Ahogy a poszt címe is mutatja: a tavasz második hónapja nem kifejezetten az izgalmakról szólt. Ez persze cseppet sem meglepő, mivel viszonylag ritkán hagytuk el a lakást, illetve az utóbbi hetekben az időjárás is kellően változékony arcát mutatta. Hol az eső esett, hol egy kis hószállingózásra ébredtünk (bizony! én magam is alig hittem a szememnek), viszont még így is akadtak kifejezetten szép, felhőtlenül napos délutánok, amikor többnyire a környéken mászkáltunk, én pedig kedvemre fotózhattam a napról napra virágba boruló fákat és bokrokat. :) 

Könyvek és olvasás 

Bármennyire is próbáltam ellenállni a hihetetlen akcióknak, két könyv erejéig mégiscsak sikerült elcsábulnom. A Könyvmolyképző Kiadótól aránylag keveset vásárolok már, főleg Sarah Addison Allen köteteit kísérem figyelemmel, azonban az online raktárvásáruk engem sem hagyott hidegen. Beszereztem egy korábbi kedvencemet, a Wesley, kedvesemet, amit anno a könyvtárból kölcsönöztem ki, ugyanakkor kacérkodtam már a saját példány gondolatával, és kávéáron (by PuPilla) vétek lett volna kihagyni. Emellé egy eddig olvasatlan, viszont elég érdekesnek tűnő, ráadásul Andalúziában játszódó regényt választottam, - hasonlóan kedvező áron - szóval úgy érzem, ez egyáltalán nem nevezhető féktelen ámokfutásnak. Sajnos jelenleg az otthoni komódomon pihen mindkettő, de már alig várom, hogy végre kibonthassam őket, és belepecsételhessek a szupercuki ex libris stemplimmel! 

Az elmúlt hetekben a ráérős olvasások híve lettem, és bevallom: nem is minden este esik olyan jól a kezembe venni valamit. Épp ezért nem iparkodtam semmivel; kényelmesen, olykor napokon keresztül merültem el egy-egy kötetben. Összesen három olvasmányról tudok beszámolni, melyek között ismét lapul egy VCS-re beválogatott jelentkező - ezzel együtt 8/12 könyv pipa! :) 

Április első hetében visszatértem Tibetbe, hogy újra DLM, azaz a Dalai Láma macskájának nyomába eredhessek, és kiderítsem, miben is rejlik az igazi boldogság. Ha lehetséges, még inkább elvarázsolt ez a rész, hiszen a már ismert arcok között forgolódtam, ráadásul jóval többet kaptam a kis könyves kávézó életéből is, ami rendre megmelengette a szívemet. A dorombolás művészete hasonlóan kellemes, komfortos érzéseket ébresztett bennem, akárcsak az elődje - tökéletes hónapindító volt! Ezután a tavaly megismert brit szerzőhöz, Veronica Henryhez nyúltam, és folyamatosan csorgattam a nyálam a finomabbnál finomabb lekvárokra, kencékre, amiket a Családi receptben főzött meg a főszereplő édesanya, Laura. Ez egy hasonlóan könnyed, két síkon futó romantikus történet, melynek középpontjában a gasztronómia szeretete áll. Laura a jelenben, míg nagymamája, az általa csak Kangának nevezett Jilly, a II. világháború kereszttüzében próbál meg helyt állni, és boldogulni a rá kirótt feladatokkal. A téma komolysága ellenére nem a veszteségekre, sokkal inkább az újrakezdésre került a hangsúly, ami kimondottan pozitív csalódásként ért. Biztosan fogok még az írónőtől olvasni, mert szerethető karakterekkel teli, jó stílusban megírt, gördülékeny történeteket kapok tőle. 

Végezetül egy jóval szomorúbb és édesbús skandináv életúttal zártam a hónapot, Az elveszett nevek füzetével. Itt egy haldokló, idős asszony avatott be az emlékeibe, melyeket gyakorta szőtt át a fájdalom és a megpróbáltatás. Ehhez képest a vége különösen szívszorítóra és meghatóra sikeredett - nem sok hiányzott hozzá, hogy kicsorduljon néhány könnycsepp... Sofia Lundberg hasonlóan jó tollú alkotónak bizonyult; érzékletes leírásain, szépen szerkesztett mondatain egyszerre merengtem el és csodálkoztam rá az élet váratlan fordulataira. 

