A meglepetésekben gazdag december

december 31, 2018

Sejtettem, hogy egy igazán színes, és programokban bővelkedő hónappal zárhatom az évet, de a december minden várakozásomat felülmúlta. Tökéletes befejezésül szolgált a 2018-as esztendőnek, ráadásul egy picit még a havas tájban is gyönyörködhettünk! Gyanítom, hogy a java majd a jövő év elején érkezik, az a pár pihe csupán a karácsonyi hangolódásunkat segítette. :)

Könyvek és olvasás  

Nyilvánvalóan nem zárhattam nullásan a hónapot, így örömmel jelenthetem, hogy négy új és ropogós kötet gazdája lettem, ennek tetejébe mind kívánságlistás szerzemény! Eredetileg két könyvet rendeltem meg online, amit a két ünnep között vettünk át egy budapesti Libriben, de végül még egy könyv csúszott be a kosaramba, ami legfőképpen az idei Libris kampánynak köszönhető. Többször is hangoztattam már, hogy mennyire rajongok Andersen szomorkás meséiért, így amikor megtudtam, milyen gyönyörű és különleges gyűjteménnyel rukkoltak elő, rettentően vágytam rá, hogy megkaparinthassam. Egymagamnak kicsit sokalltam a limitet, így a párommal összefogva sikerült szert tenni erre a csodálatos kiadásra, ami alighanem a mesegyűjteményem ékessége per pillanat. Hiába van már két másik mesekönyvem, mindkettő más miatt különleges. Az egyikhez a gyerekkorom, illetve a Németországban eltöltött nyarak kötnek, míg a másikat az anyukámtól kaptam meg még jó pár éve. Mindkettő szívemnek kedves kötet, felbecsülhetetlen az értékük!


A végső, nagy négyes végül így alakult: 

  • Kalligráfia gyakorló - amit reményeim szerint jövőre fogok nagy élvezettel forgatni,
  • Virágirodalom - ami elsősorban az illusztrációi, illetve a témája miatt fogott meg, 
  • Brunelleschi kupolája - mivel jártunk Firenzében, és a dómot látni élőben hatalmas élmény volt, 
  • illetve a limitált kiadású Andersen mesekönyv, amivel nem tudok betelni, annyira szépséges!
▿▿▿

Ami az olvasásaimat illeti, az idén ismét egy Debbie Macomber kötettel hangolódtam, ami meglepően jó döntésnek bizonyult. Annak ellenére, milyen faék egyszerűségű a történet, a szereplők kedvessége és a fordulatok könnyed kiszámíthatósága feledtette velem ezt a tényt, és jólesően melegítettem fel vele a lelkem. Ezután Leiner Laura Iskolák versenye c. sorozatát folytattam, ami változatlanul feltétlen rajongást váltott ki belőlem - tűkön ülve várom a befejező részt! A Hygge enyhe csalódás számomra, ennél picit többet vártam. A fotók valóban nagyon hangulatosak, de amikor szó szerint a nagy semmit csűrjük-csavarjuk lapokon keresztül, az elég hervasztó egy idő után... Az Oroszlánhűség egy tavalyi beszerzésem, és úgy érzem, pont jókor talált meg Elza felnevelésének története. Joy Adamson szeretete az állatok -, a természet -, illetve a kis oroszlán iránt szívmelengető volt, egész biztosan beszerzem az Elza kölykeiről szóló könyvét is! Az Idődíszítés az utolsó VCS-re válogatott kötetem az idén, viszont mesekönyv létére nem hatott meg annyira, mint vártam volna. Különlegessége vitathatatlan, ahogyan a csodaszép illusztrációk is emelik az olvasás élményét, ellenben a meséket nem különösebben zártam a szívembe. Utolsó előtti olvasmánynak Miamona kihívására választottam be Alessandro Bariccotól a Novecentot, ami kellemesen elringatott az óceán hullámain, miközben jazz zene szólt a képzeletbeli színpadon. Bevallom, a Selyem kicsit nagyobb hatással volt rám, de nem bánom, hogy sorra kerítettem. Szép lassan szeretném majd a többi könyvét is elolvasni, mert valamit nagyon tud ez az olasz úriember! Az idei évet pedig Závada Peti új verseskötetével, a Mész-szel zártam, ami sajnos nem váltotta be a hozzá fűzött reményeimet. Imitt-amott felcsillantott valami különlegeset, mégis cseppet csalódottan csuktam be a könyvet. Így összesen 7 könyvet tudok felmutatni, ami az év utolsó hónapjára - szerintem - nem is olyan rossz teljesítmény. :)  

