A hosszú és cudar tél után végre kezdem úgy érezni, hogy a tavasz már tényleg az ajtón kopogtat, amit a cirogató napsugarak és a füttyögő madárkák is boldogan igazolhatnak. Bár egy picit megcsúsztam a téli listámmal, az eredemény magáért beszél, hiszen minden jelöltemmel sikeresen végeztem. Akadt benne egy-két mellényúlás - igen, itt konkrétan a Hygge szerelemre gondolok -, mindent összevetve egész jó kis válogatást raktam össze, aminek, remélem, a mostani kiválasztottak is eleget fognak tenni. 

Gyakorlatilag a sorozat óta ácsingózom Herriot után, amit Heloise lelkendező posztja még inkább felerősített, így tavaly májusban, a névnapi csomagomban, helyet szorítottam a yorkshire-i állatorvos legelső kötetének. Izgatottan várom, milyen emlékezetes eseteket idéz fel nekem az ifjú James, illetve arra is kíváncsi leszek, a memoár mennyire cseng majd össze a sorozat hangulatával. Az élet dicséretéért menthetetlenül rajongok, emiatt elég nagy reményeket fűzök hozzá. De valamiért úgy érzem, meg fogja ugrani! 

Szintén egy régóta várt kötet, ami azóta már a könyvespolcon várja a sorát. Tavaly Nyúl Péterrel hangolódtam a húsvétra, idén viszont Foxwoodba látogatok, hogy megismerkedjek a Paterson házaspár kedves meséivel. A belelapozás alapján úgy vettem észre, itt is dominálni fog a vidéki báj és romantika, ami abszolút előny - legalábbis a magam részéről odavagyok ezért a stílusért. És ugyan közel sem tartozom a célcsoportba, mégis örömmel veszek bele a szépséges illusztrációkba, és kapcsolódom ki egy kis időre a világ zajából.

Bevallom, nem sokat tudok erről a könyvről, mert, tőlem szokatlan módon, abszolút impulzusvásárlás volt. Megtetszett a borítója, és a fülszövege alapján izgalmasnak találtam, úgyhogy nem sokat vacilláltam, amikor kiszúrtam a könyvesboltban. Az mindenképp mellette szól, hogy a Manó Könyvek ifjúsági köteteiben eddig nem csalódtam, és ez a darab is ígéretesnek tűnik - már ha csak abból indulok ki, hogy egy oroszlánfóka is helyet kapott a borítón. Igen, néha ilyen banális okok is szólhatnak egy vásárlás mellett. :) 

Wohllebennek hála sokat tanultam a fákról és az erdőkről, ennek ellenére ezidáig egyetlen könyvet sem olvastam az "erdőfürdőzésről", csupán a fogalommal vagyok többé-kevésbé tisztában. Ezt szeretném orvosolni ezzel a kötetettel, ami, reményeim szerint, a lombkoronás óriások egy újabb rétegét világítja meg előttem. A jó idő eljövetelével pedig néhány tippet és tanácsot magam is kipróbálnék, mert a természetnél jobb töltő nemigen létezik.

Ha őszinte szeretnék lenni, van bennem némi félsz, hogy esetleg túlságosan szájbarágós és elcsépelt lesz, de egye fene: teszek vele egy próbát! A százaléka elég biztató, valamint az eddigi vélemények is, ráadásul a hossza is nagyon baráti. Igaz, némi Backmant szimatolok a fülszövegből kiindulva, legalábbis az idős könyvesboltos bácsi és a cserfes kislány kettőse erősen erre enged következtetni... meglátjuk, igazam lesz-e. [2/5]

Sokáig tipródtam magamban, hogy hogyan is kommunikáljam az érzéseimet az eddig kialakult helyzetről, annak ellenére, hogy nem vagyok sem szakértő, sem hozzáértő. Mint minden együttérző ember, én is próbálok segíteni, ahogy tőlem telik, de ami a leginkább meghatott, az a hihetetlen összetartás, ahogyan az emberek támogatják egymást. Nekem ez adja az erőt, ebbe kapaszkodom: az emberi jóságba. És egyúttal próbálok vigyázni a mentális egészségemre, mert hiszem, hogy ez most minden eddiginél fontosabb jelentőséggel bír. 

Vásárlás ugyan nem történt, ellenben végre nekiláttam a VCS-nek, amiből kettő könyvet ki is pipálhatok! Az éjszakai vonat titka régóta a várólistámon várakozott, épp csak abban nem voltam biztos, hogy szükséges-e papíron is beszerezni. Amikor elcsíptem egy szuper e-könyv akciót, több sem kellett: rögtön a virtuális kosaramban landolt. Egy izgalmas, ifjúsági nyomozós regényről van szó, ahol a főszereplő egy párizsi kislány, Max, aki egy különleges, négy országot átszelő vonatútra vállalkozik, hogy segítsen távoli, Törökországban élő nagy-nagynénjének. Az utazás azonban nem várt fordulatokkal szolgál, és Max hirtelen egy aprócska gyémánt utáni hajszába csöppen, ahol semmi sem az, mint aminek látszik. Valami legbelül azt súgta, hogy szeretni fogom, és tényleg így lett. :) Annak pedig pláne örültem, hogy az írónő egy teljes fejezetet szentelt Budapestnek - ez mindig szívet melengető élmény egy külföldi írás kapcsán. 

