Mutasd a könyvespolcod, megmondom ki vagy! • Témázás

március 29, 2021

Be kell valljam, imádok mások könyvespolcain bogarászni, különösen amióta magam is ilyen szenvedélyes olvasó vagyok. A faltól falig tartó, könyvektől roskadozó polcok láttán mindig heves szívdobogás fog el, és titkon abban reménykedem, hogy ha könyvtárszobám nem is lesz, mint Belle-nek, azért egy kényelmes fotellel felszerelt olvasósarkot egyszer ki tudok alakítani majd magamnak, ahova elvonulhatok az aktuális kedvencemmel. 


Miután kiköltöztem, tulajdonképpen kettészakadt a kis könyvtáram, ugyanis az olvasatlanok javarészét kihoztam magammal, míg otthon többnyire a már elolvasottak sorakoznak - egy-két kivételtől eltekintve. Ez a gyakorlatban úgy nézett ki, hogy igen gyakran egy telipakolt bőrönddel tértem vissza, és próbáltam helyet találni az új kincseknek. Mivelhogy egy elég picike lakásban élünk, nálam állandó körforgás van: folyamatosan jönnek-mennek a példányaim, és amit tudok, igyekszem inkább otthon kiolvasni, hogy ne kelljen egyfolytában azon tipródni, hogy mi fér be, és mi maradjon a következő körre. Ez egyrészt elég fárasztó, nem tagadom, másrészt viszont könnyebb számontartani, hol állok éppen a magánkönyvtáram fogyasztásával. Szóval mindennek megvan a maga előnye - még ennek a "kétlakiságnak" is. :) 

#1 Egy kis statisztika...

A molyos adatbázis momentán 220 könyvet számol, ami zömében a regényeket fedi le - az enciklopédiákat, nyelvkönyveket, és a szótárakat nem számoltam bele. Egyébként ennek durván a 25%-át tartom kint Svédországban. Jelenleg 87%-on áll az olvasottsági számom, ami számszerűsítve 27 olvasatlant jelent. Egy picit megdobta a márciusi kupacom, de annyi baj legyen; a szülinapomra rendelt csomag minden egyes elemének nagyon örültem! :)

Írók szerint: Tove Jansson (11) ·  J. K. Rowling (9) ·  Nicolas Barreau (8) · Peter Wohlleben (5)

Kiadók szerint: Park Kiadó (34· Móra (19· Európa Könyvkiadó | Könyvmolyképző (17)

Műfaj szerint: romantikus (56) · ifjúsági (35) · ismeretterjesztő (21)

Oldalszám szerint:


Példányszám szerint:


▾▿▾

Azt hiszem, a magánkönyvtáram elég jól tükrözi az olvasási szokásaimat: most már kifejezetten zsáner szerint vásárolok, egyre ritkábban csábulok el másra. Nagyon megválogatom, hogy mire költöm a pénzem, és mint látható, az utóbbi időben egyértelműen a Park Kiadó lépett a lista élére. Talán ennek is köszönhető, hogy ennyire kordában tartom a beszerzéseimet, és ennyire tudatosan építem a saját könyvtáramat. Egy ideje kimondottan azokat a könyveket szerzem be papíron, ami számomra értéket jelent: vagy a szerző személye, vagy pedig a témája miatt. 

#2 Az otthoni könyvespolcom

Kezdetben egy jóval kisebb polcon kezdtem el gyűjtögetni a könyveimet, de azt rövid időn belül kinőttem, és mire felocsúdtam, már egy talpalatnyi hely sem volt. 2014-ben, amikor a párom kiköltözött, én pedig haza, megérett az idő a cserére, így esett a választás a képen látható sötétbarna Ikea könyvespolcra, amit a mai napig szeretettel porolgatok- és takarítok le, amikor csak otthon töltök egy kis időt. Nyilván sokat változott az akkori állapotokhoz képest, nem egy példánytól vettem azóta könnyes búcsút, viszont a sorrendhez fixen ragaszkodom, hiába próbálkoztam más rendszerezési módszerrel. Ez annyira bevált, hogy kb. egy pillanat alatt megtalálom bármelyik példányomat, hiszen pontosan tudom, hogy hol keressem. 

