Azt hiszem, egyikünknek se a szíve csücske ez a hónap. Hosszú, sötét, szürke, ráadásul az embernek az az érzése, hogy hetek óta egy lépést sem tett előre, pedig telnek a napok a maguk egyhangúságában. Nálunk elég sokat esett a hó, ami olykor igazi jégpáncéllá változott, úgyhogy a lehetőségekhez képest most nem mentünk annyit kirándulni, de azért igyekeztünk kihasználni a naposabb délutánokat egy-egy felfrissítő sétára. 

A január egyetlen beszerzése a Park Kiadó csodás, dinoszauruszokról szóló kiadványa, ami élőben is fantasztikusan fest. Alig várom, hogy elmerüljek benne, és kicsit adózzak a Jurassic Park iránti rajongásomnak. :) 

Összesen négy könyvet végeztem ki, ebből egy újraolvasás volt. A karácsonyi malac még decemberről csúszott át az idei évre, és ugyan kezdetben nem voltam annyira lenyűgözve tőle, a végére szépen összeállt a kép. Tanulságos, kedves és megható mese, de nem hinném, hogy rongyosra újraolvasós kedvenccé válik - az a hely már másnak lett kiadva. :) Maradva a fordítónál, azaz Tóth Tamás Boldizsárnál, az Örökösök viadalával folytattam, ami egy egész korrekt ifjúsági regény, megtűzdelve némi nyomozással és sok-sok rejtélyes utalással. A hírek szerint idén érkezik a folytatás, amire eléggé kíváncsi vagyok, tekintve, mennyi kérdés maradt függőben.

És ha már lúd, legyen kövér: a harmadik könyvem is TTB fordítói vénáját dicséri, nevezetesen a Harry Potter és a Titkok Kamráját. Tavaly ugyanilyentájt olvastam az első részt, és őszintén meglepett, mennyire jó így beosztogatva olvasni a sorozatot. Nem tudom, hogy az idén sorra kerül-e a harmadik, ez még kérdéses, mindenesetre most is csodálkoztam rá elfeledett részletekre, vicces kiszólásokra. Végül a Percy Jackson széria nyitányával zártam a sort, ami, hát, nem vett le annyira a lábamról, mint hittem. Anyukámnál szúrtam ki tavaly nyáron, és eleinte azt hittem, valaki otthagyta nálunk, de kiderült, hogy ő olvassa. Eléggé meglepett, mégis bogarat ültetett a fülembe, hogy egyszer én is nekigyűrkőzzek. Szórakoztatónak abszolút az, és egészen elképesztő, Riordan milyen könnyedén szövi bele a sztoriba a görög mitológiát, ellenben nekem kissé túlírtnak hatott a végeredmény. Ennek ellenére nem vette el a kedvemet a következő résztől, előbb-utóbb azt is be fogom ütemezni. 

Mi mással indíthattam volna az évet, mint a 20. évfordulóját ünneplő Harry Potter filmmel? Vagyok olyan szentimentális, hogy a végén szipogva várjam ki a stáblista végét, úgyhogy azt hiszem, érzelmekből nem volt hiány... A hazaútra újabban a Netflix várólistámról szoktam mazsolázni, és mivel a téli időszakban többnyire átszállással repültünk, időm bőven volt rá. Ez a pár óra ideálisnak tűnt az Emily in Paris második évadának ledarálására, ami számomra maximálisan lefedi a guilty pleasure kategóriát. Pont olyan könnyed és laza, ami még jólesik, na meg a csodás párizsi vágóképektől szokás szerint teljesen kész vagyok, nem is tagadom. :) Mindy & Benoît daláért menthetetlenül odavagyok, azóta nagyjából egymilliószor hallgattam meg. ♡

Kellemes meglepetésként ért a Disney új animációs filmje, a Luca, illetve a Netflix-készítette mese, az Irány a vadon: előbbi maga az olasz dolce vita szószólója, és tökéletes kedvcsináló a Cinque Terréhez - engem legalábbis nagyon erre a vidékre emlékeztett az emberek lakta falucska, míg az utóbbi vicces és elgondolkodtató egyszerre. Meglovagolva a Percy Jackson hullámot, sorra kerítettem mindkét adaptációját. Az első részt erősebbnek éreztem, de a második sem marad le sokkal utána. Egész ügyesen tömörítették a sztorit, persze itt-ott vagdostak és alakítottak is rajta, mégis ütősebb lett az eredmény, mint írott formában. 

Nem sok izgalmas dolgot csináltunk: a január java része filmezéssel és olvasással telt. Na meg persze sütöttem és főztem is, sőt, igyekeztem újabb receptekkel bővíteni a repertoáromat. A hétvégi kimozdulásainkat nagyban befolyásolta az aktuális időjárás: hol szitáló eső, hol hóvihar, hol köd fogadott szombat reggelente, és bevallom, egyik sem tűnt kimondottan csábítónak, hogy elhagyjuk a lakást. Ezért is várom annyira a jobb időt, mert már hiányoznak a piknikes kiruccanásaink! 

Egyedül Sigtunát tudom felhozni, ami az egyik kedvenc helyünk. Ezúttal egy csapat korcsolyázó svédbe botlottunk a Mälaren tavon, akik a csípős hideg ellenére is vidáman siklottak a jégen. Nagyon hangulatos volt nézni őket, és közben gyönyörködni a lemenő nap fényeiben... Ez alighanem a január egyik legklasszabb élménye volt. :)