Őszinte vallomás kötelezőkről és divatkönyvekről • Témázás

február 22, 2019

Ma reggel, fellépve a molyra, egy egész Témázós bejegyzés sorozattal találtam szembe magam, ami a "Kínos vallomások - kimaradt "alapművek", vagy épp divatkönyvek" címet viselte. Millió gondolat kezdett el cikázni a fejemben, mert ez egy olyan téma, ami sokakat megmozgat, amiről mindenkinek van véleménye - legyen az jó vagy rossz. 

▿▿▿

Kötelezők: lenni vagy nem lenni?

Már a szótól is kiráz a hideg: "kötelező". Mintha az a lista, amit évtizedekkel korábban, olyan gondosan összeállítottak, bárkire is mérvadó lenne. Nyilván az irodalomtanítás célja az (is), hogy ezekkel az alapművekkel megismertesse az ifjúságot, de állítom, és fenntartom, hogy ennek jelentős része egyszerűen befogadhatatlan annak a korosztálynak! Negyedikes koromban a Két Lottit kellett kiolvasnom, és akkor tökéletesen úgy éreztem, hogy igen, ez a történet nekem szól. 9 évesen teljesen átéreztem a két kislány vívódását, szurkoltam nekik, hogy minden jól süljön el, és tényleg élvezettel olvastam minden sorát. Még a nagypapám vadászta le nekem a városi antikváriumban, és pont nemrég konstatáltam, hogy milyen szép, sárga pöttyös az alapborító - méltó tagja a pöttyös sorozatnak. Egy évvel később az Ábelt olvastam, és még azt is élveztem. Ám amikor a Kőszívű ember fiai került sorra, valami megtört bennem... Kezdjük ott, hogy eleve fogalmazásokat kellett írni a karakterekről, amiket - ciki vagy sem, de az Anyukám segített elkészíteni. Én pedig szépen átmásoltam őket, mert Anya is egyetértett abban, hogy ez a kötet nem 14 éves gyerekek számára íródott. Az a furcsa, hogy a kötelezőnek kikiáltott művek jelentős részét a mai napig nem olvastam el, de mindig feszülten figyeltem az órán, feljegyeztem az apróbb részleteket, és ötösre írtam meg a témazárót, mert számomra minden fontos dolog elhangzott az órán. 


Kilencedikes koromban nekiveselkedtem az Odüsszeiának, amiből olvasónaplót is kellett írnom -meghatározott szempontok alapján. Nagyon szerettem volna jól teljesíteni, és hiába a nehezebben érthető, hexameterben íródott eposz, rajongtam a történetért, és a mai napig megborzongok a gyönyörűségtől, ha azt olvasom: "amikor a rózsásujjú hajnal kél ki a ködből..." Varázslatos ez a kép, nem igaz? A nagymamám segített eleinte feldolgozni egy-egy éneket, majd, miután ráéreztem az ízére, már egyedül is képes voltam kihámozni a lényeget, feldolgozni az olvasottakat. Rengeteg osztálytársam csak egymásról másolta le a naplót, sokan nem is vették a bátorságot sem, hogy nekikezdjenek, de én a nyaralásra is vittem magammal, és lelkiismeretesen haladtam vele, amikor csak tudtam. Talán részben ennek is köszönhető, hogy most ekkora sikert aratott nálam Madeline Miller Akhilleusz dala c. könyve  - valamennyi részlet a gyerekkori emlékeimet hívta elő. 

A francia kultúra iránti érdeklődésemnek tudom be, hogy Dosztojevszkij helyett inkább Stendhal Vörös és feketéjét választottam - itt meghagyta a magyartanárunk a választás örömét, és két külön dolgozatot készített el a csoportok számára. Bevallom, ez a megoldás sokkal jobban tetszett, mert így volt lehetőségem eldönteni, melyikhez van nagyobb kedvem, és nem voltam rákényszerítve arra, hogy csak azt az egyet kerítsem sorra, ami a listán szerepel. Thomas Mann-nal már nem sült el ilyen jól a találkozás, a Tonio Krögert ki nem állhattam, és sajnos azóta sem tudtam rávenni magam, hogy olvassak tőle valami mást is. Az oroszokkal is hadilábon állok - hiába rajong Anya Tolsztojért, engem nem mozgattak meg különösebben a klasszikusnak tartott művei. Talán egyszer, ha olyan élethelyzetben leszek - egyelőre még csak barátkozom a gondolattal. 

