Az angliai nyaralásról persze nem jöhettem haza üres kézzel, úgyhogy kettő szépséges angol nyelvű könyvvel gazdagodott a kis könyvtáram. Az egyik kiválasztott Nyúl Péter lett, mivel teljesen odáig vagyok Beatrix Potter tüneményes illusztrációiért. A mesekönyv is tökéletesen tükrözi az írónő bájos stílusát - az egész letisztult, igényes és szemet gyönyörködtető. Szívem szerint a teljes sorozatot összegyűjteném, úgyhogy apránként majd igyekszem is bővítgetni a sort. :) A másik szerzemény az Óz, a csodák csodája, amit egy cambridge-i charity shopban szúrtam ki magamnak. Picit sajnos megsínylette a hazautat, de szerencsére nem vészesen. Egy gyönyörű, mókusos könyvjelző tette fel végül az i-re a pontot, egyszerűen nem lehetett ott hagyni!

Az olvasásra ezúttal kevesebb idő jutott, most előnyt élveztek az IRL programok, amit annyira nem is bánok. :) A mestermágussal nyitottam a hónapot, amit elég hamar kiolvastam, köszönhetően a pörgős, izgalmas cselekménynek. Kicsit bánkódtam a végén, hogy kissé hirtelen ért véget, de időközben PuPilla felvilágosított, hogy van ám negyedik rész is! Úgyhogy izgatottan várom a folytatást, és bízom benne, hogy mihamarabb érkezik majd a magyar változat. Ezután az Egy gésa emlékiratait kezdtem el, de sajnos beletört a bicskám... Azt hiszem, nem volt túlzottan jó az időzítés, mivel úgy vettem észre, most nincs igazán hangulatom a túl hosszú, lassan csordogáló könyvekhez. Azért nem fogom annyiban hagyni a dolgot, még próbálkozom vele, mert kifejezetten érdekel a gésák világa. A Párizs mindig jó ötlet igazi gyógyír volt; egy könnyű kis fuvallat, ami megsimogatta a lelkem, és visszarepített a Szajna partjára. Maga a történet is teljesen levett a lábamról, különösen a mesés köntös, ami egy külön zamatot adott az egésznek. A nő mosolya után határozottan ez a második kevencem a szerzőtől! A Simon és a Homo sapiens-lobbi ellenben hatalmas csalódás. A filmhez képest szörnyen unalmas, dagályos és száraz. Javarészt arról szól, mi történt a suliban, miközben a levelezésre elenyésző figyelem jutott, és Simon érzései sem domborodnak ki olyan mértékben, mint a filmben.

Júliusban tartottunk egy kis elő-tréninget Londonra, úgyhogy sorra vettük a Notting Hillt, A Mr. Bean nyaralt, A legsötétebb órát, és a Dől a Monét is. Mind a négy film az angol fővárosban játszódik, és bár stílusukban picit különböznek, roppantul élveztem, hogy a híresebb épületeket hamarosan személyesen is szemügyre vehetem. A hónap kedvence díjat ezúttal a Love, Simon kapta. A könyvhöz képest szellemes, bájos, olykor kissé drámába hajló, romantikus love story. Nagyon tetszett, és hihetetlenül jó élmény volt, különösen a főszereplő, Nick Robinson játéka miatt. Véleményem szerint tökéletesen azonosult a figurával, teljesen rászabták ezt a szerepet.

◃▵▹

A hőségriadó miatt mi is gyakran kimozdultunk a lakásból, hogy hűvösebb helyre meneküljünk, így esett, hogy a visszaérkezésünk után néhány nappal megtörtént életem első svéd mozis élménye. :) Egy viszonylag kisebb helyre mentünk, Kistába, ami Stockholm elővárosának mondható, de kellemes hűvös és nem túl nagy tömeg fogadott. A Jurassic World 2. részére esett a választás, tekintve, hogy angolul játszották, svéd felirattal. Itt különben csak a gyerekműsorokat, -filmeket szinkronizálják le, minden mást eredeti nyelven, svéd felirattal játszanak. Ezt már a tévénézéskor is tapasztaltam, úgyhogy számítottam is rá. Próbáltam kicsit olvasni a svéd szöveget is, de olyan gyorsan váltották egymást a feliratok, hogy épphogy csak egy-egy szót csíptem el.