A rendszer a következő (felülről lefelé haladva): 

Az első polc a fantasy, disztópia és a krimi lakhelye, azaz itt kaptak helyet a Harry Potterek, valamint az Animus-, Ad Astra- és Agave kötetek is. A második emeleten csupa puha borítású és többnyire romantikus példányt tartok, és ezeket szeretem színek szerint rendszerezni, mert jobban esik a szememnek, mégsem válik kaotikussá. :) A harmadik polc a kemény borítós - szépirodalmi részleg, megfűszerezve az etológiai gyűjteményemmel. A negyedik amolyan vegyes felvágott, bár próbálom ezt is tematizálni - jobbára azonban minden ide kerül, ami máshonnan kiszorult. Az utolsó kettőt előszeretettel csereberélem: hol az egyik, hol a másik kerül az ötödik-hatodik szintre, ami a meséket és az enciklopédiákat, illetve a szótáras-nyelvkönyves szekciót jelenti. 

#3 A svéd állomány

Ahogy a bevezetőben is említettem, egy picurka, ám annál kuckósabb és otthonosabb fészekben lakunk, ami a mérete ellenére is nagyon a szívünkhöz nőtt. Szép időben szívesen ürcsörgünk kint a teraszon, kertészkedünk (már nőnek a novemberben elvetett kis hagymák!), vagy élvezzük a délelőtt odasütő napfényt. Úgy érzem, jó ide visszatérni, és már egyikünk sem érez konstans honvágyat, ha elbúcsúzik a szeretteitől. 


Svédországban nagy keletje van a beépített szekrényeknek, főleg kis lakások esetében - ennek köszönhetően a TV melletti részleget neveztem ki kvázi  fő "könyvespolcnak". Mivel alapvetően kevés könyvet tárolok itt, szeretem színek szerint rendszerezni őket, aminek a sorrendjét mindig változtatom egy kicsit. Ezen kívül két másik helyen találhatók még könyvek a lakásban: szintén a színek és a kiegésztítők szabják meg, hogy mi hova kerüljön. Én ráadásul az a típusú ember vagyok, aki szezonálisan díszíti és csinosítja a lakást, viszont az utóbbi időben odafigyelek arra, hogy a kiegészítők is szépen belesimuljanak a térbe. 

A bútoraink nagy része szürke- és fehér színű (autentikus skandináv, ugye), épp ezért én is inkább a pasztell felé mozdultam el, amihez remekül passzolnak az üvegből készült vázák, és az általam gyűjtött száraz virágok. Viszont nem tudok teljesen kibújni a bőrömből, úgyhogy itt-ott belecsempésztem egy picit magamból is, ami a kis figurákban, madárkás képekben, Dala lovacskákban mutatkozik meg. :) 

Mandi · PuPilla · Readinspo · Zenka | Utóvéd: Nita

(Képek forrása: 123 + saját)

Hasonló bejegyzések

12 megjegyzés

  1. Csoda hangulatosak ezek a képek! 😍 Nagyon jól mutatnak egymás mellett azok a könyvek az utolsó fotón.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm szépen! :) Ez is volt a cél igazából, hangulatokat átadni. :) Óh, azt a színes polcot én is nagyon szeretem! ♡

      Törlés
  2. A kettészakadt könyvtárat nagyon átérzem, nagyon sajnálom, hogy nem tudott egyben maradni a gyűjteményem. Én a terveim szerint azért szép lassan kihordozgatom őket, nyilván mindig olyat szeretnék olvasni, ami odahaza maradt :D
    Imádom a tavaszi dekorodat, csodaklassz és nagyon visszafogott, hangulatos! Tényleg pont olyan, mint te 🥰

