Ez a poszt mondhatni egy sorozat kezdeménynek is tekinthető, mert nem tartom kizártnak, hogy idővel bővülni fog a sor, de most kimondottan az utóbbi pár hét, illetve az elmúlt hónapok kedvenceit szeretném egy csokorba gyűjteni és képletesen átnyújtani. Lesz benne podcast, beszélgetés, és Instagram oldal is: szóval amolyan igazi vegyesvágott à la moi.

Mostanában újra divatba jött nálam a podcast hallgatás, aminek, bevallom, nagyon örülök. Tavaly az év első felében csak úgy tobzódtam bennük, viszont utána beütött a krach, és kifejezetten keveset hallgattam magamhoz képest, mert valahogy... rájuk untam. Ami amúgy teljesen oké, elvégre nem éghetek folyamatosan nagy lángon egy adott téma vagy tartalom iránt. Csütörtökönként, amikor egyedül végzem a kis teendőimet, már-már rituálémmá vált, hogy összegyűjtöm azokat az adásokat, amiket különösen megszerettem, vagy egy konkrét témára rákeresve szörfölök a neten. 

Ezt a tippet egy kedves Instagramos követőmnek köszönhetem, aki egyébként is szívesen osztja meg a filmes-vagy sorozatos kedvenceit. Először a címére figyeltem fel, hiszen az egyik kedvenc romantikus filmem nevét viseli, így nagy lelkesen rá is kerestem a podcast-es alkalmazásomban, majd várólistáztam is egy részt. Pár nap elteltével, amikor már mindent kivégeztem az általam követettek közül, eszembe jutott, hogy van ám itt valami, úgyhogy meg is hallgattam A szerelem hálójában-ról szóló epizódot. És hát nomen est omen: instant lelkesedést váltott ki belőlem! Utána elég hamar bepótoltam a lemaradásomat, és azóta tűkön ülve várom az új adásokat. 

A koncepció szerint egy pszichológus (Tari Annamária), illetve egy újságíró (Horváth Gergely) szemén keresztül "nézzük újra" a filmeket, ami nem egy érdekes rácsodálkozással szembesített. Mivel elsősorban romantikus alkotások kerülnek terítékre, ez mindenképp plusz pont, de szerintem remekül működik a kémia a két beszélgető között is - nem beszélve arról, hogy milyen elképesztően kellemes hangszíne van Gergelynek. Folyamatosan reflektálnak egymás gondolataira, sőt, időnként meg is cáfolják a másik állítását, mert bizony előfordul, hogy valamiben nem értenek egyet. A félórás részek borzasztó hamar elröppennek, nekem pedig egyre csak hízik a filmes listám eddig nem látott klasszikusokkal. Tervezem, hogy egy-egy filmnézés után újra meghallgatom az aktuális eszmecserét, mert szerintem azzal együtt válik teljessé a dolog, de egyelőre enélkül is borzasztóan élvezem. 

Ez egy aránylag friss felfedezésem, bár úgy rémlik, mintha a címével találkoztam volna már korábban is. A Park Kiadó osztott meg egy bejegyzést, miszerint Sir David Attenborough 95. születésnapja alkalmából egy teljes adást szentelnek a munkásságának, és hát rögtön felcsillant a szemem, elvégre óriási rajongója vagyok Attenborough bácsinak. Sajnos aznap délután nem tudtam élőben becsatlakozni, de utólag visszanéztem az egészet, és nagyon-nagyon élveztem. Egyrészt nagyon színes volt a vendég-paletta: a Halott Pénz énekesétől, Járai Márktól kezdve egészen a Fővárosi Állatkert szóvivőjéig, Hanga Zoltánig bezárólag mindenki megosztotta az élményeit, tapasztalatait, kedves emlékeit David filmjeivel, könyveivel kapcsolatban, illetve bizonyos esetekben apróbb kulisszatitkokat is elárultak a szakmájukat illetően. Nemcsak a műsorvezetőn éreztem azt a határtalan lelkesedést, ami engem is elfog, valahányszor belekezdek egy új BBC sorozatba, hanem a beszélgetőtársakon is. 

