Az az igazság, hogy nagyjából a Millenium trilógia elolvasása óta tudom, hogy menthetetlenül a skandináv krimi műfaj kedvelői közé tartozom. Hiába velejéig romantikus a lelkem, odavagyok egy fordulatos, izgalmas, körmöt tövig lerágós sztoriért, ami képes annyira beszippantani, akárcsak a kedvenc Harry Potter kötetem. Pedig sokáig egy porcikám se volt kíváncsi rá, mi több: teljesen elzárkóztam tőle. Ennek ellenére az első svéd utam határozottan fordulópontot jelentett - nem csak az életemben, de egyúttal a könyves ízlésemben is. A skandináv irodalom megkerülhetetlen ágazata lévén, úgy éreztem, eljött az idő: adok neki egy esélyt, hátha engem is úgy beránt, mint Apukámat. 

A dolog messze jobban sült el, mint azt előre elképzeltem. Ha nem is lettem akkora rajongó, és bár leginkább a svéd szerzőkre korlátozódik az érdeklődésem (szubjektív okok miatt ugyebár), egy-egy nagyon kedvelt sorozat esetében bármikor képes vagyok félredobni bármit, és belevetni magam az aktuális regénybe. Így alakult ki először Camilla Läckberg-jel, majd Kristina Ohlssonnal az a fajta otthonosság, amit a legkedvesebb szerzőimnél is rendre tapasztalok. Most az utóbbi írónő sorozatáról, az August Strindbergről mesélnék egy kicsit. 

▾▿▾

Kristina az egyik legjobb a műfajban - ehhez kétség sem fér. Rendkívül intelligensen építi fel a történeteit, melyek az utolsó pillanatig képesek meglepni. Amikor az ember azt hinné, hogy ezt már nem lehet tovább fokozni, akkor jön Ohlsson, és még egyet csavar a dolgokon. Az August Strindberg sorozat ráadásul Svédország egyik legszebb részén játszódik, egy létező kisvárosban, Hovanäsetben, csupán egy kőhajításnyira a turisták által oly' kedvelt Smögentől. Ide költözik a Stockholmból valósággal menekülő pénzügyi szakember, August, aki, a helyiek legnagyobb megrökönyödésére, ugyanazt a nevet viseli, mint a svéd irodalom egyik legmeghatározóbb írója. Ez rendszeresen visszatérő eleme a köteteknek - sosem marad ki egy kis viccelődés a férfi nevével kapcsolatban. Ahogy August kezdi megismerni a városka lakóit, úgy válunk mi, olvasók is egyre bennfentesebbé: mindenki rejteget valamit. Amint elkezdenek kihullani a csontvázak a szekrényekből, úgy kezd bonyolódni ez a szövevényes és családi drámáktól átitatott háló, ahol semmi sem az, aminek elsőre látszik. 

A sorozat harmadik kötete, ami július végén jelent meg az Animus Kiadó gondozásában, az első részben megismert titokra épül, ami eleve ad egy plusz izgalmi faktort a nyomozásnak, mivel egy 30 éves rejtélyről hull le végre a lepel. A történet ott folytatódik, ahol az előző abbamaradt: sosem látott hőség tombol a gyönyörű tengerparti üdülőhelyen, ahol egy titokzatos férfi indítja el azt a lavinát, aminek a végén a szereplők nem csak megoldást, hanem egyfajta feloldozást is nyernek. Már régi ismerősként tértem vissza Hovanäsetbe, és vetettem bele magam a nyomozásba. A rajongásomat mi sem bizonyítja jobban, mint hogy a férjemnek is rendszeresen beszámoltam a történtekről, sőt, még a sejtéseimet is megosztottam vele. Ez utóbbi sajnos nem jött be, csupán az utolsó pillanatban világosodtam meg, ettől függetlenül végig annyira vitt magával a cselekmény, hogy esténként szabályosan kényszerítenem kellett magam, hogy letegyem a kezemből. 

Ami azt illeti, 2020-ban jártam már ezen a környéken (Smögenen és Fjällbackában is), viszont az idén nyáron ismét Göteborgban tölthettem pár napot, és újfent megállapítottam magamban, hogy a nyugati partvidék még mindig csodás és elvarázsoló. A színesre festett házikóival, a vitorlás árbócok sokaságával, a hangás sziklaoldalakkal... Egészen különleges szeglete az országnak, amiért csak rajongani lehet. Ha egyszer arra vet titeket a sors, ne habozzatok felfedezni! :)

Anett · Dóri · Mandi · PuPilla · Timi · Zenka

Több, mint három év telt el, mióta utoljára valamennyien klaviatúrát ragadtunk, és a Témázás keretein belül meséltünk, élménybeszámolót tartottunk vagy épp elmélkedtünk egy minket érdeklő témáról. Magam sem hittem el, amikor visszanéztem, hogy ennyi idő rohant el mellettem, holott a dátum biztosan nem hazudik. És mennyi minden történt velem azóta, te jó ég! Mesélnivalóm bőven van, úgyhogy nem is szaporítom tovább a szót: vágjunk bele! :)

2022 januárjában még nem sejtettem, hogy azon az év végén már menyasszony leszek, a rá következő esztendőben még boldogabb feleség. ♡ Az az igazság, hogy ezzel az érzéssel azóta sem tudtam betelni, és mindig mosolyra húzódik a szám, ha meglátom a karikagyűrűt az ujjamon. Pedig az idén már két éve lesz, hogy kimondtuk a boldogító igent. :) 

