Mivel a júniusi bejegyzés óta már egész sok idő eltelt, úgy gondoltam, az augusztusihoz mindenképp csatlakoznék - akár így, utóvédként is. Kreatívkodni nem fogok, ezt már most előre leszögezem (úgy érzem, vannak nálam sokkal tehetségesebbek, szóval meghagyom nekik a lehetőséget), ellenben a véleményemet megosztom, néhány szépséges, illetve kevésbé szemet gyönyörködtető borítóval kiegészítve. 

Azt hiszem, ez egy rendkívül hálás téma, hiszen egy könyvmoly számára bizony fontos a külcsín. Már csak ha magamból indulok ki, egyértelmű, hogy a kinézet igenis hatással van rám. Nyilván nem ez az elsődleges szempont, de semmiképp sem elhanyagolható, ha a fülszöveg egyúttal egy ízléses borítóval párosul. Szerintem aránylag szerencsés helyzetben vagyunk, mert a kiadók egyre jobban törekednek arra, hogy a megnyerőnek tűnő könyv egy csinos köntöst kaphasson, továbbá a sorozatok egységesítése is folyamatban van. Elég a Jaffa Kiadó Szabó Magda életmű sorozatára gondolni - hogy a szépirodalom területéről hozzak példát, ugyanakkor a nemrégiben belengetett Éhezők Viadala trilógia is hasonlóan szép, letisztult kiadásban fog újra napvilágot látni. 

Előfordulhatnak olyan esetek is, amikor az új rész nem illeszkedik tökéletesen a már meglévő kötetek közé, és a magamfajta, tökéletességre törekedők szemrángással egybekötött újrarendezést eszközölnek, hogy kiküszöböljék valahogyan a hibát. Itt a Cormoran Strike sorozat negyedik részét, a Halálos fehéret említeném, ami valamilyen bagatell okból kifolyólag (az írónő maga ragaszkodott hozzá) még csak véletlenül sem passzol az eddig kiadott féltéglák közé. Az is szomorú, ha a kiadó kénytelen kaszálni egy szériát, csak azért, mert nem úgy fogynak a példányok, ahogy azt előre megjósolták. Ilyenkor még esély sincs arra, hogy valahogyan hassunk rájuk, mivel a pénz és az eladási ráták számítanak csupán - de ez már egy másik téma... 

#1 Anna Gavalda életmű 

(Magvető Kiadó)

Úgy láttam, senki sem említette, pedig engem kicsit érzékenyen érintett, amikor tudomásomra jutott, hogy a korábbi kötetek gyönyörű, egységes kinézetben pompáznak. Köztük a kedvencem, az Együtt lehetnénk, amit még egy sikeres egyetemi vizsga után találtam meg a Westendben lévő könyvesboltban. Ez utóbbi különben elég sok ráncfelvarráson esett át, még filmes borítóval is megjelent (ez van meg nekem is), de egyértelműen a mostani, legutóbbi a legszebb. Talán egyszer ráveszem magam, hogy lecseréljem, viszont egyelőre jól megvagyok ezzel, plusz a másik kettő Gavalda példányomhoz is jobban illik. 

#2 Nicolas Barreau kötetek

(Park Kiadó)

Míg Gavaldánál nem feltétlenül Párizs jelenléte dominál, Nicolas Barreau-nál ez tagadhatatlanul növeli az élvezeti faktort. Nem is meglepő, hogy a Park Kiadó ragaszkodott az eredeti borítókhoz, így érthető, ha azt írom, a pasztell színű kötetekre egyszerűen jólesik ránézni, annyira szépek egymás mellett. Nem tagadom, nagy rajongója is vagyok a szerzőnek, ugyanakkor hazudnék, ha azt mondanám, nem a borító miatt kaptam le anno a könyvtári polcról. Igenis megragadott a piros szín intenzív jelenléte, illetve az őszi színekben pompázó Eiffel-torony ugyancsak nagy hatással volt rám. Az Öreg Hölgy különben majdhogynem visszatérő eleme a borítóknak - egy kivételével az összesen szerepel. :) 

#3 Gerald Durrell életmű 

(Európa Kiadó)

Bár Durrell bácsitól nem olvastam el minden megjelent művet, nekem nem volt problémám a korábbi, kedves illusztrációkkal teli kiadásokkal. Igaz, egyes esetekben kicsit elgurult a tervező gyógyszere, - lásd itt és itt - de alapvetően rendben vannak. Ennek ellenére néhányat újraterveztek, és az Európa új köntösben adta ki őket. Határozottan az a véleményem, hogy ez a vonal teljes mértékben passzol az író stílusához, és jót tett a köteteknek egy kis csinosítás. Remélem, folytatják majd, mert szívesen beszerezném a polcomra is, és mivel a kiadó elég igényes a munkájára, biztosak lehetünk abban, hogy minőségi a végeredmény.

#4 Újra kiadott klasszikusok

(Libri Kiadó, Európa Kiadó)

Már néhány éve hagyománynak számít, hogy a Libri karácsony közeledtével egy nagylelkű felajánlás keretében valamilyen különlegességgel lepi meg az olvasóit. A tavalyi évben pl. egy Andersen kötetet lehetett vásárolni, ami elképesztően szépre sikerült, azonfelül még egy jó ügyet is támogattam vele. Ennek analógiájára korábban kiadásra került A boldog herceg, valamint a Karácsonyi ének, úgyhogy kíváncsian várom, az idén mivel fognak előrukkolni. Mindenesetre tervezem, hogy a másik kettőt is beszerzem majd ilyen formában, mert nagyon tetszenek. A klasszikusok esetében ráadásul nagyobb késztetést érzek arra, hogy valamilyen ünnepi, díszesebb kiadásban tündökölhessenek a polcom díszeiként. 

