Ezt a posztot már régóta terveztem megírni, elsősorban azért, hogy másnak is bátorságot és önbizalmat adjak. Én sem voltam mindig konyhatündér, sőt... Kezdetben voltak eléggé elfuserált próbálkozásaim, de sosem adtam fel, mindig mentem tovább. Mára a sütés-főzés az egyik legfontosabb inspirációs löketem; egy olyan hobbi, amivel kikapcsolhatok, feltöltekezhetek, amit igazán szeretek és sikerélményt is ad. Ez utóbbi kettő talán az egyik legfontosabb adalék, ugyanis szerintem ez a kulcsa annak, hogy valaki szívesen sürögjön-forogjon a konyhában, és ne csak úgy tessék-lássék módon.


De hogyan is kezdődött mindez? Kislányként persze én is szerettem sertepertélni a konyhában, segítettem Anyának rántott husit panírozni, kevergetni, kóstolgatni, de az első, konkrét önálló sütésem 14 éves koromban történt. Erre azért is emlékszem ilyen pontosan, mert annyira megtáltosodtam a siker láttán, hogy rögtön két tepsi muffint sütöttem. Tudni kell, hogy rémesen rossz voltam a mértékegységváltásból, és sokáig csak ez tartott vissza, hogy kipróbáljam magam a konyhában. Szerencsére azóta teljesen belejöttem, és már nem okoz gondot ez sem. :) A muffin azért is volt jó választás elsőre, mert egy nagyon egyszerű, kevert tésztás sütiről van szó, amivel kezdő háziasszonyok is meg tudnak birkózni - különösebb nehézség nélkül. Sok múlik a recepten, az arányokon, de elrontani nemigen lehet. Ezután már szinte adta magát a folytatás: sütöttem francia csokitortát, házi baguette-et, kekszeket, és apró süteményeket is. Néhány éve már én készítem otthon a zserbót is, legalábbis amíg otthon laktam, rendszeresen az én reszortom volt az ünnepek alatt. :)

A sütésbe viszonylag hamar beletanultam, de a főzéssel más volt a helyzet. Még gimis koromban teljesen ráfüggtem a TV Paprikára, és leckeírás után onnan inspirálódtam. Nem próbáltam ki mindent, csak egy-két olyan receptet, ami szimpatikusnak tűnt. Mégis, a legalapvetőbb fogásokat, trükköket és tippeket innen csipegettem fel, ami szinte észrevétlenül ivódott belém és később százszorosan meghálálta magát. Tulajdonképpen akkor kezdtem el rendszeresen főzni, amikor összeköltöztem a barátommal, még Budapesten. Szerettem volna igazán háziasnak tűnni, és ez jó alkalomnak bizonyult ahhoz, hogy végre több időt eltöltsek a konyhában. Eleinte voltak borzalmasan rosszul sikerült kísérletezéseim - pl. a sütőzacskóban sült csirkecomb annyira natúrra sikeredett, hogy nagyrészt csak a kakukkfű érződött rajta, só és bors egyáltalán nem. Rettentően íztelen kaja volt, fel nem merném tálalni még egyszer. Ennek ellenére minden kudarcból tanultam és megpróbáltam a javamra fordítani. Igyekeztem mindig elég egyszerű receptekkel kezdeni, amiket úgy véltem, képes vagyok elkészíteni. Egyetlen akadályom volt: elég picurka volt a konyha, legalábbis a pult része, így kicsit bonyolultabb kajákat már nem tudtam volna bevállalni. Otthon is kísérletezgettem, de idővel rájöttem: igazán a páromnak szeretek főzni. Ő a legfőbb kritikusom és a legodaadóbb rajongóm is. Mindig őszinte hozzám, és amikor kikérem a véleményét, konstruktív kritikákkal lát el, hogy még jobb legyek. 

A következő fordulópont az első svéd utazásom volt. Ekkor újfent otthon éltem, viszonylag keveset voltam a konyhában, mert az egyetem kellően lefoglalt a hétköznapokon. Azért így is emlékszem, hogy megörvendeztettem a családom egy kis házi pizzával, csokis zabkeksszel, kókuszgolyóval - szóval nem szenvedtek hiányt. :) Amikor a tudomásomra jutott, hogy a barátom nagyjából csak a Maggi fixes alapokból kreálja meg a heti menüt, nem hagyhattam szó nélkül. Azalatt az egy hét alatt, amit kint töltöttem, megismertettem néhány alaprecepttel, és megmutattam, hogy porok nélkül is fantasztikus és egyszerű ételt varázsolhatunk az asztalra. A dolog olyan jól sült el, hogy azután ő is szárnyakat kapott és egészen változatosan kezdett el főzni. Időnként kikérte az anyukája tanácsát vagy pedig az én segítségemet, de a dolgon mit sem változtatott: mérhetetlenül büszke voltam rá!

2018. Több, mint fél éve, hogy Svédországban élek, és ezalatt megtanultam saját háztartást vezetni. Nem volt könnyű, főleg a mosással gyűlt meg a bajom sokáig (egyszerűen nem tudtam a mosógépet kezelni - ezt mindig Anya csinálta otthon), de idővel minden elrendeződött. Mégis úgy érzem, továbbra is a konyhában élem ki minden kreativitásom. Minden héten megtervezzük a heti menüt, és ennek megfelelően vásárolunk be. Most már azt is kitapasztaltam, mennyi étel elegendő kettőnknek, ami nem túl sok, de éppen megfelelő mennyiségű. Ha szeretnénk faragni a bevásárlás összegéből, akkor a fagyasztót éljük fel: ennek megfelelően szerezzük be a hiányzó alapanyagokat. Ez már csak azért is hasznos, mert így nem felejtődnek el a régóta őrzött húsok, maradékok, zöldségek, hanem van egy egészséges körforgás - cserélődnek az ételek. Nem dobok ki ételt, semmi sem romlik meg, vagy ha igen, akkor az elenyésző. 

Vannak már jól bejáratott receptjeim, és úgy vettem észre, hogy nálam a magyar és az olasz ízek dominálnak leginkább. Rajongok a pörkölt alapú kajákért, és azt hiszem, tökélyre fejlesztettem a saját paradicsomszószomat, amit bármikor össze tudok dobni egy gyors spagettis ebédhez / vacsihoz. Nyáron sok vegetáriánus ételt főztem, így megtanultam, hogyan kell isteni falafelt készíteni, felfedeztem a kuszkuszt (ez utóbbi kimeríthetetlen, a variációk száma végtelen), és kicsit ismerkedtem a húsmentes életmóddal is. Nem mondom, nem volt rossz, de én alapvetően úgy érzem magam jól, ha eszem húst is. Ezt sem visszük túlzásba, mert mindig igyekszem beiktatni olyan heteket is, amikor csak zöldséget / főzeléket eszünk. Alternatívának pedig mindig van valamilyen hal vagy rákféle a fagyasztóban. :)

Jelenleg a házi péksütik világával ismerkedem; ennek keretében sütöttünk sós kiflit, tejes kiflit és kipróbáltuk Könyvparfé olívás kenyerét is (amit megbolondítottunk egy kis szárított paradicsomal - isteni!). Mivel kenyérsütőgép is van, így újult erővel, ismeretlen, kipróbálásra váró receptekkel is kísérletezünk. Azt hiszem, ez a legizgalmasabb része a dolognak és minden tapasztalattal csak egyre jobbak leszünk. :)