Az a helyzet, hogy szinte teljesen leszoktam a húsevésről. Azért írom, hogy szinte, mert minimális mennyiségben még szoktam enni, illetve húslevest is - ez utóbbit kimondottan a kollagén miatt, na meg kizárólag zöldségekkel és cérnametélttel - viszont nagyjából 90%-ban sikeresen visszaszorítottam, és törekszem arra, hogy ez így is maradjon. Ezek után joggal merülhet fel a kérdés: akkor mégis mit eszem? Gyakorlatilag mindenfélét, amihez kedvem szottyan, csak épp kiváltom valamilyen növényi alternatívával.
▿▾▿
Először is szeretném leszögezni: a vegánság számomra túl nagy lemondással járna, így részemről egy olyan irányt lőttem be, ami nem okoz óriási fejtörést, mégis csupa olyan ételt eszem, amit szeretek és amitől - nem mellesleg - jobban is érzem magam. Az étkezésem jelentős részét a zöldségek teszik ki (frissen vagy fagyasztott formában), amit keverek a hüvelyesekkel, hallal és a különböző tejtermékekkel. Apropó: tudtátok, hogy a lencse mennyire sokoldalú alapanyag? Magam sem hittem volna, de gyakorlatilag bármilyen receptben isteni lesz a végeredmény, és tekintve, hogy tele van fehérjével, remek választás csirkehús helyett. Én elsősorban konzervlencsét használok: a hagyományos, piacon kimérve kapható változatot inkább főzelékként szoktam elkészíteni - nekem ez az apró szemű változat jobban bejött.
Hasonló a helyzet a babfélékkel: vese-, fehér-, feketebab, de hatalmas kedvencünk a "bönmix" névre keresztelt válogatás, amiből zseniális babsalátát szoktam készíteni. Egyszerűen rajongunk érte! Mindig kell, hogy legyen itthon tartalék. A csicseriborsó szintén egy igazi jolly jocker: házi hummusz, falafel, de akár tonhalas szósz is készülhet belőle - a variációk száma végtelen.
Krémleves
Ehhez mindenképp érdemes beszerezni egy jó minőségű, lehetőleg fémfejjel rendelkező botmixert, vagy egy turmixgépet. Utóbbinál mindenképp figyeljetek oda a használati útmutatóra, ugyanis nem mindegyik bírja a forró folyadékot. Mindig szezonálisan változtatom egy picit: ősszel pl. karórépa és cékla is kerül bele, de olykor szívesen megbolondítom egy kevés édeskrumplival - igazából csak a fantáziánk szab határt. :)
Általában úgy indítok, hogy felkockázok egy fej vöröshagymát, és legalább két gerezd fokhagymát, amit egy kis olajon megfuttatok. Erre jön az aktuális kínálat, legtöbbször: két szál felkarikázott sárgarépa, egy kis darab zeller, egy csésze rózsáira szedett karfiol vagy brokkoli, egy fél csésze zöldborsó, ha van otthon spenót, és "zöldebb" levesre vágyom, akkor azt is teszek bele (ebből a csomagolt verziót javaslom, amiben kicsi spenóttömbök vannak). Ezt a keveréket szeretem picit lepirítani, hogy a zöldségek is kapjanak némi pörkölt ízt, majd felöntöm annyi vízzel, amennyi pont ellepi. Végül beledobok egy felkockázott krumplit - utóbbi a sűrítést szolgálja, emiatt nem lesz szükség külön rántásra. :) Sózom, borsozom, valamint egy-két evőkanál adalékmentes levesport is szórok bele, és hagyom főni. Amikor minden megpuhult, szobahőmérsékletűre hűtöm, és belekanalazom a turmixgép tartályába. Végül felöntöm egy deci főzőtejszínnel, és szép krémesre turmixolom.
▸ Újabban tökmagolajat locsolok rá, mellé pedig sajtos pirítóst készítek - valami zseniális ez a kombó!
Rakott zöldség
Erről az ételről már tettem említést egy korábbi havi záróban, ami azóta is gyakran kerül az étlapunkra. Az alapja a konzervlencse, amit darált hús helyett használok - minden más teljesen ugyanaz.
