Az olvasásban meglehetősen határozott vagyok, és ritkán engedem magam befolyásolni. Legyen az egy csalogató cím, netán egy ígéretesnek tűnő fülszöveg, esetleg egy csábító borító, szeretem tartani a három lépés távolságot, és nem azonnal felülni a hype vonatra. Általában elég jól rá tudok érezni, hogy mi az, ami nekem való, ennek ellenére vannak olyan szerzők, bloggerek és más, a közéletben felbukkanó emberkék, akik a munkásságukkal, véleményükkel vagy a világlátásukkal inspirálnak, és látnak el jobbnál jobb ötletekkel a következő olvasmányaimat illetően. 

David Attenborough · Peter Wohlleben · Lawrence Anthony

Nem véletlenül szerepelnek így, egy csokorban, ugyanis mindhárom úriember hozzájárult ahhoz, hogy az legyek, aki vagyok; hogy úgy éljem az életemet, úgy hozzam meg a döntéseimet, ahogyan most teszem. Számomra ők igazi, nagybetűs hősök és példaképek, akikre felnézek - akik motiválnak, hogy még jobb ember legyek. 

David egész lénye úgy hatott rám, mint tavaszi zápor a földbe vetett magokra: csak úgy szívtam magamba a sok tudást, bölcsességet, és a természet iránt érzett őszinte lelkesedést. A mai napig a legnagyobb ideálom az élet minden létező területén, és azt kívánom, bárcsak több ilyen elhivatott és elszánt ember élne a bolygón rajta kívül, mert kétségkívül pótolhatatlan szerepet tölt be az élővilág megmentéséért folytatott misszióban. Nem csupán a természetfilmjeivel hat rám, hanem könyves fronton is képes általam még nem ismert érdekességekre rámutatni, és tanítani. Rajongok a humoráért, a hihetetlen szakmai tudásáért, és azért a gyermeki kíváncsiságért, ami túl a 95. életévén is kihallatszik a narrációjából. 

"A kedvenc német erdészem", ahogy hívom Petert, hasonlóan pozitív és meghatározó szerző az életemben. Annak pedig kimondottan örülök, hogy egyre többen találnak rá, és ismerkednek meg a műveivel, mivel az európai erdők védelmében végzett munkája kulcsfontosságú. Lawrence neve sem először merül fel a blogon: anno óriási hatással volt rám, teljesen odavoltam az elefántcsorda megszelídítéséről szóló történetéért. Ezt az érzést csak fokozta a Babilon bárkája, ami a badgdadi állatkert megmentéséről mesél, ahol Lawrence saját testi épségét kockáztatva utazott el a háború sújtotta övezetbe, hogy segítő kezet nyújtson az ott dolgozóknak. Fantasztikus és egyben megrázó erről olvasni, ugyanakkor a szívem megtelt hálával és szeretettel, ahogy az emberek vállt vállnak vetve harcoltak és küzdöttek az állatkert minden kis lakójáért. 

Viszonylag ritkán szoktam kedvenc karakterré kikiáltani valakit, viszont az olvasmánylistámat böngészve eszembe jutott néhány olyan szereplő, akik iránt a mai napig valamilyen megmagyarázhatatlan szimpátiát érzek. Az első ilyen könyves karakter, aki eszembe jut, az Hermione Granger. Igen, olykor zavaróan tudalékos, viszont nem tudom, hol lennének a fiúk nélküle. Számtalan alkalommal mentette meg a barátai életét, de nem egyszer vállalja a veszélyt, és néz szembe a félelmeivel. Ezzel szemben Luna Lovegood éppen az ellentettje: különc, furcsa, álmodozó, mégis felvállalja önmagát, még akkor is, ha ezzel a népszerűségi lista aljára kerül. Nem foglalkozik mások kinézetével, épp ellenkezőleg: szeretettel és odaadóan fordul olyan teremtmények felé is, amiket mások megvetnek vagy kinevetnek. 

Hogy a hazai szereplők is képviseltessék magukat, nem maradhat ki a sorból Horváth Kati, a Bezzeg az én időmben főszereplője, illetve Vitay Georgina, akit bizony nem egyszer sajnáltam meg tíz évesen, amikor az Abigélt olvastam. Mindkettejük lelkét megtépázza a háború, szinte pillanatok alatt hagyják maguk mögött a gyerekszobát, hogy a körülmények miatt egy csapásra felnőtté váljanak. Bátorságuk, kitartásuk és lelki erejük elképesztő erőt sugároznak - bármelyik kislánynak példaképül szolgálhatnak. 

