Mondhatjuk, törekszem a tudatosságra. Az életem minden területén aktívan gyakorlom, így az olvasásban is. Többnyire előre eltervezem, hogy miket szeretnék olvasni, egyedül ahhoz ragaszkodom, hogy a borítók nagyjából hasonló színben pompázzanak, mert - szerintem - sokkal jobban festenek a molyos polcon. Tudom, nem egészen normális, de hát mindenkinek van valami dilije: nekem ez. Engem megnyugtat ez a fajta harmónia, és ha valaki találomra végignéz az olvasmánylistámon, láthatja, hogy nem csak a levegőbe beszélek: egy ideje alakítgatom már ezt a szín-sorrendiséget.
Javarészt önálló művek szerepelnek az idei olvasmányaim között, mégis van egy picurka ismétlődés: Agatha Christie-től már két könyvet is kiolvastam. Bevallom, engem is meglepett, hogy ennyire berántott magával, és fontolgatom, hogy az idei évben nyomozok még Poirot-val. Ennek dacára nem tudnék egyhuzamban csak krimit bújni - annál sokkal jobban értékelem a változatosságot. Nagyjából ahhoz tudnám hasonlítani, hogy hiába vagyok oda a csokiért - ha egyfolytában azt ennék, elég hamar ráunnék. Azt pedig ugye senki se szeretné. :)
＃1 Az írói életművekről
Legelőször Anna Gavalda kapcsán éltem át azt, hogy "akkor tőle azonnal mindent". Az Együtt lehetnénk után vágytam még erre az édesbús, csalhatatlanul franciás hangulatra, úgyhogy újra a könyvtárhoz fordultam segítségért. Rövid időn belül sorra került a 35 kiló remény, majd az Azt szeretném, ha valaki várna rám valahol novelláskötet, amit a Szerettem őt című kisregénnyel zártam. Havonta egy kötetet irányoztam elő, és szerintem ez abszolút tartható: megmaradt az újdonság varázsa, mégsem éreztem úgy, hogy idő előtt telítődnék.
Furcsamód ezután egy hosszú szünet következett, és csupán négy évvel később bukkant fel újra. Ennek egyetlen oka lehet: akkor és ott, amikor rátaláltam a francia szerzőnőre, egy meglehetősen bonyolult korszakomat éltem át. Lelkileg különösen érzékeny voltam, amit csak tetézett, hogy gyakorlatilag az összes olvasásom egybeforrt a Punnany Massif: Elfogyni az ölelésben c. dalával, amire kedvemre kisírhattam magam... A mai napig képes vagyok felidézni, mi játszódott le bennem - elég meghatározó volt ilyen szempontból (is).
Varró Dani szintén ebben az időszakban bolondított magába, ugyanakkor tőle teljesen el tudtam vonatkoztatni, és cseppet sem ezek a felemás érzések kapcsolnak hozzá. A Szívdesszert és a Bögre azúr után kisvártatva megismerkedtem Muhi Andris történetével, és persze a legutóbbi verseskötete, a Mi lett hova? sem maradhatott ki. Utóbbi azért is emlékezetes, mivel személyesen a költőtől vettem meg, még a Kosztolányiban töltött gyakorlatom alatt. Valószínűleg ezért is emlékszem vissza rá olyan örömmel, mert eszembe juttattja ezt a boldog, inspiratív és kihívásokkal teli néhány hónapot.
Ha már a kezdésben szót ejtettem Agatharól, elárulom, hogy elég sokáig hadilábon álltam vele. Az adaptációknak nagy rajongója vagyok, ezt hangoztattam egy párszor, csakhogy a könyvek sokáig nem tudták ugyanazt az élményt nyújtani, mint amit a David Suchet-játszotta filmek igen. De váratlanul fordult a kocka, - magam sem tudom, miért - és most már kimondottan élvezem őket. Nem feltétlenül azt, ahogy lehull a lepel a titokzatos elkövetőről (azért ez sem hátrány), hanem inkább az apróbb részletekre figyelek fel, különös tekintettel a vidéki Anglia szépségeire, vagy a kisváros lakóira. A karácsonyi gyűjtemény pláne kellemes csalódásként ért, hiszen több, számomra új nyomozóval ismerkedtem meg, ráadásul novellában sokkal erősebbnek éreztem az írónőt, mint a regényekben eddig valaha.
