Az elmúlt másfél évben többször is ellátogattam a császárvárosba, mert a barátom a Technische Universität-en doktorandusz hallgató. Elég sokat ingázik Stockholm és Bécs között, így esett, hogy június közepén ellátogathattam vele egy hétre, ráadásul először repülhettem az Austrian légitársasággal is. Még sosem töltöttem el ilyen sok időt egyhuzamban, mindig csak egy-egy hétvége jutott, így most igazán belekóstolhattam, milyen is az élet, milyenek az emberek, a közlekedés, az időjárás... És mondhatom: nagyon élveztem! Olyannyira, hogy Bécs véglegesen belopta magát a szívembe. :)

A szállásunk a Rennwegnel volt, az Unteres Belvedere-től három villamosmegállónyira, szóval elég jó, központi helyen. A lakás is kényelmes, jól feszerelt, világos és tágas volt, igazi fiatalos fészek; a belváros is mindössze tíz percre. Én nem győztem kihasználni a villamosozást, nálam ez az egyik non-plus ultra közlekedési forma. :) A metrót személy szerint nem annyira szeretem, egyszer-kétszer azzal utaztam, de valahogy nem olyan izgalmas, mint fent suhanni és bámészkodni. Bécsnek alighanem az egyik vonzereje a stílusában rejlik. Ahogy sétálgattam az utcákban, olyan érzésem volt, mintha egyszerre járnék Párizsban és Budapest elegánsabb negyedeiben. Az épületek, a kovácsoltvas erkélyek, a csipkézett díszítések... Teljesen elvesztem bennük! 

Belvedere, avagy az első találkozás Klimttel 

Még gimnazista voltam, amikor Anyukám meglepett egy kicsi tükörrel, aminek a hátoldalán ott díszelgett Klimt híres festménye, a Csók. Azóta vágytam rá, hogy élőben is láthassam ezt a művet, és bevallom őszintén, egyáltalán nem okozott csalódást. Meglepően nagy különben, és megállás nélkül egy kisebb tömeg gyűrűjében lehet megcsodálni. Gyönyörű, szépséges, részleteiben is csodálatos festményről van szó, ami méltán vált világhírűvé és a Belvedere büszkeségévé. 

A kombinált jegynek köszönhetően minden nap egy külön részét fedeztük fel az épületegyüttesnek. Az első alkalommal az Unteres Belvedere-ben barangoltunk, ahol ezúttal a szobrok keltették fel az érdeklődésem. A kiállítás nem volt különösebben érdekes, viszont sok magyar festővel találkoztunk, mivel a tárlat többek között a Szépművészeti Múzeum közreműködésével jöhetett létre. Akadt egy-két izgalmasabb kép, de összességében felejthető számomra. A kilátás viszont önmagáért beszélt, nem beszélve az épületről és a kertben található citrusfákról. Igazi mediterrán hangulat fogadott bennünket. :) A második nap vágtunk neki a főépületnek, ami három szintje ellenére sem kimerítő. Az elmúlt évek tapasztalata azt mondja, hogy két óra untig elég egy múzeum befogadására. Ennél többet képtelen vagyok eltölteni, mert annyira eltelítenek a látottak, hogy inkább a fáradság és a nyűg marad utána, ami, valljuk be, nem túl szívderítő. Természetesen a Klimt és az impresszionista szekció rögtön felkeltette a figyelmem, de a középkori oltárképek és szobrok is kellemes meglepetéssel szolgáltak. Sajnos az Orangerie-t éppen felújították, úgyhogy oda nem mehettünk be, amit kicsit sajnálok. 

A legnagyobb csalódást a Modern Művészetek Háza, azaz a 21er Haus okozta. Én tényleg igyekeztem nyitottan, lelkesen hozzáállni, de bebizonyosodott számomra, hogy ha művészet, akkor a modern nem az én műfajom. Szerencsére a barátom is osztotta a véleményemet, egyikünket sem nyűgöztek le a látottak, úgyhogy egyértelműen Klimt vitte a pálmát. 

Zenés utazás 

Ahogy a prospektusokat böngésztem, megakadt a szemem a Haus der Musik-on, azaz a Zene házán. Ráadásul kiderítettem, hogy este 8 óra után feleannyiba kerül a belépő, így kihasználva az akciót, este tízig ott bóklásztunk. Nem igazán olvastam utána, csak a zenei hátterem miatt sejtettem, hogy ez egy izgalmas helynek ígérkezik. Négy szinten barangolhatjuk be ezt a különleges világot, ami először a hangokkal, különféle frekvenciákkal indul, majd haladunk fel egészen a bécsi klasszikus zeneszerzők életééig. A múzeum alapvetően interaktív, tele van különféle játékokkal, érdekességekkel. Rajtunk kívül főleg fiatalok voltak még ott ilyen későn, viszont így nem volt akkora sor, mindent kényelmesen meg tudtunk nézni és hallgatni. A kedvenc részem egyértelműen a "karmesterkedés", ahol egy virtuális zenekarnak vezényeltem el Brahms V. magyar táncának egy részletét, a barátom pedig a Kék Duna keringőt Strausstól. Mindketten nagyon élveztük, hatalmas élmény volt! :)

Prater, a lehetőségek földje

A véletlennek köszönhetően a barátom szülinapját és az ötödik évfordulónkat is Bécsben ünnepeltük, amit igyekeztünk ismét igazán felejthetetlenné varázsolni. :) Egyikünk sem járt még a híres Praterben, úgyhogy a könnyű kis Schnietzeles ebédünket követően a Schweizerhausban, (a krumplisali is isteni, én csak azt kértem, mert így autentikus - tökéletes volt minden) az óriáskerék felé vettük az irányt. Bécs egyik ikonikus "látványosságáról" beszélünk, amit persze azóta már felújítottak, de a múlt egy fontos darabját őrzi a mai napig. Egy nagyon klassz kombinált jegyet vettünk, amiben nem csak a kerék, hanem egy kisvasutazás is belefoglaltatott. Szuper döntés volt mindkettő, mert a kabinból felejthetetlen a városi panoráma, a vasutazás pedig olyan idilli program, ahol kellemesen fújdogált a szél, miközben a főváros zöld oázisába is bepillantottunk. A többi attrakciót kihagytuk, talán majd egyszer, mert egy-kettőt szívesen kipróbáltunk volna, de ez a nap így lett igazán kerek és felejthetetlen.

◂▾▸

Ezen felül én még a Lepkeházba is elmentem, ahol kattintottam párat a szépséges pillangókról,  jártunk a botanikus kertben, sétáltam egyet a Burggartenben, és újra megcsodáltam a Stephansdomot, a Museumsquartier-t, a Városházát, a Karlskirchét, az Operaházat, az Albertinát... Olyan jólesett egy kicsit kiszakadni és új impulzusokat kapni, hogy egészen új emberként tértem vissza Svédországba. Újra beszélhettem németül, beszereztem néhány szuvenírt, finomakat ettem, és megláthattam Bécs igazi arcát. Már most várom, mikor térhetek vissza, mert bőven maradt még mit felfedezni!

(Képek forrása: saját)