2021-es olvasási tervek

január 06, 2021

Új év - új tervek! Már hagyománynak számít, hogy az évösszegzővel együtt az olvasási terveimet is megosztom, ezzel is motiválva magam a lista betartására. Persze, nem vagyok annyira szigorú, pusztán iránymutatónak szánom, mégis megnyugtató a tudat, hogy van egy elképzelésem, hogyan kalkulálok az idei esztendővel. Bár az előző évi pontok közül nem pipáltam ki mindent - nem meglepő módon -, mégsem könyvelem el kudarcként, hiszen a VCs-t ismételten sikerült teljesítenem, illetve a magánkönytáram olvasottsága is szépen közelít a 90% felé. 


Természetesen ezúttal is ringbe szállok a plecsniért és a dicsőségért, úgyhogy már december folyamán összeraktam a várólistacsökkentő polcomatLobo kihívása fix kezdőpontja az évemnek, bár hazudnék, ha nem tenném hozzá, hogy már a latolgatás is felér egy flow élménnyel - ahogy PuPi olyan szépen megfogalmazta. Akár órákig elszüttyögök a listámmal, na meg, szokásomhoz híven, ügyelek a változatosságra is, mivel elég vegyes témákban olvasok. Az állatos/természettudományos szekció régóta biztos pontom, ahogy a romantikus-, skandináv-, illetve ifjúsági kategória is. Szerencsére egyre kevesebb fizikai kötet áll a rendelkezésemre, így bátran variálhatok az e-verziókkal - ez a koncepció nálam eddig rendkívül működőképesnek bizonyult. 

◂ Az alaplista ▸

1. Alastair Fothergill – Keith Scholey: A mi bolygónk (01. 21. ☑)
2. Jean-Christophe Rufin: Vad tengereken - Benyovszky gróf kalandos élete
3. Joanne Harris: Az epertolvaj
4. Katona József: Bánk bán
5. Maros András: Kávéházi pillanatok (02. 09. ☑)
6. Peter Wohlleben: Erdei kalauz (05. 11. ☑)
7. Rudyard Kipling: A dzsungel könyve
8. Sarah Addison Allen: Az első fagy (02. 20. ☑)
9. Szabó Magda: Álarcosbál (11. 18. ☑)
10. Theresa Révay: A muránói üvegműves lánya
11. Tove Jansson: Muminpapa hőstettei
12. Trollok alkonya (02. 12. ☑)

◂ A cserecsapat ▸

1. Agatha Christie: Az Ackroyd-gyilkosság (01. 30. ☑)
2. Daisy Goodwin: Viktória
3. Jessica Day George: Üveghercegnő (06. 18. ☑)
4. Jo Baker: Longbourn árnyékában
5. Jojo Moyes: Mióta megszerettelek
6. Katherine Arden: A medve és a csalogány
7. Orvos-Tóth Noémi: Örökölt sors 
8. Szécsi Noémi: Lányok és asszonyok aranykönyve

A magam részéről roppant elégedett vagyok - úgy érzem, az idén is sok remek szerző és izgalmas olvasmány vár rám!  Nem titkolt szándékkal a hazai írókra is nagyobb hangsúlyt fektettem, mert ebben van némi elmaradásom, és szeretném színesíteni az olvasói palettámat. Valószínűleg csak az év második felében fogok beszámolni átfogóan valamennyiről, viszont a posztot egész idő alatt frissítem majd az aktuális olvasási dátumokkal. 

▿▾▿

További tervek... 

▹ Szuper lenne az év végéig 55 könyvet elolvasni. 
▹ Növelni a magánkönyvtár olvasottságát, és elérni a 92%-ot.
(jelenleg 87%-on áll, 27 olvasatlan kötettel)
▹ Megismerkedni Csányi Vilmossal, Jane Goodallal és Szécsi Noémivel.
▹ Többet olvasni magyar szerzőktől. 
▹ Befejezni néhány megkezdett sorozatot, pl. az Éhezők viadalát (előzményregény), a Milleniumot, a Mielőtt megismertelek trilógiát, a Csokoládét, és a Muminokat.
▹ Kiválasztani és elolvasni legalább egy könyvet a féltéglás listából
▹ És nem utolsósorban: folytatni az élmény-olvasást! :)

(Képek forrása: 1, 2, 3)

Hasonló bejegyzések

12 megjegyzés

  1. Igazán inspiráló lett ez a poszt. :) Szuper listát állítottál össze, nem egy könyv nálam is szerepel az elolvasandók között, és most realizáltam, hogy akár a kihívásba is belevehettem volna... Na, majd legközelebb. :D

