Karácsonyi tag

december 17, 2018

Több blogon is belefutottam már ebbe a kérdéssorba, és mivel egyébként is régen írtam ilyesmi posztot, kedvet kaptam a kitöltéshez. :) Elöljáróban elárulnám, hogy a karácsony az egyik legkedvesebb időszakom az év folyamán. Minden mozzanatát élvezem, és már november közepétől karácsonyi hangulatban tobzódom. Kislányként is ilyen lelkes voltam, és úgy érzem, felnőttként sem történik ez másképp: ugyanolyan izgatottan várom december 24-ét! 


1. Mi a legelső, ünnepekkel kapcsolatos emléked? 

Hmm... Amikor még a Petőfi utcában laktunk, a lakásunk része volt egy viszonylag nagy nappali, ahová kényelmesen befért a karácsonyfa. A díszítésben sosem segédkeztünk a bátyámmal gyerekkorunkban, mert a fát az "angyalkák" hozták Szentestére. Emlékszem, Anya vagy Apa egy apró csengettyűvel csilingelt, akkor tudtuk, hogy beléphetünk a szobába. Valahogy belém ivódott ez az emlék, ahogy ott állunk csomagokkal teli fa körül, és közösen énekeljük a Mennyből az angyalt

2. Kis- vagy nagykarácsony? 

Én alapvetően a meghitt, családi ünneplés híve vagyok, úgyhogy egyértelműen kicsi. Általában 8-an  ültünk az asztalhoz, azaz a szüleim, a húgom, a nagyszüleim, a keresztanyám, az unokahúgom, a bátyám, és én. Mára ez annyiban módosult, hogy a bátyámnak saját családja van Németországban, én ugye szintén külföldön élek, illetve a nagyszüleim néhány éve már nem vállalkoznak a karácsonyi vacsora megszervezésére, így az utóbbi időszakban mindenki külön karácsonyozik. Nekem elképesztően hiányoznak a korábbi alkalmak, és remélem, egyszer még visszatérünk ehhez, mert nekem ez volt az igazi ünneplés. Most már második éve fogok a barátom családjával ünnepelni a Mátrában, aminek szintén megvan a maga hangulata, de azért a lelkem egy része ilyenkor nagyon vágyakozik haza, a szeretteim körébe. 

3. Vannak családi, ünnepi szokásaitok, amelyeket te is tartasz?

Az otthoni ünneplések alkalmával mindig svédasztalos megoldásban vacsoráztunk, mindenki hozzájárult valamivel az asztalhoz. A keresztanyám ilyenkor készítette el az egyik kedvencemet, a káposztás hasét (leveles tésztába töltött lilakáposzta, egyszerűen isteni!), a nagymamám a hagyományos borlevest, az asztaltszilvás halat, illetve a dédnagymamám csokoládétortáját. Anya minden évben mást készített, általában salátákat, én pedig muffint sütöttem, mert sokáig az volt a repertoárom állandó, biztos tagja. A közös éneklés is visszatérő motívum, ahogyan az is, hogy ilyenkor mindenki szépen kiöltözött, felvette az elegánsabb ruháját, hogy alkalomhoz illő legyen. A vacsora pontban fél 7-kor kezdődött, mivel előtte ünnepi istentiszteleten vettünk részt, ami általában hatig-negyed hétig is eltartott. A közös vacsi után pedig hazasétáltunk, és otthon is megajándékoztuk egymást. 
4. Igazi vagy műfenyő?

A párom családjánál mindig igazi van, nálunk, Svédországban műfenyő (ez minden szempontból praktikusabb számunkra), otthon pedig vagy igazi, vagy pedig csak néhány fenyőág. Tavaly a húgom hiányolta a karácsonyfát, úgyhogy hazaérve a szép, feldíszített fácska várt bennünket, de alapvetően mindkettőt ugyanolyan hangulatosnak találom. Egyedül a fenyőillat miatt húz egy picikét a szívem az igazi felé, mert az utánozhatatlan, viszont ezt is könnyen pótolhatjuk néhány csepp illataromával. 
 

5. Mi a legemlékezetesebb karácsonyi ajándékod?

Több is eszembe jutott hirtelen, nem tudok sorrendet felállítani. :) Az egyik a Hófehérke videókazetta, aminek elmondhatatlanul örültem, mivel kevés Disney kazettám volt. A Hófehérke az egyik kedvenc mesém, és minden egyes alkalommal kicsit megkönnyezem a végét. :') Úgy emlékszem, eredetileg nem azt kértem ajándékba, de mégis úgy örültem neki, mintha az lett volna minden vágyam. Ugyanígy a fából készült babaházamat is imádtam, majdnem kiugrottam a bőrömből, amikor megtaláltam! 
▿▿▿

A páromtól kapott ajándékokat mindig nagyon szerettem, viszont nem tudok konkrétat kiemelni, mivel mind fontos a számomra. :) A nagyszüleimtől és szüleimtől is jó pár éven keresztül mindig mesekönyvet kaptam, mert nagyon szerettem mesekönyvet olvasni. Valahogy a meseolvasás valamennyire össze is kapcsolódott bennem a karácsonnyal, épp ezért mindig megmelengeti a szívem, ha új kötetet vehetek a kezembe. Amikor a húgom kiskorában megtépázta a kedvenc állatos lexikonomat, nagyon elszomorodtam. Még abban az évben megtaláltam a fa alatt egy új példányt, ami jóval vastagabb és részletesebb volt, mint a testvére. :) Végül, de nem utolsósorban 2001. karácsonya, amikor közösen beültünk a moziba megnézni a Harry Potter első részét, és egy egészen új világ tárult fel előttem.

6. Mi a kedvenc ünnepi ételed?

A már említett káposztás hasé, az aszalt szilvás hal krumplipürével, a nagymamám hókiflije, a zserbó, és a csokitorta, persze. Sosem maradtam éhes, mindig dugig ettem magam mindenféle jóval. :)

7. Mi az, ami nélkül nem lenne számodra tökéletes az ünnep?

Hmm... A párom, a családom, a cicám, a fények, az együttlét öröme, a finom vacsora, a karácsonyfa, és a közös éneklés. Ó, és a közös sütés a párommal, már tavaly is így hangolódtunk, és nekem nagyon tetszik, hogy kezdenek kialakulni a saját szokásaink. :)

8. Kedvenc karácsonyi filmed?


9. Kedvenc karácsonyi zenéd? 

Chris Rea karácsonyi száma, a Driving Home for Christmas különleges helyet foglal el a szívemben, viszont a nagyszüleimnél, illetve otthon is mindig a Singers Unlimited karácsonyi albuma szólt. Ez utóbbi annyira hozzátartozik az ünnepléshez, hogy minden otthoni emlékemet azonnal eszembe juttatja. 
10. Van valami a kívánságlistádon?

Hogyne, a kívánságlistám sosem üres. :) Több könyvnek is örülnék róla, de most nincs kimondottan olyan, amire mindennél jobban vágyom. Tavaly karácsonyi utalványt kaptunk ajándékba a párommal, és egy részét a Libriben vásároltam le. Az utalvány szerintem jó gondolat, mert akkor azt választhatom belőle, amit igazán szeretnék. :) 

(Képek forrása: Pinterest)

Hasonló bejegyzések

0 megjegyzés