Sorozatok bűvöletében • Témázás
június 26, 2020
Az igazság az, hogy nem kifejezetten mondanám magam óriási sorozatolvasónak. Ugyan néhány évvel ezelőtt még rávágtam volna, hogy igen, szeretem őket, mára viszont drasztikusan lecsökkentettem, és inkább az összefüggő történeteket keresem, mintsem a tizen-huszon-akárhány részre duzzasztott YA szériákat. Ennek ellenére lapul néhány kedvenc a korábban olvasottak között, melyek adott esetben egy konkrét időszakhoz kapcsolódnak, és sajnos bőven akad a tarsolyomban olyan is, amit bár ne folytatott volna az írója, mert annyira nagy mélyrepülés az első részhez képest... Az ehavi Témázós blokkban erről fogok picit mesélni, vagyis a különféle sorozatokról ejtünk néhány - keresett vagy keresetlen - szót.
＃Trilógiák
Gwendolyn kalandjaira még egy réges-régi könyvtárazás alkalmával bukkantam rá, és egyből beleszerettem a gyönyörű, pasztell színű borítókba, nem beszélve arról, mekkora ötlet a színes tipográfia is! Az időutazás eleve izgalmas kiindulási pont, hát még ha a főhős erről mit sem sejt, és abszolút váratlanul éri az első kiruccanás. Az egész sztori egy titokra épül, ami fokozatosan, kötetről-kötetre bomlik ki, akár egy virág: sosem tudhatjuk, mit rejt a belseje. A szimpatikus szereplőkön felül kapunk még egy nagy adag romantikát, rengeteg veszélyt, ennek tetejébe különféle múltbéli leírásokkal tarkítva, melyek csak tovább fokozzák az izgalmakat. A német írónő remekül szövi a szálakat, amit ráadásul a végén egy szédületes csavarral fejel meg. Lendületes, élvezetes, jó stílusú kötetek mind - én legalábbis ugyanolyan lelkesedéssel forgattam valamennyit. :)
Már az első oldalak után kíváncsisággal vegyes borzongás lett úrrá rajtam, hiszen rögtön a trilógia nyitányában egy egészen sajátságos helyszínt barangolunk be Ceonyval. Továbbá az is teljesen meglepett, mennyire sokrétűen ábrázolta az írónő az origamit, aminek következtében merőben új távlatokat nyitott meg a varázslás kapcsán, sőt, maga a papírhajtogatás sem tűnik olyan monoton, repetitív munkának. Emellett kiemelt szerepet kapott a cselekményben a papírmágus és a tanonc közötti kapcsolat dinamikája, ami fejezetenként árnyalódik és egészül ki megannyi más színnel. Az alacsonyabb százaléka láttán felmerülhet bennünk a kétség, de aggodalomra semmi ok - egy minden ízében formabontó, különleges világot tár fel előttünk, feltéve, ha vevők vagyunk rá.
Amilyen váratlan meglepetést okozott az első rész, az Ég veled, olyan nagy arculcsapásként ért az utolsó kötet, pedig iszonyatosan vártam a lezárást. Azt reméltem, esetleg felveszi majd a versenyt az SzJG-vel, de nem, végül nem sikerült neki. Elsősorban Hannáról, az éltanuló, gimnazista lányról mesél ez a trilógia, aki történetünk kezdetén csupán féléletet él. Látszólag teszi a dolgát, ahogy mindenki más, a felszín alatt azonban folyamatosan gyászol és önmagát ostorozza. Tényleg értékeltem az ebből fakadó tanító szándékot, csakhogy egy bizonyos mennyiség után ez túlzóvá, idegesítővé és tökéletesen súlytalanná vált. Szívesebben olvastam volna többet a versenyről, a feladatokról, a kiélezett helyzetekről, amit egy feszesebb történetvezetés lehetővé is tett volna, ehelyett unalomig ismételtük azt, mennyire káros olyan sok időt elpazarolni a közösségi oldalakon. A szájbarágás iskolapéldája is lehetne, avagy hogyan baltázzunk el egy ígéretes alapötletet...
＃Tetralógiák
Őszintén szólva borzasztóan haragszom erre a sorozatra. Hogy miért? Mert a Shiverben olyan tökéletes volt az összhang, hogy teljesen indokolatlanná tette a további részek megírását. Ez a keserédes, lírai hangvételű szerelmi történet Samről és Grace-ről szól; két fiatalról, akik tűzön-vízen át harcolnak egymásért, akiket még az sem tántorít el, hogy az egyikük egy félig farkas testben rekedt sebzett lélek. Végig fenntartja a feszültséget, még újraolvasáskor is a torkomban dobogott a szívem, holott pontosan ismertem a végkifejletet. Ehhez képest a Linger nyomasztó, súlyos teherként nehezedett rám, hogy aztán a képembe nevessen a Forever-rel. A Sinner-hez még gyűjtöm az erőt, de élek a gyanúperrel, hogy ez már csak egy felesleges bőrlehúzás...