Az egyik legszuperebb dolog, ami mostanában a YouTube-ra került, az határozottan Szabados Ági sorozata, a Mutasd a könyvespolcod. Egyszerűen imádom ezeket az adásokat: nemcsak bogarászni a könyvcímeket, hanem megismerni új oldalukról azokat az embereket, akiket eddig a művei alapján, esetleg a tv-ből, vagy az internetről ismerek. Engem teljesen meglepett, hogy Fluor Tomi mennyire nagy Grecsó rajongó, ahogy az is, hogy Dukai Regina mennyire ragaszkodik a nagymamája könyveihez. Egészen más arcukat mutatják valamennyien, és teljesen megnyílnak Áginak, aki, tegyük hozzá, remek beszélgetőpartner. Látszik, hogy alaposan felkészül az interjúk előtt, mégsem válik mesterkéltté a kamera előtt, hanem abszolút önmagát adja. Nem mondom, hogy minden említett könyvet el fogok olvasni, inspirációt viszont bátran lehet meríteni belőle. :) 

Tudom, most elég megosztó leszek, de azt hiszem, Viszkok Fruzsi klasszikusok iránti rajongása ugyancsak példamutatónak tekinthető. Már egy ideje követem Fruzsi munkásságát, és bár nem minden videója szól nekem, ennek ellenére nagyon becsülöm benne, hogy teret enged a könyvmolyságának, és a Poketek mellett a magyar írókat is népszerűsíti - elég Szerb Antalra, vagy Szabó Magdára gondolni. Noha ezeknek a beszámolóknak nem olyan magas a nézettsége, ez nyilvánvaló, Fruzsi mégis elkészíti őket, mert ez egy számára fontos és szívének kedves hobbi. Egyébként nemrégiben lebbentette fel a fátylat a rendszerezésről szóló könyvéről, ami a HVG Kiadó gondozásában fog megjelenni a hónap végén, és amire én is kíváncsi lettem. Megvenni nem tervezem, de belelapozni, és könyvtárból elolvasni igen, mert érdekel, ő hogyan fogja meg a témát, és mit tekint sarkalatos pontnak. 

Eowyn Ivey: A hóleány · Niki & PuPi,

Jean Webster: Nyakigláb apó · Heloise,

Jennifer Worth: Hívják a bábát · Dóri,

Jessica Brockmole: Levelek Skye szigetéről · PuPi,

Laura Madeleine: Egy cukrászmester meséje · Szilvamag,

Lawrence Anthony - Graham Spence: Elefántsuttogó · Niki,

James Herriot: Állatorvosi pályám kezdetén · Heloise,

Mary Alice Monroe: Ház a parton · Avilda,

Szécsi Noémi: Lányok és asszonyok aranykönyve · Heloise

▿▾▿

A kötetek közül nem egy vált a kedvencemmé, amire magamtól nem feltétlenül találtam volna rá, vagy pedig csak egy jól irányzott "lökés" hiányzott - úgyhogy már ezért is hatalmas köszönet jár mindannyiótoknak. ♡ 

A többiek bejegyzései: Dóri · Kata | Utóvéd: PuPi

Ez a poszt mondhatni egy sorozat kezdeménynek is tekinthető, mert nem tartom kizártnak, hogy idővel bővülni fog a sor, de most kimondottan az utóbbi pár hét, illetve az elmúlt hónapok kedvenceit szeretném egy csokorba gyűjteni és képletesen átnyújtani. Lesz benne podcast, beszélgetés, és Instagram oldal is: szóval amolyan igazi vegyesvágott à la moi.

Mostanában újra divatba jött nálam a podcast hallgatás, aminek, bevallom, nagyon örülök. Tavaly az év első felében csak úgy tobzódtam bennük, viszont utána beütött a krach, és kifejezetten keveset hallgattam magamhoz képest, mert valahogy... rájuk untam. Ami amúgy teljesen oké, elvégre nem éghetek folyamatosan nagy lángon egy adott téma vagy tartalom iránt. Csütörtökönként, amikor egyedül végzem a kis teendőimet, már-már rituálémmá vált, hogy összegyűjtöm azokat az adásokat, amiket különösen megszerettem, vagy egy konkrét témára rákeresve szörfölök a neten. 

