Kicsit későn hozom most ezt a posztot, mert reménykedtem, hátha lesz még olyan olvasmányélményem, ami esetleg versenybe szállhat a címért, de végül a hónap végére elég egyértelműen eldőlt a dolog. Ez a könyv egyáltalán nem új, sőt, az első magyar nyelvű megjelenése 1959-re tehető, mégis olyan időt álló a története és legfőképpen az üzenete, ami miatt ma is bátran megállja a helyét az ifjúsági kötetek között.

Mostanában különösen vágyom a régi pöttyös / csíkos könyvekre, és folyton újabbnál újabb címekbe botlom, amik felkeltik az érdeklődésem. Gyerekkoromban nem sokat olvastam ilyen jellegű történeteket, valami oknál fogva ez nálam kimaradt, de most igyekszem sokszorosan bepótolni. :) A titkos kert több szempontból is érdekelt. Egyrészt az írónő másik könyvét, a Padlásszoba kishercegnőjét is nagyon szerettem, másrészt a benne szereplő vörösbegy miatt, mert ez sejtette számomra, hogy a természet, illetve az állatok szeretete fontos szerepet fog kapni a történetben. Nem is tévedtem sokat, bár ennél jóval több árnyalat rejtőzik benne.

Az első pár fejezet kicsit becsapós, ugyanis rettentő szomorúan indul a főszereplő kislány, Mary élete. Egy állandóan gőgös, akaratoskodó, parancsolgató, elkényeztetett gyerekként tűnik fel először, akit ráadásul a kortársai csúnyának és gonosznak tartanak. Valószínűleg ez annak is köszönhető, hogy Mary cseppet sem barátságos, inkább kissé magának való, befelé forduló alkat, aki nehezen köt ismeretséget. Ebből a közegből egy váratlan tragédia emeli ki, és kerül egyúttal egy elhagyatott, rejtélyes folyosókkal teli angol kastélyba, ahol olyan emberekkel ismerkedik meg, akiket korábban lenézett és megvetett. Fájó magányában az egyedüli vigasza csupán egy bájos vörösbegy lesz, aki felébreszti a szunnyadó kíváncsiságát, és a kislány valóban úgy kezd viselkedni, ahogy egy normális gyerek. A szabadban töltött órák, a télből tavaszba forduló természet szinte tökéletesen leképezi Mary érzéseit. Ahogyan a hótakaróból kidugják fejüket a bimbózó rügyek, úgy telik meg a kislány szíve is szeretettel, kedvességgel és jósággal.

Olykor kicsit didaktikussá válik az elbeszélésmód, és talán túlzónak hathat ez a rengeteg pozitív üzenet, ennek ellenére biztos vagyok benne, hogy ez csupán a kor velejárója. Mindenképpen bájos és szívet melengető mindarról olvasni, ami Maryvel történik, látni azt a változást, ahogy a kislány kinyílik a világ felé. A sok fájdalom és a veszteség ellenére is maradt még benne jóság, amit, bármilyen meglepő, csupán egy kismadár, egy mogorva kertész, és egy titokzatos kert hív elő. Mary nagy utat jár be a történet során, és váltig állíthatom, a végére magunk sem fogunk ráismerni, olyan szembeötlő ez az átalakulás.

Mary nem csupán saját magát, hanem az egész környezetét is képes volt változásra bírni, ami különösen fontos mondanivaló a mai gyerekeknek. Az önmagába vetett hite és akarata lendítette előre, így tette meg az első lépéseket az új énje felé. Nem könnyű, legfőképpen egy gyereknek, akit még jobban megviselnek a traumák, mégis látható, hogy a legszomorúbb, legelkeserítőbb történet is érhet boldogan véget. Nem feltétlenül rímel a való életre, nem is ez a célja, de olykor-olykor kimondottan jólesik olyan könyvet kézbe venni, ahol ilyen csodák történ(het)nek. Valahogy visszaadja az ember hitét.