Azonban a már korábban emlegetett Európa is hajlamos leporolni a régebbi történeteket, így nemrégiben Victor Hugo klasszikusa, A párizsi Notre-Dame, illetve Robert Merle Szigete került újra a boltok polcaira. Szerintem ez egy üdvözlendő kezdeményezés, mivelhogy a kiadó arra apellál, hátha így nagyobb eséllyel veszik kezükbe a fiatalok, vagy bárki más, aki eddig ódzkodott tőlük. Mindenesetre az irány szuper, a borítók is jobban tükrözik a könyvek szellemiségét. 

#5 Penguin English Library
(Penguin Books)

Amikor először jártam külföldön könyvesboltban, rögtön kiszúrtam a Penguin kiadó köteteit, melyek káprázatos színekben pompáztak. Nem kell feltétlenül valaminek nagy feneket keríteni, és ezek a borítók éppen ezt támasztják alá, hogy a kevesebb olykor több. Letisztult, minimalista stílusuk miatt bármelyik enteriőrben megállják a helyüket, továbbá tényleg az igazán jelentőségteljes, mérföldkőnek számító műveket válogatták be. Nekem a Christmas Carol van meg egyelőre, de kacérkodom a gondolattal, hogy idővel tovább bővítsem a sort. :)

#5 + 1 Aminek nem lett volna szabad megjelennie... 

(Ulpius-Ház és társai)

Sajnos az Ulpius Ház nem a jó ízléséről volt híres (kivéve a Jane Austen könyveket, mert azok viszont elképesztőek!), amit a felettébb borzasztó kinézetű papírtömegek is bizonyítanak. Már említettem, hogy az erotikus irodalom közel sem a szívem csücske, úgyhogy főleg ezekből mazsoláztam. Valamennyi visszataszító, ízléstelen és közönséges - csak hogy a legfinomabb jelzőkkel illessem. Bizonyára lehetne még mást is említeni, de a fent emlegetett példákhoz képest valósággal tátong a szakadék a kettő között...

• A többiek véleményét is érdemes elolvasni: Dóri, Anett, Czenema, PuPi •

(Képek forrása: Pinterest // moly.hu)

Ha csupán egyetlen szóval kellene jellemeznem a júliust, akkor azt mondanám: várakozáson felüli. Úgy gondolom, ez nagyjából magában is foglalja mindazt, ami miatt ilyen kiemelkedőre sikerült - már ami a megélt élményeket, kalandokat és az otthoni időtöltést is jellemzi. Minden kétséget kizáróan az év abszolút csúcspontja, nehezen lehet majd überelni. 

Könyvek és olvasás 

A könyvszekereket minden antikvár rajongó élvezettel keresi fel, mert igazi ritkaságokra lehet bukkanni - mindössze pár száz forintért. Eddig a Dzsungel könyvével, és a Nyakigláb apóval bővült a könyvespolcom, de ezúttal egy valódi kincs rejtőzött a Ráday utcai kínálatban, méghozzá a Varázskalap Múminvölgyben. Mivel a Napkút Kiadó által kiadott köteteket mind összegyűjtöttem, úgy véltem, már nem érhet nagy meglepetés. Ám ekkor véletlenül kiszúrtam ezt a tökéletes állapotú példányt - amit nem mellesleg közel tízszeres áron, 4.000 forintért (!) vesztegetnek még a molyon is!  A különlegessége ugyanis abban rejlik, hogy könyvesboltban már egyáltalán nem kapható, és ha jól tudom, az egyetlen svéd eredetiből készült fordítás - leszámítva a frissen kiadott Jön az üstököst. Több sem kellett, gyorsan magamhoz is szorítottam, és ott örömködtem magamban, hogy ez az utóbbi idők egyik legjobb fogása volt. :) Ezen felül naponta néztem fel a Kolibri Kiadó oldalára, miszerint megjelent-e már a kedvenc budapesti útikalauzom folytatása, a Várnegyed titkai, de sajnos mire ténylegesen kijött, nem volt lehetőségem beszerezni. De gond egy szál se: augusztusban sem maradok könyves zsákmány nélkül! :) 

Kihasználva az otthon eltöltött időt, újabb könyvtári zsákmányokkal csökkentettem a várólistám. Legelőször a már említett Jön az üstököst kerítettem sorra, amit majd egyszer, a későbbiekben, mindenképp szeretnék fizikai példányban is a magaménak tudni, mivel egy roppant igényes kiadásról beszélünk. A történet ugyebár a Mumin sorozat nyitánya, már ami a magyar köteteket illeti, és ebből kifolyólag a szereplők is itt mutatkoznak be először. Mivel számomra valamennyiük régi ismerős, túl sok újdonság nem ért, ám a történet jóval sötétebb és nyomasztóbb, mint az eddigiek. Ez nem meglepő, mivel Tove Jansson a világháború borzalmait az egyre növekvő, sötét felhőként a völgyre telepedő üstökössel próbálta illusztrálni - nyilván jóval fogyaszthatóbb, gyerekbarátabb verzióban közölve. Csakhogy a szerző még ebben a kilátástalan helyzetben is sokszor megcsillantja a humorát, a szereplők egy cseppet sem esnek kétségbe, és a végén valahogy minden jóra fordul. Számomra igazi meglepetés volt, és már alig várom, hogy összehasonlítsam a Vukovári Panna-féle fordítással! 