Ezt a tippet egy kedves Instagramos követőmnek köszönhetem, aki egyébként is szívesen osztja meg a filmes-vagy sorozatos kedvenceit. Először a címére figyeltem fel, hiszen az egyik kedvenc romantikus filmem nevét viseli, így nagy lelkesen rá is kerestem a podcast-es alkalmazásomban, majd várólistáztam is egy részt. Pár nap elteltével, amikor már mindent kivégeztem az általam követettek közül, eszembe jutott, hogy van ám itt valami, úgyhogy meg is hallgattam A szerelem hálójában-ról szóló epizódot. És hát nomen est omen: instant lelkesedést váltott ki belőlem! Utána elég hamar bepótoltam a lemaradásomat, és azóta tűkön ülve várom az új adásokat. 

A koncepció szerint egy pszichológus (Tari Annamária), illetve egy újságíró (Horváth Gergely) szemén keresztül "nézzük újra" a filmeket, ami nem egy érdekes rácsodálkozással szembesített. Mivel elsősorban romantikus alkotások kerülnek terítékre, ez mindenképp plusz pont, de szerintem remekül működik a kémia a két beszélgető között is - nem beszélve arról, hogy milyen elképesztően kellemes hangszíne van Gergelynek. Folyamatosan reflektálnak egymás gondolataira, sőt, időnként meg is cáfolják a másik állítását, mert bizony előfordul, hogy valamiben nem értenek egyet. A félórás részek borzasztó hamar elröppennek, nekem pedig egyre csak hízik a filmes listám eddig nem látott klasszikusokkal. Tervezem, hogy egy-egy filmnézés után újra meghallgatom az aktuális eszmecserét, mert szerintem azzal együtt válik teljessé a dolog, de egyelőre enélkül is borzasztóan élvezem. 

Ez egy aránylag friss felfedezésem, bár úgy rémlik, mintha a címével találkoztam volna már korábban is. A Park Kiadó osztott meg egy bejegyzést, miszerint Sir David Attenborough 95. születésnapja alkalmából egy teljes adást szentelnek a munkásságának, és hát rögtön felcsillant a szemem, elvégre óriási rajongója vagyok Attenborough bácsinak. Sajnos aznap délután nem tudtam élőben becsatlakozni, de utólag visszanéztem az egészet, és nagyon-nagyon élveztem. Egyrészt nagyon színes volt a vendég-paletta: a Halott Pénz énekesétől, Járai Márktól kezdve egészen a Fővárosi Állatkert szóvivőjéig, Hanga Zoltánig bezárólag mindenki megosztotta az élményeit, tapasztalatait, kedves emlékeit David filmjeivel, könyveivel kapcsolatban, illetve bizonyos esetekben apróbb kulisszatitkokat is elárultak a szakmájukat illetően. Nemcsak a műsorvezetőn éreztem azt a határtalan lelkesedést, ami engem is elfog, valahányszor belekezdek egy új BBC sorozatba, hanem a beszélgetőtársakon is. 

Ezután felfedeztem, hogy podcast csatornájuk is van, úgyhogy azóta ebbe is fejest ugrottam, és az Attenborough-val kapcsolatos adásokon felül hallgattam még egy tök érdekes kutyás etológiai beszámolót is, illetve nemrégiben Szabi, a pék mesélt arról, hogy mitől lesz jó a kenyér, és hogyan tett szert egy 105 éves kovászra, amit azóta is nagy szeretettel gondoz. :) 

Bár magát a platformot egy picit takaréklángra tettem, ettől függetlenül minden nap felmegyek néhány perc erejéig, hogy minőségi tartalommal töltődjek fel - erre tudatosan ügyelek, amióta tartottam egy kiadósabb szelektálást. Egyébként tervezek még egy kört, mert itt is arra jutottam, hogy egyszerűen túltelítődtem. Nem feltétlenül kötnek le a hosszabb posztok és az egysíkú képek: kellenek az új impulzusok és azok az emberek, akiknek minden posztját élvezet olvasni, mert a tartalom és a minőség tökéletes egyensúlyban van. 