Készítek egy pörköltalapot, azaz olajon megfuttatok egy kis vöröshagymát, és igen, én ebbe is teszek fokhagymát. :) Megszórom pirospaprikával, felengedem egy kis vízzel, sózom, borsozom, és jó sűrűre főzöm. Ha elfövi a levét, pótlom a folyadékot. Amikor késznek ítélem, hozzákeverek egy doboz konzervlencsét, és egy adag főtt rizst. (Nálunk ez általában 1 dl jázminrizs.) Közben egy másik edényben vizet forralok, megsózom, és előfőzöm a zöldséget: esetünkben karfiolt, karfiolt + brokkolit, vagy zöldbabot. Mindhárom szuper bele, kipróbáltuk. :) És innentől lényegében gyerekjáték: a lencsés keveréket teszem a tepsi aljára, erre kerül a zöldség, a tetejére pedig egy nagy doboz tejföl és ízlés szerinti mennyiségű reszelt sajt. Légkeverésen, 180-190 fokon, kb. 25-30 percig sütöm, amíg a sajt aranybarnává nem pirul rajta.
Mexikói jellegű tortilla
Ez igazából nem saját fejlesztés: még a párom találta a YouTube-on, de picit a saját ízlésünkre formáltuk az elmúlt évek alatt.
Két szál újhagymát, két-három darab pici koktélparadicsomot vagy egy nagyobbat felszeletelek, és egy serpenyőben elkezdem pirítani őket. Először a hagymát, azután beleteszem a paradicsomot is, sózom-borsozom. Mikor a paradicsom is szétfőtt, jöhet bele két evőkanál konzervkukorica és egy evőkanál konzervbab - a vesebab tökéletes hozzá! Egy kis tálkába felütök egy darab tojást, fűszerezem (só, bors, provence-i fűszerkeverék), jól felverem, és a serpenyőbe öntöm, egyenesen a zöldségekre. Rászórok egy marék reszelt sajtot, majd hagyom megpirulni. Ilyenkor lejjebb veszem a lángot, hogy kellően átsülhessen a tojás. Ha egy lapáttal alányúlok, és elválik a serpenyő aljától, akkor egy előmelegített, teljes kiőrlésű tortillalapra csúsztatom, feltekerem, és kész is!
▸ Akkor se essetek kétségbe, ha szétesik a "lepény", ez esetben csak halmozzátok a tortillára, az íze ugyanolyan finom lesz. :)
Az én babsalátám
Szintén újhagymával és paradicsommal indítok: két szál hagymát vékony karikákra szelek, ami mellé egy nagyobb paradicsomot kockázok. Ezután a kedvenc olajbogyómból teszek hozzá, ebből olyan öt-hat darab elég is, amit ugyanúgy felkarikázok, ezt követően jöhet egy doboz megmosott és lecsepegtetett konzervbab. Mi ezt a bizonyos mixet használjuk hozzá, de simán el tudom képzelni vese-vagy fehérbabbal is. Semmiképp se legyen ízesítve, úgyhogy a paradicsomos bab most nem játszik.
A dresszing az egyik kedvencem, és gyakorlatilag minden salátámra ezt locsolom: egy rész fehérborecetet kikeverek két rész extra szűz olívaolajjal és egy teáskanál mustárral. Sózom, borsozom, és friss petrezselyemmel dúsítom. Egyneművé keverem az összetevőket, rálocsolom a saláta alapra, és jól összeforgatom, hogy mindenütt érje az öntet. Lehetőség szerint két-három órára hűtőbe teszem, hogy összeérjenek az ízek.
▸ Grill sajt (halloumi) mellé egyenesen maga a tökély, amihez házi tzatzikit és fűszeres krumplit szoktam kínálni.
Vadasmártás sült karfiollal
Ugyan a vadas tipikusan húsos ételnek számít, ez a karfiolos változat abszolút kipróbálásért kiált! A mártás elkészítésével kezdek, azaz finomra vágok egy vöröshagymát, és egy kevés zsiradékon megfuttatom. Ehhez két szál sárgarépát, egy szál paszternákot / fehér répát, és egy kis darab zellert adok. Ugyanúgy hagyom lepirulni a gyökérzöldségeket, ahogy a krémlevesnél szoktam, és hozzáadok egy-két evőkanál cukrot, amit karamellizálok. Ha aranybarna, felöntöm annyi vízzel, hogy ellepje, megszórom egy-két evőkanál levesporral, és egy szem felkockázott krumplival egészítem ki a sort. Amikor puhára főtt minden, szobahőmérsékletűre hűtöm, és a turmixgépben selymes állagúra turmixolom. Ezután némi citromlével és egy kiskanál mustárral állítom be a szósz jellegzetes ízét.
A karfiolt vékony szeletekre vágom, majd a felforrósított serpenyőbe teszem, amire két-három evőkanál vajat dobok. Fűszerezem, és folyamatos felügyelet mellett minden oldalát aranybarnára pirítom. Krumplikrokettel és a tejföllel pettyezett mártással tálalom frissen, melegen.