▿▿▿

Ezután egy VCS-re beválogatott Móricz Zsigmond mesekönyvvel, Az ezüstkirály sípjával folytattam, ami nem volt túlzottan nyerő választás. Kevés igazán jó történetet találtam benne, ráadásul akadt néhány, amit korábbról ismertem, de változatlanul azokat élveztem a legjobban. Meglepő fordulat, ám Lucy Strange második ifjúsági regénye, A világítótorony legendája sem nyerte el maradéktalanul a tetszésem. Hiába volt komolyabb a téma - ismét a világháború, egy másik szemszögből elmesélve, valahogy közel sem rántott be annyira, mint vártam volna. Részben a szereplőknek, részben a kissé lassan csordogáló eseményeknek tudom be, viszont ennek ellenére nagyon vevő vagyok az írónő további köteteire, mert az írásmódja teljes mértékben meggyőzött! :) Antoine Laurain Piros notesze szintén hagyott némi kívánnivalót maga után - engem Az elnök kalapja picit jobban lekötött. Ebben több üresjárat is volt, és kicsit nehezen szoktam meg, hogy a párbeszédeket sem a hagyományos értelemben vetette papírra, hanem egy összefolyó, ámde fejezetekre tagolt szöveget kaptam. Ezt leszámítva a történet épp olyan könnyed és romantikus, mint amilyet a borító ígér, nem beszélve a szerző remek stílusáról! 

Végül a Hyggével zártam a hónapot, ami nem csak kívülről, de belül is tetszetős kiadvány. Olyan, mint egy inspiráló lakberendezési katalógus, mégis sok olyan ötletet meríthetünk belőle, amit simán beépíthetünk a saját életünkbe is. Az ezután elkezdett, de félbehagyott Jenna Ewans Welch kötet nagy csalódás. Amennyire rajongtam a Love & Gelato-ért, akkora arculcsapásként ért az ír kalandokról szóló YA regénye, aminél képtelen voltam dűlőre jutni az idegesítő, picsogó főhősnővel. Mindent összevetve ez így 5 könyvet jelent, ami nem is olyan rossz arány! :) 

Filmek és sorozatok 

Nem mondhatnám, hogy a filmezés terén igazán remekeltem: mindössze négy filmet néztem meg, abból is kettő újranézés. Viszont végre sorra kerítettem egy igazi veterán, évek óta a várólistán csücsülő kiválasztottamat, Az ifjú Viktória királynőt. Hogy őszinte legyek, a sorozat milliószor jobb (és nem, kicsit sem vagyok elfogult Rufus Sewell, valamint Jenna Coleman fantasztikus játékával), mivel ebbe a 100 percbe próbálták belezsúfolni mindazt, ami a sorozatban nagyjából egy teljes évadot fed le. Ugyanakkor ki kell emelnem a mesés kosztümöket, a fülbemászó zenét, és Emily Blunt nagyszerű munkáját, mert ezek nélkül alighanem csorbulna az élmény. 

A hónap másik nagy durranása minden kétséget kizáróan a Stranger Things harmadik évada volt, amit én is tűkön ülve vártam. Eleinte egy csomó szereplővel bajban voltam, kellett némi memóriafrissítés, de idővel minden helyrezökkent. A történetről annyit, hogy ezúttal nagyobb szerepet kapnak a hormonok, és a mindenki által ismert kicsit suta, ámde rendkívül bájos közeledési kísérletek - mindkét nem részéről. Kezdetben három szálon fut a cselekmény, melyek a végére szépen összeérnek, és egyetlen nagy évadzáróban egyesülnek. Ha lehet ilyet mondani, Steve-et még annál is jobban megszerettem, és az új szereplők is kicsit felfrissítették a gárdát. Maradtak ugyan bennem kérdések, és nyilván túl hamar ledaráltuk, hiába próbáltuk beosztani, de azt hiszem, elég jóra sikerült, és határozottan várom a negyedik évadot! 

Programok

Talán ezt a blokkot szeretem a legjobban megírni, mert ilyenkor összegzem magamban is, hogy mennyi minden történt az elmúlt egy hónap során. Az első két hétben még otthon voltam, amibe az estig tartó olvasáson kívül belefért egy váratlan Ikeázás, egy régóta várt jegeskávézás, illetve egy szuper, családi lődörgés Budapesten. :) 

Az Ikeában szert tettünk egy új gardróbszekrényre, ami jelenleg az én szobámban lakik, és többnyire sikeresen elnyeli az otthoni cuccaim nagyrészét. Erre azért is volt szükség, hogy Anyáék megkaphassák a mi régi szekrényünket, ami jóval nagyobb és tágasabb, mint az övék. Nyilván enni is kellett, úgyhogy maradva a kedvencemnél, az imádott zöldséges golyó mellett döntöttem. (Ami különben nálunk szinte mindig megtalálható a fagyasztóban. ;)) A pesti kiruccanásunk ugyancsak remekül sikerült: Anyát kísértük el a tesómmal kottavásárlásra, és közben a Ráday utcában bóklásztunk, ebédeltünk, valamint ott kaparintottam meg a hónap egyetlen könyves szerzeményét is. Betértünk még Gyuri bácsi teaboltjába, néztünk néhány új ruhát a tesómnak, és csak úgy élveztük a napot. :) Időközben az unokatesóm is visszatért Londonból a nyári szünet idejére, úgyhogy nyilván találkoznunk kellett, ráadásul meglepett a kedvenc cseresznyevirágos teánkkal, amit még a Sainsburyben fedeztünk fel tavaly. 