▵▵▵

Az egyetemen elkezdtem a magyar minort is, így jó pár kurzust elvégeztem, mire utolsó éves lettem. Eleinte egész jónak találtam, de főszakon ezt csinálni iszonyatosan megterhelő - tényleg rengeteget kell olvasni. Beandandót írni viszont kimondottan élveztem - a klasszikus magyaros kurzusomon külön megdicsért a tanárnőm, hogy milyen összeszedett, értelmes dolgozatot adtam be. Ha jól emlékszem, Mikszáth novelláit boncolgattam egy tanulmány alapján. A tanulmányokat olykor sokkal jobban értékeltem, mert szakemberek elemezték ki a szöveget, és világítottak rá olyan képekre, rejtett szimbólumokra, amikre magamtól nem feltétlen figyeltem volna fel. 
A francia szakon már időm sem volt mindig csak a kötelezőket bújni, így jórészt a gimis alaptudásomra támaszkodtam. Korszakonként lebontva sorra került többek között RacineMolière, Voltaire, de ugyanígy Victor Hugo, Stendhal, Flaubert, Zola, illetve Camus is. Bizonyos könyveket elolvastam, a Tartuffe-öt, a Közönyt, a Candide-ot  (eredetiben ezek elképesztően nehezek, így főleg a fordításokra gondolok - kivéve Camus, mert ő emészthetőbb), de sokkal inkább az elemzésekre emlékszem, hogy egy-egy történet mennyire visszatükrözte az akkori korszakot, milyen részletesen kivehető, hogy éltek akkoriban az emberek. Kifejezetten értékeltem a tanárnőben, hogy a vizsgán magunk választhattunk tételt, és nem csak a műről beszélgettünk, hanem komplexen arról a korszakról, amikor íródott, a szerzőről, az akkori viszonyokról. Sokkal átfogóbb ez a kép, részletesebb és izgalmasabb, mintha csak abban vesztünk volna el, hogy XY éppen kiért érzett lángoló szerelmet...

Számít-e a divat? 

Ez nagyon egyénfüggő. Attól is függ, az illető tisztában van-e, követi-e az aktuális trendeket, és tudatosan szeretne is haladni a korral. Gimis koromban, amikor igazán berobbant a Twilight széria, egy barátnőm adta kölcsön az első részt, hogy én is megismerkedhessek vele. Már az almás borítója levett a lábamról... Teljesen belezúgtam Edwardba, és odavoltam ezért a világot megrengető szerelemért, mert éppen olyan korszakomat éltem, amikor különösen fogékony voltam az efféle romantikus sztorikra. Az első kötetet nagy lelkesen be is szereztem, a másodikra már előrendelést is leadtam (!), de egy idő után alábbhagyott a lelkesedésem, és a maradék kettőt csak a könyvtárban vadásztam le. Viszont elindított bennem egy újabb olvasási hullámot, újra elkezdtem érdeklődni a könyvek iránt, és szép lassan a teljes Vörös Pöttyös sorozatot kivégeztem. Nem az összeset, csak az engem érdeklődőket - így jutottam el fokozatosan a mostani kedvenceimhez.

Ha a Harry Potterre gondolok, egyáltalán nem tartom cikinek, hogy valaki felnőttként ismerkedik vele, de tény, hogy ez a sorozat igazán akkor, abban a korszakban ütött nagyot. Amikor együtt vártuk a soron következő kötetet, amikor azon izgultunk, hogy fog folytatódni a történet, amikor a híradó tele volt a könyvesboltokban kígyózó tömeg beszámolójával, akik éjfélkor várták remegve, izgatottan a Félvér Herceget. Volt ennek valami megmagyarázhatatlan varázsa, és úgy gondolom, kevés az olyan mű, ami ekkora hatással van a mai napig a világra - kicsikre és nagyokra egyaránt! 


Később igazán felkapottnak számított a híres-hírhedt Szürke ötven árnyalata - emlékszem, minden metróállomáson ott virított a plakátja, és a Szürke sikerét meglovagoló Crossfire trilógia is. (Egyiket sem olvastam, nem is akarom.) Így, mondhatjuk, a vámpírok helyét szép lassan átvették a New Adult könyvek, és elindult az erotikus irodalom egy új korszaka. Thriller vonalon a Lány a vonaton keltett nagy feltűnést a megjelenésekor, amit én is kíváncsiságból sorra kerítettem, viszont egyáltalán nem tartom olyan szörnyűnek, mint ahogy többen nyilatkoztak róla. A Holtodiglan ellenben kimaradt, mégis úgy érzem, nem is igazán nekem való.
HP-s berkekben Rowling krimisorozata is nagy sikernek örvend -  Robert Galbraith kiléte minden óvintézkedés ellenére kiszirvágott, hiába védték nagy erőkkel. Cormoran Strike & Robin Ellacott azóta a filmvásznat is meghódította, így szerezve újabb és újabb rajongókat világszerte. Ebbe a sorba illeszkedik még John Green Csillagainkban a hiba  c. YA regénye, Leiner Laura Szent Johanna Gimi sorozata, az Ambrózy báró sorozat, Fredrik Backman kötetei, Dan Brown könyvei, a Trónok Harca és még sorolhatnám... A Trónok Harca kivételével valamennyit olvastam már, ám utóbbi egyáltalán nem vonz. Pedig próbálkoztam a sorozattal is, de kicsit sem csigázta fel az érdeklődésem. 

