Búcsú a nyártól

szeptember 07, 2021

Számomra is döbbenetes, hogy milyen gyorsan eltelt ez a nyár, és bár közben szüneteltettem a havi zárós rovatot, ettől függetlenül alig vártam, hogy megoszthassam az élményeimet és a beszerzéseimet. Nem tervezem rendszeresíteni ezt a formát, egyszerűen csak így jött ki a lépés, de legalább tényleg van miről mesélni és beszámolni. :)

Könyvek és olvasás

Rendesen kihasználtam, hogy végre könyvesboltba mehetek, úgyhogy nem fogtam vissza magam: nem kevesebb, mint hét kötettel gazdagodott a kis könyvtáram. Mazsolázgattam az otthoni könyvesboltok kínálatából, de Budapesten járva benéztem egy Libribe is, ahol átlapozgattam néhány kívánságlistás kiszemeltet. Legelőször a Lírából rendeltem egy csomagot, amihez kupont is kaptam, a többi már random szerzemény - jártamban-keltemben szerezgettem be őket. 


Vicces, de az olvasást tekintve is sikerült ugyanazt a számot produkálni: összesen hét könyvet kerítettem sorra. Nem kifejezetten az olvasás volt fókuszban, mégis csupa jó olvasmánnyal gazdagodtam. Jólesett ráérősen belemerülni a történetekbe, és kicsit átérezni az ottani hangulatot, jobban megismerni a szereplőket. Amikor esténként elcsendesedett a lakás, én is könnyebben hangolódtam rá az aktuális olvasmányomra, és Lizivel az oldalamon olvastunk - akár a régi szép időkben. ♡ 

Leiner Laura friss regényével kezdtem a nyarat, ami remek felütés volt, mint mindig - egyre jobban kezd a szívemhez nőni a második piros csapat. Meglovagolva a YA hullámot, egy retelling következett, nevezetesen az Üveg hercegnő. Kicsit nehezen kaptam el a ritmust, viszonylag lassan indult be, de a felétől sokkal élvezetesebb és lendületesebb fordulatot vett a cselekmény - innentől nagyon gyorsan fogytak a lapok. A Szederberek meséi a gyönyörű kinézetével már levett a lábamról, és szerencsére a mesékről is csak elismerően nyilatkozhatok. Nyilván a célcsoportot messze kinőttem, viszont az illusztrációk annyira tüneményesnek tűntek, hogy nem tudtam ellenállni neki. A farkasok bölcsessége elképesztően érdekes és tanulságos kirándulás volt a Yellowstone Nemzeti Park állatai között - rengeteget tanultam az írónőtől, és maximálisan megértem, hogy miért lett akkora szerelmese a farkasoknak. 

A Kilátók és miniszobrok ismét egy újabb, számomra kevésbé ismert arcát mutatta meg a fővárosnak - sok-sok érdekességet és meglátogatásra váró helyet raktároztam el magamban, és izgatottan várom Tittel Kinga következő útikönyvét! Egyedül a Két vén bolond hazatalál c. nonfiction-ben csalódtam: a kezdeti lelkesedésem igen hamar unalomba csapott át, és hiába volt ígéretes az alap, a megvalósítás igen döcögősre sikeredett. A nyár kedvence egyértelműen a Ház a parton lett, ami egy megható és emberi történet az újrakezdésről, a gyászról és az állatok szeretetéről. Nagyon-nagyon szerettem! 