Vannak olyan szerzők, akikhez időről időre visszatérek, mert az ő történeteikben otthonra lelek. Ezt a tábort erősíti Sir David Attenborough, Nicolas Barreau, David Michie, Peter Wohlleben, Sarah Addison Allen, Tracy Chevalier, Joanne Harris, vagy Tove Jansson. Mindegyikükért rajongok, és valamennyien a könyvespolcomon is kiemelt helyet kaptak, ennek ellenére képtelen vagyok nagyüzemben fogyasztani őket. Azt hiszem, pont attól váltak komfort-írókká, hogy ünnepnek számít, ha belefeledkezhetek egy-egy történetükbe. Mintha a legfinomabb bonbonokból válogatnék, de csak úgy komótosan, óvatosan ízlelgetve.
＃2 A sorozatokról
Na igen, ez már egy rázósabb terep. Itt sokkal nehezebb önuralmat gyakorolni, és valljuk be, néha nem is lehet. Három sorozat emelkedik ki toronymagasan, amiket eddig kizárólag "habzsolva", gyors egymásutánban végeztem ki: a Harry Potter, a Szent Johanna Gimi, illetve a Darren Shan regényes története. Ezeket kvázi a létszükséglet mellett, kézhez ragasztott állapotban, mindössze rövid alvásidőkkel megszakítva bújtam, ameddig le nem ragadt a szemem. Volt, hogy kora hajnalban felébredtem, és már nyúltam is az aktuális rész után, annyira nehezen szabadultam a cselekménytől - na meg az izgalmak is bőven próbára tették a kíváncsiságomat.
A skandináv krimik részben ezt az érzést hozták vissza, viszont mivel az elbeszélések is sokkal durvábbak és nyersebbek, itt kénytelen vagyok szünetet beiktatni az olvasásban. Elvégre lelkileg is meg kell küzdeni a történésekkel, és ciki vagy sem, nekem ez időbe telik. Az éhezők viadala sem az a kifejezetten habos-babos kategória, következésképp maradt a szakaszos olvasás, ami mindig segít, hogy könnyebben átlendüljek a nehezebb fejezeteken. Ezzel szemben az ifjúsági / romantikus sorozatokkal már más a helyzet: a Papírmágus trilógiánál nehezen bírtam magammal, és csupán az elcsúsztatott megjelenési idők szabtak gátat a folyamatosságnak, akárcsak Az időtlen szerelem esetében. Az engelsforsi boszorkányokat ellenben annyira megszerettem, hogy a kínzó függővéget csak az azonnali folytatás oldhatta meg - nem is volt kérdés, hogy szükséges-e a szünet. :)
A Piciny Csodák Péksége a többiekhez képest jóval különlegesebb helyet foglal el a szívemben. Valami azt súgta, hogy bűn lenne elkótyavetyélni mindhárom részt, és milyen jól tettem, hogy beosztogattam! Pont akkor fordultam hozzá, amikor a legnagyobb szükségem volt egy kis lélekmelengetésre - igazi, hamisítatlan kabátkönyvvé avanzsált az elmúlt évek során.
＃3 Összegezzünk!
Mit vonhatunk le mindebből?
- Leginkább azt, hogy én az a típusú olvasó vagyok, aki élvezi, ha többféle stílusban lubickolhat. A változatosság folyamatos kíváncsiságban és izgatottságban tart, ami szuper dolog!
- Szeretek bespájzolni komfort könyveket. Hogy rosszabb időkben legyen mihez nyúlni. :)
- Sorozatok esetében előny lehet a fokozatosság - de az se baj, ha ez éppen nem sikerül. Vannak olyan periódusok az életben, amikor egy jól megírt, fordulatos trilóga segít kiszakadni a mókuskerékből. Főleg mostanában, igaz?
Nahát, nem tudtam erről a szín szerinti borítózásról, nem tűnt fel eddig. :D Egyébként néha engem is zavar, ha olyan fura, egymáshoz nem illő borítók kerülnek egymás mellé az olvasottak közt, de inkább a stílusbeli eltérések, mint a szín.
VálaszTörlésÉrdekes, pont most olvastam Dórinál is a havonta egyet, AC kapcsán, most pedig nálad Gavaldánál, hogy úgy irányoztad elő, és hogy az neked jó, telítődés nélküli tempó volt. Ez tök érdekes, nekem valakitől havi egy könyv olyan érzés lenne, mintha állandóan csak tőle olvasnék, nekem az nagyon sok. Kedvenc szerzőimtől általában 1-4 kötet csúszik le egy éven belül max. De látom, utána neked is jött egy nagy szünet.