Nem tudnám pontosan megmondani, hogy mióta követem a munkásságát, de azt tudom, hogy ha a minimalista és átgondolt otthonszervezésről, környezettudatosságról szeretnék inspirálódni, akkor nála kell keresgélni. Neki is van egy szuper podcastje, a Kacatmentes otthon, amit szintén a kedvenceim között tartok számon, és valamiért véletlenül kifelejtettem a Témázós ajánlós bejegyzésemből, ettől függetlenül nagyon szeretem Andi kedves és bájos személyiségét, és azt a bensőségesnek tűnő/hallatszó légkört, amit tapasztalok egy-egy beszélgetés alkalmával. Ó, még valami: az e-könyvei mellett sem mehetek el szó nélkül, melyekben ugyanúgy a hulladékmentességre való törekvést, valamint a természetes alapanyagok felhasználását hangsúlyozza. 

Rengeteg a fővároshoz köthető oldalt találni manapság az Instán, de egyik sem tudja olyan jól átadni azt a hangulatot, ami Krisztián képeiből árad. Elkapott pillanatok, rejtett gyöngyszemek, szokatlan helyszínek: mind-mind egyedi köntösben tálalva. Elképesztően jó szeme van a srácnak, neki tényleg minden képét azonnal beszivecskézem, mert mindegyikben megvan az a plusz, amit keresek, és ami miatt még mindig jó érzés felmenni az oldalra, mert inspirál. 

Nagyon vártam már a tavaszt, a jó időt és a virágzó fákat, ami úgy érkezett el, mint a Magyar népmesékben A bíró okos lánya - hozott is ajándékot, meg nem is. Volt itt havazás, eső, napsütés, sőt olykor mindhárom együtt, vagyis teljes mértékben bebizonyosodott, hogy az április nem véletlenül érdemelte ki a "szeszélyes" jelzőt. Az időjárás kiszámíthatatlansága ellenére azért érezhetően ébredezik a természet, és a kopasz fák is lassacskán levelet bontanak - vagy épp virágot. :) 

A márciusi szülinapi kupacom után nem terveztem nagy vásárlást csapni, úgyhogy ebben a hónapban nem vándorolt hozzám semmi, viszont májusra ismét tervezek leadni egy névnapi rendelést. Az igazi persze az lenne, ha egy könyvesboltban nézelődhetnék, de remélhetőleg a nyáron már semmi sem akadályozza meg, és végre személyesen is beszippanthatom a friss könyvek illatát!

Maradva a komótos olvasásnál, csupán három könyvet olvastam ki, de őszintén szólva, most ez a tempó esik jól. Na meg azt is vallom, hogy nem szabad mindegyik olvasmánnyal rohanni: bizonyos esetekben igenis kell az a lassúság, amikor testestől-lelkestől átadhatjuk magunkat a történetnek. Így tettem többek között a Nyúl Péter mesekönyvvel is, amit még tavaly szereztem be magamnak. Elképesztően szép könyvről beszélünk: az illusztrációk részletessége és gazdagsága teljesen lenyűgözött; nem győztem betelni vele esténként, amikor újra belevesztem Beatrix Potter mesevilágába. Ha valaki szeretne virtuálisan is belelapozni, az ITT megteheti. Igaz, hogy az angol verziót mutatják be, ettől függetlenül kicsi az eltérés, és maga a koncepció szinte teljesen megegyezik. 

Veronica Henryt nem először említem meg a blogon: időről-időre visszatérek hozzá, hogy egy újabb angol romantikus regénnyel melegítsem fel a lelkem. Nem történt ez másképp a Második otthonunk esetében sem, ami ezúttal Dél-Angliában, Somerset környékén játszódik, és egy afféle modern Rómeó és Júlia köntösbe bújtatva meséli el két család történetét. Végül engedtem a kíváncsiságomnak, és felülírva a terveimet, Nádasdy Ádám novelláskötetével, A szakállas Neptunnal zártam az áprilist, ami meglehetősen vegyes érzéseket keltett bennem. Egyrészt nagyon tisztelem és becsülöm a professzor urat, hogy ilyen nyíltan és őszintén vall a meleg férfiak érzéseiről, másrészt meglepett az a vulgaritás, ami jóformán az egész kötetet átitatta. Én egyáltalán nem vagyok oda ezért az attitűdért, sőt, igazából nem is mindig világos számomra, hogy miért van rá szükség, de elfogadom. Egyébként nekem az Angolkeringő című novella tetszett a legjobban - legfőképp a sóvárgó, mindent elemésztő szerelem kifejezése miatt. 