Filmek és sorozatok

Az otthon töltött idő alatt nem sok filmet néztünk, azonban két év után újra moziba mentem, és családilag a legújabb Liam Neeson akciófilmet, a Jeges poklot választottuk ki. Nem állítom, hogy kihagyhatatlan, mert nem az, de maga az élmény, az óriási mozivászon és az egész környezet mégis különlegessé tette. Különben a film is elég fordulatos, mi Anyával eléggé izgultunk közben. Kellemes szórakozást nyújtott a legújabb Csókfülke rész, a trilógia záró darabja, amit a rendkívül hosszúra nyúlt hazaút során néztem meg az éjszaka kellős közepén. Volt egyfajta bája az egésznek, miközben mögöttem egymás hegyén-hátán próbáltak pihenni az utastársak. :) Ami viszont határozottan meglepett, az egy Netflixes film, Az ezüst jégkorcsolya. Nagyszabású és grandiózus - nemcsak a megvalósítást, de a film egészét is tekintve. Sajnos az orosz alkotások eddig nem lopták be magukat a szívembe, sőt, ennek ellenére ez szinte végig lekötötte a figyelmem, ami nem kis szó, mivel egy közel három órás filmről beszélünk. Határozottan megtekintésre érdemes! 


Jóformán az egész nyarunkat a The Crown töltötte ki, amibe még május végén kezdtünk bele. Én elsősorban II. Erzsébet királynő miatt voltam kíváncsi rá, mivel rendkívül szimpatikusnak tartom Őfelségét. Meglepett, hogy mennyi történelmi eseményről tanulok így, amiről azelőtt sosem hallottam - már csak ezért is érdemes belenézni, túl azon, hogy mennyire minőségi az egész produkció, a színészi játékról nem is beszélve. Imádtam a Lupin folytatását is, és nagyon bízom benne, hogy lesz folytatás! Omar Synek borzasztó jól áll Arsène Lupin karaktere. :)

Programok

Júniusban főleg Svédországon belül kirándultunk, és használtuk ki a jó időt egy-egy kiruccanás alkalmával. Voltunk Sigtunában, az örök kedvenc helyünkön, az egyetemi botanikus kertben, Uppsalában, és a rosersbergi kastélynál is. A magyarországi hat hétről ITT írtam bővebben - röviden csak annyit: minden pillanata szuper volt! :)

Visszaérkezve szinte rögtön egy enköpingi utazással nyitottunk, ahol a párom ügyeket intézett, amíg én sétáltam egyet a városban és fotózgattam, illetve voltunk Ikeázni is egyet. Az otthoni hétköznapok mozgalmassága után furcsa volt az a nyugalom, ami itt fogadott, de határozottan megmelengette a szívem, amikor az autóból kinézve újra láttam a betakarított szántóföldeket, az egyre színesedő fákat, és a pirosló bogyókat az út mentén. Szeptember végén visszaállok a régi kerékvágásba, és, szokás szerint, tele vagyok ötletekkel - bakancslistát és TBR listát is tervezek írni! Szóval éljen az ősz, ez a csodás és varázslatos évszak! ♡

(Képek forrása: 1, 2, 3 + Google)

Hasonló bejegyzések

12 megjegyzés

  1. Nagyon jó volt olvasni ezt a bejegyzést, örülök a sok jó kis könyvbeszerzésnek. :) Az Üveg hercegnőt én is olvastam, de nekem elég gyengécske volt, pont a főszereplő nem jött be.

    Az ezüst jégkorcsolyát is láttam, én viszont valamiért nagyon vonzódom az orosz dolgokhoz, és nekem is tetszett. :) A korona meg szinte kötelező darab, remek színészi alakítások, bár azért én kissé elfogultnak éreztem pár helyen, nemrég került a "kezem közé" - hogy úgy mondjam, egy dokufilm Dianáról, és az alapján Fülöp és Károly is kicsit más színben tűntek fel. Ettől függetlenül a sorozat szuper, és arra is jó volt, hogy néhány dolognak utánaolvassak.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszi, örülök, hogy tetszett! :) Az üveg hercegnő nekem sem lett hatalmas kedvenc, pedig az első részét, az Éjféli bált szerettem anno. Úgy tűnik, kiszerettem belőle. :)

      Ugye mennyire jó kis film lett a korcsolyás? Én nagyon örülnék, ha készülne még hozzá hasonló, mert az efféle filmekre eléggé vevő vagyok! :)
      Hmm, érdekes, amit írsz. Én sem hinném, hogy a sorozat mindenben szolgaian ábrázolja a valóságot, biztosan vannak eltérések. Ennek ellenére egy csomó olyan dolgot világított meg előttem, amiről azóta sosem hallottam, és van, aminek utána is olvastam, mint pl. az a szörnyű kisvárosi baleset. Lehet, majd én is utánanézek ennek a dokufilmnek, mert pont Károly és Fülöp alakja olyan megosztó számomra.

