Könyvek, amiket a tél folyamán olvasni szeretnék • 2022

december 01, 2022

Elég régen írtam már TBR listát, utoljára azt hiszem, tavasszal. Hozzáteszem, csupán két könyvet pipálhatok ki róla, de nem csak a sikeres teljesítés miatt ötletelünk, ugye. :) Mivel a karácsony már kifejezetten a kanyarban van, ezért a válogatásom is javarészt az ünnepre hangolódós kötetekből fog állni. Jobbnál jobb történeteket szemeltem ki, amiket alig várok, hogy olvassak! Igazából azt sem bánnám, ha a kinti időjárás összhangban lenne az olvasmányaimmal, és erre van is esély. Ilyen szempontból nem hátrány, ha az ember ennyire északon éli meg a mindennapokat. :)


Amikor felfedeztem, hogy a csodás házas borítóval is kiadják ezt a gyűjteményt, nem vacilláltam rajta sokat. Külön izgatott vagyok amiatt, hogy az egyik kedvenc történetem is szerepel benne, az Hercule Poirot karácsonya, amibe ugyan egyszer belekezdtem, de akkor még nem tudtam annyira értékelni Christie stílusát. A belőle készült adaptációt viszont milliószor láttam már, így a tettes kiléte nem ismeretlen számomra. Ennek ellenére biztos vagyok benne, hogy ez az apróság nem fogja befolyásolni az olvasást, és ugyanolyan jó lesz együtt nyomozni a kis belgával!



Az év elején veszettül kerestem mindenütt, de hiába: mindenhol elfogyott. Épp ezért örültem meg annyira, amikor felfedeztem a Móra Kiadó kínálatában a nyár folyamán, ahonnan sikerült is beszereznem. Élőben még fantasztikusabb, mint ahogy a képeken láttam; teljesen odavagyok a gyönyörű illusztrációkért! Ezt a kötetet kifejezetten a karácsony előtti időszakra tartogattam, és titkon remélem, hogy a belbecs felér majd a csodás külsőhöz. 


Nem létezhet TBR lista valamire való chick lit nélkül: ez lenne az első választottam. Nem tagadom, itt a hívószó egyértelműen a szerzőnő svéd származása volt, na meg hogy a fülszövege alapján a sütés abszolút központi szerepet fog betölteni a cselekményben. Az első pár sor elolvasása után arra jutottam, hogy ez a könnyed, romantikus kis lektűr pont ideális lesz nekem a hangolódáshoz - ennél többet nem is várok el tőle. 

Illetve tervben van még:

(Képek forrása: 1, 2, 3)

Hasonló bejegyzések

0 megjegyzés