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Igen, azt hiszem, ez a kiköltözők egyik nagy dilemmája. :) Sajnos nekem még várnom kell az egyesítésig, mert amíg ilyen picike térben élünk, nem is igazán tudnám hova elpakolni őket. Meg amúgy is egy üveges Billy az álmom saját megvilágítással, ahhoz pedig kell a tér! :)

      Jaj, de drága vagy, Köszönöm szépen! ♡ Most a sárga és fehér dominál egy kis vajszínnel keverve, télen főleg a menta és a piros váltakozott egymással. :) Most már szeretek egy-két színt kiválasztani, és ahhoz igazítani a dekorokat - valahogy harmonikusabb, mintha mindenfélét összeválogatnék. :)

      Törlés
  3. A kétlakiság nagyon tudatossá tehet: tudni, hogy mi van otthon, mi az olvasatlan - mit kell kivinned magaddal. A tavaszi dekor nagyon tetszik, szeretnék én is ebbe a vonalba elmenni! A Park Kiadós könyvek felé én is szívesen nyúlok, te is ráébresztettél erre! ;)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Igen, teljesen így van. :) Szerencsére egész jól tudom menedzselni, és valószínűleg részben ezért is vagyok ennyire tudatos vásárló, mert egyszerűen frusztrálna, ha tudnám, hogy otthon még tíz-húsz-vagy annál is több olvasatlan vár rám. Így viszont nincs ilyen, tökéletesen számon tudom tartani őket. :)

      Köszönöm, örülök, ha tetszett! :) Most nagyon élem ezt a natúr vonalat a pasztell színekkel kiegészítve, és inkább a "kevesebb több" elvet vallom. A Park nálam hatalmas szerelem, és olyan szuper, hogy téged is inspirálhattalak a lelkesedésemmel! :)

      Törlés
  4. 27 olvasatlan könyv, nem semmi! Az szerintem nagyon kevés. És hogy van etológiai gyűjteményed, szerintem nagyon vagány dolog. Úgy látom, a virág hagymáid is így gondolják :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszi! :) Igazából az hivatalosan a "természettudományos" részlegem, csak sok benne az állatokkal foglalkozó írás. Ez az egyik kedvenc témám, nem tudom megunni! :)

      A hagymácskák szépen fejlődnek, és köszönik az elismerő szavakat! :)

      Törlés
  5. Olyan harmonikus és szép minden a képeken, tényleg nagyon rád jellemző! ♥ Szívesen beköltöznék! Bár tudom nem férnék el. :D A színek, motiívumok, kis apró díszek is nagyon összepasszolnak, egységes az atmoszféra. :)
    Nagyon tisztelem, becsülöm ezt a tudatosságot is, amit képviselsz az olvasatlanokkal, beszerzésekkel, a kettészakadt könyvtár problémáival. Örülök, hogy találtál módot azért megmutatni az itt maradt szekciót is! :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Sajnos nemigen, de köszönöm, nagyon jólesett, amit írtál! ♥ Szeretem, ha összhangban van minden a környezetemben, ettől én is nyugodtabbnak és kiegyensúlyozottabbnak érzem magam. :)

      Biztosan ragad rám a svéd mentalitásból, nem is kevés, úgyhogy ez is szerepet játszik abban, hogy ezt a józan megfontoltságot tartom szem előtt. :) Azért nagyon várom már azt a pillanatot, amikor minden szépségem egy helyen lesz, addig viszont próbálom ebből is kihozni a legtöbbet. :)

      Törlés
  6. A kettészakadtságot átérzem. Nekem nagy idei terv, hogy csinálok Érden egy nagy szelektálást és amit csak lehet, felhozok ide.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Hű, az nem kis feladat lesz, viszont szuper érzés, ha mindent egy helyen tudhatsz majd! :) Drukkolok, hogy sikerüljön! :*

      Törlés