      Törlés
    2. Én is szerettem az Éjféli bált, szerintem csak szimplán gyengébb lett az Üveg hercegnő.

      Nagyon jó volt, és főleg a dögmelegben volt jó nézni, kicsit hűtött. :D

      Valóban ők ketten nagyon megosztóak, bár nekem Erzsébet is az. Nem tudom, az a része igaz-e, hogy le akart mondani Margit javára, és vajon jobban jártunk volna-e vele, de azért nehéz lehet az a korona néha, még ha nincs is olyan igazi hatalma már.

      Törlés
    3. Pont azt néztem, hogy a filmes szekcióban kettő télen játszódik, ami azért eléggé vicces. :D

      Erzsébettel kapcsolatban nekem is voltak érdekes rácsodálkozásaim, és bár Margit valóban jobban illett a reflektorfénybe, én azért úgy érzem, Lilibet hivatott igazán reprezentálni a királynői fellépést és karaktert. Margitról picit nehezebben tudnám ezt elképzelni, főleg annak fényében, hogy milyen kicsapongó életet élt. Igen, ezt én is mindig megállapítom magamban egy-egy rész után, hogy nem egyszerű vállalás ez. Van benne felelősség, még ha nem is úgy és akkora mértékben, mint anno.

      Törlés
    4. Van ebben valami, bár szerintem Margit életmódjába belejátszott az is, hogy mindenáron figyelmet akart. Erzsébet visszafogottabb, királynőibb, ha úgy tetszik. Az szivettépő volt, mikor végül mégsem mehetett a szerelméhez, szörnyű lehetett egy ilyen döntést meghozni. Gyakorlatilag biztosítják a saját boldogtalanságukat ezzel a sok korlátozással. Most már lazább, de teljesen meg tudom érteni, hogy Harry elmenekült az egész elől.
      A dokuban volt, hogy Dianának gőze sem volt, mibe megy bele, azt hitte, romantikus tündérmese lesz. Az eljegyzési interjúban megkérdezik őket, hogy szerelmesek-e, mire Károly azt felelte: Igen, bármit is jelentsen az, hogy szerelem. Na, képzeld, ilyet hallasz az eljegyzésed napján a vőlegényedtől. Jó kezdet. Gyakorlatilag úgy választották Dianát, hogy megfeleljen a királyi családnak, és nem volt érdekes, hogy mindketten boldogok lesznek-e. Nagyon nem tündérmese.

      Törlés
    5. Igen, ezzel abszolút egyetértek. Jaj, azon a jeleneten megszakadt az én szívem is, annyira sajnáltam... Szörnyű lehetett meghozni ezt a döntést. :(

      Anyukám mesélte, hogy a Királynő maga szemelte ki Károly számára, mert, a sorozatból ez is kiderült számomra, hogy Camilla nem volt megfelelő semmilyen szempontból. Olyan ártatlan és tiszta szívű volt ez a fiatal lány, mit sem sejtett az egészről. Elég gáz, hogy Károlynak ez volt a reakciója, bennem ott megkondult volna a vészharang, de azt hiszem, Diana-nak nem volt nagyon választása. Vagy hát ki tudja?

      Törlés
    6. És mekkora öngól is volt, mert a nép elítélte érte, hogy nem engedte.

