Napsütötte Toszkána - 1. rész

augusztus 08, 2016

Ahogy azt már az első bejegyzésemben is elejtettem, az idei nyaralási célpontunk Toszkána volt. Tulajdonképpen egy közös ismerősünk ültette a bogarat a fülünkbe, mert én eredetileg Göteborgba szerettem volna menni (délen eddig még csak Malmöben és környékén barangoltunk eddig, ez a tavalyi nyaralás volt), de végül átgondoltuk a dolgot és ez lett belőle. :) A támaszpont Pisa volt, innen indultunk el csillagtúra-szerűen a kiválasztott helyekre.

Mivel 5 napot nehéz belesűríteni egyetlen bejegyzésbe, ezért inkább a sorozat mellett döntöttem, így várható még legalább 2 bejegyzés. :) Igyekszem őket mihamarabb megírni, főleg, mert még ilyenkor friss az élmény, kevesebbet kell gondolkodni írás közben. Toszkána mindig is birizgálta a kíváncsiságom, leginkább a tájak miatt. Már jó pár éve rajongok a gyönyörű tájképekért, általában a háttérképem is tájkép, emiatt a magamfajta #landscapelover tapsikolt örömében valahányszor kocsiba szálltunk és elhagytuk a várost. Az olasz vidék egyszerűen leírhatatlanul szép... Nem véletlenül vannak tele a képeslapok efféle képekkel, mert kihagyhatatlan! 

Néhány praktikus infó 

  • A szállás: Mi ebben a hotelban szálltunk meg: Hotel Galilei Pisa. Egyrészt a fekvése miatt választottuk, ugyanis nagyon-nagyon közel volt a reptérhez, így nem kellett annyit utazni, másrészt ár-érték arányban is megfelelőnek tűnt. Még a húsvéti szünetben foglaltuk le, így talán nem is volt annyira drága. A nyaralás alatt végig nagyon szép tisztaság volt, minden este, amikor visszaértünk, frissen be volt vetve az ágy, ki volt takarítva a szobánk. A reggeli is finom volt, bőséges, úgyhogy panaszra nem volt okunk. :) Az ágy egy picurkát keményebb, de ez legyen a legkevesebb. Támaszpontnak tökéletes volt. 
  • Az autó: Úgy gondoltuk, kényelem szempontjából jobb lenne autót bérelni, így kiválasztottuk viszonylag a legolcsóbbnak tűnő választást. Ezen az oldalon foglaltunk. Kicsit komplikált volt megtalálni a céget, mert a mi papírkánkon más szerepelt, de végül sikerült. :) Egy fekete Fiat Puntot kaptunk, amiről megállapítottuk, hogy meredek hegyoldalra gyakorlatilag csiga lassan megy fel. :D Egyébként cuki kis autó, nekem tetszett, mert a kis mérete miatt a kisebb helyekre is könnyebben fértünk be. 
  • Az étkezés: Kimondott helyünk nem volt, így ahol éppen voltunk, ott ettünk. :) Reggelit eleve kaptunk a hotelban, így az ebédről és a vacsoráról kellett gondoskodnunk. Volterrában tésztáztunk, én spagettit ettem, a barátom rigatonit. Firenzében pizzáztunk, konkrétan a Dóm közvetlen közelében, emellett felfedeztük a kisebb-nagyobb szupermarketek világát. :) Vacsorára ott érte meg leginkább ennivalót venni, így minden este ettünk finom prosciuttot sajttal, illetve ittunk hozzá rosé proseccot. :) Jártunk a Carrefourban, a Pamban, illetve a Coop Fi-ben is, de mindenütt hasonló volt a választék. Engem elbűvölt a sonka-és sajtpult, úgyhogy alig győztünk válogatni. :))
AZ UTAZÁS

