Ha a júniust szélvészként jellemeztem, akkor ez a kijelentés a júliusra is igaz: rohamléptekben suhanunk az ősz felé! Az időjárás nem volt túl kegyes hozzánk; többször ébredtünk ütemes esőkopogásra, sőt, olykor még egy-egy mennydörgés is belehasított az éjszakába. Ebből adódóan gyakorta ragadtunk bent a lakásban, és csakis a hónap második felében tudtunk egy-két rövidebb kiruccanást megejteni hétvégente. Viszont azokra egyáltalán nem lehet panasz - kivétel nélkül mind szuperül sikerültek! :)

Könyvek és olvasás 

Rögtön az első napokban befutott mindkét korábban leadott rendelésem: először a Kossuth Kiadótól, másodszorra a Líra hőségakciójából csábultam el egy könyvre. Előbbitől két utazással-életmóddal kapcsolatos kötetre csaptam le, nevezetesen a Szent helyekre, valamint a Sinrin-jokura, míg az utóbbi minden évben előrukkol a nagy nyári leárazással, bár nem mindig találok közte kedvemre való olvasmányt. Ennek ellenére az idén kerek 300 Ft-ért nem hagyhattam ki a Kávéházi pillanatokat, aminek nem csupán a százaléka, de a belső illusztrációi, illetve az olvasói véleményei is elég meggyőzőnek tűntek. Régóta kinéztem már magamnak, és eredetileg antikváriumból szerettem volna megvenni, de így sokkal jobb vásárt csináltam. :) 

Az olvasás terén is hasonlóan jól teljesítettem - összesen hat olvasmány került terítékre, és csak halkan teszem hozzá, hogy ebből kettő a VCS listán is szerepel! :)

Elsőként a kedvenc hygge szakértőmet hívtam segítségül, Meik Wikinget, aki ezúttal sem hazudtolta meg magát: szellemes, kedves, ugyanakkor elgondolkodtató könyvet írt az emlékekről, azok intenzív megéléséről, rögzítési módjairól, és mindebbe, persze, beleszőtte a saját tapasztalatait, ötleteit is. Én nagyon szerettem olvasni, mert sok olyan meghatározó és fontos élményt hívott elő, amiről szinte meg is feledkeztem. Ezután visszatértem Muminvölgybe, méghozzá Harrach Ágnes szavain keresztül, akiről kizárólag szuperlatívuszokban tudok nyilatkozni! Gördülékeny, olvasmányos fordításának hála ismét felejthetetlen kalandokban lehetett részem, és meg kellett állapítanom, hogy amíg csak élek, a farokbojtos trollokat örökre a szívemben őrzöm majd. :) Végére értem a Kisasszonyoknak is, ami  meglepően vegyes érzelmeket ébresztett bennem. Egyrészt az utószóból világossá vált, miért szövi át az a negédes, udvariaskodó hangvétel az egész történetet, másrészt a regény második felét messze jobban élveztem, mint az elsőt. Lehetséges, ebben szerepet játszott az, hogy relatíve kiismertem a szereplőket, megbarátkoztam az írói stílussal, és a tanítói mesék mögött felfigyeltem arra az elementáris, belülről fakadó erőre és kitartásra, ami valamennyi nehézségen átsegítette a March család tagjait. Nem mertem volna borítékolni, de az utolsó sorok olvasásakor kimondottan kíváncsi lettem a folytatásra! Természetesen azt is a Manó Könyvek csodaszép borítójával tervezem beszerezni. 