▵▵▵

Azt hiszem, onnan is látszik, mi mostanában a trend, hogy mik szerepelnek pillanatnyilag a havi népszerűek között a molyon, valamint kiket ajánlgatnak a NIOK (= "Nincs időm olvasni" kihívás)  Facebook csoportjában. Utóbbinak csupán másfél hónapja vagyok a tagja, és rendkívül érdekes látnom, mennyire közkézen forognak bizonyos kedvencek. Backman folyton visszatér, de sokszor botlok bele Margaret Atwood, Elena Ferrante, Szentesi Éva nevébe is. 

Meghatározó ez ránk nézve? 

Őszintén? Nem igazán. "Non scholae sed vitae discimus." - tartja a klasszikus latin közmondás, azaz nem az iskolának, hanem az életnek tanulunk. És ez teljes mértékben igaz az olvasásra is! Én annak a híve vagyok, hogy mindenki azt olvassa, ami neki jólesik, amihez épp kedve van. Ha szépirodalmat, akkor azt, ha inkább a romantikus, az ifjúsági könyvek vonzzák, akkor pedig nyugodt szívvel válassza azokat a köteteket. 


Nincsenek kőbe vésett szabályok - ez egy olyan hobbi, amit úgy terelgethetünk a saját medrében, ahogy szeretnénk. Előbb-utóbb úgyis elkövetkezik egy olyan pont, amikor valami másra vágyunk, és kimerészkedünk a komfortzónánkból. Én is felnőttként pótoltam be rengeteg olyan könyvet (például a Büszkeség és balítéletet, a Titkos kertet, vagy a Selymet), amit fiatalabb koromban eszembe se jutott volna elővenni. Élvezettel falom a pöttyös-csíkos könyveket, az állatokkal, természettel kapcsolatos beszámolókat, az életrajzi köteteket. Jóval szélesebb a látóköröm, mint eddig valaha, és kimondottan élvezem, ha olyan gyöngyszemekre bukkanok, amik valamilyen oknál fogva elkerülték a figyelmem. A próbálkozás öröme, ismerkedés más műfajokkal, szerzőkkel egészen új perspektívákat nyithat meg előttünk - sose lehet tudni, ki lesz a következő kedvencünk! :) 

A többiek véleménye: Dóri, PuPillaShanara, Nikkincs, Nita,
Abstractelf, Anett, Nima, Héloise

(Képek forrása: Pinterest // tumblr.com) 

Hasonló bejegyzések

7 megjegyzés

  1. Nálunk gimnázium utolsó évében csinálta a tanárnő, hogy összeírt egy listát húsz könyvről, mindenki választott egyet az osztályban, és előre megbeszélt időpontban kiselőadást tartott róla. Így mindenki választhatott, mi áll hozzá közel témában, mégis hallottunk egy rövid összefoglalót a többi könyvről is. Ez például a kötelezőknél általában egy jó irány lehetne, mert benne van, hogy választasz magadnak könyvet, és hogyan szeded össze róla a gondolataid. Sokkal építőbb, mint elolvasni mindenkinek ugyanazt, aztán dolgozatot írni a szülőkkel.
    Amúgy összességében milyen tapasztalatod van a NIOK csoporttal?

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Teljesen egyetértek Veled, ez abszolút követendő példa lenne! Sokkal több hasznát látom, és így tényleg megmarad a választás öröme. Pont ezért értékeltem az orosz / francia irodalomnál is ezt a lehetőséget. :)

      Hmmm, változó. Én posztolni még nem posztoltam semmit, inkább hozzászólni szoktam olykor-olykor. Az a benyomásom, hogy vannak "futtatott" szerzők, és aránylag kevés az új, ismeretlen kötet. Backman tényleg remek kortárs író, de kezdek viszketést kapni attól, hogy minden második képen a 'Mi vagyunk a medvék' szerepel...

      Törlés
    2. Bubu, ez is jó lehetett! A tanárnak ezekkel ugye mindig több munkája van, szóval sajnos kevesen vállalják be. Nekünk is négy különféle dolgozat volt a választási lehetőséges olvasmánynál. Na persze benne van az is, ha egyszer kidolgozta ezt a vonalat, akkor már megvan a sablon. :)

      Törlés
  2. Üdv a Témázásban! :D Tök jó, hogy csatlakoztál, örülök, hogy tetszett a reggeli poszt-áradat! ;)

    Nálam szerintem az Egri csillagoknál tört meg valami, de A kőszívű is nehéz falat volt, és a Kincskereső kisködmönt, meg a Légy jó mindhaláligot is szájhúzkdva csuktam be. Valóban talán az egyetlen jól pozicionált könyv a kisiskolás olvasmányoknál A két lotti volt, az teljesen emészthető és szórakoztató is az adott korosztálynak. :)
    Ó, nekünk is volt választható kötelező! Tetszett ez a szabadság nekem is. :) Én akkor Goriot apót olvastam. :))
    A Tonio Krögert én nem értettem, úgy rémlik... illetve már semmi nem rémlik...