Ezután felfedeztem, hogy podcast csatornájuk is van, úgyhogy azóta ebbe is fejest ugrottam, és az Attenborough-val kapcsolatos adásokon felül hallgattam még egy tök érdekes kutyás etológiai beszámolót is, illetve nemrégiben Szabi, a pék mesélt arról, hogy mitől lesz jó a kenyér, és hogyan tett szert egy 105 éves kovászra, amit azóta is nagy szeretettel gondoz. :) 

Bár magát a platformot egy picit takaréklángra tettem, ettől függetlenül minden nap felmegyek néhány perc erejéig, hogy minőségi tartalommal töltődjek fel - erre tudatosan ügyelek, amióta tartottam egy kiadósabb szelektálást. Egyébként tervezek még egy kört, mert itt is arra jutottam, hogy egyszerűen túltelítődtem. Nem feltétlenül kötnek le a hosszabb posztok és az egysíkú képek: kellenek az új impulzusok és azok az emberek, akiknek minden posztját élvezet olvasni, mert a tartalom és a minőség tökéletes egyensúlyban van. 

Nem tudnám pontosan megmondani, hogy mióta követem a munkásságát, de azt tudom, hogy ha a minimalista és átgondolt otthonszervezésről, környezettudatosságról szeretnék inspirálódni, akkor nála kell keresgélni. Neki is van egy szuper podcastje, a Kacatmentes otthon, amit szintén a kedvenceim között tartok számon, és valamiért véletlenül kifelejtettem a Témázós ajánlós bejegyzésemből, ettől függetlenül nagyon szeretem Andi kedves és bájos személyiségét, és azt a bensőségesnek tűnő/hallatszó légkört, amit tapasztalok egy-egy beszélgetés alkalmával. Ó, még valami: az e-könyvei mellett sem mehetek el szó nélkül, melyekben ugyanúgy a hulladékmentességre való törekvést, valamint a természetes alapanyagok felhasználását hangsúlyozza. 

Rengeteg a fővároshoz köthető oldalt találni manapság az Instán, de egyik sem tudja olyan jól átadni azt a hangulatot, ami Krisztián képeiből árad. Elkapott pillanatok, rejtett gyöngyszemek, szokatlan helyszínek: mind-mind egyedi köntösben tálalva. Elképesztően jó szeme van a srácnak, neki tényleg minden képét azonnal beszivecskézem, mert mindegyikben megvan az a plusz, amit keresek, és ami miatt még mindig jó érzés felmenni az oldalra, mert inspirál. 

Nagyon vártam már a tavaszt, a jó időt és a virágzó fákat, ami úgy érkezett el, mint a Magyar népmesékben A bíró okos lánya - hozott is ajándékot, meg nem is. Volt itt havazás, eső, napsütés, sőt olykor mindhárom együtt, vagyis teljes mértékben bebizonyosodott, hogy az április nem véletlenül érdemelte ki a "szeszélyes" jelzőt. Az időjárás kiszámíthatatlansága ellenére azért érezhetően ébredezik a természet, és a kopasz fák is lassacskán levelet bontanak - vagy épp virágot. :) 

A márciusi szülinapi kupacom után nem terveztem nagy vásárlást csapni, úgyhogy ebben a hónapban nem vándorolt hozzám semmi, viszont májusra ismét tervezek leadni egy névnapi rendelést. Az igazi persze az lenne, ha egy könyvesboltban nézelődhetnék, de remélhetőleg a nyáron már semmi sem akadályozza meg, és végre személyesen is beszippanthatom a friss könyvek illatát!