Érdekes egyébként, hogy mennyire összefonódik a nehéz időszakokkal amit akkor olvastunk-hallgattunk, bevésődik.
"ünnepnek számít, ha belefeledkezhetek egy-egy történetükbe" Óóó ez milyen szép! Ettől még kedvenc szerzőink is meghatódnának! ♥
Nahát, A papírmágust én is eléggé daráltam, de ez csak most jutott eszembe. :)
Ami pedig Engelsforsot illeti, huhh, hát évek óta adós vagyok már a harmadik rész olvasásával... Nem is tudom már, hogy menne-e az előzőek újrázása nélkül?!...
Pedig szerintem vagy négy éve már, hogy így olvasok, ha nem több! :D Most épp a pasztelles "sorom" van, és után vacillálok, hogy milyen legyen a következő... Versenyben van a zöld és a bézs - majd meglátom, melyikhez van nagyobb kedvem. :)
TörlésNa de Gavaldától ezek mind elég rövid könyvek voltak, 200-300 oldalasak maximum, és ez így nem tűnt olyan soknak. :) De utána valóban volt egy nagy szünet, és azóta egyáltalán nem is olvastam tőle. Próbálkoztam a legutóbbi novelláskötetével, az Életre kelnivel, de annyira szomorú volt az alaphangulata, hogy sehogy sem csúszott. Most már nehezebben tudom rávenni magam, hogy ilyen húsbavágó, bőr alá mászós könyvekre is igent mondjak. Valahogy más érdekel, és más irányba fordultam el. :) Igen, van még egy-két olyan szerző, aki egy adott korszakomhoz kapcsolódik!
:)))
Hmm... én ott a három kötet között alig tartottam pihenőt, szinte egyben lecsúszott. De ennyi év kihagyásával, hááát... Szerintem nem ártana egy újrázás - feltéve, ha van kedved hozzá. ;)
Az lehet, de szerintem ezek másnak nem nagyon tűnnek fel, meg alig-alig nézegetjük az egész olvasmánylistákat másnál molyon. :) Én nem tudnék szerintem erre is figyelni, pedig tényleg néha zavar az "összkép" a sajátomon. :)
TörlésAz Életre kelni nekem is megvan, de még nem olvastam.
Kedv az van az Engelsforshoz, emlékszem milyen gördülékeny és jó sztori volt, csak hát idő... Meg nehéz nekidurálni magam, mert akkorááák a kötetek!...
Akkor csak én szoktam másoknál nézelődni? :) Amúgy nem olyan nehéz, hamar megszokja az ember, meg alapból szeretem ezt a szín-szerinti rendezgetést másutt is. Pl. a komódban is így rendszerezem a dolgokat, és a svéd könyvespolcom is így van összeválogatva. :)
TörlésNem szerettem volna elvenni tőle a kedved, de nekem nagyon nem jött be... Sajnos egyáltalán nem nyújtotta azt a szintet, amit vártam tőle. Vagy csak én változtam meg? Nem tudom. :)
Ez igaz, tényleg vaskosak, de baromi hamar lecsúsznak! Rendesen etetik magukat, úgyhogy emiatt ne aggódj. :) Nyilván inkább az idő a ludas, azt nehezebb szerezni... :/
Ez a szín szerinti olvasás még nekem sem tűnt fel nálad, de nagyon szép! :))
VálaszTörlésHú Gavaldától idén (tavasszal) szeretném elolvasni az utolsó regényt, ami kimaradt (Vigaszág) - egy időben én is 'daráltam', aztán eltűnt a látóteremből.
A komfortkönyv spájzolás jó ötlet, át is fogom nézni a várólistámat e szerint, hogy nekem mennyi ilyen van :)
Ezek szerint jól "titkoltam", köszi! :)
TörlésNa, a Vigaszág egy elég vaskos darab, anno az oldalszáma el is tántorított, ráadásul az értékelések sem voltak túlzottan meggyőzőek. Ez a kötete speciel franciául van meg otthon, el is kezdtem, de elég unalmasnak találtam... Remélem, neked jobban fog tetszeni! :)
Engem kifejezetten boldogsággal tölt el, hogy még vár rám az új Attenborough bácsi, a legutóbbi Wohlleben, na meg a Nyúl Péter! Ezeket szeretem szépen elosztogatni, hogy minden hónapban legyen valami "csemege". :)
Ez a szín szerint olvasás nagyon jó, eszembe nem jutna, de így belegondolva tök logikus. Meg is néztem gyorsan a polcod :D
VálaszTörlésAgatha Christie-t én is nagyon szeretem, és nála kifejezetten jól jön a memória problémám, mert már egy befejezésre sem emlékszem (na jó, egyre igen, az durva volt).