A másik könyv a téli TBR listám utolsó tagja is egyben: a Ne érezz, ne kérdezz, azaz a Disney egyik legismertebb animációs filmjének retellingje. Be kell valljam, nem is egyszer láttam már a Jégvarázst, úgyhogy a történésekkel abszolút tisztában voltam. Az eredeti mesével ellentétben itt a két nővér nem ismeri egymást, sőt: Anna hercegnő létezése az egész királyság előtt titokban marad. Több szemszög is váltja egymást, de főleg Elza és Anna szemén keresztül látjuk az eseményeket, melyek a végére ugyanoda futnak ki; ilyen szempontból nem árul zsákbamacskát. Inkább a különböző párosok kapcsolatának dinamikája árnyalódik kissé, ami cseppet sem tett rosszat a sztorinak. Ez sokkal jobban tetszett, mint anno a Mulan átirata, de nem hinném, hogy még egyszer nekiveselkednék. 

Végül közel öt éves szünet után pontot tettem a Millenium sorozat végére. A lány, aki kétszer élt közel három éve megjelent, de eddig nem éreztem rá késztetést, hogy befejezzem. Aztán valamelyik este azon kaptam magam, hogy mégis elfog a kíváncsiság, és legnagyobb meglepetésemre már a kezdő sorok teljesen magukkal sodortak. Innentől nem volt megállás, és ahogy lassacskán kibontakozott előttem a poltikai botrány, illetve a mögötte meghúzódó, az Everesten történt katasztrófa kettőse, alig vártam, hogy a végére kiderüljön az igazság. Közben a Camilla vs. Lisbeth ellentét is fokozódik, ami egy mindent eldöntő, végső összecsapásban csúcsosodik ki. Ez utóbbi igen kegyetlenre sikerült, úgyhogy ezt a szálat, bevallom, kevésbé élveztem. Ezzel párhuzamosan belekezdtem a Stieg Larsson titkos irataiba is, főleg a Netflixes sorozat hatására, de igencsak lassan haladok vele, tekintve, hogy egy dokumentumregényről van szó. Úgy tervezem, hogy március végére, április elejére végzek vele, viszont egyelőre nem vagyok annyira lenyűgözve. 

Kezdjük a fentebb említett sorozattal, ami számomra a hónap egyik legnagyobb "meglepetése" volt: A valószínűtlen gyilkos. Ez az ötrészes minisorozat szorosan összefügg a könyvvel, mivel mindkettő a  svéd miniszterelnök, Olof Palme, meggyilkolásáról szól. A történet a lehetséges elkövető, vagyis Stig Engström életét próbálja meg feltérképezni. Érdemes megnézni, mert nem csak a színészi játék kiváló, hanem maga a végkicsengés is igen elgondolkodtató. Noha van hozzá szinkron, én mindenképp eredetiben ajánlom. :) Meglepően megosztó kritikákat kapott a Szex és New York "folytatása", az És egyszer csak. Én a magam részéről teljesen elvoltam vele - mondjuk Samantha hiánya sokszor szemet szúrt - bár, tegyük hozzá, az eredeti sorozatot sem követtem figyelemmel, csupán a filmeket láttam. 

Befejeztük még az aktuális kedvenc sorozatom, Az élet dicséretének második évadát, ami változatlanul lélekmelengető és imádnivaló. És legnagyobb örömömre bejelentették, hogy készül a harmadik, illetve a negyedik évad is, hurrá! Szintén friss élmény a legutóbbi Attenborough, a Green Planet, aminek eddig az első két epizódját kerítettük sorra. Nyilván elképesztő és tökéletes, mint minden, amit David kiad a kezéből. És a végére egy kis filmes kontent: a Kaptál még egy esélyt, ami egy Netflixes saját gyártású "alkotás", ennek ellenére kellemesen meglepett, a Dzsungeltúra pedig egy szórakoztató, könnyed kalandfilm, ami akár az Indiana Jones, a Karib tenger kalózai, illetve a Jumanji szerelemgyereke is lehetne. 

A téli fagyok és a jeges idő továbbra sem kedvezett a kinti programoknak - jobbára rövid sétákkal és hétvégi sütögetéssel, olvasással, filmezéssel töltöttük az időt. Mindössze Sigtunába autóztunk el, illetve Gamla Uppsalában sétáltunk egyet - csupa visszatérő, számunkra kedves helyszín. A március viszont sokkal izgalmasabbnak ígérkezik, főleg, hogy szülihónapom lesz. Egyelőre még csak barátkozom a gondolattal, de elképesztő, hogy elérkezett a harmadik X. :)

Azt hiszem, egyikünknek se a szíve csücske ez a hónap. Hosszú, sötét, szürke, ráadásul az embernek az az érzése, hogy hetek óta egy lépést sem tett előre, pedig telnek a napok a maguk egyhangúságában. Nálunk elég sokat esett a hó, ami olykor igazi jégpáncéllá változott, úgyhogy a lehetőségekhez képest most nem mentünk annyit kirándulni, de azért igyekeztünk kihasználni a naposabb délutánokat egy-egy felfrissítő sétára. 

