Az az igazság, hogy ragaszkodó típus vagyok. Ha valami bevált, ritkán érzem azt, hogy kísérletezni támad(na) kedvem, és ez valamennyire az olvasmánylistámra is igaz. Pedig amikor kicsit kilépek a komfortzónámból, többnyire azt tapasztalom, hogy "igen, ez jó, ez szuper érzés!" A legutóbbi ilyen pozitív élményem határozottan a skandináv irodalomhoz kötődik, aminél olyan remekül sült el a találkozás, hogy azóta is szívesen veszek a kezembe északi szerzőtől könyvet. De mi a helyzet a többiekkel, milyen nemzetektől olvasok még szívesen? Erről elmélkedtek a Témázós lányok, és bár picivel később csatlakozva, engem is gondolkodásra késztetett. :)
Az a zord, messzi Észak...
Aki elsőként eszembe jut, az minden bizonnyal Katarina Mazetti, aki olasz csengésű neve ellenére echte svéd, méghozzá az egyik legmeghatározóbb számomra. Egy átlagosnak mondható, hétvégi könyvtárazás alkalmával figyeltem fel rá, és kölcsönöztem ki A pasi a szomszéd sír mellől c. kötetét, amit később szép sorban a többi regénye is követett. Teljesen odavoltam a pikírt, kimért humoráért, a mulatságos helyzeteiért, és az esetlen, hétköznapi szereplőiért. Azóta az összes könyve ott sorakozik a polcomon, és igen, határozottan érik már egy újraolvasás! Astrid Lindgren a svéd ifjúsági irodalom jelentős alakja, így nyilván engem sem került el. Sajnos nem sikerült annyira egymásra hangolódnunk, mivel Pippiből már jócskán kinőttem, de tervezem, hogy kísérletezem majd más művével, mert a stílusa egyébként tetszik. Vele ellentétben Selma Lagerlöf eredetileg földrajzkönyvnek íródott Nils Holgerssonja instant szerelem volt; az összes monda, állat- és eredettörténet óriási hatással volt rám, amit az első svédországi kiruccanásom még inkább felerősített. Ezen a vonalon maradva Tove Jansson-t kell megemlítenem, aki ugyan felnőttként talált rám, viszont így is sikerült meghódítania a szívemet a bűbájos meséivel, na meg a farokbojtos trolljaival! :)
A skandináv krimik terén leginkább Camilla Läckberg és Kristina Ohlsson könyveibe botlottam az olvasmánylistámat böngészve. Előbbi sorozata főképp egy szigeten, Fjällbackán játszódik és többnyire ugyanazokat a szereplőket mozgatja, ami miatt egy fokkal szimpatikusabb bármelyik másik szerzőnél, mert kicsit "otthonos" érzéseket ébreszt bennem, míg Kristina már valamivel durvább, viszont társadalmilag igencsak megosztó témákat taglal a regényeiben. Stieg Larsson számomra az etalon, ha már krimiről beszélünk; egyelőre úgy érzem, senki sem léphet a nyomába. Jo Nesbø-vel mondhatni ígéretesen indult a kapcsolatunk, ám sokat elmond az a tény, hogy több, mint 5 éve nem olvastam tőle semmit, és gyanítom, ez egy darabig így is marad. Annyira nem az én világom, ilyen szempontból fogékonyabb vagyok a női írók műveire.
Nagyon szerettem még az Engelsfors trilógiát, ami egy svéd szerzőpáros munkája, és cseppet sem habos-babos tündérmese, illetve kiemelkedő élmény marad mindörökre Ove, a házsártos öregúr története, ami nem mellesleg Fredrik Backman legismertebb irománya. Dán vonalon Iselin C. Hermann írásait szerettem, tőle a Dominót még dedikáltattam is, amikor a Könyvfesztiválon járt, valamint Andersen, akinek meséi egy életre belém ivódtak... Újabban pedig Meik Wiking életmódkönyveivel ismerkedtem meg, a legújabb kötetére már nagyon fenem a fogam!
Az élet rózsaszínben
Valamennyire azt hiszem, kézenfekvő, hogy a francia szerzők irányába nagy rajongással fordulok, valahányszor új, ígéretesnek tűnő könyvre bukkanok. A kötelezők közül főleg Stendhal és Camus jut az eszembe; a Vörös és fekete nem adta könnyen magát, viszont mindenképp emlékezetes olvasmányként maradt meg bennem, ahogyan a Közöny (Az idegen) is. Utóbbit pár éve olvastam újra két egyetemi tanárom fordításában, és számtalan kérdést tisztázott bennem a regény kapcsán.
Könnyedebb vizekre evezve Anna Gavalda tűnik ki, akitől minden kétséget kizáróan az Együtt lehetnénk tette rám a legnagyobb hatást. Camille és Franck kapcsolata, ahogy lépésről lépésre hántják le magukról a rétegeket, míg végül pőrén és kiszolgáltatottan képesek felvállalni önmagukat, egyszerre ríkatott meg és nyitotta fel a szemem - elsősorban önmagammal kapcsolatban. Azóta is keresem a szavakat, és picit félek is, hogy egy újraolvasás talán csorbítaná az élményt. Ehhez még gyűjtöm a bátorságot... Antoine Laurain bájos, lezser stílusú regényei épp olyan légiesek, mint egy harapásnyi macaron: tökéletes választás, ha az ember szeretne kikapcsolódni egy hosszú nap után! David Foenkinos-tól csupán a Nathalie második életét olvastam, de ez határozottan kellemes érzéseket keltett bennem, ráadásul az adaptációja ugyancsak remekül sikerült.