Akkor még Svédországban éltem a mindennapjaimat, ami elképesztő élményekkel ajándékozott meg. Rengeteget tanultam magamról: hogy sokkal bátrabb vagyok, mint hiszem; hogy képes vagyok egy vadidegen környezetben is szocializálódni; hogy az önállóság bizony olykor nagy könnyekkel is jár... Ez volt az első alkalom, hogy végleg kirepültem a családi fészekből, és korántsem ment olyan zökkenőmentesen, mint ahogy elképzeltem. Egy ennyire védett és biztonságos vacokból kiszakadni eleinte maga volt a nagybetűs szabadság, de mindig a nyomában kullogott a hosszú hónapokig fennmaradó honvágy csillapíthatatlan érzése. Baromi nehéz és lelkileg rendkívül megterhelő időszak volt, ezzel szemben úgy érzem, hogy nem lennék ugyanaz az ember, ha ezt az egészet ott és akkor nem léptem volna meg. Visszatekintve semmit sem csinálnék másképp - minden lépés végül oda vezetett, ahol most tartok és ahol most vagyok. A Dunakanyarba visszaköltözve, a szülővárosom egy új részén élve, pontosan azt az életet élem, amit a kezdet kezdetén elképzeltem magamnak. És ez az érzés jelenleg felbecsülhetetlen. ♡

A fesztiválos munkám továbbra is az életem része: azóta két, sikeres évadot tudunk a hátunk mögött. Azonban a munkaköröm változott, és már kevésbé veszem ki annyira belőle a részem, mint azelőtt. Visszatértem az eredeti hivatásomhoz, és tavaly szeptember óta egy általános iskolában dolgozom, ami egyszerre hihetetlenül ismerős közeg, mégis minden egyes pillanatban tud újat mutatni. Nincs két egyforma napom, ugyanakkor a gyerekek őszinte szeretete, és a kollégáim részéről érzett megbecsülés még a nehezebb periódusokban is végtelenül motivál. ♡ 

Szakmailag is szerettem volna továbbfejlődni, épp ezért a keresztfélévben jelentkeztem egy szakirányú továbbképzésre, ahol az atipikus (tanulási zavaros, illetve sajátos nevelési igényű) gyerekek fejlesztéséről tanulok. Úgy éreztem, hogy ez egy olyan tudás, amire egyre nagyobb az igény, és aminek elsajátításával én is egy picit segíthetem a pedagógiai munkát. Egyelőre még minden elég kaotikus a fejemben, mert irgalmatlan mennyiségű anyagot kell(ene) rendszereznem, bízom benne, hogy ez lassacskán le fog ülepedni, és kellően ki fog kristályosodni. 

Úgyhogy, amint a mellékelt ábra mutatja, minden nagyjából egy 180 fokos fordulatot vett, ami, nyilván, a szabadidőm csökkenésével is jár. Ettől függetlenül igyekszem továbbra is lelkesen olvasni, haladni a terveimmel, és apasztani az olvasatlan kupacomat. A költözésnek köszönhetően végre egyesült az itthon hagyott és a Svédországban sokasodó könyves állomány, így egy közös, üveges szekrényben csodálhatom őket minden egyes nap, amikor a nappaliban ücsörgök. :) 

A vásárlási szokásaim viszont jelentősen megváltoztak - és nem csak az árkötöttségi törvény miatt. Az az igazság, hogy kicsit leszoktam a vásárlásról, mert tökéletesen boldoggá tesz a könyvtár, az e-könyvek, illetve a saját, meglévő készletem adta lehetőség: egyszerűen nem érzek késztetést arra, hogy ezt tovább növeljem. Igyekszem a szokottnál is jobban megválogatni, hogy mit veszek meg, valamint folyamatosan selejtezek - rengeteg kötettől váltam meg, amiben óriási segítségemre van a Vinted. Újabban ezen a platformon bonyolítom le a könyves eladásaim jelentős részét, a molyon már alig-alig. 

A zsánereim viszonylag változatlanok, továbbra is az ifjúsági könyvek jelentik a legbiztonságosabb menedéket, mindaemellett az ázsiai irodalom is szép lassan bekúszott a képbe. Az előző években egyre többször nyúltam japán szerzők után, ami engem is meglepett... de úgy tűnik, ahogy a kortárs irodalomban, úgy nálam is virágkorát éli most ez a vonal. :) 

2024 egészen elképesztő év volt. Álmaimban sem gondoltam volna, hogy ennyire megváltozik az életem, és minden fenekestől felfordul, de ezt cseppet sem bántam. Furcsán ismerős és szokatlan érzés volt újra a szülővárosomban felvenni a ritmust, és megélni a mindennapokat. Ismét iskolai közegben létezni, csakhogy ezúttal egy egészen más korosztály körében. A kezdeti bizonytalanságot, bátortalanságot egy magabiztosabb, céltudatosabb periódus követte, ami engem is megnyugtatott és felvértezett. 

Nincs okom panaszra, mert a kívánt 50 könyves célt maximálisan teljesítettem: összesen 53 könyvet olvastam ki. Az oldalszámot tekintve egy picivel elmaradtam a 2023-as eredményemtől, de ez igazán nem számottevő. Az év első felében még inkább a saját olvasmányaim és az e-könyvek domináltak, később viszont fordult a kocka: a könyvtárba való visszairatkozás, valamint a nyári hangoskönyv előfizetés meghozta a gyümölcsét.