Ablak a világra, avagy a kultúrák nyomában - Témázás

április 28, 2018

Roppant izgalmasnak és figyelemfelkeltőnek  találtam ezúttal a havi témázós bejegyzéseket, mivel én magam is vonzódom a különféle kultúrákhoz, bizonyos körökhöz különösen. Bár erre nem törekszem tudatosan, időnként be-becsusszannak olyan könyvek, olvasmányélmények, amik kapcsán újra és újra rácsodálkozhatok, milyen színes is a körülöttünk lévő világ. 

Skandinávia, a szívem csücske

Hát igen, ez eléggé adta magát. :) Gondolom, senkit sem lepett meg, hogy az egyik szívemnek kedves térség bizony ez a messzi Észak. Több helyet is bejártam már a könyvekben; számtalanszor megfordultam Svédországban, Dániában, Izlandon, és Norvégiában is. Amikor ezekről az országokról olvasok, szinte rögtön megszáll az otthonosság érzete, különösen ha olyan hely kerül szóba, ahol már jártam személyesen. Ez elképesztően sokat jelent számomra, és akaratlanul is előhívom az ottani emlékeimet, amitől az olvasás is igazán különleges élménnyé válik. Stockholmnak sok zugát ismerem már, de ugyanígy régi ismerősként üdvözölhetem Koppenhágát vagy Malmőt egyaránt.  


A skandináv krimiken túl én leginkább a mesék oldaláról szoktam még megközelíteni egy-egy térséget. Sok minden kiderül róluk, a hiedelemvilágukról, az emberekhez fűződő kapcsolatukról, az állatvilágról, a természetről. Viszonylag kevés ilyen kötetről tudok a könyvpiacon, épp ezért szinte vadászom a kifejezetten skandináv meséket. Az Öregasszony a holdon egy rendkívül gazdag mesegyűjtemény, mely a lappok világába enged betekintést, de ugyanígy hatalmas élmény volt számomra a Rénszarvasok nyomában, mely egy egészen más szemszögből mutatta be ezt a kicsiny népcsoportot. 

Párizs mindig jó ötlet

Miért is tagadnám, hogy rajongok a Franciaországban játszódó regényekért, különös tekintettel Nicolas Barreau történeteire. Jóllehet, mindegyik lektűr egy kaptafára íródott, hasonló karakterekkel és történetvezetéssel, viszont a párizsi leírásoknak egyenesen a rabja vagyok. Évekig ábrándoztam arról, milyen is lenne, amikor ott sétálnék a Szajna partján, vagy belebotlanék a Notre Dame-ba és vajon elámulnék-e az Öreg Hölgy láttán. Igen, sokáig álomnak tűnt mindez, ám tavaly, amikor eltöltöttem néhány napot ebben a káprázatos városban, magam is megbizonyosodhattam arról, hogy minden. egyes. szó. igaz. Kivétel nélkül. És azóta ez az érzés csak mélyült, mert a franciákból, és különösen Párizsból, egyszerűen nem tudok kiszeretni. 


Stephanie Perkins YA sorozata szinte egy az egyben efféle leírásokkal dobogtatja meg a Paris szeretők szívét, nem beszélve Anna Gavaldáról, akinek regényei elgondolkodtatnak, elképesztenek, és magukkal ragadnak. Nála nem is igazán Párizs dominál, hanem inkább a franciák. Az élő, lélegző, hétköznapi emberek, minden apró-cseprő dolgaikkal, a szerelmeikkel, csalódásaikkal, fájdalmaikkal, döntéseikkel, vagyis a nagybetűs élet, személyesen. 

Csak a jó meleg Afrika... 

Amikor az Elefántsuttogót olvastam, akaratlanul is magával ragadott az a rengeteg leírás, ami Thula Thuláról, a rezervátumról, az ott lakó állatokról, valamint az ott élő emberekről szólt. Lawrence Anthony bámulatosan ragadta meg e térség valamennyi jellegzetességét, és úgy mutatta be, mintha tényleg ott járnék a nyomában, szorosan mögötte. Fantasztikus volt elmerülni ebben a kultúrában, és ez tényleg, igazi merülés volt, a szó legszorosabb értelmében. Nem csupán a felszínt kapargattuk, hanem belementünk a részletekbe - néha kicsit talán túlzottan is. Túl azon, hogy ez egy állatokról szóló könyv, rengeteg más árnyalat rejtőzik benne, ami egy hamisítatlan szavannai kalandozásra hív. 


Hasonló élményeket várok az Oroszlánhűségtől, ami már itt várakozik a polcon, és reményeim szerint ugyanúgy elvarázsol majd. 

La dolce vita

Legutóbb egy YA regényben kalandoztam Olaszországban, ami annyira jól sikerült, hogy azonnal fogtam volna magam, hogy újra elmerüljek a zöldellő dombok, cédrusok, olajfák gyönyörködésében. A Love & Gelato meglepően összetett kis könyv; egyszerre romantikus és szeretni való, bájos és minden ízében toszkán. Firenze többször is előkerül a történet során, de az igazi vad, zabolázatlan Toszkána is számtalan arcát mutatja meg. 


