Különleges kapcsolat fűz a kis szemüveges varázslóhoz. Átívelte a gyerekkorom és varázslatos élményeket adott, ami minden újraolvasáskor megismétlődött. A korosztályomból sokan voltak így ezzel, de főleg az első film megjelenése után indult be a Potter-lavina. Emlékszem, az egyik szülinapi bulimra (talán a 11. volt?) még HP-s fémtányért és ceruzatartót is kaptam. Én magam nem vagyok és sosem voltam akkora rajongó, hogy ilyen kincseket szerezzek be, számomra a könyvek nagyobb értéket jelentettek. Később, valahányszor új kötet jelent meg, általában valamilyen ünnephez időzítettük. Hol karácsonyi-, hol szülinapi ajándék lett, de mindig tudták a szüleim, hogy Harryvel nem lehet melléfogni, tuti ajándék. :) 

A kezdet kezdetén... 

Bármilyen furcsa, nem voltam mindig odáig Harryékért. Sőt, kezdetben kifejezetten zavart ez az óriási hype, ami körülvette. Apukám törte meg a jeget, amikor egy kedves növendékétől kölcsön kapta az első részt. Nagyon hamar elolvasta, és váltig állította, hogy nekem is tetszene. Nem igazán győzött meg, még mindig kételkedtem. 2001 karácsonyán, amikor megjelent az első film, az egyik ajándék egy közös mozizás volt. Apa javaslatára a Bölcsek kövét néztük ki, pedig én kardoskodtam ellene, hogy inkább valami mást nézzünk. Végül mégis belenyugodtam, és már enyhe izgatottságot éreztem a film előtt. Amikor felcsendült a Hedvig téma, még a hideg is kirázott, teljesen el voltam bűvölve. A továbbiakban csak arra emlékszem, hogy elég volt néhány perc és mindannyiunkat elvarázsolt a film. Szó szerint varázslat volt: az első rész minden részletében tökéletes. Számtalanszor újranéztem azóta, és nem győzöm adózni Chris Columbusnak, aki megalapozta a Harry Potter hangulatot, és hibátlanul képekbe öntötte az olvasottakat. A film után első dolgom volt a könyv elolvasása, amit utána a frissen megjelent második rész, a Titkok kamrája követett. A többi pedig már jött magától... Végérvényesen rajongó lettem. 

Kedvenc szereplő 

Nehéz kedvencet választani, de az összes részt tekintve az egyik kiemelkedő szereplő egyértelműen Perselus Piton. Az egyik legösszetettebb karakter, aki az utolsó pillanatban is meglepetéssel szolgált, és soha az életben nem jöttem volna rá, milyen ember is volt ő valójában. Amikor Harry először tekint bele Perselus iskolai emlékeibe, bevallom, megsajnáltam ezt a szerencsétlen figurát, bármilyen gonosz és kegyetlen volt is Harryvel. A negyedik kötet után, részről-részre egyre több minden derült ki róla, de a koronát a Halál ereklyéi tette fel. Ez utóbbi különben az egyik kedvenc fejezetem is: megdöbbentő és letaglózó.

Nagyon a szívemhez nőtt a tagbaszakadt Neville Longbottom, a "varangyos fiú", akiről később kiderül, sokkal több annál. Szerettem a Weasley családot, minden bolondos tagját, de a három jó barát, Harry, Hermione és Ron hármasa is felejthetetlen. Páratlan barátságukat többször is megirigyeltem az olvasás alatt, ritka az ilyen őszinte, igaz és összetartó kapcsolat az emberek között.
Dobby, a házimanó, aki többször is felbukkan és igen fontos szereplővé növi ki magát, szintén szívemnek kedves szereplő. Rengeteg mindenkit fel lehetne még sorolni, de ami biztos: Voldemort nem szerepel köztük. 