Mediterrán boldogság
Bevallom, aránylag kevés olasz szerzőtől olvastam eddig, de ami késik, nem múlik! Az abszolút győztes feltehetően Alessandro Baricco, ez a selymesen lágy, költői stílussal megáldott úriember, tőle három kötetet is sorra kerítettem már, amiből a Novecento, illetve a Selyem bizonyult valóban figyelemre méltónak számomra. Cristina Caboni kiváló magyar fordítású, parfümökről szóló romantikus regénye nagy kedvencem lett pár éve; azóta tudomást szereztem, hogy egy másik kötete is napvilágot látott, amit majd könyvtárból tervezek kikölcsönözni.
Paulo Coelhotól csak egy könyvet tudok felmutatni, de ez sem kifejezetten számottevő, úgy gondolom. Mindenesetre a brazil szerzők kapcsán van pótolnivalóm, ahogy spanyol nemzetiségű alkotó sem igen szerepel nálam. Viszont nemrégiben választottam ki a VCS listámról Eduardo Sacheritől az Ilyen a boldogságot, amihez nagy reményeket fűztem, ám a hatás elmaradt. Az argentin tollforgató történetében egy kislány és az apuka kapcsolatának átváltozása adja a cselekmény dinamikáját, engem valahogy mégsem ragadott annyira magával, mint vártam volna. Ellenben még sosem olvastam Buenos Airesben vagy a környékén játszódó könyvet, ami így egy mini városnézést is magában foglalt.
Érzelmes germánok?
Ha a romantikára gondolunk, nem épp a németek jutnak az eszünkbe, holott Nicolas Barreau népes rajongótábora nem feltétlenül tudja, hogy a franciásnak tűnő alkotó neve mögött egy német írónő rejtőzik. Én magam imádom a könyveit, mivel egyszerre testesítik meg a francia romantikát, amit a szerző ügyesen ötvöz egy párizsi kiruccanás élményével. Az olvasó szinte maga is ott sétál a városban, megbújva, amolyan harmadik szereplőként, miközben páholyból figyeli az eseményeket. Ráadásul a Park Kiadó kötetei annyira igényesek és szépek, hogy már kézbe fogva is szívmelengető érzéssel töltenek el. Kerstin Gier időutazós ifjúsági sorozata teljesen az újdonság erejével hatott rám, amit a színes tipográfia és a meseszép küllem csak tovább növelt. Gwendolyn múltban játszódó kalandjai jó stílusban íródott, ideális kikapcsolódásul szolgálnak bárki számára, ezt bizton állíthatom! Nem maradhat ki a felsorolásból a már sokat emlegetett kedvencem, Peter Wohlleben sem, akinek nem lehetek elég hálás, hogy újult erővel tört fel bennem a természet-, illetve az élővilág iránti érdeklődés.
Ha Hollandiára gondolunk, viszonylag kevés szerző ugrik be kapásból, ennek ellenére nálam kettő is szerepel. Az egyiküktől, Annie M. G. Schmidt-től, az idén olvastam ki egy tavaly levadászott könyvemet, a Macskák társaságát, ami igencsak kiváló felütésnek bizonyult, illetve itt van még Simone van der Vlugt, akinek Delfti kék c. műve teljesen meglepett, méghozzá pozitív értelemben. Nem csupán a németalföldi fajanszfestészetnek állított emléket, hanem egy mozgalmas, izgalmakban gazdag elbeszélést is rittyentett köré, ami miatt még az "említésre méltó" listámba is bekerült.
Akik kimaradtak...
Az előbbi kategóriákba nem sorolható szerzők közül fontosnak tartottam kiemelni Lawrence Anthonyt, már csak a dél-afrikai mivolta (!) miatt is, David Michie-t, aki zimbabwei, végül, de nem utolsó sorban Kavagucsi Tosikadzut, aki jelenleg az egyedüli japán alkotóként lelhető fel a listámban. Az Elefántsuttogó íróját szintén számtalanszor emlegettem már korábbi posztokban, épp ezért nem szeretném önmagam ismételni. Pusztán annyit írok: olvassatok tőle, mert megéri! A Dalai Láma macskája az idei olvasottak közül az egyik legelgondolkodtatóbb darab, mindenképp tervezem a folytatását is. A Mielőtt a kávé kihűl pedig azon ritka esetek egyike, amikor úgy éreztem, hogy egy történet megszólít, és bármennyire is kívül esik a szokásos köreimen, tennem kell vele egy próbát. A 2019-es esztendő kedvenc olvasmánya lett, úgyhogy úgy érzem, időnként nem árt hallgatni arra a bizonyos belső hangra. Olykor egészen váratlan meglepetéseknek lehetünk szemtanúi. :)
További tervben lévő olvasmányok:
- Christelle Dabos: A tél jegyesei (francia)
- Cristina Caboni: Titkos virágok kertje (olasz)
- David Michie: A dorombolás művészete (zimbabwei)
- Hilde Østby -Ylva Østby: Titokzatos memória (dán)
- Narine Abgarjan: Az égből hullott három alma (örmény)
- Sigríður Hagalín Björnsdóttir: A sziget (izlandi)
- Sofia Lundberg: Az elveszett nevek füzete (svéd)
(Képek forrása: Pinterest // Google)