Svédországba visszatérve már lázasan készülődtem a norvég utunkra. Útra való elemózsiát sütöttem (rögtön háromfélét), rendbe szedtem a lakást, és a ruháinkkal is akadt némi tennivaló, ám végül mindennel időben elkészültünk. Az útról magáról nem írok sokat, mivel egy külön posztot szántam rá, de előre szólok: hosszú lesz! :) Július utolsó hétvégéje épp ezért rendkívül eseménytelenül telt, főleg pihentünk és sorozatot néztünk. Viszont mivel már augusztust írunk, így elárulhatom, hogy hamarosan elutazunk pár napra Nyíregyházára a párom szüleivel kiegészülve, illetve otthon is eltöltök egy hetet, mielőtt igazán nekiindulnánk az ősznek. 

(Képek forrása: Pinterest // saját) 

Nyilván az embernek csupa közhely jut az eszébe, ha Norvégiára gondol: a trollok, Edvard Grieg, Jo Nesbø, a vikingek hazája. Arra viszont álmomban sem gondoltam, hogy ez az ország ennyire sokszínű! Lenyűgözött a természet sokfélesége: a vadvirágos mezők, a fenyőerdők, a pici, megbúvó tavak, a hegyek, a fjordok, és a hegyből előtörő vízesések... Összesen több, mint 2400 kilométert tettünk meg. Eközben szinte minden nap más tájakat láttunk, és útközben is annyi élmény ért bennünket, hogy bátran kijelenthetem: életünk egyik legjobb nyaralása volt az idei! 

#1. nap - Megérkeztünk Norvégiába! 

Korán reggel indultunk útnak, valamikor 7 óra után. Én hihetetlenül izgatott voltam, és ilyenkor valahogy az alvás is jóval nehezebben megy, úgyhogy az ébresztőnk csörgése után valósággal kipattantam az ágyból. Már előző este elkészítettem minden útravalót, a piknik ebédet, és a bőrödünket is sikeresen bepakoltuk. Első megállónk Karlstad volt, egy helyes, virágokkal teli város félúton Oslo és Uppsala között. Viszonylag hűvös, felhős időben parkoltunk le, ám később úgy kisütött a nap, hogy még a kabátra sem volt szükség. A helyi színháztól indultunk, majd tettünk egy aránylag nagyobb kört, érintve a városi parkot, valamint a Selma Lagerlöf szobrot, ami valamilyen oknál fogva épp renoválás alatt állt, és csupán az üres talapzatot sikerült lefotózni. Innen egy néhány kilométerre lévő tóhoz igyekeztünk, ahol mesebeli környezetben piknikeztünk: vijjogtak a sirályok, lágyan fodrózodott a vízfelszín, miközben hűs szellő süvített a hátunk mögött. A kiadós ebédet már csak egy gyors kávézással szakítottuk meg, utána meg sem álltunk Osloig. 

Amikor átléptük a határt (ami hozzáteszem, nem volt valami nagy opusz - egy kapun haladtunk át, és máris más országban voltunk), érezhetően megváltozott a környezet körülöttünk. Mi eleve egy meglehetősen lapos vidéken lakunk, így nem meglepő módon megdobbant a szívem, amikor a háttérben felsejlettek azok a jellegzetes hegyek, és megjelentek az égig érő fenyőfák... Előre utánanéztem, hogy mit lenne érdemes megnézni, ezért rögtön a Vigeland Park felé vettük az irányt, majd onnan a botanikus kertbe zarándokoltunk tovább. Az előbbi egy norvég szobrászművész, Gustav Vigeland műveit mutatja be. A róla szóló múzeum is megtekinthető, mi azonban maradtunk csak a parknál - így is több, mint egy órát bóklásztunk és nézelődtünk. Klassz a kilátás a városra, továbbá a bejárattól nem messze egy csodás rózsapark is helyet kapott, úgyhogy mindenképp látogatásra érdemes helyszín. A botanikus kert a Természettudományi Múzeum alá tartozik, ám a belépés ingyenes. Külföldön imádok hasonló kertekben sétálni, megvizsgálni a pici táblákat, és gyönyörködni a virágrengetegben - itt sem történt másképp. Sajnos az idővel nem volt szerencsénk, szinte folyamatosan csepergett az eső, úgyhogy a hotelbe való becsekkolás után tartottunk egy kis pihenőt, mielőtt felfedeztük volna a belvárost.