A nyári listámról válogatva sorra kerítettem a Bádogembert, és a Micimackót, mi több, az előző blokkban emlegetett Mumin kötet szintén onnan való. A napsárga borító jóval mélyebb mondanivalót rejtett, mint sejtettem volna - Ellis & Michael sorsa engem is megérintett. Ezzel szemben a kóccal tömött medvebocs kevésbé gyakorolt rám ugyanakkora hatást, mégis felidézte a gyerekkorom egy szép szeletét, és újfent rácsodálkoztam, milyen remekül sikerült a fordítás! Végezetül a többeket megosztó Farmmal tetőztem be a júliust, ami kifejezetten kellemes csalódásként ért. Nem állítom, hogy tökéletes, mert korántsem az, Joanne Ramos azonban mindvégig roppant izgalmas kérdéseket feszeget a könyvében, amihez egy viszonylag hihető, könnyen elképzelhető miliőt álmodott meg. A vége teljesen váratlan, és bevallom, abszolút meg is lepett - nem egészen erre számítottam. Mindent összevetve meg tudom érteni Jane-t, és azt is, hogy miért döntött úgy, ahogy. Érdemes esélyt adni neki, a borítójáért pedig extra dicséret jár, mert egészen lenyűgözőre sikeredett! 

Filmek és sorozatok 

Ha csak a filmeket számítom, mindössze négyet néztünk meg, ebből is a Kisasszonyokat, és a The Kissing Booth második részét emelném ki. 

Őszintén szólva Greta Gerwig munkásságával kapcsolatban jócskán van pótolnivalóm, a négy lánytestvér meséjével viszont az első pillanattól fogva belopta magát a szívembe. Pont ott kurtított, ahol kellett, és éppen azokat a részeket domborította ki, melyek valóban hozzájárultak a cselekmény befogadásához. A szereplőválogatás, a helyszínek, a kosztümök, és a zene (Alexandre Desplat még mindig utánozhatatlanul zseniális!) mind csodás - engem maradéktalanul elvarázsolt... A magyarul Csókfülkének keresztelt tinifilm könnyedebb témája ellenére sem pusztán egy olcsó, súlytalan folytatás - épp ellenkezőleg! A főszereplő Elle-t gyötrő kétségek előbb-utóbb minden távkapcsolatban felütik a fejüket, ebből kifolyólag én maximálisan át tudtam érezni a fiatal lány bizonytalanságait, hiszen jártam már ebben a cipőben. És bárki bármit mond, igenis piszkosul nehéz, óriási kitartás szükségeltetik mindkét fél részéről! Ez előrevetített egyfajta felnőttséget és tudatosságot is, amit különösen értékeltem.

Sorozatok tekintetében sokkal színesebb a kép: akad itt két Agatha Christie minisorozat, a Dark befejező évada, illetve töméntelen mennyiségű Sütimester epizód. Utóbbiból képtelen vagyok kiszeretni, plusz eddig az a benyomásom, hogy a Sandi & Noel vezetésével készült részek sokkal szórakoztatóbbak, mint a Mel & Sue párosé. Határozottan jót tett a váltás! :)

Ami azt illeti, a John Malkovich főszereplésével készült ABC-gyilkosságok meglehetősen formabontó adaptációnak bizonyult, ami ráadásul az én szájízem szerint egy túlzottan nyomasztó és sötét hangulattal párosult. A főszereplő kifogástalan, minden tekintetben kiemelkedő munkát végzett, - tegyük hozzá, azért David Suchet-hez nem ért fel - ahogy Rupert Grintet is üdítő volt egy merőben más karakterként viszontlátni. Ellenben ez a krimi abszolút nem igényel ekkora kibontást, így egy picit terjengőssé vált a végére. Ehhez képest Az alibi jóval érdekesebb koncepciót mutatott fel - Bill Nighy remekelt, mint mindig! Habár a gyilkos személyét megváltoztatták - legalábbis ezt többen is nehezményezték -, a váltakozó idősíkok, a fiatal színészek játéka és maga a történetvezetés lebilincselő egyveleget alkotott. Végezetül a Darkról röviden annyit, hogy ha valakit az tántorított el eddig, mert nem látta az alagút végét, akkor megnyugtatom: a végére minden értelmet fog nyerni!

