Hatodik éve töltöm ki ezt a tag-et, így ha picit később is, de ragaszkodtam ahhoz, hogy az idén se maradjon el. Ilyenkor már lehet kicsit hátra tekinteni, összegezni, és felidézni a legjobb történeteket. Bár a tag címe valóban nem a legtalálóbb, a kérdéseket tekintve viszont ez egy szuper lehetőség summázni az elmúlt nyolc hónap könyves élményeit. :)

Mindig nehéz egy konkrét kedvencet kiválasztani, úgyhogy ilyenkor, bevallom, picit gondban vagyok. De a tegnap este befejezett könyv annyira betalált nálam, hogy mégiscsak erre esett most a választásom - nevezetesen Mary Alice Monroe-tól a Ház a partonra. Egyszerre megható, emberi és végtelenül kedves regényről beszélünk, amiben több fontos téma is szóba kerül, ennek ellenére nálam az egymásra találás, az apró örömök éltetése, és a természetvédelem vált igazi vezérfonallá. 

Tavaly is David Michie került ide, ami ezúttal is fennáll. A szülinapi csomagomban ott lapult A négy lábon járó spiritualizmus, amit ugyanúgy a szívembe zártam, akárcsak az első két részét. Annyira élvezem, ahogy DLM kötetről kötetre a buddhizmus egy újabb szeletével ismertet meg, ráadásul cseppet sem szájbarágós módon, sokkal inkább elgondolkodtató és megszívlelendő történetekbe ágyazva. Azóta beszereztem a második kötetet is, így már csak az első hiányzik, hogy teljes legyen a trilógia. 

Az Élet a Földönt, illetve a nemrégiben megjelent Hangyákat írnám első körben, de az új Wohllebenre is nagyon kíváncsi vagyok! Ebből a hármasból legelőször a hangyákról szóló beszámolót tervezem lehúzni a listáról, mert elég jó értékeléseket olvastam eddig róla, és hát átlapozgatás közben teljesen lázba jöttem a színes képek és az izgalmasnak tűnő fejezetcímek láttán. Valami azt súgja, hogy nekem való lesz! :)

Legfőképp a karácsonyi Nyúl Péter mesekönyv, ezt feltétlenül be fogom szerezni magamnak, illetve a Romy és Párizs fényei szintén felcsigázta az érdeklődésemet. A Coco Chanelről szóló életrajzi kötet kellemes meglepetésként ért, úgyhogy bízom benne, hogy ez is megüti majd a mércét. Mindenesetre van némi bepótolnivalóm Romy Schneidert illetően, így e-könyvben esélyes, hogy sorra fog kerülni. 

Bauer Barbarától Az aranyműves fia. Annyian dicsérték az írónőt, ráadásul a Szabados Ági készítette interjú alapján olyan szimpatikusnak tűnt, ennek ellenére az írása nem nyűgözött le annyira, mint vártam volna. Sajnos túlírtnak és dagályosnak éreztem a történetet, aminek a szereplői végig szörnyen távol maradtak tőlem. Esetleg egy másik alkalommal fogok még próbálkozni vele, hátha, de egyelőre nem érzek rá késztetést. 

Azzal tisztában voltam, hogy Nádasdy Ádám nem ír rosszul, sőt. De ahogy a nyelvészetről mesél... na, azt mindenütt így kellene tanítani! Eleve egy meglehetősen megosztó témát választott, elvégre a nyelvtanórát elég kevesen szerették igazán (én speciel igen), engem mégis az ragadott magával, ahogy az összes fontos témát egy világos, átlátható és tökéletesen érthető rendszerbe foglalta, hogy mindenki megérthesse. Sehol sincs lebutítva a szöveg, pusztán emberi nyelven magyaráz és tanít - szinte észre sem vesszük, miről is olvasunk, annyira élvezetesen mesél a professzor úr. Egyszerűen briliáns!

Maros Andrásra érdemes odafigyelni! A frappáns, mai, keserédes, őszinte életképeit élvezet volt olvasni, úgyhogy tervezem, hogy más novelláskötetét is be fogom iktatni, ha lesz rá lehetőségem. 

Szederberek kisegerei menthetetlenül elrabolták a szívemet... Eleinte tipródtam rajta, hogy nekem való-e egyáltalán, mégiscsak gyerekeknek íródott ez a mesekönyv, ám a csomagbontáskor rögtön tudtam, hogy nagyon betaláltam vele. Az illusztrációk és a szívmelengető, rövidke mesék abszolút elvarázsoltak - tuti, hogy kislányként is imádtam volna! 