Ha bárki kérdezné, minden kétséget kizáróan a Csokoládécipőt tartom a tetralógia legerősebb, legkülönlegesebb részének. Egyszerűen rajongtam érte - teljesen letaglózott az a sötét és nyugtalanító hangulata, ami lassacskán minden zugba beszivárgott. Zozie de l'Alba jelenléte kezdettől fogva vészjósló, ám Vianne-nak egyszerűbb szemet hunynia a történtek felett, mintsem engedni az édesség csábításának. Éppúgy keringőznek benne a szavak, az ízek és az illatok, mint az eddigi részekben, mégis... talán ebben vált olyan megfoghatóvá és érezhetővé számomra, milyen sok árnyalat rejtőzik egy falatnyi csokoládéban. Izgatottan várom, vajon a negyedik rész méltó folytatásként tündököl-e majd a másik három mellett!
＃Sok részből álló sorozatok
Hagyományos értelemben véve nem igazán nevezhető sorozatnak, pedig valamennyire összefüggnek az események, továbbá a szimbolómkutató személye, azaz Robert Langdon, biztos és megbízható kapocsként fűzi egybe az összes részt. Felesleges boncolgatni, hogy mennyi valóságalapja lehet a regényeknek, hiszen egyértelműen nem ezért olvassuk el őket... Engem személy szerint leginkább az bilincsel le, hogy Brown milyen ügyesen ötvözi a művészettörténetet a misztikummal, amiből végül egy roppant magával ragadó, olykor utazásra is sarkalló egyveleget hoz létre. Plusz, mióta jópárat meg is filmesítettek, folyton Tom Hanks alakjaként elevenedik meg előttem a jóvágású professzor. :)
Lényegében az egyetlen olyan skandináv szerzőnő, akinek az összes magyarul megjelent kötetét elolvastam, mi több: éppen ebben a hónapban végeztem a tíz részből álló (!), világhírnevet meghozó szériájával is. A külső szemlélőnek úgy tűnhet, ennyi köteten keresztül nehéz újat mondani, de elárulom, hogy én elsősorban a szereplők miatt váltam olyan kitartó és hűséges olvasóvá. Kimondottan szerettem, ahogy az aktuális nyomozás kibővült Erica és Patrik életével, illetve a tanumshede-ei rendőrség tagjai is apránként önálló karakterré nőtték ki magukat, ahogy haladtunk előre. Bármennyire is furcsán hangozzék ez, csakis az otthonos jelző jut az eszembe róla. Mindvégig együtt örültem és sírtam a főhősökkel, és igen, kicsit szíven ütött, amikor az utolsó sor végére értem...
＃Összegzés
Ha egyetemes igazságot kellene megfogalmaznom, valószínűleg az élvezetes stílus és cselekményvezetés mellett a karaktereket mondanám. Utóbbi olyan lényeges szerepet tölt be, hogy szabályosan közülük valónak érzem magam; amolyan láthatatlan résztvevőnek, akit éppúgy letaglóz egy tragédia, mint ahogy szárnyakat ad egy boldog hír. Persze előfordulhatnak kisebb ingadozások a kötetek minősége között, azonban ezen könnyedén túllendülök, amennyiben kedvemre való környezetben, szeretni való arcokkal vagyok körülvéve. Roxfortba például bármikor szívesen visszatérek, nem számít, hogy épp miről van szó - pusztán az ismerős közeg elegendő a boldogsághoz. Ugyanígy érzek Muminvölggyel kapcsolatban, de említhetném még a Szent Johanna Gimit, vagy a Piciny Csodák Pékségét is. Ezek a kitalált, képzeletbeli helyszínek úgy ölelnek körbe, akár egy puha, meleg, bolyhos takaró - mindig felmelegítik a lelkem.
![[1]](https://i.pinimg.com/564x/43/3d/a6/433da6868ba2b52b6e44a671bf398ba4.jpg){kind=link}
![[2]](https://i.pinimg.com/564x/e3/66/ae/e366ae3b709c78f6b7105248ec88ff14.jpg){kind=link}
![[3]](https://i.pinimg.com/564x/4d/59/37/4d593719a65ca24eaafa9a2926b57c10.jpg){kind=link}
12 megjegyzés
Felkeltetted a figyelmem az Időtlen szerelemre, pedig már egyszer megvolt nekem az első része, de továbbadtam! :D Szerinted tetszene nekem?
VálaszTörlésA papírmágus trilógia valóban egy kis különleges utazás, én is kedveltem, hogy az anyagokhoz kötve mutatott újféle mágiát. :)
A Mercy Fallst én kihagytam a saját posztomból, de most megnéztem a bejegyzéseimet róla, és én a Lingert is szerettem, viszont a Forever kicsit lejjebb csúszott már - emiatt nem folytattam, a Sinnert már nem is akarom olvasni igazából. A Shiver megállta volna a helyét amúgy önmagában is.
Csokoládécipő ♥ minden idők egyik kedvenc olvasmánya nekem! Nagyon ideje lenne újráznom és folytatnom a sorozatot...