A január egyetlen beszerzése a Park Kiadó csodás, dinoszauruszokról szóló kiadványa, ami élőben is fantasztikusan fest. Alig várom, hogy elmerüljek benne, és kicsit adózzak a Jurassic Park iránti rajongásomnak. :) 

Összesen négy könyvet végeztem ki, ebből egy újraolvasás volt. A karácsonyi malac még decemberről csúszott át az idei évre, és ugyan kezdetben nem voltam annyira lenyűgözve tőle, a végére szépen összeállt a kép. Tanulságos, kedves és megható mese, de nem hinném, hogy rongyosra újraolvasós kedvenccé válik - az a hely már másnak lett kiadva. :) Maradva a fordítónál, azaz Tóth Tamás Boldizsárnál, az Örökösök viadalával folytattam, ami egy egész korrekt ifjúsági regény, megtűzdelve némi nyomozással és sok-sok rejtélyes utalással. A hírek szerint idén érkezik a folytatás, amire eléggé kíváncsi vagyok, tekintve, mennyi kérdés maradt függőben.

És ha már lúd, legyen kövér: a harmadik könyvem is TTB fordítói vénáját dicséri, nevezetesen a Harry Potter és a Titkok Kamráját. Tavaly ugyanilyentájt olvastam az első részt, és őszintén meglepett, mennyire jó így beosztogatva olvasni a sorozatot. Nem tudom, hogy az idén sorra kerül-e a harmadik, ez még kérdéses, mindenesetre most is csodálkoztam rá elfeledett részletekre, vicces kiszólásokra. Végül a Percy Jackson széria nyitányával zártam a sort, ami, hát, nem vett le annyira a lábamról, mint hittem. Anyukámnál szúrtam ki tavaly nyáron, és eleinte azt hittem, valaki otthagyta nálunk, de kiderült, hogy ő olvassa. Eléggé meglepett, mégis bogarat ültetett a fülembe, hogy egyszer én is nekigyűrkőzzek. Szórakoztatónak abszolút az, és egészen elképesztő, Riordan milyen könnyedén szövi bele a sztoriba a görög mitológiát, ellenben nekem kissé túlírtnak hatott a végeredmény. Ennek ellenére nem vette el a kedvemet a következő résztől, előbb-utóbb azt is be fogom ütemezni. 

Mi mással indíthattam volna az évet, mint a 20. évfordulóját ünneplő Harry Potter filmmel? Vagyok olyan szentimentális, hogy a végén szipogva várjam ki a stáblista végét, úgyhogy azt hiszem, érzelmekből nem volt hiány... A hazaútra újabban a Netflix várólistámról szoktam mazsolázni, és mivel a téli időszakban többnyire átszállással repültünk, időm bőven volt rá. Ez a pár óra ideálisnak tűnt az Emily in Paris második évadának ledarálására, ami számomra maximálisan lefedi a guilty pleasure kategóriát. Pont olyan könnyed és laza, ami még jólesik, na meg a csodás párizsi vágóképektől szokás szerint teljesen kész vagyok, nem is tagadom. :) Mindy & Benoît daláért menthetetlenül odavagyok, azóta nagyjából egymilliószor hallgattam meg. ♡

Kellemes meglepetésként ért a Disney új animációs filmje, a Luca, illetve a Netflix-készítette mese, az Irány a vadon: előbbi maga az olasz dolce vita szószólója, és tökéletes kedvcsináló a Cinque Terréhez - engem legalábbis nagyon erre a vidékre emlékeztett az emberek lakta falucska, míg az utóbbi vicces és elgondolkodtató egyszerre. Meglovagolva a Percy Jackson hullámot, sorra kerítettem mindkét adaptációját. Az első részt erősebbnek éreztem, de a második sem marad le sokkal utána. Egész ügyesen tömörítették a sztorit, persze itt-ott vagdostak és alakítottak is rajta, mégis ütősebb lett az eredmény, mint írott formában. 

Nem sok izgalmas dolgot csináltunk: a január java része filmezéssel és olvasással telt. Na meg persze sütöttem és főztem is, sőt, igyekeztem újabb receptekkel bővíteni a repertoáromat. A hétvégi kimozdulásainkat nagyban befolyásolta az aktuális időjárás: hol szitáló eső, hol hóvihar, hol köd fogadott szombat reggelente, és bevallom, egyik sem tűnt kimondottan csábítónak, hogy elhagyjuk a lakást. Ezért is várom annyira a jobb időt, mert már hiányoznak a piknikes kiruccanásaink! 

Egyedül Sigtunát tudom felhozni, ami az egyik kedvenc helyünk. Ezúttal egy csapat korcsolyázó svédbe botlottunk a Mälaren tavon, akik a csípős hideg ellenére is vidáman siklottak a jégen. Nagyon hangulatos volt nézni őket, és közben gyönyörködni a lemenő nap fényeiben... Ez alighanem a január egyik legklasszabb élménye volt. :)