Filmek és sorozatok 

A december nem múlhat el karácsonyi filmek nélkül, úgyhogy próbáltam újabb kedvencekre is bukkanni. A Polar expressz mindenképpen említésre méltó: nem csak az igényes animációja, hanem elsősorban a fülbemászó zenéje, illetve a mondanivalója miatt vált igazán különlegessé. Bár kicsit sziruposra sikeredett, én élveztem az új Vanessa Hudgens filmet, a Princess Switcht is. A karácsony története egy kissé melankolikusabb, elgondolkodtatóbb darab, amihez a meseszép lappföldi táj tökéletes kiegészítő.  


Illetve, amit külön kiemelnék, az a Fenn a csodás Északon című természetfilm, ami Skandinávia állatvilágát mutatja be. A NatGeo-n találtunk rá teljesen véletlenül, de csak az utolsó néhány percet csíptük el belőle. Szerencsére a Youtube-on elérhető mind a négy része, és szívből ajánlom megtekintésre: lenyűgöző, lebilincselő, magával ragadó az egész!

Programok 

Mivel tudtam, hogy Bécsben fogunk tölteni egy teljes hetet, csupán egyetlen svéd vásárba látogattunk el. Ez egy meglehetősen picike vásár volt, mindössze néhány standdal, ráadásul egészen a végére érkeztünk meg, ennek ellenére kellemes sétát tettünk, és gyönyörködtünk a világító fényfüzérekben. A hétvégéken javarészt a karácsonyi ajándékokat készítettük el; sütöttünk, filmet néztünk, és maximálisan kiélveztük az otthoni kuckózást. A közös hangolódás csodásan sikerült, nem csak úgy beestünk a karácsonyra, hanem hétről hétre készültünk rá, és vártuk az otthoni ünneplést.


15-én repültünk Bécsbe, ahol a karácsonyi forgatagra készülődtem leginkább. Jópár vásárban jártunk az ott töltött hét során, ám az idén a Városháza melletti vitte a pálmát: a díszítés egészen pazar volt, tiszta meseország! Egyik este forraltborozni-puncsozni is elmentünk, illetve találkoztunk egy kedves barátunkkal, aki elvitt minket a város legjobb pizzériájába. Isteni tonhalas pizzát ettem, de a tiramisújuk is mesés! A Hundertwasserhaus-t is idén láttam először. Nagyon tetszett az épület, és meglepőnek találtam, milyen kis szűk utcában helyezkedik el - nem is gondolná az ember! A koronát mégis alighanem a Bruegel kiállítás tette fel, amit méltán dícsérnek annyian. Én korábban csupán néhány képét ismertem a flamand festőnek, viszont a múzeumban a grafikáit is megcsodálhattam, és egészen lenyűgöztek az apró, kidolgozott részletek, az ecsetkezelés, a színek. Leginkább a paraszti életet bemutató képeit élveztem legjobban, ezek közül kettőt meg is vettem képeslap formájában is. Ami viszont egészen váratlan meglepetésként ért, az a Vermeer kép, amire nem is számítottam. A folyosón, a kijárat felé igyekezve találtam rá, és mondanom sem kell, percekig csak földbe gyökerezett lábbal csodáltam - nincsenek rá szavak, mennyire tökéletes! 