A hónap jelentős részét viszont a kedvenc belga nyomozómmal, Monsieur Hercules Poirot-val töltöttük, mivel az elejétől kezdve újranézzük a sorozatot. Ez már csak azért is izgalmas vállalkozás, mivel a barátom nem igazán jártas Agatha Christie világában, és a Poirot történeteket is csak felületesen ismerte. Én boldogan lubickolok a nosztalgikus emlékeimben, ugyanis a gyerekkorom egyik legszebb időszakára emlékeztet, amikor mindannyian összegyűltünk a nappaliban, és szombat esténként megnéztük az aktuális részt a Hallmark csatornán. Ezúttal új perspektívából nézem a sorozatot, mivel gyakran azon kapom magam, hogy felismerek egy-egy parkrészletet, híresebb épületet, és örömmel konstatálom, hogy ott nemrég jártunk! :)

Programok 

A július csúcspontja kétség kívül az angliai utunk, ami folyton eszembe jut, illetve gyűjtögetem az újabb és újabb ötleteket, hogy hova lenne még érdemes visszatérni, ha egyszer újra Anglia felé vennénk az irányt. Ezúttal nem kirándultunk annyit a környéken, mert a szokatlan hőség miatt inkább a filmnézés + fagyi kombóra szavaztunk, de azért olykor-olykor belefért egy-egy rövidebb kiruccanás. A blogra időközben írtam egy ünneplős bejegyzést is - már két éve, hogy lepötyögöm a beszámolóimat, megosztom az élményeimet úgy, hogy minderre többen még kíváncsiak is. Köszönöm nektek, hogy követtek! ♥ Közel egy év után most már azt is kijelenthetem, hogy szépen alakul a szociális életem. Vannak kedves ismerőseim, barátaim, akikkel szívesen összejárok alkalmanként, így tehát az elutazásunk előtti napokban együtt sütöttem itthon a kazah barátnőmmel, rá másnapra pedig a közös csoporttársunk, a görög leányzó hívott meg bennünket egy kis csevegésre, sütisütésre. :) A kör alighanem folyamatosan bővülni fog, de számomra hihetetlen boldogság, hogy mindez viszonylag ilyen hamar megvalósulhatott!

A hónap másik fontos mérföldköve az intenzív nyári kurzusom, ami már a középszint kapuját, a B1-es szintet jelentette. Nem volt egyszerű bejutnom, mert lekéstem a jelentkezést, de ezúttal felvérteztem magam, és kiharcoltam pluszban egy helyet, mivel mindenáron el akartam végezni a kurzust. Sikerült is, ráadásul elég eredményesen. Az elmúlt két hétben napi két-három órákat (olykor többet is) pluszban rádolgoztam, tanultam és szótároztam, és érzem is a hasznát. Még magabiztosabb lettem a nyelvhasználatban, már a hétköznapi beszélgetések jelentős részét is megértem, illetve tudatosabb lettem a prozódiát illetően. Ez utóbbi egy különösen nehéz és fontos része a svéd nyelvtanulásnak, ugyanis nagyon nem mindegy, hogyan hangsúlyozunk. Ez teszi olyan dallamossá a svédet, a nyelvet nem beszélők számára. Nem állítom, hogy tökéletes a tudásom, de nagyon jó úton haladok, és úgy érzem, bőven van időm a fejlődésre és a javulásra. :) Ráadásul két barátságos magyarral is összehozott a sors, így ebédszünetekben igazi felüdülés volt az anyanyelvünkön beszélgetni, kicsit kikapcsolódni. A tanfolyamon lévő csoporttársakkal is nagyon jól összebarátkoztunk, és ilyenkor értékelem igazán, milyen sok nemzetiséggel találkozhatok nap mint nap, és mennyire klassz, hogy egyszerre beszélgethettem indiaiakkal, törökökkel, kínaiakkal, hollandokkal, osztrákokkal, és thaiföldiekkel is. A világlátásom sokkal nyitottabbá vált, ráadásul folyton azt tapasztalom, mennyi mindent tanulhatok másoktól. Álladó kíváncsiság él bennem aziránt, ők hogyan látják a világot, milyennek látnak minket, és mit is gondolnak az életről. :) 

◃▵▹

Ami az augusztust illeti, hasonlóan izgalmasnak ígérkezik, mivel utazunk haza egy hétre, amit még megfejelünk egy mini nyaralással a Balatonra. :) 4 éve nem jártam a Magyar Tengernél, és nagyon hiányzik már nekem! Épp ideje lesz egy kicsit újrafelfedezni Hévíz környékét. :)