Elég színes a kép, ennek ellenére továbbra is a sorozatok dominálnak - ahogy az már az előző hónapból kiderült. Húsvét vasárnap a francia kulinária iránti szenvedélynek hódoltam Julia & Julia tolmácsolásában, míg hétfőn Jean-Paul Belmondo és a fiatal Sophie Marceau prezentálásában élvezhettem a Kellemes húsvéti ünnepeket, ami egy bohókás francia vígjáték, bár számomra nem ütötte meg a Pierre Richard filmek színvonalát. Sorra kerítettük még a Netflix legújabb táncos filmjét, ami ráadásul német alkotás! Nyilván nincs új a nap alatt, de nem tehetek róla, én rajongok a balettos filmekért, úgyhogy engem a témával kilóra megvettek. :) 

Két Attenborough bácsi narrálta sorozatot is láttunk: először a Kew Gardens-ben forgatott, növényekről szóló miniszériát, utána a frissen bemutatott Life in Colour-t - utóbbi minden várakozásomat felülmúlta! Amióta láttam az előzetesét, vágtam a centit, és már a bemutató estéjén a kamerával együtt kalandoztunk a csodálatos, szívet melengető felvételek közepette. Nem is tudom igazán szavakba önteni, hogy mennyire élveztem és imádtam - borzasztóan kevés volt ez a három epizód! Mégis, annyi új információval gazdagodtam, és annyit tanultam, hogy ez határozottan kárpótolt a részek rövidsége miatt. David jósága, az állatok iránti szeretete és rajongása mindig feltölt és lelkesít - remélem, még van benne elég erő és kitartás, hogy folytassa ezt az elképesztően fontos missziót! ♡ 

Egy váratlan meglepetést köszönthettem egy ugyancsak Netflix-készítette sorozatnak, a Zero Chillnek, ami egy ikerpár "jeges" kalandjairól szól: a fiú hokizik, a lány műkorcsolyázik. Fiatalos lendületű, vidám, ifjúsági - hogy csak a legfőbb címszavakat említsem. Viszonylag rövid, alig félórásak az epizódok, úgyhogy hamar ki lehet pörgetni, de egyébként is eléggé eteti magát. És habár eleinte kicsit ódzkodtam tőle, nagyon izgalmasnak találtam mindkét sport bemutatását - engem nyilván a műkorcsolya érdekelt jobban, de a hokis részek sem untattak. Hasonlóan pozitív csalódás volt a Tutanhamon uralkodását bemutató trilógia, Az ifjú fáraó, ami egyértelműen Ben Kingsley jutalomjátéka. Az ő alakítása messze kiragyogott, ugyanakkor a fiatal színészeknek sem kell szégyenkeznie: a Tutanhamont játszó Avan Jogia szintén remek alakítást nyújtott. 

▿▾▿

A tavalyihoz hasonlóan, a húsvétot ugyancsak kettesben töltöttük, amit megelőzött egy egész napos sütés-főzés, de a végeredményért maximálisan megérte! Az idén bővítettük a repertoárt a tavaly karácsonykor olyan jól sikerült Jansson megkísértésével -  ugyan mi szardella helyett szardíniát teszünk bele, az íze ugyanolyan finom. Ezen felül sütöttem áfonyás mini kuglófot és répatorta muffint, illetve kalácsot is, a hidegtál pedig a kedvenc salátáinkból, füstölt lazacból, friss zöldségekből és főtt tojásból állt. A tálalás során felavattam az új, H&M-ből rendelt virágos-madárkás tányéromat - tökéletesen passzolt a terítékhez és a pasztell színű sütikhez. :)

A hétköznapok békés csordogálása mellett nemrég egy réges-régi vágyam is teljesült: végre láthattam a rózsaszínben pompázó fasort a stockholmi parkban, a Kungsträdgården! Már messziről látszik a hatalmas, egybefüggő lombfelhő, ami ilyenkor, tavasszal, csaknem teljesen megváltoztatja a város arculatát. Az ottjártunkkor az időjárás nem volt annyira barátságos, konkrétan még a hó is esett, ezt leszámítva minden ott töltött perc igazi ajándék volt. Ezután Vaxholmba is elautóztunk, de ott már tényleg nagyon hűvös szél fújt, úgyhogy szinte kockára fagyva ültünk vissza a kocsiba. Bízom benne, hogy ezek a nagy kilengések lassacskán tényleg elmúlnak, és májusban inkább a simogató napsugarakat élvezhetjük majd! :)