Kedvenc rész

Bár az egész sorozatot egyben szeretem, hazudnék, ha azt mondanám, mindegyik kötet egyformán kedvenc. Számomra a harmadik és a hatodik részek a legjobbak. Azt hiszem, a  hatodikat olvastam a legtöbbször. A harmadikat főleg azért, mert ebben nem kap olyan hangsúlyos szerepet Tom Denem, viszont az idő, az idővel való foglalkozás egy különös atmoszférát hoz létre. A Hermione titka c. fejezet hihetetlenül izgalmas és magával ragadó. Ezen kívül Harry számára itt derül ki, hogy az egyetlen élő rokonai kitétel nemcsak az undok Dursley családra korlátozódik, hanem van még ott valaki más is, aki eddig árnyékban élt, megbújva, szörnyű titkok közepette. Emellett mindig felsejlik bennem a film hangulata a középkori dallamaival: tökéletes kombináció. 

A hatodik rész pedig épp azért válik fantasztikussá, hogy elmerülhetünk a fiatal Tom Denem múltjában. Imádtam a Dumbledore-ral való közös órákat, minden emlék után újabb és újabb kérdéseket vetett fel bennem, szinte követeltem a folytatást. És persze nem elhanyagolható az a tény sem, hogy mind Harry, mind Ron számára kiderül, ki miatt verdes egy csapatnyi pillangó a gyomrukban. :) 

Történetek a filmvásznon

Az első rész után mindegyiket a moziban láttam, főleg Apával, aki szintúgy kíváncsi volt a megfilmesítésekre. :) Minden film után megbeszéltük az élményeinket, kinek mi tetszett, mit hiányolt belőle. Úgy gondolom, a főszereplők teljesen egybeforrtak szerepükkel, és másokat már el sem tudnék képzelni a helyükre. Alan Rickman Perselus megformálása kivételes, ahogyan a Maggie Smith játszotta McGalagony professzoré is. A cast tökéletesen rendben van, itt semmilyen hiányérzetem nem volt. Külön értékeltem a látványos Három testvér meséjét, zseniálisan építették bele a filmbe, teljesen passzolt a hangulathoz. A történetekből, még ha kurtítottak is, vagy egyik-másik szálat kissé át is alakították, a váz alapvetően megmaradt. Nekem pedig minden alkalommal fantasztikus élmény volt a filmvásznon viszontlátni mindazt, amit a fejemben elképzeltem. 

Filmzene

Ahogyan az elején kiemeltem, a John Williams által létrehozott zenevilág kulcsfontosságú szereppel bír. Később a zeneszerzők is váltogatták egymást, Williams csak az első három részt jegyzi, de örömmel fedeztem fel a Halál ereklyéinél Alexandre Desplat nevét, aki az egyik abszolút kedvenc zeneszerzőm. Szomorkás, léleksimogató kompozíciói olyan bársonyosan, puhán egészítették ki a képi világot, ahogy az a nagykönyvben meg van írva. A Lily téma folyamatosan visszatér a film második részében, ahogy ebben a jelenetben is. Libabőr élmény, a szívemig hatol... 

Mit köszönhetek Harry Potternek? 

Mit nem? :) Számtalan gyereket vett rá az olvasásra, egész olvasási hullámot indított el. Mágiával, varázslattal bearanyozta napjaikat, akik az évek során együtt nőttek fel Harryvel, Ronnal és Hermionéval. De úgy gondolom, Rowling nem csupán egy csodálatos világot hozott létre, hanem egyúttal egy varázslatos mesés történetet is. Egy olyan mesét, ami gyereknek és felnőttnek más élményt nyújt, mégis magával ragad mindenkit, aki egy kicsit is fogékony erre és szívében még őrzi a gyerekkori mesélés emlékeit. Hálás vagyok Rowling néninek, hogy azon a vonatúton befogadta a kis varázsló történetét, és szavakba öntette. Nem adta fel, az utolsó pillanatig küzdött a kiadásért és így sokunknak egy második gyerekkort ajándékozott. Always. 

"Ahol a kincsed, ott a szíved is."

(Képek forrása: Pinterest)