"Brown milyen ügyesen ötvözi a művészettörténetet a misztikummal, amiből végül egy roppant magával ragadó, olykor utazásra is sarkalló egyveleget hoz létre" Ó, igen, igen, pont ezt szeretem én is Dan Brownban! :)) És hogy letehetetlenül izgalmasra írja meg az akciókat, pörög és pörög minden! :)
Tom Hanks meg hát mit ne tudna még egy kicsit feljavítani? :D
Ó, ezt örömmel olvasom! :) Hmm, ha könnyed, ifjúsági, vicces sorozatra vágysz, akkor mindenképp. Nehéz megmondani, de szerintem igen! :)
TörlésA papírmágus trilógia kifejezetten meglepett, pedig a százaléka nem egészen tükrözi azt, hogy milyen remek kis sorozat. Érdekes, engem a Linger már eléggé kiakasztott, a Forever meg aztán pláne. Igen, ezzel abszolút egyetértek, nem kívánkozott utána a folytatás! :)
A Csokicipő közös kedvencünk! ♡ Igeeen, igazi guilty pleasure kategória, de vállalom! :D Szerintem nem létezik olyan, Tom Hanks önmagában elég ahhoz, hogy bármit köbre emeljen. ♡
Köszi, bocs ha nehezet kérdezek! :D :D
TörlésJaj de jó, hogy te is ilyen kis Hanks-rajongó vagy! Imádom a pasast! ♥
Naná! Azt hiszem, A szerelem hálójában volt a vízválasztó, azóta hatalmas kedvencem. ♡
TörlésÉn már A pénznyelőben is imádtam! :D
TörlésNe is mondd, meg a Legénybúcsú is felejthetetlen! :D Igazából azért írtam a Szerelem hálójábant, mert emlékeim szerint azt láttam tőle először. És hát rajongás volt első látásra. ♡ Azóta nincs megállás, igyekszem felzárkózni, és megnézni a legtöbb filmjét. :)
TörlésÓ, az Időtlen szerelem trilógia <3 ezt kifelejtettem a posztomból, pedig hát <3 imádtam! Vicces, cuki, időutazásos - minden van benne, amit csak szeretek. :)
VálaszTörlésÉs ó, igen a Leiner Laura sorozat! Azt hiszem, ezt beszéltük is már korábban, hogy mennyire elbaltázta. Pedig az első szuper volt tényleg, és annyira vártam a második részt, és olyan pofán csapás volt nekem is, már ott is annyira lehetett érezni, hogy csak nyújtja a rétestésztát, és még a poénok is csak ismétlődtek.
De jó! :) Nem is tudtam, hogy te is ennyire szeretted az Időtlen szerelem trilógiát! Szerintem is üdítő színfolt a YA tengerben, ráadásul a magyar kiadás is nagyon igényesre sikerült. :)
TörlésBizony, emlékszem is rá, hogy beszéltünk erről. Tényleg sajnálom, pedig megvolt benne a potenciál, de hát... ilyen az, amikor az író beleesik a sorozatírás csapdájába. Lehet, hogy az Ég veled is jobban funkcionált volna szóló regényként, vagy legfeljebb duológiaként.
Mennyi közös kedvencs sorozat: Muminok, Piciny csodák péksége, HP, SZJG - bármikor újra tudnám őket én is olvasni (a HP-t újra is olvastam). Tök jó, hogy elbontottad részekre a sorozatokat, nekem ez eszembe se jutott, pedig így is nézhetjük őket! A Papírmágus és az Időtlen szerelem sorikat már nézegetem egy ideje, ha egyszer sok-sok időm lesz, akkor ezekbe is belekezdek. De egyébként most már rám sem jellemző a nagy sorozatmánia, inkább standalone vagy max trilógiákba kezdek bele, a 6-8-12 részes sorozatokat már kerülöm.
VálaszTörlésIgen, ez nekem már a múltkor is feltűnt. :) Egy HP újrázás sosem rossz, teljesen érthető, hogy vissza-visszatérünk hozzá bizonyos időközönként. :)
TörlésKöszönöm! Igazából nekem eléggé adta magát ez a felosztás, valahogy fel sem merült bennem bármi más. :) A Papírmágus kötetek elég rövidek, alig háromszáz oldal részenként. Az Időtlen szerelem egy picit hosszabb, de elég gyorsan végez velük az ember. :)
Én is így vagyok ezzel, mint te - ritkábban fogok már bele nagyon hosszú sorozatba. Viszont november folyamán szeretném sorra keríteni a Tél jegyeseit, mert elég sokan dicsérik, meg hát érdekesnek is tűnik a fülszövege alapján. :)
De jó, hogy ebbe a Leiner Laura sorozatba bele sem kezdtem. :D
VálaszTörlésÉs tényleg, az Időtlen szerelem nagyon kis cuki volt! :)
Az első részt ajánlom, szerintem az nagyon jó sorozatindító kötet, de a másik kettő kvázi az első újramesélése, kisebb-nagyobb változtatásokkal. Sajnálom, hogy végül Laurának nem sikerült túlnőnie az SZJG-n, de mindig megállapítom, hogy Reniéket képtelen felülmúlni.
TörlésKülönösen a kis vízköpőszobor, Xemerius! :)