Már vacsoraidő volt, amikor kiléptünk a hotel ajtaján, és rövid tanakodás után egy gyorsétteremre esett a választás. Ez volt különben az első és egyetlen alkalom, ugyanis Norvégiában annyira drágák a szolgáltatások, hogy a svéd áraknak durván a másfélszeresével kell számolni. A vacsorát követően elindultunk az Operaház irányába, ami nem is volt túlzottan távol, csupán néhány percre tőlünk. Ez egy hihetetlenül különleges épület, tiszta fehér márvány. Egészen fel lehet sétálni a tetejére, ahonnan csodás panoráma tárul a szemünk elé. Osloban ugyancsak nagy építkezések folytak az ottlétünk során, épp ezért a város nem a legszebb arcát mutatta, de így is el lehetett látni egészen a kikötőig, továbbá a hegy és a víz látványa jócskán javított az összképen. Innen elindultunk befelé, a kisebb utcákba, ahol megdöbbentően kevés ember járt. Ez nem volt éppenséggel hátrány, de alaposan meglepett mindkettőnket. Útba ejtettük még a dómot, illetve kívülről megnéztük a Nemzeti Múzeumot, és a Királyi Palotát is, viszont egyikünk sem volt túlzottan elájulva a norvég fővárostól. A többi hely tekintetében messze az egyik legjellegtelenebb, azonban kiindulópontnak  vitathatatlanul tökéletes. 

#2. nap - Heddal, a csodatemplom

A bőséges reggelink után (én konkrétan lazacot ettem minden nap, nem lehetett megunni!) rövidesen már a Kon-Tiki Múzeumban nézelődtünk. Hihetetlen látvány személyesen megcsodálni Thor Heyerdahl híres tutaját, aminek segítségével 5 társával egyetemben szelte át a Csendes-óceánt. Nem csak a Kon-Tiki, hanem a Ra II is ki van állítva, melyet más, izgalmas részletek, beszámolók és képek tesznek teljessé. Nagyjából egy óra elegendő hozzá, a parkolás viszont horror drága, dupla annyiba kerül, mint a belvárosban (!). A múzeum közvetlenül a partra néz, úgyhogy ki is sétáltunk a mólóra, hogy megnézzük a vizet, az időjárás azonban csak rosszabbodott. A környező szigetekre hatalmas ködfelhő borult, mialatt az eső egyre nagyobb cseppekben kezdett el esni.

Heddal volt a következő úticélunk, ahol az egyik leggyönyörűbb fatemplomot tekintettük meg. Nem csupán a kialakítása csodálatos, hanem a belseje is, ugyanis minden fából készült! Továbbá, ami szerintem elképesztő, a mai napig rendeltetésszerűen használják, rendszeresen misét tartanak benne. A legtöbb templom csupán műemlékként funkcionál, Heddal viszont kivétel. Ahogy a templom mögött épphogy kikandikáltak a fenyőfák, és az egészet betakarta egy óriási felhő, valami egészen varázslatos élmény. A jegyünk egyúttal egy mini skanzenbe való belépésre is feljogosított, ami a templomtól pár száz méterre lelhető fel. Egy nagyobb dombra kell felcaplatni, ahonnan megéri szétnézni, és persze a környező épületek is fantasztikusak belülről. Az egyikben különleges, kézzel készített falak díszítik a házat, míg a másikban faragott bútorok kaptak helyet. A karám mögött birkák bégetnek, és pipik rohangálnak - egészen meseszerű, mintha csak egy vidéki regény lapjairól szalajtották volna őket. 

Aznap este Geiloban aludtunk, ami ugyan egy síközpont, és egy hegy tetején található, a felé vezető út során láttunk először igazi sziklás, zúzmós részt, ami mindkettőnket elbűvölt. Eldugott, sötétbarna házak sorakoztak a kietlen vidéken, ahol a természet igazán megmutatta zabolátlan, rakoncátlan arcát.  Kisebb bánatomra egyszer sem jött szembe velünk rénszarvas, pedig titkon reménykedtem benne, de ez legyen a legkevesebb. :) Hasonló helyet később is láttunk, csakhogy ez az első igazán különleges emlék - minden szempontból. Miután megérkeztünk a hütténkhez, végre kiderült az ég is. Ennek örömére tettünk egy rövidebb sétát a környéken a csodálatos színek társaságában, amíg a nap le nem bukott a hegyek mögött. Annyira északon voltunk, hogy még éjszaka sem volt igazán sötét, szinte folyamatosan derengett valami fény. 

#3. nap - Első találkozás a vízeséssel 

Vøringsfossen a 83. legnagyobb vízesés Norvégiában. Számunkra viszont rendkívül maradandó emlék, hiszen vele találkoztunk legelőször. A vízesés mellett egy hotel is helyet kapott, és az egész roppant jól megközelíthető. A turistákra gondolva kilátópontokon lehet kinézni, a bevállalósabb kedvűek pedig még alulról is megtekinthetik, amennyiben vállalják a túrát. Nekünk elegendőnek bizonyult a fenti látkép, már csak azért is, mert mindössze fél órát terveztünk erre a programra. Innen Eidfjord felé vettük az irányt, ami nevéből fakadóan egy fjord - talán mondanom sem kell, gyönyörű! Nem sok időt töltöttünk el, épphogy megálltunk, hogy megmozgassuk elgémberedett tagjainkat, és gyönyörködjünk kicsit a városban. Két turistahajót is láttunk, melyek a hegyek mögötti útvonalon közlekednek - egészen biztos felejthetetlen. 

