A február nem kevésbé mostoha hónap, mint a november: kvázi a tél meghosszabbítása, egy csipetnyi tavasz-érzéssel. Nem nőtt annyira a szívemhez, de tény, hogy akadtak benne abszolút megőrzésre váró emlékek és pillanatok. Most már tűkön ülve várom a madárcsicsergős, virágba borulós időszakot, és a teraszon ücsörgős, békés reggeliket... 

Könyvek és olvasás 

Ahogy sejtettem, ezúttal nem került hozzám semmilyen új szerzemény, köszönhetően annak, hogy egyáltalán nem jártam könyvesbolt közelében. Így is kissé el vagyok maradva a tavalyi szerzeményeim olvasásával, úgyhogy cseppet sem bántam, hogy ez a hónap teljesen nullás maradt. :)

Ugyan szerettem volna tartani magam a havi 5 könyves tervezetemhez, ez most nem igazán jött össze. Viszont töretlenül haladok előre a VCS listámban, ahol nemrégiben kipipáltam a hetedik könyvemet is, úgyhogy reményeim szerint nyárig végzek is vele. :) Az első választottam a Piciny Csodák Pékségének folytatása volt, amiről hallottam hideget és meleget is, ám én csupán kikapcsolódásnak szántam, annak pedig maximálisan eleget tett. Sajnos az ezután sorra kerülő Ilyen a boldogságnak nem sikerült beváltania a hozzá fűzött reményeimet, holott minden esélye megvolt rá. A sok magasztaló értékelés után azt vártam, hogy nekem is emlékezetes olvasmányként marad meg, de teljes mértékben hidegen hagyott. Csekély oldalszáma ellenére is lassabban haladtam vele; valahogy untam a cselekményt, ráadásul a szereplőket is kissé távolinak éreztem. Ellenben remek utazást tehettem Argentínába, és egy kicsit belepillanthattam, hogyan is zajlik az élet Buenos Airesben télvíz idején. 

Végezetül egy antikvár szerzemény, a Rénszarvasok pásztora zárja a sort, ami szintén kicsit megosztó történet. Egyfelől szörnyű, hogy egy kislányt elszakítanak a családjától, és egy vadidegen közösségben kell feltalálnia magát, ugyanakkor kevésbé kötötte le a figyelmem az ilyen-olyan emberekről szóló leírás, mintsem a finn természet-, illetve az állatvilág. Csalódottan vettem tudomásul, hogy ez a kötet nem kifejezetten ezt hangsúlyozta, noha én ezt vártam volna tőle. Azért aggodalomra semmi ok, ismét egy új szemszöggel gazdagodtam, és érdekes volt elmerülni a lapp hiedelmek és szokások tengerébe - még ha csak egy kis időre is.

Filmek és sorozatok 

Szeretem a régimódi, kellemes hangulatot ébresztő romantikus filmeket, épp ezért régóta a várólistámra tettem a Harry és Sallyt, amit februárban sikeresen lehúzhattam róla. Épp azt az élményt nyújtotta, amire számítottam, az őszi színekben pompázó New Yorkról nem is beszélve! Hasonlóan pozitív filmnézésnek bizonyult egy tavalyi animációs film, a Jetikölyök, ami teljesen lenyűgözött a látványos helyszíneivel, és az imádni való főszereplőivel. Oké, nem tagadom, gyermeki lelkem odavan az efféle mesékért! :) A Mindenki szereti a bálnákat egy elképesztően izgalmas és szívszorító természetfilm, ami három fogságba esett bálnáról és az emberek összefogásáról szól. Az utolsó pillanatig izgultam, hogy sikeresen végződjön a projekt, ráadásul a végén kiderült, hogy ez tényleg, igazán megtörtént - ez pedig még különlegesebbé teszi a szememben. :) 

Ha már sorozatokról van szó, a szokásos felhozatal mellé csatlakozott két újonc: a Miracle Workers, illetve a Downton Abbey. Az előbbit a párommal nézem, és iszonyatosan jókat szórakozunk rajta, frenetikus humora van! Persze főleg azok fogják értékelni, akik vevők a fekete humorra, ugyanis főleg erre van kihegyezve a sztori. Steve Buscemi játssza Istent, míg Daniel Radcliffe (a.k.a Harry Potter) egy magába burkolózó, félénk és visszahúzódó csodatévőt. Egy nap egy segítőt osztanak be hozzá, Elisa-t, akinek feltett szándéka, hogy megmentse a Földet. 14 napjuk van rá, kérdés, hogy sikerrel járnak-e? Jó hír, hogy van már belőle második évad is (ami lassan véget ér, hüpp), ugyanazokkal a szereplőkkel, de totálisan más kontextusban. Nem is tudom eldönteni, melyik tetszik jobban. :) 

A Downton Abbey pedig egy olyan kosztümös angol sorozat, amit bárkinek jó szívvel ajánlok, ugyanis tökéletesen ötvözi mindazt, amit szeretek: romantikát, izgalmat, karakterfejlődést, csodaszép ruhákat, és meseszép vidéki helyszíneket. Gőzöm sincs, miért vártam vele ennyit, de örülök, hogy nem kellett tipródnom az epizódok között. Ui.: Ja, és a zenéje lúdbőröztető, már az intrótól ráz a hideg! 

Programok 

Két esemény emelkedik ki leginkább: a Linköping-be tett mini kiruccanásunk, illetve a Valentin napi Hagapark. 

Bár Linköpingben jártunk már egyszer három-négy éve látogatóban, egyáltalán nem emlékeztem rá. A párom munkaügyből kifolyólag utazott el, és ha már autóval ment, vele tartottam én is. :) A délután jelentős részét városnézéssel töltöttem; közösen bebarangoltuk az ingyenesen megtekinthető óvárosi részt, azután egyedül indultam útnak, hogy megnézzem a katedrálist, a bevásárlóutcát, a mini kastélyt, de kétség kívül a városi parkban éreztem a legjobban magam. Ugyan még távolról sincs tavasz errefelé, a természet már ébredezik, és ennek igazán ott éreztem egyértelmű jeleit. A fű zöldebbnek tűnt, ahogyan a trillázó kismadarak csapata is levett a lábamról - hála a több helyen kitett madáretetőnek, aminek köszönhetően boldogan feledkeztem bele a madárkavalkádba, és fotóztam őket roppant lelkesen. 

A Valentin napnak nem szoktunk különösebben nagy feneket keríteni, viszont az idén ellátogattunk a Stockholm külvárosában található Hagaparkba, ahol egy kisebb lepkeház is található. Bebizonyosodott számomra, hogy ha zárt helyen szabadon mozgó pillangók vesznek körül, kicsit kitör a frász, úgyhogy szívesebben nézegettem a halakat és a cápákat az óceánáriumi részlegen. Miután mindent alaposan körbejártunk, sétáltunk egyet a parkban is, ahol megnéztünk egy kisebb pavilont, és még fürdőző kacsákba is belebotlottunk, akik a tó partján tollászkodtak. A hűvös idő miatt azonban nem maradtunk túl sokáig a szabadban; arra még egy kicsit várnunk kell. :) 

A hónap végére engem is leterített a nátha, úgyhogy az egyedüli vigaszom a Downton Abbey maraton volt, ám szerencsére hamar rendbe jöttem, és izgatottan készülődtem a márciusi hazaútra. De arról majd a következő zárásban mesélek. :)