Maradva a komótos olvasásnál, csupán három könyvet olvastam ki, de őszintén szólva, most ez a tempó esik jól. Na meg azt is vallom, hogy nem szabad mindegyik olvasmánnyal rohanni: bizonyos esetekben igenis kell az a lassúság, amikor testestől-lelkestől átadhatjuk magunkat a történetnek. Így tettem többek között a Nyúl Péter mesekönyvvel is, amit még tavaly szereztem be magamnak. Elképesztően szép könyvről beszélünk: az illusztrációk részletessége és gazdagsága teljesen lenyűgözött; nem győztem betelni vele esténként, amikor újra belevesztem Beatrix Potter mesevilágába. Ha valaki szeretne virtuálisan is belelapozni, az ITT megteheti. Igaz, hogy az angol verziót mutatják be, ettől függetlenül kicsi az eltérés, és maga a koncepció szinte teljesen megegyezik. 

Veronica Henryt nem először említem meg a blogon: időről-időre visszatérek hozzá, hogy egy újabb angol romantikus regénnyel melegítsem fel a lelkem. Nem történt ez másképp a Második otthonunk esetében sem, ami ezúttal Dél-Angliában, Somerset környékén játszódik, és egy afféle modern Rómeó és Júlia köntösbe bújtatva meséli el két család történetét. Végül engedtem a kíváncsiságomnak, és felülírva a terveimet, Nádasdy Ádám novelláskötetével, A szakállas Neptunnal zártam az áprilist, ami meglehetősen vegyes érzéseket keltett bennem. Egyrészt nagyon tisztelem és becsülöm a professzor urat, hogy ilyen nyíltan és őszintén vall a meleg férfiak érzéseiről, másrészt meglepett az a vulgaritás, ami jóformán az egész kötetet átitatta. Én egyáltalán nem vagyok oda ezért az attitűdért, sőt, igazából nem is mindig világos számomra, hogy miért van rá szükség, de elfogadom. Egyébként nekem az Angolkeringő című novella tetszett a legjobban - legfőképp a sóvárgó, mindent elemésztő szerelem kifejezése miatt. 

Elég színes a kép, ennek ellenére továbbra is a sorozatok dominálnak - ahogy az már az előző hónapból kiderült. Húsvét vasárnap a francia kulinária iránti szenvedélynek hódoltam Julia & Julia tolmácsolásában, míg hétfőn Jean-Paul Belmondo és a fiatal Sophie Marceau prezentálásában élvezhettem a Kellemes húsvéti ünnepeket, ami egy bohókás francia vígjáték, bár számomra nem ütötte meg a Pierre Richard filmek színvonalát. Sorra kerítettük még a Netflix legújabb táncos filmjét, ami ráadásul német alkotás! Nyilván nincs új a nap alatt, de nem tehetek róla, én rajongok a balettos filmekért, úgyhogy engem a témával kilóra megvettek. :) 

Két Attenborough bácsi narrálta sorozatot is láttunk: először a Kew Gardens-ben forgatott, növényekről szóló miniszériát, utána a frissen bemutatott Life in Colour-t - utóbbi minden várakozásomat felülmúlta! Amióta láttam az előzetesét, vágtam a centit, és már a bemutató estéjén a kamerával együtt kalandoztunk a csodálatos, szívet melengető felvételek közepette. Nem is tudom igazán szavakba önteni, hogy mennyire élveztem és imádtam - borzasztóan kevés volt ez a három epizód! Mégis, annyi új információval gazdagodtam, és annyit tanultam, hogy ez határozottan kárpótolt a részek rövidsége miatt. David jósága, az állatok iránti szeretete és rajongása mindig feltölt és lelkesít - remélem, még van benne elég erő és kitartás, hogy folytassa ezt az elképesztően fontos missziót! ♡ 