Kis kitérővel ugyan, de mindenképp szerettem volna ellátogatni Lofthus-be, amiről egy képet láttam az Instagramon. Nem bántam meg, hogy beépítettük a tervezetbe - lenyűgöző a panoráma! Itt is ebédeltünk aznap, a boltban vett elemózsiánkat fogyasztottuk el, majd indultunk tovább egy kisebb kilátóhoz, Steinstøberget-be. Ez utóbbi szintén a hegyekre néz, és nem is túlzottan nagy, ám megállónak, szusszanásnak szuper választás. Közvetlenül az autóút mellett rejtőzik, velünk együtt egy nagy turistabusz utasai is ott pihentek meg. Dacára annak, hogy nem volt betervezve, rábukkantunk egy igazi kis ékszerdobozra, Øystese-re. Takaros házak, körülöttünk hegyek, és egyedi szobrok láthatók a templom mögötti kertben. A mesés, fjordra néző látványról nem is beszélve! Bergen előtt már csak egyetlen megállónk volt, méghozzá még egy vízesés, a Steindalsfossen. Míg az első viszonylag távol, a hegyek között figyelhető meg, ez utóbbi a város szélén található, ami alighanem pluszban hozzájárul a wow-faktorhoz. Ilyen közel a lakónegyedhez nem igazán láttunk vízesést, épp ezért itt is jócskán akadtak még rajtunk kívül látogatók. Fel is lehet sétálni, hogy fentről is megtapasztaljuk a víz óriási erejét, ráadásul úgy van kiépítve az út, hogy közvetlenül a lezúdoló víztömeg mellett lehet elmenni. Nem lesz nagyon vizes az ember, sőt, inkább csak a permet csapja meg, de az élményt tagadhatatlanul növeli ez az aprócska bónusz. Este hét órára érkeztünk meg Bergenbe, és nyilván nem nagy meglepetés, ha elárulom: aznap sem kellett altató! :) 

#4. nap - Bergen madártávlatból 

Miután ismételten feltankoltam megcsappant lazac készleteimet, és bár az idő továbbra sem volt túlságosan szívderítő, elindultunk a belvárosba, hogy felfedezzük Norvégia egyik legszebb, legismertebb települését. Legnagyobb örömömre villamosra pattantunk, mivel a Bergen Passba ingyenes tömegközlekedés is benne foglaltatik, így nem kellett kocsiba ülni és drága parkolódíjat fizetni.  Esőprogramnak ugyancsak kiváló a helyi Akvárium, ami a sziget egyik végénél található, és ahol nem mellesleg indítottuk a napot. A belépést követően pont elcsíptük a fóka showt, amit lelkesen, csillogó szemmel néztem, miközben csodálattal adóztam az állatgondozóknak, akik  teljes odaadással és szeretettel foglalkoztak a fókákkal. A kinti részlegen még pingvinek és vidrák is helyet kaptak, akiket a szemerkélő eső sem zavart túlságosan. Odabent főleg a halakra koncentráltam, ahol nem csak Némóékat találtam meg, hanem egy olyan, egyedi kialakítású teremben is szétnézhettünk, ami a norvég halfajtákat mutatta be. Ez utóbbi rendkívül érdekes információkkal szolgált: kis térképeken mutatták be az egyes fajok lakóhelyét, képekkel illusztrálva a fontosabb adatokat. A terrárium részlegre ezúttal nem fordítottunk akkora figyelmet, egyedül a krokodilokat vizsgáltuk meg tüzetesebben, ám összességében azt kell mondjam: az egész hely nagyon kellemes felütésnek bizonyult. 

Elveszve az apró, pici utcákban, esernyővel a kezemben csodáltam a hófehérre festett házikókat, a virágokkal díszített ablakokat, melyekben gyönyörű, dús muskátlik omlottak le a párkányról. A macskaköves utcákban egy vörös cicára is rábukkantunk, akit azonban csupán távolról figyeltem, mivel egy táblácska hirdette, hogy veszélyes, harapós. Mire a kikötőhöz értünk, elállt az eső, a nap végére pedig elképesztően meleg lett az idő. Pechünkre kifogtunk egy háromnapos rendezvényt, minek következtében a tömeg hatványozódott, és meglehetősen nehézkessé tette a közlekedést a Bryggen részén, ám ez mit sem von le a hely szépségéből. A régi kereskedőnegyed faházai nem csak kívülről mutatósak, hanem a házak mögött is ezernyi titkot rejtenek. Apró művészeti sarkok, szuvenírboltok, és egy kikandikáló jávorszarvasfej bújik meg a háttérben, ahol megéri kicsit céltalanul bóklászni. Mivelhogy négy órakor az összes múzeum bezár, rohamtempóban a Bryggens Múzeumba igyekeztünk, ahol potom 15 percet töltöttünk, annyira picike, majd a Rosencrantz torony szűk, nyomasztó folyosóin lépcsőztunk, végül a Håkonshallennel, azaz a királyi teremmel zártuk a kirándulást. Ez utóbbi teljes mértékben kiemelkedő és különleges: egészen magával ragadó a hely középkori szelleme.

A nap lezárásaként felültünk a felvonóra, mely felröpített a Fløyen tetejére, a kilátóhoz, amit az útikönyvek is bőszen ajánlanak. Nem véletlenül, mivel a városra teljes körpanoráma nyílik, ráadásul a hegyen túrázni, kecskét simogatni és kávézni is lehet. Sajnos a felérkezésünkkor éppen szembe sütött a nap, úgyhogy játszani kellett egy picit a fényekkel, mégis elképesztő felülről, madártávlatból látni egész Bergent. Ott fogyasztottuk el a kései ebédvacsoránkat is, majd kényelmes sétával visszaértünk a villamoshoz, ahonnan röpke 40 perccel később már a hotelszobában készültünk nyugovóra térni.

