Ha a júniust szélvészként jellemeztem, akkor ez a kijelentés a júliusra is igaz: rohamléptekben suhanunk az ősz felé! Az időjárás nem volt túl kegyes hozzánk; többször ébredtünk ütemes esőkopogásra, sőt, olykor még egy-egy mennydörgés is belehasított az éjszakába. Ebből adódóan gyakorta ragadtunk bent a lakásban, és csakis a hónap második felében tudtunk egy-két rövidebb kiruccanást megejteni hétvégente. Viszont azokra egyáltalán nem lehet panasz - kivétel nélkül mind szuperül sikerültek! :)

Könyvek és olvasás 

Rögtön az első napokban befutott mindkét korábban leadott rendelésem: először a Kossuth Kiadótól, másodszorra a Líra hőségakciójából csábultam el egy könyvre. Előbbitől két utazással-életmóddal kapcsolatos kötetre csaptam le, nevezetesen a Szent helyekre, valamint a Sinrin-jokura, míg az utóbbi minden évben előrukkol a nagy nyári leárazással, bár nem mindig találok közte kedvemre való olvasmányt. Ennek ellenére az idén kerek 300 Ft-ért nem hagyhattam ki a Kávéházi pillanatokat, aminek nem csupán a százaléka, de a belső illusztrációi, illetve az olvasói véleményei is elég meggyőzőnek tűntek. Régóta kinéztem már magamnak, és eredetileg antikváriumból szerettem volna megvenni, de így sokkal jobb vásárt csináltam. :) 

Az olvasás terén is hasonlóan jól teljesítettem - összesen hat olvasmány került terítékre, és csak halkan teszem hozzá, hogy ebből kettő a VCS listán is szerepel! :)

Elsőként a kedvenc hygge szakértőmet hívtam segítségül, Meik Wikinget, aki ezúttal sem hazudtolta meg magát: szellemes, kedves, ugyanakkor elgondolkodtató könyvet írt az emlékekről, azok intenzív megéléséről, rögzítési módjairól, és mindebbe, persze, beleszőtte a saját tapasztalatait, ötleteit is. Én nagyon szerettem olvasni, mert sok olyan meghatározó és fontos élményt hívott elő, amiről szinte meg is feledkeztem. Ezután visszatértem Muminvölgybe, méghozzá Harrach Ágnes szavain keresztül, akiről kizárólag szuperlatívuszokban tudok nyilatkozni! Gördülékeny, olvasmányos fordításának hála ismét felejthetetlen kalandokban lehetett részem, és meg kellett állapítanom, hogy amíg csak élek, a farokbojtos trollokat örökre a szívemben őrzöm majd. :) Végére értem a Kisasszonyoknak is, ami  meglepően vegyes érzelmeket ébresztett bennem. Egyrészt az utószóból világossá vált, miért szövi át az a negédes, udvariaskodó hangvétel az egész történetet, másrészt a regény második felét messze jobban élveztem, mint az elsőt. Lehetséges, ebben szerepet játszott az, hogy relatíve kiismertem a szereplőket, megbarátkoztam az írói stílussal, és a tanítói mesék mögött felfigyeltem arra az elementáris, belülről fakadó erőre és kitartásra, ami valamennyi nehézségen átsegítette a March család tagjait. Nem mertem volna borítékolni, de az utolsó sorok olvasásakor kimondottan kíváncsi lettem a folytatásra! Természetesen azt is a Manó Könyvek csodaszép borítójával tervezem beszerezni. 

A nyári listámról válogatva sorra kerítettem a Bádogembert, és a Micimackót, mi több, az előző blokkban emlegetett Mumin kötet szintén onnan való. A napsárga borító jóval mélyebb mondanivalót rejtett, mint sejtettem volna - Ellis & Michael sorsa engem is megérintett. Ezzel szemben a kóccal tömött medvebocs kevésbé gyakorolt rám ugyanakkora hatást, mégis felidézte a gyerekkorom egy szép szeletét, és újfent rácsodálkoztam, milyen remekül sikerült a fordítás! Végezetül a többeket megosztó Farmmal tetőztem be a júliust, ami kifejezetten kellemes csalódásként ért. Nem állítom, hogy tökéletes, mert korántsem az, Joanne Ramos azonban mindvégig roppant izgalmas kérdéseket feszeget a könyvében, amihez egy viszonylag hihető, könnyen elképzelhető miliőt álmodott meg. A vége teljesen váratlan, és bevallom, abszolút meg is lepett - nem egészen erre számítottam. Mindent összevetve meg tudom érteni Jane-t, és azt is, hogy miért döntött úgy, ahogy. Érdemes esélyt adni neki, a borítójáért pedig extra dicséret jár, mert egészen lenyűgözőre sikeredett! 

Filmek és sorozatok 

Ha csak a filmeket számítom, mindössze négyet néztünk meg, ebből is a Kisasszonyokat, és a The Kissing Booth második részét emelném ki. 