Egy váratlan meglepetést köszönthettem egy ugyancsak Netflix-készítette sorozatnak, a Zero Chillnek, ami egy ikerpár "jeges" kalandjairól szól: a fiú hokizik, a lány műkorcsolyázik. Fiatalos lendületű, vidám, ifjúsági - hogy csak a legfőbb címszavakat említsem. Viszonylag rövid, alig félórásak az epizódok, úgyhogy hamar ki lehet pörgetni, de egyébként is eléggé eteti magát. És habár eleinte kicsit ódzkodtam tőle, nagyon izgalmasnak találtam mindkét sport bemutatását - engem nyilván a műkorcsolya érdekelt jobban, de a hokis részek sem untattak. Hasonlóan pozitív csalódás volt a Tutanhamon uralkodását bemutató trilógia, Az ifjú fáraó, ami egyértelműen Ben Kingsley jutalomjátéka. Az ő alakítása messze kiragyogott, ugyanakkor a fiatal színészeknek sem kell szégyenkeznie: a Tutanhamont játszó Avan Jogia szintén remek alakítást nyújtott. 

▿▾▿

A tavalyihoz hasonlóan, a húsvétot ugyancsak kettesben töltöttük, amit megelőzött egy egész napos sütés-főzés, de a végeredményért maximálisan megérte! Az idén bővítettük a repertoárt a tavaly karácsonykor olyan jól sikerült Jansson megkísértésével -  ugyan mi szardella helyett szardíniát teszünk bele, az íze ugyanolyan finom. Ezen felül sütöttem áfonyás mini kuglófot és répatorta muffint, illetve kalácsot is, a hidegtál pedig a kedvenc salátáinkból, füstölt lazacból, friss zöldségekből és főtt tojásból állt. A tálalás során felavattam az új, H&M-ből rendelt virágos-madárkás tányéromat - tökéletesen passzolt a terítékhez és a pasztell színű sütikhez. :)

A hétköznapok békés csordogálása mellett nemrég egy réges-régi vágyam is teljesült: végre láthattam a rózsaszínben pompázó fasort a stockholmi parkban, a Kungsträdgården! Már messziről látszik a hatalmas, egybefüggő lombfelhő, ami ilyenkor, tavasszal, csaknem teljesen megváltoztatja a város arculatát. Az ottjártunkkor az időjárás nem volt annyira barátságos, konkrétan még a hó is esett, ezt leszámítva minden ott töltött perc igazi ajándék volt. Ezután Vaxholmba is elautóztunk, de ott már tényleg nagyon hűvös szél fújt, úgyhogy szinte kockára fagyva ültünk vissza a kocsiba. Bízom benne, hogy ezek a nagy kilengések lassacskán tényleg elmúlnak, és májusban inkább a simogató napsugarakat élvezhetjük majd! :)

Szeretek utazni, és - nyilván - szeretek olvasni is. Ha pedig ez a két dolog találkozik egymással, abból csakis valami jó sülhet ki, ugye? Szerintem is! Bizonyos könyvek esetében annyira elfog a vágy, hogy az adott helyre utazzak, és magam is felfedezzem, hogy szinte azonnal fognám a bőröndömet, és ülnék is fel az első repülőre. Sokáig ezt a konstans mehetnéket éreztem, amikor Svédországról olvastam, mert folyton a saját emlékeimet éltem át újra és újra, amihez annyi érzés fűzött. Valahányszor egy olyan hely bukkant fel a sorok között, ahol én is megfordultam már, egy megmagyarázhatatlan melegség járta át a szívem minden zegét-zugát, és filmkockánként pergett le előttem minden, amit átéltem. Szóval számomra elég erős a kettő közötti kapocs, így nem egy olyan élményem akad, ami egy adott könyvhöz és szerzőhöz kapcsolódik - vagy épp filmhez. :) 