(képek forrása: Pinterest // google.hu // saját)

#1. nap - Az első benyomások 

Hajnali három óra. A közel két és fél órás alvásunk után izgatottan indultunk útnak a repülőtér, ezúttal a Skavsta felé. A korai időpont ellenére Stockholm környékén volt néhány útlezárás, de alapvetően kényelmesen odaértünk, és mindenre jutott elég időnk. Átestünk az útlevél ellenőrzésen, és ekkor már kezdtem tényleg elhinni, hogy megyünk, pár órán belül már igazán Londonban leszünk! A gyors és zökkenőmentes landolást követően még átestünk a kötelező körökön, és már hipp-hopp a Liverpool Street kellős közepén találtam magam. Rengeteg ember vett körül, mindenfelől jöttek és mentek, munkába, iskolába igyekeztek, és szinte egy talpalatnyi szabad hely sem volt. Beletelt egy kis időbe, mire rájöttünk, melyik vonal is a miénk, de végül sikeresen úton voltunk a Tottenham Court Road felé, hogy átvegyük a három napos London Passunkat. Ez is elég hosszadalmas procedúra volt, legalább negyven percig várakoztam az út túloldalán, de kárpótolt a sok látnivaló, illetve útközben még a Harry Potter and the Cursed Child feliratába is belebotlottunk, ahol persze nem maradhatott el a közös fotó sem. :)


A Natural History Museummal nyitottuk a sort, ahol én legfőképpen a bálnacsontvázra voltam kíváncsi, de tudtam, hogy rengeteg érdekes részleg van még ezen felül, úgyhogy megszabtam egy két órás intervallumot, hogy ne fáradjunk el nagyon a sok látnivalótól. Már maga az épület láttán elakadt a szavam, hát még amikor a belsejét is megpillantottam! Engem leginkább egy gótikus katedrálisra emlékeztetett, némi Roxfortos beütéssel, széles lépcsősorokkal, mesebeli árkádokkal tarkítva. Csak ámultam és bámultam, miközben igyekeztem rutinosabban kikerülni az embertömeget. Láttuk Sophie-t, a dínót, tettünk egy mini utazást a Föld belsejébe, és természetesen nem maradhatott ki a dinoszaurusz részleg sem - utóbbi egyébként is szerepelt a látnivalós listámon. A múzeumozás közben gyorsan meg is ebédeltünk, és hamarosan indultunk vissza a bőröndünkért. South Kensington különben egy roppant hangulatos kerülete Londonnak, tele szebbnél szebb bolttal, hangulatos kávézókkal, és nem mellesleg ott található a Francia Intézet is. Rögtön kiszúrtam egy barátságos francia könyvesboltot, ahol legnagyobb meglepetésemre tényleg egy francia mademoiselle szolgált ki. A kisasszony külön meg is dicsért, hogy milyen szépen beszélek, úgy, mint egy igazi francia. Aww, csak úgy olvadoztam a gyönyörűségtől! Szépséges képeslapokkal és egy nagyon cuki matricacsomaggal távoztam, rögtön feldobódva attól, hogy milyen klassz helyre tévedtünk. :) A bőröndünk felvétele után már a szállásunk felé metróztunk, ami Chelsea szívében, a Fulham Broadway állomástól egy tíz perc sétára található. Egy picurka, zsebkendőnyi méretű fürdőszobás, de teljesen korrekt kis lakást kaptunk, ahol jólesett a nap végén lepihenni.


Egy gyors felfrissítést követően már a Sea Life Londonba siettünk, mert előre meghatározott időpontra mentünk. Nem is kellett igazán sorba állni, pillanatok alatt bekerültünk, és merülhettünk is  alá a tengeri élőlények világába. Bevallom, a medúzákért sosem rajongtam igazán, de itt annyira fantasztikus lényekként ragyogtak ki, hogy percekig csak néztem, ahogy kecsesen szelték a vizet. Csodás látvány volt a hatalmas medence a cápákkal, tengeri teknőssel és számtalan színes hallal, amit hatalmas szoboralakokkal tettek még autentikusabbá. Az egész akvárium teljesen magával ragadott, pedig nem egyben jártam már, de itt a belvárosban egy ilyen hely szinte egészen hihetetlen. Egy igazi elcsendesítő, nyugodt, békés sziget, ahol az ember kisimul és új erővel indul neki a városnézésnek. A jegyünk egyúttal kedvezményesebb belépésre jogosított a London Eye-ra is, úgyhogy rövid időn belül már a kapszulából figyelhettük a belvárosi forgatagot. Kezdő felütésnek tökéletes volt a nap, de a korai kelés miatt már csak egy gyors bevásárlásra jutott idő, és egykettőre az igazak álmát aludtuk.