Őszintén szólva Greta Gerwig munkásságával kapcsolatban jócskán van pótolnivalóm, a négy lánytestvér meséjével viszont az első pillanattól fogva belopta magát a szívembe. Pont ott kurtított, ahol kellett, és éppen azokat a részeket domborította ki, melyek valóban hozzájárultak a cselekmény befogadásához. A szereplőválogatás, a helyszínek, a kosztümök, és a zene (Alexandre Desplat még mindig utánozhatatlanul zseniális!) mind csodás - engem maradéktalanul elvarázsolt... A magyarul Csókfülkének keresztelt tinifilm könnyedebb témája ellenére sem pusztán egy olcsó, súlytalan folytatás - épp ellenkezőleg! A főszereplő Elle-t gyötrő kétségek előbb-utóbb minden távkapcsolatban felütik a fejüket, ebből kifolyólag én maximálisan át tudtam érezni a fiatal lány bizonytalanságait, hiszen jártam már ebben a cipőben. És bárki bármit mond, igenis piszkosul nehéz, óriási kitartás szükségeltetik mindkét fél részéről! Ez előrevetített egyfajta felnőttséget és tudatosságot is, amit különösen értékeltem.

Sorozatok tekintetében sokkal színesebb a kép: akad itt két Agatha Christie minisorozat, a Dark befejező évada, illetve töméntelen mennyiségű Sütimester epizód. Utóbbiból képtelen vagyok kiszeretni, plusz eddig az a benyomásom, hogy a Sandi & Noel vezetésével készült részek sokkal szórakoztatóbbak, mint a Mel & Sue párosé. Határozottan jót tett a váltás! :)

Ami azt illeti, a John Malkovich főszereplésével készült ABC-gyilkosságok meglehetősen formabontó adaptációnak bizonyult, ami ráadásul az én szájízem szerint egy túlzottan nyomasztó és sötét hangulattal párosult. A főszereplő kifogástalan, minden tekintetben kiemelkedő munkát végzett, - tegyük hozzá, azért David Suchet-hez nem ért fel - ahogy Rupert Grintet is üdítő volt egy merőben más karakterként viszontlátni. Ellenben ez a krimi abszolút nem igényel ekkora kibontást, így egy picit terjengőssé vált a végére. Ehhez képest Az alibi jóval érdekesebb koncepciót mutatott fel - Bill Nighy remekelt, mint mindig! Habár a gyilkos személyét megváltoztatták - legalábbis ezt többen is nehezményezték -, a váltakozó idősíkok, a fiatal színészek játéka és maga a történetvezetés lebilincselő egyveleget alkotott. Végezetül a Darkról röviden annyit, hogy ha valakit az tántorított el eddig, mert nem látta az alagút végét, akkor megnyugtatom: a végére minden értelmet fog nyerni!

Ahogy a bevezetőben is írtam, a hónap első felében rendszeresen kaptunk a nyakunkba egy-egy kiadósabb zuhét - lényegében ezért is sikerült most ennyi könyvet és sorozatot elfogyasztani. Amikor viszont végre kisütött a nap, igyekeztünk maximálisan kihasználni és feltöltekezni. :)

Az uppsalai belvárosi séta során végigjártuk a kedvenc helyeinket: megcsodáltuk a katedrálist, elvesztünk a kandeláberes utcákban, és a folyó melletti stégen is elidőztünk egy keveset, ahol mindvégig érezhető volt az az utánozhatatlan nyugalom, amit csak a víz közelsége képes eredményezni. A rá következő hétvégén már messzebbre merészkedtünk, és meg sem álltunk Strängnäsig, ami már Södermanland tartományhoz tartozik. A város legfőbb nevezetessége egy régi szélmalom, amit a nyári időszakra való tekintettel egy különleges séta alkalmával be is lehet barangolni egy helyi svéd idegenvezető segítségével. Egy idősebb bácsi mindhárom szintet körbemutatta, és persze mesélt a malom múltjáról, a működéséről, és a gyártási folyamatokról is. Nem mindent értettem meg, ilyenkor a párom foglalta össze a lényegesebb pontokat, de összességében mindketten élveztük ezt a kis kulisszák mögötti betekintést. :) Maga a város felettébb hangulatos, és mellette épp annyi látnivalót tartogat, amit egy röpke kiruccanás alatt kényelmesen be lehet barangolni.


Innen csupán húsz percre található Mariefred, ahol utoljára öt évvel ezelőtt jártunk, és nagyjából azóta vágytam vissza. A gripsholmi kastélyt ezúttal zárva találtuk, de szerencsére ezt anno kipipáltuk, úgyhogy emiatt nem voltam túlzottan csalódott. Szombaton különösen sok friss esküvői pár tartotta ott a kreatív fotózását - szinte egymásnak adogatták a kilincset. :) Emellett néhányan családi pikniket tartottak a fűben, kézen fogva andalogtak, vagy csak gyönyörködtek a kilátásban. A kisvonat is megállás nélkül közlekedett, és rendületlenül szállította az utazni vágyó turistákat. Mi egy kicsit távolabb ebédeltünk meg, ahol a párom közreműködésével egy szupercuki sorozatot lőttem két kacsáról. Elképesztően aranyosak voltak, végig hápogtak, és olyan kifejezően néztek ránk, hogy szinte elolvadtam a gyönyörűségtől. :)

És bár szuper hónapot zárhattam, mégis felemás érzések kavarognak bennem így a végére... A szívem is kicsit beleszakadt, mert ismét kénytelenek voltunk lemondani a hazautat. Az egyedüli reményem immár a karácsonyban van - nagyon-nagyon szeretném otthon, a családom körében tölteni! Másfelől tele vagyok élményekkel, kalandokkal, amiket mind magammal tudok vinni - amiről jó lesz majd személyesen beszámolni a karácsonyfa alatt. ♡