Hát Holle anyó nem fukarkodott a dunyha-rázással, az biztos! Az év első hónapjában szinte végig havazott nálunk, ami amolyan nosztalgikus, idilli hangulatot kölcsönzött a januári napoknak. Bár odakint nem jártam, csupán a teraszon szippantottam be némi friss levegőt, maga a tudat is boldogsággal töltött el, hogy a dolgok a megszokott medrükben zajlanak. 

A vásárlásban nem jeleskedtem, az olvasásban viszont meglepően jól teljesítettem: szám szerint hat kötet került terítékre, amiből kettő ráadásul VCS-s olvasmány! 

Rögtön 2021 elején felültem egy kicsit a nosztalgiavonatra, és Harryvel együtt elutaztam Roxfortba. Igen, a Bölcsek kövéről van szó, és ugyan szívem szerint azonnal folytattam volna tovább a kalandozást, megpróbálom beosztani az évre az egész sorozatot. Általában dara-üzemmódban megyek végig az összes könyvön, amíg az utolsó sor végére nem érek, de most változtatok rajta. Ezúttal sokkal tudatosabban, a részletekre is odafigyelve mélyedtem bele a már jól ismert történetbe - szem előtt tartva Anna & Brigi megjegyzéseit a Roxfort Expressz Podcastből -, és őszintén szólva, sokkal izgalmasabb volt így követni az eseményeket! :) 

Ezután tartottam egy kis utókarácsonyozást Leiner Laura Mindig karácsony c. regényével, ahol három lány életébe csöppentem bele az ünnepek idején, akik számukra láthatatlan módon kapcsolódnak egymáshoz. Legjobban Bogi, az egyetemista lány története fogott meg. Némi hasonlóságot ugyan felfedezni véltem az SzJG Renije és közötte, de annyi baj legyen - az egész könyv jókedvre derített, és mosolyogva fejeztem be. Ezzel szemben Bauer Barbarának nem sikerült teljesen meggyőznie Az aranyműves fiával. Eleinte azt hittem, az ötvösségről fogok olvasni, magáról a mesterségről olyasmi köntösbe csomagolva, ahogy Tracy Chevalier szokta, de távolról sem erről volt szó. Egy fura, kicsit zavaros, misztikus-ezoterikus-romantikus maszlag lett a vége, ami cseppet sem csigázott fel, sőt. Mindenesetre Szabados Ági interjújából kiszűrtem azt az infómorzsát, miszerint az írónő egy holland aranykor (ami egyébként naaaagy kedvencem!) idején játszódó művön dolgozik; ez határozottan felkeltette az érdeklődésem. 

Minden híresztelés ellenére a Meseország mindenkié egy vegyes minőségű, de abszolút szerethető mesekönyv, ami kulcs ahhoz, hogy a jövő generációja még elfogadóbb lehessen embertársai iránt - amennyiben megkapják a lehetőséget, persze. Az illusztrációkért teljesen odavoltam, mind gyönyörűek! Még 2019 végén nyertem meg a WWF játékán a csodás, nagyalakú, fotókkal teli Our Planet enciklopédiát, ami maximálisan kiegészítette a sorozatban láttotattakat. Írott formában persze más az élmény, de a tartalma sokkal valóságosabb és elgondolkodtatóbb. Jóval nagyobb hangsúlyt helyezett a bolygó pusztulására, egyúttal megoldási javaslatokat is közölt, ami így tökéletes egyensúlyba került. Ez a kötet volt az első választásom a VCS listáról, amit Agatha Christie híres krimije, az Ackroyd-gyilkosság követett. Nem ez a kedvenc Poirot esetem, ezt elárulhatom, viszont roppant kellemes viszontlátás volt, és kimondottan meghozta a kedvem más nyomozásokhoz is! Bár a filmekből szinte mindenre emlékszem - különösen a kedvenc részeimre -, mégis egészen felvillanyozó olvasva nyomozni a kis belgával. Na meg az a vidéki Anglia! Oda nagyon szívesen elutaznék egyszer... 

