Őszi bakancslista • 2018

szeptember 12, 2018

A blogra még nem került fel hasonló "bakancslista", de annyira megihlettek a másoknál látott és olvasott pontocskák, hogy úgy döntöttem, az idén én is beállok a sorba. Bármilyen meglepő, de az ősszel igazán felnőttként barátkoztam meg. Korábban mindig összekapcsolódott a tanulással, sulikezdéssel, amit enyhe csalódottsággal vettem tudomásul a nyári lazsálás után, annak ellenére, hogy mindig is szívesen tértem vissza az iskolpadba, hogy új ismereteket szerezzek. Most, ha az őszre gondolok, a színkavalkád, a kellemes, még simogató meleg napok, az avar illata, a gyertyás-kuckós-teás olvasások, illetve az összebújós filmnézések jutnak eszembe. Ráadásul az ősz egyfajta újrakezdési lehetőséget is rejt magában, legalábbis számomra: új évszak, új lehetőségek. 


#1 Sütőtököt enni / sütőtökös pitét sütni

Sokáig ódzkodtam ettől a zöldségtől, valamilyen oknál fogva már maga az illata sem tetszett. Egyszer  viszont a barátom elkészítette fokhagymával, kellemesen befűszerezve, és a kapcsolatunk megpecsételődött. Azóta már kimondottan várom a sütőtökös időszak kezdetét, és az idén kacérkodom a közkedvelt pite elkészítésével is. :) 

#2 Színes levelekből rózsacsokrot készíteni

Iskolás koromban is imádtam kézműveskedni, de az egyetem miatt a barkácsolás kissé a háttérba szorult. Újabban visszatértem hozzá, és az ősz közeledtével már elkezdtem a saját DIY projektjeimet megvalósítani, amihez az inspirációt mindig a Pinterestről szedem. Azt hiszem, a levelekből sodort rózsa egyszerre hangulatos, romantikus és látványos dekoráció - egy sima üvegvázában szuperül fog mutatni! 

#3 Új helyekre kirándulni Svédországban

Tavaly szeptember-október tájékán sokat mászkáltunk erre-arra és csupa gyönyörű, új helyet fedeztünk fel. Nagy vágyam teljesült az őszi Skansen látogatással, illetve tavaly jártam először a Balti tenger partjánál is, ami szintén felejthetetlen élmény volt. Szeretném tovább gazdagítani a sort, és már jó pár helyet kinéztem, ahova szívesen kirándulnék hétvégente. A friss levegőn, erdők és tavak mellett töltött idő egyszerre tölt fel és nyugtat meg - tökéletes kombináció.

#4 Többet mozogni 

Sajnos a rendszeres mozgás nem az erősségem, ebben mindenképp fejlődni szeretnék. A nyáron beszereztünk néhány alapkelléket az otthoni tornázáshoz, és ezt az utat szeretném folytatni, hogy jövő tavaszra erősebb és fittebb legyek, illetve az állóképességem is javuljon. A futás nem az én asztalom, viszont a torna igen, úgyhogy elsősorban ilyen jellegű mozgást tervezek. 

#5 Hangulatos őszi képeket készíteni 

Úgy érzem, a fotózásban is sokat fejlődtem, és az ősz kifejezetten olyan évszak, ami rengeteg szuper fotótémában bővelkedik. Tavaly imádtam megörökíteni a szépséges, színes fákat, a pirosló bogyókat, az ágak közt megbújó madarakat, a mindenütt növő gombákat... Az idén is hasonlóan szép, hangulatos fotókat szeretnék, amit akár később albumba is rendezhetnék. 

#6 Kipróbálni egy új teát 

Szeretjük a különleges teákat, és általában a külföldi utazásaink során is szívesen bővítgetjük a meglévő kollekciót. Nemrég egy stockholmi teaboltban bukkantunk rá egy egészen különlegesre: bergamott & zöld tea keveréke. Alig várom, hogy kipróbáljuk egy kellemes, esti filmnézés közben!

#7 Saját könyveket olvasni 

Ősszel-télen valahogy mindig több kedvem van a saját polcomról válogatni a következő olvasmányaimat, úgyhogy az idei listámba is bőszen válogattam az olvasatlanok közül. Remélem, lesz köztük új szívcsücsök szerző vagy történet! 

#8 Megnézni egy filmet / sorozatot a várólistámról

A snitten már egészen tekintélyes számmal büszkélkedhet a várólistám, amit mindig szívesen toldok meg, viszont így folyton csak nő. Vannak már egészen régi veteránok, mint pl. az Adelaine varázslatos élete, amit abszolút kellemes meglepetésként könyveltem el. Mivel a Victoria című sorozatot nagyon szerettem, kosztümös filmekben és sorozatokban gondolkodom, de nem zárkózom el a klasszikus fekete-fehér filmektől sem, amiben szintén van pótolnivalóm. Mindenesetre unatkozni nem fogok, választék van bőven! 

▿▿▿

Ti hogy álltok hozzá ezekhez az évszakos listához? Van konkrét tervetek az idei őszre? :)

(Képek forrása: Pinterest) 

Hasonló bejegyzések

2 megjegyzés

  1. Nagyon jó pontokat szedtél össze! :)
    Ezek közül nálam is megvan az új helyekre kirándulni, a többet mozogni, szeretnék én is sütőtököt sütni, valamint haladni a könyves-és filmes várólistámmal is. :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszi, Drága! :* Ezek szerint nagyon egy rugóra jár az agyunk, ha ennyi a közös pont! :)

      Törlés