Reggel 6.50-kor indultunk volna az Arlanda reptértől, ha a repülő pontos lett volna, így majdnem egy órás csúszással, de 7.30-kor végre startoltunk. :) Ami külön meglepetés volt, hogy a várt Norwegian helyett egy jóval nagyobb gépet küldtek, amivel rövidebb idő alatt is tettük meg a két és fél órás utat. :) Délelőtt 10 után érkeztünk meg, ahol a csomagok összeszedése után elindultunk az autóbérlő helyre. Itt a kisebb kitérőt és bizonytalan ácsorgást követően hamarosan már úton voltunk a hotel felé. Ott sem volt zökkenőmentes az odajutás, vagy háromszor kellett ellenőrizni a GPS-t, de végül sikerrel vettük ezt az akadályt is. A gyors becsekkolást követően dél után már el is foglalhattuk a szobánkat. :) Egy kisebb ejtőzés után, megettük a madárlátta szendvicseinket (amiket svéd szokáshoz híven májkrémmel és ecetes uborkával készítettem), és elindultunk Luccába.

LUCCA 

Nem igazán tudtam sokat erről a városkáról, inkább csak a szokásos tájékozóköröm során figyeltem fel rá, ráadásul Anyukám tudatta velem, hogy itt született a híres zeneszerző, Giacomo Puccini is. :) Sajnos a szülőházára nem jutott idő, de így is egy egész szép képet kaptunk Luccáról. :) Viszonylag könnyen találtunk parkolót, úgyhogy az óvárosi kaputól nem messze kezdhettük meg a sétánkat. Már az elején magával ragadott az olasz rusztikus hangulat, ami nem is eresztett el a nyaralás végéig. Maga a belváros elég könnyen bejárható, a régi városfal mögött húzódik. Itt találkoztam először olasz könyvesbolttal, ahová természetesen be is mentem és egy cuki naptárral távoztam, valamint beszereztem néhány képeslapot is. :) Utunk során rengeteg autóval, motorossal, biciklissel találkozunk. Ez különben meglepett, hogy itt a kis utcákban is ott nyomorognak az autósok, és nem hagyják békében nézelődni az embert. Ezt leszámítva igazán kedves és szemrevaló hely volt Lucca, bár nem lett a kedvencem. 


A helyi templomba is belestünk, ez a bizonyos San Michele in Foro, mely román stílusban épült. Belül is egyszerű, kevéssé díszített hely, így még inkább különleges volt számomra puritán szépsége miatt. :)


Az olasz házikók viszont teljesen elbűvöltek... Árad belőlük a mediterrán hangulat, mindenütt virágok díszelegnek és közben ezek a kis, szűk utcák! Ezeket imádtam. :) Ó, és persze a száradó ruhák. A ruhák tették fel az i-re a pontot. Nem töltöttünk el sok időt, mert eléggé elcsigázottak voltunk a korán kelés és a hosszú út miatt, így röpke két óra után el is hagytuk a várost. A két viszonylag híresebb épületet viszont még felkerestük, itt a panoráma kép az egyik kedvencem. :) Ez a tér meseszép volt, igazi szép példája a toszkán tereknek.


PISA

Lucca után vissztértünk a bázisra, úgyhogy Pisában mászkáltunk. Természetesen, mint mindenki más, mi is rögtön a Ferde torony felé vettük az irányt. Úgy vettem észre, hogy Pisában ide központosul a forgalom, rengeteg ember keresi fel ezt a környéket. Nem is csoda, a torony tényleg nagyon klassz. :) Aznap még csak kívülről néztük meg az épületegyüttest, az utolsó napon lestük meg őket belülről is, a torony kivételével. Ott mindig akkora sor állt még a tűző napon is, hogy ezt elvetettük. Így is elég gazdag nyaralásunk volt. :) Egy jó fél órás-órás séta után beszereztem még néhány szuvenírt, majd elindultunk vacsorának valóért. Első napi programnak, ráhangolódásnak szuper választás volt. :) A folytatásban Volterra és Siena lesz soron.


Folytatása következik! 

Hasonló bejegyzések

0 megjegyzés