlenül belefut, ennek ellenére minden kedves hozzászólásnak és feliratkozásnak nagyon örülök! Jó érzés látni, hogy valakit érdekel, amit leírok, és azonosulni tud mindazzal, amit képviselek. Ez talán a legfontosabb kitételem, hogy önazonos legyek - nem csak itt, de a való életben is, mindig, minden helyzetben. :)

Nézzünk egy kis statisztikát, mert azt szeretem megörökíteni:

 

1. Már egészen kicsi korom óta rajongok a fókákért. Az egyik nagy vágyam válna valóra, ha egyszer eljuthatnék egy fókarezervátumba, ahol akár simogatásra is lehetőségem nyílna. Hihetetlenül boldog lennék!

2. Minden kütyümnek nevet adok: többek között Rozinak hívják az e-könyv olvasóm, de a régi laptopomat például Amélie-nek neveztem el. 

3. Amikor a pályaválasztás előtt álltam, felmerült a holland szak lehetősége is, mivel a nulladik osztály után németből előrehozott emelt szintű érettségit tettem. Mindenképpen kicsi szakra szerettem volna menni, és hiába vágytam a franciára, sokáig nem mertem belevágni. Végül mégis az utóbbi mellett kötöttem ki, és egészen biztosan állíthatom, hogy most sem döntenék másképp. 

4. Zongorázni és fuvolázni is tanultam, de a fuvolát sokkal jobban szerettem, csakhogy időhiány miatt abba kellett hagynom. Kottát olvasni is kizárólag violinkulcsban tudok jól egy bizonyos szintig - a basszuskulcs sajnos sosem ment valami fényesen...

5. Az egyik kedvenc részem a főzésben a maradékok elpakolása. Másnak ez felesleges nyűg, de én imádom kitalálni, hogy mit milyen dobozba fogok tenni. Ez nem mellesleg szuper lehetőség az ételmentésre is, épp ezért nálunk elenyésző mennyiségű étel kerül a szemétbe.

5+1. Amikor megnéztem a moziban a Pocahontast öt évesen, a befejezéskor vigasztalhatatlanul zokogtam. Anyukám elmondása szerint alig lehetett lenyugtatni, annyira szomorú voltam a John Smith és a Pocahontas közti reménytelen szerelem miatt. A mai napig könnyes lesz a szemem a végén... :')