Filmek és sorozatok

Réges-régi elmaradásomat pótoltam az áprilisban megejtett Peter Ustinov-játszotta Poirot filmek megtekintésével. Hiába szerettem volna elismerően nyilatkozni róluk, a valóságban ez csupán az utolsó néhány adaptációra korlátozódik. Az első részek számomra túlzottan színpadiasra, teátrálisra sikerültek, míg a modernebb feldolgozásokban a már jóval kiegyensúlyozottabb cselekményhez egészen kedvelhető színészi játék is párosult - leszámítva a teljesen ügyefogyott Hastings kapitányt, aki köszönőviszonyban sincs az általam nagyra becsült Hugh Fraserrel.  Ez a maraton különben egy rendhagyó bejegyzés írására is inspirált, ahol összegeztem a különféle alakításokat, és megvallottam, számomra ki az abszolút befutó, ha a belga magánnyomozóról beszélünk. 

Emellett sorra kerítettük még a Mackótestvért, ami a gyerekkoromból kimaradt, ám egy egészen kedves, kissé szomorkás animációs filmnek tetszett mindkettőnk számára, illetve az új Star Wars filmet is, ami azonban borzasztó csalódás. A történet említésre sem méltó, egy hatalmas katyvasz - az egészről lerí, hogy csupán a bevétel miatt készült el. Sajnos az utolsó két rész egyáltalán nem sikerült emlékezetesre, az új részek közül továbbra is Az ébredő Erő tetszett a legjobban. Ellenben imádtam az Our Planet eddig nem látott epizódjait - mindegyik maga a csoda, de komolyan! Nézzétek meg, ha eddig nem tettétek volna; engem minden egyes képkockája teljes mértékben magával ragadott. Továbbá a Miracle Workers második évadát kell feltétlenül kiemelnem: totálisan elborult, mégis maximálisan szerethető komédia, szuperebbnél szuperebb alakításokkal! 

Programok

Az első húsvét, amit csupán kettesben töltöttünk. Az első húsvét, amikor nem locsolt meg senki a családtagjaim közül. Az első húsvét, amire én sütöttem a kalácsot, és a párom családjánál szokásos zsúrkenyeret. Az első húsvét, amikor minden úgy készült el, ahogy megálmodtam - beleértve a terítést, a tálalást, és az ízek harmóniáját is. 

Felemás ünneplés volt ez, mi tagadás...
Csakhogy amióta saját háztartást vezetek, nagyon szerettem volna egyszer az elejétől fogva egyedül megszervezni egy ünnepi vacsorát. Ezt persze nem úgy kell elképzelni, hogy látástól vakulásig a konyhában robotolok - erről szó sincs. Csupán a hagyományokat éltetve, - kevés új dologgal fűszerezve - igazán magamat adhattam, és olyan ételeket is kitálalhattam, amiket otthon nem kifejezetten szokás. Így került az asztalunkra az általam imádott bécsi krumplisalátám (az az ecetes, sűrű mártásban tálalt finomság, vékonyra szelt lilahagymával, melyet a jól ismert Schnietzel mellé tálalnak), a svédek hagyományos heringe, amit többféle ízesítésben is lehet kapni a boltokban, füstölt lazac szeletek, kaszinótojás, és persze a szokásos hónapos retek - újhagyma - főtt tojás triumvirátus. Apropó: a tejszínes kalács receptjét imába is foglalhatnám, ugyanis ennél jobbat életemben nem ettem! Eszméletlen foszlós és könnyed a belseje, a tejszínnek köszönhetően pedig több napig frissnek érződik - nem mellesleg lekvárral különösen finom. ;)

Bármilyen meglepőnek hangzik tehát, a körülmények ellenére csodálatos húsvétunk volt; szuper esti filmnézésekkel, finom falatokkal, és még csokinyuszit is kaptam a nárciszhagymák mellé! :) 

▿▵▿

Ami a többi dolgot illeti, javarészt új receptekkel kísérleteztem, leginkább Limara blogjából inspirálódva, illetve a heti menü közös kiötlése is szuper keretet ad a heteinknek. Mivel minden nap közösen ebédelünk, szeretek aznapra friss ételt főzni, ebből kifolyólag rendszeresen bújom a netet, és jegyzetelek, ha izgalmasnak ígérkező receptre bukkanok. A tejszínes kalács mellett határozottan említésre méltó még a kovászos pizza, amit a felfedezése óta már többször is elkészítettem, és hát a végeredmény mindig önmagáért beszél. Mondhatni, pizza függők lettünk! :) A vásárlásokon kívül zömében kirándulni vagy sétálni mozdultunk csak ki; a hónap elején Hammarskogenben barangoltunk - ez Uppsala egyik természetvédelmi területét jelenti, vagy a környékbeli erdőkben sétáltunk, és barkát gyűjtöttünk a húsvéti asztalra. 

Szóval nagyjából így telnek a napjaink, de bízom benne, hogy a jó idő tartósságával kicsit többet ruccanunk majd ki, és megejthetjük az idei első piknikezést is! :)