Hogy még jobban kiélvezzük a havas estéket, csupa olyan filmet válogattam össze, ami vagy télen vagy valamilyen hideg helyen játszódik. Elsőként jöjjön a Togo, ami egy végtelenül megható, igaz történeten alapuló alkotás - egy mindenre elszánt, bátor és odaadó szánhúzó kutyáról. Annyira magával ragadtak az érzelmek, hogy szipogva néztem végig az utolsó kockákat... Anno a nagymamám ajánlotta a figyelmembe az Amundsent, a norvég felfedezőről szóló adaptációt, amit rögtön várólistára is tettem. Ez egy lassan kibontakozó életrajzi film egy hihetetlenül megosztó figuráról, aki szinte szomjazta az elismerést és a sikert. Mindezen csak a beképzeltsége kerekedett felül, mindenáron első akart lenni, akár a bajtársai életét kockáztatva is. Nem zártam a szívembe, ami azt illeti... Kicsit eltávolodva a tematikus vonaltól, mindenképp említést érdemel a Lelki ismeretek, a Pixar legújabb animációs filmje, illetve az Ébredj velünk, ami egy viszonylag régebbi, ám annál bájosabb romantikus mozi Rachel McAdams, Harrison Ford & Diane Keaton főszereplésével. Micsoda trió ez, kérem! :) 

Nyilván nekem sem maradhatott ki a Bridgerton család, ami kellemes csalódást okozott, mi több, még a könyvhöz is meghozta a kedvem, valamint egy nap alatt letoltuk a Lupin mind az öt részét, Omar Sy briliáns alakításával. Kétségtelenül ő viszi el a hátán az egészet, de az egész annyira jól össze van rakva, hogy konkrétan tűkön ülve várom a folytatást! Ó, majdnem kihagytam A tanárt, ami egy német sorozat hazai remake-je, és hát Nagy Ervin jutalomjátéka, ez tuti. Mondjuk a cast eleve eléggé a kedvemre való (Elek Ferenc, Anger Zsolt, plusz a mellékszereplők), az évadok előrehaladtával pedig  a történet is szépen kiforrta magát. Eredetileg a negyedik széria előtti felzárkózásnak szántam, de mivel az egyelőre még nem elérhető, végigzongoráztunk az eddigieken, és egészen megszerettük. :) Végül Attenborough bácsi tolmácsolásában keresztbe-kasul bejártuk mind az Északi-, mind a Déli-sarkot, ami szokás szerint instant lelkesedést és rajongást váltott ki belőlem. ♡

▾▿▾

Nagyjából így teltek mostanában a napjaink: sok-sok mozizással, olvasással, hétvégente pedig sütögetéssel. Van egy szuper pite receptem, amit időről időre elő szoktam venni - legutóbb áfonyával készítettem el, mennyei! Nagy felfedezésem a vaníliás zabtej, amit a helyi bolt kínálatában szúrtam ki, és jelentem, smoothie-ba egyenesen maga a tökély! Leginkább a mangó - eper - körte kombináció vált be a legjobban - ezt bármikor és bármilyen mennyiségben képes lennék elfogyasztani.

A blogot tekintve sem tétlenkedtem: ezzel együtt hat irományt tettem közzé, beleértve az idei első Témázós posztot, ami a könyves ízlésünk változásairól szól. Szerintem nagyon klassz kör lett, érdemes elolvasni a Lányok bejegyzéseit is! :) 

Elérkezett 2021 első Témázós bejegyzése is, hurrá! Utoljára október végén írtam e berkeken belül, ami nem mostanában történt, így most újult lelkesedéssel vetem bele magam, és osztom meg a gondolataimat, érzéseimet egy-egy felvetés kapcsán. Igazából ezt a témát boncolgattam már egyszer, régen, úgy 4 évvel ezelőtt, csakhogy összevetve a mostani olvasmánylistámmal, időszerű némi frissítés. Ennyi év távlatából visszatekintve én is változtam - ráadásul nem is keveset! Azóta sokkal bátrabban tallózok a különféle műfajok és szerzők között, és igyekszem új kedvencekkel bővíteni a palettát. 