Másnap reggel kipihenten, frissen ébredtünk. A tervezett program szerint a Big Bus Tours járatát szemeltük ki, hogy igazán láthassuk Londont, és kvázi minden fontosabb épületet, látványosságot.  Eddig mindig kimaradt az efféle buszozás, de be kell látnom, hogy nagyon praktikus, főleg azoknak, akik csak rövid ideig maradnak az adott városban. Minden lényegesebb részre elvisznek, szabadon le-és felszállhat az ember ott, ahol szeretne. Londonban ez különösen sok időt vett igénybe, mert folyamatosan óriási a forgalom, egy percre sem áll meg az élet. De egyáltalán nem bántam, mert útközben bátran fotózhattam, bámészkodhattam, plusz az audioguide érdekes tényekkel is ellátott az aktuális nevezetesség kapcsán - csodálatos brit akcentusban.


Mindössze kétszer szakítottuk meg az utunkat: egyszer a Baker Street, illetve a közelben található Regents Park, másodszor a Harrods miatt, ahol belekóstolhattunk, milyen is, ha az embernek rengeteg pénze van, hogy elverje egy Chanel kistáskára. A Baker Street számomra nem volt különösebben izgalmas, a múzeumba nem is mentünk be, mert egyikünk sem akkora Sherlock Holmes fan. Mindkettőnket meglepett, hogy a filmekkel ellentétben nincs is lépcsősor a ház előtt, az meg pláne, milyen kis szűk, hosszú utcáról van szó. A Regents Park viszont igazi felüdülés volt, ráadásul egy csodálatos rózsakertet is kinéztem korábban, a Queen Mary's Rose Gardent, ahol színes, illatos virágözön fogadott. Még az Ingrid Bergman rózsát is láttuk! Maga a park is káprázatos, apró hidakkal, tavi látképpel, rengeteg kacsával, hattyúval és nyári luddal, akik egyik parkból sem hiányozhattak. :) Sokan ki is feküdtek a napra sütkérezni, mások ott eszegették meg az ebédjüket, beszélgettek, vagy csak egyszerűen élvezték a nyári nap melegét.


A túra hátralevő részében áthaladtunk a Tower Bridge-en, láttuk a Towert, a Shardot, a St. Paul's Cathedralt, de végigmentünk a Picadilly Circus-ön, a Marble Archon, és a Buckingham Palace-t is érintettük egy villanás erejéig. A Harrodsnál viszont leszálltunk, ami ugyan nem volt betervezve, és nem is igazán maradtunk sokáig, mert mindenhol nyüzsögtek az emberek. Inkább elmenekültünk a Hyde Parkba, ami számomra nagy csalódás, főleg a Regents Park után. A park jelentős része csak kiszáradt pusztából áll, a közepén egy közepes méretű tóval, és minimális rendelkezésre álló ülőhellyel. A tavi része tetszett, és nagyon megható volt a Diana hercegnő emlékére emelt szökőkút is, de az egész hely szerintem kicsit túl van hype-olva. Mindenesetre igazán izgalmas napot zárhattunk, amibe sok minden belefért, és tényleg láthattuk, hogy milyen is London - dióhéjban.