▿▿▿

Szenteste előtt egy nappal egy szuper napot töltöttünk el együtt a Mátrában, mivel Apukám két hetes kínai turnéra indult másnap, és sehogysem találkoztunk volna már az idén. Az ajándékozás, a karácsonyfa díszítés, illetve a nagymamák látogatása mind hozzájárult a hangulathoz, és bár a barátom családjánál kicsit másképp telnek az ünnepek, ugyanolyan szeretet vett körül, mintha otthon lettem volna. 

Valószínűleg az évi értékelő már csak a jövő évben fog érkezni, addig is olvasgatom majd a többiek évzáró posztjait, illetve kiélvezem még a következő néhány itthoni napot, mielőtt visszatérnénk Svédországba. Boldog új évet kívánok minden kedves olvasómnak és idetévedőnek, jövőre találkozunk! :)

Hasonló bejegyzések

5 megjegyzés

  1. Nagyon hangulatos bejegyzés lett és örülök, hogy ennyire szuperül sikerült a decembered mindenféle szempontból, valamint hogy lélekben tényleg szépen, fokozatosan tudtatok készülődni az ünnepekre. :)
    Nekem az idei egyik top karácsonyi filmem a Netflixes The Christmas Chronicles lett - nagyon bájos és kedves történet, és éppen annyira szirupos, amennyire még elviselhető :)
    Nagyon boldog és csodás élményekben gazdag új évet kívánok neked! :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Kedves Heloise! :) Nagyon köszönöm a kedves szavakat, igazán megmelengették a szívemet így az új év első napján! :) Örülök, hogy tetszett a bejegyzés, és igen, ez a fokozatosság nagyon hiányzott már... Amikor egyetemista voltam, nem igazán volt karácsonyi hangulatom, mert gyakran Szenteste előtt is vizsgáztam, most viszont végre úgy tudom megélni az ünnepet, ahogy mindig is vágytam rá, ahogy gyerekkoromban is történt. :) Egészen más volt így, ráadásul 25-én már otthon, a családom körében is ünnepelhettem! :)

      Hű, köszönöm az ajánlást is, mindenképp várólistára teszem! :) Az új évre pedig hasonló szépeket kívánok neked: örömet, boldogságot, fantasztikus élményeket, és sok-sok szuper ötcsillagos könyvet! :)

      Törlés
    2. +1 a Christmas Chronicles-re, tényleg nagyon jópofa film volt az is, és legalább ezt nem tudjuk unásig, kívülről, mint a többi karácsonyit. :D

      Törlés
  2. Fatasztikus mozgalmas és szuper decembered volt, olvasás-utazás-élmények-filmek, egyszóval minden szempontból! :) A Princess Swithet én is pár napja néztem meg, a két ünnep között, és bár tényleg egy kis egyszerű, szirupos valami, nekem is nagyon bejött! ♥
    A Hundertwasser ház szépséges, és óó irigykedem a kiállítás miatt is, meg a meglepetés Vermeer kép is nagyon jó lehetett! Én is biztosan ott álltam volna földbe gyökerezett lábakkal! :)

    Boldog új évet neked, legyen hasonlóan élménydús és boldog 2019 is! :) :*

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm szépen, drága PuPi! :) :* Valóban nagyon eseménydús hónapot tudhatok magam mögött, és külön örülök, hogy ebbe belefért egy kiállítás is belefért. Mindig olyan nagy élmény ennyi szépséget látni a saját szememmel, pláne, ha ezek között még ilyen váratlan meglepetések is akadnak. :) A kiállítás csodás, nem hittem volna, hogy ilyen különleges lesz ez a tárlat. A Vermeer kép pedig az egyik kedvencem, ahogy a festő többi képe is. Elképesztő atmoszférát tud teremteni!

      Neked is nagyon boldog új évet kívánok, PuPi! Sok szép élményt, szuper könyveket és örömteli élményeket! :) :*

      Törlés