Aki elsőként eszembe jut, az egyértelműen Fredrik Backman. A sors különös fintora, hogy Az ember, akit Ovénak hívnak írója szinte azonnal a szívem csücskébe került, ahonnan aztán villámgyorsan katapultált A nagymamám azt üzeni bocs c. regényével. Sokszor kacsintgattam már felé, hogy adjak neki egy második esélyt, de valahányszor eljátszom a gondolattal, minduntalan arra jutok, hogy felesleges. Úgy vélem, ő tipikusan olyan szerző, aki megszokott, jól bevált sémákkal játszik, és szinte mindegyik könyvében ugyanazokat a kliséket durrogtatja el. Kiválóan tud hatni az érzelmekre, de amíg ezt az Ovéban kifejezetten értékeltem, úgy menekültem a nagymamás sztorijától, amit a hátam közepére sem kívántam utána. Még a kötettől is megszabadultam, amilyen gyorsan csak tudtam. Nagy szívfájdalmam ez, mégsem tudok túllépni ezen a fiaskón... 

Hasonlóan jártam Sarah Dessennel, aki sokáig a legszeretettebb YA szerzőmnek számított. Belőle egyszerűen kiszerettem - nincs semmilyen más indok arra, hogy miért nem olvasok tőle. Valószínűleg abban az életszakaszomban különösen nagy hatással volt rám, de most, hiába vár rám egy olvasatlan kötete, egy cseppet sem vágyakozom utána. Az ő ideje lejárt, nincs mit szépíteni. Ugyanígy említhetném Darren Shant is, akinek cirkuszos sorozatát úgy cipeltem haza a könyvtárból, mint a cukrot. Az érettségi szünetben kaptam rá, és mivel eléggé eteti magát, kettesével-hármasával kölcsönöztem, amikor épp bent találtam egy-egy szabad példányt a polcon. Lényegében egy hónap alatt kivégeztem mind a tizenkét részt, azonban egyáltalán nem visz rá a lélek, hogy bármikor újraolvassam. Akkor és ott tökéletes szórakozás volt, ideális agykikapcsoló, de semmi több. 

Sophie Kinsella népszerű, Boltkóros sorozatára 16-17 évesen találtam rá, és az akkor megjelentek közül az összeset kiolvastam - sőt, még más, önálló műveket is. Pár évre rá, huszonévesként, viszont idegesített a stílusa, és borzasztóan kiábrándítónak tartottam a se füle, se farka cselekményt. Arra jutottam, hogy ez a műfaj csakis akkor fogyasztható számomra, ha van húzóereje - legyen az egy szimpatikus főhős, egy vonzó helyszín, vagy egy remek mellékszereplő. 

Az a helyzet, hogy a 2015-ös évem jórészt csak a skandináv írókról szólt, azon belül is Stieg Larsson Millenium trilógiájáról, amit a patyolatlelkem dacára is baromira élveztem. Okos, csavaros és borzasztóan összetett mindhárom kötet, tele olyan társadalmi problémákkal, melyeket nem véletlenül szeretnek a szőnyeg alá söpörni... Sajnos a korai, igen rejtélyes halála miatt nem tudta befejezni a sorozatot, így egy másik svéd fiatalemberre, David Lagercrantzra bízták a folytatást. Eleinte egész ügyesnek tűnt, a negyedik rész (Ami nem öl meg) kimondottan kellemes meglepetésül szolgált, viszont azután látványosan zuhant a színvonal. Az ötödik (Mint az árnyék) ezzel szemben csúfos bukás, a hatodik, egyben befejező kötettel (A lány, aki kétszer élt) pedig meg sem mertem próbálkozni. Csakis az motiválna, hogy befejezzem a sorozatot és kiderítsem, hogyan is ér véget Lisbeth története, viszont a csalódás még mindig keserű szájízt hagy bennem. Lassan két éve tologatom magam előtt, és gyanítom, ez nemigen fog változni. 

A sok "maradj otthon" estének meglett a maga haszna: még sosem néztem ennyi sorozatrészt, mint tavaly. Ezt leginkább a Netflix előfizetés számlájára írom, ugyanis a legtöbb az ottani kínálatból került ki, de szép számmal szerepelnek a saját készítésű filmek is. Moziba egyáltalán nem jutottam el, bár őszintén szólva ezt a részét viselem a legjobban - cseppet sem hiányzik a folyamatosan pattogatott kukoricát és nachost ropogtató tömeg. Ilyen szempontból jobban a magaménak érzem az otthoni pokrócba burkolózós filmnézéseket. :) Több, mint 120 filmet fogyasztottunk el az év során, amihez tekintélyes, 300 fölötti epizódnézés is társul. 

