November, te csodás!

november 30, 2016

Talán meglepő a cím, de annyi jó dolog történt ebben a hónapban (is) velem, hogy úgy éreztem, éppen ideje kimozdítani a depis hónapok közül, mert a november lehet ám csodás hónap is! 

Könyvek és olvasás:

Ebben a hónapban sem jeleskedtem annyira a könyvvásárlás terén, ez most egy ilyen időszak. Azért nem kell aggódni, így sem szenvedek hiányt szuper olvasmányokból, csak éppen vagy itthoni olvasatlant apasztok, vagy pedig könyvtárazok, nem beszélve a Kindlimen roskadozó könyvhalomról... :) Az olvasás sem ment olyan fényesen, mint az előző hónapban, de ez a rengeteg plusz program és elkötelezettség miatt alakult így. Mindössze két és fél könyv csúszott le, ebből az egyik az Emma meg én folytatása, ami egy cseppet unalmasabb volt, mint az első rész. Utána pedig újra kalandoztam egyet Ambrózy báróval és Mili kisasszonnyal a századfordulóbeli Budapesten, ahol együtt göngyölítettük fel a perzsa uralkodót ért bűntettet. Izgalmas volt, kellően csavaros is, éppen olyan hosszúságú, amilyennek lennie kell. 

Jelenleg egy skandináv krimit olvasok, életem első Camilla Läckberg-jét. A kezdeti döccenők után kezdek belerázódni, most már alig várom, hogy újra belevessem magam!

Filmek / sorozatok: 

Filmek terén nagyon színes hónap lett ez a november: kétszer is eljutottam a moziba. Először az Infernot néztük meg a barátommal, ami mindkettőnknek tetszett, még a sok negatív kritika ellenére is. Szerintem korrektül összerakták, a sok budapesti helyszín különösen megdobogtatta a szívünket. :) Firenzét pedig újra bejártuk, ezúttal egy másik szemszögből. Óriási élmény volt felfedezni azokat a helyeket, utcákat és részeket, ahol mi is jártunk a nyáron! :) A húgommal pedig csaptunk egy szombati filmnézős estét, az új Bridget Jones-t lestük meg ketten. Erről külön bejegyzést is írtam. Ezen kívül volt közös mesenézés (Szenilla nyomában - a Némóhoz képest sokkal meghatóbb és felnőttesebb témát dolgoz fel, nekem jobban is tetszett), egy kis dráma (Banks úr megmentése - ez is nagy élmény volt, főleg a benne játszó színészek - Tom Hanks és Emma Thompson - miatt), és folytattam a megkezdett sorozataimat is. A Jane the Virgin 3. évadát már október óta nézem, ehhez most a Válótársak című, hazai sorozat második évada csatlakozott.

Zene: 

Két zenét is hoztam, ami a hónap kedvence lett. Az egyik a Twenty One Pilots Polarize c. száma, de ennek csak az első felét szeretem, a másik része túl ordibálós nekem. De a dallama sodor magával, kellemes. :) 

A másik pedig régi családi kedvenc, a Toto nevezetű együttes, akinek legismertebb száma az Africa. De én nem ezt a számot ajánlom, hanem az új albumukról a Little Things-t. Ennek a dalszövege is gyönyörű, lefordítottam magamnak. Ráadásul az a Joseph Williams vokálozik benne, aki a híres filmzeneszerző, John Williams fia. Zseniálisan összerakott zene, teljes a dallamtapadás. :)

Programok: 

Az előre eltervezett programok közül mind megvalósult. :) Az őszi szünetben nálam volt a barátom, volt mozi, közös séta és vásárlás, meg kicsi főzőcske is. Bár ilyen lenne minden hétvégém! :)

November 15-én sikeresen leadtam a szakdolgozatom, jelenleg a csodás portfólión dolgozgatok. Nem nagy kedvvel, de annál nagyobb akaraterővel! Még alig ocsúdtam fel a szakdoga utáni sokkból, máris elkövetkezett a péntek délután, amikor is ellátogattunk az ötödikesekkel a Láthatatlan Kiállításra. Óriási élmény volt, lelkendezést is kanyarítottam róla. A sikeres szakdoga leadást megünnepeltük a barátnőmmel is egy kiadós Donuts Library-vel. Igazi csacsogós-fánkozós-kávézós délután lett belőle, ami nagyon ránk fért már. :) 

A hónap végén pedig már izgatottan vártam a november 25-e délutánt, ugyanis ekkor indultam a császárvárosba, Bécsbe. :) Édeskettes hétvége volt, tele adventi vásáros forgataggal, közös ebédekkel, nagy sétákkal, Albertina kiállításnézegetéssel és sok-sok boldogsággal. :) Egészen karácsonyi hangulatom támadt tőle, már ötletelek fejben, hogy kinek mi hiányzik az ajándékához. 


És hogy mit hoz a december? Először is, Asztalkás beszélgetős délutánt, társasjátékos délutánt, ha minden igaz, illetve aktív készülődést a karácsonyra, az év végére. Közben írogatom a portfóliót is, az az utolsó nagyobb lélegzetű munkám egy jó darabig. A gyerekek miatt hivatalos vagyok a közös karácsonyi bulira is, ezt is nagyon várom már. Az ünnepeket pedig a kibővült családdal tartjuk, ezúttal a nagynénémék is csatlakoznak hozzánk. :) Reményeim szerint nem csak az írásra, de olvasásra, sütisütésre és lakásdekorálásra is marad időm. Alig várom a karácsonyt! :)

(Képek forrása: Pinterest, Tumblr)

Hasonló bejegyzések

2 megjegyzés

  1. A november is az,ez igaz,de a bejegyzés még inkább csodás! :)
    Merci beaucoup pour tout! (remélem helyesen :))

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Merci-merci-merci! :) (És igen, helyes is. ;))

      Törlés