Ha maradunk ebben a térségben, a Siena lánya is szuper választás, ahol a Palio, az olaszok híres lóversenye kerül a középpontba. Ez utóbbi igazi kulturális csemege; egy ámulatba ejtő és látványos összecsapás rajzolódik ki a szemünk láttára. A misztikus vonalról pedig ezúttal is Dan Brown gondoskodik, az Infernóban Robert Langdonnal járjuk be Firenze főbb nevezetességeit. 

A messzi Távol-Kelet

Számomra úgy tűnik, ebből a környékből választottam eddig a legkevesebbszer, holott nagyon is érdekel ez a világ, különösen a gésáké. Eddig a Selyemben kóstolhattam bele egy picit a távol-keleti hangulatba, amit mindenképp bővíteni szeretnék a jövőben. Leginkább az Egy gésa emlékiratai keltette fel a kíváncsiságom, de nem kizárt, hogy más írók is előtérbe kerülnek majd, ha sikeresnek ítélem a folytatást. Igyekszem tágítani a komfortzónám, és mostanság Japán került többször is a szemem elé. Jó pár ígéretes könyvet találtam, és ha időm is engedi, apránként kezdem el felfedezni ezt a  számomra még ismeretlen kultúrát. Alig várom! :)


(Képek forrása: Pinterest)

Hasonló bejegyzések

6 megjegyzés

  1. Még nem olvastam ilyen jellegű skandináv meséket, csak a Thor és társai típusút, de azok kb. mind komorak voltak. (Nem csodálom, hogy a krimijeik is olyanok, amilyenek. :D) Még főiskolás koromban (magyar szak) kellett finnugor meséket olvasnunk. Már nem emlékszem a könyv címére, de arra igen, hogy kb. ott döntöttem el, hogy ez a finnugor nyelvrokonság egy nagy humbug, mert semmi, de semmi közös sem volt a mi népmeséinkkel. Pl. azért, mert kb. mindnek a vége tragikus volt, vagy szomorú, a bogyót szedegető kislányt megeszi a medve, és hasonlók :D Szemben a mi meséink "hepiendes" végével nagyon nagy volt a kontraszt.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Én többféle meseválogatást olvastam, nem csak lappot, hanem norvégot, és persze finnugor meséket is, de valahogy nem szúrt ennyire szemet a különbség, mert éppen ebből láttam, milyen más is ez a vidék. Szerintem egy népről, egy kultúráról rengeteg mindent elárul a mesevilága, és az északiaknak ott vannak a trollok, a sztállók, a kis erdei állatok, akik valamelyest ellensúlyozzák ezt a kissé sötét beütésű töltetet.

      Egyébként úgy vettem észre, hogy Skandináviáról egy nagyon ellentétes kép alakult ki, éppen a krimik és komor történetek miatt, pedig, amióta Svédországban élek, egyáltalán nem ez jellemző rájuk! Sokkal összetettebb ez annál, és bár sok mindenben másképp gondolkoznak, másképp látják a világot, mint mi, én határozottan élvezem, hogy egy új szemüveggel is érzékelhetem a körülöttem levő dolgokat. :)

      Törlés
  2. De jó, hogy csatlakoztál, és milyen szuper a poszt! :) Nagyon élveztem olvasni! :) A képek is gyönyörűek!
    Hmm, nekem is valami hasonló felosztást kellett volna csinálnom, de kissé csapongó és összeszedetlen voltam épp, amikor a posztírásra időm jutott.
    Az alcímek és minden nagyon klappol, nagyon "Sisteres" az egész barangoló-ajánló! :)
    Hú, a Siena lánya várólistás nálam már régóta, és az Elefántsuttogó is nagyon érdekel. :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm szépen, Pupi! :) :* Nagyon örülök, hogy tetszett Neked! Igyekeztem megint olyan színes képet hozni, mint ti, és a képeket is direkt úgy válogattam össze, hogy kiegészítsék az egészet, és olyan harmonikus legyen az összhatás. :)

      A Siena lánya nekem nagy kedvencem lett pár éve, az Elefántsuttogó pedig a tavalyi évem egyik csúcspontja volt, úgyhogy mindkettőt jó szívvel ajánlom! :)

      Törlés
  3. tényleg jó volt olvasni.:)
    a toszkán vidéket el is felejtettem megemlíteni, de erről inkább még csak szeretnék olvasni. inkább filmeket láttam eddig, de nagyon tetszik az a kazaság, ahogy az élethez viszonyulnak.
    közben eszembe jutott, hogy régen egy csomó Wilbur Smith-t olvasam, Afrikában játszódót, de az egyetlen, ami megmaradt benne, hogy mindig erősen tűzött a nap, és nagyon meleg volt.:D de ezek inkább kaland meg akcióregények, nem igazán kultúraközvetítők.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm, nagyon örülök, ha tetszett! :) Hát igen, Toszkána elképesztő egy hely, imádtam azt az öt napot, amikor ott voltunk, és bármikor szívesen visszamennék. :)

      Toszkánában, Párizsban és Skandináviában (legalábbis Dániában és Svédországban) már jártam személyesen is, úgyhogy azokat még inkább magaménak érzem, de a másik kettő is nagy vágyálom! Nehéz különben megtalálni ezt az egyensúlyt, hogy a kultúra is kirajzolódjon valamelyest, és a történet is érdekes legyen, de ezekben a könyvekben olyan klasszul sikerült ötvözni a kettőt, hogy már ezért megérte elolvasni őket! :)

      Törlés