▿▾▿

The Guernsey Literary and Potato Peel Pie Society (2018): Kezdjük ott, hogy a könyv abszolút belopta magát a szívembe, így rezgett a léc, hogy ezt sikerül-e vizuálisan is abszolválni. Örömmel jelentem, hogy részemről szinte maradéktalanul elégedett vagyok a végeredménnyel - az apróbb változtatások sem annyira szembeötlőek és zavaróak. Lily James tökéletes választás volt Juliet szerepére, de igazából a többiekre sem lehet panasz. Talán nagyobb hangsúlyt kapott benne a szerelmi szál, ezt viszont annyira nem is bántam. Boldogan sóhajtoztam a csodaszép helyszínek láttán, egészen gyönyörűséges hely ez a Guernsey! Még sokkal szebb is, mint amilyennek elképzeltem. 

A Meztelen Juliet (2018): Fogalmam sincs, mi alapján böktünk rá, de azt hiszem, a szerencsés véletlenek összjátéka sodorta elém. Konkrétan éjjel fél kettőkor fejeztük be, és annyira a hatása alá kerültem, hogy még sokáig velem maradt az édesbús hangulata. A tengerparti kisvárosról nem is beszélve, teljesen beleszerettem Anglia ezen részébe! Nem ismerem az alapjául szolgáló Nick Hornby kötetet, ennek ellenére rögtön magával ragadott a kiüresedett zenész és a hasonló cipőben járó irodista Annie története, amit szépen keretez az elvakult rajongó Duncan, aki Tucker Crowe albumainak szenteli minden szabadidejét. Annyira életszagú, szívmelengető és bohém egyszerre - számomra ez egy igazán nyerő kombináció! 

Kisasszonyok (2019): Nálam simán viszi az év díját, minden pillanatát imádtam! Pontosan azokat az elemeket hangsúlyozta ki és emelte középpontba, melyek fontosak és lényegesek a cselekményt tekintve. Amit a regényben kicsit elnagyoltnak és olykor túlzottan didaktikusnak tartottam, itt visszafogott bájba csomagolták, és egy jóleső érzés fonta körbe. Greta Gerwig olyan köntösbe bújtatta a négy lánytestvér meséjét, amiben nem csupán a könyv klasszikus bája, hanem Jo író ambíciói és különleges karaktere is kiemelt szerepet kap - hála Saoirse Ronan elképesztő alakításának. Nem is ragozom tovább: ha eddig nem láttátok, mindenképp nézzétek meg! :)

Mackótestvér (2003): Ez az a mese, amiből mindig csak néhány képkockára emlékeztem, de a története egyáltalán nem volt ismerős. Sürgősen be kellett pótolni, és hát mi tagadás, a végére kellően el is érzékenyültem rajta. :') Mindig ledöbbenek azon, hogy a régi Disney filmek milyen minőségűek - a tájak, a mozdulatok, a karakterek kidolgozottsága... most sem csalódtam! Tetszett, ahogy a komoly mondanivaló mellett a humor is megfért, ráadásul a szinkronra sem lehet panasz - nyilván itt Hevér Gábor viszi az oroszlánrészt, aki szokás szerint remekelt, mint mindig. Szerintem az idén sorra kerítjük a folytatást, remélem, azt is legalább ennyire élvezni fogjuk majd! :)

Jetikölyök (2019): Hát látványvilág tekintetében maximálisan kiemelkedő, az biztos! Ezek a tájak, te jó ég! Csodás volt valamennyi. A története is cuki, bár helyenként cseppet bugyuta, de határozottan szerethető. A zenéje kifogástalan, és hát Everest búcsúját én is megkönnyeztem egy kicsit... 

Előre (2020): Amilyen csalódást keltett bennem a Jégvarázs folytatása, akkorát ütött a két elf meséje!Én eleve szeretem azokat történeteket, amikben testvérek a szereplők - lévén, hogy egy háromgyerekes családban nőttem fel egy báty és egy hugica között -, de azt hiszem, itt a Pixar eléggé odatette magát. Szívmelengető végigkísérni, ahogy az apukája emlékeit éltető Ian szép lassan felfedezi a jelen szépségeit, és rádöbben, hogy a legfontosabb ember az életében mindvégig mellette volt - csak épp nem egészen olyan formában, ahogy ő gondolta. Zsepivel készüljetek, mert lehet, szükség lesz rá! 