Ó, igen, az egyik kedvenc napom, egyértelműen. A molyon nézelődtem a London zónában, ahol láttam, hogy az egyik molytag nagyon ajánlotta a Holland Parkot, különösen az ott található japánkertet. Több sem kellett, rögtön fel is csillant a szemem, úgyhogy pénteken kora délelőtt fel is fedeztük magunknak ezt a mesébe illő környezetet. Már a környék is elvarázsolt, de amikor megpillantottam a parkot, rögtön tudtam, hogy ez lesz a kedvenc helyem. Legszívesebben az egészet becsomagoltam volna a bőröndünkbe, hogy bárhova magammal vihessem ezt az eldugott, kevésbé ismert szépséget. A japánkerttől alig tudtam elszakadni, minden szegletét meg kellett örökítenem, és ha tehetném, minden évszakban elzarándokolnék oda, hogy lássam, hogyan is változik a természet. Lenyűgöző tollazatú pávák, piroscsőrű madárkák, barátságos mókusok és egy békésen csobogó vízesés, nem beszélve a hortenziaágyásokról... Szerelem volt az egész első látásra! Még az utazás előtt újranéztem az egyik kedvenc Hugh Grant mozimat, a Notting Hillt, ennél fogva a következő helyszínünk a híres Portobello Road volt. Igazi vásári hangulat fogadott minket: mindenütt csinosan kidíszített standok, gyümölcs-és zöldségárusok, szuvenírboltosok ráadásul még egy hangulatos kis Paddington boltra is rábukkantunk! Utóbbiból nem távozhattam üres kézzel; azóta egy piros Paddingtonos Oyster tartóban tartom a két utazáshoz használt kártyámat. Legnagyobb meglepetésemre egy kisebb mackószobor is helyet kapott az üzletben, úgyhogy ha az állomáson nem is, de a boltban köszöntem a kedvenc angol úribocsomnak. :)

Bennfentes informátoromnak hála útba ejtettük a Primrose Hillt, ami a rekkenő hőség ellenére is meseszép panorámával ajándékozott meg bennünket. London egy egészen más arcát mutatta meg, amit zöld lombok, felhőt karcoló épületek és angol házikók látképe szegélyezett. Innen kényelmesen lesétáltunk a ZSL London Zoohoz, ami nálam kötelező program volt, főleg azért, mert kíváncsi voltam, milyen is egy állatkert egy ilyen hatalmas metropoliszban. A térkép igencsak megtévesztő, az ember bőven el tud tölteni három órát is, mert rendkívül sok állat megtekinthető. Sajnos a legtöbben éppen szundiztak, így egyik nagymacskáról sem sikerült megfelelő képet készítenem, viszont a pingvinek nagyon édesek voltak, különösen az egyikük, aki csukott szemmel élvezte a nap melegét. :) Tetszett, hogy a díszítésre is odafigyeltek, ebből adódóan a tigrisek és az oroszlánok egy külön kiépített, gazdagon illusztrált területen pihentek. Plusz pont, hogy a gondozóktól lehetett kérdezni, így egy kicsit személyesebbé vált az adott állatról szóló rész. Az akváriumban ezúttal nem időztünk olyan sokat, viszont én minden helyen megkeresem Némót, mert egyszerűen boldoggá tesz a kis csíkos halacska látványa. :) A délután vége felé járva már elviselhetetlen volt a meleg, úgyhogy a kert második felét csak rohamtempóban tekintettük meg. Ennek ellenére nagyon kellemes kirándulást tettünk, számomra külön érdekes látni, milyen különbségek és hasonlóságok akadnak egy-egy állatkert kapcsán.


A nap lezárásaként a két ingyenesen megtekinthető múzeumot kerítettük sorra: a British Museumot, illetve a V&A-et. Az előbbinél az egyiptomi részleg, illetve a Rosette-i kő volt a két fő irányvonal, míg az utóbbinál maga az épület, meg persze a bejáratnál látható látványos csillár. A British Museum hatalmas falat, nem is lehet egyszerre befalni, mert nagyon megülné a gyomrunkat. Nagyjából a Louvre-hoz tudnám hasonlítani: muszáj megszabni egy meghatározott időkeretet, mert elveszünk a sok kis apró részletben. Így, hogy előre eldöntöttem, mire is koncentrálunk, sokkal jobban magukkal ragadtak ezek a tárlatok, és maradt még energiám gyönyörködni a főcsarnokban is. A V&A-ről nem voltak előzetes elképzeléseim, útközben okosítottam ki magam egy "must see" listával, amiből néhányat meg is néztünk. Este 9 óra előtt érkeztünk meg, épp ezért nem volt igazán elviselhetetlen a tömeg, és hamar sorra kerültünk az ellenőrzési pontnál is. Nemcsak design-, hanem igencsak gazdag festmény-, illetve szoborrészleggel is büszkélkedhet ez a fantasztikus épület. Érdemes ide is ellátogatni, mert számtalan szépségbe botolhatunk, és kicsit más szemszögből mutatja be a főváros értékeit.