Hmm, azt hiszem, ide a Tommy & Tuppence párost írnám. Egyelőre még csak egy rövidke novellát olvastam róluk, viszont a sorozatot sorra kerítettük a párommal, és mindkettőnknek eléggé tetszett. :) Szóval elképzelhető, hogy valamelyik komplett regényt is elolvasom majd, de titkon reménykedem abban, hogy a Szentivánéji krimikben is visszatérnek - legalább egy nyúlfarknyi szösszenet erejéig! 

Meghatódni szoktam inkább, sírni annyira nem. 

Leiner Laura karácsonyi kötete annyira kis feelgood, hogy jóformán az egészet végigmosolyogtam. :) Nem hittem volna, hogy a három lány élete ennyire leköt majd, így engem lepett meg a legjobban, amikor esténként alig tudtam letenni, annyira érdekelt, hova fognak kifutni a történések, és hol kapcsolódnak majd egymásba a szálak. Kicsit emlékeztetett az Igazából szerelemre, ami már önmagában elég lenne a boldogsághoz, ám ezt sikerült megfejelni a szerethető szereplőkkel és a pörgős cselekménnyel. Kikapcsolódásnak, feltöltődésnek tökéletes választás! 

Az élet dicsérete, egyértelműen. A James Herriot önéletrajzi írásain alapuló sorozat maga a színtiszta boldogság - receptre kellene felírni! 

A Nyúl Péter mesekönyvről írt sorokba, úgy érzem, mindent belesűrítettem, amit csak érzek Beatrix Potter munkásságával kapcsolatban. Talán ezért is várom olyan nagy lelkesedéssel a karácsonyi kötetet, mert ebbe a világba is jó megérkezni. 

A Szentivánéji krimik borítója kivéletesen gyönyörűre sikerült, teljesen beleszerettem! Ugyanakkor a Szederberek meséit, illetve A farkasok bölcsességét ugyancsak kiemelhetném, mert mindkettő elképesztően szép és igényes kiadás. 

Hű, vannak terveim, ezt elárulhatom, de hogy végül mi fog beleférni, az a jövő zenéje. Mindenesetre sok-sok saját könyvet szeretnék, hogy csökkentsem az olvasatlanok számát, illetve a VCS-vel is el vagyok maradva, mivel a nyáron parkolópályára tettem. Sebaj, a kuckós őszi esték pont ideálisak lesznek egy-egy kiadós olvasásra. :)

A korábbi részek itt érhetők el: 2020 ∙ 2019 ∙ 2018 ∙ 2017 ∙ 2016 

Most, hogy újra Svédországban vagyok, ahol egyébként 16 fok és konstans eső várt rám, próbálom utolérni magam, és kicsit mesélni arról, hogyan is telt az elmúlt hat hét. Nem írtam róla külön, de már júniusban tudtam, hogy utazom haza - épp csak az volt kérdéses, hogy ezúttal tényleg megvalósul-e az egész. Egészen július elsejéig, vagyis az utazás napjáig, nem is igazán mertem beleélni magam, csupán érzékeltem, hogy nagyon-nagyon rám férne... Lelkileg is kimerítő volt ennyi ideig távol lenni a családomtól, főleg úgy, hogy sokáig azt se tudtam, mikor jön el az a bizonyos pillanat, hogy végre a Budapestre tartó repülőre ülhetek. Először kicsit szokatlan volt minden, de lassacskán én is kezdtem felvenni az otthoni ritmust. Nem könnyű ilyen hosszú kimaradás után beleszokni egy egészen más élethelyzetbe, ugyanis otthon messze több inger ért, mint az utóbbi időszak alatt összesen. Sokat segített, hogy volt egy napi rutinom, amihez igazodva lényegesen egyszerűbb volt az összecsiszolódás, és néhány nap elteltével pont olyan volt, mint régen, amikor otthon laktam. 

▿▾▿

Még tavasszal írtam egy bakancslistát, hogy mi mindent szeretnék megvalósítani, ha otthon leszek, és örömmel jelenthetem ki, hogy lényegében minden pontot sikerült kipipálni - egyedül a csomgolásmentes bolt maradt ki, mert azt a - remélhetőleg nem túl távoli - legközelebbi látogatásra tartogatom. :) 

Eredetileg a Nagytemplom tetejéről terveztem a programot, de a nagy rekonstrukciós munkálatok miatt az egész épület zárva tart egészen 2022 nyaráig. Sebaj, amúgy is teljesen belelkesültem, amikor megláttam a Vác Eye-ról szóló leírást, miszerint a városnéző kerékből nem csak a Duna-parti sétányt, de az egész környéket be lehet látni. Aránylag szűk a hely, épp csak két ember fér el a picurka fülkében, mégis nagyon ajánlom, mert ez egy abszolút kihagyhatatlan élmény! Anyukám kicsit küzdött a tériszonyával, úgyhogy ő jobbára kapaszkodott, de én nem győztem csodálni az alattam elterülő "világot". Maga a menet mindössze hat percig tart, cserébe a Naszály, a görög katolikus templom, a DOM, de még a távolban felsejlő hegyek is egészen más arcukat mutatják ilyen magasságban.