    Te vagy már a harmadik a sorban, aki beleszeretett a Twilightba, de a lelkesedése az első pár kötet után alábbhagyott. :) Én a szerelmetes korszakomban az Üvöltő szelek szentimentális hősszerelmes leírásaiba szerettem bele. :D

    Szerintem a Trónok egyáltalán nem Sisteres, ne is erőltesd. :) A trendeket tök jól összefoglaltad, tényleg így haladtak. A Crossfire tényleg milyen nagyon reklámozott volt, most jutott eszembe nekem is, ahogy írtad. Megpróbálta meglovagolni a Szürke hullámait.

    Nagyon tetszik a zárszó is, igazán felszabadító a hangulata! :) Egyetértek! :*

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm szépen a kedves fogadtatást, mindig öröm csatlakozni hozzátok! :*

      Igaz, az Egri csillagokat ki is hagytam, pedig annak is lelkesen fogtam neki. Emlékszem, a Rab oroszlán fejezetig jutottam - onnantól roló. Kétszer is nekifutottam, de egyszer sem jutottam a végére. Viszont a filmet megnéztem, ha már a könyvvel ilyen csúfosan befürödtem... A Légy jó mindhaláligot sem bírtam, viszont a Pál utcai fiúk nagyon jó volt! :) Azt jó is lenne újrázni - lehet, beszerzem hozzá a Poket kiadást, hogy meglegyen. :) Na, a Goriot apóból érettségiztem úgy, hogy nem olvastam a regényt, de minden apró részletre emlékeztem, ami elhangzott az órán. Javarészt ebből éltem végig, annyira figyeltem, hogy a végére mindent pontosan tudtam. Ötöst is kaptam végül. :) A Tonio Kröger számomra a megfoghatatlan kategória - nem jött be. :(

      Nahát, ez de érdekes! Nem is gondoltam volna... Mondjuk nálam erősen bejátszott az is, hogy az első rész filmadaptációját is nagyon szerettem, és folyton azt a hangulatot kerestem. Az Újhold nekem borzasztóan nyomasztónak hatott, a Napfogyatkozás ehhez képest felüdülés volt - és végre Edward is visszatért köreinkbe. :D A Hajnalhasadás első részénél szabályosan rosszul lettem, az a legdepresszívebb mind közül, de amint Renesmée megszületett, sokkal fogyaszthatóbbá vált. Az Üvöltő szelek nálam eddig kimaradt, de tervezem bepótolni! :)

      Igen, én is úgy éreztem a sorozat első epizódja után, hogy ez cseppet elhamarkodott döntésnek bizonyult. Köszönöm. :) Igen, ahogy végighaladtam a kronológián, rögtön beugrott a Crossfire, és a Szürke rengeteg reklámplakátja is. Ha akartam se tudtam volna kikerülni, mindenütt az köszönt vissza. :/

      Örülök, hogy így gondolod! :) :*

      Törlés
    2. A Pál utai fiúk valóban jó volt, és a kis Poketen én is gondolkodtam, de aztán mégse dupláztam. :)
      A Goriot apó szerintem nem volt rossz, nekem tetszett annak idején, egész olvasmányosnak találtam. :) Ügyes vagy, hogy így olvasás nélkül is ötöst kaptál. Egyébként tényleg az odafigyelésen és szorgalmon múlt néha, nem a mű olvasásán. Én az Édes Annából érettségiztem. :) mondtam is bőszen, amit leadott a tanár, ötös is lett. :D

      Törlés
    3. Én úgy tervezem, hogy áprilisban fogom majd beszerezni, ha megyek a Könyvfesztre. :) Eddig csak a Kis herceg van meg, és szeretnék más POKET-et is, illetve akkor újra is olvasnám a könyvet - dupla élvezet. :))

      Köszi! :) Nálam sajnos Balzac sem lett kedvenc - a bátyámmal egyetértettünk abban, hogy Stendhal ilyen szempontból messze izgalmasabb szerző. Te is ügyes vagy! Az Édes Anna tök jó tétel volt, azt is szívesen húztam volna. :) Ott megnéztük a filmet is irodalomórán, szóval így egészen komplex volt az élmény. Egyébként igen, teljesen hasonló a benyomásom. Ha megtanultam az órai jegyzetet, simán teljesítettem a feladatokat, mert tudtam, melyik kérdésre mit vár el a tanár.

      Törlés