Ahogy a bevezetőben is írtam, a hónap első felében rendszeresen kaptunk a nyakunkba egy-egy kiadósabb zuhét - lényegében ezért is sikerült most ennyi könyvet és sorozatot elfogyasztani. Amikor viszont végre kisütött a nap, igyekeztünk maximálisan kihasználni és feltöltekezni. :)

Az uppsalai belvárosi séta során végigjártuk a kedvenc helyeinket: megcsodáltuk a katedrálist, elvesztünk a kandeláberes utcákban, és a folyó melletti stégen is elidőztünk egy keveset, ahol mindvégig érezhető volt az az utánozhatatlan nyugalom, amit csak a víz közelsége képes eredményezni. A rá következő hétvégén már messzebbre merészkedtünk, és meg sem álltunk Strängnäsig, ami már Södermanland tartományhoz tartozik. A város legfőbb nevezetessége egy régi szélmalom, amit a nyári időszakra való tekintettel egy különleges séta alkalmával be is lehet barangolni egy helyi svéd idegenvezető segítségével. Egy idősebb bácsi mindhárom szintet körbemutatta, és persze mesélt a malom múltjáról, a működéséről, és a gyártási folyamatokról is. Nem mindent értettem meg, ilyenkor a párom foglalta össze a lényegesebb pontokat, de összességében mindketten élveztük ezt a kis kulisszák mögötti betekintést. :) Maga a város felettébb hangulatos, és mellette épp annyi látnivalót tartogat, amit egy röpke kiruccanás alatt kényelmesen be lehet barangolni.


Innen csupán húsz percre található Mariefred, ahol utoljára öt évvel ezelőtt jártunk, és nagyjából azóta vágytam vissza. A gripsholmi kastélyt ezúttal zárva találtuk, de szerencsére ezt anno kipipáltuk, úgyhogy emiatt nem voltam túlzottan csalódott. Szombaton különösen sok friss esküvői pár tartotta ott a kreatív fotózását - szinte egymásnak adogatták a kilincset. :) Emellett néhányan családi pikniket tartottak a fűben, kézen fogva andalogtak, vagy csak gyönyörködtek a kilátásban. A kisvonat is megállás nélkül közlekedett, és rendületlenül szállította az utazni vágyó turistákat. Mi egy kicsit távolabb ebédeltünk meg, ahol a párom közreműködésével egy szupercuki sorozatot lőttem két kacsáról. Elképesztően aranyosak voltak, végig hápogtak, és olyan kifejezően néztek ránk, hogy szinte elolvadtam a gyönyörűségtől. :)

És bár szuper hónapot zárhattam, mégis felemás érzések kavarognak bennem így a végére... A szívem is kicsit beleszakadt, mert ismét kénytelenek voltunk lemondani a hazautat. Az egyedüli reményem immár a karácsonyban van - nagyon-nagyon szeretném otthon, a családom körében tölteni! Másfelől tele vagyok élményekkel, kalandokkal, amiket mind magammal tudok vinni - amiről jó lesz majd személyesen beszámolni a karácsonyfa alatt. ♡

Régóta fontolgattam már, hogy egyszer jó lenne bejárni a nyugati partot - különös tekintettel az elbűvölő halászvároskákra. Az eredeti elképzeléseink alapján az utazás csupán a hónap végén valósult volna meg, mégis felülírtuk a terveinket - köszönhetően a naponta változó híreknek. Egyszerűen ilyen feltételek mellett nem találtuk biztonságosnak a hazautat, épp ezért határoztunk úgy, hogy jól fog esni az a kis levegőváltozás. Csakugyan szuper döntésnek bizonyult; úgy érzem, nem csak a lelkemnek, de a közérzetemnek is jót tett ez a sok új impulzus és élmény. De hogy merre is csavarogtunk az elmúlt hat napban? Lássuk hát! :) 