Ebben nagy segítségemre volt a Visit Vác oldala, ami egyébként a régi Tourinform iroda teljesen megújult felülete. Nyilván 25 év kisvárosi élet után nehéz újat mondani, ennek ellenére a panoráma városnézés egyértelműen az ottlétem egyik csúcspontja volt! Négyesben ültünk fel a piros, nyitott tetejű buszra, amihez egy nagyon érdekes, viszonylag sok új információt tartalmazó idegenvezetés is tartozott. Először egy jó nagy kört tettünk a belvárosban, érintve minden fontosabb nevezetességet, majd a hegyen felkaptatva a Naszály kilátóhoz igyekeztünk, hogy megcsodálhassuk az éjszakai fényekben fürdőző várost. 

Hasonlóan szuper lehetőség a kisvonatozás is: ezt a párommal valósítottuk meg, és mindketten nagyon élveztük. :) 

Bizony, nem csak nálunk található az ország egyetlen diadalíve, de még Gombóc Artúr szülőatyjának illusztrációi is a Főtéren kaptak helyet! A korábban Mosolytárként ismert tárlat jó ideje helyhiánnyal küzdött, így a Pannónia Ház felújításával új helyre költöztek a híres karikaturista képei, amit egy vidám, egész napos ünnepléssel és megnyitóval tettek még emlékezetesebbé. Ebből kifolyólag korábban beszereztem egy Gombóc Artúr kötetet, hogy majd a helyszínen dedikálhassam - ami, legnagyobb örömömre, sikerült is!  Annyira kedves és szerény ez a bácsi, ráadásul a kérésemre még egy duci madárkát is kaptam - hát, el lehet képzelni, mennyire vigyorogtam, miután kézhez kaptam. :) A dedikálást követően én is bejártam a kiállítótermeket, fotózgattam és sodródtam a forgataggal. Ha erre jártok, feltétlenül nézzetek be! 

Amióta csak olvastam róla, hogy a szülővárosomban él a híres szobrász, és ott is elhelyez majd három szobrocskát, tűkön ülve vártam, hogy én is láthassam őket. A Csúzlit és az elaléló Mária Teréziát a párommal kutattuk fel, de Morzsa kutyát és a tyúkot már Nitával kerestük meg, mert ő is nagyon kíváncsi volt mindhárom műre. 

Mindegyik picurka alkotás egy fontos helyi történethez vagy személyhez kötődik. Kezdjük a legnépszerűbbel: a királynő először nem mert átmenni a Kőkapu alatt, amikor tudomására jutott, hogy milyen rövid idő alatt épült fel - végül, állítólag, mégiscsak rászánta magát. :) Petőfi Sándor egy időben sok időt töltött Vácott, sőt, én pontosan tudom is, melyik házban, mert minden év szeptemberében megkoszorúztuk az emléktáblát, ami egészen véletlenül pont az általános iskolám mellett található. Ebben az időszakban írta meg az Anyám tyúkja c. verset - erre utal a szobor is. Végül a Csúzli, ami egyértelműen Sajdik Ferenc egyedülálló munkásságának állít emléket. 

Anya vetette fel az ötletet, én pedig kapva kaptam az alkalmon: kompozás, ebéd a Duna partján, séta az óvárosban, és végre látni a színes esernyőkkel teli utcát? Hát ki ne szeretné! Így egy júliusi hétköznap felkerekedtünk, és átruccantunk a túloldalra. Nem volt semmilyen konkrét tervünk, elég spontánok voltunk. :) A Bükkös patak megállótól kényelmes tempóban seperc alatt a belváros szívében találtuk magunkat, ahol rögtön egy jegeskávéval indítottam a napot a Parti Medve nevű helyen. Elképesztően aranyos üzletről van szó, tele szebbnél szebb képeslappal, könyvekkel, társasjátékokkal... És a kiszolgálás is rendkívül kedves volt, kívánni se lehetett volna jobb felütést! Innen a Főtér felé vettük az irányt, majd bekukkantottunk a Líra könyvesboltba is - a nézelődést mindenütt ki kellett használni, ugye. Én az Instagram posztok miatt nagyon szerettem volna élőben is látni a híres esernyős utcát (Bercsényi utca néven kell keresni), amit szinte folyamatosan egy-egy turistacsoport vett birtokba. Meg kell hagyni, baromira hangulatos, én is imádtam! 