Utólag visszatekintve is bátran kijelenthetem, hogy csodálatos gyerekkorom volt, ami nem szűkölködött utazásokban sem, hála az Apukámnak, aki rendszeresen járt ki Németországba zenélni nyaranta. A 2000-es években, nyolc éves koromban, ráadásul Dániába is ellátogattunk egy hétvége erejéig, mivel Anyukám egyik legrégebbi barátnője egy dán fuvolistához ment férjhez. Mesébe illő környezet fogadott minket: a tengerpart néhány perc sétára volt, és emlékszem, minden reggel a sós víz illatára ébredtem, na meg a folyamatosan köröző sirályok hangjára. :) És ha mindez nem lett volna elég, a házigazdáink szuper programokat is szerveztek nekünk, melyek közül az egyik legkiemelkedőbb élmény kétségtelenül Odense volt, egy dán kisváros, ahol a legkedvesebb meseíróm, Hans Christian Andersen is született. Egy picurka, egyszintes házikóról beszélünk, mégis megbűvölten lépkedtem a régi deszkákon, tudván, hogy egyszer régen ő is ezen falak között töltötte a napjait. Innen a mai napig kincsként őrzök egy gyönyörű illusztrációt A rút kiskacsából, ami már nem egy költözést élt meg, de mindig kiemelt helyet kapott a szobánkban. 

A fővárosban kihagyhatatlan úticél a Kis hableány szobor, amit felnőttként aztán később újra felkerestem, és változatlanul könnyeket csalt a szemembe a szomorkás, édesbús története, illetve a Tivolitól nem messze maga Andersen is kapott egy tekintélyes méretű emlékművet, amiről a turisták hajlamosak megfeledkezni, holott el sem lehet téveszteni. Ezen felül mi anno egy érdekes kiállítást is megnéztünk, ami Koppenhága belvárosában található. Nem állítom, hogy kötelező, de ha valaki olyan nagy rajongó, mint én, az egészen biztosan értékelni fogja. :) 

Tipikusan meglátni és megszeretni pillanat volt: Camilla első könyvétől fogva odavoltam a svéd halászvároska hangulatáért. És amikor kiderült számomra, hogy ez egy létező hely, nem pedig puszta kitaláció, pláne belelkesültem! Elhatároztam, hogy egyszer személyesen is meglátogatom, ha lehetőségem nyílik rá. 2015-ben kezdtem el a sorozatot, és öt évvel később, azaz 2020 nyarán teljesült a vágyam: elutaztunk Fjällbackába! 

Eufórikus öröm járta át minden porcikámat, ahogy közeledtünk a város felé, szó szerint tűkön ültem az izgatottság miatt. Ez a része az országnak egészen különleges a hatalmas sziklák és a fehérre festett házikók miatt: jóformán egész Bohuslän ilyen és ehhez hasonló halászvárosokból áll. Legelőször a templom bukkant fel teljes valójában, amiről nem egyszer olvastam, de ami igazán feltette az i-re a pontot, az a kilátó tetejéről nyíló panoráma - itt egy jó időre belevesztem a táj szépségébe és partot nyaldosó tenger látványába. Az írónő különben nem kapott semmilyen szobrot vagy ilyesmit, ellenben Ingrid Bergman igen, sőt, róla nevezték el a sétányt, ami a part mellett fut végig. Fantasztikusan szép hely - nem csoda, hogy Camilla is szerette volna megörökíteni a regényeiben. 

Ez sem mostanában történt, ettől függetlenül a holland telelésünk egyik csúcspontjának tekintem. Nagy rajongója vagyok a holland festő munkásságának, épp ezért lelkesedtem úgy Tracy Chevalier legismertebb művéért, a Leány gyöngyfülbevalóval c. kötetért. Az adaptációért nemkülönben - szerintem tökéletesen kiegészíti az olvasottakat, ráadásul a festmény-szerű megjelenítés, a kosztümök és Alexandre Desplat zenéje olyan csodás keretet szolgáltatnak a történetnek, hogy csak rajongani lehet érte. 

A csatornákkal szabdalt, macskaköves utcákon sétálva én is úgy éreztem, hogy egy kicsit részesévé válok ennek a világnak, és pontosan magam elé tudtam képzelni, hogyan is zajlott akkoriban az élet. Persze ebben nagy segítségemre volt a film, ugyanis a jólismert képkockák miatt nem volt annyira ismeretlen a környezet, de mégiscsak más, amikor az ember maga fedezi fel egy város minden szegletét, mint amikor egy berendezett díszletet lát. A mai napig boldog mosollyal idézem fel ezt a kirándulást, örök emlék marad! 

