Sigtuna, a kis ékszerdoboz

július 30, 2016

Sigtuna az egyik kedvenc helyem errefelé. Bár ezt elég sok helyre elmondhatom itt, de Sigtunába már többször visszatértem. Hogy miért? Nos, a képek sokat elárulnak, azt gondolom. :)

Az egyik legrégebbi svéd város, a krónikák szerint 980-ban alapították. A festői szépségű városkát kis kávézók, éttermek szegélyezik, emellett olyan óvárosi hangulatot áraszt magából, ami teljesen elbűvöl mindenkit. A Mälaren tó partján fekszik, emiatt kedvelt része a tóparti sétány, amit főleg nyáron töltenek meg a turisták. Sokan vitorláznak is errefelé, Sigtuna főleg nyári paradicsom.

Ami még különlegessé teszi az én szememben, azok az édes, szűk kis utcák, melyeknek nagy része a tó partjához vezet. Ilyenkor egészen benépesül még a picurka főtere is, emellett egy csodaszép, gótikus stílusban épített templomot is találhatunk itt, a Szt. Mária templomot. (Mariakyrkan) Nyári képet most nem készítettem a templomról, ezért szerepel egy korábbi, de a lényeg így is látszik.


Tegnap kiruccantunk egy kicsit, mert tőlünk csak egy negyedórás autóútra található ez a városka. Az Arlanda reptértől is mindössze 10 km-re fekszik, ezért gyakran húzott el a levegőben egy-egy repülő. Nyáron elég csak kiülni a stégre, nézni a vizet, a búvárkodó kacsákat és kikapcsolódni a napsütésben. Ennél keresve sem lehet jobb helyet találni Sigtunánál! :) Ha valakit pedig a város múltja érdekel, annak ajánlom a Sigtuna Múzeumot. Bár még nem jártam ott, ez is tervbe van véve, ettől függetlenül, biztos vagyok benne, hogy érdekes dolgokról mesél ez a hely. :)


Ráadásul megismerkedtem egy édes kutyakölyökkel és találkoztam egy igazi, pufi, svéd cicával is. Szeretem megörökíteni a külföldi cicákat, ez szerintem valamiféle hagyomány nálam. :) A kutyust meg is simogathattam, közben kicsit elcsevegtem a gazdáival, a cicust sajnos nem sikerült, ő félénkebb volt. Ezt leszámítva igazán szuper órácskát töltöttünk kint, hiányzott már nekem ez a mesebeli hely! 

A továbbiakban beszéljenek helyettem a képek, úgyis többet mondanak el. :) Ha egyszer errefelé vetne bárkit is a sors, nyugodtan nézzen be, megéri! Nem lehet elégszer visszatérni, mindig új és új arcát mutatja. 

Hasonló bejegyzések

0 megjegyzés