Ebédre a Szerb étterembe ültünk be, ahol csak salátát ettünk, viszont az erdei gyümölcsös limonádé telitalálat volt! Fagyizni visszatértünk a Szamoshoz - mondanom sem kell, alig lehetett választani, viszont nálam az utóbbi időben a mangó a fő-fő kedvenc, úgyhogy jóformán mindenütt azt kérek. :) Végül a japán kerttel zártuk a napot, amit korábban kiszúrtam már magamnak, mégis kicsit a feledés homályába veszett, egészen addig, amíg fel nem bukkant a látnivalók között. Nem tudom, miért vagyok ennyire oda az ilyen jellegű kertekért - talán a harmónia és a nyugalom teszi, amit csak úgy árasztanak magukból. A tóban színes halacskák úszkáltak, a fák alatt pedig jólesett megpihenni és erőt gyűjteni a hazaútra. A központtól egy jó húsz percre található, szóval nem annyira közel, de ha valaki szeretne egy békés, zölddel teli parkban ücsörögni, annak jó szívvel ajánlom! Egészen kisimul utána az ember. 

▿▾▿

Mindezeken felül volt még rizottó ebéd a nagyszüleimnél, vezetési óra a bátyámmal, családi találkozó Gödön, a keresztanyukáméknál, kóspallagi mini kiruccanás, könyvesboltozás, barátnős találkozók, közös játék a keresztlányomékkal, Activity parti az unokatesóimmal, Beethoven koncert Anyával, piacozás, randi-nap a párommal, éttermezés, mozizás, sok-sok Lizi cicázás... ♡ Testileg és lelkileg is tökéletes feltöltődés volt ez a hat hét, minden percét igyekeztem magamba szívni és magamba plántálni. És úgy érzem, sikerült is. 

Kissé nagy a csend mostanában a blog háza táján, de ez csupán a nyári szünet velejárója, semmi több. Közben viszont, egészen pontosan két nappal ezelőtt, július 28-án, kereken 5 éves lett a Je suis Eszti, azaz az én szeretett kis kuckóm! 

Még ha most kissé félgőzzel is vagyok jelen, ettől függetlenül rengeteg örömet ad nekem ez a felület, és annyira jó, hogy belevágtam! Ez egy olyan része az életemnek, amit nem sok mindenki előtt fedek fel, ha mégis, akkor abban feltétlenül megbízom, és titkon az is a célom, hogy egy picit jobban lássa, hogy mi érdekel, mi foglalkoztat engem. Kicsit olyan ez a platform, mint egyfajta lenyomata a személyiségemnek, hiszen minden egyes poszt és téma egy darabka belőlem - a gondolataimról, az érzéseimről, a benyomásaimról... És bár a molyon kívül jóformán csak az talál rám, aki véletlenül belefut, ennek ellenére minden kedves hozzászólásnak és feliratkozásnak nagyon örülök! Jó érzés látni, hogy valakit érdekel, amit leírok, és azonosulni tud mindazzal, amit képviselek. Ez talán a legfontosabb kitételem, hogy önazonos legyek - nem csak itt, de a való életben is, mindig, minden helyzetben. :)

Nézzünk egy kis statisztikát, mert azt szeretem megörökíteni:

 

1. Már egészen kicsi korom óta rajongok a fókákért. Az egyik nagy vágyam válna valóra, ha egyszer eljuthatnék egy fókarezervátumba, ahol akár simogatásra is lehetőségem nyílna. Hihetetlenül boldog lennék!

2. Minden kütyümnek nevet adok: többek között Rozinak hívják az e-könyv olvasóm, de a régi laptopomat például Amélie-nek neveztem el. 

3. Amikor a pályaválasztás előtt álltam, felmerült a holland szak lehetősége is, mivel a nulladik osztály után németből előrehozott emelt szintű érettségit tettem. Mindenképpen kicsi szakra szerettem volna menni, és hiába vágytam a franciára, sokáig nem mertem belevágni. Végül mégis az utóbbi mellett kötöttem ki, és egészen biztosan állíthatom, hogy most sem döntenék másképp. 

4. Zongorázni és fuvolázni is tanultam, de a fuvolát sokkal jobban szerettem, csakhogy időhiány miatt abba kellett hagynom. Kottát olvasni is kizárólag violinkulcsban tudok jól egy bizonyos szintig - a basszuskulcs sajnos sosem ment valami fényesen...

5. Az egyik kedvenc részem a főzésben a maradékok elpakolása. Másnak ez felesleges nyűg, de én imádom kitalálni, hogy mit milyen dobozba fogok tenni. Ez nem mellesleg szuper lehetőség az ételmentésre is, épp ezért nálunk elenyésző mennyiségű étel kerül a szemétbe.

5+1. Amikor megnéztem a moziban a Pocahontast öt évesen, a befejezéskor vigasztalhatatlanul zokogtam. Anyukám elmondása szerint alig lehetett lenyugtatni, annyira szomorú voltam a John Smith és a Pocahontas közti reménytelen szerelem miatt. A mai napig könnyes lesz a szemem a végén... :')