Egy ekkora metropolisz önmagában is rengeteg felfedeznivalót kínál, viszont ha ehhez hozzávesszük korunk egyik leghíresebb ifjúsági regényét, az egész hatványozódik. A filmből kiindulva már előzetesen lenyomoztam néhány helyszínt, így az összeállítás során azokat is beépítettük az útitervbe. Az első kérdés nélkül felkerült, egész pontosan a ZSL Zoo-ról van szó, ahol Harry rájött, hogy ért a kígyók nyelvén. Amikor megpillantottam a Hüllőház bejáratát, egyből beugrott az egész jelenet, amit az ottjártunk után természetesen újra is kellett nézni. :) 

A másik a Borough Market volt, ami elméletileg a Foltozott Üst színhelyéül szolgált, de valahogy nem akaródzott annyira az elképzelés - a filmben minden egy picit másképp festett. Ráadásul mire odaértünk, már csaknem minden stand bezárt, úgyhogy a vásári forgatagról is eléggé lemaradtunk. Sebaj, ez sem szegte a kedvünket, hiszen hátra volt még a kilenc és háromnegyedik vágány, azaz a falban eltűnő poggyászkocsi! Ez a kis kuli tulajdonképpen a King's Cross pályaudvar leglátogatottabb pontja: még fotót is készíttethetünk a házunkhoz illő sálban. Na, én erről lemondtam, és nem csak azért, mert egy kisebb tömeg várakozott a sorban... Engem a shop egy picit jobban érdekelt. :) 

Ez egy picit kakukktojás, mivel egy könyvesboltról van szó, de ebből a listából egyszerűen nem lehetett kihagyni! Nem tudnám pontosan felidézni, melyik könyvben olvastam róla, de abban egészen biztos voltam, hogy muszáj lesz egyszer meglátogatnom, ha Párizsban járok. Kezdjük ott, hogy a Notre Dame székesegyháztól nem messze, a Szajna partjától egy kőhajintásnyira bújik meg, egyszóval tökéletes környéken. Hát még amikor az ember belép az ajtón! Több száz példánytól roskadozó, faltól falig tartó könyvespolcok ameddig a szem ellát, az emeleten pedig egy alvó cicus fogad, a bolt élő-lélegző kis lakója. Órákig el lehet nézelődni, és ha nagy nehezen sikerül kiválasztani azt, amit igazán szeretnénk, külön pecsétet is lehet kérni bele. Én az Anna és a francia csók angol eredetijével távoztam, hatalmas vigyorral az arcomon. :)

Sokan túlságosan nagy elvárásokat támasztanak a francia város felé, és emiatt könnyen csalódás érheti őket, de én, aki éveken át epekedtem azután, hogy végre magam is ott bóklásszak, ahol annyi művész megfordult már, mégsem éltem át ugyanezt. Számomra óriási boldogság volt az interneten látott utcákon végigsétálni, felfedezni azt a Párizst, amiről a nagyszüleim annyit meséltek nekem. Na meg az sem mindegy, hogy mit helyezünk előtérbe, elvégre ahogy London esetében, úgy Párizsnál is abszolút fennáll a telítődés érzete. Én kifejezetten a művészi vonalra helyeztem a hangsúlyt, amit szerencsére a párom is maximálisan támogatott. A könyvesbolt mellett kiemelt szerepet kapott még a Musée d'Orsay, illetve a Cluny Múzeum, ahol a szintén Tracy Chevalier írta A hölgy és az egyszarvúban felbukkanó szőttes, a Dame à la licorne is megtekinthető. Na, ha van valami, amit az Eiffel torony megmászása helyett ajánlok, akkor az ez! Elképesztő munkáról beszélünk, ami tele van szebbnél szebb motívumokkal, apró részletekkel. 

Avilda · Boglinc · Deszy · Dóri · Dreamworld · Kata · Nita · PuPilla