David Attenborough: Élet a kamera előtt (2002): Fantasztikus volt, egyszerűen fantasztikus! Látni azt, ahogy az ifjú David szó szerint berobbant a televíziózás virágkorába, amilyen lelkesedéssel, alázattal és gyermeki kíváncsisággal járta a világot, hogy „valami szépet mutasson” a nézőknek. Én különösen azokat a részeket élveztem, amikor betekintettünk az állatkerti gyűjtőexpedíción forgatott anyagokba, mivel mindkét erről szóló kötetét olvastam, és hát azokért is teljesen odavoltam. :) Szerintem nem véletlen, hogy a mai napig aktív és hogy igény van rá – a jelenlétére, a műsoraira, mert vitán felül a legjobb és a legértékesebb ember, aki valaha a képernyőre került.

Mindenki szereti a bálnákat (2012): Voltaképpen egy Snittes kihívásnak köszönhetem, hogy rátaláltam. Alaszkában játszódó filmeket kerestem, és ez a témája, illetve a címkéje alapján is megfelelőnek tűnt - hát eléggé beletrafáltam! Időnként ugyan kicsit leült a cselekmény, de alapvetően ez egy roppant izgalmas, szívszorító, ráadásul igaz történeten alapuló (!) elbeszélés három, a jég fogságába esett bálnáról. Végig izgultam, hogy sikerül-e megmenteni őket, és örültem, amikor a végén mindenki egy emberként szurkolt az állatokért. Hatalmas munka és összefogás állt az ügy mögé, ami már önmagában megható, de emellett még a bálnák is rendesen megdobogtatják az ember szívét. 

Mackócsalád Alaszkában (2014): Hihetetlen ez a film! A végén voltak afféle „behind the scenes” bejátszások, ahol bemutatták, milyen közel is merészkedtek az alkotók a macikhoz, és valóban követték a kis család életét a születésüktől fogva egészen a következő tél beálltáig. Imádtam Scherer Péter narrációját hozzá - hallható volt, mennyire élvezte ő is a feladatot, és milyen izgalmasan, érzékletesen járult hozzá egy-egy jelenet drámaiságához. Nem hittem volna, hogy az alaszkai medvék ilyen nagy utat tesznek meg, ráadásul apróbb információk is színesítették a forgatagot, úgy mint a lazacokról, vagy épp a farkasokról szóló rövidke szemelvények. A Disneynature filmjeire is érdemes odafigyelni, mert ilyen gyöngyszemekre bukkanhatunk közöttük! :)

▿▾▿

Szám szerint 245 epizód szerepel a Snittes listámban, de mint ahogy tavaly is jeleztem, ez a valóságban inkább 300 fölé rúg, ugyanis nem mindent szoktam bejelölni. 

Összesen 30 különböző sorozatot néztünk: 

▹ ebből 8 minisorozat, 

▹ 5 lifestyle témájú, azaz sütés-főzéssel, rendrakással kapcsolatos, 

▹ 4 BBC-s, David Attenborough főszereplésével készült, 

▹ 3 Agatha Christe adaptáció, 

▹10 cím teljesen új és ismeretlen, 

▹ 9 Netflix-készítette,

▹ 6 pedig hazai alkotás.

▹ Planet Earth I-II. - mindkettő egyformán elvarázsolt, minden epizódot imádtam, 

▹ Our Planet - az egyik legfantasztikusabb dolog, ami valaha a Netflix kínálatába került, 

▹ Planet Blue II - a tengerek szerelmeseinek különösen ajánlom, 

▹ Downton Abbey - a legjobb kosztümös-romantikus sorozat ever, 

▹ Miracle Workers - kacagtató kikapcsolódás, 

▹ Négy esküvő és egy temetés - imádni való szereplők, 

▹ Dash és Lily - karácsonyra hangolódós lélekmelengető, 

▹ Apatigris - feelgood hangulat, 

▹ Sütimester - a barátságos versenyzés és az isteni sütik tökéletes ötvözete.