＃1. nap - A Vänern tó partján

Szokás szerint alig aludtam valamit az éjjel, ehhez képest meglepően frissen ébredtem - tele kíváncsisággal és lelkesedéssel. Nagyjából kilenc óra után indultunk útnak, ami meglehetősen hosszúra nyúlt, ugyanis közel négy órába telt, mire megérkeztünk az első úticélunkhoz, a finn hangzású Kinnekulléra. Ez a kis üdülőhely Västergötland tájegységben található, ráadásul viszonylag sok programlehetőség kínálkozik errefelé. Az interneten böngészve bukkantam rá az egyik helyi látványosságra, ami egy magaslat tetején trónoló kilátó. Szerencsére tömeg sem volt, így kényelmes tempóban felsétáltunk, majd számtalan lépcsőt megmászva végre fentről is gyönyörködhettünk a környező erdőkben és a tó felszínén megcsillanó napfényben. Kezdő felütésnek tökéletes választás volt, hát még az utána következő mini világítótorony! Arra azonban egyikünk sem számított, hogy ismét egy kemping területére kell bemerészkednünk ahhoz, hogy közelebbről szemügyre vehessük őkelmét. Nyilván a víz partján jóval szelesebb és hűvösebb az idő, emiatt nem is időztünk sokáig, de azért egy gyors piknikezés még pont belefért. :) 

Utunk további részében a Läckö kastély várt ránk, ami a képek alapján roppant vonzó épületnek tűnt. Zárás előtt egy órával gurultunk be a parkolóba, de mivel a belső részt egyáltalán nem terveztem be, ez éppen elegendő idő volt ahhoz, hogy sétáljunk egyet a kertben. A várakozásaimmal ellentétben egy icipici csalódással töltött el, - sajnos kissé elhanyagolt benyomást keltett :( - viszont a környezet bőven kárpótolt emiatt. Külön meglepetésként ért mindkettőnket a vikinghajó, ami bizonyos időközönként még turistákat is szállít napközben - persze nem kevés pénzért cserébe. Mire az autóhoz érkeztünk, a nap már viszonylag alacsonyan járt, mesebeli fényekbe öltöztetve a tájat - úgy, ahogy a legjobban szeretem. Kívánni sem lehetett volna szebb befejezést! :) 

＃2. nap - Fjällbacka, te gyönyörű!

A reggel Skövdében ért bennünket, ahol a kiadós reggelinket követően (nyami-nyami svéd palacsinta) a városka parkjába igyekeztünk. Nem titkolom, a döntésemben nem keveset nyomott a latban, hogy a Boulognerskogen láttán egyből Párizs jutott eszembe, egész pontosan a Bois de Boulogne. Mondjuk ez nem annyira meglepő, merthogy tükörfordításról van szó - egy az egyben azt jelenti svédül, mint franciául. :) Na de nem emiatt vált olyan felejthetetlen élménnyé az itteni bóklászás, hanem a kacsacsalád miatt, ahol nem kevesebb, mint tizenegy (!!) bébi totyogott a mama nyomában. Én még sosem láttam egyszerre ennyi apróságot, úgyhogy percekig olvadoztam a látványon, illetve mellette bőszen fotóztam, mert ezt nyilvánvalóan meg kellett örökíteni. Különben az egész kert gyönyörűen karbantartott, igényesen kialakított zöld oázis - hamisítatlan skandináv stílusban. 