#5. nap - A legszebb útvonal, amit valaha láttam 

Túlzás nélkül állíthatom, hogy az ötödik nap az egyik kedvencem mind közül. A híres norvég zeneszerző, Edvard Grieg házánál kezdtünk, Troldhaugenben, ami egy festői környezetben, a tó partján bújik meg. A szerzőt itt is helyezték örök nyugalomra, a sírja viszont aránylag nehezen található meg, csupán egy óriási sziklafal jelzi a lehetséges helyét. Az életrajzát bemutató kiállítás után már a házában szemlélődtem, ahol elvesztem a rengeteg kisplasztika, mellszobor, és festmény között. Kissé piperkőc úriember benyomását keltette számunkra, de a zenéje cáfolhatatlanul a lelke mélyéről mesél. Még a picike kuckójába is beleshettünk, ami közvetlenül a tó partján fekszik, csodálatos kilátással a vízre. Állítása szerint teljes nyugalomban és csöndben tudott komponálni, és látva a lakóhelyét, ez úgy érzem, maradéktalanul teljesült. A zenés felütés után ismét tempomnézőbe mentünk, ezúttal Fantoftba, mely Bergen egyik külvárosi része. Az erdő közepén magasodik maga az épület, melyet a Bergen Passnak köszönhetően ingyen nézhettünk meg. Nem volt annyira átütő élmény, mint Heddal, a környezet viszont mesébe illő. Bergeni kirándulásunkat a Gamle Bergennel, azaz a skanzennel fejeztük be, ahol a rekkenő hőségben sétáltunk végig az aprócska "falun". Mindenféle mesteremberek házait néztük meg belülről, továbbá egy régi iskolába is beleshettünk. 

Délután már elviselhetetlen meleg tombolt, amikor a Skjervefossen-hez, vagyis a harmadik vízesésünkhöz érkeztünk. A leírás szerint egy viszonylag kemény, erőt próbáló útvonal vezet le a zuhatag aljához, amit nem mertem bevállalni, mivel hatalmas sziklákon kellett volna átverekednem magam. Szerencsére odalent, a szerpentinút végénél szintén volt egy picike parkoló, ahol megállhattunk, és megcsodálhattuk ezt a szépséget. Hosszúkás padok is sorakoztak a gyalogút mellett, mely a vízeséshez vezetett, úgyhogy itt ettük meg az aznapi ebédet, miközben a hátunk mögött folyamatosan zúdult le a hatalmas víztömeg - egyértelműen ez volt az egyik legkülönlegesebb ebédhelyszínünk. Miután kipihentük magunkat, Flåmba autóztunk tovább, ami voltaképpen kiindulópontja a nagy hajós túráknak. A helyből sajnos nem sokat láttunk, elképesztően nagy volt a hajóforgalom, így nem sokkal később már a Stegasteinhez vezető útra kapaszkodtunk fel. Ennél meredekebb szakasz nemigen akadt az egész út során - annyira szűk volt, hogy egyszer több métert kellett hátra tolatni, hogy elférjen a velünk szemben közlekedő kocsikonvoj. Enyhén szólva a frász kerülgetett, miközben visszapillantottam, egyenesen le, a mélységbe. Azonban mire felértünk, az összes félelmem elpárolgott. Az egyedülálló kialakítású kilátópontról az egyik legszebb vidék mutatkozott be: az Aurlandsfjord. Miközben az óriási hajók által húzott csíkot figyeltem a víz felszínén, körös-körül fenyőerdők és meredek hegygerincek vettek körül bennünket. Leírhatatlan, amikor ezt a csodát látja az ember, tényleg maradandó nyomot hagy. 

Hogy fokozzuk az élményt, tudtunkon kívül egy lélegzetelállító úton autóztunk tovább, az Aurlandsfjelleten. Már amikor megjelentek a bárányok, kolomppal a nyakukban, felsikkantottam az örömtől, később a táj még kivételesebb szépségben tündökölt. Hiába csak sziklás és zúzmós, kopár vidék fogott körbe, ameddig a szem ellátott, itt-ott kisebb-nagyobb vízesések törtek elő, tavak, apró csermelyek bukkantak fel, és bárányok meneteltek az út szélén. Az egyik csapatot sosem fogom elfelejteni: teljesen váratlanul bukkantak fel, miközben én a tájat fotóztam, majd a vezetőjük (ez tisztán érzékelhető volt), felém irányította a lépteit, és lassacskán eltűnt a méretes kövek között két másik társával együtt. A barátom ez idő alatt keresztül verekedte magát a sziklák között, hogy hozzon egy darab jeget, hogy lássam, itt még igazán megmaradt a hó! Varázslatos volt az egész, mintha nem is ugyanabban az országban lettünk volna, hanem valahol másutt... Az esti szállásunkat Laerdal-ban foglaltuk le, egy fjord mellett, amire ébredni reggel: hát, maga a mámor. 

#6. nap - Úton hazafelé 

Az utolsó előtti nap már nem ért minket annyi inger, és látnivaló is jóval kevesebb akadt. Borgundot terveztük be, ahol szintén, a hegyek között megbújva, látogatható egy gyönyörűséges fatemplom. Heddal számomra abszolút lekörözhetetlen, de ha választani kell, Borgund a második a sorban. :) A faoltár csodaszép, azonban ez egy aránylag picike hely, hiába tűnik tágasnak a képek alapján. Egyszer megálltunk még egy vízesésnél, ahová besétáltunk az erdőn keresztül, de ezt leszámítva nem történt más érdekesség. A hegyvidék helyét lassacskán átvette a síkság, így mire Hamarba értünk, a tavak váltak a táj főszereplőivé. 

