Véget ért az év hétfője és keddje, bár a február szerencsére sokkal gyorsabban, mint vártam volna. A január viszont megint maratoni hosszúságúnak tetszett, úgyhogy nagyon örülök, hogy végre magunk mögött tudhatjuk. Az idő is elég változékony volt, többnyire hideg és szeles, ami nem hozta meg a kedvünket a nagy kiruccanásokhoz. Ilyen időben jobban esik odabent, a meleg szobában egy finom teát kortyolgatni és egy jó könyvbe belemerülni, igaz? 

Az idei beszerzések száma zéró, de aggodalomra semmi ok, ez hamarosan változni fog! :) Viszont így volt időm felzárkózni az olvasatlanjaimmal, és belekezdeni a várólistacsökkentős listám apasztásába is. A két hónapban összesen 12 könyvet olvastam ki, amiben mindenféle stílus keveredik, de többnyire a komfort zsánereimben mozogtam a legszívesebben. :)

A Karácsonyi krimik tavalyról csúszott át, és január első napjaiban is abszolút jólesett egy kicsit kikapcsolódni a kedvenc belga nyomozómmal. Rögtön ezután az egyik karácsonyi ajándékomat "fogyasztottam el", az új Nicolas Barreau-t:  mindig élmény Párizsban bóklászni az aktuális főhőssel. A Deresvölgy legendája nem okozott akkora meglepetést, mint reméltem, sajnos megmaradt az egyszerolvasós szinten. A Nyomozás az Alkonypagonyban minden szempontból teljes kudarc: szörnyen nyomasztó és elkeserítő könyv, egyáltalán nem egy cozy mystery, mint amit a borítója sugall. Szerencsére a Téli csillogás sikeresen helyrebeillentette a mérleget - tökéletesen kiszámítható romantikus lektűr, de a jobbik fajtából. És még egy Herkules retelling, a Bírnod kell a célig  is belefért a hónapba, amit elképesztően élveztem. A főszereplő ezúttal a Csodafickó szerelme, Megara, aki istennővé szeretne válni, hogy méltó társa lehessen párjának. Nem csak Pegazus és Phil, de még Hádész is felbukkant benne - az utóbbi a mesében is az egyik nagy kedvencem. 

A februárt egy dél-koreai népmese átdolgozásával indítottam. Noha eleinte nem ragadott magával különösebben, a végére egészen megkedveltem. A Szólj, ha kell egy barát ugyancsak karácsonyi szerzemény, amit két délután faltam be - Patat Bence igazán remek válogatást rakott össze! Az utána következő Véres Balaton az év egyik legnagyobb meglepetése, teljesen bekebelezett. Az első részt rekordgyorsasággal végeztem ki, amit nem sokkal az előzményregény követett. Nem hiszem, hogy sokáig vissza tudom fogni magam, mert borzasztóan kíváncsi vagyok a folytatásokra! A Levedi lánca hasonlóan kellemes csalódás volt: okos és élvezetes nyomozós ifjúsági regény, amit a szerző ügyesen ötvözött a honfoglalás kori történelemmel. Még felnőttként is roppant izgalmasnak találtam. Végül Peter Wohlleben tolmácsolásában keresztbe-kasul bebarangoltam a kertet, és sok hasznos információt kaptam a tudatos kertműveléssel, a népi babonákkal, illetve az élővilág védelmével kapcsolatban. 

Tulajdonképpen két sorozat szőtte át igazán ezt a két hónapot: az Our Zoo, illetve a Stanley Tucci felfalja Itáliát. Az előbbi egy angol minisorozat, ami sajnos nem érte meg a második évadot, pedig annyira kedves és szerethető! Ráadásul a Stan Shunpike-ot játszó színész játssza az ambíciózus édesapát, aki az első világháborúból visszatérve próbál visszarázódni az életbe. Az állatkert ötlete már az első epizódban megfogan, épp csak a kivitelezés vet fel problémákat. A kisváros lakóinak ellenségeskedése ellenére a Mottershead család kitartása végül sikerrel zárul, de az ide vezető út korántsem viszontagságoktól mentes. Mindenkinek jó szívvel ajánlom, mert megérdemli a figyelmet! 

Stanley Tucci nem csak remek színész, de roppant tehetséges guide is: az olasz gasztronómia olyan mélységeibe kalauzol el, ami túlmutat a szimpla pizza-tészta-paradicsom triumvirátuson. Nem csak az adott régió ételeit mutatja be, hanem olyan embereket is, akik elkötelezett hívei az itáliai hagyományoknak. A férjemmel együtt iszonyúan élveztük, szuper szombat esti program volt a sötét és fagyos északról a napsütötte Olaszországba repülni. :)