      Diana nagyon fiatal volt és naiv. Állítólag még az esküvő előtt ki akart lépni, de már nem lehetett. Valóban, Camilla nem volt jó a királyi családnak, hiába volt Károly igaz szerelme, és ebben ez a borzasztó, hogy ilyen hülyeségek miatt tették tönkre több ember életét. Érdekes, mennyit változott a helyzet azóta, Meghan Markle akkori mércével teljesen kizárt lett volna.

      Törlés
  2. Ide járok hozzád lelki wellnessre, Eszti! :D Kisimulnak kicsit az idegeim mindig a posztjaidtól, olyan kellemesen megnyugtatóak, szívderítőek - ez is az lett!
    Köszi a filmajánlásokat, felvettem én is várólistára kettőt. :) A Lupin és A korona nekem nem jött be sajnos, utóbbival szerintem kb. egyedül vagyok, de egyetlen rész után elkaszáltam. :O :D

    Úgy örülök, hogy tudtál könyvesboltozni, jókat olvasni, cicázni, kirándulni is! :) Szeretnék néha belépni az életedbe, egy-egy napra. :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Jaj, hát ezt nagyon köszönöm! ♡ Úgy örülök, hogy ilyen hatást is elérhetek csupán azzal, hogy írok mindenféléről. :)

      Már láttam :), és kíváncsi leszek, hogy neked tetszeni fognak-e! A Lupin elég megosztó, bár én amúgy is szeretem az ilyen szélhálmosokról szóló filmeket, biztos ez is számított, viszont A koronán meglepődtem. De abszolút megértem, nem vagyunk egyformák. ;) Vannak kicsit vontatottabb részek, összességében nekem mégis minden részben van valami újdonság, és én élvezem, hogy egy picit más szemszögből ismerhetem meg az angol történelmi eseményeket. :)

      De aranyos vagy! :D Ezek szerint vonzó az Eszti-lét? :)))

      Törlés
    2. Van ilyen, Pupi, hogy úgy érzed, egyedül te nem rajongsz valamiért. Nekem pl. GoT a teljesen érthetetlen kategória, tudom, te is szeretted, számomra az egyik fele gusztustalan és perverz, a másik meg halálosan unalmas. A 3. évad közepéig eljutottam, de nem is hiányzik. :) Ha nem tetszett a Lupin meg A korona, nem benned van a hiba. :)

      Törlés
    3. A szélhámosokat én is szeretem, meg Omar Sy is szuper, de valahogy mégsem rántott be. A korona ugyanígy, fura volt, meg kevésnek éreztem a történelmi háttértudásom is hozzá - emiatt mondjuk volt, aki javasolta, hogy a negyedik évadtól nézzem, de az az igazság, inkább nézek mást :D

      Igen, kifejezetten vonzó az Eszti-lét, és olyan kiegyensúlyozott, harmonikus életnek tűnik mindig. :) ♥

      Bea, hát igen, nem is ostorozom magam, kerestem mást. :) Na tessék, én meg a GoT-t szerettem. Most amúgy New Amsterdamot nézek. Iszonyú rég néztem már kórházsorozatot, élvezettel merültem bele, még ha vannak hibák is, meg némi túldramatizálás, naivitás. :)

      Törlés
    4. Nekem is elég hézagos a tudásom a brit történelem kapcsán, talán ezért is élvezem ennyire, hogy bővíthetem az ismereteimet. :) Na, mi pont most kezdtük el a negyedik évadot, és konkrétan öt éves voltam, amikor Diana meghalt, szóval ez némiképp már súrolja az én korosztályomat is. Mindenesetre kíváncsian várom, hogyan alakul majd a "tündérmese".

      De jó! :) ♥

      Hú, a GoT-ból én egy fél évadot bírtam, nekem az túl sok volt. Pedig kifejezetten a szinkron és a színészek miatt kezdtem bele, de rájöttem, hogy ez nagyon nem az én világom. :) A New Amsterdamot Avilda is ajánlotta valamelyik posztjában, nekem is felkeltette az érdeklődésem. :) Utoljára a Vészhelyzet volt ilyen kult kórházsorozat - na, az szuper volt!

      Törlés