A Piciny Csodák Péksége eddig elkerülte a figyelmem, de most nagyon felvillanyoztál, be fogom szerezni :)
Köszönöm! :) Komolyan azt gondoltam, hogy mindenki azt fogja írni, hogy komplett idióta vagyok, hogy így olvasok, úgyhogy kellemesen meglepődtem a pozitív fogadtatáson. :))
TörlésAz a helyzet, hogy mivel a Poirot filmeket rongyosra néztem, ezért nagyjából az összes kedvenc esetemre emlékszem, inkább a különbségek szúrnak olykor szemet. :) De valóban hasznos ilyen szempontból, neked tuti mindegyik meglepő marad! ;)
Ó, az egyik kedvenc trilógiám, nagyon ajánlom! :) Egy lundafióka is fontos szerepet kap benne - engem speciel ezzel varázsolt el a leginkább, mivel imádom a lundákat. :)
Wow! Tényleg csodás a színek szerinti olvasmánylistád! Nem is tűnt fel még, csak most hogy írtál róla. Nagyon tetszik! AC nálad is feltűnik, úgy tűnik sokan választják az ő életművét, és a nyomozós könyveit. Én inkább a skandináv krimikre szavazok, régen olvastam már, úgyhogy lehet hogy én is beiktatok havi egyet skandi krimit, hogy haladjak velük, mert néha jól esnének, de néha meg azt érzem, hogy eltávoltam a műfajtól (ezt jól meg is beszéltük múltkori témázós posztnál egyébként :D). Tove Janssontól én is betáraztam, szeretném majd jól végigolvasni a Múmin történeteket, és sosem válnék meg tőlük. Én is szemtimentálisan ragaszkodom egy-két írói életműhöz vagy sorozathoz, a Piciny Csodák Pékségétől sosem válnék meg, mert csodálatosan szívmelengető, de a Zafón könyvektől sem vagyok képes megválni, pedig régen olvastam, de fontos részei az életemnek. (Akárcsak a dalok, nekem is sokat jelent ez a Punnany szám egyébként, jó hogy eszembe juttattad, most végig is hallgatom a régi PM albumokat!)
VálaszTörlésKöszi! :)) Agatha hol jobban, hol kevésbé szerepel - úgy tűnik, az idén jobban vágyom/vágytam a békebeli krimi hangulatra. :)
TörlésÉn legutóbb a Fjällbacka sorozatot végeztem ki, és Camilla óta nem is olvastam igazán mástól, de szeretnék majd valamit beiktatni, mert tervezem folytatni pl. a Fredrika Bergman sorozatot. Igen, tényleg, emlékszem is, hogy beszéltünk róla! :D
Hát a Muminok az egyik legféltettebb kincsem, négy évembe telt, mire rátaláltam a Napkút Kiadós "első" részre! Soha nem adnám oda, semmi pénzért. Őket a majdani gyerekeimnek is szeretném egyszer megmutatni. :)
Ezeket a régi Punnany dalokat i-m-á-d-o-m, a legtöbb kedvencem tőlük ebből az időszakból származik. :)
Csatlakozom az előttem szólókhoz, nekem se tűnt még fel a szín szerinti rendezésed. Ez szerintem olyan aranyos dolog egyébként - mármint ezek a könyvmolyos olvasói "dilik" :)
VálaszTörlésAnnyira hasonlóan látunk ismét csak sok dolgot, és olyan jól megfogalmaztad valóban, hogy kedvelt szerzőtől olvasni igazi ünnep, aminek meg kell adni a módját és idejét is. Nagyon tetszettek a személyes élményeid, amik bizonyos szerzőkkel összefolytak! Különösen a varródanis <3
Szuper olvasni a posztodat ismét, ez is olyan lélekmelengető bonbon lett nekem mint úgy általában a blogod <3
Ó, köszönöm, drága Heloise! <3 A Varró Danis élmény pótolhatatlan, az az egyik kedvenc szerzős emlékem nekem is. :) Úgy örülök, hogy ilyen lelkesen fogadtátok ezt a "dilimet"! :)
TörlésBizony, pedig sosem beszélünk össze. :) Hiába, rokonlelkek vagyunk, ez már számtalanszor bebizonyosodott! <3