Innen Trollhättanba autóztunk tovább, ami nem különösebben nevezetes település - leszámítva a gátat, és az örvénylő vizet. Elméletileg egy mini skanzen is az érdekességek közé tartozik, de ezt sajnos nem találtuk meg. Mindenesetre megállónak teljesen jó volt, arról nem is szólva, hogy már csupán egy óra választott el a nyaralás legjobban várt pontjától, Fjällbackától. Nagyjából azóta vágyom ide, amióta felbukkant az első Camilla Läckberg krimiben... Valahányszor az ott történő jelenetekről olvastam, lelki szemeim előtt egy tengerparti, vitorláshajókkal teli város képe jelent meg, ami nyáron csak úgy hemzseg a turistáktól. Ám a látkép minden várakozásomat felülmúlta - még sokkal varázslatosabb volt, mint ahogyan elképzeltem! Szinte rögtön a Vetteberg nevű magaslatot vettük célba, ami majdnem kifogott rajtam, tudniillik hatalmas sziklákon kell átverekednie magát annak, aki fel szeretne jutni a hegy tetejére. Az már csak a hab a tortán, hogy a másik oldalon simán fel lehet sétálni - de ugye abban mi a kaland? :) Mindenesetre a kilátás minden fáradságot megért: egyszerűen fantasztikus! Mindeközben sirályok köröztek az égen, fent kellemesen fújdogált a szél, és mindenütt víz vett körül. Idillien hangzik, igaz? Lecsurogva a kisebb utcákon - ahol alig tudtam betelni a színes nyaralókkal - az Ingrid Bergmanról szóló mini kiállítás mellett is elhaladtunk, hiszen a híres svéd színésznő élete utolsó éveit ezen a vidéken töltötte; az öt évvel ezelőtt felavatott mellszobor és bemutató is erről az időszakról mesél. 

A várost elhagyva egy természetvédelmi terület következett, nevezetesen Veddö, ami egy különleges, tenger melletti sétányt is magában foglal. Igen, mindez remekül hangzott papíron, ezzel szemben a valóságban egy hatalmas mező fogadott bennünket, plusz néhány helyi fürdőző. Miután megmásztuk a meredek sziklákat, és félig lejártuk a lábunkat, inkább betudtuk egy rövidke pihenőnek. Tanumshedebe érve mindkettőnkön kissé úrrá lett az elcsigázottság, de ez nem állíthatott meg minket: elindultunk felfedezni a híres bronzkori rajzokat. Viszonylag szétszórva láthatók a leginkább csata- és vadászati jeleneteket megörökítő ábrák, melyeken elsősorban férfiak, hajók és állatok szerepelnek - nők és gyerekek majdhogynem soha. A teljesség kedvéért leírom, hogy egy múzeum is a tárlat része, de a járványhelyzetre való tekintettel oda nem mentünk be. Sűrű napunkat a norvég-svéd határ mellett megbújó vízesés, az Älgafallet zárta. A tavalyi út óta teljesen és menthetetlenül beleszerettünk ezekbe a lezúdúló csodákba, így egyértelműen nem maradhatott ki a tervezetből. Átkelve a hídon hipp-hopp Norvégiában találtuk magunkat, amiről még sms-t is kaptam! Szerintem még sosem léptem át ilyen sebesen az országhatárt. :) Kétségtelenül kisebb és kevésbé látványosabb, mint bármelyik norvég testvére, ennek ellenére megéri felkeresni, azonfelül nem elhanyagolható, milyen kellemes, nosztalgikus érzéseket ébresztett mindkettőnkben. Aznap Strömstadban hajtottuk álomra a fejünket, amit egy naplementében tett andalgás előzött meg, és bátran kijelenthetem: az egyik legemlékezetesebb napunk volt mind közül! 

＃3. nap - Ess, eső, ess!

Az előrejelzések alapján számítottunk ugyan a zivatarra, ám amikor elhúztam a függönyt, és odakint szüntelenül zuhogott, bevallom, kicsit elkámpicsorodtam. Dacára a cudar időnek, jól felöltözködtünk, és a kicsekkolás után már suhantunk is a Nordens Ark, azaz egy egyedülálló, kizárólag bizonyos fajok megmentésére szolgáló állatkert felé. Engem főként a hópárducok jelenléte tett elképesztően lelkessé - korábban is írtam, hogy ők a legkedvesebb nagymacskáim. Tulajdonképpen az egész helyet egy hatalmas erdőség öleli körbe, és az egészben az a pláne, hogy szinte végig több, fából készült ösvény vezet végig. Óriási kifutókon rohangálnak az állatok, úgyhogy egyik-másik úgy elbújt, hogy nem is láttuk, továbbá nehezítő tényezőként folyamatosan szitált az eső, és mi tagadás, a szél sem kímélt. Ugyanakkor annyi látnivalót kínált ez a misztikus fenyőerdő, hogy nem győztem kiélvezni, illetve nehezen tudtam elszakadni a kedvenceimtől - igen, itt a hópárducokra gondolok, akikhez háromszor is visszamentem. Nem vicceltem a rajongással! :) Miután keresztbe-kasul bebarangoltuk a kertet, ideje volt továbbállni - ezúttal egy másik halászvárosba, Smögenbe. 