#7. nap - Újra Svédországban 

Útunk záróakkordjaként a tervezett Mårbacka (Selma Lagerlöf szülőhelye) helyett a Norvég Erdészeti Múzeumot kerítettük sorra, ami meglepően nagy és sok látnivalóval bíró hely. Alapvetően több vadászattal, halászattal, valamint erdészettel kapcsolatos kiállítás mellett egy kisebb akvárium is megtekinthető, illetve ezen felül a szomszédos szigeten faházakat is bejárhatunk egyetlen karszalag megvásárlásával. Mi csupán a múzeumban néztünk szét, ez is bőven elegendő volt, ráadásul tudtuk, hogy még hosszú út áll előttünk az utolsó hotelig. 

A kánikula változatlanul megmaradt, sőt, egyre csak fokozódott. A svéd határ átlépését követően még itt-ott fellelhetők voltak a hegyek, hiszen Dalarna, a térség, ahol jártunk, viszonylag közel van a norvég határhoz. Moraba érkezve már csak arra maradt időnk, hogy kisétáljunk a hotel teraszára, ahonnan ráláthattunk a hatalmas Siljan tóra, és még utoljára kigyönyörködhettük magunkat a naplementében.

#8. nap - A Dala lovak nyomában 

Az utóbbi két nap viszonylagos eseménytelensége után egészen sokszínűre sikeredett a nyaralás legutolsó része. A svéd reggeli kissé eltért a norvégtól, ám érezve az ismerős ízeket, ez egy cseppet sem töltött el szomorúsággal. :) Gyors összepakolás, kicsekkolás, és már úton is voltunk Nusnäsbe, a Dala lovak hazájába. Ha valaki netán nem tudná, ezek a fából faragott, kézzel készített dísztárgyak az egyik legkelendőbb svéd szuvenírek közé tartoznak. Zömében ebben a régióban készülnek, méghozzá két nagyobb, nevesebb műhely falai között. Ezekbe be is lehet nézni, és persze a szuvenírboltban méregdrágán vásárolni is lehet. Amikor beléptem a műhelybe, egy bácsi éppen akkor faragott ki egy lovat, továbbá a boltban egy lány apró, ügyes mozdulatokkal festette rá a jellegzetes díszeket az egyik pirosra színezett lóra. Teljesen magával ragadott ez a folyamat: percekig csak néztem, ahogy finoman, szín szerint váltogatva az ecseteket, újabb és újabb mintákkal bővítette a lovacska hátát. Tartva a tervezett ütemtervet, egy órával később a Dalarna Museumban nézelődtünk Falun városában. 

A múzeum, mint sok másik Svédországban, ingyenes, és meglehetősen részletes képet ad a térségről. Megdöbbentően sok svéd művésznek adott otthont, többek között Selma Lagerlöf  ugyancsak Falun élt, sőt, még a könyvtárszobáját is megnézhettük! Falun különben egy rendkívül kedves, bájos település. A főtéren egy szép templom magasodik, a belvárost pedig egy kisebb folyó szeli át. Innen nem messze, Sundbornban élt és alkotott a neves festő, Carl Larsson is. Bár viszonylag borsos az ára, ennek ellenére nagyon-nagyon ajánlom a háza megtekintését, ugyanis egy igazi művészkuckó bontakozik ki előttünk! Annyi okos, frappáns megoldás és egyedi kivitelezés jellemzi a bútorokat, hogy az IKEA évről évre ellátogat, hogy inspirálódjon. :) Belül sajnos nem lehet fotózni, valószínűleg így őrzik a hely egyediségét, ám a házvezetés során számtalan rejtett érdekességről meséltek nekünk, ami egy szimpla nézelődésnél nem feltétlenül szúrna szemet. Tényleg egyedülálló helyszín, szívből ajánlom mindenkinek! :) 

Kora estére gördültünk be a ház elé, és amikor felhurcolkodtunk, lezuhanyoztunk és ágyba bújtunk, csak az motoszkált a fejemben: bármikor szívesen visszamennék, és folytatnám ezt az utat! Mindkettőnknek hihetetlen élményt nyújtott, messze többet, mint amit reméltünk vagy sejtettünk. Sosem felejtjük el. 

Emlékek, amiket magammal hoztam... 

♡ az osloi operaház és a kilátás a tetejéről

♡ látni Thor Heyerdahl híres tutaját

♡ a heddali fatemplom 

♡ a ködbe burkolózott hegyek látványa

♡ a csodás, színes vadvirágok Geiloban

♡ a kőépítmények a tó körül, a hegy tetején

♡ valamennyi vízesés 

♡ a lofthusi ebéd

♡ a különleges, helyi halak az akváriumban + Némó! :) 

♡ a Bryggens 

♡ körpanoráma a Fløyen tetejéről 

♡ a Håkonshallen 

♡ piknik a Skjervefossennél 

♡ a Stegastein kilátó a fjordokra 

♡ a báránycsapat a hegy tetején

♡ Aurlandsfjellet 

♡ a borgundi fatemplom

♡ látni a Dala lovak elkészítését

♡ Carl Larsson különleges művészkuckója

(A képek forrása: saját)