Könyvek, amiket a tavasz folyamán olvasni szeretnék • 2022

március 21, 2022

A hosszú és cudar tél után végre kezdem úgy érezni, hogy a tavasz már tényleg az ajtón kopogtat, amit a cirogató napsugarak és a füttyögő madárkák is boldogan igazolhatnak. Bár egy picit megcsúsztam a téli listámmal, az eredemény magáért beszél, hiszen minden jelöltemmel sikeresen végeztem. Akadt benne egy-két mellényúlás - igen, itt konkrétan a Hygge szerelemre gondolok -, mindent összevetve egész jó kis válogatást raktam össze, aminek, remélem, a mostani kiválasztottak is eleget fognak tenni. 


Gyakorlatilag a sorozat óta ácsingózom Herriot után, amit Heloise lelkendező posztja még inkább felerősített, így tavaly májusban, a névnapi csomagomban, helyet szorítottam a yorkshire-i állatorvos legelső kötetének. Izgatottan várom, milyen emlékezetes eseteket idéz fel nekem az ifjú James, illetve arra is kíváncsi leszek, a memoár mennyire cseng majd össze a sorozat hangulatával. Az élet dicséretéért menthetetlenül rajongok, emiatt elég nagy reményeket fűzök hozzá. De valamiért úgy érzem, meg fogja ugrani! 


Szintén egy régóta várt kötet, ami azóta már a könyvespolcon várja a sorát. Tavaly Nyúl Péterrel hangolódtam a húsvétra, idén viszont Foxwoodba látogatok, hogy megismerkedjek a Paterson házaspár kedves meséivel. A belelapozás alapján úgy vettem észre, itt is dominálni fog a vidéki báj és romantika, ami abszolút előny - legalábbis a magam részéről odavagyok ezért a stílusért. És ugyan közel sem tartozom a célcsoportba, mégis örömmel veszek bele a szépséges illusztrációkba, és kapcsolódom ki egy kis időre a világ zajából.


Bevallom, nem sokat tudok erről a könyvről, mert, tőlem szokatlan módon, abszolút impulzusvásárlás volt. Megtetszett a borítója, és a fülszövege alapján izgalmasnak találtam, úgyhogy nem sokat vacilláltam, amikor kiszúrtam a könyvesboltban. Az mindenképp mellette szól, hogy a Manó Könyvek ifjúsági köteteiben eddig nem csalódtam, és ez a darab is ígéretesnek tűnik - már ha csak abból indulok ki, hogy egy oroszlánfóka is helyet kapott a borítón. Igen, néha ilyen banális okok is szólhatnak egy vásárlás mellett. :) 



Wohllebennek hála sokat tanultam a fákról és az erdőkről, ennek ellenére ezidáig egyetlen könyvet sem olvastam az "erdőfürdőzésről", csupán a fogalommal vagyok többé-kevésbé tisztában. Ezt szeretném orvosolni ezzel a kötetettel, ami, reményeim szerint, a lombkoronás óriások egy újabb rétegét világítja meg előttem. A jó idő eljövetelével pedig néhány tippet és tanácsot magam is kipróbálnék, mert a természetnél jobb töltő nemigen létezik.


Ha őszinte szeretnék lenni, van bennem némi félsz, hogy esetleg túlságosan szájbarágós és elcsépelt lesz, de egye fene: teszek vele egy próbát! A százaléka elég biztató, valamint az eddigi vélemények is, ráadásul a hossza is nagyon baráti. Igaz, némi Backmant szimatolok a fülszövegből kiindulva, legalábbis az idős könyvesboltos bácsi és a cserfes kislány kettőse erősen erre enged következtetni... meglátjuk, igazam lesz-e. [2/5]

(Képek forrása: 1, 2, 3)

Hasonló bejegyzések

2 megjegyzés

  1. Jó lista. :) Az élet értelmét én is nagyon szeretem, a könyvekkel is szemeztem, de félek, hogy nem érné el Gerald Durrell szintjét. Foxwood meséin is gondolkodtam, vidéki angol romantika, hú, az a nekem való, de mivel nekem, sokakkal ellentétben, a Beatrix Potter mesék sem jöttek be annyira könyvben, mint vártam (Nem utáltam, csak nem is varázsolt el, kivéve a rajzokat, mindig is hasonló kertre vágytam, mint ami ott megjelenik, de azt hiszem, ahhoz Angliában kellene lenni)), elbizonytalanodtam. A könyvsétáltatót az éjjel fejeztem be, és nekem csalódás volt, de azt hiszem, az ilyen jellegű könyvek nem nekem valók. Kíváncsi leszek a véleményedre. :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszi! :) Hmm, Gerald Durrelltől csak két könyvet olvastam, de ő egy picit sok nekem. Szóval kíváncsi leszek, hogy Herriot mennyiben lesz más vagy hasonló hozzá. Beatrix Potter egy picit megosztó, ahogy észrevettem, de az illusztrációkért én is odavagyok! Gyönyörűek, és igen, én is abszolút elfogadnám azt a házikót és a kertet tokkal-vonóval. :)

      Szerintem az ilyen agyonhype-olt könyvek esetében fennáll ez a lehetőség, meg valószínűleg a műfaj is picit elhasznált, főleg az utóbbi években. Meglátjuk, nekem hogy fog tetszeni. :)

      Törlés