Az égszakadás szemernyit sem csökkent, ezért csupán egy nyúlfarknyi sétára futotta. Azt viszont rögtön megállapítottam, hogy napsütésben ugyanolyan eszményi kikapcsolódásul szolgálhat, akárcsak Fjällbacka. A fehérre festett házikók és a sziklákat ostromló tenger hangja már ismerősnek tetszett, ahogy a végtelenségbe nyúló árbócok látványa is meglehetősen festői hangulatot kölcsönzött a partnak. Még egy kisebb szuvenírboltba is belestünk, ahol csupa tengerparti dekort árultak, de végül semmire sem csábultam el. Kifelé menet megláttunk egy remek parkolót, ahonnan túlzás nélkül a legcsodásabb panoráma tárult a szemünk elé. Hosszú perceken keresztül legeltettem a szemem - elképesztően szép volt még esőben is. Elbúcsúzva Smögentől, egy hasonlóan kedves és bájos település, Fiskebäckskil felé indultunk, ahol szintén kattintottam párat csak úgy, emlékül. Mire begördültünk a hotel elé, a zuhé is alábbhagyott, este pedig halvány rózsaszínes-lilás színekben játszott az ég.

＃4. nap - Göteborg

Svédország második legnagyobb városáról beszélünk, emiatt fel voltunk rá készülve, hogy az eddigiekhez képest jócskán fokozódik a sokadalom. A belvárosi kerületekben valóban több embert kellett kerülgetni, de összességében cseppet sem tűnt elviselhetetlennek. Kihasználva, hogy sehova sem megyünk időre, a bőséges reggeli után egyenesen a Pálmaházhoz ballagtunk. Sajnos elkerülte a figyelmem, hogy az épület csak délután kettőkor nyit ki, de sebaj - helyette tettünk egy kört a parkban. Innen az Operaház felé meneteltünk tovább, ami meglehetősen kihalt volt - mindössze páran lézengtek a mólón. Mivel az épület a víz partján fekszik, egyúttal a kikötőt is megnéztük, viszont mindketten megállapítottuk, hogy inkább ipari jelleget ölt, mintsem ámulatba ejtőt. Oké, nem hasonlíthatom Stockholmhoz, mert egészen más, de na... nehezen kelhetne vele versenyre. :) 

A központban picit keresgélni kellett, mire szép részekre is bukkantunk, viszont így is akadt néhány figyelemre méltó helyszín. Többek között az oroszlános lépcső, azaz a Lejontrappan, valamint Haga, az óvárosi rész emelkedett ki számomra. Előbbi kedvelt gyülekezőhely a fiatalok körében, míg az utóbbiban bűbájos kávézók, virágboltok és szuveníresek váltják egymást. Itt csatangoltunk a legtöbbet - hiába, a skanzeni hangulat mindig magával ragad. :) A délután folyamán kicsit beborult az ég, és némi szemerkélés is kijutott, de egyáltalán nem vészes mennyiségben. Egy-két parkban is elidőztünk, amíg a szeszélyes időjárás el nem múlt. Kifejezetten szeretem, hogy az itteni nagyvárosokban mindig van egy talpalatnyi zöldterület, és hihetetlen, de ugyancsak egy helyes kacsacsaládba botlottunk - igaz, picit idősebb kacsákkal, akiket az anyukájuk terelgetett. A tartalmas városnézést követően visszatértünk a szállásra, és lelkiekben már a következő napra készültünk. 