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm szépen, nagyon örülök, hogy így gondolod! :) Szerintem nem butaság a VCS-t ilyen szempontból összeállítani; én gyakran szoktam belevenni olyan könyveket is, amiket akár máshol is el tudok számolni. Dupla haszon, ha úgy vesszük. ;)

      Törlés
  2. Gratula a vcs-hez, a magánkönyvtárad olvasottsága pedig elképesztőőő ezzel a 90%-kal! :D :O
    Örülök, hogy te is kicsit flow-élménynek találod a listarakosgatás, összeállítást! Én olyan jól el tudok benne merülni, olyankor megszűnnek a külvilág egyéb problémái egy kis időre. :)
    A listádról Az Ackroyd-gyilkosságot és az Álarcosbált olvastam, mindkettőt csak ajánlani tudom! Több másik pedig nekem is tervben van: Wohlleben könyvek, Lányok és asszonyok, Örökölt sors, Az epertolvaj, meg A medve és csalogány is érdekel. :)
    Hajrá a terveidhez, és jó olvasást! :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Bocsánat 87%-kal, de akkor is impresszív! :D

      Törlés
    2. Köszönöm! :)) Nagyon igyekeztem, hogy egyre feljebb tornásszam, úgyhogy nagyon örülök, hogy ilyen jól haladok vele! :) Naná, nálam a rendszerezés, és a listaírás is abszolút flow élmény! ;) Abszolút, pont ugyanezt érzem, mert akkor és ott az a fontos, amivel éppen elszöszmötölök. :)

      Ó, szuper, ez tök jól hangzik! :) Szabó Magdától nagyon rég olvastam, úgyhogy gondoltam, ezzel az ifjúsági regénnyel könnyebb lesz visszatalálni hozzá, na meg Agathe nénit is kissé hanyagoltam az utóbbi időben, úgyhogy valami azt súgja, örülni fogunk a viszontlátásnak! :)

      Óh, a Wohllebenek! <3 A többiben én is csak bizakodom, de a címkék és fülszövegek alapján mind ígéretesnek tűnik! :) Köszönöm, neked is hajrá a vcs-hez és sok sikert a terveid megvalósításához! :)

      Törlés
    3. Talán jövőre már releváns lesz a kilencven százalék is! ;))

      Törlés
    4. Szerintem szuper ötlet valamelyik ifjúságival visszatérni Magdához ♥
      Biztosan meglesz, sőt akár a vágyott 92 is! :)

      Törlés
    5. Ha már az Abigél olyan kedves lett a szívemnek, szuper lenne az Álarcosbállal megismételni a varázst! :)

      A próféta szóljon belőled! ♡

      Törlés
  3. Szuper válogatás, többet olvastam már és ajánlok ;) Élményolvasás - ez tetszik és idén szeretném én is ezt az irányt követni! <3

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszi, Dóri! :) De jó, hogy ezt írod, ezek szerint jól válogattam. ;) Az élményolvasásnak nagy híve vagyok, évek óta ez lebeg a szemem előtt, és ezidáig nagyon bevált! Csak javasolni tudom. :)

      Törlés
  4. Én azt hiszem kb 10 év múlva fogom elérni a saját könyveim 87%-os olvasottságát, de már haladok :) Igazából beszerzés stopot kéne tartanom, és nem venni pár évig semmit sem, csak azokat olvasni, amik már a polcon porosodnak, de hát csábítóak az új sorozatok, az új megjelenések és hát ki tud ezeknek ellenállni? Én sajnos nem. Szuper könyvek kerültek a listádra, Sarah A.A Első fagy című könyvét én is szeretném olvasni, hiszen a Waverly is úgy tetszett, és a múmin sorozat nálam is ott van a listámon, hiszen majdnem mindet beszereztem, és olyan cukik. Olyan jó látni, hogy sok klasszikust is feltettél a listádra (Bánk bán) <3

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Tényleg a mérsékelt vásárlás és a saját könyvek olvasása a kulcs. :) Persze, engem is csábítanak az új könyvek, de szerencsére egész jól megy a kiegyensúlyozott beszerzés, pláne így, hogy nem is igazán jutok el könyvesboltba... De azért egy kiadós, lélekmelengetős nézelődés nagyon hiányzik már!

      Köszönöm! :) Az első fagyra nagyon kíváncsi vagyok, a Muminokból pedig már csak ez az egy rész van hátra, a többit mind olvastam. :) Igyekeztem most a klasszikusok felé is nyitni, remélem, ezek a találkozások is jól fognak majd elsülni! A Bánk Bán ráadásul a Nádasdy-féle kiadás, amit anno dedikáltan szereztem be a Könyvfeszten. :)

      Törlés