2020-as olvasási tervek

január 11, 2020

Az év elején különösen nagy lelkesedéssel kezdek neki a tervezésnek, legyen szó személyes jellegű elképzelésekről, vagy, jelen esetben, olvasási tervekről. Szánt szándékkal nem írtam erről külön az évzáró posztomban, mivel tudtam, hogy egy teljes bejegyzést szeretnék szentelni neki. Bár nem teljesítettem minden pontot, amit tavaly kitűztem, ez szerintem valamennyire törvényszerű is - ritkán sikerül kipipálni az összeset egyszerre. Nem szeretnék irreális elvárásokat támasztani magam elé az idei évben sem, viszont akkor sem dől össze a világ, ha ebből éppen semmi sem teljesül - erre már egyáltalán nem görcsölök rá. 


Nem telhet el úgy az esztendő, hogy ne vágnék bele Lobo szokásos, várólistacsökkentő játékába. Az elmúlt évek során többször is beletört már a bicskám, de amióta az alternatív listával variálom a lehetőségeket, ugrásszerű változást tapasztaltam. Cseppet sem élem meg kihívásként: inkább afféle irodalmi svédasztal, ahol keverednek a különféle műfajok, szerzők és történetek. Igyekszem ügyelni arra is, hogy a lista megőrizze a sokszínűségét, és ne csak egy konkrét stílusra fókuszáljak, mivel, ahogy tudjuk, "a változatosság gyönyörködtet". :) 

◂ Az alaplista ▸

1. Edith Klatt: Rénszarvasok pásztora ☑ (02. 28.)
2. Jean Webster: Nyakigláb Apó ☑ (11. 23.)
3. Joy Adamson: Elza és kölykei
4. L. Frank Baum: The Wizard of Oz
5. Louisa May Alcott: Kisasszonyok ☑ (07. 17.)
6. Maria Gripe: Agnes Cecilia
7. Michelle Marly: Coco Chanel és a szerelem illata ☑ (12. 09.)
8. Sümeginé Tóth Piroska: Virágirodalom ☑ (01. 21.)
9. Theresa Révay: A muránói üvegműves lánya
10. Tove Jansson: Muminbocs és az üstökös ☑ (02. 01.)
11. Tove Jansson: Varázskalap a Múminvölgyben ☑ (07. 16.)
12. Tracy Chevalier: Isten teremtményei

◂ A cserecsapat ▸

1. Böszörményi Gyula: Nász és téboly
2. Camilla Läckberg: Az idomár ☑ (03. 11.)
3. Christelle Dabos: A tél jegyesei
4. David Michie: A Dalai Láma macskája ☑ (01. 28.)
5. Eduardo Sacheri: Ilyen a boldogság ☑ (02. 14.)
6. Gerald Durrell: Állatkert a poggyászomban ☒ (félbehagytam)
7. Jenny Colgan: Kalamajka a Piciny Csodák pékségében ☑ (02. 05.)
8. Sofia Lundberg: Az elveszett nevek füzete ☑ (04. 27.)

Őszintén szóval azt sem tudom, melyikkel kezdjem, mert mind iszonyatosan érdekel! Úgy sejtem, az idén sem lesz túl nagy megerőltetés teljesíteni, mivel csupa szuper, ígéretesnek tűnő olvasmányt válogattam össze. Folyamatosan frissítem majd, ahogy végzek egy könyvvel, illetve az év második felében lehet számítani egy összegző posztra is, ahol valamennyi olvasásról beszámolok majd. 

▿▾▿

További tervek...

▹ Szuper lenne elolvasni az év végéig 60 könyvet. 
▹ Továbbra is csökkenteni az otthoni olvasatlanokat, különös tekintettel a tavalyi beszerzésekre. (jelenleg összesen 38 kötet - szigorúan a regényeket számítva)
▹ Ha nem is havonta, de beiktatni néhány újraolvasást. 
▹ Most már tényleg elkezdeni a svéd mesekönyveket.
▹ Alaposan megfontolva, átgondolva vásárolni. 
▹ Folytatni az élmény-olvasást! :) 

(Képek forrása: Pinterest)

Hasonló bejegyzések

4 megjegyzés

  1. Ó, ezek mind annyira Sisteres könyvek egyébként :) Az Isten teremtményei óóóóóriási kedvencem, annyira imádtam az olvasását, annyira behúzott magába, hogy aztán mindent összeolvastam Mary Anningről, amit csak lehetett.
    Nyakigláb apó meg <3
    A Múmin sorozat első részét én január-február környékén szeretném sorra keríteni majd, aztán gondolom nálam is jön a többi része úgyis :D
    Sok sikert az idei terveidhez! :) És éljen az élmény-olvasás! :)

    VálaszTörlés
  2. Aww, de aranyos vagy, köszönöm! :* Egyébként összességében nézve teljes mértékben egyet kell értenem Veled: ez a lista eléggé tükröz engem. :)

    Már vagy három éve nem olvastam Tracy Chevaliertől (de lehet, több is), és már nagyooon hiányzik! Sajnos egyelőre az otthoni polcomon hagytam, szóval valószínűleg tavaszra fog csúszni, de a soraid után extra kíváncsi lettem! :) Remélem, nekem is ilyen nagy élmény lesz. :)
    A Nyakigláb Após posztod pedig csak plusz löketet adott ahhoz, hogy beválogassam az idei listámra, szóval igazán kedvcsinálóra sikerült! :)

    A Muminokat imádom, mind a szívem csücskei! ♡ Szerintem eléggé etetik magukat, nem lesz vele gond. :) Nekem már csak három kötet van hátra, amit még nem olvastam, plusz egy másik fordítás, amit tavaly vadásztam le a Könyvszekéren. :) Kíváncsi leszek a véleményedre, de valami azt súgja, hogy tetszeni fog neked is! :)

    Köszönöm szépen! :* Én is sok sikert és minden szépet és jót kívánok a terveid beteljesítéséhez! Éljen-éljen! :)

    VálaszTörlés
  3. Én is pont 60 könyvet tűztem ki magam elé célul, egyelőre januárban elég jól haladok, remélem, később is megmarad ez a lendület. :)
    Sok sikert a Vcs-hez és a többi tervhez is. :*

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. De jó, nagyon ügyes vagy! :) Meg azt is láttam, hogy visszairatkoztál a könyvtárba, ami szerintem szuper dolog! Egyébként ez a 60 könyv józanul gondolkodva abszolút reálisan kivitelezhető: havonta 5 könyv általában azért összejön, akár rövidebb, akár hosszabb olvasmányokat olvas az ember.

      Köszönöm! :) Kívánom, hogy neked is tartson ki még sokáig ez az újévi lendület, és persze sok sikert a Vcs-hez, meg a Goodreads-es kihíváshoz is! :*

      Törlés