＃5. nap - Fókák és jávorszarvasok

Ismét eltelt egy év, én pedig plusz egy gyertyával többet fújhatok el a képzeletbeli blogos torta tetején, hurrá! :) Amikor 2016 júliusában közzétettem az első bejegyzést, nem hittem volna, hogy négy évvel később is töretlen lelkesedéssel fogom vezetni ezt a kis online "naplót", ami változatlanul annyi örömöt és boldogságot jelent számomra, mint a kezdet kezdetén...

A fejlécképet leszámítva minden maradt a régiben - ez utóbbira viszont nagyon büszke vagyok, ugyanis én készítettem a népszerű Canva program segítségével. Régóta vágytam egy letisztultabb, egyszerűbb kinézetű címre, amit a stílusában igazán hozzá passzoló grafika tesz teljessé, és őszintén kijelenthetem, hogy a stilizált kolibrivel maximálisan elégedett vagyok! Egyrészt tükrözi az állatok-, illetve a természet iránti szenvedélyem, másrészt azt a harmóniát és szépséget testesíti meg számomra, amit a posztjaimban is közvetíteni szeretnék. Az előző írásom alatt megjelent hozzászólások csak még inkább megerősítettek abban, hogy jó úton haladok - mindez abszolút kiérezhető a soraimból, aminek elképesztően örülök! :) 

• Jelenleg 168 iromány olvasható az oldalon,
• az idei leglátogatottabb poszt egy témázós bejegyzés lett, sorban a következő egy tavaszi hangulatú book tag, végül a kabátkönyvekről szóló beszámolóm (mindhárom nagyon kedves az én szívemnek is),
• átlagosan 3 bejegyzést teszek közzé havonta,
• a Témázós csapatban immár aktív résztvevő vagyok, 
• 27 feliratkozó ♡,
• 686 hozzászólás,
• és bizony, számomra is teljesen megdöbbentő, de majdnem elértük az 50 ezer megtekintést! :) 

Bízom benne, hogy a továbbiakban is lesz olyan mondanivalóm vagy megosztásra érdemes történetem, ami értő és készséges fülekre talál közöttetek. Köszönöm mindannyiótoknak azt a sok-sok támogatást, bátorítást, kedves szót és csupaszív kommentet, amivel akaratlanul is bearanyozzátok a napjaimat! ♡

▾▿▾

1. Kevesen tudják rólam, de gombfóbiám van kislánykorom óta. Ez azt jelenti, hogy semmilyen gombos ruhát nem tudok elviselni magamon - különös tekintettel az elöl gombos blúzokra, ingekre, pólókra. Ezektől konkrétan kiráz a hideg!

2. Gyerekkoromban imádtam a mazsolát, felnőttként viszont ki nem állhatom. Ugyanígy most rajongok a gombáért és a karfiolért, illetve el sem tudnám képzelni a kedvenc salátáimat olívabogyó nélkül! 

3. Gimnazistaként rendszeresen különböző fórumokon lógtam suli után, ahol előszeretettel osztottam meg a véleményem filmekről és sorozatokról. Főleg a port.hu-t és a filmkatalógust részesítettem előnyben, és azt hiszem, már akkor tudatosult bennem, hogy egyszer szeretnék egy saját oldalt, ahol ezt a fajta közlési vágyamat is kiélhetem. 

3+1. A Sistert a gimis némettanáromnak köszönhetem, aki minden osztálytársamnak kitalált egy külön becenevet a csoportban. Végül annyira megtetszett, hogy később folyton ezt használtam regisztráláskor, ráadásul illik is rám, hiszen a bátyámnak a húga, míg a húgomnak a nővére vagyok. :)

(Képek forrása: [1], [2], [3])